Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-01 / 179. szám

8 KjCulap 1981. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT HÍREK + HÍREKÉ HÍREK Jr HÍREK.+ HÍRE K + HÍREK -(- HÍREK + HÍREK + HÍREK -f Végső búcsú Gyergyai Alberttól UJI . 1981. augusztus 1. •‘“•n • Szombat. Boglárka napja. A Nap kél 5.21 — nyugszik 20.19 órakor. A Hold kél 6.33 — nyugszik 21.17 órakor. Időnként megnövekvő fel­hőzet, főként a keleti, észak­keleti megyékben néhány he­lyen zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton: 27—32 fok között. — Véradónapot tartanak au­gusztus 4-én a szigetújfalui általános iskola épületében, délelőtt fél 9-től délután 3 óráig. Óriás üst A Dunai Vasmű épülő kon- verteres acélműjébe újabb „al­katrész” érkezett. A Csepelen pvártolt, három darab, öt és fél méter magas, harminc ton­na súlyú nyersvas üst egyike már a gyárban van, ahol olyan anyaggal bélelik ki, amely tűzálló. Az acélmű át­adását augusztus 20-ra terve­zik. Mély részvéttel vettek vég­ső búcsút pénteken, a Farkas­réti temetőben a 88 éves korá­ban elhunyt Gyergyai Albert­tól. Az Állami-díjas műfordí­tó, kritikus, nyugalmazott egyetemi tanár munkásságát Nagy Péter akadémikus mél­tatta, aki a Művelődési Mi­nisztérium, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Pen Club, a Magyar Irodalomtörté­neti Társaság és az Eötvös Lo- rónd Tudományegyetem nevé­ben búcsúzott az elhunyttól. A Nagyvilág szerkesztősége nevében Kéry László iroda­lomtörténész, főszerkesztő em­lékezett Gyergyai Albertre. Gyergyai Albert hamvait augusztus 5-én szülőhelyén, a Somogy megyei Nagybajom­ban helyezik örök nyugalom­ra. Forint HARMINCÖT ÉVE, 1946. augusztus 1-én történt ha­zánkban a stabilizáció; a fan­tasztikus méreteket öltő inflá­ciót felváltota a jó pénz, a forint. A Magyar Kommunista Párt kezdeményezte a stabilizációt. A Politikai Bizottság 1946. má­jus 8-i ülésén fogadták el a pártnak „a magyar pénzügyek rendbehozásáról és az értékálló pénz kibocsátásáról” szóló ter­vét. A Minisztertanács 1946. május 14-én tárgyalta meg a terve­zetet, altkor azonban még nem történt végleges döntés. A jó pénzért folyó küzdelemnek je­lentős állomása volt az az ér­tekezlet, amelyet az MKP és a Szociáldemokrata Párt veze­tői tartottak, s amelyen a két munkáspárt gazdasági terveit összehangolták. Az összehangolt agitációs és propagandamunka eredménye­ként a munkásosztályt s az or­szág közvéleményét sikerült megnyerni a stabilizációnak; így az — a reakció ellenállá­sát leküzdve — 1946. augusztus elsejével normális vágányokra állította át az egész gazdasági életet. Pille-pack Papírkonténer ötrétegű hullámpapírból ké­szül a Nyíregyházi Papírgyár újdonsága, a „Pille-pack” márkanevű konténer. A csak­nem fél tonna teherbírású konténerek első darabjai, a szegedi kender-jutagyárban kitűnőre vizsgáztak. Jó szol­gálatot tesz a Pille-pack a könyv- és vetőmagszállítás­ban is. A nyíregyháziak ta­lálmányának nemzetközi el­ismerését a brnói csomago­lástechnikai seregszemlén szerzett aranyoklevél bizo­nyítja. A gyárban a tervek sze­rint még az idén 8—10 ezer darabot készítenek a papír­konténerből, jövőre pedig — ha lesz rá megrendelés — akár ennek kétszeresét is. Ünnepség Maglódon A félmilliomodik kötvény Ismét üzemel Kishajózás A Pest megyei Kishajózási Vállalat közli, hogy a Dömös —Dömös átkelés között a sze­mélyforgalom menetrend sze­rint üzemel. Ercsi—Szigetúj­falu között a menetrendszerű forgalom augusztus 1-én üzemkezdettől ismét megin­dul. Halászcsárda—Szigetmo­nostor és Kisoroszi—Visegrád között a teherforgalom augusztus 2-án üzemkezdettől ismét megindul. A héten A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Jánosházán megtartott 31. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 19,21,27,48,81 A július havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 28. játék­hét szelvényei vesznek részt. ÖTTALÄLATOS szelvény A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 31. heti lottószelvények értékelése közben öttalálatos szelvényt találtak. A nyertes szelvény száma 62 791 418. A lottószelvények értékelése még tart. Tegnapitól tábla hirdeti Maglódon az Ady Endre út 5-ös számú ház falán, hogy itt lakik a félrriilliomodik Pest megyei biztosítási kötvény tu­lajdonosa. E kerek jubileum alkalmából bensőséges ünnep­séget tartottak Barad Béla la­kásán. Dr. Lukács Ferenc, az Állami Biztosító Pest megyei igazgatója adta át a család­nak a díszkötvényt, mely alap­ján fizetés nélkül mindenkor­ra érvényes a biztosítás. Megajándékozták a fiatalokat néhány praktikus, a biztosító emblémáját viselő használati tárggyal is. A fiatalember, a Rákosme­zeje Termelőszövetkezet lu­cernaszárító üzemének dolgo­zója. Elmondta, nem ez az első biztosítás, amit életében köt. A rádió és televízió műsorából KOSSUTH RADIO 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.27: Lányok, asszonyok. 8.52: 4x4. Játék. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Ütközben. 10.10: örökzöld dallamok. 11.07: Ismeretlen ismerősök. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Közvetítés a kajak-kenu VB-rőI. 14.00: Ütközben. 14.05: Mi közünk hozzá? 14.30: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.05: Új zenei újság. 15.40: Kodály-müvek. 16.00: 168 óra. 17.30: Opera-művészlemezek. 18.15: Hol volt, hol nem volt .., 18.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 18.40: Ütközben. 18.45: Sporthírek. 18.50: 30 éves a Rádiószínház. 20.00: Népdalest. 21.00: Világhírű zongoraművészek. 22.00: Hírek. Sporthírek. 22.15: Évszázadok mesterművei. 23.09: Rameau-művek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Melódiakoktél. 1.58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Magyar művek rézfúvókra. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. Ütközben. 8.38: Operettrészletek. 9.15: Ki jár jól? 9.30: Életem — I. rész. 10.30: Hírek. 10.33: Német és angol nyelvű hí­rek. 10.39: 11.30: 11.33: 11.40: 12.30: 12.33: 13.30: 13.45; 14.00; 14.30: 14.40; 15.10: 15.46: 16.30: 16.35 17.30; 19.10: 20.30: 20.38: 20.43: 21.40: 22.25: 24.00; 23.10: 24.00: 0.10: 7.00: 8.00: 8.11: 8.44: 9.22: 11.00; 11.05: 11.35: 12.20 14.05 14.39: 15.20 15.30 16.00 17.00 17.05 Többet ésszel .. • Hírek. Orosz nyelvű hírek. Fiataloknak! Hírek. Jó ebédhez szól a nóta. Vízivári díszebéd. Időjárás- és vízállásjelentés, Ritmus. Orvosi tanácsok. A századelő irodalmának hetei. Közvetítés a kajak-kenu VB-ről. A gyermekrádió műsora. Hírek. Ütközben. Pophullám. Fenntartott hely az elmúlt hetek legsikeresebb műsorai számára. Sebestyén János műsora. Hírek. Ütközben. Sporthírek. Umbulda. Magnóról magnóra. Cigánydalok. Hírek. Időjárás-jelentés. Slágermúzeum. Hírek. Időjárás-jelentés. Műsorzárás. 3. MŰSOR Román és szlovák nyelvű műsor. Hírek, időjárás-jelentés. Magyar zeneszerzők. Operafelvételekből. Szimfonikus zene. Hírek. Időjárás-jelentés. Operaáriák. Üj Bach-lemezeinkből. Kívánságműsor sztereóban. Üj lemezeinkből. Operaáriák. Kritikusok fóruma. Harminc perc beat. Matuz István hangversenye. A századelő irodalmának hetei. Mozart-művek. 