Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-10 / 263. szám
Bagasztéesészék acéléi A Rákosmezeje Tsz ecseri fémmegmunkáló özemében az Idén száz dagasztéceészét készítenek rozsdamentes acélból az ÉLGÉP megrendelésére. Bógyis István a csészék eleit köszörüli le. Barcza Zsolt felvétele Szakszervezet a tsz-hen Érdekvédelem, ellenőrzések Hét esztendeje működik Káván, a járás legkisebb településén a gyömrői Ruhaipari Szövetkezet kihelyezett részlege. Az első esztendőben 28 asz- szony és lány vállalt itt munkát, elsősorban olyanok, akik nem tudták vállalni az ingázást a főváros és lakóhelyük között. Az ügyes munkásnők hamarosan megbecsülést szereztek a szövetkezeten belül, s a kisközségben is. Az >élta- luk készített különböző termékek — kabátok, szoknyák stb. — egy része itthon került az üzletekbe, de sok jutott exportra is. A kis kávai részleg létszáma jelenleg harminc körül mozog, mivel sokan vannak az asszonyok közül gyermekgondozási szabadságon. Megbecsülésüket jelzi, hogy míg tavaly 40 ezer 300 forint volt egy dolgozó évi átlagbére, az idén valószínűleg elérik a 43 ezer forintos átlagot. v ember ...” Felnézek a versesfüzetből, figyelem az arcát. Beszél; magáról, sorstársairól, a szorongás szülte gondolatokról, az átvirrasztott, tépelődő éjszakákról, a nekigyűrkőzésekről a kétségbeesések sötét pillanatairól, egyfajta elhivatottság érzéséről, a kitörés vágyáról. Galambos Pál tervekről beszél. Mondja, úgy tudja, még májusban megalakult a Mozgássérültek Országos Szövetsége, s úgy hallotta, egy-két hete létrejött a megyei szervezet is. Szeretne kezdeményezője lenni annak, hogy a monori járásban is alakuljon hasonló szervezet, amely tömöríti az itt élő mozgássérülteket, ő vállalná a szervezést is. «« Hirtelen elhallgat. Tűnődik, ujjaival matat az asztalon, félénken, szinte bocsánatkérő hangsúllyal folytatja: — Égyütt könnyebb lenne, sokkal könnyebb. Nem, nem elzárkózni akarunk, inkább megmutatni, ha összefogunk, A gyömrői Ruhaipari Szövetkezet kávai részlegében lelkes, tettrekész szocialista kollektíva dolgozik, amelynek tagjai gyakran kiveszik részüket a község szépítéséből, gyarapításából. ők patronálják a helyi gyermekintézményeket. Különösen szívesen és sokat dolgoznak a kis óvodások körülményeinek kellemesebbé tételéért. Gyömrőn, 18 órától: a, népi tánccsoport próbája, 18.30-tól: Sci-fi irodalom és előrejelzés ifjúsági klubban. Az úttörő- — ismeretterjesztő előadás az házban, 16-tól: napközis délután a központi iskolásoknak. Monoron, 17-től: angol nyelvtanfolyam középhaladókigenis tudunk csinálni jó, hasznos dolgokat, hiszen még az egészségeseknek is nehéz egyedül, hát még nekünk ... — Nemrég olvastam egy könyvet, az író nevére nem emlékszem, nagyon jó könyv volt, egy fiatal író története, aki akkor kezdett írni, miután tolószékbe került. Ez volt a regény címe: Tombol a hold. Korábban láttam filmen is, de a könyv jobb volt. Annak a fiatal angol férfinak a sorsában az ragadott meg — a főszereplőre gondolok —, hogy volt ereje tollat fogni, s megmutatni : ő is, a rokkant is képes komoly munkára, alkotásra ... — Hol került a kezébe ez a könyv? Otthon olvasta, vagy könyvtárból kölcsönözte? — Itt, a vasadi könyvtárban akadt a kezembe. Azt hiszem, sokat segített rajtam a könyvtár. Ügynevezett törzsolvasó vagyok itt, 1975-től. Naponként eljövök, segítek a különféle rendezvények szervezéséA vecsési Ferihegy Termelőszövetkezet szakszervezeti bizottságát 1980. május 27-én választották. A testület azóta főbizalmi rendszerben dolgozik, amelynek élén héttagú vezetőség áll. S hogy milyen