Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-30 / 203. szám
4 ‘sJCíűav 1981. AUGUSZTUS 30., VASARNAP SZÍNHÁZI LEVÉL Hajlékok Tháliának Még néhány hét, s megkezdi működését az ország új színháza Nyíregyházán. A Móricz Zsigmond Színház —- olvashattuk az újságokban, láthattuk, hallhattuk tévé- és rádióriportokban — több évi készülődés után jutott a kapunyitásig. (A pontosság kedvéért hozzá kell tenni: újnak tulajdonképpen csak a társulat nevezhető, hiszen az elegáns kis színházat, melyben a Nyírség első önálló társulata dolgozni fog, a híres építész, Alpár Ignác tervei alapján 1894-ben emelték; ekkor volt a megnyitója is, és gyakorlatilag innen datálható a színház léte Nyíregyházán, hiszen az épületben megnyitása óta mindig játszottak különböző társulatok — az utóbbi évtizedekben különösen rendszeresen a debreceni Csokonai Színház művészei, akik úgyszólván második székhelyüknek tekintették az 1960-as évek közepén egyszer már alaposan rendbehozott, felújított színházat. ahol évente jóval több, mint száz előadást tartottak.). Nagy öröm ennek az új színháznak az indulása, hiszen egy rohamléptekkel fejlődő tájegység magas szintű művelődési igényeit lesz hivatott kielégíteni — azokat az igényeket, melyek tulajdon- j képpen kikövetelték a színház létrehozását. S akik figyelemmel kísérik a színházakról szóló híreket, a&>k azt is olvashatták, hogy hamarosan várható az ország túlsó, nyugati szélén is egy új színház megnyitása: Zalaegerszegen már előrehaladott stádiumban van a régi megyei művelődési központ színházzá történő kibővítése, átépítése, s ha minden a tervek szerint halad, 1983-ban itt is új hajlékra talál Thalia. A t egyik szemünk tehát nevet. De a másik bizony sír. Mert e jó hírek mellé odar sorakozik az az elszomorító tény, hogy a magyar színházak köztük a fővárosiak — igencsak megroggyant épületekben működnek. Ami nem is csoda, hiszen többségük a századforduló körül — vagy még jóval előbb — épült, s csak kévésükét tatarozták, újították fel aztóta úgy istenigazából. Így aztán nem meglepő, hogy az 1865-ben épült debreceni, az 1883-ban épült szegedi, az 1895-ben épült pécsi, az 1908-ban épült veszprémi, az 1911-ben épült kaposvári színházakban szinte egysére vált szükségessé egy alapos (néhol, mint Debrecenben vagy Szegeden, teljes) újjáépítés. De nem kell vidékre menni, ha rossz állapotban lévő színházépületet keresünk. Itt van mindjárt a budapesti Operaház, melyet építése, 1884 óta szolgált ma már muzeális értékű színpadtechnikai gépezete. Ezt ki kell cserélni, s a legkorszerűbb színpadtechnikát kell beépíteni. Köztudott, mennyire alkalmatlan színház céljaira a József Attila Színház épülete. Át kell építeni, kibővíteni, új technikával ellátni. A Népszínház felélesztette hamvaiból a régi Józsefvárosi Színházat (1913) a Kulich Gyula téren, állandó programot biztosított itt, sőt, bizonyos fajta profilt is adott a színháznak (közönséget vonzó darabok, vígjátékok, zenés művek). Aki egyszer is járt Itt, tudja, mennyire „anti- színház” ez a helyiség. S aki egyszer is járt a Budapesti Gyermekszínház (1912) jobb napokat látott nézőterén a Paulay Ede utcában, az aligha felejti a kopott széksorokat, a rossz színpadtechnikát, a szűk kiszolgálóhelyiségeket. Ráférne egy alapos felújítás a Madách Színház (a hajdani Royal Orfeum) nézőterére és színpadára is. nem ártana kissé átnézni a Nemzeti (at 1897- ből való hajdani Magyar Színház) széksorait sem. s ha a Vidám Színpadon (1927) holnap elkezdenének egy általános renoválást, már akkor is késő lenne. Igaz. hamarosan — talán még ebben az évben — átadják végre a hosszú évek óta az átépítés állapotában leiedzett Katona József Színházat (1916), s így a Nemzeti Színház felmondhatja különböző „albérleteit”. Igaz, dolgoznak a Madách Kamara (1940) felújításán, s talán ott is belátható időn belül újra megkezdődhet a színházi munka. De ezzel még nem oldódnak meg a fent elsorolt gondok egy sor fővárosi színházban. Egyébként sincs szerencsénk a színházépületeinkkel. Hol elhamarkodottan lebontjuk őket, mint annak idején, 1913—14-ben a régi Nemzeti Színházat, a magyar színház- művészet 1837-ben megnyílott első állandó és önálló — s még lebontásakor is kifogástalan állapotban levő — fővárosi otthonát, mely a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán állott, s helyép azóta sincs semmi. Hol — szintén elhamarkodottan — felrobbantjuk, mint a Nemzeti társulatának a régi színház el- enyészése után helyet adott Népszínház 1875-ben épült patinás épületét a Blaha Lujza téren 1965-ben. Hol mozit csinálunk belőle, mint a Bethlen téri színpadból (1929), ahol — 1936- óta — filmeket vetítenek. Hol meg fel sem építjük, mint nem egy színháztervet, amely az idők során született. ogy sok-e ma Magyarországon a színház (a színházépület), vagy kevés? A válasz attól függ, ki adja. A fenntartás és az újjáépítés, tatarozás, felújítás sok száz milliós vagy éppen milliárdos költségeit viselő szervek alighanem kicsit sokallják a számukat (vagy legalábbis azoknak a számát, melyek nagyon sokba kerülnek), mert a mai idők nem kedveznek az efféle óriási kiadásoknak. A közönség, s maguk a színészek is, alighanem keveslik a színházakat, mármint a jó műszaki-technikai állapotban levőkét. (A színészek külön cikket tudnának télepahaszkodni csak az öltözők, próbatermek, társalgók állapotáról.,.) Jó színházban mindenképp hiány van. S nemcsak azért, mert a rossz színház, a rossz állapotban levő nézőtér, színpad kényelmetlen, esetleg egyenesen veszélyes. Hogy egy színházban milyen művészi munka folyik, az nem kis mértékben annak a színháznak az „állagától” is függ. Azt senki sem gondolja, hogy egyik napról a másikra milliárdok tereimnek elő a színházak rendbehozatalára. De arra mindenképpen gondolniuk kell a t illetékeseknek, hogy a magyar színház- művészet „állaga” a magyar színházak „állagától” is függ. Az új évad indulásakor nem árt erre is emlékezni — és emlékeztetni. Takács István H Véget ért a vakáció Elfogynak a napok a nyárból, véget ér a vakáció. Szeptember elsején ismét gyermekzsivajjal, élettel telnek meg_ az iskolák. Leginkább azok a diákok drukkolnak, akik először lépik át új életük küszöbét, akik gondtalan kisgyermekkoruknak mondanak búcsút. Hazánk több, mint 3600 általános iskolájában 180 ezer elsőosztályost köszönthetnek — az „öregdiákok”. Ma délután Sárospatakon, a II. Rákóczi Ferenc gimnáziumban tartják meg az országos tanévnyitó ünnepséget. Az új tanév valamennyi tanulóját és pedagógusát Pozsgay Imre művelődési miniszter köszönti. A 170 általános és 80 középiskolában, ahol kísérletképpen hetente szabad szombatot élveznek a diákok, holnap már tanításra hív a csengőszó. Időre elkészült Pomázon az új, nyolctantermes iskola, amely ötszáz diák második otthona lesz Vácott, a Művelődési Központban tegnap reggel tartották a Báthory utcai általános iskola ünnepélyes tanévnyitóját. Nem lesz könnyű dolguk a „báthoryaknak”, náluk állandó szabad szombatos kísérleti tanév kezdődik Az első névsorolvasás. Könnycsepp az arcon. Hordják a padokat, a bútorokat, rendezik az osztálytermeket. 'vwip '■y.-y Budaörsön még ma is dolgoznak, hogy minél előbb birtokukba vehessék az új tornacsarnokot is a nebulók Bozsán Péter képriportja BICSKÁK, SÍPOK ÉS LOCAK A mindennapi alkotás öröme Visszaadni a munka becsületét, újra érezni a mindennapi alkotás örömét — legfontosabb teendőink egyike. Annak a gödöllőiekből szerveződött kis csoportnak a tagjai, akik egy hétre harminckét gyereket gyűjtöttek a járásból maguk köré, mintha valamennyien ezt vallanák. Természetesen nem szavakkal, hanem tettekkel, sőt — ami mindig és mindenütt a legfontosabb lenne —, példaadó munkával. Mégpedig az etikus magatartás szabályainak, a felelősségtudatnak a kialakításához oly nélkülözhetetlen kézműves munkával. Kemencenéző Szadin, Székely Bertalan egykori nyári rezidenciáján, egy héten át szőni, hímezni, faragni tanították a gyerekeket, használati tárgyakat készíttettek velük: blúzt, tarisznyát, lócát, széket, bicskát, sípot és edényeket. A lányok tehát — akárcsak régen — szabtak, varrtak, hímeztek s a szövőszék mellett serénykedtek, mint például Szeder Ildikó, Szekeres Mária, Nyári Zsuzsa és Szabó Anikó. A fiúkra fjedig — így Aszódi Sándorra, Bankó Istvánra, Fercsik Péterre, Sziráki Mi- hályra — keményebb munka várt. Az asztalos szerszámokkal, az agyaggal, a kemencével ismerkedtek. S míg napközben nélkülözhetetlen használati tárgyakat készítettek, estéiket a közös szórakozásnak szentelhették. Igazi mese Járták a frissen tanult táncokat, s hallgattak meséket, előadásokat. A galgahévízi Sápiné Homoki Julianna és Marta Jánosné Bazsik Erzsébet a régi szokásokról meséltek, Polónyi Péter pedig a gödöllői helytörténeti gyűjteménnyel ismertette meg a fiatalokat. A program rövidke vázolásából is érezhető, hogy Sza- dán a napokban az egykori népi életmód és műveltség felidézésére, közelhozására megismertetésére tettek kísérletet. Arra, hogy fölkeltsék a gyerekekben az érdeklődést, a vágyat, hogy felhívják a figyelmüket: mostani és későbbi otthonukat saját készítésű, folklór ihletésű használati tárgyakkal tehetik szebbé, emberibbé. Gyékényfonók A Hintalan László gödöllői népművelő vezetésével életre hívott kísérlet csak azért sikerülhetett, mert egy lelkes, értékekre nyitott egyéniségekből álló kis csapat irányította azt. Kunszt Vera szőni, Szabó Károlyné hímezni, Hidi Ferenc faragni tanította a fiatalokat. Vidák István mellett pedig agyagot formálni, gyékényt fonni tanulhattak meg a résztvevők. Kelemenné Boross Zsuzsa, a szadal művelődési ház vezetője viszont a szervezésben nyújtott komoly segítséget. Mondhatnánk, kevés volt az egy hét. Valóban. De példának — remélhetőleg — ez is elegendő lesz. Koffán Éva A fafaragás bizony nehéz mesterség Barcza Zsolt (elvétele TV-FIGYELŐ Dabas. Ennek a hosszúra nyúlt munkahétnek az első napján, azaz vasárnap egy terjedelmes riportfilmet láthattunk a dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezetről. Noha, ez a közös gazdaság — számos érdeme miatt —, igencsak ismerős az újságolvasók körében, azért a második csatornán lepergett helyszíni jelentés is tartalmazott annyi újdonságot, ami miatt, mint televíziós esemény, szóba hozható, sőt szóba hozandó. Hogy mi minden lephette meg és késztette elismerő fő- bólintásra a mezőgazdaság dolgaiban csak kevéssé vagy egyáltalán nem jártas előfizetőt? Hát először is a Fehér Akácban uralkodó imponáló fegyelem. Annak a heti eligazító értekezletnek az igennem, ekkor és azt hangulatú lefolytatása például, amely számonkérés és számadás — effelől aligha lehet kétség —, akkor is ily példás feszességgel megy végbe, ha éppen nincsenek ott a mikrofonok meg a kamerák. És ugyanígy a büntetésosztás is! Mármint az a kínos együttlét, amikor munkahelyi vezetőnek és munkavállalónak holmi vétségek tisztázása dolgában kell érvet és ellenérvet váltania. Akik végigfigyelték a szóban forgó .képsort, láthatták, milyen emberséges eréllyel vonta meg egy szabálysértő kilengés mérlegét as elnökasszony, Kakucsi Gabriella; pontosan úgy, ahogy a nagy közösség együttes érdeke, valamint az utasítások megszegőjének jobb belátásra való bírása parancsolja. Nézvs ezt az irodai esemémyelemzést, megintcsak az juthatott a néző eszébe, hogy ilyen szituációt egyetlen alkalomra megrendezni nem lehet; minden hangsúly, minden gesztus az1 sugallta, hogy napra nap, hétre hét, itt ilyen elvek és ilyen módszerek szolgálják a rendet ami nélkül nem teremtődhetne meg annyi és annyiféle eredmény. Hogy mást ne mondjunk, aligha virágozna Dabason ai a Mezőváz elnevezésű segédüzemág, ha, miként az elmarasztalásban, a jó ötletek felkarolásában sem lenne ennyire következetes a tsz-vezetés Alig három év kellett csali ahhoz, hogy a raktárnak, magtárnak, sőt tornacsarnoknak ii jó alkatrészeket egy-két embei helyett harmincan-negyvener fabrikálják, mégpedig olyar sikerrel, hogy most, amikoi már 300—350 épület dicséri i mesterek munkáját, immái alvállalkozó után keill nézni, mert oly tömegesen érkezik i rendelés. Mindezek után nyilván számosán várták azt, hogy a Fehér Akácban uralkodó rend a kis és nagy ügyekben egyaránt megnyilvánuló szabályozottság csakúgy vonzza majc azokat a helybéli fiatalokat akik szintén szót kaptak ebben a képes-hangos beszámolóban. Miért, miért nem, dl csak kevéssé látszik erőt gya korolni ez a képletes értelem ben vett mágnes. A települő iskolájának nagyobbacski diákjai bizony édeskevese tudnak azokról a munkahe lyekről, ahol szüleik, nénéil és bátyáik dolgoznak, és he lyettük inkább az órát vezeti tanár néni sorolta el, miért é mennyire lehet büszke gazda ságára — gazdagságára —, e: a különben gyenge adottsági falu. Az utánpótlás érdekte lenségét, sajnos, elszomoriti számok is jelzik. Például a; az adatkettős, hogy a szüksé ges 50 helyett csupán tíz szak munkástanuló vállalkozott i dabasi szorgoskodásra. Ez i létszám a kicsinél is kisebb Igaz — s ez a körülmény me gint csak tovább szaporíthatji az illetékesek homlokainál ráncait —, a helységben megszüntették a szakmunkáskép zést. Éppen itt? — kérdezhette furcsállva a még oly tájékozatlan néző is... Summázólag mondva: égj tiszta rajzú, gazdagon árnyal képet kaphattunk a kinyom, tatott sorokból már jól ismer Fehér Akácról; éppen olyat amihez a látvány és a hanghatás többlete kellett. Akácz László
