Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-28 / 201. szám
Járd aépít ók Hét család ha összefog Azóta többen járnak arra Albertirsa egyik legszebb útja a Győzelem út. A házak elejét gondozott virágoskertek díszítik. Ebben az utcában épült az új kétszintes iskola, ide nyílik a Toldi Miklós utca, amely sáros, esős időben szinte megközelíthetetlen volt, nem is beszélve a világításról. Ilyen szép környezetben húzódó utca ezt nem engedheti meg magának, összesen hét ház épült benne eddig. A családok térfi tagjai összefogtak, és elhatározták, hogy társadalmi munkában járdát építenek. Szó szót követett, a tanácsülésen is kérték a tanácsot, hogy az ügyet támogassa. A határozat megszületett, miszerint az utca lakói megkapják a világításhoz, az utca feltöltéséhez és a járda építéséhez szükséges anyagokat. A férfiak, így köztük Boór István, Túrosán István, Fekete Pál és a többi négy lakó, az egyik szabad szombaton nekifogtak a munkának. Jó hangulatbán és nagy kedvvel folyt az építés, vasárnap is tartott. A gyerekek sem húzták ki magukat a dolgokból, mert a járdát naponta többször ők locsolták. Ezzel nemcsak a saját problémájuk oldódott meg, ugyanis az új, és a régi iskola közötti közlekedés eddig az elég forgalmas Kolozsvári úton zajlott. Most, hogy van járda a Toldi Miklós utcában, megoldható lesz az is, hogy a gyerekek ne a sok veszéllyel fenyegető úton jussanak el a szünetben a másik iskolaépületbe, hanem ezen a mellék- útón. Tehát ez a társadalmi munka ezt a gondot is megszüntette. Ám, hogy teljes legyen a Toldi Miklós utca kiépülése, még kell a feltöltésre való homok és a villanyvilágítás sem várathat magára sokáig. Remélik a környékbeliek, hogy hamarosan ez is meglesz. B. L Jegyzet Most még nem késő üzek a sorok, gondolatok, •*-'* melyekkel olvasóink most találkoznak, tulajdonképpen egy, a szerkesztőségbe küldött névtelen levél tartalmát idézik, eltérően a szokástól. A levél írója egyik írásunk gondolat- menetét folytatta, ahhoz fűzte saját megjegyzését, egyben másokét is, mivel a témakörben kora tavasztól késő őszig szerkesztőségünk címére számos hasonló levél vagy telefonon közölt észrevétel érkezik. Érthetetlen emberek címmel, kis idővel ezelőtt egy cikkben a város felelőtlenül szemetelő, környezetét nem kímélő lakóiról esett szó. — Többen megértéssel és örömmel fogadtuk az Érthetetlen emberek című cikket áz újságban — szól a levél. — Sokszor méltatlankodunk azokon, akik a konténerek mellett össze-vissza dobálják a zsákba, pakkba tett szemetet. A Budai úti hétvégi kiskertekre, a kertek környékének gondozására szeretnénk felhívni a figyelmet. Nem ártana néha ott az ellenőrzés, elvégre mi, telektulajdonosok ezért adót is fizetünk, ám őrt sohasem látunk. — Felfigyelhetnének azokra a kiskert-tulajdonosokra is, akik igen nagy gondot fordítanak portájuk rendjére, példás az — ám csak a kerítésen túl. Mert az utcára hordják a kiszedett gyomot, a lenyesett tüskés rózsagallyakat, a piszkebokrok nyesedékét (jaj a mezítláb szaladgáló gyerekeknek és a kerékpárgumiknak ...), kikerül a vágott faág, s teszik ezt azért, hogy az úton közlekedő járművek az említett hulladékot beledöngöljék a talajba. Pedig a gyomot, ágat a telek egyik sarkában össze lehet gyűjteni, megszárítani és elégetni. Sok helyütt így szokás. A gyomból, megfelelő kezeléssel egyébként trágyát is lehet készíteni, ami csak hasznára válik a földnek. A levél írója sorolta: sajnos, a hobbitelkek közti utak kátyúiban található üvegflaska, cserép, műanyag flakon, drót és más kacat is. — Talán, ha meggyőzéssel, figyelmeztető szigorral segítenének, hogy az emberek megszokják és később igényeljék a rendet, tisztaságot a porta kerítésén kívül is, akkor nem akadna később az új tulajdonosok között sem, aki ilyen galádságra vetemedne. Segítene az is, ha az utak rosszabbik részét időnként legyalulnák, egyengetnék, és a gondozott kiskertek környéke is esztéti- kusabb, rendezettebb lenne. Ahol nincs gödör, kátyú, ott nincs is mit betömni. Megszűnne a rosszra csábító alkalom. M indezt időben tudatosítani kellene a sok száz kiskertessel, mert eddig az a tapasztalat, hogy egy fecske nem csinál nyarat, aki most példát mutat, az kevés. A gyakoribb ellenőrzés, a figyelmeztetés, ha a kiskertesek mindegyike tudatában volna annak, hogy a városhoz akkor is hozzátartozik, ha a házrengetegen kívül van, és kötelezettségei vannak, szebb lenne a mostaninál a Budai út és környéke. E. K. Hétfőn Áramszünet A ceglédi Kossuth Ferenc utcában a Dél-Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szerelői a kisfeszültségű elektromos elosztó hálózat átalakításán dlgoznak. Augusztus 31-én, hétfőn reggel 8-tól délután 4 óráig áramszünet lesz a Sárkány, Bársony, Horváth, Retek, Beloiannisz, Reiner, Nagy, Teleki, Róka és a Kossuth Ferenc utcában. A PEST NEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSi KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM 1981. AUGUSZTUS 28., PÉNTEK Labor mondja a péknek Hogyan kelesszék és dagasszák Magyarországot az egy főre jutó hús- és gabonatermelésben csak Dánia előzi meg Európában. Idén a búza termésátlagok elmaradtak a tervezettől, de megközelítik az utóbbi öt év átlagát. A szokásosnál néhány héttel korábban betakarított gabona már raktárakban van, s a ceglédi malomban már július 20. óta abból őrölnek. Az idei lisztet legnagyobb mennyiségben onnan, valamint az abonyi, tápiószelei, kókai, pándi malomból szállítják a Dél-Pest megyei Sütőipari Vállalat• ceglédi kenyérgyárába. Változó recept A házi kenyér sütése mindig azzal kezdődött, hogy előző este a kamrából kihozott lisztet átszitálták. Manapság a kenyérsütés a laboratóriumban kezdődik. Hogy miért, és milyenek a vizsgálatok, arról Sági Istvánná laborvezetőt kérdeztük. — Az üzemekben megadott, irányadó technológia szerint sütik a kenyeret, amely bizonyos mértékben — a liszt minőségétől függően — változtatható, sőt szükséges is néha a változtatás. Egyedül a liszt nedvességtartalma nem befolyásolja a minőséget, viszont a liszt egyéb tulajdonságai: például sikértartalma, a sikér tulajdonságai, a liszt vízfelvevő képessége nagymértékben. Például, ha ismerjük, milyen a vízfelvevő képessége a lisztnek, akkor tudjuk csak Egy része már megjött Közeleg az új tanév kezdete, a ceglédi Dózsa György könyvesbolt eladói több tízezer tankönyvet válogatnak, osztályoznak az iskoláknak. A nappali tagozatos általános és középiskolás tanulók iskoláikban vehetik át könyveiket, míg az esti hallgatók a könyvesboltban juthatnak hozzá a szükséges tananyaghoz. Apáti-Tóth Sándor felvétele megadni, mennyi vizet kell a dagasztásnál felhasználni. Jó lisztből sül A búza minősége függ a talajtól, az időjárástól, a termesztés technológiájától, a fajtától, sütőipari értékét a sikér mennyisége, minősége határozza meg főként. (A búza fehérjéinek nagy része vízben nem oldható, ezek alkotják a síkért.) — Milyen az idei liszt? — A tavalyinál nagyobb a sikér mennyisége, de ennek egyik tulajdonsága, a terülé- kenység, most nem kedvező. Nehezebb a tésztákat formázni, ha túlkel, könnyen szétterül. Ezen a kelési, érési idő változtatásával, a só adagolásával és síkért javító adalékanyaggal — aszkorbinsavval javítunk. A sikér