Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-08 / 185. szám

1981. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT 25a -jf, T, x/vavi Hav 3 Gyümölcs, közvetlenül az őstermelőtől Alkalmi pultok az út szélén A szebb, az olcsóbb keI el elsőnek... Felesleges huzavona Aszódon Itt a cserepalack — hol a gáz? Orvoslásra vár egy jogos lakossági panasz 5 Nemrégiben látott napvilágot a belkereskedelmi = miniszter rendelete, melynek alapján az elmúlt évhez = képest idén minden bizonnyal megsokszorozódik a kis- | termelők forgalma. A közvetlen termelői árusítás leg- | nagyobb előnye, hogy kiiktatja az áru útjából a kerü­li löket, a kiskerttulajdonosok, háztáji gazdálkodók köz- | vétlenül a fogyasztóknak adhatják el az átrakások tor- ! túrájától megkímélt, friss zöldséget, gyümölcsöt, élelmi- ! szert. A kistermelők a nagyforgalmú utak mentén, ki­ll jelölt helyeken, tereken, piacokon kínálhatják portékái- | kát, vagy „közvetítőállomásként’’ felhasználhatják az | állami és szövetkezeti boltokat. Kik és hogyan élnek a lehetőségekkel? Jól jár-e az | elsődleges érdekelt, a vevő? Mit szólnak a rendelet | hozta változásokhoz a „régiek”, akiknek már úgyszól- | van „bérelt páholyuk” volt a piacon? Javítja-e az áru- | ellátást és bővíti-e a választékot az újítás, a konkur- S rencia? — Ezekre a kérdésekre kerestünk választ, ami- | kor elindultunk a megyében északnak és délnek, a = forgalmas üdülőhelyekre és a mindennapi életüket élő = községekbe. Pecsét nélkül — tisztességgel ■ Észrevétlenül hajlik át a főváros szélső kerülete falu­vá. a külső Jászberényi üt Pesti úttá, majd Pécelié, Mag­lóddá, Monorrá. De amíg a Budapest közigazgatási hatá­rát jelző tábláig nem érünk, nyoma sincs portékáját kínál­ható kistermelőnek, alkalmi vagy állandó standnak, addig a Pest megye felirat után egyre-másra tűnnek fel a mikrobuszraktárak, ládaállvá- nyo'k vagy csak a szerényen útszélén álló házi gyártmányú pultocskák. A bácsi körömszakadtáig ragaszkodik a névtelenséghez, pedig igazán nincs rá oka: egy kisebb család jóllakhat egy-egy szem paradicsomiból, amit árul. Kemény-húsos-fé- nyes a paprika is. — Mégiscsak eljött az Ide­je, amikor nem a pecsétes papír számít, hanem a friss áru, a becsületes ár és a tisz­tességes vásározás. Jófelé ha­ladhat a világ, mert tavaly ilyenkor is megkérdezték a nevemet, de annak pakolás és pucolás lett a vége. De magá­nak se mondom ám meg, hogy hívnak. A lecsómról ír­jon, ne rólam! Maglódon Varga Albert mór a nevét is szívesen adja a tálca őszibarack melié: — Nyolc a szebbik, hat az apraja. Ennyi az ára kilón­ként, nem fogok rajta sarok­házat venni, de nem is fize­tek rá. Azit kívánom, messe, Az OKISZ VIII. kongresszu­sa október 16—17-én ül össze. Napirendjén nem kisebb fel­adatok megoldása szerepel, mint a szövetkezetek VI. öt­éves tervbeli szerepének meg­határozása, a rugalmas profil­átalakítás, a piachoz való al­kalmazkodás, az import- és hiánycikk gyártása, forgalma­zása, a szövetkezeti tagság életkörülményeinek alakulása, elkövetkezendő öt esztendőnk további biztonsága. A tét óriási — csoda-e hát, ha a kongresszusi ■ küldött lámpalázasan — ha mégoly megfontolt családanya, moz­galmi munkás és párttitkár is — készülődik az őszi esemé­nyekre. ,--------------­Homolya Sándorné, a Szent­endrei Ipari Szövetkezet párt­titkára, értékesítési előadó, kongresszusi küldött, volt ta­nácstag, KISZ-bizottsági