Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-20 / 221. szám
4 "xMiíap 1981. SZEPTEMBER 20., VASÁRNAP SZÍNHÁZI LEVÉL Mire való a rendező'? NEM FÉR A LEGENDÁBA Csengő nélkül — csengetésre „ Agonizáló társalgás életre keltés! kísérletei közül különösen két § formula gyakori: az egyik a viccmeséléS, a másik pedig az épí- ^ tőipar emlegetése. Ha ez utóbbira terelődik a szó, szinte senki § sincs, aki ne citálna kapásból egy-két riasztó példát. Szokás em- s legetni a lépcsőház nélküli emeletes házat, vagy azt a darut, me- s lyet hiába kerestek, mert egy óvatlan pillanatban befalazták a S munkások. E legendákká dagadt sztorik mellett aprócska semmi- § ségnek tűnnek a lefolyó nélküli zuhanyzók, a vezeték nélküli í villanykapcsolók a szőnyegpadlóba „beépített” csirkecsontok, sö- v röskupakok. B fel a fejüket a kérdésre manapság a színházak ság csak ő a sztár a színházban, az ő neve nagyobb betűkkel áll néha a színlapon, mint a drámaíróé, vagy az érdemekben megőszült kiváló színművészé. Róla még azok a kritikák is írnak, amelyekben a színészek nevét meg sem említik. Következésképpen ma a színházban (a magyar színházban) csakis és kizárólag rendezőnek jó lenni, mert övé a hatalom és a dicsőség, ámen. Minden művészeti ágban (szakmában, mesterségben, hivatásban, foglalkozásban) vannak ősi és makacs hiedelmek, tévhitek, eredendő vagy eleve elrendeltnek kimondott ellentétek. A színházban ilyen a rendező és a színész viszonya, egyáltalán, a rendező helye és helyzete a színházon belül. A súrlódások, viszályok, összeütközések valószínűleg azóta léteznek, amióta magának a rendezőnek a munkája, a rendező, a rendezés fogalma létezik. Azaz szinte azóta, hogy egyáltalán színház, színművészet, dráma létezik — tehát idestova két és fél ezer éve. Rendezés ugyanis már a klasszikus görög színházban volt, s nem is csak úgy általában, hanem nagyon is konkrét módon. Akkor ezt a munkát többnyire még maga a drámaíró végezte: ő tanította be a többi között a kar szövegeit, mozgását, ő irányította a színészek mozgását, esetleg a színpadi gépezeteket (nem közvetlenül persze, hanem olyan szakemberek segítségével, akiket ma díszletmunkásoknak, színpadmestereknek, ügyelőknek neveznénk). Sőt: tudjuk, hogy nem egy drámaíró maga is részt vett az előadásokban, többnyire mint karvezető. Az egyre látványosabb színházi előadások — a római színházban — még inkább szükségessé tették egy (vagy akár több) rendező munkáját, mert valakinek össze kellett hangolnia, meg kellett szerveznie az előadás százféle alkotórészét, elemét. A középkor vallásos tárgyú (de világi elemekkel is bőven megtűzdelt) misztérium- és passiójátékait, ezeket a több napon át tartó eseményeket a maguk hatalmas díszlet- és kelléktárával, százakra menő szereplőgárdájával egyes szerzetes- rendek hozzáértő, képzett ba- rátjai irányították. A reneszánsz idején — mondjuk az angol színházban — a már független, önálló szervezetként létező színtársulatból emelkedett ki valaki (gyakorta a társulat tagjaként dolgozó drámaíró, aki egyben színész is volt, esetleg a társulat vezetője is, mint éppen Shakespeare), aki megszervezte az előadás valamennyi technikai és művészeti folyamatát. Ugyanígy egybeesett a drámaíró, a színész, a rendező, a színigazgató személye Moliére esetében. ■ E lső, a mai fogalmak szerint is rendezőnek tekinthető színházi ember viszont az a Johann Wolfgang Goethe volt, aki 1791 és 1817 között a weimari színházat irányította, öt már a díszletek, jelmezek, kellékek stílszerűségének, összehangoltságának, a darabhoz illeszkedésének gondja is érdekelte, az előadásokat a színpadi látvány és a színészi alakítás" szerves egységeként képzelte el, gondja volt színészei beszédtechnikájára, fizikai felkészültségére, törődött a darab és a szerepek gondos elemzésével, színészeitől színpadi fegyelmet és etikus magatartást követelt meg. (Csupa ma is érvényben levő alapszabály!) S amikor nem sokkal később egy másik német hercegségben, Meinin- genben maga az uralkodó, II- György herceg vette kezébe az udvari színház vezetését — az 1870-es években —, a korabeli angol polgári színház eredményeit is felhasználva, olyan színházművészetet alakított ki, melyben már nyilvánvalóan és vitathatatlanul a rendező volt a színházi munka dirigense, irányítója, esetenként egyenesen a diktátora. A XX. század elejének nagy rendezőegyéniségei pedig — Gordon Craig, Szta- nyiszlavszkij, Nyemirovics- Dancsenko, Reinhardt, Vahtangov, Antoine, Tajrov, Pis- cator, Mejerhold, Artaud, stb., stb. — kétségtelenné tették, hogy a modern színház első számú embere a rendező. Természetesen ahányan voltak, annyiféleképpen határozták meg elméletben és valósították meg a maguk színpadi gyakorlatában a rendező tevékenységének kritériumait, de egyben nagyjából megegyeztek: valamennyi nagy egyéniség úgyszólván élet és halál ura volt a színházban, s abszolút elsőbbséget vívott ki magának még a drámaíróval szemben is (erről Sztanyiszlavszkij vitái Csehovval, Mejerhold összeve- szése Visnyevszkijjel, Reinhardt önkényes drámakezelése, satöbbi, satöbbi, elég jellemzően vallanak). A színészt pedig a legtöbben majdhogynem olyan alkotórészeként kezelték az előadásoknak, mint amilyen a díszlet, a kellékek. Manapság a rendező kétségen felül az első számú alkotója és természetesen az első számú felelőse a színházi előadásoknak. Az előadások előkészítésének, elkészültének, megvalósulásának minden apró mozzanata az ő gondja, a szereposztástól addig, hogy hol álljon egy szék vagy asztal a színen. Míg a színész (természetes módon) elsősorban és főként csak a maga szerepét látja az előadáson belül, a rendezőnek az a feladata, hogy az előadás egészében gondolkodjon, hogy összehangolja a színészek, a szcenika; a technika, a világítás, a hangeffektusok és még ezernyi más dolog működését, méghozzá nemcsak a zavartalan lebonyolítás szintjén, hanem úgy, hogy az előadás „üzenete", a dráma sugallta fő gondolatok is eljussanak a nézőhöz. A rendezőnek meg kell lennie a maga külön, személyes művészi mondanivalójának minden előadással. Ebből következik, hogy ahány rendező, annyiféleképp gondolkozhat egyazon drámáról, s hozhat létre ugyanabból különböző előadást. így lesz minden Hamlet-, Három nővér- vagy Az ember tragédiája-előadás más és más, bár ugyanazt a művet viszi színre. S mindegyik előadás hiteles, a mű szellemén belül maradó lehet, sőt, annak kell is lennie. Beethoven V. szimfóniáját sem dirigálja ugyanúgy két jelentős karmester, bár mindegyik előtt ugyanaz a partitúra van. Ilyen a rendező munkája is. S ez a különbözés az azonosságban mindaddig helyénvaló, amíg valaki Beethovent nem úgy akarja vezényelni, mintha Sztravinszkij volna ... Takács István Duna Tsz. Színek harmóniája címmel láthattunk egy harmincperces riportfilmet kedden este a Csepel-szigeten működő Duna Termelőszövetkezetről, és ahogyan a félórás helyzetjelentés befejeztekor megállapíthattuk, bizony igazat jelzett ez az elnevezés: a kamerával és a mikrofonnal fölkeresett helyszínen a vállalkozások árnyalatai valóban szépen simulnak egymáshoz. Bármibe is fognak az ottaniak, egyformán hasznosnak bizonyul a sokféle kezdeményezés. Honnan ennek az általános sikernek a magyarázata? Amint azt Varga Jánosnak elmondták, először is megvoltak a jó alapok; mármint nemzedékről nemzedékre öröklődött — s öröklődik ma is — ott a régi bolgárkertészek szaktudása és szorgalma, amely nélkül aligha virítanának ily széPest megyei táncosok Ma: gálaest Gyöngyösön tegnap megkezdődött a hetedik észak-magyar. országi néptáncfesztivál. A Mátra fővárosának