Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-28 / 253. szám
6 ’kMn, un 1981. OKTÓBER 28., SZERDA Védett olimpia A szövetségi és helyi rendőrségi tiszviselökből öttagú bizottság alakult az Egyesült Államokban azzal a céllal, hogy az 1984-cs Los Angel es-i olimpia idején biztosítsa a játékok terrorizmus elleni védelmét. A testületet a Los Angeles-i olimpia szervező bizottságának ülésén hozták létre. Tagjai között szerepel Peter Uberroth, az olimpia szervező bizottságának elnöke, a város rendőrfőnöke, a Los Angeles-i sheriff és Reagan elnök személyes megbízottja is. Kellemetlen vendégek Az AFP francia hírügynökség számolt be arról, hogy az új-zélandi Wellingtonba érkezett Daniel Craven, a dél-afrikai rögbibizottság elnöke, valamint . három munkatársa mindössze egy hónappal azután, hogy a dél-afrikai Springboks rögbicsapat vendégszereplése visszatetszést és tüntetéseket váltott ki új-zélandi földön. A jelentés szerint az új-zélandi kormány, élén Robert Muldoon miniszterelnökkel, „nem tartja helyénvalónak” a Craven vezette küldöttség új- zélandi jelenlétét, s ezért fontosnak tartotta közölni: nem találkozik, nem tárgyal a délafrikai sportvezetőkkel. Az AFP azt is közölte, hogy Dél-Afrika küldöttei, miként a Springboks játékosai és vezetői, nem éppen barátságos fogadtatásban részesültek, mi több, a szállodájuk előtt tüntetők közül 15 személyt a rendőrség letartóztatott. Nyilatkozott Daniel Craven, a dél-afrikai rögbibizottság elnöke is, s azt fejtette ki, hogy látogatása nincs kapcsolatban a Springboks egy hónappal ezelőtti vendégszereplésével. Pusztán azért jött Űj-Zéland- ba, hogy túrát szervezzen az egyik új-zélandi csapatnak — Dél-Afrikába... A diáktestedzesről - Vácott Szeressük a sportot, gyerekek,, Az iskolaudvaron — füves futballpálya áll! Meglehet, a pázsit nem a Wembley-aréna gyepszőnyegére emlékeztet, ám a váci srácok így sem panaszkodhatnak: egy nagypálya a suliparkban — aligha mindennapos dolog! I Hárommilliós gond Molnár Tibor, a 204. számú Szakmunkásképző Intézet testnevelő tanára már koránt sincs hurráhangulatban: — örülünk, persze hogy örülünk e játéktérnek, ám az az igazság: a talaj már régóta felújításra vár. Csak hát a rekonstrukció több mint hárommillióba kerülne, s mondja meg: honnan vegyünk ennyi pénzt? Na tessék, felsültünk a lel- kendezéssel... Túlzott szo- morkodásra azonban nincs okunk: a nebulók így is vígan labdáznak a pályán. Most éppen sulimeccs zajlik: a „204- esek” a Lőwy szakközépiskola csapatával vívnak a csatázó felek számára roppant fontos mérkőzést. Mert, ha már a Wembley-t említettük, a küzdelem oly heves, mint a híres angol kupadöntőn ... Szakosztályi körkép De nem csupán meccsnézőbe jöttünk, ezért — míg a der« ■ Sbt.L. ■ * Bll Tippel: Horváth Miklós Horváth Miklós, a Ferencváros úszóedzője nehezen választ az úszás és a labdarúgás között. Tudniillik, mindkettőt, módfelett kedveli... Ezért aztán úgy hozza össze a nem éppen rokon sportágakat, hogy a margitszigeti Hajós Alfréd-uszoda „dühöngőjében” — rendszeresen futballo- zik. És milyen jól! Akivel a kőkemény mester együtt van, az előre örülhet á győzelemnek. Reméljük, e tradíció a mai tip- pelésben sem szakad meg .., Mérkőzések H. M. HH KS Sf. PmH 1. Szekszárd—Sabaria 1 x lx lx 1 x 2. Bauxitbányász—Olajbányász x x2 x lx 12 3. Balassagyarmat—KSC x2 x2 xl 12 x 4. KKFSE—Dorog 21 2 21 xl 12 5. Vác—MÁV Előre xl lx xl x xl 6. Gyöngyös—Papp SE xl x2 lx x2 lx 7. Catanzaro—Milan x2 x2 21 x x2 8. Fiorentina—Torino 1 1 1 lx 1 x 9. Juventus—AS Roma lx 1 lx xl 1 10. Napoli—Avellino 1 1 1 lxl 11. Udinese—Cagliari xl 1 xl xl xl 12. Cavese—Varese xl lx x 12 x 13. Palermo—Perugia 1 1 1 lxl 14. Verona—Bari 1 1 1 lxl 15. Spal—Pescara 11111 16. Rimini—Lecce 1 1 1 lxl H. M.: Horváth Miklós, HH: Hétfői Hírek, KS: Képes Sport, Sf.: Sportfogadás, PmH: Pest megyei Hírlap. A nagypályán, azaz: by folytatódik — az iskola sportéletéről faggatjuk Molnár Tibort, és előzékeny helyi kalauzunkat, Szekeres Sándor igazgatóhelyettest. — Egészen pontosan 825 diák jár hozzánk, s közülük több, mint háromszázan sportolnak rendszeresen — mondják a pedagógusok. — Hét diáksportköri szakosztállyal rendelkezünk: atlétákat, asztaliteniszezőket, kézilabdázókat, labdarúgókat, sakkozókat, teniszezőket és természetjárókat foglalkoztatunk. Nem dicsekszünk, amikor azt állítjuk: eredményesen.., Igazolásképpen azonnal ösz- szeállítanak egy sikercsokrot. Örömmel mesélik, hogy a vasasszakszervezethez tartozó szakmunkásképző intézetek megyei versenyén, a Vasas Kupán tarolt a 204-es: valameny- nyi sportágban megnyerte a csapatversenyt. A kispályás futballisták az ifjúmunkásolimpiákon is kitettek magukért, hiszen az elmúlt két esztendőben kizárólag aranyérmet szereztek. Nem kevésbé eredményes az országjáró diákkör sem, a helyi ODK-szak- osztályt ugyanis évek óta a legjobbak között jegyzik a megyében. Már készen áll.., S még nem érkeztünk el a végállomáshoz... Az iskola sportélete a jövőben minden bizonnyal tovább fejlődik majd, hiszen már készen áll az intézet új büszkesége, a 30X18 méteres tornacsarnok. A Gra- boflex-padlóra kézi-, kosár- és teniszpályát festenek fel, s ha minden igaz, a teremfocinak sem lesz akadálya... A csarsuliudvaron dúl a harc ... Erdősi Agges felvétele nokot november 6-án, ünnepélyes keretek között avatják, a birtokbavétellel tehát még néhány napot várni kell. Az új létesítménnyel kapcsolatban jegyezte meg Molnár Tibor: — Boldogok vagyunk, hogy végre megkapjuk ezt a termet, hiszen az eredményeket nemhogy fokozni, de megtartani is nehéz. Annál inkább, mert az általános iskolákból manapság főként olyan gyerekek kerülnek hozzánk, akik, sajnos, nem nagyon lelkesednek a testedzésért. Ha megszerettetjük velük a sportot, az (szakosztályi elsőségek ide, vagy oda) számunkra a legnagyobb siker.../ Hegyi Iván A tizedik forduló Varsányi búcsú Erzsébettől Elbúcsúzott Pesterzsébettől, pontosabban az ESMTK-pá- lyától a Dunavarsányi Petőfi labdarúgócsapata. Az albérletbe kényszerült gárda nagyon jó feltételeket talált itt, de mivel elkészült taksonyi új otthonuk, ezután már Taksonyban játszanak. November 7-én vagy 8-án a Gödöllő lesz az első vendégük. A búcsúmeccs jól sikerült, 2-0-ra győztek a lelkes, jól játszó Tápiószentmárton ellen. Ez az eredmény, sorozatban a negyedik győzelem a gárda felfelé ívelő formáját tanúsítja. Üj edző, Tószegi Tibor ült a kiapadón, s a második félidőre Glászt állította csatasorba. A csere jő'húzásnak bizonyult. A buktatásáért megítélt tizenegyesből szerezték az első gólt a varsányiak, a második találat egyedül: az ő érdeme volt. Az erzsébeti búcsún a papírforma érvényesült. Nem mondható ez el a me?yei I. osztály valamennyi találkozójáról. Meglepetésnek számít a Dabas óbudai sikere. A pá- lyabetilitás miatt a Gázművek sporttelepét választó Pi- lisvörösvár 1-0-ra alulmaradt. Némi gyógyírt jelenthetett a helyieknek, hegy ifjúsági együttesük legyőzte az eddig veretlen daba- si fiatalokat. A Szentendrei Petőfi ugyancsak 1-0-ra nyert a kitűnően rajtoló Iklad ellen. Az eredmény érdekessége: a megyei I. osztály eddigi kilenc fordulójában mindig bevette a hálót — még akkor is, amikor kikapott — az ikladi tizenegy. Most szakítottak a gólszerző hagyománnyal. A találkozó elején a szentendrei Spáth kétszer is közelről hibázott. Jóllehet, ha betalál, nyugodtabban nézhettek volna a második félidő elé a hazaiak. Apropó, hazaiak. Akárcsak a Dunavarsány, a Pilisvörös- vár, s pályaépítés miatt a Szentendrei Petőfi is albérletben szerepel. Albérlőkkel folytatva a sort: a Főt a Tábor utcában látta vendégül a Dunakeszi Vasutast. Gólnélküli első felvonás után 2-0-ra elhúztak a vendégek. Egyik találatuk 11-esből esett, akárcsak a fóti szépítés. A hazaiaknál Becsei nem játszhatta végiig a meccset, a 40. percben sérülés miatt kiállt. Érdekesség, hogy a két együttes tavalyi találkozója is 2-1-es dunakeszi sikert hozott. Készül a Szigetszentmiklósi TK sporttelepe is. A Tégia- égétő .utcában, jelenlegi otthonukban vasárnap második 6-0-ás győzelmüket aratták. Míg korábban a Gödöllő, most a Sülysáp volt a szenvedő fél. Az „x” helyett inkább gödi győzelmet tartottak valószínűnek a Göd—Ceglédi VSE meccsen. Pedig a vasárnapi 1-1, az elmúlt évi eredményeket figyelembevéve nem is számít meglepetésnek. Az elmúlt két esztendőben a ceglédiek 3-1-re, valamint 2-0-ra nyertek, ezt megelőzően 0-0 volt az eredmény. Végezetül a forduló válogatottja. Aszódi és Fodor a mezőny legjobbja címet érdemelte ki. Aszódi (Tápiószentmárton) — Szebslkó (Dunavarsány), Fodor (Szentendrei Petőfi), Lőrincz (Dunakeszi), Glász (Dunavarsány), Sólyom (Dunakeszi), Kiss T. (SZTK), Vida (Dabas), Megyei (SZTK), Ma- gony (Kartal), Száraz Á. (Kar- tal). — Reitter — Ez történt az ifiknél Megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság. I. osztály. Szigetszentmik-* lós—Sülysáp 1-2, Pilisvörösvár— Dabas 4-1, Fót—Dunakeszi 0-3, Göd—Cegléd l-l, Szemi'jendre—Ik- lad 0-3, IDunai Kőolaj—Pilis 6-1, Dunavarsány—Tápiószentmárton 1-3. Gödöllő—Kartal 0-1. Böms’édi elsőség A megyei II. osztályú női kézilabda-bajnokságban a felnőtteknél a Dömsöd szerezte meg a bajnoki címet, míg az ifjúságiaknál az Erdőkertes végzett az első helyen. Megyei II. osztály Női felnőttbajnokság 1981. évi végeredmény: 1. Dömsöd 14 11 1 2 180-140 23 2. Váci For te II. 14 10 — 3. Nagymaros 4. Fóti Tsz SK 5. Erdőkertes 6. Tápióvölgye 7. Vecsési SE Verőcemaros 14 10 — 14 8 1 14 6 — 14 5 14 4 4 192-161 20 4 198-165 23 5 167-174 17 8 160-17G 12 9 180-199 10 10 117-147 6 visszalépett A Vecséstőd két büntetőpont levonva. Megyei II. osztály Női ifjúsági bajnokság 1801. évi végeredmény: 1. Erdőkertes 14 10 1 3 257-159 21 2. Váci Forte 14 10 1 3 189-137 21 3. Fóti Tsz SK 14 10 — 4 210-135 20 4. Vecsési SE 14 10 — 4 179- 93 18 5. Tápióvölgye 14 6 — 8 189-228 1: 6. Dömsöd 14 5 — 9 180-225 10 7. Nagyimaros 14 4 — 10 101-171 7 Verőcemaros visszalépett A Vecséstől kettő, a Nagymarostól egy büntetőpontot levontak. Temzsorrend Az első osztályban három, másodikban kettő, a harmadikban hat csoport mozgósította a férfi teniszcsapatokat. Sajnos, mindkét Pest megyei férfigárda sereghajtóként végzett az NB Ill-ban. s kiesett. Ill/A 1. Goldberger 2. MOM 3. Sabaria 4. MNB 5. N. Olajbányász 6. Boly 7. Budakalász 12 11 12 9 1 72-36 22 3 67-41 18 5 59-49 14 5 50-53 12 7 53-50 10 9 46-G2 6 1 11 26-82 2 ni/D 1. Budai Bány. 2. Ny. Vízművek 3. Fehérgyarmat 4. Selyp 5. Rudabánya 6. Deninváros 7. Dunakeszi 12 12 — 77-31 24 12 10 2 71-37 20 11 7 5 59-40 14 6 5 44-55 12 5 7 54-54 10 2 10 36-72 4 1 11 28-80 2 11 12 12 12 M A világbajnok argentin labdarúgó-válogatott szerdán Lengyel- országgal vív barátságos mérkőzést. Cesar Luis Menotti szövetségi kapitány nem vette számításba Diego Maradonát, akj nem volt hajlandó társaival edzőtáborozni. Menotti nem sokat teketóriázott, ismét meghívta az 1978-as VB gólkirályát, Kempest. Az argentin csapat az alábbi összeállításban kezd a lengyelek ellen: Fillol — Oiguin. Galvan, Passarella. Taran- tdni — Barbas Gallego. Kempes — Diaz, Gareca, Valencia. Dwmkanyar'étenerseny Nyolcadszor rendezték a Dunakanyar rövidhullámú rádiós éterversenyt. Hat ország amatőréi vettek részt a viadalon, csaknem százan. A két napig tartó küzdelem kilenc kategóriában zajlott. Szép magyar sikernek számít, hogy hat csoportban magyar győzelem született, a további három elsőségen két NDK- beli és egy szovjet amatőr osztozott. A következő Du-, nakanyar versenyt 1982. július 24—25-én tartják. APRÓHIRDETÉSEK A Budapesti és Pest megyei Gabonaíor- galmi és Malomipari Vállalat Budapesti Keverőüzeme felvételre keres: mező- gazdasági jellegű munkára raktárosokat, férfi és női segédmunkásokat 3 műszakra, 2 fő minőségellenőrt, 2 fő kocsikísérő segédmunkást, könyvelőt, árudiszponenst. Jelentkezni lehet telefonon: a 140-216/907 melléken vagy személyesen a munkaügyi csoportnál. Bpest, So- roksári út 33. 1095. Sasad termelőszövetkezet felvételre keres exportcsomagolási és ládaüzemi munkára férfi-női dolgozó fiatalokat. Jelentkezés: budaörsi MÁV-álIo- mással szemben. Te- lefon: 863-699, 868-419. Keresünk minőségellenőri, kooperátori munkakörbe stílbútor-gyártásban jártas faipari technikust, stílbútor-gyártásban nagy gyakorlattal faipari technikust és faipari mérnököt, továbbá kazánfűtőt magas nyomású kazánfűtői vizsgával (gázkazán), gyors-gépírónőt titkárnői munkakörbe. Cím: Szikra Mű- bútor- és Faáru Szöv. Bp. IV., Jókai u. 32. Tel.: 890-216. __________ A Nagymaros Nagyközségi Tanács felvételre keres mérlegképes könyvelői vizsgát val és megfelelő gyá- korlattal rendelkező munkaerőt építőipari költségvetési üzemébe gazdasági vezetői munkakör betöltésére. Váci vagy Vác környékén lakók jelentkezését várjuk. Lakást biztosítani nem tudunk. Javadalmazás megegyezés szerint. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen részletes önéletrajzzal az alábbi címen: Nagymaros Nagyközségi Tanács Nagymaros, Kossuth tér 5. 2626.____________________ Mélyépítői üzemvezetői munkakör betöltésére pályázatot hirdet a Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat (Szabadság út 26.), vezetői gyakorlattal rendelkező, vezetői hármas követelményeknek jól megfelelő mélyépítő üzemmérnök részére. ___________ PE FÉM sződligeti gyáregysége azonnali belépésre felvesz portás-éjjeliőröket és segédmunkást. A PEVDI Konf. Gyár- egység dabasi üzemébe, gépírni tudó üzemi adminisztrátort keres felvételre. Jelentkezni: Dabas, Bik- sza M. u. 426. sz. alatt az üzem vezetőjénél. Vízvezeték-szerelőmester munkákat vállal a lakosság részére. Intézményekkel és lakótömbökkel szerződéses alaoon is. Cím: Csurgai Ferenc, Cegléd, Alkotmány utca 56. sz. A Nagykőrös, Széchenyi tér 9. sz. alatt levő divatáruboltunkba keresünk gyakorlattal és szakkénzett- séggel rendelkező boltvezető-helyettest. Jelentkezni lehet: Cegléd, Pesti út 1. sz. alatt a Nívó Ruházati Ktsz. irodájában. A Fővárosi Faipari és Kiállítási Kivitelező Vállalat sürgős felvételre keres: külföldi kiállítások és belső berendezések műhelygyártására és helyszíni szerelésére: asztalost, lakatost, festőt, varrónőt, rakodót, gépkocsi- vezetőt, továbbá: gyors- és gépírót, bérelszámolót és szakközépiskolai végzettséggel kezdő időelemzőt, könyvelőt. Férfiak részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Fővárosi Faipari és Kiállítási Kivitelező Vállalat Bp IX.. Gyáli út 3/b. Üzemgazdasági osztály. A Főv. Xl. és XXII. kér. ingatlankezelő Vállalat felvesz karbantartóműhelyébe lakáskarbantartasi és épületkarbantartási munkákra kőműves, tetőfedő, bádogos, vízvezeték-szerelő szak- és betanított, valamint segédmunkásokat. A karbantartóműhelyek megközelíthetők a Móricz Zs. körtértől, a Kosztolányi D. tértől és a Kelenföldi pályaudvartól gyalog és villamossal. Jelentkezés: karbantartóműhelyek vezetőinél. 1. sz. karbantartóműhely: Bp. XI. Vak B. u. 3. (Móricz Zs. körtérnél), 2. sz. karbantartóműhely Bp. XI., Bartók B. u. 96. (Kosztolányi D. térnél), 3. sz. karbantartóműhely Bp. XI., Budaörsi u. 4— 18. (BAH csomópontnál), 4. Sz. karbantartóműhely Bp. XXII., Pentz K. u. 10. (Megközelíthető 14-es busz, 47-es, 9-es villamossal). 5. sz. karbantartóműhely Bp. XI., Hamzsabégi út 60/c. (Kelenföldi pályaudvartól es Kosztolányi D. tértől gyalog 10 perc). Budapesti nagykereskedelmi vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET KÖZGÁZDASÁGI OSZTÁLY. VEZETŐ állás betöltésére. Közgazdaság- tudományi egyetem belker. szakán végzett, legalább 5 éves vezetői gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. A jelentkezéseket részletes önéletrajzzal, fizetési igény megjelölésével a kiadóba kérjük. „Belkereskedelem” jeligére A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat férfi-női segédmunkásokat vesz fel és betanít tollosztályozó, mosó-keverőszárító munkák végzésére, 3 műszakos munkaidő-beosztással, kedvező fizetési feltételek mellett. A felvételhez szükséges tüdŐ- és székletvizsgálati eredmény, továbbá az egészségügyi törzslap. Jelentkezés a vállalat munkaügyi főosztá- lyán. Bútoripari gyártási ismerettel rendelkező faipari mérnököt és faipari technikusokat gyártáselőkészítő műszaki munkakörök betöltésére, valamint gyakorlott, képesített árkalkulátort keresünk felvételre. Cím: X., Maláta u. 31. Tel.: 574-299. .Gépműhelyünkbe felvételre keresünk mezőgazdasági gépszerelő, hegesztőlakatos, autómotorszerelő és autóvillamossági szerelő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Jelentkezés a gépműhelyvezetőnél: Kossuth Mg. Termelő- szövetkezet Cegléd, Bürgeház dűlő. Telefon: 11-524. Bútoripari gyártási ismerettel rendelkező technikusokat gyártáselőkészítő műszaki munkakörök betöltésére, valamint gyakorlott, képesített árkalkulátort keresünk felvételre. Cím: X., Maláta u. 31. Tel.: 574-299. _______________ Az Angyalföldi Közért Vállalat felvételre keres gépkocsi-előadót, energetikust, hálózati intézőket. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Budapest XIII., Szent István krt. 22. II. em. Telefon: 114-450/56 mellék. ADÁSVÉTEL Maglód központjában 3 szoba, fürdőszobás családi ház eladó. Érdeklődni: Maglód, Steinmetz kap, út 27. Könyvszekrény eladó igényesnek, paliszander- nemesfából, háromajtós metszett üveg, réz berakással, 178 széles, 200 magas, 40 cm mélységű. Naponta 9—13 óra között, vasárnap is. Mo- nor, Széchenyi u. 11. Eladó Cegléd, Ugyer XII. dűlő 851. szám alatt 1600 négyszögöl kertészkedésre beállított föld, házzal együtt. Azonkívül egy Mija motor. Érdeklődni: Cegléd, Görbe ut- ca 20. szám. Gyikó. Eladó vagy kisebb lakásra cserélhető 3 Szobás összkomfortos családi ház. Érdek** lődni 14 óra után: a iO-918-as telefonon. Azonnal beköltözhető kétszobás + két kis- konyhás régi ház és ugyanitt félig kész, tetőtér-beépítéses, uj családi ház sürgősért, tehermentesen eladó. Megtekinthető mindennap. Irányár: 469 000 Ft. Sauter Mihály, Boest XX. kér.. Királyhágó u. 9. Ráckevén azonnal beköltözhető családi ház 2 szoba, konyha, elő- és fürdőszoba, éléskamra, kamra, műhely, fás- és borospince, külön garázs és egyéb gazdasági épületekkel, 3040 nm, fele szőlő, fele gyümölcsös, (konyhakerttel) eladó. Ráckeve, Duna-ágtól kb. 1 km- re műút mellett, víz, villany bevezetve. Irányár: 650 ezer forint. Érdeklődni: Ráckeve, Somogyi Béla út 9. _________________ Ko mplett hálószobabútor eladó. Érdeklődni: Monor, Jósika u. 19._________________ Zo ngora eladó. Mo- nor. Váci M. u. 13. 230/6. Mercedes eladó vagy mikróbuszra cserélem 3 évesig. Tel.: 224-506 8 órától 17 óráig szombat kivételével. VEGYES Magyar—Szovjet Barátság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Cegléd, Jászberényi út 130., versenypályázat útján szerződéses vállalkozásba adja az alábbi üzleteit: 11. sz. Szőlőskertek csárdája. Cegléd, Budai út 88. sz. Barátság étterem, Cegléd, Reggel utca 2—4. A fenti üzletekre a tájékoztató adatok az érdeklődők rendelkezésére állnak 1981. október 29-től a fenti termelőszövetkezet kereskedelmi osztályán. A Pályázatokat a kereskedelmi osztályhoz 1931. nov. 2-ig lehet fenti címen benyújtani. A versenytárgyalást 1981. nov. 5-én tartjuk a termelőszövetkezet központjában: Cégiéi, Jászbe- rénvi t'jt. T.?n. Nagy virágú eredeti, olasz évelő szegfű- oalánta vegyes színekben. tövenként 5 Ft. Kapható: Toronyi kertészet, Békéscsaba, Sztraka u. 27.