18.29: 19.00: 19.05: 20.34: 20.40: 21.40: 22.10: 22.19: 23.30: 23.33: 9.00: 9.05: 9.25: 10.20: 10.35: 11.45: 12.15: 14.05: 14.15: 14.45: 15.00: 15.20: 16.00: 16.05: 16.55: 17.40: 19.10: 19.15: 19.30: 20.00: 20.05: 21.20: 21.30: 23.15: 18.15: 19.15: 19.30: 20.00: 20.05: 21.30: 21.50: 21.55: Operakórusok. Hírek. Időjárás-jelentés. A kamarazene kedvelőinek. Madarak zenéje. Szombat esti diszkó. A századelő irodalmának hetei. Monteverdi: Katonadalok. Napjaink zenéje. Hírek. Időjárás-jelentés. Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Tévétorna. A mi képernyőnk. Az elefánt és a strucc. Tollas-suli (ism.). A „Fekete Macska” bandá­ja. Szovjet bűnügyi filmso­rozat. Szülök nélkül (ism.). A fele sem igaz! Magyarország állatai (ism./. Pfi kalandjai. Lengyel iilm- sorozat. Képzőbűvészet. Közlekedj okosan! Magyar rövidfilmek. Hírek. Hajótörötek. Régészeti leletek a Rajna vidékén. Cigánykerék. Tévéfilm. Tévétorna. Esti mese. Tv-híradó. Vers — mindenkinek. A Magyar Televízió tánc- és popdalfesztiválja. I. elő­döntő. Balthazár professzor. Körbe-körbe. Francia—olasz film. Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR Kék fény. Tv-mozaik. Tv-híradó. Vers — mindenkinek. A legyek ura. Angol film. Tv-híradó, 2. Bartók Béla: Egynemű kó­rusok. Atlétikai férfi Európa Kupa. „B”-elődöntő. Most, nem is gondolva a sze­rencsére, úgy látta jónak, ha a családi ház értékeit biztonság­ban tudhatja. Felesége keres­kedő, most Márta és Magdolna nevű lányával gyermekgondo­zási szabadságát tölti. Máris elhatározták, hogy ősszel gyer­mekeik nevére is kötnek biz­tosítást Az avarkorból Fazekasfalu Teljesen új fényt vetnek az avarok életére a Szekszárd külterületén feltárt avar ko­ri fazekasfalu ezerszáz-ezer- háromszáz éves leletei. A fel­színre került gabonahombá­rok és fazekasműhelyek egy­értelműen igazolják azt a fel­tevést, hogy az avarok nem minden csoportja folytatott nomád életmódot; a társa­dalmi munkamegosztás, ré­tegződés olyan fokára jutot­tak, amikor a különböző mes­terségeket, közöttük a kerá­miakészítést mái; főfoglalko­zásként gyakorolták. Balesetek Gyorshajtás Súlyos sérülés. Tápiószent- mártonban Illés Benőné 44 éves takarítónő, helybéli la­kos kerékpárral nem adta meg az elsőbbséget és egy motorosnak ütközött. Az asz- szony súlyosan megsérült. Gyorshajtás. Dabason So­mogyi András 18 éves segéd­munkás, helybéli lakos motor- kerékpárral túllépve a meg­engedett sebességeit, az úttest bal oldalán az árokba borult. A motoros súlyosan megsé­rült. Fának ütközött. Főt és Cso­rnád között Pancsa József 22 éves erdész, budapesti lakos gépkocsival gyorshajtás miatt egy fának ütközött, és súlyo­san megsérült. A rendőrség valamennyi ügyben tovább folytatja a vizsgálatot HÉTVÉGI KALAUZ A dunai árhullám elvonul­tával e hét végén már ismét menetrend szerint közleked­nek a MAHART-személyha- jók a Dunakanyarban. _______Nyár után nyár A héten már eltűnt a főtér­ről a Mukányi szabadtéri szín­pada, de a Nosztalgia Kávé­ház udvarán folytatódik a nyár; Karinthy Ferenc Duna­kanyarja utóin Jerome Kilty: Kedves hazugja (Tolnay Klári és Mensáros László kettőse) teremt éjszakánként nem min­dennapi élmény t. Emellett ma 17 órakor nyílik a Mamana csoport nemzetközi kisplaszti­kái kiállítása (Ligeti Erika kerámikus rendezésében) a művelődési központban. Hol­nap pedig — miközben a Cooptourist (Vác mellett) Szentendrére is turistahajó- járatot indít: a falumúzeum­ban délelőtt 11 órakor a Kecskés együttes ad műsort (A tatai Esterházyak és a kor­társ zene címmel); a Vajda Lajos Stúdió pinceműhelye megnyitja Jancsik Károly és Melcher Mihály Szubjektív tér című kiállítását (a 43. sz. ÁÉV 1. sz. házgyárának betonvaselemeiből); Bálint Endre gyűjteményes kiállítá­sának zárórendezvényére is sor kerül 18 órakor a kép­tárban (levevítik a Látogatás Bálint Endre műtermében cí­mű televíziós filmet, valamint a művész biblia-illusztrációi­ról szóló francia rövidfilmet; s ezzel egyidőben a művelő­dési központban katalán (spa­nyol) népi együttes is színpad­ra lép. S a városban c hét végére megszűnt a HÉV-vel érkező kirándulók tolongása a busz- végállomás felé tartva: kiszé­lesítették (az ütközős vakvá­gány eltávolításával) a szűk nyugat-keleti átjárót az állo­másépület mellett. Gödi Fészek A leányfalui ABC 7—16, 7— 11; a visegrádi 7—14, 7—10 óráig. A ráckevei HÉV-állomásnál levő bolt 6—14, 6—10; az Irinyi utcai 6—16, 6—10 óráig. A vasárnapi nyitvatartások szeptember 15-ig vannak ér­vényben; kivéve a szentendrei főtéri édességboltot, mely egész évben nyitva tart, va­sárnap 8-tól 15 óráig. Dunakanyari tiszavirág Másfél hete a Magyar Kem­ping Klubnál nem hiába rek­lamáltuk, hogy a napilapok­ban (így nálunk is) megjele­nő hét végi kempingezési le­hetőségeket ismertető tájékoz­tatójukból miért hiányzik kö­vetkezetesen a Dunakanyar és Pest megye... Megelégedéssel nyugtáztuk, hogy jelentkezésünk nyomán a múlt héten már közölték is: „a Dunakanyarban Leányfa­lun 100, Érdligeten 60, Mono- ron 200 fő sátorozót várnak a kempingek. A papszigeti kem­ping a Duna áradása miatt nem fogad vendégeket!” S e héten? Már ismét ki­maradtunk... Reméljük: utol­jára. Ne feledje, Ma alkonyatkor úttörő-ve­terán találkozó, tábortűzzel nyitja a hagyományos augusz­tus eleji gödi hét végét, me­lyet holnap délelőtt koszorú­zás! ünnepség követ a mun­kásmozgalmi emlékműnél műsorral, majd egésznapos sportrendezvényekre kerül sor. Vadaspark A váci TIT ma csoportos ki­rándulást rendez a budakeszi vadaspark megtekintésére. Az immár kétesztendős kis állatkertre június 20-án már felhívtuk figyelmüket rova­tunkban. A területen részben bemutató karámokban, részben szabad területen figyelhetik meg a látogatók a Budai­hegység vadfajait. Az állatok igen jól érzik magukat itt. Ezt bizonyítja, hogy a gímszarva­sok idén tízzel, a sörényes ju­hok hárommal, a vaddisznó- csorda százhússzal szaporodott. Érdemes tehát becserkészni a terepet, s felmászni a magas­lesekre ... A teleki erdőgazdaság múlt­kori tájékoztatásával ellentét­ben Madas Katalin tájvédelmi körzetvezető a vadaskertnek a Moszkva téri 22-es busszal történő megközelítését a Ko­rányi szanatóriumi megálló­tól javasolja. Boiínyitvatartások Számtalan kirándulgató ol­vasónk érdeklődött az elmúlt hetekben nálunk, hogy írjuk már meg: hétvégeken tulaj­donképpen, mikor is tartanak nyitva a boltok Szentendrén, Leányfalun, Visegrádon és Ráckevén. A Nyugat-Pest megyei Élel­miszer-kiskereskedelmi Válla­lattól nyert hivatalos értesítés szerint (először a szombati, majd a vasárnapi nyitvatartási közöljük): Szentendrén a bevásárlóköz­pont ABC-je 7—18, 7—11; Deli- cates 7—14, 7—11; Papsziget 7 —12 és ebédszünet után 14—18, 7—11; a HÉV-végállomási tej- pavilon 6—13, 6—10; Berkenye utcai bolt 7—16, 7—19; a főtéri édességbolt 10—18. s ''»'édszünet után 14—17, 8—15 óráig. ha arra jár, hogy Bagón a művelődési házban 20 órakor a Solaris együttes vendégszerepei; Barcson, a Dráva Múzeum­ban e hét végén még megte­kinthető a Vácott élő és al­kotó Váci György aranydíjas könyvkötőmester A könyvkö­tészet múltja és jelene című kiállítása; Budapesten szabadtéri ki­állítás a Zichy kastély kertjé­ben (III. Főtér 1.): Plasztikák a szentendrei Vajda Lajos stúdióból (kollektív kiállítás); Cegléden tegnap a Gyü­mölcs- és Dísznövénytermesz­tési Kutató Intézetben meg­nyílt a Széchenyi István éle­tét bemutató vándorkiállítás; a szintén tegnap nyílt mini- EXPO árengedményes vásár pedig a Vasutas sportcsarnok­ban ma 9-től 14 óráig keres­hető fel; Az IBUSZ ma Dömsöd — Szalkszentmárton — Kiskő­rös — Kiskunfélegyháza — Kecskemét — Aszód útvona- lo- Petőfi-emléktúrát indít; Dunakeszin, az előzetes hí­rekkel ellentétben csak ma nyílik a József Attila Műve­lődési Központban a Skála- Coop Naszály áruház bútorki­állítása és vására; Gödöllőn, a helyi művész­telep alkotóinak munkássága, a szecessziós állandó kiállítás, a helytörténeti gyűjtemény épületében (a mozi mellett) ma és holnap egyaránt 10 és 14 óra között tekinthető meg; ugyanitt ugyanis még látható Gády (Kayser) Lajos szob­rász- és Vályi Nagy Dezső fes­tőművész kiállítása; Keszthelyen, a Goldmark Károly Művelődési Központ­ban két perbáli művész; Pátzay Mária festő- és Sarka- di Lilla keramikusművész kö­zös kiállítása tekinthető meg e hét végén utoljára; Nagykőrösön holnap zárul a Cifrakertben az Afész-Expo; Nagymaroson, a művelődési házban 11 órakor nyílik Ko­vács Nagy Ira festőművész ki­állítása; Péteriben, a művelődési házban ma 20 órakor a nép­szerű színész-komikus, Feleki Kamill műsoros estjére kerül sor; Szentendrén, a Felszabadulás lakótelepi iskolában csütörtö­kön lakberendezési kiállítás és vásár nyílt, mely ma és hol­nap is felkereshető 8-tól 17 óráig; Szobon, a Börzsöny Mú­zeumban a váciak Barokk mű­vészet című kiállítása tekint­hető meg. Alacs B. Tamás 1525 Budapest Pf. 101 a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Sági Ágnes. — nrCT If r f* V L 5 PIPI A 0 Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest vili.. Somogyi Béla u. 6. postacím: Budapest, pf. 311 Irányliőszám: 1446. - Kiadja a iLOl Ifi C13 I Ll UlBLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér S. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi .telefonja: 343—100 és 336-130. ­Hírlap, Cegléd. Kossuth tér 1, Pf. 19. J701. Telefon: 11—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030. Telefon: 45—352. Gödöllői Hírlap, Crtrfrtilft s-nharis-ie út 5 Pf 14 2100 Telefon- 81-96. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telelőn: 157. — Nagyköröst Hírlap. Nagykörös. Hősök tere 7. 2750 Telefon: 398 - Váci Hírlap, Vác. Lenin V, ’p? ,g(S Tplefon- 10—095 — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, » víVheíítfikriéi és a Posta Közoontl Hírlap irodánál (postacím: Budapest V . J.-.zsef nádor tér l. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215- 96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra. A^ ára a oldfl ltü fn 12 otda L80 Ft Előfizetési a j; egy hónapra 34.- Ex. egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyént előfizetőknek éves előfizetés: 400.- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hírlap tlndfxf 25 064 HU), ISSN M33-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-275» (Váci Hírlap). k

Next

/
Oldalképek
Tartalom