Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-01 / 204. szám
’WMap 1981. SZEPTEMBER 1., KEDD DIPLOMÁS TERMELÉSIRÁNYÍTÓK Közelebb a gyakorlathoz SÜRGETŐ FELADAT: A KÉPZÉS MÓDOSÍTÁSA Egy évtizede létezik Magyar- országon üzemmérnökképzés, s eddig több mint huszonötezren szereztek ilyen diplomát. A képzés tapasztalatairól, fejlesztésének lehetőségeiről országos szeminárium kezdődött hétfőn Pécsett, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. Az MTESZ és a Gépipari Tudományos Egyesület háromnapos rendezvényén kétszáz szakember, műszaki egyetemek és főiskolák oktatói, nagyvállalatok képviselői vesznek részt. Jéki László, az MTESZ főtitkárhelyettese vitaindító előadásában foglalkozott azzal a tanulmánnyal, amely egy harminctagú szakembercsoport vizsgálatának alapján készült az üzemmérnökképzés helyzetéről. A felmérés alapvető tanulsága : az üzemmérnökképzés tartalmi módosítása sürgető feladat annak érdekében, hogy a hallgatók tudása már a képzés alatt közelebb kerüljön a gyakorlati igényekhez. Kívánatos, hogy az oktatók is gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, egyrészt üzemi továbbképzés útján, másrészt oly módon, hogy az oktatók közé nagyobb számban vonjalak be üzemi, vállalati főállású szakembereket. A szeminárium célja a képzéssel kapcsolatos tapasztalatok, vélemények kicserélése, javaslatok megfogalmazása az üzemmérnök képzés-tovább- képzés fejlesztésére. Harmincéves a Rádiószínház Harmincéves a Magyar Rádió színháza, amely számos magyar író közreműködése révén új műfajokkal gazdagította irodalmunkat. Állandó írógárdája nemcsak nagy sikerű rádiójátékokat alkotott, hanem továbbfejlesztette ezt a sajátos műfajt. Az utóbbi öthat évben kialakították a dokumentum játékot; mintegy 400', rövidebb-hosszabb hang- és dokumentumjátékot sugárzott. Számos hangjátékot színpadra, filmre, tévére alkalmaztak. A dokumentumjáték sikerét bizonyítja az is, hogy a külföldi rádiók az utóbbi tíz évben 400 alkalommal sugároztak magyar hangjátékot. A jubileum alkalmából az elmúlt két hónapban emlékműsorban sugározták a három évtized legsikeresebb hangjátékait. Ezek szerzőinek tegnap emlékplakettet adott át Kiss Kálmán, a Magyar Rádió elnökhelyettese. SZÖVETKEZETI SEREGSZEMLE NAGYKÁTÁN Táncosok az igényes utcában... IGAZAN ÉRDEMES VOLT VÉGIGNÉZNI Jaj, istenem, de szépek! Kik ezek? — súgta az egyik néni a szomszédjának, amikor a III. Pest megyei szövetkezeti és népi együttesek találkozójának vasárnap délelőtti programja elkezdődött, s a látványos felvonulás élén haladó abonyi Búzavirág együttes leánytagjai megnyitották a menettáncot. A MÉSZÖV, a K1SZÖV és a TESZÖV. támogatását élvező együttesek nagykátai seregszemléje bizonyára sokáig emlékezetessé tette azt az augusztus végi vasárnapot A község megszokott élete teljesen felborult. Az ebédek egy része az erkélyeken készült el, ahová még a háziasszonyok is kivonultak, hogy jobban lássák a gimnáziumtól a főtérig vonuló táncosokat, énekeseket. öregek és fiatalok könyököltek ki az ablakpárkányokra; kapufélfának, kerítésnek dőlve, útszélen és járdán álldogálva ezrek figyelték a színpompás felvonulást Időnként még az ügyeletes gyógyszerész is kikukkantott a patika üvegportálján keresztül, s bizonyára sajnálta, hogy csak a gimnázium felé tartó, népviseletbe öltözött résztvevőket vehette szemügyre, a menettáncot már nem. Ebéd az erkélyen Pedig ha valamit, hát azt igazán érdemes volt végignézni. Bizonyság erre az is, hogy az abonyiak, csömöriek, bagiak, szigetújfaluíak, isasze- giek, pilisvörösváriak, tápió- szecsőiek és a vendéglátók — akik stílszerűen a Nagykátai igényes utcában című dalt fújták — a nézők ütemes tapsától kísérve táncolták, énekelték végig a mintegy két- kilométeres utat, s érték el céljukat, a főteret. Ott, tizenegy órakor Babosán Józsefnek, a járási párt- bizottság első titkárának rövid köszöntő beszéde után gálaműsor kezdődött. Méghozzá