Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

kMHop 1931. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK Mint az első oldalon is kö­zöljük, tegnap tovább folyta­tódtak országszerte a megem­lékezések, s hat Pest megyei városban, illetve a váci járás­ban tartottak alkotmánynapi ünnepségeket. Gazdagította a programot, hogy Szobon két Alkotmányunk születésnapján csehszlovákiai járás és a váci járás képviselői találkoztak, Érden munkások-parasztok együtt vettek részt a Bentavöl- gye Tsz közgyűlésén, s ahogy arról az alábbiakban ugyan­csak beszámolunk, ismét gaz­dagodott Pest megye az évfor­dulón. NAGYGYŰLÉST RENDEZTEK BÉKÉSCSABÁN, CSORNÁN, DUNAÚJVÁROSBAN, KISVÁRDÁN Ünnepi nagygyűlést tartot­tak szerdán, az alkotmány nap­ja alkalmából, a békéscsabai Széchenyi ligetben. A város és a környező települések mint­egy 7 ezer dolgozója, lakója előtt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a SZOT főtitkára mondott beszédet. Gáspár Sándor rámutatott, hogy a szocialista Magyaror­szágért vívott nehéz küzde­lemben a munkásosztály vál­lalta a történelmi felelősséget. A szocialista építés eredmé­nyeinek hatására a munkásha­talom társadalmi bázisa lé­nyegesen kiszélesedett, a mun­kásosztály az egész néppel szövetségben gyakorolja a ha­talmat, dolgozik a fejlett szo­cialista társadalom építésén. Mindehhez megvannak nem­zeti erőink, s biztosított a szi­lárd nemzetközi háttér a Szovjetunióval, a KGST többi tagországával való együttmű­ködés révén. Ezután arról szólt, hogy az Iparban és a mezőgazdaságban azt leginkább indokolják — mondotta a SZOT főtitkára. Ugyancsak nagygyűlést ren­deztek Csornán, ahol a szónok Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára volt. Bevezetőben a közelmúlt nagy belpolitikai eseményeire, a párt-, a népfront, a szak- szervezetek és a KISZ kong­resszusára, az országgyűlési és tanácstagi választásokra emlé­keztetett Sarlós István, hang­súlyozva: a széles körű, érde­mi előkészület, majd a válasz­tók felszólalása, a küldöttek munkája hűen tükrözte mind­azokat az alapvonásokat, ösz- szefüggéseket, amelyek né­pünk életét, ma és a követke­ző években is meghatározzák. — Ügy vélem, ezeknek élé­re a szocialista nemzeti egység további erősödése kívánkozik — folytatta beszédét. — Azé az egységé, amely az ország jelenét, jövőjét, döntően be­folyásoló kérdésekben például az államiság, a politikai be­A fóti Vörösmarty Művelődési Ház menyecskekórusának tagjai nyúj­tották át az ünnepi kenyeret az elnökségben helyet foglaló párt- és állami vezetőknek és a szlovák vendégeknek egyaránt jók a termelési fel­tételek, mindkét ágazat mo­dem eszközökkel rendelke­zik. Ez azonban nem elegendő a világszínvonalú termékek előállításához. Nélkülözhetet­len az emberi gondolkodás és cselekvés. Ahhoz, hogy az egész népgazdaság gyorsab­ban, rugalmasabban alkal­mazkodjék az új feltételek­hez, sokkal több önálló gondo­lat, kezdeményezés és bátor kockázatvállalás szükséges. A termelő, alkotó közössé­gekben hatalmas erők rej le­nék. Ezeket mindenütt fel kell tárni, és hasznosítani. A párt- és a szakszervezetek ép­pen ezt tartják szem előtt, amikor a szocialista demokrá­cia bővítésére ösztönöznek. Ahogyan a gazdaság fej­lesztésében mérsékelnünk kel­lett az ütemet, úgy az élet- színvonal növelésében sem léphetjük túl a gazdaság ad­ta kereteket. De az elért élet- színvonal megőrzése, mérsé­kelt fejlesztése csak akkor le­hetséges, ha mindenki a maga helyén jóval keményebben, ‘'célratörőbben dolgozik. A béreknek, jövedelmeknek arányban kell állniuk a mun­ka mennyiségével, minőségé­vel. A jól dolgozó