Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-01 / 204. szám
1981. SZEPTEMBER 1., KEDD Bemutatkoznak Kisüzemek, nyitott kapuk Százhalombattán szinte mindenki tudja, mi az a TEHAG, vagy az SZKFI, azt is tudják, merre található a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat 400-as könyvszolgálata, vagy a Ruhaipari Szövetkezet kihelyezett üzemrésze. Hallottak a Kőbányai Gyógy- szerárugyár kiszerelő részlegéről, a Gelkáról, a Volánról és még több kisebb cégről, intézményről, de csak alig vagy nagyon keveset tudnak az ott dolgozók munkájáról, a kisüzemek mindennapjairól. E felületes ismeretet alapossá változtatni — célja annak a kezdeményezésnek, melyet többen szorgalmaznak most a városban. Bemutatkozunk címmel ugyanis egy sajátos programsorozatot terveznek, aminek lényege: egy-egy kisebb üzem — a fentebb említettek közül — megnyitja kaDuit a nagyközönség előtt. Csalogatnak érdekes és változatos kultűrprogram és persze szívélyes invitálás: ekkor meg ekkor végigkalauzolják az érdeklődő látogatókat az üzem vagy intézmény termeiben, helyiségeiben. A szervezők — a két művelődési ház munkatársai — elsőként a százhalombattai könyvszolgálat bemutatására vállalkoztak. A csaknem száz dolgozót foglalkoztató könyvbázis kapui szeptember 21-től 26-ig lesznek nyitva az érdeklődők előtt, miközben egy-egy rendezvényre is sor kerül. A nyitás napján, délután 2 órai kezdettel a Damjanich általános iskolában Amíg a könyv az olvasóhoz kerül címmel egy kiállításon mutatják be a könyvszolgálat, munkáját, egy óra múlva pedig a cég tanácstermében a könyvterjesztő vállalat vezetőivel beszélgethetnek fórum keretében az érdeklődők. Ezen az estén a városi tanács nagytermében Abody Béla: Emlékezetem pályája című könyvének premierjére kerül sor az író jelenlétében. Másnap a Ságvári iskolában műsoros vetélkedőt tartanak a diákok számára, szeptember 124-én pedig a könyvszolgálat dolgozóinak kérdésére vála- j szolnak ugyancsak fórum keretében a város vezetői az információs központban. Szeptember 26-án a szolgálat dolgozói, valamint családtagjaik számára egész napos műsoros program kezdődik a Duna- menti Művelődési Házban, mely este diszkóval zárul. Mindazok a csoportok — KISZ-szervezetek, szocialista brigádok, általános iskolai osiztályok —, melyek meg akarják látogatni szeptember 21. és 26. között a könyvbázist, mielőbb jelentkezzenek az 54-922-es telefonon. Túl azon, hogy megismerik a könyvterjesztés műhelytitkait, kedvükre válogathatnak és kedvezményesen vásárolhatnak több mint 10 ezer féle könyvből. Mit fűzhetnénk hozzá? Talán csak annyit, hogy az ötlet ragyogó, s előbb-utóbb — hasonló formában — Százhalombatta valamennyi kisebb üzeme mutatkozzék be, megnyitva kapuit az érdeklődő városlakók előtt. MBATTA1 A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Környezetvédelem Mielőbbi cselekvést Rendezvények, sorozatok Évadkezdés - sok ötlettel Hosszas nyári szünet után, szeptember első heteiben új évad kezdődik a város közművelődésében. Ismét megnyitják kapuikat a kulturális intézmények; különböző rendezvények, ismeretterjesztő előadások mellett számos szórakoztató műsor várja majd Százhalombatta lakosait esténként. S tegyük hozzá: az új évad gazdagabbnak s változatosabbnak ígérkezik a tavalyinál; a már bevált és sokak által kedvelt programsorozatok mellett ugyanis számos új kezdeményezés igyekszik színesebbé tenni a város kulturális életét. A közművelődés dolgozói — köztük a Barátság művelődési ház munkatársai — most állították össze az őszi programot, s készítették el műsorjavaslatukat. Ezek között színháztörténeti előadástól a hangversenyig, tánciskolától a fotószakkörig, író—olvasó találkozótól az ovi- moziig több tucatnyi rendezvényforma és kiscsoportos foglalkozás szerepel. Ugyancsak a ház munkatársai szerkesztették meg azt az összeállítást is, melyből a szocialista brigádok kedvük szerint választhatnak: mikor, milyen előadást, milyen témakörből hallgatnának meg legszívesebben? Újabb szakkörök Lássuk azonban