eredménnyel, arról a legutóbbi vezetőségi ülésen elhangzottak tanúskodnak. Információlánc Kovács József, a szakszervezeti bizottság titkára: — Nagyon jó kapcsolat alakult ki a szakszervezeti bizottság és a termelőszövetkezet vezetősége között. Minden a gazdasági vezetés által szervezett értekezleten képviselteti magát a szakszervezetünk. A főbizalmi rendszer bevezetésével felgyorsult, rugalmasabbá vált az információ- áramlás, aminek azért is nagy a jelentősége, mert a közös gazdaságnak három községben vannak munkahelyei, illetve dolgozói. Az szb-ülése- ken minden esetben részt vesznek a főbizalmik tanácskozási joggal, s az egyes üléseket követően 8 napon belül tájékoztatják a bizalmiakat az ott elhangzottakról, s információt kémek a soron követnak, a moziban, 18-tól és 20- tól: Bátrak bátrai. Pilisen, 18-tól: ifjúsági klub- foglalkozás, a moziban 17-től: Mindhalálig zene. Vecsésen, 9-től 18-ig: kézimunka- és hobbikiállítás, 15.30-tól: művészi torna (a Kun Béla téri óvodában). ben. Ez a könyvtár szinte a második otthonom. «« — Nyitott gerinccel születtem. Kovács apámnak, otthon dolgozó anyámnak, igen sokat köszönhetek. Az ő nagy-nagy szeretetük, állandó gondoskodásuk segített abban, hogy nagyjából türelmesen viseljem el hajdani iskolás társaim értetlen csúfolódásait. Mindig mondogatták apámék, kisfiam, mutasd meg, képes vagy, képes leszel úgy élni, dolgozni, mint mások... öt évig, 1967- től 72-ig Budapesten, a mozgássérültek intézetének kollégiumában éltem, jó volt az a bizonyos fokig önálló életvitel, hiszen főleg önmagámnak szerettem volna bizonyítani, helyt tudok állni sorstársaimmal együtt a tanulásban, a munkában. A kollégiumi esztendők alatt Pestújhelyen tanultam, közgazdasági szakközépiskolában. Ott, a kollégiumban, csökkent járóképességű társaim között merült fel először bennem a gondolat: nekünk is össze kellene fognunk, hogy megmutassuk, fel tudtunk zárkózni a többi emberhez... Persze, ez a felzárkózás eleve nem fizikai együtthaladást jelent, inkább szellemi közeledést. — Több mint egy évtizede dolgozom a KISZ-ben, s elmondhatom: a fiatalok részéről soha nem tapasztaltam semmilyen megkülönböztetést. kező szb-ülés témájához. Majd ismertetik az szb-ülés napirendi pontjait, hogy ahhoz meg a bizalmiak gyűj illessenek információt. A bizalmiak, a főbizalmik tájékoztatását követő 8 napon belül informálják a szakszervezeti tagságot és gyűjtik a szükséges adatokat. Lojs Jenő, az szb elnöke: — A szakszervezeti bizottság ténykedéséről havonta tájékoztatja a pártbizottságot. Ezt az információs jelentést régebben egy személy készítette, így kevésbé kapott hű képet a pártbizottság, a gazdasági vezetés é~, a szakszervezeti tagság. Idén ezen úgy segítünk, hogy minden szb- ülésen a tagságot érintő valamennyi problémát megtárgyaljuk, s azután ajánljuk tovább a pártbizottságnak értékelésre. Ezáltal a' szakszervezeti funkcionáriusok mind részt vesznek az ügyek intézésében, s így közösségi munkává válik a legegyszerűbbnek látszó feladat, gond megoldása is. Fontos döntések Mérai János vezetőségi tag 11 éve dolgozik a közös gazdaságnál, előzőleg is szakszervezeti tag volt mint vasas, ugyanis a szakmája: marós. — Amikor a téeszbe jöttem, a szakszervezet nem működött, úgyhogy akkoriban a monori MEZOGÉP-nél vásároltunk bélyegeket, hogy egyáltalán fönntarthassuk tagsági viszonyunkat. Aztán itt Is megalakultak a szakszervezeti alapszervezetek, amelynek tagja lettem a Zöldmezőnél. Az egyesülés után újra beválasztottak a vezetőségbe, s kultúrfelelős és propagandista vagyok. A vasadi községi alapszervezet, melynek tagja vagyok, értékeli a munkámat, s segítenek mindenféle problémámban. Nemcsak a könyvtár, a munka is Vasadhoz köt. A helyi mezőgazdasági szakszövetkezetben dolgozom, szállítási adminisztrátorként. Ott is, akár a KISZ-ben, megértik helyzetemet... Ismét kényes kérdésen töröm a fejem, de megint megelőz. — Nincs ember, akinek ne befolyásolná életét alapvetően az elismerés vágya, a siker élménye. Számomra az lenne az igazi siker, ha nem csupán az idén, a rokkantak évében figyelnének ránk, hanem állandóan éreznénk: szükség van a munkánkra, bennünket is éppen úgy megbecsülnek, mint a többi embert. Igen, akarjuk, hogy figyeljenek ránk, mindig, hiszen mi is tenni, hatni, alkotni vágyóan akarunk élni. Talán még jobban, mint mások, hiszen tudjuk, csak így fogadtathatjuk el teljesen magunkat. Mindezt csak az egészségesek mellett, az ő segítségükkel tudjuk megvalósítani. «« Tűnődöm: közülünk, a „többi” ember közül vajon hányán bírnák el annak a sorsnak a terhét, amit Galambos Pál cipel születése pillanatától... Vajon, mi az ő helyzetében le tudnánk-e győzni magunkban — önmagunkat? Galambos Pál nagyon erős ember. Azt hiszem évről évre, napról napra több lesz benne az elszántság, az akarat. Érzem, eléri céljait. Molnár Lóránt szakszervezettől delegált tag dolgozom. Ügyeink 50 százaléka alkalmazottakra vonatkozik. Gyakorta határozunk kártérítési ügyekben, ami számszerint sok van, de meggyőződésem, hogy azok 90 százalékát meg lehetett volna előzni kis odafigyeléssel. Lényegbevágó feladatunk a döntőbizottságban az üzemi demokrácia betartása. A múltról elmondhatom, hogy évente 2—3 ügyünk megy tovább a Munkaügyi Bíróságra amikor a panasznak nem adunk helyt, s több év alatt jön össze egy eset, amikor a Munkaügyi Bíróság megsemmisíti a mi döntésünket, mert az helytelen volt, s más döntést hoz. Ezek szerint döntéseink megalapozottak. Különbség A Ferihegy Tsz szakszervezeti bizottságának legutóbbi ülésén szóba került a nagy- családosok fokozott támogatása, az üdültetési rendszer fejlesztése, valamint a munka- és vagyonvédelem további szervezése. De a legvitatottabb kérdés az alkalmazotti és szövetkezeti tagsági viszony egymással szembeni előnye és hátránya maradt. Széles vállú, bajuszos fiatalember Bakos Sándor, a ceglédi Otthon lakberendezési Áfész-áruház vezetőhelyettese. Tenyerében elbújik az imént vásárolt bútor garancia- levele, s látva az új tulajdonos erőlködését, maga is beáll a rakodómunkások közé. Nem sajnálja erejét, s mint mondja, ez a munka számára afféle kondiciótartás. Mert Bakos Sándor, a 29 éves törteli fiatalember futballbíró is egyben, továbbá az összevont, monori- ceglédi járási labdarúgó szövetség elnökségi tagja, a játékvezető-küldő bizottság helyettes vezetője. — A futballbíró — mondják — a huszonharmadik, sokak szemében fölösleges játékos a pályán. — Bíró nélkül nincs meccs, ezt minden óvodás gyerek tudja, de partjelzők hiányában is elmarad a találkozó. Én mindkét posztot szeretem, hiszen gyakran lengetek is, különösen a megyei első osztályú, felnőtt csapatok mérkőzésein. — Kilencven perc hosszú idő. Mennyit fut ez alatt egy játékvezető? — Ha kilométerekre gondol, nem tudom, mekkora lehet a lefutott táv. Mindenesetre többet kell loholnom a legjobban szaladó játékosnál is. Persze, ehhez kondíció is A monori Kossuth Mgtsz I sportegyesül ete motocross ] szakágban tehetségkutató versenyt rendez november 15-én. 10 órától a monori motocross pályán. Ezen a versenyen részt vehet 50 köbcentis kategóriában 12 éves kortól minden olyan fiatal, akit ez a sport érdekel. A 125 köbcentis