Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-09 / 211. szám

ina A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1981. SZEPTEMBER 9., SZERDA A lakók sem angyalok Emelkedik a fenntartás költsége A lakásszövetkezet gondjai Több mint hétszáz szövetke­zeti lakás üzemeltetéséről gon­doskodik a ceglédi Rákóczi Lakásfenntartó Szövetkezet. A házak többsége a Kölcsey té­ren, a Károlyi lakótelepen és környékén van. A szövetkezet első féléves gazdálkodásáról az irányítási, üzemeltetési költsé­gek alakulásáról igazgatósági ülésen számoltak be a szövet­kezet vezetői, alkalmazottai. Somogyi Csizmazia György elnök és Végh Istvánná gond­nokságvezető elmondták, hogy nem a tervek szerint alakult a szövetkezet pénzügyi hely­zete, ami egyrészt abból adó­dott, hogy már 1980-ban hát­ralékkal zártak, ehhez jött most az első félévben még 49 ezer forint, így összesen 62 ezer forint, 1981. első féléve után a hátralék összege. A be­vételeknél az éves előírásnak csak 46 százaléka folyt be. Az okokat elemezve kide­rült, legtöbb gond a régi épületeknél van, ahol az üzemelési költségek, al­kalmi javítások egyre emelkednek. Az úgynevezett hármas épü­letben az egész évre tervezett alkalmi javítások 77 százalé­kát már most el kellett vé­gezni, ugyanígy az ötös, Kos­suth Ferenc utca 46—48. szá­mú háznál a tervezett 68 szá­zalékát igényelték a lakók, vagy a rongálások miatt sürgő­sen javítottak a karbantartó részleg szakemberei. Ennél az épületnél csak fél év alatt 9 ezer forint a hátralék, s a 120 lakásos tömb eddig 79 ezer fo­rint hiányt hozott össze. Ügy látszik szemléletbeli probléma van, mert lépcsőházanként változik a javítások összege, de mindenütt a tervezettnél többe került a lépcsőház-vilá- gítás. A tizenkettes épületnél a világítási költségek 126 szá­zalékát kötötték le, mert a la­kók átállították a szellőző mo­torprogramját. Lehetne még sorolni a ron­gálások sorát, ami külön na­pirendi pont volt a gyűlésen. Mintha nem is saját lakása lenne mindenkinek, s nem kö­zös tulajdonban az egész épü­let. Villámhárítón másznak a gyerekek, kifúrják a falat, a lépcsőházakban méter magas lábnyomok. Vagy nagyon is sajátjuknak érzik? Kijárnak napozni a tetőre — beszakad, megrepedezik, és beázik —, de van. aki hatalmas konyha­késsel piszkálta a központian- tenna-erősítőt és nem hitte el, hogy egy kis átkötéstől elrom­lott. De más területen is baj van a kötelességek teljesítésében. A múlt év végén 175 ezer forintot tett ki a szövet­kezeti tagok hátraléka, ennyit nem fizettek be az üzemeltetési és irányítási költséghozzájárulásukból. Mint az igazgatóság egyik tag­ja elmondta, ebben az évben, megkeresve a vállalatokat _ a notórius adósoktól letiitatják folyamatosan tartozásukat. 76 ezer forintról megjött a visz- szaigazolás. s 26 ezer forint már be is érkezett. Persze ez hatalmas munka, hisz van, ahol nem tudják a munkahe­lyet, vagy beköltözéskor nem állították ki a lakók a fizetési nyilatkozatot. Ezt most pótolni kell. átnézik az egész nyilván­tartást, a személyi adatok tisztázásához pedig az épüle­tek küldötteinek segítségét ké­rik. A szövetkezet vezetői és a lakók sajnos nem mindenben értenek egyet. Miért ez _ a szembenállás, bizalmatlanság? Miért, hogy az öt alkalommal rendezett fogadóórára csak hárman jöttek el, s egy lakó azért, hogy megnézze, valóban ott van-e a társadalmi mun­kában estéjét feláldozó igaz­gatósági tag. Miért kértek részközgyűlést az 1. számú épület lakói? Nem indokolták semmivel. Így, mi­vel csak tagértekezletre van lehetőség, összehívja a szövet­kezet