részleteiben is, mit tartogat az új évad Százhalombatta lakosságának? — Mindenekelőtt folytatjuk a már bevált gyakorlatot — tájékoztat Takács Péter, a Barátság művelődési ház igazgatója. — Megint elindítjuk a különböző rétegklubokat, sőt újabbakat is szervezünk. Most kötjük a szerződéseket a színházakkal, most hirdetjük meg a tanfolyamokat. Külön tervet, illetve javaslatot készítettünk az általános iskolás gyerekek számára; tizenhárom szakkört, illetve kiscsoportos foglalkozást szándékozunk finanszírozni és vezetni. Kezedbe fogsz egy tenyérnyi agyagot. Vizes, hideg, ragacsos, de puha, sima és lágy is. Arra kényszerít, hogy formáld, alakítsd... — Ez a mondat például a szobrászszakkörbe csalogatja a felső tagozatos tanulókat. Hasonló invitáló szöveg található a többi szakkört ismertető leírásban is, melyet eljuttatta« már a kisdiákokhoz. — Jelentkezők számától függően indítjuk el ezeket a foglalkozásokat — magyarázza Pál Attiláné, a művelődési ház munkatársa. — Az irodalmi színpad, a Tavasz gyér1 mekkórus, a fotó- és filmszakkör már több éve sikeresen működik, most megpróbálkozunk újabbakkal is. Ilyen lesz például a kézműves-játszó szakkör, ahol a gyerekek saját maguk készíthetik el játékaikat, sásból, nádból, vesszőből, nemezből. Az információs központ adna helyet a foglalkozásoknak heti egy alkalommal. Ugyancsak új lenne a fafaragó szakkör, melyet a Damjanich iskolában szerveznénk meg, vagy a Kis matrica nevű honismereti szakkör, amelynek programjában néprajzi, régészeti, művészet- történeti ismeretszerzés és számos kirándulás is szerepel. Reméljük, a rejtvényfejto szakkörünkbe is lesznek jelentkezők; itt is sok kirándulás vár a gyerekekre amellett, hogy megismerkedhetnek kü- 'önböző szellemes és logikai diákokkal is. A felsoroltakon túl a kisdiákok választhatják még a szövő, illetve a szabás-varrás szakkör, a nagyobbak pedig a társastánckor foglalkozásait is. Természetesen o felnőttek sem maradnak ki: a Barátság művelődési ház szervezésében újra megkezdi munkáját a Spektrum klub, hétről hétre érdekes előadást kínálva tagságának, folytatja foglalkozásait a kismamaklub, és a munkásakadémia címmel meghirdetett előadássorozatban is számos izgalmas téma szerepel sporttörténettől az űrhajózásig. Lakóklub mindenkinek — Űjabb rétegklubokat is nyitunk — magyarázza Náná- si Zsolt, munkásművelődési előadó. — Az óvárosi nemzetiségi klub mellett egy ifjúsági klubot is létrehozunk, az újvárosban pedig, a Pataki sétány 12. szám alatt hamarosan indul az első úgynevezett lakóklub. — Mi lesz ez voltaképpen? — Egyfajta szabad idős központ, ahol a környék lakossága tetszése szerint olvasgathat, magnózhat, társaloghat. Három helyiségből áll: ___I---------egy könyvtárszobából, egy társalgóból és egy mese-, illetve sportszobából. Délutánonként, esténként lesz nyitva. Másfélezer könyv, valamint folyóiratok és hanglemezek között válogathatnak az idelátogatók. Hetente három alkalommal kölcsönözni is lehet a köteteket. — A mese- és sportszoba rendeltetése? — Bordásfallal és gyermekbútorokkal rendeztük be; felváltva használhatják majd felnőttek és gyerekek, Egyébként a iákóklub eleve több rendeltetésű: a már említett könyvkölcsönzés mellett nyugdíjasok összejövetelére, kisebb tanfolyamok megtartására, közösségi tanácskozásokra és filmvetítésekre is sor kerül itt. T eremgondok A város eiső lakóklubja kétségtelenül új közművelési lehetőségeket tartogat, reméljük, okosan használják majd a több mint 76 négyzetméteres objektumot. Hiszen a város kulturális életében még mindig a helyiséghiány okozza a legtöbb gondot. Amin csakis jó szervezéssel, koordinálással lehet enyhíteni. Az új évadban a két iskola, a két művelődési ház, a DKV színház- terme, az MHSZ-bázis, az információs központ, valamint a munkásszállók maximálisan foglaltak lesznek; a már felsorolt előadások és szakköri foglalkozások mellett ezek adnak ugyanis helyet a Filharmónia hangversenysorozatának, a Bábszínház és a Népszínház előadásainak, és a szeptember közepétől az iskola- és ovi-mozinak. Egyetlen szervezett program nem igényel helyiséget: a fővárosi színházlátogatás. Bár ez is komoly szórakozási lehetőség, hiszen havonta nyolc budapesti színházi előadásra indítanak autóbuszokat. Ha valahol nagyon indokolt a környezet fokozott védelme, hát az Százhalombatta. Itt ugyanis hatalmas az ipari koncentráció, ráadásul a népsűrűség is nagyobb, mint a megye, sőt az ország sok-sok más településén. A természeti értékeket, de legfőképpen az emberi egészséget veszélyeztető tényezők között itt különösen a levegő- és víz- szennyezést tartják számon, de a zajártalmat is besorolják a káros hatások közé. Érthetően, hiszen Százhalombattán megnövekedett a közúti és vasúti forgalom, minek következtében a zajszint nappal az 55, éjszakánként pedig a 45 decibelt is eléri. Természetesen a főbb veszély- forrásokat lehet — ha megszüntetni nem is, de hatásukat — mérsékelni. A két nagyüzem — A Dunai Kőolajipari Vállalat és a Dunamenti Hőerőmű — már eddig is jelentős összegeket (milliókat!) fordított olyan berendezések beszerzésére, amelyek megszűrik a levegőbe távozó gázokat, vagy a folyóvízbe eresztett folyékony anyagokat. A DHV műszereivel már meg tudja akadályozni, hogy kéményeiből szennyező vagy mérgező füst távozzék, és a DKV is üzembe helyezte több mint 80 millió forintos költséggel hulladékégető berendezését. Ennek ellenére még mindig számottevő a levegő- és vízszennyezés, egyedül a kőolajipari vállalat majd 1800 —2000 köbméter olyan vizet bocsát vissza a Dunába naponta, amit csak mechanikai úton tisztított meg. Nyilvánvaló, hogy a környezetszennyezés mérséklése komoly anyagi befektetéseket igényel, de az is világos, hogy e befektetések nélkül az okozott kár is felbecsülhetetlen lesz. A mielőbbi cselekvés érdekében gyűltek össze az elmúlt héten a városi tanács illetékesei, valamint a nagy- vállalatok vezetői, szakemberei, hogy a környezetvédelem feladatait megvitassák. A megbeszélés ezen a héten folytatódik. Fellendülőben a mozgalom Fiatalok egyenruhában Gyakran látni városi ünnepségeken — szolidaritási nagygyűléseken, politikai és társadalmi ünnepségeken, rendezvényeken, ifjúsági napokon — azokat a bizonyos keki színű egyenruhás • fiatalokat. Őrséget állnak, vágy felvonulnak, vagy egyszerűen — szakszavukkal élve — biztosítanak. Százhalombattán jelenleg negyvennégy fiatal viseli a jól ismert kekiszínű egyenruhát, ennyi a városi egység létszáma. Korábban — évekkel ezelőtt — jóval kevesebben voltak, s valljuk be őszintén, akkoriban szervezeti életükkel, tevékenységükkel túlzottan nem is csábították a gárdába a város többi fiatalját. Változást az 1979—80-as kiképzési év hozott; az úgynevezett polgári védelmi szakalegységek országos versenyén — Pest megye színeiben — a százhalombattaiak az előkelő harmadik helyezést érték el. Ettől kezdve a gárda tagjai egyre komolyabb feladatokra vállalkoztak, rendszeres edzések, tudatos felkészülés jellemezte munkájukat. Természetesen segítséget is kaptak; a polgári védelmi parancsnokság, valamint a munkásőrség, a tűzoltóság és honvédség támogató közreműködésével a fiatalok már sikeresen vettek részt a különböző ifjúgárda-szemléken, legutóbb a megyein, ahol ismét a harmadik helyézést érdemelték ki. így a legjobb 13 gárdista a Nyíregyházán megrendezendő XI. országos ifjú- gárda-szemle résztvevője lehet. Mindezekről az eredményekről, a városi egység tevékenységének fellendüléséről a közelmúltban számolt be az IG városi parancsnoka a KISZ százhalombattai városi bizottságának ülésén. Természetesen nemcsak sikerekről, hanem eredménytelenségekről is szó esett. Mindenekelőtt a tagtoborzás nehézségeiről: a két nagyüzem KISZ-esei közül igen kevesen jelentkeznek a gárdába, Tollhegyen Elismerem: nagyon nehéz eldönteni, minor, mire, miért van szükség, s ellenkezőleg, mire, minor, miért nincs? Nincs szükség például egy gyenge forgalmú üzletre, mert ha kellene, nem volna gyenge a forgalma. Persze nem árt csínján bánni ezekkel a szillogizmusokkal, mert megesett már olyasmi is, hogy bár szükség volt egy- egy üzletre (műhelyre, trafikra stb.), mégis oly gyér volt a forgalma, hogy további nyitvatartása kész ráfizetés lett volna. Nem lett volna az persze, ha bőséges árukészlettel (szolgáltatói készséggel stb.) rendelkezik, de hát ez már nem jött össze. Maradt tehát a bezárás, s az indok: nem volt rá szükség. Alighanem ilyen egyszerű a tétel Százhalombatta egyetlen utasellátó pavilonjánál is. A nyugdíjba készülődő eladó panaszkodik: nincs, aki felváltsa őt a pultnál, oly kicsi a forgalom, következésképpen a jutalék is. Az üzemeltető ugyan még húzza-halasztja a döntést, de előbb-utóbb kénytelen lesz a vasútállomáson levő árushelyet végleg bezárni. Nos, lehet, hogy helyesen cselekszik. A pavilont alig- alig keresi fel vásárló. Petiik sok mindent vehetett volna itt az utazóközönség, a rágógumitól a kisautóig, a csokoládétól a cigarettáig. Mégsem vett. Nem vett, csak bámészkodott. Bámulta a polcokon sorakozó édességet és dísztárgyak no és persze a rácsot. A rács mögött pedig azt a kis táblát, melyre hol ez volt írva: Betegség miatt... hol az, hogy: Szabadság miatt... máskor meg csak az, hogy: Zárva. Magam is azok közé az utazók közé tartoztam, akik a legkülönbözőbb napokon és napszakokban zarándokoltam a pavilonhoz ... s hányszor sikertelenül! Igazolom tehát: minimális volt a forgalma, következésképpen —- bár lehet, hogy szükség van rá —, így azonban nincs szükség rá. Mit, hol, mikor? Rendezvény. Szeptemberi találkozások címmel műsoros estet rendeznek a Százhalom étteremben szeptember 4-én este 9 órai kezdettel. A zenés műsorban fellép Góry József, Poór Péter, Szegedi Molnár Géza, valamint Pálfi Péter, közreműködik a Túrán—Budai—Kristóf trió. Hangverseny. Beethoven- estet rendeznek a Benta- völgye Tsz szabadtéri színpadán szeptember 7-én, este 8 órai kellettel. Az Érdre átlátogató százhalombattaiak a Belügyminisztérium Szimfonikus Zenekarának előadását hallgathatják meg. Mozi. A Hága szálló moziműsorán: szeptember 1-én: Az első nagy vonatrablás — angol film. Szeptember 8-án: Isten hozta Mr... — amerikai filmvígjáték. Szeptember 15-én: Hintó géppuskával — szovjet film. Szeptember 22-én: Pokoli torony — amerikai film. Szeptember 29-én: Ripacsok — magyar film. Az előadások este 8 órakor kezdődnek. Tanfolyamok szeptembertől Autósoknak Elkészült a városi autóklub műszaki bázisállomása, mely többek között lehetővé teszi, hogy a százhalombattai gépkocsi-tulajdonosok helyben vizsgáztassák autóikat. A zömében társadalmi munkával megépült állomás , hét műhelyében műszaki bemérésekre, klubtagoknak pedig szerelésre, barkácsolára is lehetőség nyílik. A beiratkozások ideje jött el, az első őszi hónap törvény- szerű aktusai. Százhalombattán nemcsak az általános iskolákban, hanem különböző tanfolyamokon is megkezdőd nek az oktatások. Az első határidő mindjárt ötödiké: ekkor írathatják be a szülők gyermekeiket a balett-tanfolyamra. A beíratás helyszíne a Damjanich általános iskola, időpontja pedig: délután öt óra. A balett-tanfolyamra felvett gyerekek hetente egy alkalommal — szombatonként — este 6 órától másfél órán át tanulják a táncművészet alapjait. A szeptembertől jövő év májusig tartó kurzus nyilvános vizsgával ér majd végek Szeptember 8-án egy másik jelentkezés határideje is lejár: a gépkocsivezetői tanfolyamra beiratkozok oktatását a városi autóklub szervezte meg, az elméleti képzésre az MHSZ- bázison kerül sor minden héten kedden és pénteken délután ötórai kezdettel, a vezetési gyakorlati oktatásra azonban a későbbiekben Budapestre kell majd utazni. "Végezetül: a Barátság művelődési ház nyelvtanfolyamot hirdet kezdő, középhaladó és haladó szinten orosz, német és angol nyelvekből. A kurzusokat természetesen csak megfelelő tanulólétszám esetén indítják el, a Ságvári Endre Általános Iskolában heti két alkalommal, összesen 72 órában. Szeptember 25-ig lehet jelentkezni személyesen vagy telefonon a művelődési házban. Az oldalt itta: Tamási István Fotó: Veress Jenő /