Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-17 / 218. szám

étfCYFX 4 1981. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A fővárosban GONDOLATOK EGY TANFOLYAM NYOMÁN Érted haragszom, nem Művészeti hetek Szeptember 25-én, az Erkel Színházban megrendezendő Bartók-esttel kezdődik meg a budapesti művészeti hetek egyhónapos programja. Az ün­nepi nyitány közreműködői: a Magyar Állami Hangverseny- zenekar, Ferencsik János és Kocsis Zoltán — jelentették be a rendezvénysorozat szervezői szerda délelőtt a Fészek klub­ban tartott sajtótájékoztatón. A hangversenyek legtöbbjén a centenáriumra emlékezve Bartók Béla művei is felcsen­dülnek, s a közönség több vi­lághírű hazai és külföldi elő­adóművészt, együttest — Rán- ki Dezsőt, Yehudi Menuhint, a Bartók- és a Smetana vonós­négyest — köszönthet a fővá­rosi koncerteken. Számos kor­társ szerző új műve szerepel a Korunk zenéje sorozat műso­rán. A művészeti hetek kereté­ben két színiegyüttes látogat Magyarországra: a moszkvai Malaja Bronnaja Színház és a Sepsiszentgyörgyi Állami Ma­gyar Színház. Albérletben az Opera Az évad műsortervei Három bemutató, négy új betanulás és egy nagy sikerű opera felújítása szerepel a Magyar Állami Operaház re­pertoárján az új szezonban — jelentették be az Operaház szerdán tartott 98. évadnyitó társulati ülésén az Erkel Szín­házban. Az operarepertoár bő­vítéseként mutatja be a tár­sulat Offenbach Kékszakáll című dalművét. A táncosok új produkciója a Kubai balettest lesz, s önálló, egész estét be­töltő táncjátékkal jelentkezik Fodor Antal koreográfus. Űj betanulásban viszik színre Verdi két nagy sikerű operáját, a Don Carlost és a Rigolettót, valamint Gershwin Porgy és Bess és Wagner Lohengrin cí­mű művét. Felújítva láthatja, hallhatja ismét a közönség a Carmen című népszerű operát. Az új évadban 50 százalék­kal több előadást tartanak az Erkel Színházban, mint az el­múlt évben. A dalszínház re­pertoárját folyamatosan bőví­tik az Operaházból áthozott művekkel. Az új bérleti rend­szer bevezetése sikerrel járt: az Erkel Színház előadásaira többen vásároltak bérletet, mint az előző években a két színház műsoraira. A társulat tagjai a jövőben rendszeresen vendégszerepeinek a győri Kisfaludy Színházban. A sze­zonban NSZK-beli, franciaor­szági, olaszországi, hollandiai és amerikai meghívásnak tesz­nek eleget a művészek. Ismét egy országos jelentő­ségű kezaeményezés, amely­nek megvalósulása Pest me­gyéhez fűződik. Sőt jelentősége számunkra attól különösen nagy, hogy példaként szolgál az oly sokszor problémásnak tűnő együttműködésre a fő­város és szűkebb hazánk kö­zött. Minden várakozást felül­múló sikerrel ért véget a ci- gányklub-vezetők első tanfo­lyam jellegű táborozása Ze- begényben. A Szőnyi múzeum árnyas parkja nyolc napig adott ideiglenes otthont tíz budapesti és tíz Pest megyei klubvezetőnek. Példás ötlet, még akkor is, ha joggal szó- vátehető néhány probléma, amelyek természetes következ­ményei az újdonságnak, a kez­deti lépéseknek. De ez a pró­bálkozás mindezek mellett, és ellenére egyértelműen dicsé­retes, mert hatása nem lehet kétséges. Az egész részeként A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár, vala­mint a főváros tanácsának művelődésügyi osztálya, illet­ve a Népművelési intézet kö­zösen állította össze a tanfo­lyam programját és együttesen vállalták a költségeket is. Bi­zakodásra leginkább az ad okot, hogy a mostani táboro­zással nem tekintik egyszer s mindenkorra el intézettnek a húsz klubvezető képzését. Ze- begény csak az első lépcsőfo­kot jelentette. Az „okítás” to­vább folytatódik Budapesten a XIX. kerületi Ifjú Gárda művelődési házban, összesen 120 órán keresztül. Ezek után a résztvevők hivatalos miűkö- dési engedélyt kapnak a ci­gányklubok vezetésére. Első pillanatban talán nem is értjük meg ennek a kez­deményezésnek a jelentőségét. Végig kell gondolnunk, hogy — maradjunk a magunk háza táján — Pest megyében a la­kosság megközelítően 13-15 százaléka cigány, ezen bélül hozzávetőlegesen 60 százalé­kuk 20 év alatti fiatal. Tehát szembe kell néznünk azzal, hogy éles és egyre élesedő megyei társadalompolitikai kérdéssel állunk szemben. Ezért „életveszélyes” az az álszemérem, amellyel igyek­szünk néha még tisztán látott buktatók árán is elkenni ezt a problémát Tudomásul kell vennünk, hogy nagyon jelen­tős etnikai csoporttal állunk szemben. Szándékos a szem­ben állás fogalmának haszná­lata: hiszen a cigányság je­lentős részének életmódján kell változtatnunk. Ez sok­szor a József Attila „érted ha­ragszom, nem ellened” mód­szerét is megköveteli. De az út csak az lehet, hogy tág érte­lemben vett kultúránknak be kell fogadni a cigányság szel­lemi kincsét, az egész alkotó­részeként kell tudomásul ven­nünk ennek az etnikai cso­portnak a létezését, és az ed­diginél nagyobb fokú demok­ratizmussal — persze, hamu­száj : erősebb adminisztratív eszközökkel is — segíteni kényszerülünk a sok évszáza­dos szimbiózist. Számos intézkedés Mindenekelőtt le kell szö­gezni, hogy számtalan olyan megyei intézkedés látott, s lát napvilágot, amely alapvetően javítja a cigányság szociális helyzetét. Ezeknek többsége közismert: a telepek felszá­molása, mégpedig a lehető leg­emberségesebb módon; a szo­ciális segélyek egész sora; az iskolázottsági szint emelése anyagi ösztönzéssel; az óvodai felvételek irányítottsága, az is­kolaelőkészítő tanfolyamok és tovább is sorolhatnánk. Per­sze mindezen intézkedések ha­tékonysága attól függ, hogy mennyire sikerül aprópénzre váltani ezt a tudatos szociális társadalompolitikát. A múlt és a jelen A cigányságért valóban leg­többet maga a cigányság te­het, az a viszonylag szűk ré­tegük, amely már* több lé­pést is megtett a szellemi ha­ladás útján. Közülük sokan Színes köntösben jelent meg az Országos Hadtörténeti Mú­zeum 1981—82. évi program­jait tartalmazó füzet. Részletes és szakszerű tájékoztatást nyújt nemcsak a múzeum ki­állításairól, hanem azokról a sokrétű, úgynevezett múzeumi programokról is, melyeket is­kolások és szocialista brigádok számára állítottak össze. Ezek pontosan kapcsolódnak az ál­talános és középiskolák törté­nelemóráinak témáihoz és fil­meket, sőt, szakköri foglalko­zási lehetőségeket is ajánla­nak. A múzeum munkatársai hatékony, sokrétű közművelő­dési tevékenységet fejtenek ki azzal is, hogy katonai csopor­tok történeti-politikai foglal­kozásaihoz több változatban is (!) javasolnak tematikát. A számos érdekes képpel tarkított füzet felsorol több mentek el a közelmúltban Ze- begénybe. Az ő szájukból hi­hetőbb az igazság erkölcsi ka­tegóriákról, a műveltség elsa­játításának fontosságáról, az ismeretek hasznosításának le­hetőségéről, a hagyományok őrzéséről és együttéléséről, a múlt és a jelen integrálásáról. Ezekről a témákról beszélt Lakatos Menyhért, Daróczi József és Pély Tamás, s a gon­dolatok gyakorlati átültetésé­hez adott segítséget Várady Géza, a megyei módszertani munka irányítója, Földiák András, a Népművelési In­tézet munkatársa is. Balgaság lenne, a holnap­tól várni az elsöprő változást, azonban az élet- és munka- körülmények folyamatos ja­vulásával — és ezt sok tucat adattal bizonyíthatjuk — összhangban gazdagodó szelle­mi tőke meg fogja hozni a ci­gányság gyarapodását. A Ke- repestarcsán, Pomázon, Érden és a többi között Szentendrén létező cigányklubok szellemi életteret kínálnak sokkal töb­beknek, mint ahányan már felfedezték a kiutat a társa­dalmi dacból, a különállást önpusztító módon vállaló el­zárkózásból. Bízvást hisszük ebben van a lényeg. Tudati varratokat kell felbontani, fel­oldani a lelkekre rátapadó „rákövesedőt” (ismét csak Jó­zsef Attila). Most Zebegény- ben tettek egy lépést azért, hogy a cigányklubok vezetői tudatosabban alakíthassák a saját etnikai csoportjukhoz tartozók életét. Kriszt György szakköri sorozatot is, melyekre mind csoportok, mind egyének is jelentkezhetnek. Külön ki kell emelni a rendkívül széles filmválasztékot, mely hazánk hadtörténelmének, a rggmúlt harcoktól kezdve a „Pajzs 79” hadgyakorlatig, számos izgal­mas fejezetét mutatja be. De az érdeklődők bekapcsolódhat­nak a fegyverbaráti kör fog­lalkozásaiba is, ahol neves szakemberek előadásain ke­resztül például megismerked­het a hallgatóság a magyar tí­pusú szablya kialakulásával, vagy a lőfegyverek szerkezeti alapjával. Végiglapozva a műsorfüzetet, a gondosan összeválogatott, gazdag történelmi és hadászati ismereteket nyújtó programo­kat, egyaránt ajánljuk a peda­gógusoknak és a diákoknak is. MÚZEUMI PROGRAMOK Egy műsorfüzet margójára PÁTZAY PÁLRA EMLEKEZVE Művei felelnek érte a jövőben t?gyik legismertebb figurá- ■Lj ja, a Kenyérszegő nő, bölcs derűvel tekint maga elé. Mozdulata szinte rituálisan pontos és szimbolikusan ha­tározott. Nyugalom, tisztaság és az élet értelme árad ebből a szoborból, miként Pátzay Pál megannyi más munkájá­ból is. Az 1896. szeptember 17-én született mester ma lenne 85 éves. Annak a nagy művészgene­rációnak volt kiemelkedő ve­zéregyénisége, amelyik több mint hat évtizeden át meg­határozta a magyar plasztika útját, sorsát. Szinte elrendel- tetésszerűen szobrásznak szü­letett. Sok mindent megta­nult az életből, s magába szí­vott környezetéből, de mind­végig önmaga mestere volt. Bár rövid ideig a Képzőmű­vészeti Főiskolát is látogatta, valójában saját maga for­málta, építette, alakította te­hetségét s mindig tevékeny keze a szobrok során át ta­lálta meg azt a plasztikai ki­fejezésformát, amellyel jelen­tős műveit létrehozta; vallva az emberről, az emberi élet szépségéről, nagyságáról, vall­va a küldetés lehetőségéről. Egykoron a magyar képzőmű­vészet nagy avantgarde alko­tóival együtt indult, és meg­érhette művészete beteljesü­lését, a megérdemelt elisme­rést. Az az újklasszicista törek­vés, amellyel a 20-as években eljegyezte magát, évtizedeken át meghatározta művészetét. A jelképes értelmű plasztikák egyértelműen fejezték ki Pátzay' Pál véleményét, em­beri magatartását. A Tanácsköztársaság buká­sa után bebörtönzött művész munkássága a felszabadulásig egyértelműen az emberi ér­tékek tiszteletben tartásáról, őrzéséről vallottak. Ö, a lát­szólag nem politizáló, látszó­lag a szellem magasába zárkózó alkotó készítette el 1942-ben a Történelmi Em­lékbizottság Petőfi-jelvényét. Magától értetődik, hogy a felszabadulás után azonnal megtalálta a tevékenység le­hetőségét, dolgozni kezdett művészként, pedagógusként, közéleti emberként. 1945 után művészete tovább gazdagodott, s választott funkcióiban so­kat tett az új magyar képző- művészetért, a megújhodásért. Vagyis hinni tudott az em­berben s tudta, hogy az em­ber képes újjáteremteni ön­magát. Pátzay Pál szobrászatéban természetes módon az ember áll a középpontban. Annyi irányzat, csak a térre, csak a formára s tegyük hozzá, csak a sematikus tartalomra törekvő szobrászi előírás és megoldás kereszteződésében is meg tudta tartani önmagát. Már említett, 1944-ben ké­szült, s ma szülőhelyén, Ka- puvárott álló Kenyérszegő nő című szobra az életet tovább­vivő, a jelenben a jövőért élő ember szimbóluma. És egyben a művész egész mun­kásságáé is. Mert Pátzay Pál így gondolkodott. A Képző- művészetit Főiskolán tanítvá­nyok, nemzedékek serege nőtt ki a keze alól. Akik közül nem egyre lehetett méltán büszke, mint ahogyan a ta­nítványok is megható szere­tettel és tisztelettel tekintet­tek a mindig adni tudó mes­terre. Sokat alkotott és igazán művei szólnak mellette, és felelnek érte majd a jövőben, így például a székesfehérvári Huszámmlékmű, (a század talán legjobb magyar lovas­szobra) a klasszikus nyugal­mú Fésülködő lány,, a Verdi- figura, a Kodály-portré, a Pátzay műtermében pécsi Hunyadi-emlékmű s a Felvonulás téren álló Lenin- szobor. Dátzay Pál méltósága, sze- mélyiségének varázsa, szép humánuma az országban mindenütt föllelhető köztéri alkotásaiban él tovább. Szel­leme pedig a tanítványok, a követők munkáiban. Harangozó Márta HETI FILMJEGYZET Kopaszkutya Jelenet a Kopaszkutya című filmből Hogy a beat, a pop régesrég több, mint zene, az ma már közhely. Nem egy filmjegyzet feladata a beat és a pop tár­sadalmi jelenségként való vizsgálata — ezt egyébként is megtették már sokan, sok ta­nulmányban, könyvben. Itt most csak annyiban kell utal­ni a társadalmi összetevőkre, amennyiben az új magyar filmről, a Kopaszkutyáról szól­va erre szükség van. (Márpe­dig szükség van, hiszen a film, bár első pillantásra pusz­tán zenés filmnek tűnik, mi­vel sok szám hangzik el ben­ne, mégsem csak zenés film, legalábbis nem abból a fajtá­ból, mint amilyen, mondjuk, az ABBA-film volt.) Kardos István, a forgató- könyv írója, abból indult ki, hogy a beat és a pop kétségte­lenül igen nagy nyomatékkai van jelen a mai tizen- és hu­szonévesek életében. Élő kon­certeken, lemezeken, diszkók­ban, rádióban, magnóról, ka­zettáról hallgatják ezt a köze­lebbről szemügyre véve na- gyonis sokfajta irányzatot kép­viselő, stílusban, mondanivaló­ban, technikában roppant el­térő zenét; a túlnyomó többség minden különösebb „ideológia” nélkül, belefeledkezve a rit­musba, a szövegbe, a „barnái­ba”, egy szűkebb réteg értő él­vezőként, egy másik szűk ré­teg kinyilatkoztatásként (és még felállítható számos hall­gató — befogadó — kategória; akit a téma érdekel, bőséges irodalmat találhat, elég cse­kély utánajárással alaposan megismerkedhet nemcsak a ze­nével, hanem e zene szocioló­giai vonatkozásaival vagy tu­dati — életformabeli kihatá­saival egyaránt). Kardos úgy találta: ez a mű­faj, ez a szakma alaposan el- kommercializálódott, sőt, az egzisztenciális okokra vissza­vezethető manipulációk terü­letévé vált. A „bandák” gyak­ran nem a zenével törődnek, hanem azzal, hogyan lehet jobban be- és feltörni a popvi­lágban. Ha ehhez az szüksé­ges, hogy a pillanatnyi tömeg- ízlést maximálisan kiszolgál­ják, annak nyomába szegődje­nek, akkor ezt teszik. Ha e jtö- megízlés sekélyes, lefelé ten­dál, egyre igénytelenebb lesz, akkor (ha az érdek így kíván­ja) ezt az igénytelen igényt kell meglovagolni, ezt kell új stílussá emelni. A Kopaszkutya, első rétegé­ben, mindenképp erről a ma­nipulációs folyamatról szól. Egy leírt, széthulló banda rá­jön, hogy ha a „furkók”, a leg­szerényebb igényű fiatalok „bandájává” szegődik, ha egy kínjukban kitalált „stílust” „dob be", akkor felkapaszkod­hat a lejtőn. S a gyerekek mit sem sejtve be is dőlnek ennek a szándéknak. Azt fogadják el az ő zenéjüknek, amiről bebi­zonyítják nekik, hogy az ő ze­néjük. Ám a film második rétege már sokkal komplikáltabb és tisztázatlanabb is. Kardos, és a rendező, Szomjas György, kí­sérletet tesz ugyanis arra, hogy ezt a világot mint életfor­mát is bemutassa. Alig lakható külvárosi házak, lerobbant la­kótelepi kéglik, alkalmi szállá­sok, ócska vidéki „kultúrhá- zak”, agyonnyúzott autók, buta kis csajok, primitív srácok, az anyagi és idegi összeomlás ha­tárán egyensúlyozó családok világába visz el a film, amikor a Kopaszkutya együttes tag­jait és környezetüket bemutat­ja. (Halász Mihály operatőri munkája ellen sem itt, sem a film egyéb részeiben nem le­het kifogásunk.) Hogy a szí­nes film időnként miért vált át fekete-fehérbe, annak nem­igen tudjuk ugyan felfedezni a dramaturgiai okait — de még ez sem baj különösebben. Az igazi baj az, hogy amikor Szomjas és Halász — és per­sze Kardos — ezt a hátteret bemutatja, akkor valamiféle fura „objektíválódást” próbál végrehajtani. Az „ez van, gye­rekek” szemlélet azonban nem megfelelő hozzáállás ebben az esetben. És népi csak azért, mert erről á világról nem le­het szenvtelenül, esetleg — mint a film befejező képsorai­ban látjuk — némi iróniával beszélni. Pontosabban: ez a megközelítés itt kevés. És nem is csupán az alkotói szándék tisztázatlansága miatt kevés. Kevés azért is, mert pontosan az a közönség nem fogja érté­kelni ezt a távolságtartást, amelyiknek a Kopaszkutyát szánták. Ez a közönség — a film maga bizonyítja be a kon­certfelvételeken — fényévnyi­re van attól, hogy megértse akár a manipulálást, amelynek részévé, áldozatává vált, akár azt a finom gúnyt, mellyel a film alkotói ezt a világot, ezt az életformát, ezt a magatar­tást, gondolkodásmódot illetik. Ez a tizen-huszonéves közön­ség ezt a filmet „egy-az-egy- ben" nézi, és pontosan ez a nem jó. A differenciálás, vagy a jelenségek mögötti okok fel­ismerése nem jellemző erre a közönségre (sőt, alighanem a jelenséget sem ismeri fel —, amint ez a film egyes mozza­nataiból ki is derül). Ha a Kopaszkutya valami módon nem csak a megmuta­tásra, a nem is nagyon isme­retlen tények újramondására vállalkozik, hanem megpróbál­ja a pop társadalmi összefüg­géseit is kutatni, a „pop-nem­zedék” magatartásának okait is vizsgálni, bizonyára érde­kesebb és tartalmasabb alko­tás készül. (S ugyanakkor meg­maradhatott volna filmnek is, nem kellett volna kamerával írt szociográfiai jelentéssé len­nie.) A téma mindenesetre adott, izgalmas, van róla bő­ven mit mondani. Talán majd egy sikerültebb, kevésbé csak a jó közöhségvisszhangra szá­mító filmben... Cseresznyefák Ivan Andronov bolgár ren­dező súlyos problémát fesze­get e filmjében. Azt tudniillik, hogy egy érdemekben dús, ré­gi partizán falusi párttitkár milyen konfliktusokba kevere­dik, amikor a „ki lő kire" egy­szerű képleténél bonyolultabb kérdéseket vet fel az élet a fa­luban, melyben e különösen az eszelősségig becsületes ember él. Súlyos gond az érdemei da­cára is alkalmatlan, vagy alig alkalmas ember a szocialista társadalomban, s különösen az egy kicsiny, zárt közösségben. A Cseresznyefák erről a drá­mai konfliktusról szól, kicsit nehézkesen, de nagyon elgon- dolkodtatóan. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom