Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-13 / 266. szám

LUÖI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐ! JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROS! KÜLÖNKIADÁSA Vili. ÉVFOLYAM, 236- SZÁM 1981. NOVEMBER 13., PÉNTEK Ipar cs !©rm©l©siüvefkez©ffe«n A gazdaság és a falu haszna Csitári Józsefnek kettős funkciója van a kartali Pető­fi Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetiben. Mint főkönyvelő felelős a szövetkezet egész gazdálkodásért, de mint a szö­vetkezet ipari ágazatának ve­zetője a gazdálkodás egy rész­területének gazdájává is vált. Többször kísérleteztem, hogy feladatkörének erről az egysé­géről beszélgessünk, de elfog­laltsága miatt nagyon kevés szabad perccel rendelkezik. Nála igazán, nincs üresjárat. Találkozásunk alkalmával, hogy mindjárt a dolgok köze­pébe vágjak, ággályoskodással kezdtem a beszélgetést és el­mondtam. hogy a magyar ipa­rosodásnak kevés jelensége váltott ki annyi vitát, tán1- annyi ellentmondó véleményt, mint a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek ipari . tevé­kenysége. A tömegkommunikációs esz-' közök sokáig jobbára ellensé­gesen vagy gúnyosan foglal­koztak a tsz-iparral. Nehezen tűnt elfogadhatónak az egy­mástól korábban élesen elvá- lónak vélt ipari és mezőgaz­dasági tevékenység összefonó­dása. Megújuló hagyományok Az ipari ágazat vezetését el­látó főkönyvelő készen állt a válasszal: — A valóságban a mezőgaz­daság és az ipar korábban sem különült el ..ggymástQl teljesen. Bizonyos önellátó ipart, tevé­kenység a parasztgazdaságok­ban is folyt, ezenkívül nem kevés paraszt dolgozott idény­szerűen a fafeldolgozó ipar­ban, vagy foglalkozott házi- iparral. Igaz, a mezőigazdasá­gon kívüli vállalkozói tevé­kenység' nehezen illik a szo­cialista mezőgazdaság hagyo­mányos elméleti modelljébe. — A közelmúltban a legfel­sőbb gazdaságvezetés több­ször állást foglalt a mellékte­vékenység szükségessége mel­lett. Ennek több oka van — mondja Csitári József, és ér­zem, most az az ember érvel, aki eddigi életét falun töltöt­te, aki egy rövid megszakítás­sal ugyan, de mégis 1959-től termelőszövetkezetben dolgo­zik. — A foglalkoztatás biztosí­tása fontos ösztönzője volt a melléktevékenység megszerve­zésének. Mára gyakorlatilag megszűnt a tsz-ek munkaerő­bősége, azonban megmaradt a mezőgazdasági munka idény­szerűsége, s a munkacsúcsok idején munkaerőhiány, a téli időszakban munkaerő-felesleg jelentkezhet. A melléktevé­kenység lehetőséget ad az idő­szakonkénti munkaerő-feles­leg foglalkoztatásárá. Itt van­nak például a bagi és hévíz- györlá asszonyok, akiknek munkaalkalmat kellett terem­tenünk. — A Reanal Finomvegyszer- gyárral kötött megállapodá­sunk értelmében jelenleg hu­szonhat, januártól pedig ötven asszony csomagolja, giammoz- za és dekázza a fotóvegysze­reket. A munkahelyüket nyolc- százezer forintos beruházással alakítottuk ki. AZ asszonyok hangulata jó. Elégedettek az ipari, üzemszerű termelési vi­szonyok között. — Hasonló megoldást kel­lett találnunk Kartalon is. Itt huszonkét fő napi négyszáz- ezer konzervdoboz-fedelet gyárt a Budapesti Konzerv­gyárnak. Versegen hatszáz négyzetméter alapterületű csarnokkal bővül a gumiüzem. Szerződésünk van a Duna- földvári Gumiivari Szövetke­zettel. Átvesszük a gumicsiz­ma gyártását. Az éves terme­lési érték a felfutás után 45 millió forint lesz. Majd számokkal igazolja szavait, amelyek segítségével újabb következtetésekhez jut el: . k , in;:.,;: Jövedelmező tevékenység — Kár lenne , tagadni, hogy a nem mezőgazdasági tevé­kenység kifejlesztésének ösz­tönzője volt a szövetkezeti nyereség bővítése is. Azaz igaz­ság, s ennek okairól lehetne vitatkozni, hogy a szövetkeze­tünkben végzett kisüzemi jel­legű ipari munka jövedelme­zőbbnek bizonyult a fejlettnek minősíthető technológiával vég­zett mezőgazdasági munkánál. — Az ipari és egyéb mellék­tevékenység felhalmozása a mezőgazdaság további fejlesz­tését segíti, szolgálja és emel­lett az alacsonyabb mezőgaz­dasági jövedelmek kiegyenlí­tésében is szerepe lehet a mel­lék tevékenységnek. Csitári József mindig új és új partnereket keres, hogy ez az ipari tevékenység valóban minden itt élőt a falujához kössön, hogy ne kelljen az embereknek elvándorolniuk, ne kelljen a kora hajnalban elmenők és a késő este hazar térők nagy számát,tovább nö­velni. — Az egri Agria Bútorgyár segítségével bedolgozó rend­szerben biztosítjuk közel har­minc bagi család tisztességes jövedelmét, akik bútoralkatré­szeket gyártanak. — Jelenleg az össztevékeny- ségünk.24 százalékát adja az ipari jellegű munka, de ezt hamarosan ötven százalékra emeljük, s akkor az ebből ere­dő termelési értékünk 60 mil­lió forint lesz, amelyhez hoz­zájön az élelmiszeripari tevé­kenységünk 12 milliója, s tesz- szük ezt úgy, hogy közben az alaptevékenységünkből eredő jövedelem mutatói is tovább nőnek. Növekvő arányban Csitári József a kartali Pe­tőfi Termelőszövetkezet fő­könyvelője és ipari ágazatának vezetője állítja, hogy az álta­luk végzett ipari tevékenység nemcsak a mezőgazdaságnak előnyös: az ipar számára is. De ma már nélkülözhetetlen a háttérnek, a falu szempontjá­ból is, mert ez a tevékenység meghatározhatja falvaink. és az itt élők sorsát az elkövet­kezendő évtizedekre. Fercsik Mihály Verség Készül a kiskizi híd Versegen, a kisközi híd a legforgalmasabbak egyike. Egén vezet keresztül az útja azoknak, akik a terményfel­vásárlóhoz mennek, tápokat vásárolnak, s ugyanezen a hí­don mennek haza, jönnek be az üzletekbe a Dózsa György út középső részén lakók. A kis, fából épített híd /erősen megrongálódott, balesetveszé­lyessé vált rajta a közleke­dés. A környéken lakók jo­gosan fordultak panaszaik­kal' a községi tanács elnöké­hez, aki igyekezett a lehető leghamarabb orvosolni a prob­lémát. Az új híd vasszerke­zete már elkészült, csupán a padló méretre vágása és le­rakása van hátra, amely egy héten belül ugyancsak elké­szül. A kishíd vasszerkezetének elkészítésével egyidejűleg az új iskola közelében lévő lép­cső mellé is állítottak vas­korlátot, amely elsősorban a téli hónapokban lesz hasz­nos, biztonságosabbá téve a gyalogos közlekedést. Megyei harmadikok Pénzjjitalomaversegieknek A Pest megyei úttörőelnök­ség az elmúlt tanévben ver­senyt írt ki a Pajtás című új­ság terjesztésére a megye ál­talános iskoláiban működő út­törőcsapatok számára. A he­tente megjelenő, színes nyo­mású, tematikában gazdag új­ságot a gyerekek a korábbiak­ban is mindenütt szívesen ol­vasgatták, de az olvasók tá­bora a versenykiírás hatására tovább szélesedett. Ä vérsé­gi Ady Endre úttörőcsapat e téren kilencvenöt százalékos eredményt ért el, amellyel a járásból egyetlen csapatként jutottak a helyezettek közé, sorrendben a harmadik hely­re. Lapterjesztési munkájuk elismeréseként ezer forint pénzjutalomban részesültek. Pécsi Hevet köptek Kilenc kisbabának tartottak névadót októberben a Pécel— Isaszeg Áfésznél. A fogyasztá­si szövetkezet vezetői, a nagy­községi tanács vb-titkára és a KISZ-alapszerv'ezet képviselői köszöntötték a kicsiket és szü­leiket. A gyerekek egy-egy há­romszáz forintos vásárlási utalványt kaptak az áfésztól. AnyokSnyvi hírek Született: Illés Ernő és Ber- czeli Katalin: Ernő; Gledura Árpád és Németh Ágnes: Ág­nes; Szabó András és Zentai Judit: Lilla; Juhász Ferenc Mihály és Paulovics Mária Zsuzsanna: Éva; Zsíros Pál és Zsigri Zsuzsanna: Gábor Ta­más nevű gyermeke. Névadót tartott: Krizsán Já­nos és Papp Rózsa: Attila ne­vű gyermekének. Házasságot kötött: Bangó Béla és Sebők Erzsébet; He­gedűs Imre és Botszki Judit. Elhunyt: Sándor Istvánná Frecot Emma, Gödöllő, kas­tély; Pethes Józsafné Őri Má­ria, Gödöllő, kastély; Csaba József, Gödöllő, kastély; Ná­dor Edéné Laukó Mária, Gö­döllő, Török Ignác utca 5; Hortobágyi Józsefné Viczián Erzsébet, Gödöllő, kastély; Bogár Jánosné Füri' Erzsébet, Gödöllő, kastély. Olcsó inadáretfá télire Hullanak a levelek, rövidesen beköszönt a tél, ilyenkor idő­szerű a mesterséges fészekodú kihelyezése a hasznos rovar­pusztító madarak számára. A Magyar Madártani Egyesület gödöllői csoportja olcsó, impregnált hullámpapírból készíti a fészekodúkat a cinegék és más hasznos énekesmadarak számára. Barcza Zsolt felvétele Amikor megszűnik a nyomás üsgyobb víztorony kellene Egy aszódi panasz nyomában Gyakran előfordul, hogy nincs megfelelő nyomás, vagy egyáltalán nem folyik víz a csapokból. Sokszor kell azért hajnali ötkor kelni, hogy a mosakodáshoz elegndő vizet tudjunk venni, ráadásul na­gyon bosszantó, hogy a boj­lerben fölmelegedett víz el­szivárog, amikor megszűnik a nyomós — panaszolta, Sán- táné Laczkó Ágnes, aki Aszó­don, a Falujárók útja 5/21-es épület III. emeletén lakik, s kérte, járjunk utána, mi le­het az oka mindennek, s hozzá tette még, hogy an­nál inkább pejn értik, miért nincs egyenletesen víz, noha a lakótelepükön van vízto­rony. Ezek után fölkerestük a kérdésekkel előbb Bagyin Jó­zsefet, Aszód tanácselnökét, majd Mihalik Józsefet, a Pest megyei • Víz- és Csatornamű Vállalat, aszódi üzemegységé­nek vezetőjét. Szinte egy­behangzóan azzal kezdték a válaszadást, hogy nem tud­nak erről a gondról, s hogy SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT SPORT - SPORT -SPORT - SPORT- SPORT Mérlegen a kézilabdázók Régen tapasztalt erős me­zőny gyűlt össze a megyei ké- zilabda-bajnokságiban. A táb­lázat első négy helyén végzett csapat a közelmúltban még NB-s volt, a Főt külső segít­séggel már ez évben magasabb osztályt képviselt és biztosra vehető, hogy a november 19—20-i osztályozó mérkőzé­seken kivívja az NB II-be ju­tás jogát. A Budakalász, a Vác és járásunk másik csapa­ta, az Iklad, nagy harcot foly­tatott a dobogós helyezésekért, végül az utóbbi csapat egy ponttal maradt le a harma­dik helyről. Időközben rendkívüli vér- veszteség érte az IMI-t, Már­ta kapus és Oroszi a bajnok Fótba tart, Gólya pedig lesze­relése után az NB II-ben ezüstérmet szerzett Dunai Kő­olajba távozott. A nagyok kö­zül egyedül Sima tartott ki a csapatnál és Raffai vált még meghatározójává az ikladiak játékának. Ügy tűnik, az IMI kipukkadt, hiszen a. nagy fel­lendülést 'legalább olyan lát­ványos zuhanás követte, öt éven belül az NB I/B-ig és onnan vissza a megyébe — ez volt az útjuk. Lelkesedés, hozzáértés A tabella 5—7. helyezettje, a Csepel Autó, a Tököl és a vég­ső sorrendet az változtatta meg, hogy a Budaörs vissza­lépett a bajnokságtól, őszi eredményeit törölték. Így for­dulhatott elő, hogy a Gödöllő­nek azonos lett a gólkülönb­sége a Tököllel, viszont utób­bi többször volt eredményes, ezért történt a helycsere. Ez sem változtat a tényen, hogy a GSC ugrásszerű fejlő­désnek indult 1981-ben. Eb­ben közrejátszott Urbán edző hozzáértése és lelkes tenni- akarása, valamint a játékosál­lomány jelentős erősödése. A szakmai célok többségét sike­rült elérni, ami a következők­ből állt: .zárt, biztonságos vé­dekezés, tudatos támadásveze­tés, az indítőkészség, gyorsa­sági állóképesség fejlesztése, a csapatszellem javítása. Folyamatos jelenlét Az edző a terveinek végre­hajtásához a játékosokban jó partnerekre talált, sikerült egy olyan magot kialakítani, amelyre az egész bajnokság során bizton építhetett. A Horváth, Kecskés, Szlifka, Ma-- lizs, Koza, Mezei és az edző, mint játékos, egy stabil hetest alkotott és az ősz folyamán visszatért' Béresre és Vágira is mindig lehetett számítani. Elsődlegesen persze Kolesza kapus személye volt a megha­tározó tényező, hiszen véle a megyei mezőny legjobb kapu­sát tudhatta magáénak a csa­pat. Kár, hogy néhány zavaró tényező miatt nem lehetett mindig számolni vele és. kü­lönleges természete sem segí­tette elő, hogy igazán beillesz­kedjen a társaságba. A felsoroltakon kívül Ba­logh, Tóth, Sibak, Paulovics, Pozsonyi hol előbukkantak, hol el-eltűntek, elsősorban munkahelyi elfoglaltságuk akadályozta folyamatos jelen­létüket. A csapat a tavaszi és az ősz! szezonban egyenletesen sze­repelt, házai pályán minden ellenfélnek egyenlő rangú partnere volt. Idegenben vi­szont még nem volt elég bá­tor a gárda, mindössze kétszer sikerült győzni, egyszer pedig döntetlent elérni vendégként. A GSC legeredményesebb játékosa a felnőtteknél Malizs volt, aki tizennyolc mérkőzé­sen 117 gólt ért el, mérkőzé­senkénti átlagban 6,5 gólt szerzett. A mérkőzések 70 százalékán kiemelkedő teljesít­ményt nyújtott, Koleszával társként a-legtöbb alkalommal a csapatból. Hasonlóan jól játszott Urbán, akinek viszont befolyásolta teljesítményét a kettős feladat: játék és szak­mai irányítás. Horváth, Kecskés és Sibak az idén tovább fejlődtek, ők méltón képviselték a fiatalabb korosztályt. Béres és Vági ru­tinja sokat segített ősszel és játékukban nem érződött ko­ruk és a kihagyott évek. Az őszi idény két felfedezettje Mezei és Kecskés. Védekezés­ben mindketten kiemelkedőt produkáltak, Mezei beállós já­tékában a jó értelemben vett agresszivitás érvényesült. összegezve tehát az 1981. évi bajnokság tapasztalatait, meg­állapítható, hogy a megyei- I. osztály egyik kellemes szín­foltjává vált a gödöllői csapat is, leszámítva egy-két kisebb kisiklást, végig kiegyensúlyo­zott, olykor bravúros szerep­lést tudhat maga mögött a GSC. A fiatalok Az utánpótlás dolgában, sajnos, továbbra is rosszul áll­nak az ügyek, a tárgyalási szinttől előrébb lépni nem si­került. Komoly ígéreteket és biztatást ugyan már kapott a szakosztály a Karikás Frigyes Általános Iskolától, a Török Ignác gimnáziumtól, azonban a gyakorlat még mindig nem követi az elméletet: egy csa­patra való új játékost sem si­került verbuválni, a fél együt­tes pedig eltávozott továbbta­nulás miatt. A bajnoki ötödik helyet is lényegében egy kiemelkedő képességű fiatalnak, Hegyinek, valamint a néha jó kapustel­jesítményt nyújtó Fibecznek köszönhetik a fiatalok, de ez egyben az ifibajnokság kriti­kája is. Sajnos, ismét úgy telt el egy év, hogy az utánpótlás nevelé­sében lemaradt a szakosztály, de ezért a szakvezetés nagy felelősségén túl az illetékes is­kolák, azok testnevelői is okolhatók. Mikor lesz végre jó, megbízható együttműkö­dés? Marké Gábor stílusosak legyünk: mindket­ten ez év májusát említették vízválasztónak: ekkor léptek ugyanis működésbe a PVCSV túrái kútjai, aminek jóté­kony hatását az aszódiak - is érezhetik. Azelőtt számotte­vő vízhiány volt a nagyköz­ségben, különösen nyáron, az idén azonban nem kellett ál­talános, csupán tömlős lo- csolási tilalmat elrendelni. A PVCSV üzemegységveze­tője megígérte, hogy olvasónk panaszát kivizsgáltatja. Sze­rinte a váratlan meghibáso­dás esetén kivéve nem lehe­tett vízhiány e térségben. Ök maguk állandó, ügyeletet tar­tanak, naplót kötelesek ve­zetni a panaszokról, illetve arról, ha valahol huzamosabb ideig szünetel a vízszolgálta­tás. Azt is elmondotta Mi­halik József, hogy május óta tíz alkalommal jegyeztek fel ilyet, ezek között azonban volt olyan eset, amikor nem jelzett áramszünet miatt nem dolgozhattak szivattyúik, s a tartalékolt mennyiség sem volt elegendő pótlására. A szóban forgó telepen lévő száz köbméteres víztorony ma már kicsi, tény, hogy elkelne egy másik, egy nagyobb is. Ma: íré—©Svasó találkozó író—olvasó találkozót ren­deznek a politikai könyvnapok alkalmából a járási-városi Ju­hász Gyula- könyvtárban ma es­te 6 órai kezdettel. A találkozó vendége Gecse, Gusztáv vallás- történész. A nap kulturális programja Gödöllő. A japán ikebana és virág­szobrászat című előadássorozat harmadik előadása. Tartja: Ke- reszty Kornél kertépítő mér­nök, 18 órakor a 11-es terem­ben. Stúdiómozi, Maile: Szívzörej. (Francia—olasz film, készült 1970-ben.) 20 órakor a színház­teremben. Veresegyház. Péntek esti filmkoktél a művelődési központban, 21.30 órakor. * ¥árosi moziműsor Jesse James balladája. Szí­nes, amerikai kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott, 4, 6 és 8 órakor. ISSN 0133—1937 (Gödöllői Hírlap»

Next

/
Oldalképek
Tartalom