tit­kár —, és ki tudja meddig so­rolhatnánk még az érdemeket, funkciókat és kitüntetéseket. Hogyan kezdődött? Hogy lett az alig harmincéves Ho­molya Juli a szentendrei járás egyik munkásmozgalmi „ve­teránja”? — hosszú a történet. — Mindenki örököl valamit otthonról. Én, édesapám nyug­hatatlan természetét, a ..min­dig valamit csinálni kell” in­díttatást hordozom magamban. •permetezze, szedje, aki saj­nálja tőlem a hasznot. Teg­nap a Bős nyákon láttam tí­zért is, és nem azért mon­dom, de „barackipari tanuló” •sem lehetett volna az én por­tókéin mellett! Hogy megy-e (a bolt? Megy hát! Én csak amondó vagyok, hogy min­denki megél, aki ad is vala­mit a pénzért. Ha máshol nem, hát az utcában, a lakó­telepen, a gyár falának tövé­ben elfogy minden, az utolsó szemig. Sok ugyan a gyü­mölcs, de ebben a hőségben elkél az, aminek leve van... Aki dolgozik, egyék is! Rövidebb a távolság Buda­pest és Szentendre között. ■Mást mutat az utca képe is, ■errefelé nem fehér holló a ■bikinis-sontos járókelő, kígyó­zik a sor a palacsintás-halas •bódé előtt. Legalábbis a Pap­szigeti camping felé vezető úton. Nagy István „cégtul." nem is panaszkodik. Van munka, van kereset, és végre valahára szentendrei lakás is, •nem kell minden áldott nap hajnalban utazgatni. Igaz, az utóbbi hetek árhulláma be- deszkáztatta vele az ajtót, de szerencsére ez is a múlté. Azóta újra a régi a forgalom, csütörtökön 3—4000 forint folyt a kasszába. Nem marad tétlen, munka nélkül a tőszomszédságban áruló Ivanov Mártonná, zöld­séges sem. Körte, barack, pap­rika, paradicsom, uborka van minden mennyiségben, de még levesbevaló zöldségekért Hogy aztán mégsem afféle minden lében kanáL „semmi­hez semmi köze,' mégis kot- nyeleskedő perszóna” nem vált belőlem, az a szerencse, s fő­leg a jó közösség érdeme. El­ső munkahelyemen, a pomázi Írószer Szövetkezetnél KISZ- szervezet csúcstitkára lettem, és innen szinte egyenes volt az út a tanácstagságig és a párt­tagságig. — Minek jársz Pomázra? — kérdezte akkori munkatár­sa és főnöke Julit. — Szent­endrén nemcsak a népsűrűség nagyobb, hanem a feladat is — szólt a biztatás, amit nem kellett kétszer mondani. Az akkoriban vezetőségváltási problémákkal, fegyelmi ügyek­kel és létbizonytalansággal küszködő Ipari Szövetkezet mentőövként kapott a segítő kezek — így Juliéi — után is. — Talán hihető, mennyire megható volt, hogy a szövet­kezet fiataljai abban az idő­ben lemondtak nyereségrésze­sedésükről, csakhogy biztosít­sák a szövetkezet jövőjét... Ma? Termékeinkre vevő egész Nyugat-Európa. Hungarocoop révén kapcsolatban állunk sem kell továbbházalniuk a campingben főzőcskézőknek — jelszava: mindent egy he­lyen! A két szentendrei asszony egybehangzó véleménye az, hogy jó kezdeményezés a kis­termelő árusítási joga. Pedig ők régi, állandó árusítói a környéknek, mégsem félnek a konkurrenciótól. — Igazságos a verseny, úgyis a szebbik, jobbik, ol­csóbbik kel el elsőnek. Az a véleményünk, hogy aki dol­gozik, az egyék is, senkitől sem sajnálunk semmit, amiért megmozgatott valamit. Ja. és persze nem utolsósorban: ránk fér az új erővel bevetés­re került felmentő sereg, mert már száz kézzel sem bírnánk a napi hajszát. íratlan és írott törvények Körképünk egyszerűen sommázható eredménnyel zá­rult: ez bevált! Szerencsére vége felé jár, lendületét vesz­ti a tévhiedelem. hogy aki zöldséget, gyümölcsöt, kuko­ricát árui — mind aranybá­nyász, milliomos jelölt, a telet ölhetett kézzel átlazsáló csá­szár. Talán a mindinkább gyarapodó kiskertek száma az oka, talán az, hogy egyre több ember fog metszőollót, ültet palántát, hajlong, ka­pál, locsol, de egyre reáli­sabb a kép: nem adják in­gyen a fák sem a ternjést, ha nem is forint, hanem derék­fájás, repedezett köröm, kér­ges tenyér az ára. ' Reggel még lógott a fán — ez afféle piaci vevőcsalogató szólam volt még nem túl ré­gen. Egy órája még szemben ült vele a rigó, — való igaz mia mór, hisz a fát és a stan­dot olykor egyetlen kerítés választja el egymástól. Olykor. Mert a termelői árusítás Írott törvénye, hogy csakis a kijelölt, hatóságilag engedélyezett helyen van lét- jogosultsága. Ami az íratlan törvényt illeti, — az is akad: ha kiürült a kosár, egyetlen levelecske, morzsácska és ba- rackmag sem árulkodhat ar­ról, hogy délelőtt, délután még szabad volt a vásár. számos tőkés országgal és a Szovjetunióval is. ' - .......... — Furcsa egy emberi tulaj­donság: összeszorul a gyom­runk akkor is, ha valami baj ér, és akkor is, ha jó dolog áll a házhoz. Néhány éve még semmi más nem duruzsolt a fülembe, mint hogy „saját la­kás” ... Nem hittem, hogy egy­szer hozzájutunk. Aztán adva volt az öröklakás Szentendre legbarátságosabb, legmeghit- tebb lakótelepén — még most is alig merem elhinni. Ma már ezer más: tovább kellene tanulni, bár már megvan a közgazdasági érettségi. Es megremeg a gyomrom akkor is, ha az OKISZ kongresszu­sára gondolok! Szentendréről kettőnket delegáltak. Nagy a felelősség — még akkor is, ha közben büszkeséggel tölt el. Hogyan továbbítom az ott hal­lottakat, hogyan lesz szemé­lyem garancia a határozatok végrehajtására? Éjszakákra tornyosulnak a kérdések — felszólaljak vagy ne, monda­nivalóm valóban tükrözi-e a többiek gondját, problémáit? — Felszólal a kongresszu­son? Nézem az utca nevét: Fa­lujárók útja, Aszódon, a la­kótelepen. Szemben velem az óvoda udvarán apróságok játszanak, egy idősebb férfi pedig parkosít. Tíz óra körül járhat az idő, de máris per­zselő a hőség. Az ember, aki éppen befordul a sarkon, meg­rakott táskát cipel. Szóba- elegyedünk. — Ikladon, az Ipari Műszer­gyárban dolgozom, diszpécser­ként — felel érdeklődésem­re Baráth Ernő. — Olyan a munkaköröm, hogy 24 órá­zom, aztán pihenhetek. Mint most is. Feleségem szintén az IMI alkalmazottja, délelőttös, természetes, hogy bevásárol­tam helyette. Miért várnám meg, míg fáradtan hazaér délután? Kérdezem: — Van-e gázpalackjuk? — Hát persze — válaszolja. Előfordul, hogy másfél-kéthó- napig is elég egy. Attól függ, mennyit főz az asszony. Hogy honnan szerzem be? Lentről, a telepről. Köcsönkérem a szomszéd kis kézi kocsiját és azzal baktatok le érte. Jó messze van. És tudja mi a legbosszantóbb? Ha leme­gyünk és zárva találjuk a te­lepet. De még csak ki sem írják, miért. Az a vélemé­nyem, s nem állok egyedül, hogy a nyitvatartási is a la­kosság igényéhez kéne igazí­tani. Nem úgy mint most. Már hosszú ideje kérünk va­lami megoldást, de nem tör­ténik semmi. Majdnem dupla árért Feljebb, az újabb épületek között — elcsodálkozom, még ez is a Falujárók útja — fiatalasszony iparkodik egy kapuban befelé. Kezében fes- tékes doboz és ecset. Öt is megállítom néhány szóra: — A húgom lakik itt, én amott, a másik épületben — — szól Havasi J. Zoltánné, s int. melyikben. — Nekem villanytűzhelyem van, de a hugoméknak, tudom, gondot okoz a gázpalackcsere. Rend­szerint a férje jár érte, de inkább Kartalra, mert az kö­zelebb is van, mint a mienk, az aszódi. Különben időn­ként a Mezei bácsi hoz föl egyszerre 4—5 palackot, 80 forintot kér érte. — Ötvösi Lajosné nyugdíjas áll meg melletünk: — Az pedig sok, 44 forint helyett — kapcsolódik a be­szélgetésbe. — Nekem rend­szerint a fiaim hozzák a pa­— Kellene! A külkereske­delmi vállalatokkal való kap­csolatról, a „ki miért felelős, ki miért tartsa a hátát” — kö­vetkezményekről beszélni. Meg a tömegsportról és a munka­időben sportolókról. A szám­talan átfedésről, ami termelé­si tanácskozáson, közgyűlésen és küldöttértekezleten egy­aránt elhangzik. A fiatalok fantasztikus, éppenhogy csak kihasznált energiájáról,- a ta­nulásról, mindenről. Hogy vé­gül js meg tudok-e nyikkanni, akkór, ott, októberben — még a jövő zenéje. Jó azoknak, akik azt hi­szik, hogy „könnyű neki”. Vé­gigüli a kongresszust, fontos emberek között mozog, közel van a tűzhöz. Ennek tudatá­ban rágom le az összes meglé­vő körmeimet... Hogyan fo­gom elfogadtatni ottani ta­pasztalataimat, hogyan lehet harmincévesen befolyásolni, irányítani a végrehajtást? Bíz­nak bennem? Remélem! Sem­mi más nem segíthet ebben a mérhetetlen felelősségben, mint a bizalom. Hogy sokan vagyunk fiatalok, akiket nem­csak a közös évjárat kapcsol lackot^ de bizony előfordul, hogy olyankor fogy ki. ami­kor nem számítok rá. Jó lenne egy kis telep itt, a kö­zelünkben. Régebben jött teherautó is, teli palackokkal és vitte az üreseket. Aztán egyszeresek, hiába vártuk. A tanácsház lépcsőháza kel­lemesen hűvös, nem kevésbé a szoba, ahol Kissnét Kuj- bus Gizellát, az igazgatási csoport vezetőjét találom. Felsóhajt, amikor megtudja, hogy a gázpalackcsere hozott hozzá: — Levelek tucatjait mutat­hatnám, kevés témával fog­lalkoztunk már annyit, mint ezzel — állapítja meg. — Nincs olyan fórum, vagy meg­beszélés a nagyközségben, ahol ne tennék szóvá az emberek; módosíttassuk a nyitvatartási időt, mert sokan nem jut­nak cserepalackhoz a mun­kaidejük miatt. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de egy­szerűen nem találtunk a la­kótelephez közelebb egy pa­rányi helyet, ahol legalább egy új, minitelepet létesít­hettünk volna. Már magán- területeken is ■ érdeklődtünk, de hiába. Szélmalomharc — Mi hát a megoldás? — Egyhelyben topogunk, több alkalommal kértük az üzemeltető Pest megyei Ipar­cikk-kereskedelmi Vállalatot, hogy szigorúbban ellenőrizze­nek, s módosítsák a nyitva­tartási Annyit sikerült el­érnünk, hogy — több figyel­meztetés árán — most_ nyá­ron, öt óráig cserélhetők a palackok. Azt is megtettük, hogy megkíméljük az embe­reket a fölösleges fáradság­tól: ha kifogyott a gáz, azt kiírtuk a lakótelepen, az élel­miszerboltban. Higgye el, szinte belefásultunk már eb­be a fura szélmalomharcba. S minket is bosszant, hogy marad a gond őszre. Földes út vezet a főútvonal­tól a gázcseretelepre. Embert próbáló lehet idejárni késő ősszel és télen, sötétben, hó- ban-fagyban, biciklivel, vagy kézikocsival cipekedve. Trabant fékez mellettem; leáll egy kerítés előtt. Tőle tudom meg, hogy a gázcsere­telep portálja előtt állok. (Mert nem hirdeti cégtábla, csupán két, olvashatatlanná kopott tábla figyelmeztet: ti­los behajtani, tűzveszély. össze. Hanem a közös tenni- akarás. És persze a cselekvés, az egyetlen már bevált záloga a mindenkori jövőnek. Messze még az október. Ve­rőfényes, strandhomokos, sza­badságon töltött, gondtalan órák választanak el az ülés­szaktól. Minket. A befogadó­kat, a határozatokra, kézzel fogható eredményre várókat. Homolya Sándornét, Szentend­re küldöttét — mint ahogy számos Pest megyei társát is — gondolatokkal, intenzív munkával és homlokráncoló gonddal töltött óra hozza egy­re közelebb október idusához. Láng Zsuzsa Megállapítom: nagyobb fi­gyelmet kellene erre is for­dítania az üzemeltető P1K- nek.) Molnár László szintén fent- ről. a lakótelepről érkezett: — Többnyire nem járok ide, inkább megyek Kartal­ra. Ott ugyanis délután 15 és 28 óra között tartanak nyit­va és még egyszer sem jár­tam úgy, hogy ne lett volna gáz. Most csak azért téved­tem ide, mert úgyis jöttem néhány dolgot elintézni a köz­ségben. Fiatalasszony Kaszás János­áé, nem titkolt rémülettel pillant rám, s kérdi: — Jaj, csak nem megint a tanácsházáról küldték? Ha korán sötétedik... Megnyugtatom, azaz inkább növelem az aggodalmát, ami­kor mondom: — Az emberek — általam is jogosnak talált — panasza hozott hozzá, új­ságíróként: — Óh az emberek! — fa­kad ki. — Nem lehet a ked­vükre tenni. Papírokkal bi­zonyíthatom, hogy a legna­gyobb forgalmam szombaton­ként van. Egy-egy hétköznap csak 35—40 palackot adok el. Jelenleg fél kilenctől •— ti­zenkettőig és egy órától ötig tartok nyitva. Szerintem ez ellen nem lehetne senkinek kifogása. — De van. Elsősorban a lakótelepieknek. — Lehet. De nem vállal­hatom, hogy kitoljam hat óráig a nyitvatartást. Ősszel, meg télen, amikor korán sö-v tétedik, már az öt óra sem megy. Különben is az a ta­pasztalatom, nem is elsősor­ban az aszódiak járnak hoz­zám, hanem a környező hely­ségekből. Négy után szinte most sincsenek vásárlóim. Egyébként sem leányálom itt dolgozni. Se víz, se telefon. Bármi történik, el kell moz­dulnom innen, teljesen egye­dül vagyok. Állítom, azért még soha nem fordult elő, hogy nem volt gáz, mert én nem rendeltem. Tény, hogy a téli hónapokban voltak ellá­tási gondok és ki kellett ten­ni a táblát: a gáz elfogyott. — Innen járt-e föl, a lakó­telepre, a teherautó, amit na­gyon jó módszernek tartottak az ott lakók? — Azt már nem. Szóltam is a tanácsnál, hogy minek va­gyok akkor én, ha teherautó jár? De, hogy honnan szál­lított, azt tényleg nem tu­dom. Nézze! Nekem nincs akkora forgalmam, hogy el­bírjam a konkurrenciát. Az alapfizetésem 1800 forint, s arra kapok palackonként 5 (!) fillért. Így jön össze ha­vi átlagban 2300 forintom. Ezt irigylik tőlem? Szolgáltatás és az érdek Nem hiszem, hogy irigység­ről van szó. Sőt, biztosan nem. Egyszerűen csak arról, hogy az aszódiak szeretnék megvenni, amire szükségük van — adott esetben a gáz­zal teli palackot, a kiürült helyett — és ner\ tetemes felárral. S úgy sem. hoigy a munká­ból kelljen elkéredzkedni, akárcsak egyetlen embernek is. A tanács dolgozói pedig nem fáradhatnak bele a harc­ba, akkor sem, ha évek óta újra és újra asztalukra kerül ez a gond. Annál inkább nem. De — nem utolsósorban! — reméljük, hogy az üzemeltető Pest megyei Iparcikk-keres­kedelmi Vállalat is belátja: a szolgáltatást — minden eset­ben! — az igényekhez kell igazítani és nem egyetlen dol­gozójuk érdekéhez. Levelezge- tés helyett tehát intézkedné­nek — és még az ősz beállta előtt. Dodó Györgyi L. Zs. OKISZ Vili. kongresszusára küldött Mégiscsak szót kellene kérni...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom