Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-15 / 268. szám
8 PEST MEGYEI HÍ RLAP MAGAZIN 1981. NOVEMBER 15., VASÁRNAP .v<? ■ tfá&é&á anifiwííi-tri iMÍfchiaráiwrái Szokolya és Kóspallag Társak-e a társközségek ? ABC-áruház a SOO lakosú kisközségben, Kóspállágon A nagyközségi pártbizottság titkára, Kárpáti Kamii mesélte. — Egyszer megkérdeztem valamelyik korábban kételkedő tanácstagot, véleménye szerint származott-e hasznuk a tanácsegyesítésből. — Tudod, Kamii — volt a válasz —, azt hiszem, nem jártunk rosszul, de annyit bizonygatjátok, milyen jó lett nekünk, hogy ettől kezd kételkedni az ember. Így hát, ha Verőcemaros társközségeiről, Szokolyáról és Kós- pallagról akartok írni, ám tegyétek, nem én kértelek meg rá. Kovácsné Tóth Máriával Verőcemaros, Kospallag és Szokolya nagyközségi közös tanácsának elnökével autózunk a társközségek felé. Elég hosszú az út. Számíthatunk rá — mondta —, hogy eltelik egy nap, amíg alaposan körbejárjuk a területet. S miközben utunk első állomása felé haladtunk, az jutott az eszembe, hogy vajon ahol nem lakik helyben a tanácselnök, sőt a hivatali idejét sem ott tölti, ugyan kit tekintenek a közösség első emberének? Kihez fordulnak ügyes-bajos dolgaikkal, kinek panaszkodnak, ha eszükbe jut valami, s kit szidnak, ha nem találják rendben lévőnek a dolgokat. Megállt az elvándorlás — Ezt a kérdést magunknak is feltettük az államigazgatás átformálásakor. Ezért igyekszünk személyesen is jelen lenni a társközségekben. — Mindig akad valamilyen hivatalos ügy, amiért a tanács, vagy a pártbizottság tisztségviselőinek ki kell menniük a területre, s ha éppen nem is kényszerít erre valamilyen kötelezettség, akkor is szakítunk erre időt. A tanács azonban, mint fogalom, nemcsak bennünket, vezetőket jelent, hanem magát a testületet. S a tanácstagi csoportok most már egyre jobban működnek. Helyben is tartanak csoportgyűléseket, maguk között is megvitatják a teendőket. — Mitagadás, előfordul, hogy véleményük eltér a miénktől, ám nekik az a dolguk, hogy lakóhelyük érdekeit képviseljék. Számunkra is jó ez a kontroll, mert így egyik település sem szenved hátrányt a többiekhez képest. A tanácstagok, a tanácstagi csoportok felelőssége, s tekintélye jelentősen megnőtt, öntevékenyebbek lettek a népfrontaktívák, s a pártszervezetek taggyűlésein is egyre több, a községek életét érintő kérdés kerül szóba. S arról még nem is szóltam, hogy Szoko- íyán Is, Kóspallagon is van tanácsi kirendeltségvezető, s a szakelőadók is tartanak fogadóórát e községekben. Szokolya. Az 1873 lélekszámú község lakói közül sokan féltették függetlenségüket az 1977-es tanácsegyesítéskor. A félelem — ha nem is bizonyult jogosnak — azért érthető volt. Évről évre csökkent a lakosság száma, s ha már a tanács nincs helyben, mi állíthatja meg a folyamatot? Nos, a statisztika bizonyítja, az emberek nem a tanácsháza épületéhez ragaszkodnak, hanem a magasabb színvonalú ellátáshoz, a jobb utakhoz, a gyorsabb közlekedéshez, az egészséges ivóvízhez. Ha ez megvan, akkor felülkerekedik bennük lakóhelyük szeretete, s kényszerűségből, kelletlenül nem választanak maguknak új környezetet. Ez történt Szokolyán, ahol megállt az elvándorlás, stabilizálódik a lakosság. Sőt, a közelmúltban parcellázni is kellett, ami azt sejteti: biztosított az utánpótlás. Erről az utánpótlásról, Szokolya jövendőbeli felnőtt polgárairól a helyi korszerű, pár éve épített iskola oktatói mondhatnak a legtöbbet. Nemcsak forintokban Grauszmann Ferenc és Farkas Ferenc — mindketten tanárok — a beszélgetőpartnerek. — Egy pedagógus óhatatlanul elsősorban a szerint ítél, hogy a tanács milyen lehetőségeket teremt az oktatásra, a nevelésre. E tekintetben igazán nem panaszkodhatunk. Aligha lehet jobban felszerelt egy városi iskola sem, mint a mienk, s. ez legalább olyan fontos, mint a kommunális ellátás. A szokolyai gyerekek ugyanolyan tudással indulnak az életnek, mint mondjuk váci, vagy pesti társaik, s ezért alig akad közöttük, aki nem tanul tovább, vagy a későbbiekben nem állja a többiekkel a versenyt. — Tornatermünk még nincs, de idén 800 ezer forintért napközis konyha épült, s később lesz majd tornaterem is. Egészen biztos, hogy olyan beruházások mellett, amikre az elmúlt esztendőkben itt sor kej rült, egyedül nehezen futotta volna. A rendelkezésre álló pénz koncentrálása, egy-egy beruházás gyors megvalósítása közös erőből, többek között ez is a közös tanács haszna. S Szokolya, ez ténykérdés, valóban gazdagodott. Vízvezeték épült, gyarapodtak az utak, megszervezték, s Szokolyán !s van iskolatej Bozsán Péter felvételei idén ősszel is nagy sikerrel tartották meg a mányoki kulturális napokat. Az élet minősége azonban nemcsak forintokban mérhető, vallja a két tanár. Igaz ugyan, hogy a sokmilliós költséggel épített kisvasút például Szokolyát is szolgálja, de kevés a járat, s lassúbb is, mintha busz vinné a bejárókat. Évek óta kérik, hogy a vonatpárokat és a buszjáratokat szaporítsák. Nem sok sikerrel. Mindjárt kis vita is kerekedik. A tanács megtette a magáét — így az elnöknő —, indult is próbajárat, de a forgalomszámlálás szerint alig valaki vette igénybe. A helyiek szerint pedig hogyan is lettek volna többen, ha nem is tudtak az új utazási lehetőségről, vagy, ha tudtak is róla, nem szokták még meg. Nincs gyógyszertár, képzett népművelő, akire pedig most nagyobb szükség lenne, mint bármikor, hogy összefogja a falut. Mint ahogy az is irritálja a közvéleményt, hogy csak ritkán van a kirendeltségen tanácsi szakember. Adóügyekben például a tanárhoz jönnek tanácsért a szülők. Panasz és elismerés Panasz is, elismerés is elhangzott. Jót tett-e tehát Szokolyának a közös közigazgatás. A pedagógusok szerint jobb a helyzet annál, mint amire számítottak az emberek, de egy kis igyekezettel méginkább lehetne biztatni a közvéleményt Úgy látszik, hasonló a véleménye a helyi tanácstagi csoportnak is. Amikor szeptemberben a közös testület vizsgálta a társközségek helyzetét, így fogalmazott: Szokolya tanácstagjai sem egyértelmű előnyét, sem hátrányát nem érzik a közös tanácsba való szerveződésnek. Helyeslik, hogy a közös tanács figyelmet fordított a középtávú tervben beütemezett feladatok teljesítésére. Ügy ítélik meg, hogy a VI. ötéves terv mérsékeltebb lehetőségeihez igazodva a tanács fejlesztési lehetőségeit arányosan, a szükségleteknek megfelelően osztotta fel. Ha figyelembe vesszük, hogy a tanácstagok mindig a megoldandó feladatok felé kacsingatnak, s éppen ezért már' elvből sem lehetnek elégedettek, ezt az idézetet akár osztatlan elismerésként is értékelhetjük. A lerombolt községháza A történet, amit Kóspállágon a helyi pártalapszervezet titkárától, a tsz ipari melléküzemágában dolgozó szakmunkástól, Horváth László tói hallottam, novellista tollára kívánkozna. A szépíráshoz tehetségem nem lévén, tolmácsolni igazán nem, csak megérteni tudom azt a pillanatot, amikor az elavult, s funkcióját vesztett tanácsházát bontani kezdték, hogy helyette, a község közepén kis ABC-áruházat építhessenek. A párttitkár a hangosbemondó segítségével meghirdette a társadalmi munkát, s maga is csodálkozott, hogy milyen sokan jöttek. A munka mégsem kezdődött el, mert az idős embereit csak kerülgették, nézegették az épületet. Aztán az egyik megszólalt, fojtott, krákogó hangon, a párttitkárra nézve: — Kezd csak el te, fiam, ha nem sajnálod. — Ugyan mit sajnálnak. Nem jó ez az épület már semmire sem. — Az lehet, de ezt a községházát valamikor mi építettük. Talán ez a kis történet is hitelesen bizonyítja, hogy egy-egy tanács megszűnése nem csupán az anyagi előny, vagy az esetleges hátrány oldaláról vizsgálandó kérdés. Egészen biztos, hogy néhány kóspalla- gi fejében megfordult már; a tanács megszűntével messzebb kerülnek a külvilágtól. Az érzelmekkel vitatkozni nem lehet, az azonban tény, hogy a tanácsháza helyén lévő ABC-áruház- ban azt mondták az asszonyok, amióta felhúzta ezt az épületet a Börzsönyvidéki Áfész, öröm Kóspalla- gon vásárolni. Mcssze-e a tanács? A tanácselnök lévén maga is háziasszony, ugyancsak paprikás hangulatba" került, mert nem először hangzik már el a panasz, s úgy hitte, hogy régen és megnyugtatóan orvosolták már. Csakhogy akadnak, akik azt hiszik, messze a tanács, nincs aki ügyeljen a rendre. Ügy látszik, tévedtek, mert az önkényes akció aligha marad megdorgálatla- nul. Kóspallag most második éve tartozik a közös tanácshoz. Jóformán csak ízlelgeti a közös államigazgatást, de ami eddig történt, azzal igazán elégedettek. Ez a véleménye Burik Géza társadalmi tanácselnöknek és a helyi tanácstagi csoportnak is. Felújították a művelődési házat, eleven, az egész települést összefogó a kulturális élet. Az új üzletről már esett szó, de mégis az újjáépített, kiszélesített országútról kellett volna először szólni, ami ugyan még csak félig van készen, de máris sokat javitott az utazási körülményeken. Mint a többi társközségben, itt is új a sportöltöző, náluknál sokkal nagyobb település is megirigyelhetné az egészségházat, s az orvoslakást. S ha már Szokolya esetében szó esett erről, érdemes itt is elmondani, hogy akadtak, akik magukra Vállalták a község minden gondját. Burik Géza, Burik Jánosné. Klein Jánosné és Horváth László a többi tanácstaggal együtt mozgósítja az embereket a társadalmi munkára, a kulturális megmozdulásra, vagy akár a focimeccsre, amikor a fiatalok Kóspallag színeiben küzdenek. S ők azok, akik számon kérik a közös tanácstól is, hogy viselje szívén a 930 kóspallagi ember minden búját-baját. Akik pedig még aggódnak a községért, azok se attól félnek, hogy elfelejtik őket Verőcemaroson, hanem attól, hogy talán késő már az összefogás, s nem áll meg az évek óta tartó elvándorlás. Űj munkahelyeket szeretnének, hogy akik itt maradtak, most már ne akarjanak elmenni Kóspallagról. csulak andras Vándor muzsikus drada Tibor festménye A HÉT HÍRE NEM DIVATBÓL @ Az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége a megyében is sok vita közepette formálódó ötnapos munkahétre való fölkészülésről tárgyalt. # Országos műemlék- védelmi kiállításra került sor Szegeden. @ Műszaki filmnapokat rendeztek Budapesten. ® Gyümölcstermesztési gépek országos bemutatója zajlott le az albertirsai Micsurin Termelőszövetkezetben. © A hét híre az is, hogy Pécsett kétnapos országos konferencián vitatták meg a résztvevők a szellemi munka hatékonyságának egyes kérdéseit. Bajban lennénk, ha valaki azt követelné, szabatos meghatározását adjuk a szellemi munkának. Ma ugyanis érdekes módon még ott tartanak a szaktudományok, hogy parázs vé- leményasszók közepette kísérlik meg tisztázni az alapfogalmakat. Ami például azért nem könnyű, mert fizikai munkás-e az a technikus, üzemmérnök, aki — így a Dunai Kőolajipari Vállalatnál, a Nagykőrösi Konzervgyárban, az Egyesült Izzó fényforrásgyárában Vácott — nagy értékű feldolgozósort kezel, avagy szellemi foglalkozású? Megfordítva: vajon szellemi munka-e a raktárvezetőé, a műhelyadminisztrátoré, az iskolagondnoké? Szabad-e, indokolt-e úgy meghúzni a választóvonalat, hogy az értelmiségi foglalkozású mondhatja magáénak a szellemi munkát? Több mint harmincezren dolgoznak a megyében az ún. nem anyagi ágakban olyanok, akik nem fizikai foglalkozásúak. A legnagyobb tábort ezen belül az egészségügyben és a kulturális ellátásban tevékenykedők alkotják, azaz orvosok, tanárok, népművelők, múzeológusok... vitathatatlanul szellemi munkát kifejtek. Az azonban már indokoltan vált ki vitákat, vajon milyen módon lehetne mérni az egyik és a másik pedagógus, orvos stb. munkájának hatékonyságát?-Ahogy nem alaptalanul töprenghetünk azon is, vajon a megye iparában kenyerét kereső nyolcezer műszaki, mező- és erdőgazdaságában föllelhető ötezer ügyviteli — számviteli, pénzügyi stb. — alkalmazott egyáltalán tapasztalja-e eltérő mennyiségű, minőségű, értékű munkája erkölcsi, anyagi megbecsülésének különbözőségét, vagy ennek ellenkezőjéről győzik meg a mindennapos benyomások?! Nincs semmi okunk furcsállani azt a tényt, hogy a megye iparában a műszakiak havi átlagkeresete negyven százalékkál magasabb, mint a fizikai foglalkozásúaké, ám az már gondolkodóba ejthet bennünket: a szövetkezeti iparban az ügyviteli munkakörben tevékenykedők havi átlagkeresete szinte forintra megegyezik a fizikai foglalkozásúakéval...! Lehetséges, hogy ott már föllelték a hatékonyság mércéjét, annak alapján alakulnak a jövedelmek? Vagy sokkal inkább arról van szó, hogy sem az említett területen, sem másutt a szellemi munka tényleges hatékonyságának nincs különösebb köze a jövedelmekhez? A tapasztalatok azt mutatják, ez az utóbbi föltételezés felel meg a valóságos helyzetnek. Természetes: a jövedelem nem mellékes, de mégiscsak egy jellemző a sok lehetséges jellemző mellett. A szellemi munka hatékonyságához olyan gondok kapcsolódnak, mint például: a megyében a mérnökök munkaidejük legkevesebb egy- harmadát nem mérnöki teendőkkel töltik; a pedagógusok, a többi értelmiségi foglalkozásúhoz képest rendkívül sok közéleti terhet viselnek; ma sincs megnyugtató rendsze- rességű, következetességű továbbképzés az általános orvosi körzetekben dolgozó gyógyítók számára; a megye tudományos intézetei között gyermekcipőben jár a koordináció és a kooperáció... A véletlenszerű hivatkozásokkal nem többet, pusztán annyit kívántunk érzékeltetni: ha valahol, akkor a szellemi munka terepén rejlenek hatalmas — és a népgazdaságnak égetően szükséges — erőforrások, ám ezeknek a forrásoknak a döntő része kihasználatlan, sőt, azok föltárása sem történt meg. Okost ha küldenek, kevés szóval küldik, így vélekedtek apáink, azaz nem a sok szó, a szájbarágós, a mindent kézbe adás tesz valakit okossá, hanem az: hamar fölismeri-e valaki a dolgát, rálel-e a dolog legcélszerűbb megvalósításának módjára? Ma nagyon divatos mindenben a hatékonyságot emlegetni, ám nem divatból, hanem társadalmi szükségszerűségből kell, hogy nagyító alá kerüljön a szellemi munka hatékonysága. Amíg ugyanis nem sikerül lényegeset lépni ebben a teendőben, addig másfajta feladataink hatásos megoldása sem lehetséges, addig csupán félmegoldásokig juthatunk el. MÉSZÁROS OTTÖ