Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-13 / 266. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 266. SZÁM 1981. NOVEMBER 13., PÉNTEK Találkozás Gyomron Öreg ifi nem vén ifi BCüzeii hcSsTitiok Sir®st a változó időjárás Bölcsedét, postái is építelek A maglódi Rákosmezeje Tsz építő ágazatának ez évi árbevételi terve 38 millió forint. Időarányosan jól állnak, hiszen több mint 30 millió forintot könyvelhettek el a háromnegyedév végéig. Ebben szerepel az idén befejezett úgynevezett száraz istálló építése is, valamint a IV. számú tojóház kivitelezése. Ez Utóbbi több mint 13 millió forintjába került a közös gazdaságnak. Ugyanakkor az építőipari ágazat dolgozóira is nagy terhet rótt, hiszen a kivitelezésre mindössze öt nap állt rendelkezésre. Az erőátcsoportosítás és a jó csapatmunka eredménye, hogy a határidő előtt öt nappal sikerült átadni az új tojóházat úgy, hogy a technológiai berendezés szükséges próbajáratásán is túl vannak már. Teljes erővel A diákszálló építése — a fővárosi központi iroda szomA mezőgazdasági termelés fejlesztésében jelentős szerepet töltenek be a gazdasági együttműködés különböző formái, különösen pedig a termelési rendszerek és gazdasági társulások. Összehangoltén A társulások kialakulása lényegében a szocialista átszervezést követően kezdődött, s napjainkban is tartó folyamat. Kezdetben a mezőgazda- sági termelés közös végzésére és a nagyüzemi építési beruházások megvalósítására alakultak. Azóta a termelés, a forgalmazás és a szolgáltatás számos területén bebizonyították létjogosultságukat. Jelenleg a népgazdaságban működő 800 társulásból 700 a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a fagazdaság területén — döntően a termelőszövetkezetek alapításával jött létre. A vecsési Ferihegy Tsz — tavaly április 1-én alakította meg a Karotta Gyökérzöldségtermelő Gazdasági Társaságot. Az együttműködés alapvető célja a gyökérzöldségek tervszerű termelésének és értékesítési biztonságának megteremtésére irányuló közös gazdasági érdekek előmozdítása, a gazdasági tevékenység ösz- szehangolása. Tizenegy gazdaság A gazdasági társaság ügyeinek intézésére a tsz saját szervezetén belül külön központot hozott létre. A társaság vezetője a tsz elnöke. A G. T. irányító szerve a tagok küldötteiből álló igazgató tanács. A gazdasági társasághoz a megalakuláskor 11 taggazdaság tartozott. Sárgarépát 1 ezer 150, petrezselymet 110. pasztinákot 98, zellert 40, céklát ■ 8 hektáron termesztettek. Az összes területről 28' ezer 620 tonna gyökérzöldségei takarítottak be az elmúlt évben. Az idén tizenháromra növekedett a taggazdaságok száma. Pest és Győr-Sopron megyében 4—4, Somogybán 2 szédságában — a vártnál lassúbb ütemben haladt eddig, mert a legtöbb beruházás azonos időben indult és a befejezési határidők is közel azonosak. így legtöbbször egy időben van szükség a kőműves, a kubikos és a szakipari dolgozók munkájára. Jelenleg a diákszállón teljes erővel dolgoznak a szakemberek, hogy év végéig átadásra kerülhesen az új létesítmény. Ugyancsak fontos teendő a gépterem kialakításának befejezése. A gépi könyvelés bevezetésének alapfeltétele az irodagépek telepítése és beszerelése, továbbá a megfelelő irodák kialakítása. Már a szakipari munkák folynak a helyiségekben, s az ideiglenes fűtő- rendszer szerelésével is végeznek hamarosan. A házilagos munkákon kívül jelentős az ágazat külső tevékenysége is. A főváros XVII. kerületében hamarosan átadják rendeltetésének a 60 személyes bölcsődét a Sági utcáFejér, Tolna és