hagyományos, kétévenként ismétlődő rendezvényén Borsod, Nógrád, Heves, Szolnok és Pest megyéből, valamint a fővárosból 14 együttes méri össze tudását. Műsorukat a Mátra Művelődési Központban mutatták be, majd a szakmai vezetők beszélték meg a felkészülés tapasztalatait. Az együttesek ma délelőtt Mátraházán és Mátrafüreden lépnek fel, délután kerül sor a díjkiosztásra, majd este az együttesek gálaműsorával zárul a fesztivál Gyöngyösön. A megsebzett bolygó A megsebzett bolygó címmel 13 részes film vetítését kezdi meg októberben a televízió. A sorozat — amely az ENSZ környezetvédelmi programja és a magyar televízió közös munkájával született — a fejlődő országok környezetvédelmi problémáit elemzi. A stáb többek között Argentínában, Bolíviában, Ecuadorban, Egyiptomban és Tanzániában forgatott. Pataki Ferenc neve nemcsak szülővárosában, Cegléden csenghet ismerősen, hanem szinte az egész megyében. Sőt — egy hobbi rajongóinak körében — országszerte is. E népszerűség oka kettős. Az egyik az, hogy Pataki Ferenc Makádon húsz, Ráckevén pedig öt évig tanította a történelmet, majd nyugdíjba vonulásáig az egyik ceglédi iskolában oktatta a história tudományát. A másik ok, amely a most hetvenhá- rom éves pedagógus népszerűségét növelte; Pataki Ferenc több mint ezer éremből, kitüntetésből álló gyűjtemény tulajdonosa. Miért pont rendjeleket? Gazdag kollekciójából legutóbb mintegy hatszázat vehettek szemügyre azok, akik fölkeresték Budapesten a Pest megyei Levéltárat. Ott, a díszteremben rendezett kiállításon a hobbi eredőjét firtató kérdésre a következőt válaszolta Pataki Ferenc: — Nem numizmatikusként kezdtem, de nem is egy hirtelen jött elhatározás alapján. Hosszú tanári pályafutásom évei alatt alakult ki gyűjtési szenvedélyem. Rájöttem, ha a diákok előadás közben megnézhetnek egy- egy tárgyi emléket, sokkal könnyebben befogadják a hallottakat, jobban megértik, esetleg meg is szeretik a történelmet. Hát azon voltam, hogy minél több rekvizítumot gyűjtsék. Jártam a falvakat, padlásokat, nem sajnáltam a forintot sem, s végül is értékes írásos pen, dúsan a különféle tenyészetek. Mondjuk, például az a tulipán- és gladióluszbirodalom, ami manapság már valóságos kincsesbányának számít. És nemcsak azért, mert idehaza kedvelik nagyon sokan e táblák termését, hanem sokkal inkább azért, mert — fogódzkodjunk meg! — Hollandiában, a tulipánok első számú birodalmában is, Persze, ezt a valóban elérhetetlennek tetsző piacot is meg kellett lelni, aminthogy ahhoz is bőven kellett s kell ész, hogy a karfiol, a kelkáposzta meg a bimbós kel úgy és akkor váljon fogyaszthatóvá, ahogyan és amikor azt a vásárló szereti. A Duna Tsz gombái pedig ... Hát ez az Nyilván nem véletlen, hogy ezek az emlékek motoszkáltak bennem, amikor elindultam, hogy megtudjam, mi igaz abból: a vadonatúj pomázi általános iskolát csapnivaló állapotban adta át a kivitelező, az Óbuda Termelőszövetkezet építőipari főágazata. Hogy még most a tanítás megkezdése után is ott serénykednek a munkások: fúrnak, faragnak, kopá- csolnak naphosszat. Mindössze két héttel — Nem egészen így van — mondja Polgár Tibor, a pomázi tanács elnöke, amikor hivatalában fölkeresem. — Ugyanis az eredeti elképzelés is az volt, hogy két ütemben épül föl az iskola. Először a nyolc tantermet, a konyhát, az ebédlőt, a tornatermet adják át, majd azt követően újabb négy tantermet hoznak tető. alá. és tárgyi emlékekhez, egyebek között kitüntetésekhez és rendjelekhez jutottam. Időközben döbbentem rá. milyen hasznosak és értékesek ez utóbbiak. Aztán, amikor tizenkét évvel ezelőtt nyugdíjba mentem, a birtokomban lévő ritka szemléltetőeszközöket, például egy jatagánt, handzsárt, Klapka-levelet, régi pisztolyt elcSéréltem kitüntetésekre. Sokan kérdezték már tőlem, miért pont rendjeleket