Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-29 / 202. szám
NAGYKŐRÖSI vCma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 202. SZÁM 1981. AUGUSZTUS 29., SZOMBAT Szigorú követelmények Gyermekkönyvek szép köntösben Korszerű szennyvízelvezető A budapesti Könyvkötő Szövetkezet nagykőrösi üzemében évente 800 ezer könyvet kötnek. Főként gyermek- és ifjúsági műveket a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó megrendelésére. Most fejezték be a Jó éjszakát Maoi és az Allat- élet-képek című könyvek elkészítését. A kettő összesen 150 ezer példányt tett ki. Jelenleg B. Méhes Vera: Számlépcső című könyvén dolgoznak, melyből 37 ezer kerül majd a könyvesboltokba. Érződik a szeretet * A könyvkötészetben, mintegy 60-an dolgoznak, többségében nők. A nehezebb fizikai munkát a férfiak végzik. Az üzemben dolgozók körülményei igen jók. A munkahely szép,- világos, korszerű. Az idei üzembővítés révén pedig tágas is. Az odalátogatónak rendkívül nagy élményt kínál a sok szép kiadvány nézegetése. Bizonyára, így vannak ezzel az* ott dolgozók is. A számos, szép gyermek- és ifjúsági könyv, a képzőművészeti albumok egészen biztos, hogy még a velük dolgozók közül azok érdeklődését is felkeltik a könyvek iránt, akik korábban más munkahelyeken dolgoztak, s nem lapoztak könyveket. Jó elhelyezés Azoknak, akik ezt a szakmát, a könyvkötészetet vállalják, szeretniük kell a könyveket. Ez a szeretet érződik a nagykőrösi üzemben is, ahol kifogástalan minőségben és rendkívül igényesen kötik egybe az íveket. Az üzemben dolgozók azt mondják, hogy a kötés csak hibátlan lehet! Ebben igazuk van, hiszen, jól sejtik, hogy a könyvesboltok polcairól ritkán találna gazdára az esztétikailag kifogásolható könyv. A könyvkötés szakmai fogásaira voltunk kíváncsiak a napokban. Meg is kértük Do- mián Sándor üzemvezetőt, hogy kalauzoljon el bennünket az üzemben. A szakmai ismereteket elsajátítani? — mondja csodálkozástól meglepetten Domián Sándor. — Tudják, az nem A szolnoki rádió műsora Augusztus 31-től szeptember 6-ig Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Bojtorján együttes játszik. 17.15: Kulturális figyelő. 17.40: A Kilián György Repülőműszaki Főiskola kórusa énekel. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Táncmelódiák. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. A Racey együttes játszik. 17.15: Gabonamúzeum, Békéscsabán. 17.25: Stúdiópódium. Fekete Borbála, a szolnoki zeneiskola tanára játszik. 17.35: Menynyit utaznak? 17.50: Gilbert Becaud énekel. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Rock percek a Sweet együttes felvételeiből. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló Lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek, 17.05 A Golden Gate együttes énekel. 17.15: Napjaink. 17.20 Sára Ferenc túrái népművész furulyázik. 17.30: Zenés autóstop. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A tegnap slágereiből. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorslőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Tomsits Rudolf együttese játszik. 17.15: Tanévkezdet. Fórum-műsor. (Telefon: 11—088). 17.45: Egy dal — egy ország. Könnyűzene innen- onnan. 18.00: Álföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—13.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. 17.05: Ritmusrodeó. 17.35: Veterán portrék. 17.45: Régi híres nótaénekesek lemezeiből. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Délutáni minikoktél. t 18.28—18.30: Hírösszefoglaló, :műsorelőzetes Szombat, 7.00: Román nyelvű műsor. 7.30: Rádióvíkend. A tartalomból: Hírek. Lapszemle. Piaci körkép. Filmlevél. 8.00: Hírek. 8.05: Szerkesztik a hallgatók. Közben: Visszatekintés a hét eseményeire. 9.00: Hét végi programajánlat. Előadók abc-ben A szerkesztő jegyzete. 10.00: Körvonalak. Belpolitikai magazin. 10.27—10.30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Vasárnap, 9.00: Hírek. Közlemények. Lapszemle. Napi programajánlat. 9.10: Barbra Streisand énekel. 9.20: Naiv .művészet Magyarországon. Beszélgetés Bánszky Pál művészettörténésszel. 9.40—10.00: Sláger és dzsessz. A ceglédi András Tamás játszik kedvelt melódiákat. 19.30—20.00: Sport é® muzsika. Az NB II. Keleti csoportjában lejátszott labdarúgó-mérkőzések eredményei. A hét vége sportja. Totóeredmények. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. megy olyan könnyen. Én már húsz éve vagyak ebben a szakmában, de még nekem is van új a nap alatt. Az ezen a területen dolgozók is csak legalább egy évtized után mondhatják el magukról, hogy jártasságra tettek szert a könyvkötészetben. — örvendetes, hogy a könyvkötőiparban a legtöbb munkafolyamatot már gépesítették. Emellett persze a szorgos munkáskezekre is nagy szükségünk van. — Üzemünkkel kapcsolatban igen szigorúak a követelmények. Ügyelnünk kell a munkához legmegfelelőbb hőmérsékletre, a megvilágításra, a berendezések jó elhelyezésére és a munkaterület fokozott tisztántartására, valamint a munkavédelmi és a tűzrendészed előírások maradéktalan betartására. Csomagolás után — Hozzánk a ■ leendő könyvek különböző méretű ívek formájában érkeznek meg az Ofszet Nyomdától. Ezután következik az ívek vágási majd hajtogatása. Természetesen géppel. Az íveket cérnafűzéssel rögzítjük egymáshoz, ugyancsak gép segítségével. A cérnafűzés után már egyben van a könyv, csak az oldalai nem szépek, ezért körülvágjuk, hogy tetszetős legyen. Ezt a táblakészítés követi, majd pedig a beakasztás, vagyis a könyvtestnek a könyvtablában való elhelyezése. Az elkészült könyvek csomagolás után a törökbálinti könyvraktárba kerülnek, majd onnan jutnak el a könyvesboltokba és a vevőkhöz. K. K. A Dél-Pest megyei Vízgazdálkodási Társulat nagykőrösi építésvezetőségének Öze József brigádja korszerű szennyvízelvezető rendszert épít a 21-es Volán Vállalat telepén. Képünkön: a társulat szakemberei az oldómedence fenéklemezének vasszerkezetét szerelik Varga Irén felvétele Piaci jelentés Több tojást árultak Pénteken a csepergős időben a szokásosnál gyengébb piac alakult ki. Kocsikon most is sok dinnyét hoztak, de már kevesebb volt a vevő. A baromfipiacon növekedett a tyúktojás-felhozatal. A szemestemiény-piacon a búza literje változatlanul 5, az árpa 4,50, a zab 5, a morzsolt kukorica 4,50, a takarmányburgonya 2,50, a takarmány- tök 1—1,50 forint volt. A gyümölcs- és zöldségpiacon a csemegeszőlő 12—18, az alma 6—12, a körte 8—14, a kékszilva 6, az őszibarack 8— 20, a görög- és sárgadinnye 3—4, a burgonya 5—5,40, a fehérkáposzta 7—8, a kelkáposzta 8—15, a paradicsom 3— 5, a zöldpaprika 8—16, a paradicsompaprika 10, a vöröshagyma 10, a fokhagyma 35— 40, a zöldség csomója 5—6 forint volt. A baromfipiacon a tyúk bárja 170—2IÖ, a rántani való csirke 70—90, a vágócsirke 100—200, a kacsa 190—200, a háromhetes kacsa darabja 55 —60, a tyúktojás 2—2,20 forint volt. A halászati szövetkezetbe a héten érkezett hal, s 50—70 forintért árulták. A mélyhűtött csirkét 44, a csirkecombot 70, s a csirke- és libaaprólékot 25 forintért mérték. Tanévnyitó Ünnepségek az iskolában A város általános iskoláiban, valamint a középiskolák nappali tagozatán a tanévnyitó ünnepségeket szeptember 1-én, kedden tartják. A kisegítő iskolában délután 3 órakor, az Arany János és a II. Rákóczi Ferenc általános iskolában délután 4 órakor, a Kossuth Lajos általános iskolában délután fél 5 órakor, a Petőfi Sándor általános iskolában pedig délután 5 órakor kezdődnek az ünnepségek. Ugyanezen a napon délelőtt 10 órakor tartja tanévnyitó ünnepségét az Arany János Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola, valamint a 224. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet. A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tanévnyitó ünnepélye délelőtt 11 órakor kezdődik. Valamennyi ünnepség az iskolák központi épületében lesz. A Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Szakközépiskola értesíti az érdekelteket, hogy az esti és levelező tagozaton a tanévnyitó ünnepség szeptember 7- én, hétfőn délután 4 órakor lesz. SPORT- SPORT-SPORT - SPORT-SPORT Atlétikai helyezések Helytálltak a Palotai fivérek A Népstadionban rendezték! a Vasas Kupa felnőtt nemzetközi atlétikai viadalt. A sokszámú versenyre végig esős, I hűvös időben került sor, erős I mezőnyökkel. A Nagykőrösi Pedagógus SE két fiatalja is rajthoz állt. Férfi diszkoszvetésben 14 induló volt. A felnőtt magyar —belga—kuvaiti válogatottak mellett román és csehszlovák atléta is dobókörbe állt. Palotai János szépen helytállt, a döntőbe kerülve 47,60 méterrel a 8. helyen végzett, külföldieket is megelőzve. Férfi gerelyhajításban (12) az ifikorú Palotai László is megállta a helyét: 61,50 méterrel ő is nyolcadik lett. A Palotai fivérek szorgalmukért dicséretet érdemelnek. Egyetlen társuk a magány Az öregek és a fiatalok közötti ellentétek, olykor az ellenségeskedések egyáltalán nem új keletűek az emberiség történetében. Ámbár sokan azt állítják, hogy a nemzedéki ellentétek ilyetén kiéleződésére, melynek ma tanúi lehetünk, még nem volt példa. Régen együtt éltek az öregek és a fiatalok, s az idősek nemhogy kitaszítottak, hanem egészen a végelgyengülés határáig urai is voltak a nagy családnak. Szóval azok voltak a régi szép idők. Ezzel szemben ma a fiatalok magukra hagyják az évek hosszú sorában meggörnyedt szüleiket. S nemcsak együtt élni nem akarnak velük, hanem segítésüket, támogatásukat sem vállalják. Rábízzák ezt a munkát az államra, a szociális otthonokra, a hivatásos gondozókra. A földgolyó körül A régi szép idők emlegetésének egyetlen bibéje, hogy egyáltalán nem voltak olyan szép idők. A nagy családot nem a szeretet, hanem a vagyon tartotta össze. A vagyon, melynek ura rendszerint a legidősebb családtag volt. Az idős ember azért tudta egyebek között ellátását is kikényszeríteni, mert birtokosként, a végrendelet fegyverét jól használva, sakkban tarthatta leszármazottait. S hány olyan esetről tudunk, ha felfrissítjük emlékezetünket, amikor valami úton- módon a fiatalok mégiscsak elpusztították az idős örökhagyót, mert ők akartak a birtokosok lenni! S tudunk arról is, hogy sok nép szokás- rendszere megkívánta a már dolgozni képtelen öregtől, hogy eleméssze magát. Magyarán szólva azt, hogy legyen öngyilkos! E szokásnak is gazdasági okai voltak. Pontosabban egyetlen oka, s ez a szegénység. Szóval ne emlegessük a régvoltat. Figyelmünket a jelenre fordítsuk, melyben — legalábbis hazánkban — az előbb emlegetett gazdasági okok már egyáltalán nem olyan meghatározói a fiatalok és az idősek viszonyának, mint korábban. Mindenesetre tény, hogy a vagyon jelentőségének megcsappanásával, az idősek szegényebbek lettek egy eszközzel jogaik és életük védelmében. S ezt a kényszerítő erőt úgy látszik egyelőre még nem pótolja a szeretet. Sőt, mintha szeretétben is szegényedtünk volna, hiszen nincs miért szeretni. Mert amiért lehetne — s most nem a vagyonról van szó, hanem az öregek bölcsességéről — jobbára elértéktelenedett a fiatalok szemében. Mert hát nevetséges dolog egy olyan öregre hallgatni, aki nem tudja, miként működik a televízió, nem szereti hallgatni a Jamaika napsugarát, és mondjuk, fogalma sincs az OPEC-ről. Ez a szemlélet persze egyszerűen bolondság. Az öregek bölcsessége sosem a tudományos-technikai ismeretekre támaszkodott. Az öregek az életről, az emberekről tudtak többet a fiataloknál, s ezen a tényen semmit sem változtatott az, hogy a földgolyó körül már lassan nem férnek el a meteoritok az űrhajóktól. Hivatásos gondozó Mindenesetre az is tény, hogy az emberek ma tovább élnek, mint régen. Az öregség tehát tovább tart, mint bármikor. S mert az öregségnek, mint állapotnak, gyakran vannak kellemetlen tünetei, e kellemetlenségekből is több jut a fiataloknak, mint azelőtt. Magyarán szólva, az ifjaknak hoszabb ideig kell türelmeseknek lenniük, mint hajdanán. Bizonyos, hogy sok egyéb mellett ez is oka sok idős ember magára maradásának. Jó volna számba venni az okok mindegyikét, mert okosodnánk ezáltal, ám mégiscsak oda lyukadnánk ki, hogy az okok nagyszerűen szolgálnak magyarázatként, de a megoldás szempontjából csaknem lényegtelenek. A megoldás ugyanis az, hogy valamennyiünknek tudnunk és hinnünk kell: az öregek magára hagyása erkölcstelenség. Ha, ezt tényleg tudjuk, már majdnem minden rendben van, mert alapjában véve senki sem szeret erkölcstelenséget elkövetni. Legalábbis nyíltan nem. Márpedig egy öreg embert eléggé nehéz titokban magára hagyni. Miért e hosszú elmélkedés? A magyarázat egyszerű. A Városi Népi Ellenőrzési Bizottság a minap fejezte be az öregek házi szociális gondozásával kapcsolatos utóvizsgálatát. Az eredeti vizsgálatot 1978-ban tartották. E három év elég sok változást hozott. Például azt, hogy aki az öregek közül igényelte a házi szociális gondozást, az meg is kapta! Még a tanyasiak is! Az adatokból viszont az is "kiolvasható, hogy holnap már megoldhatatlan lesz a külterületiek ellátása, mert a rászorulók száma csak növekedhet, s gondozásukhoz már gépkocsi és hivatásos gondozó is kell. Egyébiránt a változások legfontosabbika az, hogy valóban több az öregember, s köztük több a magára maradt, mint három éve. Kerül amibe kerül A pontos felmérésre most készül a Hazafias Népfront, a városi tanács egészségügyi osztálya, a Vöröskereszt és a Szociális Otthon. Másik különbség a két vizsgálat adatsorában az, hogy immáron a ' fiatalok is vállalnak gondozói feladatokat, ámbár még mindig kevesen. A kötetnyi NEB-jelentést olvasgatva mindenesetre elégedetten állapíthatjuk meg, hogy a város igen sokat tett az öregekért, akiknek helyzete általában javult. Magyarra lefordítva a dolgot, az történt, hogy az állam minden eddiginél több család válláról vette le az öregek gondozásának terhét. Márpedig , ez nagyon furcsa dolog. Arról van szó, hogy mai erkölcsi érzékünk szerint rossz családok azok, melyek nem gondoskodnak öregjeikről. Az állam pedig azt mondja: No, lám! Ti rosszak vagytok. De nem baj, mert én a helyetekbe1 állok. Kerül, amibe kerül. Hadd legyen nektek, ti rosz- szak, több szabad időtök, kevesebb kiadásotok és nyugalmasabb életetek. Hát nem furcsa? Farkas Péter Mai sportműsor Atlétika Budapest: országos ifjúsági bajnokság. Kinizsi-sporttelep, 14 óra: a 21-es Volán vállalati versenye. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 14 óra: a 21-es Volán dolgozóinak vállalati versenye. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 14 óra: a 21-es Volán kispályás vetélkedője. Természetjárás Karancsberény-Tátra hegység (Csehszlovákia): nemzetközi Nógrádi Sándor emléktúra. Vasárnapi műsor Asztalitenisz Göd: megyei II—III. osztályú egyéni és páros bajnokság. Atlétika Budapest: országos ifjúsági bajnokság. Kinizsi-sporttelep, 9 óra: a 21-es Volán dolgozóinak vállalati versenye. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 9 óra: a 21-es Volán vállalati versenye. Labdarúgás Gyömrő: Gy. SEI—Nk. Kinizsi felnőtt és ifjúsági összevont járási I. osztályú bajnoki mérkőzés. Kinizsi-sporttelep, 9 óra: a 21-es Volán kispályás vetélkedője. Teke Temetőhegyi tekecsarnok, 9 óra: Nk. Mészáros Tsz SK B —Gödöllői SC, megyei csapatbajnoki mérkőzés. Természetjárás Pilis-hegység: az Nk. Kinizsi túrája. S. Z. Moziműsor Majmok bolygója. Színes, amerikai tudományos-fantasztikus film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben Repülés az űrhajóssal. Színes szovjet film fél 4-kor. Egymillió zöldhagymával. Színes, szinkronizált román bűnügyi filmvígjáték, fél 6- kor és fél 8-kor. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, testvérünk, keresztanyánk, nagymamánk, id. Parázs Sándorné szül. Megyesi Rozália temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték és mély gyászunkban együttéreztek velünk. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik özv. Pozsgal Józsefné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és együttérzésüket kifejezték a gyászoló családnak. A Radeczky család. ISSN 01M-2708 (Nagykőrösi Hírlapi 1