Szabolcs-Szatmár megyében 1—1 taggazdaság működik. Ebiben az esztendőben nőtt a termőterület is 1 ezer 406 hektárról 1 ezer 428 hektárra. Biztonságosan A jövőbeni feladatok közé tartozik a termelési biztonság fokozása, elsősorban a műszaki fejlesztés területén, továbbá a megtermelt áru biztonságos értékesítése. ban. Átadásának néhány téesz- dolgozó is örülhet, mert öt-hat helyet az ő gyermekeiknek tartanak fenn. A fűtési idény kezdetére elkészítették, illetve átadták az üllői 8 tantermes iskola központi fűtését, amelynek »tervezését a szakemberek csak júliusban kezdték. Ennek ellenére a kisiskolások zavartalanul kezdhették a tanévet, mert az Öcsai úti tantermekben időben elkészült a szerelés, s befejeződött az ezzel járó festés, mázolás is. A repülőtéren is A nyáron megbízás érkezett a tsz építőágazatához a maglódi posta korszerűsítésére, illetve bővítésére. Mivel a gazdaság is érdekelt a jobb postai szolgáltatás megteremtésében, vállalták a kivitelezést. Kapacitás hiányában kooperációs szerződést is kötöttek néhány helybeli kisiparossal a munkák meggyorsítása érdekében. Menet közben derült ki, hogy korántsem könnyű feladat a posta korszerűsítése. Az elkövetkezendő hetekben gyorsítják a belső szakipari munkákat, hogy a vállalt határidőre elkészüljenek vele. Mint ismeretes, a Ferihegyi repülőtér bővítésére 15 éves távlati tervet dolgoztak ki. Az egyik kis alvállalkozó, a Rákosmezeje Tsz építőágazata kazánházat épített a repülőtéren, s a targoncatároló színt a jövő héten adják át rendeltetésének. Karbantartás Fontos feladataik közé tartozik a tsz épületeinek karbantartása is. így a hátralevő napokban kell elvégezniük a kitört ablaküvegek pótlását a műhelyekben, ellenőrzik a nyílászárókat, s kijavítják a meghibásodott tetőszerkezeteket is. G. J. ba, ahol nagy megrökönyödésére a következő választ kapta reklamálására: ameny- nyiben hat hónapon belül teljesen leválik a talp, majd kicserélik a csizmát! Az illető máig sem tudja, többi vásárlótársa hogyan értelmezné eme eladói választ. Miközben ballagott a buszmegállóhoz, i.migy morfondírozott magában, többféle lehetőséget „mérlegelve”. Most még csak egy kis darabon vált le a talp. Legfeljebb belefolyik majd a hóié, a víz. Félre bú: úgyis hideg van, majd jéggé fagy a zoknim alatt... Aztán felötlött benne az eladó másik kitétele. Úgymond, a kereskedelem vagy a gyártó cég csak akkor veszi vissza a csizmát fél esztendőn belül, ha a talp már jócskán levált. Mondjuk, úgy 80 százalékban. Eszerint a vevő eleve számítson a gyártó enyhén szólva eleve „tre- hány" munkájára? Akkor minek ez az előírás, törvény, hogy a kivitelében hibás lábbeliket visszacserélik? Miért nem lehet ezt megtenni rögtön, midőn a vásárló észreveszi a lábbelin a hiányosságot? Nem lenne így jobb A címben szerepfő felkiáltással, illetve felszólítással várja vendégeit november 21- én este hat órakor a gyömrői Ságvári Endre úttörőház. A vendégek a rnonori járás iskoláinak, úttörőcsapatainak hajdani „öreg” ifjúsági vezetői, akik lelkes mozgalmi tevékenységükkel annak idején 10 —15 éve komoly eredményeket értek el. Persze az úttörőház nemcsak az egykori ifivezetőket, hanem a maiakat, a most dolgozókat hívta, hívja, hogy a találkozón ki tudják cserélni Néhány nap múlva, november 16-án, ifjúsági parlament lesz Vasadon. A tanácskozás délután két órakor kezdődik a klubkönyvtárban. A két társközség, Vasad és Csévharaszt alsófokú oktatási intézményeinek harminc év alatti dolgozói, pontosabban a csévharaszti és a vasadi óvodák és általános iskolák, valamint a vasadi diákotthon fiataljai ülnek majd le a tanácskozás asztala mellé. A parlamenten a többi között megvitatják az ifjúsági törvény végrehajtásából adódó eddigi helyi tapasztalatokat, Az egészség érdekében Táplálkozási ankétot rendez a Pest megyei KÖJÁL rnonori kirendeltsége a Monori Állami Gazdaság Ady úti központjá- ak éttermében holnap, délelőtt 10 órakor. Az ankét része annak a nagy munkának, melyet a túlsúlyos gyermekek és szüleik egészséges életmódra nevelése érdekében folytatnak. E program része lesz szombaton egy korszerű edényekből rendezett kiállítás, s a kóstolóval egybekötött termékbemutató. A jelenlevő gyerekek versenyeznek is: ki tud tízórait készíteni 250 kalóriaértéken belül? A helytelen táplálkozás egészségkárosító következményeiről dr. Czinner Antal gyermekgyógyász főorvos tart előadást, végül levetítik a káptalanfüredi egészségügyi táborban készült diafelvételeket. mindegyik félnek? Eladónak, gyártónak, kereskedelemnek, vásárlónak egyaránt? Vagy — nagyobb útra indulván — a vásárló vigyen magával egy pár tartalék cipőt, amelyről tudja, hogy nem'válik le a talpa a második felvétel után? Vagy ha nem ilyen előrelátó, tehát nincs nála tartalék cipő, s teszem azt Gyömrőn, Üllőn, Kajászóre- metén, Csáfordafelfán válik le a talp hat hónapon belül úgy, hogy azt a bolt biztosan visz- szacseréli, „szaladjon” esetünkben a vevő Monorra kaf- fogó-laffogó talppal lehetőleg kikerülve a túl vizes, sáros, havas területeket? «« Nem tudom, miféle rendelet, előírás az, amelyre az eladó hivatkozott. Egyben viszont biztos vagyok: ha van a fentebb taglaltak szerinti előírás, rendelet, az semmiképpen sem a vásárló érdekét szolgálja. És nem is a bolti eladókét. Akkor kiét? Kikét? Kinek és kiknek jó ez? Hiszen ha a rendelet valóban úgy szól, hog.y a lábbeli csak akkor cserélhető vissza hat hónapon belül, ha szinte már teljesen levált a talpa, akkor kinek a szempontjából gazdaságos az esetleges cserakció? Molnár Lóránt Megjegyzésünk: a nöruliárt vevő címe és — szükség esetén’ — a lógó talpú csizma szerkesztőségünkben megtalálható. Ide várjuk az illetékesek véleményét is. véleményüket, tapasztalataikat a mozgalmi tevékenység mikéntjeiről. A komoly dolgok mellett vidámságban, mulatságban sem lesz hiány, ígérik a szervezők. A többi között sor kerül tréfás szellemi, mozgalmi vetélkedőre, lesz sok-sok móka, dal, tánc, társasjáték. Az úttörőház vezetősége nem csupán azokat a „régi” ifiket várja, akik meghívót kaptak, hanem minden érdeklődőt, akik szívesen részt vennének e „rendhagyó” összejövetelen. értékelik a legutóbbi, az 1978- as ifjúsági parlament óta eltelt időszak munkáját, majd a további legfontosabb tennivalókat tárgyalják meg. Külpolitika Aktuális témák November 17-éin, 17 órakor az ülői könyvtárban P. Szabó József, a Magyar Rádió főimunkatársa tart előadást aktuális külpolitikai kérdésekről. Á rendezők hívnak, s szívesen várnak minden érdeklődőt a rendezvényre. Gyömrőn, 15 órától: a képzőművészeti gyermekklub; 18- tól: a nők; 18.30-tól: s*z ifjúsági klub foglalkozása. Az úttörőházban, 15-től: a bélyeg; 16-tól: az asztaliteniszszakkör foglalkozása. Monoroa, 13.30-tól: az egészségügyi dolgozók ifjúsági parlamentje, 14.30-tól: az irodalmi színpad próbája (a gimnáziumban), 17-től: asztaliteniszedzés (a sportszékhában), 18- uil: a Balázs János ifjúsági klub összejövetele. A moziban, 18-tól és 20-tól: A kis rendőr nagy napjai. Pilisen, 16-tól: a Csepp I. irodalmi színpad próbája, 17-től: gépkocsivezető-tanfolyam, 