gyűjtök, miért nem régi pénzeket? Nos, úgy érzem, hogy a kitüntetések mindig valamilyen mélyebb összefüggésre utalnak. És — mivel csak a magyar vonatkozásúnkat gyűjtöm — mindig valamilyen konkrét hazai eseményhez kötődnek. Szubjektivebb tartalmat hordoznak, mint a pénz. Gondolkodásra késztetnek Hogy e megállapítás menynyire igaz, arról tanúskodnak a kiállítások. Pataki Ferenc kronológiai sorrendben, rendszerezve mutatja be „kincseit”. A mellékelt aláírások, útmutatók pedig nemcsak arra ösztönözik a látogatót, hogy rendszerezze tudását, felidézze a múlt és a ma eseményeit, hanem a mélyebb összefüggések átgondolására sugallnak. S mi más, ha nem ez — az ismeretterjesztésen kívül —, valamennyi hasonló bemutató feladata? A levéltári kiállítást — Pataki Ferenc kollekcióját már sok helyen közszemlére tették az országban ennivaló-alapanyag sem hoz szégyent a közös gazdaság vezetőire és dolgozóira! Annál kevésbé, mert, mondhatni, ősi hagyományokon alapul a termesztése — amint hallottuk, 1920-tól foglalkoznak ott e telepes növények szaporításával —, akik pedig a pincebirodalom felelősei, mind újabb és újabb bevételi források csapját nyitják meg. S hogy ne feledjük — amint arról e riportfilm készítői sem feledkeztek meg —, a Dunának boltóriásai is vannak. Családi kör. Szülői mivoltunkban igencsak kikaptunk a legutóbbi Családi kör sugárzásakor. Elnáspángoltatásunk- nak számos oka volt, de mindenekelőtt azért járt ki a dáAminek mi a legjobban örülünk: a nyolc tanterem elkészült. Az építők mindössze két héttel lépték túl a szerződésben lefektetett határidőt, ami annyit jelentett, hogy augusztus 31-én volt a műszaki átadás, a rákövetkező napon pedig már megkezdődött az oktatás. Most a hiányokat pótolják. Ez azonban nem zavarja a tanítást, hiszen kisebb munkákról van szó. Nekünk nem volt más választásunk, be kellett költöznünk az új iskolába, számítva arra, hogy a tanítás megkezdése után még egy-két hétig ott dolgoznak a kivitelezők. Persze ezt a lehető legnagyobb csendben teszik, eddig még egyetlen pedagógus sem jelezte, hogy zavarnák őt a tanításban. Amennyiben szeptember 1-én nem költözünk, Pomázon be kellett volna vezetni a három műszakos oktatást, melynek — egyébként kísérletnek szánták, s a kitüntetésekhez írásos emlékeket is mellékeltek. Dr. Lakatos Ernő, a Pest megyei Levéltár igazgatója azt tervezi, hogy a jövőben nagyobb és hosszabb ideig nyitva tartó bemutatót rendeznek a váci levéltárban, még több írásos dokumentum kíséretében. A nyugdíjas ceglédi pedagógus értékes tárgyai egyébként is megérnek néhány órás szemlélődést. Nemcsak a XIX. század elejétől 1945- ig forgalomban lévő kitüntetésekkel, rendjelekkel és emlékérmékkel ismerkedhetünk meg, hanem például az ország egyik legnagyobb tűzoltó-kitüntetés gyűjteményével. Kossuth fia tervezte Ha már a kuriózumoknál tartunk, feltétlenül szólni kell az egyik különösen értékes kitüntetésről, melyet az Olaszországban harcoló magyar légió tagjai kaptak. Az 1863- ban kiadott emlékéremből — Kossuth fia tervezte —egyetlen egy maradt ránk, s az Pataki Ferenc tulajdonában van. Egyébként ennél jóval értékesebb darabja is volt a gyűjteményének: a Magyar Szent Korona Rend Nagy Csillaga. Ám ez annyira hiányzott a Magyar Nemzeti Múzeumból, hogy több értékes kitüntetésért cserébe — így például a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének rubintokkal ékesített arany fokozatáért — végül is Ceglédről a fővárosi közgyűjteménybe került. K. É. dá — miért, miért nem — máig érvényesnek látszik az a szokás, hogy nem azt kérdezzük, ki a gyermekünk barátnőjének, barátjának anyukája, apukája, hanem hogy — mi. Sajnos, ez így van. Tapasztalhattuk, sokak szemében nem az érzelmi kötődés számít, hanem tényleg a majdan kihasználható (?) érdek, és ez a — mondjuk így — kö- nyöklési technika sajnálatos módon a baráti körök kiépülését is befolyásolja. Azokkal járunk össze, akiktől a közelebbi vagy a távolabbi jövőben valami nekünk jót remélhetünk — mondotta dr. Ransch- burg Jenő, a műsor állandó szakértője, és úgy mondta, hogy még az is elpirulhatott, akinek ez az érzelmi megnyilvánulás különben nem szokása ... Akácz László hátrányait mindnyájan ismerjük. Egy olyan településen, ahol 1900 óta (!) nem épült új iskola, érthetően mindenki örömmel fogadta a mostani elkészültét. Községünkben egyébként 26 tanterem van, s 1400 az általános iskolások száma. Az építők azt ígérik, hogy az 1982-es tanévkezdésre tető alá hozzák az újabb tantermeket, melyek a mostani épülethez csatlakoznak majd. — Tornaterem? — Az sajnos még nem készült el, ahogy az ebédlő és a konyha sem. Ez utóbbi kettőt napokon belül birtokukba vehetik a gyerekek, a tornatermet pedig várhatóan október 1-től használhatják — mondja Polgár Tibor, akitől azt is megtudom, hogy az építkezéshez 1978-ban láttak hozzá, de anyaghiány miatt majd’ egy évre abba kellett hagyni a munkálatokat. Nyilván fölösleges időpocsékolás lenne annak kiderítése, miért húzódott el ilyen sokáig az építkezés, azaz, hogyan fordulhat elő az, hogy az építőanyag hiánya több hónapra megakasztja a munkát? Mint ahogy azt is nehéz lenne megtudni, miért felejtkeztek el arról, hogy csengő is kell az iskolába. Mert nincs, előreláthatólag csak decemberben szólalhat meg az órák kezdetét és végét jelző berregő. Az életet, biztonságot szolgáló tűzoltókészülékek szintén „lemaradtak” a falról. Valamit valamiért Az új iskola egyébként nagyon szép. Belül és kívül egyaránt. A földszinten ugyan még dolgozhatnak, a fénycsöveket szerelik a folyosón. — Nem zavar minket — magyarázza Faragó Zsuzsanna, az iskola igazgatója. — Ígéretet kaptunk arra, hogy azokra a munkákra, melyek nagy zajjal járnak, csak szabad szömbato- kon és vasárnapokon kerül sor. Mi nagy örömmel fogadtuk a költözködés hírét, nem találjuk bántónak azt, hogy még kisebb javítások hátra vannak. A pomázi gyerekek és pedagógusok életében nagy változást jelent az új iskola, hiszen eddig a század elején épült termekben kellett tanítani. Itt viszont tágasak a helyiségek, világosak, s még a kilátás is gyönyörű. Nekünk tulajdonképpen inkább az jelentett gondot, hogy ki kellett alakítanunk az új körzethatárokat. Ügy érzem, a lehető leglelkiismeretesebben tettük ezt, mégis akadnak elégedetlenkedők. Igaz, mindenkinek a kedvét nem lehet megtalálni. Főleg azért nem, mert még mindig kevés a tanterem. Az alsósok váltott műszakban járnak iskolába. Jövőre, ha fölépülnek az újabb helyiségek, már jóval könnyebb helyzetben leszünk. Olyannyira, hogy a felsősöknél be tudjuk vezetni a szaktantermi rendszert, ha sikerül tanárt találnunk, akkor angol tagozatos osztályt is indítunk. Most arra várunk a legjobban, hogy elkészüljön a tornaterem. A korszerű, majdnem csarnok nagyságú teremben nemcsak a tornaórákat lehet majd megtartani, hanem az edzéseket is. Az Óbuda Termelőszövetkezet már ígérte, hogy legtehetségesebb sportolóinkat támogatni fogják. Azt mondom, mindenképpen örülnünk kell. Azzal, hogy ez az iskola elkészült, a háromműszakos oktatástól szabadultunk meg — magyarázza Faragó Zsuzsanna. Majd jövőre örül is mindenki. S akik mégis elégedetlenkednek — leginkább az új körzethatárok miatt teszik. Nekik még egy évet várni kell, addig még a közelben lakó gyerekek közül néhánynak a régi iskoláig kell buszoznia. De jövő szeptembertől már nem. A kivitelezők ezt ígérik. S remélhetőleg, az épülendő iskolarész, hiánypótló munkáit már nem a tanév megkezdése után fejezik be. Hanem még csengetés előtt, mert addigra a csengő is megszólal! Koffán Éva TV-FIGYELŐ PATAKI FERENC „KINCSEI” Gazdát cserélt a jatagán