olyan pompás, hogy a hol esővel fenyegető égbolt, hol pedig kánikulai napokra emlékeztető erősséggel tűző nap sem tudta elriasztani a kíváncsiskodókat. Sőt még az sem, hogy ülőhely alig 100 embernek jutott, a többieknek állva kellett végignézniük a jó kétórás műsort. A látvány azonban mindenkit kárpótolt. A gálát valószínűleg egyedül a frissen épült szabadtéri színpad sínylette meg: a résztvevők olyan hevesen ropták rajta a táncot, hogy a betonépítmény egyik sarka megrepedt. De Pesovár Ernőnek, a Néptáncosok Országos Tanácsa elnökének vezetésével dolgozó zsűri sem volt irigylésre méltó helyzetben, amikor azt kellett eldönteni, hogy a szombat esti tájelőadások — az együttesek Űjszilváson, TáA nagykátai Tápiómente Szövetkezeti Együttes látványos bemutatót tartott piószentmártonban, Tápióbics- kén, Pándon, Kákán és Tá- piószecsőn léptek föl —, a vasárnapi menettánc és a gálaműsor alapján kiknek ítéljék oda a díjakat. Nehéz volt dönteni A döntést talán az könnyít- hette meg, hogy többféle jutalmat oszthattak ki. A menettáncban a vecsési német nemzetiségi együttest az Ofel- la Sándor irányította tápió- szecsői hagyományőrzőket és Dómján Lajos csoportját, a nagykátai Tápiómente együttest találták a legjobbnak. A zsűri 1500 forintos különdíját a szigetújfaluiak — Kuszák Géza csapata — vitték el, mivel ők élenjárnak a német nyelvterület tánchagyományainak ápolásában. A szlovák hagyományok őrzéséért pedig a Tóth Mihály vezette csömöri együttes kapott jutalmat. Ezerötszáz forintos nívódíjjal jutalmazták az abo- nyiakat, akiket Tömeg Valéria „hozott föl”, és Zséli Mihály együttesét, az isaszegi csata nevet viselőt. A bagi, a pilis- vörösvári és a vecsési csoportok vezetői — Tóth Mihály, Venczl József és Manningen Miklós — 2000 forintos nívódíjat vehettek át, az összeget a TESZÖV ajánlotta föl. Ha fődíjat is osztottak volna a fesztiválon, az biztosan a nagykátai együttest illette volna meg. Így a megye legjobb amatőr néptánccsoportját is 2000 forintos díjjal jutalmazták, melyet Apor Mária vett át. Yastaps a szabadban A Pest megyei szövetkezeti és népi együttesek vasárnapi nagykátai seregszemléjéből a budapestiek is ízelítőt kaphattak. A tápiószecsői, a bagi Muharay, a csömöri, a vecsési és a nagykátai együttesek délután 5 órától a fővárosi Pa- taky István Művelődési Központ szabadtéri színpadán mutattak be néhányat legjobb produkcióikból. A Muzsikagazda, a Bagi táncok, a Vecsési táncok, a Szlovák dalok, a Kátai ugrás és a Dél-alföldi táncok címmel színrevitt darabokat a közönség vastapssal jutalmazta. K. E. Lehet, hogy ők is táncosok lesznek? A SZÁNDÉK NEM HIBÁS Cigánynapok — vagy -bál? Érdekes kísérlet kezdődött tegnap Pomázon. Csobánné Gelencsér Ildikó, a művelődési ház igazgatója úgy állította össze az intézmény második félévi programját, hogy minden hónap eseményei egy- egy gondolatkörhöz kapcsolódnak. Augusztus a népi hagyományok, a néprajz jegyében telt, most kezdődik a kertbarátok időszaka, októberben a járási építőipari szövetkezet lesz a jelentősebb rendezvények gazdája, aztán a politika és az ifjúság, majd a család és az emberi kapcsolatok témaköre következik. Lehetnek, s vannak is ennek a módszernek helyeslői, de bírálói is. Dönteni nyilván a valóság, a gyakorlat fog. Azt mondhatnánk: minden azon múlik, hogy mennyire sikerül elevenné tenni a kontaktust a művelődési ház és a nagyközség lakossága között A folk jegyében Jó ötletnek tűnik, hogy a sorozatok egyikét a folk jegyében állították össze, hiszen Pomáz legalább három nemzetiségű településnek tekinthető. Ám ebből a programból furcsa módon kimaradtak a szerbek — s ez azt is jelentheti, hogy a művelődési ház dolgozóinak pillanatnyi teherbírását meghaladta az eredeti cél megvalósítása. Jó néhány megalkuvásra kényszerültek. Erre enged következtetni már a pomáziak augusztusi műsorfüzete is. Nézzük, mit ígértek a folkprogramban. Földédesanyám címmel Jan- csó Adrienn népballada- és népdalestjével kezdődött a sorozat. Ezt jó kétheti szünet után követte egy svábbál, majd az Erdélyország az én hazám, nem német borzasztóan szerencsétlen című műsor következett, amely Budai Ilona és Havas Judit előadásában újfent népballadákból, népdalokból és népszokások ismertetéséből állt. Végül pedig augusztus 24-től, a hónap végéig tartottak a po- mázi cigánynapok. Nos, ez utóbbi program sikeressége enyhép szólva vitatható. Mindenekelőtt azért, mert az ezen belüli rendezvények egy része menet közben megváltozott, akadt amelyik elmaradt előkészítési és közönségszervezési okokból. Ilyenkor mindig az az alapkérdés, hogy volt-e valóságos bázisa az elképzelés megvalósításának. Közönségbázisa igen. Hiszen Pomázon jóval több mint ezer a cigánylakosság száma, sőt felfedezhetők helybéli etnikai hagyományok, és sok család több mint száz évre vissza tudja vezetni a Pomázhoz kötődését. Mindehhez társul, hogy a lakatosipari ktsz — a nagyközségben szegkovács szövetkezetnek emlegetik, amelyben a dplgozók megközelítően 85 százaléka cigány — is magáénak tekintette a rendezvénysorozatot. S ez nemcsak elvi, eszmei kapcsolódást jelentett: az üzem, a közös fenntartási megállapodás alapján évente 50 ezer forinttal segíti a művelődési házat, és a cigánynapok műsoraira külön megvásárolta a jegyet a dolgozóinak. Mi volt hát a baj? Nagyon szerényre, mondhatnánk semmit mondóra sikeredett az a kiállítás, amelynek megnyitása a napok kezdetét is jelentette. Gyenge színvonalú, amatőr fotókat helyeztek el az előcsarnokban, szinte mindegyik kép utánérzés, de érzést, gondolatot nem váltanak ki. Valami keveset segítnek a tárlókban, lezárt üvegablakok alá elhelyezett cigány témájú könyvek. A második esemény filmvetítés volt, de az ígért két alkotás közül csak az egyiket tudták megszerezni, a Mit csinál a cigánygyerek címűt, amely bizony újdonságnak egyáltalán nem nevezhető. A harmadik program ígéret maradt. A műsorfüzet ezt hirdette: Cigány irodalmi és folklór bemutató. Ehelyett ismeretterjesztő előadás lett volna a cigányság történetéről, de elmaradt, mert az előadó — nem tudta pontosan a kezdési időt —, egy órát késett. De minek is jött volna pontosan? A homályos előcsarnokban négy-öt ember beszélgetett. Egyértelműen sikeres volt viszont a cigánybál, amelyet valamiféle indokolatlan és álszemérmes ötlet alapján időközben átkereszteltek szegko- vács-bálnak. Ezen nagyszerű volt a hangulat. A közönség felszabadultan és nagyon kulturáltan szórakozott. Egy fontos dolgot is jelzett ez a bál: a pomázi cigánylakosság nem különült el más helybéliektől, az asztaloknál is mindenhol vegyes társaság ült. Többségükben a Lakaitosipari Ktsz dolgozói. Szegkovácsok tánca Beszélgetés közben Galán- tai Dezső, a ktsz elnöke elmondta, hogy szövetkezetük 161 dolgozója évente több mint 32 millió forintot termel meg, s ennek az értéknek mintegy harmadrészét teszi ki a Pomázon csaknem évszázada hagyományos szeg- kovácsmunka. Hogy élnek ma ezek az emberek ? Csak néhány szám: átlagos jövedelmük évente 47 ezer forint, a szövetkezet dolgozói közül áz idén 27 épít új családi házat, amelyhez kamatmentes kölcsönt és C-menetleveles szállítást kapnak. Az üzem üdülőt bérel és évente összesen 137 ezer forintot költ közművelődésre, jelentős anyagi ösztönzéssel igyekeznek segíteni a tanulást: jelenleg hárman járnak szakközépiskolába és nyolcán általános iskolába. A szövetkezet elnökhelyettese, Alanyai József még az édesapjától tanulta a szegkovács mesterséget, s ma sem szakadt el teljesen ettől az iparágtól, mert részlegvezetőként gyakorta ül a steckli mellé — így nevezik cigány nyelven a szegkovács szerszámot. Alanyai József családostól — négy gyerekével — jött a bálra. Csak akarni, kevés Bizonnyal rejt tanulságot a pomázi cigánynapok rendezvénysorozata, főképpen azzal, hogy a folklórprogramok előkészítése és lebonyolítása az átlagosnál nagyobb odaadást és előkészítést igényel. Ellenkező esetben több kárt okoz, mint hasznot. Igaz ugyan, hogy a műsorfüzetben a művelődési ház a műsorváltozás jogát fenntartja, mégis túlzott arány; négy rendezvényből kettő nem volt az igazi, sőt, a kiállítás sem ad okot dicsekvésre. A terv, az akarás kevés, ha a megvalósításra nem jut energia. Kriszt György TV-FIGYELO A csömöri asszonyok és férfiak szlovák népdalokat énekeltek Fotó: Halmágyi Péter Humor. Még huszonnégy órának sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a néző mégbizonyosodhasson: milyen az iz- zadságos, a szakmánybán űzött, és milyen a természetes jókedvből fakadó, időszerű sziporkáival a könnyekig megnevettető humorizálás. Az előbbi keserves igyekezetét a Vidám Színpad Családban marad című összeállítását figyelve fanyaloghatott végig — természetesen a pénteki legfőbb műsoridőben — a néző, míg emezt a másik hahotaforrást a soros Parabolában lelhettük meg szombaton kora este. Tehát akkor tájt, amikor általában csak az öröknézők, illetőleg a cím szerint válogató ínyencek tartják kötelességüknek a televíziózást. Hogy tényleg mennyire önismétlő, a régi poénok újra pufogtatásából összetákolt valamit küldtek a szemünk elé abban a bő — haj, de menynyire bő! — egy órában, azt aíigha kell itt hosszasabban bizonygatni, hiszen a statisztikák szerint a híradó első kiadása után azt a bizonyos fő programot szokta figyelni a fél-, sőt a háromnegyed ország. Míg emezt a remekbe sikeredett Parabolát ötöd- vagy tizedannyian sem láthatták, s így sokan nem tudhatják, hogy azt tiszteletre méltó gyorsasággal a minap véget ért tánc- és popdalfesztivál nótáinak dallamvállaira építették fel. Tehát úgy, hogy — mondjuk — felhangzott Az a két álmodozó című szerzemény, és ugyan ki mást mutatott a mélán mozgó kamera, mint Szadatot és Be- gint; amikor pedig a brit birodalom jövendő királynéja, a hömpölyös uszályú Diana próbált újra meg újra rámosolyogni . a nagyvilágra, hát természetesen a Vidéki lány vagyok című gitáros pönge- ményt idézték meg aláfestésként. És így tovább, meg így tovább. Közben pedig csak szólt, szólt az Árkus József- féle fanyar-gunyoros magyarázó szöveg, amely mondatfolyam egy-egy hívó szavára természetesen a nagy vetélkedő műsorvezetője, Kudlik Júlia is megjelent — Gálvöl- gyi János ezüst parókás és csillogó-villogó nagyestélyibe bujtatott személyében. S persze, nem csak megjelent, hanem hozzá és az egész műsorhoz illő természetes vidámsággal szólt is. Majd pedig arra sem volt rest, hogy alakot változtasson. Így lett belőle többek között a bátyjának dalt író Ullmann Mónika, amely megjelenési formáját látva és hallva föltehető- ‘leg már számosaknál patakzottak azok a nevetés fakasztotta könnyek, és szintén számosak érezték azt, hogy a térdeket a tenyerekkel csapdos- ni kell... Hát úgy nagyjából ilyesmi állítódott össze az augusztusi Parabola címén. Ilyesmi? Sokkalta több is, más is ennél! Valami olyasmi, amit kizárólag csak a mindenféle politikákban jártas, a nagy- közönség szóbeszédeinek fő témáira tévedhetetlenül ráérző, no és önmagukban is ösztönösen víg kedélyű emberek tudnak ily telitalálatos formájúvá összesikeríteni. Csak egyet nem ért a jámbor előfizető. Azt, hogy miért nem lehet néhanapján két ilyen egy irányba — mármint kedvderítésre — célzó összeállítást nagy hirtelen megcserélni. í. Némiképp Pest megyei jellegűvé alakult a Természetbarát legutóbbi száma. Egyrészt gödöllői táborozó- kat mutattak benne, másrészt meg egy szépséges pilisi táborhelyet örökítettek meg a kamerák. Közben pedig megtudhattuk, hogy mind a gödöllői fiatalok, mind más iskolások körében milyen népszerűvé vált az úgynevezett vándortáborozás. Immár az ország 24 ezer diákja ismerkedik így a kis haza tájaival. Noha, több előkészítést, szervezést, ráadás munkát kíván ez az időtöltés, de színesebbek, gazdagabbak a haladva szerzett élmények is. Akácz László
