Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-04 / 233. szám

A nevelés eszköze Vöröskereszt az iskolában Példamutatás emberségből, segítségadásból A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 233- SZÁM 1981. OKTOBER 4., VASÁRNAP Konzervgyári tapasztalatok Gazdasági érdeket szolgálnak Ifjúsági termelési mozgalmak Városunk általános és kö­zépiskoláiban az iskolai élet szerves részét képezi a vörös- keresztes munka. Minden is­kolában van egy megbízott, az úgynevezett vöröskeresztes tanárelnök, aki a mozgalmat összefogja, irányítja. Jó szolgálat Az iskolai vöröskeresztes te­vékenység akkor lehet igazán eredményes, ha a pedagógusok közössége és az iskolavezetés is támogatja, segíti a tanárel­nök munkáját, s ezen ke­resztül a mozgalmat. Bár az iskolákban a szer­vezettség nem túl magas, még­is az ifjú egészségőrök és a középiskolai vöröskeresztes ta­gok példamutató viselkedé­sükkel jó hatással lehetnek társaikra. — HoQyan mutat példát az általános iskolás ifjú egész­ségőr? — kérdeztük Tóth Im- réné reszortfelelöst. — Az ifjú egészségőrök na­gyon sokféleképpen mutathat­nak példát. Egyebek között úgy, hogy rendesen, ápoltan járnak iskolába. Fokozottan ügyelnek az iskola rendjére, tisztaságára. Az iskolán kívül is segítik a tiszta, egészséges környezet megteremtését és erre mozgósítják társaikat is. Az egészséges élet kialakításá­ban is fontos szerepet játsz­hatnak példamutatásukkal. Az ifjú egészségőrök segítik a kisebbeket és támogatják az időseket és a betegeket. Hasz­nos, jó szolgálatot tesznek a csecsemőápolási és elsősegély­nyújtási, valamint a fogásza­ti és testápolási versenyek, il­letve az ezekre felkészítő fog­lalkozások. Könnyen elérhetők — Az iskolai és az ottho­ni nevelést összhangban lát­ja-e a diákoknál? — Sajnos, nem mindig. A neveléssel szorosan összefügg például az, hogy a gyerekek milyen környezetben élnek. Én például helyesnek tarta­nám, ha minden tanuló isko­laköpenyben járna. Helytelen­nek tartom a későig tartó tv- nézést. Azután akadnak szü­lők, akik úgy vannak vele, hogy szombaton későig ott ül­het a gyerek a képernyő előtt, mert másnap nincs iskola. Ez sem következetes magatartás. A kisiskolásnak szüksége van a pihenésre. — A helyes öltözködési és táplálkozási szokások kiala­kítására is nagyobb gondot kell fordítani a szülőknek. Kívánatos lenne például az is, hogy iskolába indulás előtt a diákok reggeliznének, s va­lamilyen folyadékot is inná­nak. A rendszeres életmódra nevelés igen fontos. — A rendszeres fogápolás és testedzés ugyancsak a kör­nyezetük tisztaságára főként azok a diákok ügyelnek, aki­ket otthon is bevonnak a ta­karítási teendőkbe, vagy a kerti munkákba. Fontos, hogy a tanulók megtanulják egy­mást és a felnőtteket is tisz­telni. KISZ-feladatnak ismerjük el. Véleményem szerint a káros szenvedélyek tekintetében, mint például a dohányzás és az alkoholfogyasztás, nincs komoly probléma. — Sajnos, előfordul, nem ritkán olyan, hogy a szülők otthon megengedik a tanulók­nak a dohányzást. Mivel az iskolában tilos a dohányzás, a tanulóknak nehéz átallniuk. Tanulóink környezetük tisztán tartására nagy gondot fordíta­nak. A kollégiumi szobákat rendszeresen megnézzük és értékeljük. » Humanista gondolkodás — A tanulók felvilágosítását jól szolgálják az osztályfőnö­ki órák, melyekre rendszere­sen meghívunk nőgyógyászo­kat is. Vöröskeresztes fog­lalkozásokon is sok szó esik a szexuális felvilágosításról és a családi életre nevelésről. Diákjaink minden évben nagy lelkesedéssel kapcsolódnak be a csecsemőápolási és elsőse­gélynyújtási versenyekbe, ör­vendetes, hogy iskolánkban fogorvosi rendelő is van. Ta­nulóink kezeltetik a fogaikat, s ez az egészségnevelési mun­kánk szempontjából nagy je­lentőségű. Szilágyi Aranka, az Arany János Gimnázium vöröskeresz­tes tanárelnöke örömmel szá­molt be arról, hogy a cente­nárium alkalmából alaposan megnőtt az iskolában a szer­vezettség. Minden elsőéves tanuló belépett a Vöröskereszt­be. Persze, a diákoknak ren­geteg egyéb elfoglaltságuk is van. — A mozgósítás * egy-egy összejövetelre, vagy munká­ra bizony nem könnyű. Reá­lisan számolunk ezekkel a problémákkal és igyekszünk olyan tevékenységi formát ta­lálni, ahol kisebb csoportok dolgoznak együtt. A diákok elsőéves korukban érnének rá jobban bekapcsolódni a mun­Közepes mezőny vett részt a kétnapos kecskeméti orszá­gos minősítő atlétikai verse­nyen. Mind az öt Nk. Pedagó­gus SE-fiatal dobogón végzett és elért minősítési szintet is. Férfi felnőtt diszkoszvetés­ben (2 kg-os): 1. Palotai János 47,70 méter (felnőtt II. osztá­lyú szint). Férfi ifjúsági disz­kosz (1,5 kg-os): 1. Megyesi József 34 m (ifjúsági bronz­jelvényes eredmény); gerely­hajítás: 2. Palotai László 63,04 m (ifjúsági aranyjelvé­nyes, megyei ificsúcs). Serdü­lő A-korcsoportos diszkosz (1,5 kg-os): 1. Horváth László 38 m (serdülő ezüstjelvényes). Női serdülő A, gerely: 3. Szűcs Ágnes 29,72 m (ifjúsági bronzjelvényes eredmény). Ifjúmunkás sportolók kába, de olyankor még bá­tortalanok, nehezen vállalnak feladatokat. — Szeretnénk, ha minden első osztályban lenne elsőse­gélynyújtó tanfolyam, s len­nének olyan tanulók, akik ki­ránduláskor, sportoláskor bal­esetet szenvedett társaikat el tudnák látni. — A vöröskeresztes tevé­kenységgel egyebek között a személyiség fejlődését sze­retnénk elősegíteni. Azok például, akik szervező tevé­kenységet folytatnak, gyako­rolják a közéleti munkát, ké­szülhetnek a felnőttéletre. A Vöröskereszt eszméinek meg­ismerésével a humanista gon­dolkodás jellemző tanulóinkra. Az iskolái faliújságon egész­ségnevelő cikkeket, közérdekű híreket helyezünk el. Szük­ség esetén munkánkhoz az iskolarádiót is segítségül vesz- szükl Idős embereket és a csecsemőotthon kis lakóit patronáljuk. Van elképzelésük Az egészséges életmód ki­alakításánál fontos lenne, hogy a tanulók, főként a lá­nyok, többet mozogjanak. — Az iskolai KlSZ-szerve- zettel szorosan együttműkö­dünk. Egyebek között a tisz­tasági mozgalmat is közösen kívánjuk megszervezni. Az elmúlt évihez hasonló sikeres fogászati és testápolási hóna­pot szeretnénk az idén is rendezni, melyet árusítással kötnénk egybe. — Az iskolai rendre az ügyeletesek és a hetesek fel­ügyelnek. Minden osztálynak vannak öltözőszekrényei. A testnevelési órák után a ta­nulók zuhanyozhatnak. Bio­lógia- és osztályfőnöki órákon sok szó esik a felvilágosító munkáról is. Ügy látjuk, hogy a családdal kapcsolatban a diákoknak vannak elképzelé­seik. niszben és kispuskás lövészet­ben nem értek el helyezést Asztalitenisz NB III-as férfi asztaliteni­szezőink idegenbe utaztak, a megyeiek pedig kettős sport­otthoni találkozón küzdöttek a csapatbajnoki pontokért. NB Ill-ban: Nk. Kinizsi— MEDOSZ ÉRDÉRT (Bp.) 9-7 Nk.: Erdey (3), Varga (3), Papp (2), Szakács (1). Bra­vúros győzelmükkel a kiesés elleni küzdelemben rendkívül fontos két bajnoki pontot sze­reztek a körösiek az ősszel jól szereplő, középmezőnyben le­vő fővárosiak otthonában. A megyében. Nk. Kinizsi II. —Pestvidéki Gépgyár (Sziget­halom) 11-9; végig nagyon szoros és izgalmas küzdelem volt. Győztesek: Ruzsányi (4), Napjaink mindinkább gaz­daságos, anyag- és energiata­karékos ipari termelést köve­telnek. A Nagykőrösi Kon­zervgyár KISZ-bizottsága évek óta különösen sokat tesz azért, hogy ezekkel a feladatokkal megbirkózzanak a vállalat dolgozói. Több, a termelést se­gítő programot dolgoztak ki az ifjúkommunisták. Jó szolgá­latot tesznek az ifjúsági bri­gádok vállalásai, az Alkotó ifjúság pályázatok, vagy a Fiatal Műszakiak és Közgaz­dászok Tanácsának javaslatai. Vetélkedők — A KISZ termelési moz­galmai a vállalati tervekhez igazodnak — mondja Szűcs Balázs, a gyár KlSZ-bizottsá- gának titkára. — A fiatal dol­gozók is KISZ-tagok, alapve­tő érdekük, hogy a munka mi­nél jobban menjen. Az ér­vényben lévő KlSZ-határoza- tokkal összhangban és válla­latunk KISZ-bizottságának tá­mogatásával alakultak ki a termelési mozgalmak. A vég­eredményben közösen meg­határozott feladatok megoldá­sában is számíthatnak a fia­talok KISZ-bizottságunk tá­mogatására. ' — A fiatalok, hogyan viszo­nyulnak a KISZ termelési Pörge Gy. (4), Uhrin (1) és Ruzsányi—Pörge Gy. (2). Nk. Kinizsi ifi—Tököli KSK ifi 7-3; jó játékkal nyertek a 2. helyezett ellen a kinizsisek; Iván Z. 3, Iván Cs. 2 egyéni és Iván Cs.—Kása 1 páros játé­kot nyert. Hétfői sportműsor Labdarúgás Ifjúsági-sporttelep, 13 óra: Nk. 224-es Szakmunkásképző —Ceglédi Szakmunkásképző, megyei diák bajnoki; 15.25: Pipagyár—Városgazdálkodás; Kinizsi-sporttelep, 15.25: Lá­dagyár—Tormás, 16.30: TRA- KIS—Törteli Tsz; Vági-lakóte- lepi pálya, 16: Pedagógusok— Mészáros Tsz, kispályás TRA- KIS Kupa-mérkőaés. S. Z. mozgalmaihoz, milyen aktívan tevékenykednek? — A középiskolákból, egye­temekről kikerülő fiatal dol­gozóink még töretlen alkotó­kedvvel rendelkeznek. Ezt a kedvet igyekszünk fenntarta­ni és kibontakoztatni. Ez mindkét fél szempontjából gyümölcsöző lehet. Egyrészt a fiatal alkothat, bizonyíthat, másrészt gazdasági érdekeket szolgál. — A konzervgyárban mi­lyen termelést segítő *KlSZ- mozgalommal találkozhatunk? — A Konzervipari Tröszt Ifjúsági Bizottsága évenként írja ki az Alkotó ifjúság pá­lyázatot. Az elmúlt évben 59 pályamunka készült nálunk, melyek igen különböző téma­köröket dolgoztak fel. Talál­ható közöttük szervezési, tech­nológiai dolgozat, s jó néhány termelési újítási pályázat is. Több alkotó új teVmékek gyár­tását javasolta. A „hasznos és bevezetésre alkalmas” minősí­tésű pályamunkák közül a vállalatnál fel használhatókat átültetik a gyakorlatba. — A termelést segíti a KISZ munkavédelmi aktíva­hálózata, mely a munkatervük szerint szorosan együttműkö­dik a szakszervezeti munka- védelmi bizottsággal. Felada­tuk, tevékenységük azonos szintű a szakszervezetével. Na­gyon hasznosak a vetélkedők is. A Ki minek mestere, Ki minek szakértője versenyt minden évben kiírjuk. — Tavaly hat szakmában hívtuk vetélkedni a fiatalo­kat. összesen 216-an jelent­keztek, ami azt mutatja, hogy majd minden 30 év alatti szakmunkás részt vett a ve­télkedőkön. Ez 1979-hez képest jelentős előrelépés volt. Jó eredményeket hozott a KISZ- radarakciónk. Ezt a termelé­si munkabizottság irányítja. — A sikerben nagy részük volt a gazdasági vezetőknek is, akik megfelelő figyelmet fordítottak az akcióra. Ebben az évben egységesítettük a DHH-mozgalmat és a radar­lapokat, hogy elkerüljük a párhuzamosságot. — Elismerik-e a fiatalok igyekezetét? — A Szakma Ifjú Mestere és a Kiváló Ifjú Szakember kitüntetést az elmúlt évben 11 fiatal kapta meg. .KlSZ-javas- latra 8-an lettek kiváló dol­gozók és 33-an kaptak vala­milyen jutalmat. geink. Jelenleg ugyanis két feltétele van egy ifjúsági bri­gád megalakításának. Az egyik az, hogy a tagok kétharmadá­nak 30 év alattinak kell len­nie. A másik követelmény, hogy a brigád munkaterve KISZ-akcióprogramra épüljön. — Az életkor miatt nagyon nehéz a dolgunk, mire össze­jön a brigád, mire elkezde­nek „valamit csinálni”, szin­te kifutnak az időből. Jó len­ne, ha ezt a 30 éves korha­tárt sikerülne 35 évre fel­emelni. Erre már ígéretet kaptunk. A brigádmozgalom­ban még a szakszervezet na­gyobb segítségét is kérnénk. Szereplés — A jövőre vonatkozóan, milyen terveik vannak? — Szeretnénk a hiányos­ságokat kiküszöbölni, a hibá­kat kijavítani, jól és becsüle­tesen dolgozni! Az egészen közeli jövőben pedig az ifjú­munkás- és szakmunkástanu­ló napok rendezvényein szeret" nénk jól szerepelni. Opra Lászlóné Mozgássérültek kirándulása A mozgássérültek városi egyesületének számos tagja, együtt a TRAKIS-ban dolgo­zó pártolókkal, budapesti ki­ránduláson járt a minap. Az útra a 20-as Volán Vállalat ingyen adott autóbuszt. A gépkocsit Ambrus János ve­zette, aki egyébként az egyesületnek kultúrfelelőse is. A kirándulók megfordultak a vásárvárosban és megtekintet­ték Budapest számos neveze­tességét. A jól sikerült kirándulá­sért a mozgássérültek városi egyesülete ezúton is köszöne­tét fejezi ki a 20-as Volán Vállalatnak. Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban délután 3-kor és este 7 órakor, Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom. Dél­után Móra-, este Kodály-bér- let. Kovács Katalin SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT Remekeltek dobóatlétáink — Mi, pedagógusok gondot fordítunk a tanulók szexuális felvilágosítására és a családi életre való nevelésre is. A tanulók problémáikat bátran elmondják a pedagógusoknak. A szexuális felvilágosítás zök­kenő nélkül folyik. Előfordul, hogy a pedagógusok könyve­ket is ajánlanak elolvasásra. A Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézetben sok segítségét kap a vöröskeresztes mozgalom. Mint Fülep Mag­dolna vöröskeresztes tanárel­nök elmondta, szoros kapcso­latot alakítottak ki az isko­lában működő felnőtt vörös­keresztes tagokkal, akik elő­adásokat szoktak tartani a diákoknak. Az iskolai könyv­tárban bőségesen akad könyv, ilyen irányú is. A vöröskeresz­tes kiadványok is könnyen elérhetők a tanulók számára. — A Toldi iskolában egy Vöröskereszt-alapszervezet van, mely a tanárelnök, a diáktit­kár és az 5 fős vezetőség irá­nyításával működik. A vö­röskeresztes munka a világ­nézeti és erkölcsi nevelés te­rületén nyújt segítséget. A vö­röskeresztes vállalásokat Cegléden mintegy 240 fő részvételével rendezték az if­júmunkás és szakmunkásta­nulók megyei sportversenyét, 11 sportágban. A 22 nagykő­rösi fiatal 6 számban indult és 4-ben ért el helyezést. Atlétika. Férfi 100 méteres síkfutás (5 induló): 2. Tóth György. 1500 m (8): 2. Zsol­dos Csaba. Magasugrás (6): 2. Zsoldos 150; 3. Tóth 135 cm. Kispályás labdarúgásban 12 csapat indult. A körösiek (Kiss Zoltán — Todola Csaba. Má­té József, Bélteky Lajos, Ko­csis Sándor, Szalai Tibor, Ko­vács László, Tóth László) az utóbbi évek legnagyobb sike­rét érték el megyei KISZ-es szinten: remek csapatjáték­kal az első helyen végeztek. Négyszer győztek és 1 döntet­len után az össz-gólkülönbsé- gük is imponáló. 15-2 volt. Húsz női tekéző személyen­ként 20 teübe-dobással mérte össze tudását: 1. Matuska Lászlóné 92; 4. Drabant Edit 69 összfával. Lábteniszben a Tóth György —Zsoldos Csaba kettős má­sodik lett. A körösi fiatalok asztalite­Múzeumi hónap Kiállítás, érdekes előadások A múzeumi és műemléki hónap során az Arany János Múzeum nemcsak a már meg­nyílt szép kiállításaival, ha­nem érdekes előadások meg­rendezésével igyekszik a rég­múlt iránt érdeklődők kedvé­ben járni. A múzeumi hónap megnyi­tója október 5-én, hétfőn lesz, este hat órakor, az Arany János Művelődési Központ dísztermében. Megnyitót mond dr. Makai Katalin, a városi tanács vb művelődési osztályának vezetője, majd dr. Novák László múzeumigazga­tó tart előadást Fejfák a Kárpát-medencében címmel. Érdekesnek ígérkezik dr. Pál Endre főorvos október 12-i előadása Kelet-Magyaror- szág kultúrtörténeti neveze­tességeiről. A következő alka­lommal, október 19-én, Si­mon László régész ismerteti az év szenzációs leletét, a Szurdok dűlőben talált avar­kori, fejedelmi kincset. Az október 26-i esten Arany Já­nosra emlékezik Fekete István irodalomtörténész. A múzeumi hónap utolsó előadását november 2-án tart­ja Patkóné Kéringer Mária levéltáros, Pest vármegye XVII—XVIII. század büntető- bíráskodásáról. Hagyományos rendezvénye a múzeumi és műemléki hó­napnak a városnéző séta, melynek során dr. Balanyi Béla, a múzeum tudományos munkatársa mutatja be Nagy­kőrös műemlékeit. Mégpedig október 18-án, vasárnap dél­előtt 10 órakor. Erre a város­néző sétára külön felhívjuk a figyelmét a kollégista diákok­nak, akik egyetlen délelőttjük feláldozásával megismerhetik Nagykőrös múltját. Egyébiránt a múzeumi és műemléki hónap valamennyi előadása az Arany János Mű­velődési Központban lesz. mégpedig az előzőekben emlí­tett napokon este 6 órakor. Propaganda — A tapasztalatok alapján, mit és miben kellene változ­tatni az eredményesség érde­kében? — Nagyon sok megoldásra váró feladat van vállalatunk­nál, konkrétan megfogalma­zott feladatok is, meg olya­nok is, amelyek eddig még senkinek nem „szúrtak” sze­met. A gazdasági vezetés az FMKT-nak megadja a javas­latait. Viszont úgy érezzük, a fiataloknak kicsit éberebbek­nek kellene lenniük, hiszen még sok mindent észrevehet­őének. — Az Alkotó ifjúság pályá­zat esetében városi kiírásra is szükség lenne, ez talán jobban mozgósítana, és biztosan ké­szülnének a szakmai pályáza­tok mellett képzőművészeti, vagy más egyéb munkák is. Néha úgy érzem, hiányos a propagandánk, s hiányzik az erkölcsi elismerés, is. Ezen a gondon mindenképpen segíte­ni szeretnénk. — Az ifjúsági brigádokkal kapcsolatban a tagok életko­rát illetően vannak nehézsé­Moziműsor Negyedik fázis. Színes, ame­rikai tudományos-fantasztikus film. (14 -'-ven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás 3. 5 és 7 órakor. A STÜDIÓTEREMBEN A medvefókák szigetén. Szí­nes szovjet ifjúsági film, fél 4-kor. Szelíd motorosok. Színes amerikai film. (16 éven felü­lieknek!) Fél 6-kor és fél 8­kor. HÉTFŐI MŰSOR Jöjjön el egy kávéra hoz­zánk. Színes olasz filmvígjá­ték. (16 éven felülieknek!) Előadás 5 és 7 órakor. A STÚDIÓTEREMBN A Tenkes kapitánya I—II. Nagy sikerű magyar kaland­film, fél 4-kor. Transzport. Színes magyar film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor és fél 8­kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi *

Next

/
Oldalképek
Tartalom