18- tól: ifjúsági klubfoglalkozás. A moziban, 17-től és 19-től: Vágta a völgyben. Sülysápon, a természetbarátszakkör összejövetele, 14-től: Általános polgári védelmi feladatok — ismeretterjesztő előadás a VISZEK-nél. Vccsésen, 9-től 18-ig: kéziProfil? Azt igazán nem mondhatjuk, hogy járásunkban az üzletek portáljai túlságosan csábítanának a vásárlásra. Pedig, a jól és ízlésesen berendezett kirakat arra való, hogy felkeltse az érdeklődést, vásárlásra ösztönözzön. Ismerek olyan kirakatot, ahol egy éve ugyanazok az áruk porosodnak. Akad olyan üzlet, ahol semmit sem helyeznek el a kirakatban, csupán a portál feliratából derül ki, milyen profilú a kereskedelmi egység. Ügy tudom, a kereskedelmi vállalatoknál gondot okoz a dekorátori állások betöltetlensége, több helyen szakképzetlen dolgozók látják el ezt a munkát. Most az ünnepek előtt pedig egyre fontosabb lenne a vevőcsalogató kirakatok kialakítása, hiszen ez minden kereskedelmi egység érdekével is egybeesik. A szegényes kirakatokon is túltesz azonban az Alsó- Tápiómenti Áfész egyik egységének kirakata. Üri- ban, a község központjában levő vas-műszaki-iparcikk üzlet kirakatában női fehérneműkben, gyermekpizsamákban gyönyörködhet a gyanútlan járókelő, s tűnődhet azon, vajon tényleg ott árusítják-e ezeket a termékeket? Mindez a. vásárló félrevezetése, s egyben rossz reklámfogás is. Arról nem is beszélve, hogy enyhén szólva megmosolyogtató is. G. 3. Color-konsert A Color együttes ad koncertet november lC-án, hétfő este 7 órakor Monoron, a járási művelődési házban. munka- és hobbikiállítás, 17- től: az A/48-as galambászkör; 19-től: a honismereti kör foglalkozása. Kézilabda MNK Kétgólos vereség Abony—Gyümrö 25-13. Az idegenben lejátszott mérkőzésen a félidőben még csak egy góllal vezetett az abonyi gárda, szünet után azonban biztosan nyertek a vendéglátók. A gyömrőiek cserejátékosok nélkül utaztak el Abonyba, így vereségük, s ezzel a kupából való kiesésük szinte törvény- szerű volt. Újság még a csapat háza táján. hogy a következő szezonra több új játékost igazolnak. A tárgyalások megkezdődtek a kiszemelt játékosokkal. ISSN 0133—2S51 (Monori Hírlap) Együtíműködés Közös érdekeltség Bizonyították létjogosultságukat G. J. Vasadon Az ifjúsági parlament előtt Kóstoló is lesz Táplálkozási ankét Ecseren, a Rákosmezeje Tsz fémmegmunkáló üzemében készülnek a kávéfőzőgépek csaptelepei. Kállai Józsefné a KER- IPAR megrendelésére készülő 5 ezer 409 darabos széria furatait készíti. Barcza Zsolt felvétele A nap kulturális programja A rendeleteket valainol .meghozzák”... És a ren deleteket valahol — máshol — végrehajtják, vagy legalábbis livatkoznak azokra. Vágynám s rendeletről, hanem előírásról van szó? Mindegy, s nem s ez az alábbi történet lényege. Persze, tegyük hozzá, i vásárlónak egyáltalán nem mindegy, hogyan értelamzi például egy bolti eladó vagy még pontosabban fogalmazva: i monori cipőbolt eladói gárdája a szóban forgó rendeletet, előírást... «« Íme a történet. Néhány nappal ezelőtt egy vásárló, gondolván a közelgő zegemyés téli hónapokra, béllelt csizmát vett a monoiri- riuőboltban. Szép, világosbarna színűt, a most divatos hegyes orral, magasított sarokkal. A csizma a Tisza Cipőgyár védjegyét viselte. Emberünk fizetett körülbelül 700 forintot. A második felvétel után észrevette, hogy a ballábas, vadonatúj csizmának kezd leválni a — részben varrott, részben ragasztott — talpa. Megkereste a blokkot, s visszavitte a lábbelit a bolt[íözös ügyeink Csak ha mái1 laffcg...? Furcsa történél a cseréről