embereknek joguk, hogy kiemelkedhesse­nek, előrejuthassanak. Ez mindannyiunk közös érdeke. Ugyanilyen közös , érdek, hogy a társadalmi juttatásokból azok részesüljenek nagyobb mértékben, akiknek a szemé­lyes és családi körülményei rendezkedés, a béke ügyében alapvetően azonos álláspont mögé sorakoztat fel munkást, termelőszövetkezeti dolgozót, értelmiségit, vallásost és ateis­tát, aktív dolgozót és nyugdí­jast. Mindezek alapján állít­hatjuk jó szívvel, nyugodt lélekkel: Magyarországon ma erős a népünket összefűző, az azonos cél mögé felsorakoztató nemzeti egység. Az ünnepi szónok kiemelte, hogy a szocialista nemzeti egység o párt helyes szövet­ségi politikájának alapján erősödött. A népfront — mi­ként eddig is tette — alkotó részese lesz gazdasági ter­veink ismertetésének, megvi­tatásának, alakításának, hi­szen gazdaságpolitikai tevé­kenysége erőteljesen ösztönöz a közös gondolkodásra, a tu­datos cselekvésre, a döntések­kel járó felelősségvállalásra. Űj létesítménnyel, a Dunai Vasmű konverter-acélmű első egységének üzembehelyezésével ünnepelték szerdán Dunaújvá­rosban az alkotmány napját. Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese mondott beszédet. Elöljáróban emlékez­tetett arra. hogy 31 évvel ez­előtt kezdték építeni hazánk első szocialista városát. Duna­újvárost. Az azóta eltelt há­rom évtized alatt a Dunai Vasműben nemzetközileg is je­lentős kohászati termelőkapa­citás jött létre. Fejlesztésé­nek fontos állomása a szovjet tervek alapján, szovjet be­rendezésekkel épített konver­ter-acélmű, amelynek első egysége az eredeti határidő­nél négy és fél hónappal ha­marabb megkezdte az üzem­szerű termelést. A Minisztertanács elnökhe­lyettese ezt követően egyebek között azt hangsúlyozta, hogy további gazdasági fejlődésünk­nek is nélkülözhetetlen forrása és meghatározó eleme a KGST keretében kialakult sokoldalú együttműködés. Nem azt kell eladnunk, amit termelünk, hanem azt kell ter­melnünk, amit szívesen meg­vásárolnak tőlünk a világpia­con — hangoztatta Marjai Jó­zsef, majd rámutatott: a KGST tagországai is a koráb­binál szigorúbb mércével mé­rik a teljesítményünket, ter­mékeinket. Végül arról beszélt, hogy a kedvezőtlen külső kö­rülményekhez csak akkor tu­dunk sikeresen alkalmazkod­ni, ha korszerűsítjük saját or­szágunk iparának irányítását. Nagy tartalékaink rejlenek még a vállalatok közötti ter­melői-szállítói kapcsolatok ész- szerűsítésében és a szerződé­ses fegyelem megszilárdításá­ban, vállalaton belül pedig az önköltségcsökkentésben, az anyag- és energiatakarékosság­ban. Nagygyűlést rendeztek szer­dán Kisvárdán is az alkot­mány napja alkalmából. A szónok Pullai Árpád közleke­dés- és postaügyi miniszter volt. A miniszter részletesen fog­lalkozott az elmúlt három évtizedben elért, történelmi mértékkel mérve is számotte­vő eredményeinkkel, a szocia­lista ipar és a mezőgazdaság kialakulásával és fejlődésével, amelynek nyomán hazánkban a nemzeti jövedelem csaknem ötszörösére emelkedett. Rá­mutatott: most olyan szakasz­ban vagyunk, amikor az anyagi termelésbén és népünk életkörülményeinek, életszín­vonalának javításában elért vívmányaink megszilárdítása és a további biztonságos, szo­lid fejlődés megalapozása a döntő feladat. E célok elérése következe­tes munkát, erőfeszítéseket igényel — mondotta. — Javult a munka szervezettsége, kez­denek kibontakozni a fejlődés minőségi tényezői, kihaszná­latlan lehetőségeink azonban az élet minden területén meg találhatók még. Nem mindig megy zökkenő nélkül terveink valóra váltása. Közismert, hogy társadalmunkban vannak nem kívánatos jelenségek, tartják magukat és helyen­ként újra is termelődnek ma­radi felfogások, nemegyszer becstelen törekvések is. Vala­mennyi becsületes embernek érdeke, hogy előrehaladásunk akadályait leküzdj ük és min­den támogatást megkapjanak azok, akik céljaink elérésére törekednek.