vezetősége — napirendi pont nélkül. A legtöbb vita abból adó­dik, hogy emelkednek a fenntartási költségek, s ezt a tagok nem hajlandók megfizetni. Van, aki azt is kifogásolta, hogy a takarítónők gyerme­keinek 900 forintért ajándékot vettek, de az a költségvetés­be betervezett tétel volt, mint az is, hogy a jóléti alapból a szakszervezet az arra jogosult dolgozók gyermekeit tanszer­segélyben részesíti. Törvényes úton. S hogy minden a törvé­nyesség jegyében történik, azt igazolja, hogy az elmúlt évben a MÉSZÖV, a Pénzügyminisz­térium, a Népi Ellenőrzési Bi­zottság, a műszaki osztály ille­tékesei tartottak revíziót, s semmiféle elmarasztalásra nem volt szükség, a gazdálko­dást, az ügyvitelt rendben ta­lálták. Gy. A. A moszkvai olimpia képekben Sportfotók az iskolában nyi István Iskola Rákóczi úti épületében, az aulában láthat­ják az érdeklődők. U. L. Az 1980-as moszkvai olim­piáról a szovjet távirati iroda készített színvonalas, szinte valamennyi sportágat felölelő fotóanyagot. A képeket meg­vásárolta a Sportmúzeum, mely nemsokára látható lesz Cegléden is. — Sikerült megszereznünk, így a Ceglédi ősz rendezvény- sorozatán belül kivételes al­kalma lehet azon sportbará­toknak, akik megtekintik a moszkvai olimpia legizgalma­sabb pillanatairól készített fel­vételeket — mondotta Pásztor István, a sportfelügyelőség vezetője, aki a későbbiekben még arról is szólt, hogy a kiál­lítást szeptember 26-án nyit- | ják meg. A képeket a Várko­Adókötelezettség A városi tanács pénzügyi, terv- és munkaügyi qsztálya felhívja az adófizető állampol­gárok figyelmét, hogy adófi­zetési kötelezettségüknek pót­lékmentesen 1981 szeptember 15-ig tehetnek eleget. Ameny- nyiben az 1981 évre vonatko­zó adóívet nem kapták meg, adófizetési kötelezettségüknek az előző évi adómegállapítás 'alapján lehet elegét tenni. A tanévkezdés járási feladatai Új oktatási terv az iskolákban Az iskolába járók sajátos időszámítása szeptember else­jével kezdődik, mely egyben lezárását is jelenti a nyárnak, a pihenésnek. A rájuk váró munka, tanulás hatékonysága azonban nagymértékben függ attól, miként készültek fel tanévkezdésre az oktatási-ne­velési intézmények. — Az új oktatási-nevelési terv valamennyi iskolába tör­ténő bevezetése most zajlik — mondja Laszip Attila, a járási művelődési osztály vezetője —, mely az előző évek tapaszta­latai alapján zökkenőmentesen történik. A XII. kongresszus határozata nagy hangsúlyt fek­tet a világnézeti nevelésre, a művelődéspolitikára, népünk műveltségi szintjének emelé­sére, Ezzel szoros összefüg­gésben kiemelt jelentőséget kap a VI. ötéves terv idősza­kában az általános iskolai program. Az elsődleges feladat az általános műveltség meg­alapozása, mely az új tanterv alapvető célja. A tankötelezett­ségi törvény maradéktalan végrehajtására kell összponto­sítanunk, arra, hogy minden gyerek részesüljön Intézmé­nyes nevelésben. Az elv tehát változatlan, a megvalósításban azonban lesznek új elemek. — Ezzel kapcsolatban mi­lyen konkrét feladatok várnak járásunk pedagógusaira? — Valamennyi iskola közép­távú és éves tervet készített, mely a megyei és az úttörő intézkedési tervvel szoros össz­hangban van. A tanévnyitó igazgatói értekezleten, a mű­velődési osztály szervezésében, az elmúlt év tapasztalatait, eredményeit értékelve megha­tároztuk az ez évi feladatokat. Csökkenteni kell iskoláinkban a felmentettek, a bukottak, az osztályozhatatlanok számát. Megfelelő módon kell hozzá­segíteni a végzősöket a he­lyes pályaválasztáshoz, hasz­nálva a pályairányítás vala­mennyi rendelkezésünkre álló lehetőségét. — Megvannak-e ehhez a szükséges feltételek? — Közel hatezer gyérén kezdte most a tanévet a já­rás. kilenc községének tizenegy iskolájában. Az első osztályo­sok száma ezerhúsz, ami je­lentős növekedés az elmúlt esztendő nyolcszázkilencvenes létszámához képest. Javuló tendenciát mutat, hogy az or­szágos gondokkal ellentétben, mindössze négy üres állásra kellett képesítés nélküli peda­gógust alkalmaznunk. A köz­ségek kezdenek jobban élni a szolgálati lakás, valamint a reálisabb bér adta lehetősé­geikkel. A képesítés nélküliek okozta gond továbbra is meg­van, igyekszünk, lehetőségeink­hez mérten olyan jó eredmény­nyel végzett személyeket, szer­ződtetni, akiknek van esélyük a továbbtanulásra. A nyár fo­lyamán az iskolaépületek fel­újítása, festése befejeződött, mindenütt fennakadás nélkül kezdődhetett a tanév. A tel­jesség igénye nélkül csak né­hány dolgot említenék ezzel kapcsolatban. Abonyban és Ceglédbercelen 1-1 alsós cso­porttal többet tudtunk indíta­ni, Abonyban és Albertirsán 1-1 korrekciós osztályra is mód nyílt, több gyerek járhat napközibe Nyársapáton, Jdsz- karajenön, Köröstetétlenen, és Abonyban is. Az abonyi So­mogyi Általános Iskolában idén beindulhatott a testneve­lés tagozat, mely régi óhaj volt. Jászkarajenőn megoldódott az étkeztetés és a társadalmi se­gítséggel felépült tornapálya megfelelően megoldja a test- nevelési órák hatékonyságát. gondokkal kell ebben a tanév­— Milyen szembenézni ben? — Még mindig sok az álla­mi gondozásba vett gyerek. Ezzel kapcsolatban csak elis­meréssel tudunk szólni az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola pedagógusai­ról, akik mindent megtesznek a József Attila Nevelőotthon lakóinak beilleszkedéséért, felzárkóztatásáért. Továbbra is szorgalmazzuk a társadalmi szervek összefogását ebben a kérdésben, mivel megoldást csak ettől várhatunk végle­gesen. Súlyos gond a hátrá­nyos helyzetű, környezetből érkező gyerekek problémája is. Nem lesz könnyű dolguk a pedagógusoknak idén sem. Továbbra is sok a szükségtan­terem, a korszerűtlen iskola- épület. Nem megfelelő az esz­közökkel való ellátottság. En­nek ellenére az eddigi tapasz­talatok azt mutatják, képesek megoldani a feladatokat — mondotta a művelődési osz­tály vezetője. , Cs. B. Szoros a mezőny Küzdenek a bennmaradásért A Ceglédi KÖZGÉP SE NB Il-es férfi tekecsapata a ta­vaszi idényben 14 pontot szer­zett, s ezzel a kilencedik he­lyen várhatja az őszi folyta­tást. A sportágat ismerők szá­mára köztudott, hogy ebben a sportágban rengeteget számít a hazai pálya előnye. Nos, ez alapján a KÖZGÉP akár elő­re, de hátra is léphet a baj­nokság második félidejében. A jelenlegi második, Kecske­méti MÁN a Ceglédhez ha­sonlóan egyszer nyert ide­genben, ugyanakkor a hátul­ról negyedik helyezettnek ti­zenhárom pontja van — a bajnokság végén négy csapat esik ki —, csupán eggyel ke­vesebb, mint a KÖZGÉP-nek. Nagyon szoros tehát a me­zőny, ősszel még minden le­hetséges. — Hogyan értékeli csapata eddigi szereplését? — kérdez­tük az edzőt, Molnár Károlyt. — Újoncként indultunk, mégis többet vártam a gárdá­tól. Kedvező volt a sorsolá­Kiiünleteft klubtitkár Azt teszem, amit szeretek... A Károlyi-lakótelep egyik ** szépén berendezett máso­dik emeleti lakásában hat év körüli kisfiú bukdácsol az ide­gen felé. „Bácsi, tegnap három piros pontot kaptam az iskolá- oan”, dicsekszik. A piros pontokat gyűjtögető kisgyerek édesapja, Czombos István csendesen még hozzáte­szi, hogy a gyerek most kezd­te az iskolát, s egyelőre nagyon tetszik neki a dolog. Persze, ha kicsit közelebbről szemügyre vesszük a kisfiú papáját, róla is elmondható, hogy sok-sok piros pontot gyűjtött már be élete eddigi 31 éve alatt. , A kék szemű, szőkésbarna hajú Czombos István könnyen barátkozó természetű. Amíg magáról beszél nehezebben gördülnek le ajkáról a szavak, mint amikor a munkája, a hét­köznapok, társadalmi megbíza­tásai kerülnek szóba. Cegléden született, a Mészáros Általá­nos Iskolában tanulta a betű­vetést. Gyerekkorában szerette az erdőt, az állatokat, így az­tán az erdészeti szakközépisko­lába akart jelentkezni, de eb­ből nem lett semmi. Az iskola messze van szülővárosához, az ország másik végén Sopron­ban. így mást választott, de azzal sem volt szerencséje. Motorszerelőnek ugyanis hely­hiány miatt nem vették fel. Végül is gimnazista lett. Igaz, ebből csak egy évfolyamot vég­zett el. Az érettségi helyett a hegesztő szakmát választotta. A KÖZGÉP-nél volt tanuló, s a mai napig is ebben a gyár­ban dolgozik. De lapozzunk kicsit vissza az időben. Alig volt tizenhá­rom éves, amikor jelentkezett az MHSZ-nél, hogy lőni sze­retne. Az akkori klubtitkár, Sziráki Péter tanította meg a lövészet alapvető elemeire. Az­tán mások is foglalkoztak ve­le, bizonyára látták, hogy te­hetséges, szorgalmas ember, akire lehet számítani. — Pár évvel később már besegítettem a klub ügyes-ba­jos dolgainak intézésébe. Ké­sőbb bevonultam katonának, majd amikor 1971-ben lesze­reltem, engem bíztak meg a klubtitkári teendők ellátásával itt a városban — mondja. Azóta jó néhány év eltelt, s a lövészklub számtalan ki­emelkedő eredménye fémjelzi, hogy nem volt rossz a válasz­tás. Nemcsak a városi és a já­rási, de a megyei és az orszá­gos versenyeken is megállja a ceglédi csapat a helyét. 1976- ban például Czombos István nyerte meg a Honvédelmi Ku­pa lövészverseny országos dön­tőjét. Sőt, megjavította a ko­rábbi országos csúcsot, mivel 189 köregységet ért el. Persze a HKL-versenyek nemcsak az ő számára, de a csapat többi tagjának is kedvező . eredmé­nyeket hoznak. Jelenleg pél­dául két ceglédi versenyző is készül az országos döntőre, amely idén Kaposvárott lesz. A klubtitkár szerint az ifjúsá­gi Micsinai Zoltán és a felnőtt Benyus Mihály dobogó-váro­mányos. A klubnak egyébként 43 tagja van, s a legkülönfélébb korosztály képviselteti magát. Sokan a KÖZGÉP-től is részt vesznek a munkában, amely minden bizonnyal a titkár jó szervezőkészségét dicséri. Czombos István nemcsak az MHSZ-ben, de más tömegszer­vezetek munkájában is tevé­kenyen részt vesz. — A feladatok gyakran ösz- szefüggnek. Három évig a vá­rosi ifjúgárda parancsnoka voltam, jelenleg a helyettesi posztot töltöm be. Itt is tudom hasznosítani az MHSZ-ben szerzett ismereteket. Nyolca­dik éve tagja vagyok a párt­nak, munkásőr vagyok, ahol a kiképzésben ugyancsak értéke­sek a klubnál szerzett ismere­tek. Gyakran meghívnak vala­melyik általános vagy közép­iskolába előadásokat tartani, vagy segítséget kérnek a hon­védelmi napok szervezéséhez — teszi hozzá. A feladatok valóban fedik egymást, annak ellenére, hogy a munka mindezek ellenére változatos. Czombos István a vöröskereszt városi szerveze­tének is a tagja, sőt 17-szeres véradó. Ez persze már kissé másfajta vállalás. A sokféle társadalmi meg­bízatás igencsak leköti a fia­talember szabad idejét. Időn­ként a munkahelyén is súrló­dásokra ad okot a gyakori tá­voliét. Mint mondja, a műve­zetője ellenzi a „kimaradáso­kat”, magasabb szinten azon­ban megértik, segítik a mun­káját. Odahaza egyszerűbb a dolga. Mivel a felesége is tag­ja a lövészklubnak, s igencsak jól forgatja a puskát, az asz- szony általában vele tart a versenyekre. J/ icsit megszakad a beszél- getés fonala. Jut idő kö­rülnéznie az idegennek a szo­bában, s rákérdezni arra, hogy a szekrénysor tetején levő ki­csiny kék és vörös bőrbe kö­tött dobozkák miféle kitünte­téseket tartalmaznak. Van be­lőlük jó néhány. Ott az MHSZ kiváló munkáért kitüntetés ezüst fokozata, amelyet először 1974-ben kapott meg. Mellette az aranykoszorús KISZ-jel- vény, aztán a kiváló ifjúsági vezető, majd ismét egy MHSZ- kitüntetés. Több oklevél után, végül a legutóbbi, amelyet augusztus 30-án kaoott a Ha­za Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozata. — Gödöllőn, az Agrártudo­mányi Egyetemen vettem át, a vezetők országos tanácskozá­sán ezt a kitüntetést. Mit mondjak, nagyon meglepőd­tem., s őszintén örülök ennek az elismerésnek. Én csak azt tettem eddig, amit szeretek, amihez kedvem van. Aki fel­adatokat vállal, nem az elis­merésért teszi, hanem mert szereti a munkáját. Én leg­alábbis így gondolom ... — mondja még. /"Lombos István elégedett '“4 ember. Ma is hegesztő­ként dolgozik a Volvo-szerel- dében, bár időközben két plusz szakmát is szerzett: hivatásos gépjárművezetői jogosítványa van. s a közelmúltban szerke­zetlakatos is lett. Lassan érik benne a továbbtanulás vágya, hogy elvégezze a középiskolát. Talán a sokféle teendő mellett egyszer még erre is jut idő. Csitári János sunk, idegenben még egyszer- kétszer nyerhettünk volna. így Szegeden két fával szenved­tünk vereséget, s 1—2 játékos fegyelmezetlensége miatt nem tudtunk nyerni a gyenge ké­pességű Gyöngyös otthonában sem. — Kik szerepeltek a legjob­ban? — Sárik és Nyíri voltak a legjobb pontszerzőink, s Pin­tér is rendkívül fejlődőké­pes. Az őszi csapat magvát ők alkotják. — Hogyan készültek az őszi szezonra? — Erős edzésekkel és kupa- találkozókkal. A terhelés kez­detben jóval nagyobb volt, mint most, közvetlenül a baj­noki rajt előtt. Fokozatosan térünk vissza az alkalmankén­ti száz gurításhoz. — A főpróbát a Cegléden megrendezésre kerülő Kos­suth Kupa jelentette, ahol mindössze harminc fával szo­rultunk az NB I-es Szolnoki MÁV MTE mögé. A legörven- detesebb itt Rónaszéki játé­ka volt, aki régi napjaira em­lékeztetőén döntötte a bábu­kat. A soron következő for­dulókban nagy szükségünk is lesz az ő jó teljesítményére. — Mit vár a bajnokságtól? — NB Il-esek szeretnénk maradni, s ez nagyon nehéz lesz. Az eddigi eredményeket figyelembe véve akár ötven­százalékos teljesítménnyel is búcsúzni lehet. Ezért különö­sen a hazai összecsapásaink­ra kell koncentrálnunk, me­lyek közül igen csak nehéz­nek ígérkezik a, DMVSC és (a tavaly még NB I-es Bp. Pos­tás elleni mérkőzésünk. 1982 tavaszán egyidényes bajnok­ság következik, kieső nélkül. Az első fordulóban a KÖZ- GÉP a három-három egyéni győzelem után csak jobb fa­eredményével tartotta itthon a bajnoki pontokat budapesti ellenfelével szemben: KÖZGÉP—V. Ikarus 5-3 (2526—2434). Pontszerzők: Pintér (442), Sütő (440), Sárik (420). U. L. Feszültség alatt a kábelek A DÉMÁSZ ceglédi kiren­deltsége szeptember 9-én, szer­dán, reggel hét órától feszült­ség alá helyezi a városban a Kossuth Ferenc utca páros ol­dalán, a Széchenyi út és a József Attila utca közötti sza­kaszon az egy kilovoltos föld­kábelt, s az ahkoz tartozó vil­lamos berendezéseket. Mivel a berendezések érin­tése veszélyes, a DÉMÁSZ ké­ri a lakosságot, hogy sehol se nyúljanak hozzá. ISSN 0133—3500 (Ceglédi Hírlap) 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom