Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-12 / 188. szám
** 1981. AUGUSZTUS 12., SZERDA Törteli vállalkozás Bontóból jön sok alkatrész Alkatrész. Ebből van a legkevesebb — sóhajtoznak a gazdaságok tavasztól őszig, ősztől tavaszig. Hiánycikklista viszont akad tekintélyes hosz- szúságú. No, meg bosszúság is. Ha például épp a legnagyobb dologidőben mondja fel a szolgálatot a kombájn, a traktor, a munkagép, épp akkor áll, árúikor a tervszerűen ütemezett feladatok megkövetelnék, hogy dolgozzon. Egész évben gyakran adunk hírt arról, éppen milyen pótalkatrész vezeti a hiánycikkek sorát, vagy milyen intézkedések születnek a szorító gondok enyhítésére. Megoldás természetesen sokféle lehet. Szervezetten, vagy netán tűzoltómunka eredményeként. A gazdaságok nagy része igyekszik a legkülönfélébb úton-módon segíteni önmagán. Az aratás nonstop tevékenysége közepette, ha egy-egy kombájn kidőlt a sorból, kölcsönkérték, vagy beszerezték a hiányzó alkatrészt egymástól — vagy ahonnan tudták. Nem újkeletű Kínálkozik azonban a folyamatosan jelentkező probléma megoldására egy más módszer is. A találmány nem új keletű, alkalmazóját legfeljebb azért illeti dicséret, mert kihasználja a kínálkozó lehetőséget. A termelőszövetkezetek sokrétű melléküzemági tevékenysége a közelmúltban újabbal gyarapodott. A- törteli Dózsa Termelőszövetkezetben idén június elseje óta mező- gazdasági gépbontó üzem működik. Kocsis Sándor üzemvezető az újsütetű kezdeményezés céljáról így beszél: — A mezőgazdasági üzemekben kiselejtezett erő- és munkagépeket bontjuk alkatrészeire. Ami még használható belőlük, az természetesen nem vész el. Ezeket az alkatrészeket és géprészeket a mezőgazdasági üzemeknek vagy kisgéptulajdonosoknak értékesítjük. Nemcsak bontással, hanem a gazdaságokban feleslegessé vált gépek további értékesítésével is foglalkozik a törteli termelőszövetkezet bontóüzeme. Felesleges túlzottan hangsúlyozni, mekkora gondot vesznek le ezzel a gépeiket rájuk bízó gazdaságok válláról, arról nem is szólva, hogy ily módon is enyhítik a kínzó alkatrészhiányt, s további hasznosításra alkalmassá teszik a még felhasználható géprészeket. Jó ötlet volt Az üzemben mindössze tizenkilencen dolgoznak. A rövid idő tapasztalatai azt mutatják, nem volt rossz ötlet a vállalkozás. Azért azt se higy- gyük, a mezőgazdasági gépbontó tevékenységéből fog meggazdagodni a törteli tsz. Szerény nyereséget hoz a konyhára csupán, még úgy is, hogy a bontóüzemhez ott helyben használtiparcikk-kereske- dés is tartozik, ahol az alkatrészeket, gépegységeket értékesíthetik a gazdaságok, vagy a kistermelők számára. Mégpedig a vásárlók szempontjából rendkívül előnyös feltételekkel, hiszen a felújított vagy bontott alkatrészeket természetesen nem új áron forgalmazza a szövetkezet. A különböző osztályba sorolt cikkeket meghatározott áron — az osztálynak megfelelően — kínálják. Három megyének Nemcsak a Pest megyei gazdaságok fogadták örömmel a törteliek vállalkozását. Szolnok és Bács-Kiskun megye termelőszövetkezetei is a megrendelők, a rendszeres partnerek sorába tartoznak. A nyári nagy munkák kezdete előtt különösen nagy forgalmat bonyolított le a bontóüzem. A három megye gazdaságai nemcsak a hiányzó alkatrészek reményében keresték fel, hanem feleslegessé vált és számukra használhatatlanná lett masiA nehezebb gazdasági körülmények ellenére Újabb gázfogyasztó háztartások Megvalósultak az utóbbi öt évre előirányzott kőolaj- és gázipari alapvető fejlesztési feladatok; bár a nehezebbé vált gazdasági körülmények mliaitt csökkentek az anyagi erőforrások, a szállító- és elosztóvezetékek építésében, a háztartások vezetékes és pb- paliackos ellátásában túl is teljesültek az ötéves előirányzatok — állapította meg az ipari miniszter előterjesztése alapján az Állami Tervbizott- ság. A testület előzetes jelleg; gél jóváhagyta a szénáidról géndpari célcsoportos beruházások VI. ötéves tervi programjának főbb mutatóit, s döntését a Minisztertanács legutóbbi ülése is megerősítette. A jelenlegi tervidőszakban alapvető feladat a hazai kőolaj- és földgáztermelés szin- tentartásához szükséges fejlesztések megvalósítása. Gondoskodni kell tehát a felszínre hozott kőolaj- és földgáz- készletek folyamatos pótlásáról, hogy a hazai termelésből évente 2 millió tonna kőolajhoz és 6—6,5 milliárd köbméter földgázhoz jusson az ország. Ebben a tervidőszakban csaknem egy időben több mint száz, műszakilag és értékben jelentősen különböző célcsoportos beruházás megvalósításával kell fejleszteni a kutatás eszközeit, a termelést, a szállítást, az elosztást és a tárolást. Elsőbbséget a bányászati beruházások kapnak. A program szerint a tervidőszak közepétől, 1983-tól hasznosítják az alacsonyabb fűtőértékű, úgynevezett inert gázt is, mégpedig a villamos energia termelésében. A kőolaj- és földigázvezetékrendszert a korábbinál szerényebb ütemben fejlesztik, s így a VI. ötéves tervben 231 km hosszú szállítóvezetók _ és 298 km hosszú elosztóhálózat épül. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vidéken 50— 70 ezer újabb gázfogyasztó háztartás bekapcsolásával számol ebben a tervidőszakban. A propán-bután-gázellátás fejlesztésére 70 új bázis- és cseretelepet építenek, és gondoskodnak a megfelelő palackozó, palackjavító és -töltőüzemek építéséről is. A VI. ötéves tervben így mintegy 300 ezer új palackosgáz-fogyasztó ellátását tervezik. náikat is átadták a törteliek- nek. így, bár zömében mezőgazdasági erő- és munkagépek „adjusztálásával” foglalkoznak, ha a szükség úgy diktálta, átvették a gépkocsikat is. A további hasznosításra teljesen alkalmatlan, selejt gépeket a MÉH-telepre adják el, miután a bontóüzemben már kimondták rájuk a végső ítéletet. Kezdeményezés, egy a sok közül. Sokféle minősítés, jelző kínálkozik a törteliek vállalkozására. Mindegyik igaz, s túl általános is egyben. Hiszen a jó ötletek sorában valóban csak egy a törteli Dózsáé. De nem kevés, hiszen három megyére szólóan igyekszik csökkenteni a gazdaságok olykor-olykor több mint bosz- szantó alkatrészgondjait. S ezért, megérte! G. M. Jókor jött rendelet Zöldség as őstermelőtől A lakossági ellátásban nem kis szerep jut a kistermelőknek, akik a házikertek kincseit, a zöldséget, a gyümölcsöt — egy nemrég született rendelet alapján — frissen kínálják a vásárlóknak a piacon, vagy a forgalmasabb utak környékén. Gödön, az Áfész szomszédságában Husz- ka József őstermelő portékájából szívesen válogatnak a háziasszonyok. A jelek szerint akadt leveszöldség, s főzeléknek való is a terítéken, nem beszelve az uborkáról... Bozsán Péter felvétele Papíron nulla Öregnek a frisset eljárni Nehéz az öregnek a frisset eljárni, s a bölcs figyelmeztetést nemcsak személyekre érthetjük, hanem tárgyakra is kiterjeszthetjük, mint igazat. Hiszen természetes', ami felett eljárt az idő, az viseli ennek a nyomát, a gép, a berendezés többféle formában elavul; pénzügyileg, műszakilag, ténylegesen. A legutóbbi évek átlagát nézve, a megye iparában esztendőnként hat-nyolc százalékkal gyarapodott az eszközállomány, s a szocialista szektor egészében, ugyancsak a megyében, az összes gépi beruházások értéke 4,3—4,9 milliárd forintot tett ki. Tavalyi kabát Szükségszerűen hódít az új technika, mert nemcsak a rendelkezésre álló munkaerő apadása játszik ebben közre, hanem a megoldandó termelési feladatok tömegének, bonyolultságának növekedése úgyszintén. A technikai eszköztár gazdagodásának mértékét megadják a következők: egy évtized alatt, 1971 és 1980 között a megyében több termelőterületen a gépek, berendezések, fölszerelések bruttó érték alapján számított állománya háromszorosára bővült, de átlagosnak vehető, hogy megkétszereződött. Különösen gyors volt a fejlődés a vegyiparban, az építőanyag-ipar néhány iparágában, például a téglaiparban, a mezőgazdaságban, lassú az építőiparban, az élelmiszeriparban. A megye iparában az állóeszközök nettó értéke a bruttó érték 66,5 százalékát teszi ki, s ez rosz- szabb az országos átlagnál, azaz a jelentős fejlesztések ellenére is viszonylag elmaradott, a technikai eszköztár. Egyszerűbben, köznapi észjárásunknak megfelelőbben fogalmazva: minden holmink kopik, elavul, tavalyi kabátunk nem ér ma annyit, mint amennyiért újonnan vásároltuk. Azért nem ér annyit, mert használtuk közben, óvott a hidegtől, az esőtől, szolgált tehát bennünket, bár igaz, akkor sem őrizte volna meg eredeti értékét, ha a szekrényben pihen,, mert más fazon a divat, könnyebb, tetszetősebb kelme lett az új modellek álap- anyaga. Végül annyira ódivatúvá vagy kopottá lesz a kabát, hogy nem érdemes tovább őrizni, mert csak a helyet foglalja, újat kell tehát vennünk, s a régit kiselejtezzük. Fölhagyva a hasonlattal: nem könnyű valóságos és tiszta képet alkotni az állóeszközök ilyesfajta elértéktelenedéséről — mert például a központi ■ határozatok alapján végrehajtott többszöri újraértékelés ismétlődően módosította az arányokat —, az azonban bizonyos, az elavult gép legtöbbször kölönc az ipar nyakán. Az ilyen berendezések, fölszerelések karbantartási, felújítási költségei egyre nagyobbak, s ez ugyan látszatra az üzemeltető baja, végső soron megjelenik a nép- gazdasági összesítésű nyereség, tiszta jövedelem elkerülhető, de el nem került veszteségeiben. A veszteséget a következő magyarázza: az elavult és mégis tovább használt gép leköti a munkaerőt, elfoglalja a termelőhelyet, azaz elvonja mindezeket a korszerűbbtől. Az elavult gépen készülő termék műszaki-használati értéke sem magas, azaz öröklődik az igénytelenség. Nyilvánvalóan az elöregedett gépek, berendezések állásideje is jóval nagyobb az átlagosnál — a gyakoribb karbantartás, javítás miatt —, s a kulcshelyen vannak a termelési folyamatban — például sajtoló, .edző, kikészítő berendezések —, akkor megakasztják a a gyártás teljes menetét. Tapasztalataink szerint — így a megye textiliparában, fémtömegcikk-iparában, élelmiszer- iparában — az elavult gépek munkarend szerinti kihasználása 30—45 százalékkal marad el az átlagostól. Ennek ismeretében már súlyának megfelelően értékelhetjük azt a tényt,.hogy az iparban a leírt, azaz — elsősorban pénzügyileg, ám sokszor műszakilag is — elavult, nulla értékű, de még mindig működtetett gépek aránya a teljes gépállomány 16—18 százalékára tehető. Ellentmondások Több mint kétszázezer gép és berendezés működik egyetlen területen, a gépiparban. Miközben évente nyolc-tíz százalékkal növekszik a gépek, berendezések értéke a fejlesztések következtében, a selejtezés — tehát az eszközök végleges kivonása a termelésből — mindössze a teljes állomány 0,8—1 százalékát teszi ki. Ilyen értelemben is nagy /Cserebere, fogadom, két hét múlva visszaadom — kitekerten így született újra a régi gyerekkorunkból oly jói ismert mondóka. Nehéz lenne ösz- szeszámolni, hogy júniusban, júliusban, augusztusban e már szállóigévé vált mondást hányszor és hányán ejtették, ejtik ki. S ha nincs kitől kölcsönkérni, akkor jobb híján két hónapig az olcsóbb fajtákra vadászunk. De amióta a szezon végi vásár ránk köszöntött, az árengedményesek között kutatjuk. Hogy mit? Hát a bőröndöt. Amibe mindaz belesuvasztható, ami az egy- vagy kéthetes nyaralás ideje alatt kell — s ámi abszolút felesleges! Mert egy a lényeg, akkora legyen az a bőrönd, amibe nem sok minden — de minden belefér. E bőröndvadászat közben megfeledkezünk tavaszi sirámain]c- ról. Arról, hogy hányszor és hány helyen panaszoltuk fel: kevés, nagyon kevés a szakszervezeti beutaló. S mégis. Manapság, ha keresünk valakit, rögtön tódénál: hegyek között, víz partján szakszervezeti üdülőben tölti a pihenésre szánt két hetet. Kevés a beutaló? Híjával vagyunk az üdülési lehetőségeknek? Meglehet, ámbár nekem úgy tűnik, hogy közvetlen vagy közvetett ismerőseim közül végül a panaszkodók mindegyike üdülőjegyhez jutott. Nehéz nyomon követni a hogyant. Tény viszont, hogy a SZOT 388 ezer — belföldi, szanatóriumi, külföldi — helyet biztosított az idén is az üdülőknek. A 19 szakmai szakszervezetnek, illetve a megyei bizottságok nélküli kisebb alapszervezeteknek. Az utóbbi esetben létszámra vetítve osztották tó a beutalókat. HáromszázTényleg kevés? nyolcvannyolcezret. Kimondani sem kevés, de ezzel még nem zárult be a kör. S hogy mennyire nem, annak bizonyságaként elég néhány tény. A Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének Pest megyei bizottsága az idén a SZOT-tól 850 beutalót kapott — a 15 ezer szervezett dolgozóra. A két számot összehasonlítva, a panaszkodóknak van igazuk. De elhamarkodott lenne a következtetés, ha megfeledkeznénk azokról az üdülőkről, melyek vállalati kezelésben, sőt mi több, tulajdonban vannak, s ha kihagynánk a számításból a frekventá.1- tabb üdülőhelyeken az IBUSZ-tól bérelt szobák számát is. Az utóbbi bérlői is gyárak, vállalatok, intézmények. 14 a rövid a karod, toldd meg egy lé'1 péssel elvét alkalmazva, nem ismerünk lehetetlent. A kevésből, ha nem is sokat, nem csupán elfogadhatót, hanem nagyjából elfogadhatót teremtünk. S nincs ebben semmi ördöngösség. Példa is kínálkozik rá épp elég. Százhalombattán a Dunai Hőerőmű Vállalat sem éri be csak a szakszervezet adta lehetőséggel. Balatonkenesén saját üdülőjükben augusztus 31-ig kéthetes turnusokban 100—110 dolgozójuk üdülhet, pihenhet. Pluszként jelenik meg ez a lehetőség a szakmai szakszervezet által adott SZOT-beuta- lókon túl. Csakúgy, mint a csehszlovákiai, az NDK-beli, a bulgáriai üdülés, melyre a cserekapcsolatok révén 30— 40 fős csoportok utaznak. Csopakon meg a Dunai Kőolajipari Vállalat üdülője található. Egy-egy szezonban itt 700-an pihenhetnek, a szak- szervezeti beutalók boldog tulajdonosain kívül. S a szakma más vállalataival, illetve a partnerekkel meglevő jó kapcsolat ahhoz is hozzásegíti őket, hogy újabb 700 cserehelyet kínáljanak országhatáron belül az üdülőknek. S külföld? Az NDK-ba, az Alacsony- Tátrába családdal utazhatnak. Aprócska példák, de már jelzik a lehetőségeket. S ezekkel a lehetőségekkel mi bizony tudunk élni. Egyik évben a férj, a következő évben pedig a feleség jogán. Mert, ugye, más és más a munkahely... Persze ellenérvnek mindig itt az ár. 1 mennyibe kerül a szakszervezeti beutaló, s mennyibe a vállalati? Aligha kell bizonygatni, hogy a SZOT-be- utalóért fizetendő térítés kevésbé viseli meg pénztárcánkat, nem hagy olyan nagy nyomot a családi költség- vetésben. De ezt a lehetőséget, köny- nyebbséget elsősorban a nagycsaládosoknak kell kínálnunk. Még azokban a szakmákban is. melyek a lehetőségekkel bővelkednek! Nem feledkezvén meg azokról sem, kiknek lehetőségei mások, behatároltak, mint például a kisváros kis iskolájában vagy a falusi településen oktató pedagógusoké Náluk tényleg ritkán kerül sor üdülésre. szákszervezeti beutalóval. Bár ők ritkábban panaszkodnak. A zokszó a kijelentés, hogy kevés a beutaló, inkább a lehetőségekben bővelkedőb! szakmák képviselőitől hangzik el. abo’ a kevés — nem is olyan kevés! Varga Edit különbségek lelhetők az ipar egyes területei között, mert volt, ahol pótlás, fejlesztés alig történt, a meglevő eszközök viszont egyre öregebbek, azaz elhasználtabbak lettek, így például a malomiparban a gépek, épületek 60—63 százalékát minősítik elavultnak a szakág irányítói, a vegyiparban viszont — ahol jelentős beruházásokra került és kerül sor — ennek negyedét sem teszi ki ez az arány. Szándékosan húzunk új meg új vonásokat az amúgy is sokféle alakzatot magába foglaló képen, s nemcsak azért, hogy az ábrázolandó helyzet bonyolultságát fejezzük ki, hanem azért is, hogy óvjuk és óvakodjunk az elsietett általánosításoktól. Mert igaz, a papíron nulla értékkel szereplő eszközök egy része csupán teher, mindenféle haszon nélkül, de vannak esetek, amikor — s ez bizonyos fokig ellentmondás, a szabályozás és az ösztönzés kettősének tökéletlenségére utal — nagyon is gazdaságosan használhatók. Egyrészt azért, mert a pénzügyi leírás nem mindenkor fedi a műszaki, gyakorlatban! nulla értéket, másrészt, mert az adott termelési folyamatban az ilyen eszköz még tökéletesen megfelel a vele szemben támasztott követelményeknek. Szó nincs tehát arról, hogy minden nullára értékelt gépet és berendezést mindenütt azonnal ki kellene lökni — mert akkor például a megye sütőiparában rögtön megbénulna a termelés és vele a lakosság ellátása! —, sokkal inkább azt szükséges aláhúzni, hogy ott gond ezeknek az eszközöknek a megléte, ahol akadályozzák a kívánatos fejlesztést, ahol meggátolják a hatékonyabb munkát. Persze: a kívánatos fejlesztéshez forrás is kell, azaf pénz, s amíg az nincsen, addig az elöregedett gépek termelnek, de ennek tényleges költségeit kevésbé a vállalat, sokkal inkább a népgazdaság érzi. S ez megint a szabályozás, az ösztönzés, az érdekeltség sokszoros ellentmondásaira, ütközéseire vet fényt. Hiszen a megyében a termelők tekintélyes csoportja jó fejlesztéseket határozott el és kezdett meg, ám mivel közben a központi irányítás többször is változtatta a jövedelem-elvonás és a fejlesztési- alap-képzés kereteit, ma ezek a vállalatok és szövetkezetek teljesen új követelményekkel kerültek szembe. A nagy kár Figyelmeztető adat: a gépiparban öt esztendő alatt a korábbi másfélszeresére nőttek a karbantartási kiadások, az élelmiszeripari üzemeknél, így konzervgyárainknál, megkétszereződtek. Bizonyos fokig azért következett be ez a helyzet, mert a karbantartás ma is döntően — 65—70 százalékban — kézi munka. Termelékenysége alacsony, így azután már érthető, miért köt le ez a tevékenység — nemzetközi összehasonlításban — az indokoltnál jóval több embert. A karbantartási kiadások gyors emelkedését mégsem ez, hanem az magyarázza, hogy az elavult gépek használata csak egyre nagyobb ráfordítások mellett lehetséges. Nem csekély veszteség az átlagosnál sűrűbb javítgatások költsége, az elavult eszközök állásidejének magas aránya, mégis, az igazán nagy kár a megmerevedett technika, technológia, a piaci követelményektől folytonosan elmaradó termék. A papíron nulla, ami látszatra nem oszt, nem szoroz, fgy válik forrásává a gyakorlatban sok milliárdos eredménycsökkenésnek, s bár e javaink ténylegesen nem sokat érnek, valójában ezért a legtöbbe kerülnek. Mészáros Ottó i 1 A