* A miniszter utalt arra, hogy a magyar népgazdaság az év első felében is alapvetően a terv fő követelményeivel össz­hangban fejlődött. Ez az ipar­ra, a mezőgazdaságra, az épí­tésre, a közlekedésre és a ke­reskedelemre egyaránt vonat­kozik. Külön szólt a mezőgaz­daságról, amelynek munkáját az ország közvéleménye nagy figyelemmel és megbecsülés­sel kiséri. PEST NIEGYE SS ÜNNEPEL Cegléd dolgozói az ÉVIG kisgépgyárának kultúrtermé­ben rendezett ünnepségen em­lékeztek meg az alkotmányról Kovácsné Szabó Veronika, z. Hazafias. Népfront városi bi­zottságának titkára mondott köszöntőt, majd Kovács Ká­roly, a városi tanács elnöke tartott beszédet. Az ünnepsé­gen kitüntetések átadására is sor került: a kiváló társadalr mi munkás címet 6-an, az érdemes társadalmi munkás kitüntetést 17-en nyerték el. Bódizs Antal, a Kossuth Tsz elnöke új búzából sült cipót adott át Tankó Zoltánnak, az ÉVIG • ceglédi gyárigazgatójá­nak. A nagykőrösiek a Trakis Szövetkezet telepének csarno­kában rendezték meg az al­kotmánynapi városi ünnepsé­get Horváth Lehelnek, a népfront városi bizottsága el­nökének köszöntője után Rácz Zoltán, a Trakis telepvezetője mondott ünnepi beszédet. Fe­kete József, a Mészáros János Tsz elnöke átadta az új ke­nyeret az iparvállalatok kül­dötteinek. Gotzián Lászióné, a városi pártbizottság titkára és Csípő Balázs, a népfront vá­rosi titkára kiváló és,érdemes társadalmi munkás kitünteté­seket adott át Szentendrén a Felszabadulá­si emlékműnél tartották a vá­rosi ünnepséget, amelyen meg­jelent S. Hegedűs László, ta Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, ország- gyűlési képviselő is. Az ün­nepség fényét növelte, hogy ekkor tartották a baráti had­seregek V. nyári spartakiádjá- nak záróünnepségét. Kazai Barna vezérőrnagy, helyőr­ségparancsnok megnyitó sza­vai után dr. Barát Endre, a szentehdrei városi pártbizott­ság első titkára tartott ünne­pi beszédet. Ezután Szeremlei Béla főmezőgazdász és dr. Leitereg András ágazatvezető, az Óbuda Tsz dolgozói átad­A Minisztertanács ülése Kisüzemek—szövetkezetek fejlesztéséről A hatósági eljárások korszerűsítéséről A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács szerdán, ülést tartott. Az érdekképviseleti szervek bevonásával megtárgyalta a lakosság ellátásában és a gazdaság szervezeti rendszeré­nek korszerűsítésében hasz­nos kiegészítő szerepet betöl­tő kisüzemi és szövetkezeti gazdálkodás fejlesztésével ösz- szefüggő javaslatokat. Elfo­gadta a kisüzemi termelés ke­reteiben újonnan létrehozható szervezeti formák működési feltételeiről, ezek jövedelmé­nek és adózásának szabályo­zásáról, valamint a , vállalatok egyes — kisüzemi vagy szol­gáltató jellegű — részlegeinek szerződéses rendszerben tör­ténő üzemeltetéséről szóló elő­terjesztéseket. Módosította . a magángépjárművek személy- és áruszállításra való fel- használásának szabályait. Az intézkedések 1982. január 1-én lépnek hatályba. A jogszabá­lyok többségét szeptember vé­géig teszik közzé. A kormány megtárgyalta a gazdasági bizottság összefog­lalóját a műszaki előírások és szabályzatok korszerűsítésére és a hatósági eljárások egy­szerűsítésére hozott intézkedé­sek eddigi tapasztalatairól. Megállapította, hogy a mun-, ka eredményesen halad. Csökkent a hatósági előírások száma, a műszaki vizsgálatra kötelezett termékek köre. Az országos és ágazati