kategóriában 14 éves kortól, segédmotorvezetői igazolvánnyal Takarékos kazán A napokban új, rendkívül energiatakarékos kazán gyártását kezdték meg a MEZŐGÉP monori gyárában. A TERMONOR elnevezésű berendezésen előre beállítható — a kívánt hőfoknak megfelelően — az égés foka. A kiskazán működését elegendő 10— 12 óránként ellenőrizni. Az új termék elsősorban családi házak, kisebb közintézmények fűtéséhez megfelelő. Az érdeklődés máris nagy, de az első — kétezres — szériát csak jövőre tudják átadni a kereskedelemnek. Maggyári fiatalok parlamentje A Vetömagtermeltető és Értékesítő Vállalat Pestvidéki Területi Központjában november 14-én, szombaton, délelőtt 9 órakor rendezik meg az idei ifjúsági parlamentet. A fórumon tájékoztatják a fiatalokat az ifjúsági törvényből adódó helyi feladatok végrehajtásáról, s a három évvel ezelőtti parlamenten elhangzott javaslatok, kérések sorsáról. Betegség miatt elmaradt Az úgynevezett régi jó világban „Az úgynevezett régi jó világban” címmel hirdetett est, Paudits Béla műsora, a művész betegsége miatt a meghirdetett időpontban elmaradt. A monori járási művelődési ház művészeti vezetőjétől kapott tájékoztatás szerint a műsor új időpontja november 30-a, hétfő, 19 óra 30 perc. A megváltott jegyek érvényesek, illetve a helyszínen visszaválthatók. Gyermekműsor Vidám gyermekműsort rendeznek holnap délelőtt fél likőr és délután fél 4-kor Gyömrőn, a Petőfi Sándor művelődési házban. kell, ezért lakóhelyemen rendszeresen edzek a pályán, s ha van időm, beszállok a helyi csapat edzőmérkőzésére is, mint futballista. — Törtei — mondják az ott lakók —, a világ közepe, mégis, ha például Vácrátótra szólítja a kötelesség, egy teljes napot van távol otthonától. Megéri? — Látszik, maga sohasem fújta azt a bűvös sípot, máskülönben ezt nem kérdezte volna. Ha pályára lépek, számomra megszűnik a világ, tehát a távolság is. Jó, tudom, otthoni maszekolásért nem száz vagy hetven forintot kapnék — általában ennyi a tiszteletdíj egy-egy mérkőzés után —, de ismétlem, azt nem lehet megfizetni. Az olyan érzést, mely akkor kerít hatalmába, ha a szabályos játék érdekében szól a síp. ’ — Tervei? — Szeretnék jó, személytelen futballbíró maradni. — Család? — Lányom és fiam van, feleségem a törteli Dózsa Termelőszövetkezet műanyagfeldolgozó üzemében munkásnő. — S az üzletvezetés? — Hetedik éve vagyok helyettes vezető. Elnézést, mennem kell, új vevő érkezett. Most nekem szól a síp ... Besze Imre rendelkezők; 50 és 125 köbcentis kategóriában bármilyen típusú széria, vagy spéciül motorral vehetnek részt. A nevezéshez 15 éves korig szülői kíséret, vagy írásos beleegyezés szükséges. A tehetségkutató szünetében a szakosztály versenyzői bemutató edzést tartanak. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) A döntőbizottságban mint a Együtt könnyebb lenne... Terhek, akarat, tartós örömök Versesfüzetét mutatja. Gondos, szép kézírással rótt sorok. Megint egy fiatal — gondolom magamban —, aki versel jól-rosszul, s dicsérő szavakat vár. Aztán miközben hallgatom csendes, tűnődő szavait, amint meg- megállva, olykor elgondolkodva beszél az életről, a sorsról, sorsáról, a világ dolgairól, ahogyan ő látja azokat, döbbenten olvasom a következő sorokat, „Sorstársaimnak” című verse befejezését. „Mutassuk meg a rajtunk szelíden szánakozóknak, / mutassuk meg a sorsunkkal szemben értetleneknek, / hogy vagyunk, élünk, hiszünk, szeretünk / akár a többi A nap kulturális programja A. L. A. Ha szól a síp Bíró nélkül nincsen meccs Tehetségkutató verseny ifjú motorosok figyelmébe Lelkes szocialista kezesség