rugalmasságát a tésztaképzés folyamán a vízfelvevő képességet, ami az idei lisztnél jó, a dagasztásnál kell figyelembe venni. A liszt minőségét jelzésekkel határozzuk meg, legjobb az Al-es és a B2-es liszt. Mint látja, a vizsgálati napló jórészt Al-ről tanúskodik. Kedvelt a rozsláng — A jó liszt csak a titka a finom ceglédi kenyérnek? — Laboratóriumunknak a gyártásközi ellenőrzés és a késztermék vizsgálata is feladata. A jó kenyér nagy térfogatú, egyenletesen laza, jól átsült. Régi gőzös kemencéink, a technológia betartása is közrejátszik abban, hogy nagyon kevés a reklamáció. Egyedül azt kifogásolják a vásárlók, hogy savanykás a kenyér. Ez szándékosan ilyen, annak érdekében, hogy 72 óráig forgalomba lehessen hozni. Kellő savfokkal tudjuk csak elérni, hogy ne nyúlósod- jon. — A kenyér fontos alapanyaga a Duna—Tisza közén a rozs volt valamikor. Érezhető ez a mai fogyasztói szokásoknál? — Igen. Kilencféle kenyeret készítünk, s a legkedveltebb Cegléden a rozsláng kenyér amely rozslisztet is tartalmaz Az alföldi barna kenyeret, még nem sikerült megkedveltet- nünk, pedig vitamin- és ásványi anyag tartalma ennek a legmagasabb. Gy. A. A nevük márka Sürget a munka, szorosak a határidők: ez jellemző a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyárának termelésére a harmadik negyedévben. Főként tőkés exportra dolgoznak, igen fontos szempont a készáru minősége. Van mit tenni az irodákban is. A napi tervek mellett az ötnapos munkahétre való előkészületekkel is foglalkozni kell. Moziműsor Cegléd, Szabadság filmszínház, szombaton és vasárnap: Seriff az égből (olasz kalandfilm). A kamaramoziban: Lángok (lengyei társadalmi dráma). A mesemoziban: A kismalac meg a farkasok (magyar mesefilmsorozat). Abony, szombaton és vasárnap: Az Olsen banda boldogul (dán bűnügyi filmvígjáték). Albertirsa, vasárnap: Fekete kalóz (olasz kalandfilm). Ceg- lédbercel, vasárnap: Az emberevő medve (szovjet film). Törtei, szombaton és vasárnap: Csúfak és gonoszok (olasz film). Vasárnap, délután: Huszár kisasszony (szov-: jet operettfilm). A kupa nyertesei Öregfiúk és a KÖZGÉP Alkotmányunk évfordulójának tiszteletére Cegléden két tömegsportversenyt tartottak. Kispályás labdarúgás A négynapos viadalra húsd csapat nevezett be. Ez a szám valamennyivel kevesebb, mint az elmúlt években volt, de ez használt a torna színvonalának. Sok szoros, kiegyenlített Mérkőzést vívtak a résztvevők már a selejtezőben is. Az indulókat öt csoportra osztották, s a körmérkőzéseket a város öt iskolájának pályáján játszották. A csoportelsők kerültek az elődöntőbe, ahonnan kieséses rendszerben jutottak a győztesek a döntőbe, a sorsoláskor szerencsés, erőnyerő KIOSZ mellé. A döntő három összecsapása, az előzőekhez hasonlóan, egyaránt nagy küzdelmet hozott, mindhárom esetben csupán egy gól döntött a valamivel jobb gárda javára. Eredmények: öregfiúk— KIOSZ 1-0, öregfiúk—Élelmiszer Kisker 2-1, KIOSZ—Élelmiszer Kisker 1-0. Kispályás labdarúgásban az Alkotmány Kupa végeredménye: 1. Öregfiúk 4, 2. KIOSZ 2, 3. Élelmiszer Kisker 0 ponttal. Lövészet Száztizenheten — ennyien még sohasem voltak — vettek részt a Törteli úti lőtéren rendezett Alkotmány Kupa lövészversenyen. Igen sokan képviselték a gyengébb nemet is. A négy-négy versenyszám összesítése alapján, némi megVáltozatos ezekben a hetekben a ceglédi piac. A felhozatal megfelelő, szinte minden kapható, amivel a háziasszonyok a heti étrendet változatossá tehetik. Zöldség és gyümölcs bőven van, aki keres, különlegesség számba menőt is talál: fontos almát, ami valamikor a vidék jellegzetes gyümölcse volt, csupasz héjú őszibarackot, amit kopaszvagy majombarack néven neveznek, szamócát, fügét, óriás szemű szilvát. Van „repülő csészealj’’ tök (a patissont nevezték el így), kapható padlizsán, kínai kel, uborkához hasonlító cukkini, amit rántani lehet. Jó most a gombaválaszték, s jó az is, hogy a gombavizsgálónak akad dolga: a kirándulások alkalmával gombát szedő ceglédiek is fegyelmezettek, elővigyázatosak, tudják a szabályt,: előbb vizsgáltatni, azután főzni! Kevés és drága a tojás. Az uborkaeltevést tervezők jó, ha korán indulnak piacra, hogy tormát és kaprot is kapjanak a savanyúság ízesítéséhez. Mázsaszám viszik a paradicsomot, a lecsópaprikát a ceglédi háziasszonyok, nem lesz üres a kamra polca télen. Tanévnyitó A ceglédi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Iskola tanévnyitó ünnepségét szeptember 1-én, kedden délelőtt 11 órakor tartják meg, a Pesti úti iskolaépületben. lepetésre, a kupát a KÖZGÉP nyerte el, ai utóbbi évek győztese, a Volán előtt. Az eredmények színvonalára sem lehet panasz. Eredmények: Nők, légpisztoly: 1. Bocskai Lászlóné (CÁT) 68, 2. Buresch Jánosné (KÖZGÉP) 67, 3. Veres Edit (Volán) 63 kör. Sportpisztoly: 1. Bocskainé 72, 2. Veres 54, 3. Osgyáni Mária (Volán) 51 kör. Légpuska: 1. Czombos Istvánná (KÖZGÉP) 68, 2. Fodor Ferencné (Nyársapát) 65, 3. Szeghalminé (Volán) 55 kör. Kispuska: 1. Szeghalminé 82, 2. Bálint Éva (Nyársapát) 79, 3. Barányi Jánosné (ÉVIG) 77 kör. Férfi légpisztoly: 1. Czombos István (KÖZGÉP) 70. 2. Kocsis Dezső (Volán) 60, 3. Gálos Sándor (CÁT) 54 kör. Sportpisztoly: 1. Varga János (KÖZGÉP) 86, 2. Czombos István 78, 3. Ménesi László (ÉVIG) 77 kör. Légpuska: 1. Fodor Ferenc (Nyársapát) 82, 2. Benyos Mihály (KÖZGÉP) 75, 3. Ságvári Pál (KÖZGÉP) 74 kör. -Kispuska: 1. Bujdosó Lajos (CÁT) 91, 2. Varga János 85, 3. Fodor Ferenc 82. Az összetett csapatversenyben: 1. KÖZGÉP 763, 2. Volán 725, 3. CAT 686 körrel. U. L. Vegyszerrel Szövőlepkék ellen A Pest megyei Növényvédő Állomás értesíti Cegléd város lakosságát, hogy a város területén permeteznek az amerikai szövőlepkék ellen Ditrifon—50 nevű növényvédőszerrel, csütörtöktől augusztus 29-e, szombatig. Télre - jószágnak Megtermi a határ a jószág téli takarmányát a cegléd- berceli Egyetértés Termelőszövetkezet földjein. Lucernájuk jó minőségű lett, a gabona betakarítása után a másodvetésről nem feledkeztek meg, ennek egy része még szintén takarmány lesz. A termelőszövetkezet szarvasmarhákkal és sertésekkel foglalkozik. Sertéstelepük kialakítása koszerű körülmények közt folyamatban van. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Elcserélném Budapest, Peterdi utca 18. szám alatti első emeleti komfortos lakásomat. Keletihez, Városligethez és piachoz is közel, ceglédi, Kenderföld környéki lakásért, megegyezéssel. Érdeklődni lehet: Arató Lajoséknál, Cegléd, Kozma Sándor utca 3. szám, VII. emelet, 5. ajtó. Eladnám vagy elcserélném 2 szobás szövetkezeti lakásomat egy szobásra. Cím: Farkas Tiborné, Cegléd, Kossuth Ferenc u. 34. III. lh. III. em. 11. ajtó. Érdeklődni: 18—20 óra között. Szövetkezet utca 56. számú, garázsos, központi fűtéses ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Cegléd, Kisfaludy utca 10. sz. Háromszobás új, kész ház eladó. Irányár: ötszázhúszezer + kilencvenezer OTP. Cegléd, Téglagyár dűlő 40. szám. Érdeklődni lehet a gázcseretelepen: Korpácsinénál. Hűtőgépek gyors javítása egyéves jótállással. Németi Cegléd, Diófa köz 6. (Benzinkúthoz 400 méter). Ugyanott felújított hűtőgép jótállással eladó. XSSN 0X33—350» (ceglédi Hírlap) Füge, padlizsán, szamóca Nem lesz üres a kamra Választékos zöldáru, drága tojás