szabványok felülvizsgálata nyomán jelen­tősen mérsékelték a kötelező szabványok számát. A kor­mány jóváhagyta a gazdasá­gi bizottság állásfoglalását e munka folytatásáról és kiszé­lesítéséről. A Minisztertanács meghall­gatta a gazdasági bizottság tájékoztatóját az 1981. évi za­vartalan energiaellátás biz­tosítására hozott intézkedések tapasztalatairól. Megállapítot­ta- hogy az ésszerűsítési és takarékossági intézkedések eredményesek voltak, ezért a kormány elismerését fejezte ki. A kormány — a tudomány­politikái bizottság jelentése alapján — értékelte a közép­távú kutatási tervben szerep­lő programok megkezdésének első féléves tapasztalatait és határozatot hozott a munka meggyorsítására. Elfogadta A települések fejlődésének irá­nyítását megalapozó kutatások című programnak az országos középtávú kutatási-fejlesztési tervbe való felvételét. A ku­tatások irányítására a Magyar Tudományos Akadémiát kérte fel. A hazai keséi®! hírei övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja fogadta a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa és a Magyar Szolidaritási Bizott­ság meghívására hazánkban tartózkodó Dél-nyugat Afri­kai Népi Szervezet (SWAPO) küldöttségét, amelyet Sam Nujoma elnök vezetett. A küldöttség szerdán elutazott Budapestről. Hetényi István pénzügymi­niszter meghívására augusz­tus 16—19 között hivatalos lá­togatást tett hazánkban Svend Jakobsen, a Dán Királyság pénzügyminisztere. Fogadta Faluvégi Lajos miniszterelnök­helyettes, az Országos Terv­hivatal elnöke is. Viktor Bolor, a Román Szo­cialista Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából szerdán megkoszorúzta a román hő­sök sírját a Rákosligeti teme­tőben. A koszorúzásnál je­len voltak. a Külügyminiszté­rium, a Honvédelmi Minisz­térium, a Fővárosi Tanács és a XVII. kerületi tanács kép­viselői is. ták a frissen sült kenyeret a Beton- és Vasbetonipari Mű­vek szentendrei gyára képvi­seletében megjelent Stelich Emil főkönyvelőnek. Dunakeszin a 4. sz. általá­nos iskola előtti téren tartot­ták az ünnepséget. Papp Lász­ló, a Szakszervezetek Szakma­közi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Ró­nai Ár pád, a városi pártbizott­ság első titkára és Antal Já­nos, a városi népfrontbizott­ság titkára ezúttal 28 társadal­Munkás-paraszt találkozót,' ünnepi közgyűlést rendeztek tegnap az érdi Bentavölgye Tsz központjában. A munká­ban élenjáró dolgozók közül 19-nek adták át a Szövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntetést. Oklevelet és az ezzel járó pénzjutalmat kapott 7 szocia­lista brigád. Majd Dékány Ist­ván baráti szavak kíséretében átnyújtotta az ünnepi alka­lomra sütött, nemzeti szalag­gal átkötött kenyeret Pajor Imrének, az MGM diósdi gyá­ra pártvezetősége titkárának. Az eseményen részt vett Tóth István, az MSZMP Pest megyei Végrehajtó Bizottságának tag­ja, a DHV vezérigazgatója, Ba- iázs Gézáné, a százhalombattai pártbizottság első titkára, Mé- rai Tibor, az érdi pártbizott­ság első titkára, Kállai Gyula, a Budai járási rendőrkapi­tányság vezetője, dr. Benussi Silvio, az érdi városi tanács elnöke is. A meghívóban ünnepé­lyes közgyűlésre invitálnak a rendezők. De ahogy Dé­kány István elnök szavait hallgatom arról, miként dolgoztak az élső fél esz­tendőben a szövetkezet tagjai, alkalmazottai — szinte személyenként di­csérve és bírálva — egyre inkább az a meggyőződé­sem, ezt az összejövetelt a bensőségesség, a csalá­diasság jellemzi. Amikor később a munkás-paraszt találkozó mai értelméről kérdezem,' ugyancsak vala­mi ehhez hasonlót fogal­maz meg. — Azt szeretnénk, ha a Arcok egy találkozóról vezetők, dolgozó tsz-tagok és ipari munkások még az ilyen jelentős eseményeken se merevednének protokol­láris, görcsbe — mondja, ö és munkatársai vallják, ér­demes átmenteni a mába azoknak a mozgalmi idők­nek a tartalmát, amelyek a felszabadulás utáni kor­szakot, a falujárást, a szö­vetkezetesítés melletti agi- tálást és a gyári munkások­kal való együttműködést jellemezték. Arcok a teremben. Szin­te kivétel nélkül olyanoké, akik életükben végigjárták a parasztság küzdelmes út­ját. Farkas József, aki je­lenleg gépkocsivezető a Bentavölgyében, tízéves ko­rában árván került az Al- sótengelici Állami Gazda­ságba. Vizet hordott az aratóknak, tizenhat éves korában már ott ült a ke­gyetlenül rázó Hoffer- traktor vasnyergében. Na­pi 16 órát dolgozott, s most — 1975 óta — végleg itt lelt otthonra. — Most vettem autót, bár sohase volt szándé­komban, de annyi nap el­megy a vonaton az utazás­sal — vall csendesen. Lát­szik, győzött az életen, s csak karján egy súlyos sé­rülés hege mutatja, hogy hosszú volt az út idáig. Nem csupán a szövetke­zettel kapcsolatban álló ipari üzemek munkásai vettek részt az érdi szö­vetkezet jó hangulatú ren­dezvényén. Drevenka Fe­renc például azokat képvi­selte, akik nemcsak hogy ipari szakemberek — ő egyébként kőműves — ha­nem egy ipari óriásban, a DKV-ban dolgoznak a tsz brigádjának tagjaiként. Kétlakinak is nevezhet­nénk őket, hiszen egy me­zőgazdasági üzem dolgozói mégis közelebb állnak a gyárhoz, mint a földhöz. Munkások, parasztok ma együtt élnek a termelőszö­vetkezeten belül és a me­zőgazdasági munkákban tevékenykedők is inkább hasonlítanak az előbbiek­hez, mint az egykori föld­művesekhez. Találkozá­saik, kapcsolataik gazdasá­gon belül és kívül minden­naposak, tegnapi együttlé- tük inkább csak amolyan betetőzésfélének számít, családi ünnepnek, alkot­mány napunk előestéjén. mi munkásnak nyújtott át el­ismerő oklevelet. Kiss Sándor, az Alagi Állami Gazdaság igazgatója új búzából sütött cipót aaott át Metyuo Gyulá- nenak, a városi tanács elnöké­nek. Százhalombattán a városi tanacs leiuiszueu nagytermé­ben került sor az ünnepségre, amelyen részt vett dr, Külosí Ernő, a Pest'megyei pártbizott­ság tagja, a Dav vezérigazga­tója is. movacs László, a DriV szakmunkása, a város ország- gyűlési Kepviseióje monuott ünnepi beszédet. A váci városi ünnepség szín­helye a most átadott uomoasi utx böicsuae volt. Az ünnepség szónoka, dr. Vágvöigyi József, a r-est megyei ranaes elnök­helyettese megemiettezett az alkotmány születéséről, és az államalapító István királyról. Részt vett a megemlékezesen Pálmái László, a városi párt- bizottság titkára, Tári Kálmán, a városi tanács elnökhelyette­se és Pinter Sándor, a népfront járási és városi elnöke. Szobon, a sokoldalú határ­menti együttműködést ünnepel­ve találkoztak a váci, és a csehszlovák lévai és érsekúj- vari járások párt, állami es társadalmi szervezeteinek kép­viselői. Több mint egy évtize­des múltja van már a szlová­kok és magyarok példás együttműködésének, amelyet testvérjárási kapcsolattá fej­lesztettek. A szobi találkozón részt vett Krima János, a vá­ci járási pártbizottság első tit­kára, csehszlovák részről ott volt dr. Bemard Sloboda, a CSKP lévai járási bizottságá­nak vezető titkára. A vendégek megtekintették a szobi kenyér­gyár és a vámosmikolai cuk­rászüzem termékeit, majd dél­után látogatást tettek a vácrá- tóti botanikus kertben, utána pedig részt vettek Foton, a já­rási ünnepségen. A Fóti Gyermekvárosban rendezték meg a váci járás alkotmánynaoi ünnepségét. A vendégeket Cselőtei József, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom