Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-26 / 174. szám

NAGYKŐRÖSI NAGVKC: K^tíi ívfa A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM 1981. JÚLIUS 26., VASÁRNAP Közműves telkek Újabb lehetőség az építőknek A város, pontosabban a ta­nácsi gazdaság VI. ötéves ter­vében összesen mintegy két és fél száz lakás felépítéséről lehet olvasni. Ezek közül az úgynevezett célcsoportos be­ruházási terv végrehajtása so­rán 65 . tanácsi bérlakás és 48 tanácsi értékesítést! lakás épül meg. A többi, lakás beruhá­zója az OTP lesz Ezek kö­zül már tető alá került az OTP-fiókot is magában fog­laló 17 lakásos ház a régi postapalota mellett. Teljes átalakítás Noha az építkezés látvá­nyosabb része valóban befeje­ződött, még mindig sok a munka a házon. Az OTP építi a Dózsa György úti lakótele­pet a Toldi iskola felől le­záró 38 lakásos épületet is. Megkezdődik a tervidőszak­ban a Kossuth Lajos utcai lakótelep második ütemének építése is. Ennek során >cé- szülnek el az említett két és fél százból az előbb még fel nem sorolt lakások, vagyis 90 család otthona. Akik legalább időnként megfordulnak a Kossuth La­jos utcán, azok tudják, hogy a lakótelep előtt, a készülő ABC-áruház mellett is épül­nek lakóházak. Ezeket legin­kább MESZOV-lakásokként említik. Mégpedig azért, mert itt valóban a majdani lakók fogtak össze, lakásépítő szö­vetkezetét alakítva otthonuk megteremtése érdekében. Nos, hasonló építkezésekre bőségesen nyílik majd lehető­ség a következő esztendők­ben. Szükség is lesz e lehető­ségek kihasználására, hiszen mint láttuk, sem a városi ta­nács, sem pedig az OTP nem képes annyi lakást építeni, mint például az elmúlt terv­időszakban. Más lapra tarto­zik, hogy az OTP -hitelekkel továbbra is segíti a magán­vagy a Kossuth utcai mintá­jára megszervezett szövet­kezeti építkezéseket. Mindeddig erősen gátolta városunkban a magánerős építkezéseket az a körülmény, hogy a mai igényeket kielégí­tő telkek lényegében elfogy­tak. A gazdaságossági meg­fontolások mellett ez a tény is magyarázza azt, hogy a nagy­kőrösiek inkább fogtak bele régi házak teljes átalakításá­ba, akár le is bontva a régit, mint új építkezésbe. A városi tanács szerencsére idejében észrevette saját (és az OTP) lehetőségeinek be­szűkülését, tisztában volt a már-már aggasztó telekhiány- nyai is, s már az általános rendezési terv készítésekor gondolt arra, hogy minél előbb gyarapítsa az építési telkek számát. Ha kell, ak­kor anyagi áldozatok válla­lásával is. A városi tanács végrehajtó bizottsága pontosan 1979. március 8-án hozott határoza­tot arról, hogy a VI. ötéves tervben, amikor a lakáshiány tekintélyes hányadát csak magánerőből lehet megszün­tetni, a kívánatos mennyiség­ben álljon telek az építkezők rendelkezésére. A határozat kimondása óta eltelt két esz­tendő, s azalatt történt egy s más. Noha ezek az események önmagukban is egy érdekes történet részei lehetnének, szóljunk most csak az ered­ményről. Ez pedig az, hogy elkészült a Kárász, a Bíbor, a Toldi, a Gyopár és a Rák ut­ca, valamint a Kőrös ér ál­tal határolt terület részletes rendezési terve, s azt először a városi tanács városfejleszté­si bizottsága, majd végrehajtó bizottsága is elfogadta. A terv jóváhagyásáról tudó­sító jegyzőkönyvben jóformán még meg sem száradt a tin­ta, s valójában ez az első nyilvános híradás a döntésről, az érdeklődés máris igen nagy. A lelkesedés persze még kissé korai, hiszen a részletes rendezési terv még ugyebár nem telek, s külö- hösen nem megvásárolható telek. A helyzet azonban biztató. A városi tanács és szakigaz­gatási szervei gyorsított eljá­rással igyekeznek a tervet valóra váltani. Sajnos, e munka során elég sok felada­tot kell megoldaniuk. A maj­dani több száz telek helye egyelőre még termelőszövet­kezeti vagy magántulajdon­ban van. Ha ez a gond ren­deződik, akkor meg kell kez­deni a terület feltöltését és a közművek kiépítését. A terület egy részén teljes közművesítést, másutt csak részlegeset' tervez a ta­nács. E munkákkal egy idő­ben, vagy még előbb is hoz­zá kell fogni a kiméréshez is. Mindez időbe telik a gyorsí­tott ügyintézés ellenére is. Nem fedezik a költséget Időbe és pénzbe. Olyannyi­ra, hogy a városi tanács vé­gül is ráfizet majd vagy 8— 10 millió forintot az üzletre, hiszen a telekárakat nem ver­heti fel a csillagos égig. A szerényebb eladási árak vi­szont teljesen bizonyos, hogy .nem fedezik az előkészítés költségeit. A lényeg az, hogy megszű­nik a telekhiány, s ami nem utolsó szempont, a városköz­ponttól egy macskaugrásnyira lehet majd építkezni. A ma­ga idejében természetesen ar ról is tájékoztatjuk olvasóin­kat, hogy mikor gondolhat­nak komolyan a telekvásár­lásra. A tervezgetést minden esetre már most meg lehet kezdeni. Arról van szó ugyanis,/ hogy a telkek jelen­tős hányadán úgynevezett csoportos családi házakat kell majd építeni a most jóváha­gyott terv szerint. Nos, ezeket a csoportokat, MESZÖV-lakások építőkö­zösségének mintájára meg kell szervezni. Belátható időn belül Lapunk az időpontokról szóló tudósítás közlése mel­lett azzal is segíteni igyek­szik majd az építkezőket, hogy amikor arra szükség lesz. részletesen ismertetjük rendezési tervet, az építő kö­zösségek szervezését szabá­lyozó rendeleteket s végül, de nem utolsósorban, tájékoztat­juk olvasóinkat az árakról és az OTP által nyújtható hite­lekről is. Reméljük, hogy ^ minderre belátható időn belül sort ke­ríthetünk. Farkas Péter A szolnoki rádió műsora Július 27-től augusztus 2-ig Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Hétfői hullámhossz. Egyedül nem megy... 18.00: alföldi krónika. 18.15: Discomuzsika. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és müsorelözetes. Kedd, 17.00: Hírek. 17.05: Modugno énekel. 17.15: úttö­rőhíradó. 17.30: Könnyű hang­szerszólók. 17.40: üzemi lap­szemle. 17.45: Fúvós kamara­zene a Kilian Repülőmúszaki Főiskola zenekarainak hang­versenyéből. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Popzene a Fourteps együttes ielvételei- böl. ' 18.26—18.30: Hírösszefog­laló. Lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjú­sági magazinműsor. 18.00: Alióldi krónika. 18.15: A teg­nap slágereiből énekel Tom Jones. 18.26—18.30: Hírösz­szeíoglaló. Lap- és műsorelő­zetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Könnyűzene Richard Anipag felvételei Dől. 17.15: Egészsegőrök. 17.25: A szarva­si citerazenekar játszik. 17.35: Szabadidő...? 17.45: Az EDDA együttes felvételeiből. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Előadó a szerző. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és mű­sorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. 17.05: Ritmusródeó. 17.35: Kulturális figyelő. 18.00: Alföldi króni­ka. 18.15: Nótakedvelőknek. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Szombat, 7.00: Román nyel­vű műsor. 7.30: Kellemes hét­végét! (Műsorismertetés. Hí­rek. Lapszemle. Piaci séta. Filmlevél.) 8.00: Hírek, időjá­rásjelentés. A héten történt. 8.30: Ritmusródeó. 9.30: Alföl­di kaleidoszkóp. 9.50: Kedvelt melódiák, népszerű előadók. 10.00: PEPITA-primőrök. Közben: A hét riportja. 10.25 —10.30: Hírösszefoglaló, rr sorelőzeites. Vasárnap, 9.00: Hírek, köz­lemények. Lapszemle. * Prog­ramajánlat. 9.10: A Vll. Du­na-menti Folklór Fesztivál eseményeiről. 9.58—10.00 Programajánlat, műsorelő­zetes. Az adások mindennap 222 méteres középhullámon hangzanak el. Híven a hagyományokhoz Parasztbútort készít a tanító Ha kicsit alaposabban körül­nézünk a városban, azt tapasz­talhatjuk, hogy a lakásokban mind több a házilag készített berendezési tárgy. Ennek a je­lenségnek az egyik oka lehet az, hogy az üzletek áruválasz­téka nem elégít ki mindenkit, vagy nem eléggé praktikus. Az okok legfontosabbika azonban valószínűleg az, hogy az embe­rek szeretnek barkácsolni, ké­zimunkázni. S mindehhez új berendezési tárgyakat kitalál­ni. A vonzalom önmagában kevés, a barkácsoláshoz idő is kell. Régi formák Szerencsére a szabad idő mennyisége növekszik. A- még munkában állók a szabad szombatokra számítanak. A nyugdíjasok pedig az átlag­életkor meghosszabbodására, s ezért bátran rendeznek be ott­honukban kisebb műhelyeket arra számítva, hogy sok-sok éven át dolgozhatnak ezekben. Ügyes beosztással viszonylag sok szabad ideje lehet a gyer­mekgondozási ségélyen levő kismamáknak is. Ezt az időt gyakran töltik kézimunkázás- sal. Gazdasági megfontolások ve­zérlik az építkezőket is, ami­kor barkácsolásba kezdenek. Gyakori eset, hogy egész szo­cialista brigádok fognak ösz- sze az építkezésekhez szüksé­ges felszerelések elkészítésére. Legalábbis barátai körében híres barkácsoló Tar Domokos nyugdíjas tanító. Értője és to- vábbéltetője a festett népi bú­torok készítésének. Kis műhe­lyében 'eleveníti fel a szép hagyományokat, a régi formá­kat és színeket. Az egyhangúság ellen — Nagy tervekkel készültem a nyugdíjasévekre — mondja a barkácsoló tanító. — A ter­vekből valóság lett, mert hoz­záfogtam egy, a mai modern kisméretű lakásokba is jól el­helyezhető, s a mai berendezé­si tárgyakkal is összhangban levő festett parasztbútor-együt- j tes készítéséhez. Ez faliszek­rényből, úgynevezett fali té­kából, asztalból, sarokpadból, valamint ágyneműs- és fehér- neműsládából áll. Magamnak és a lányomnak készítettem fali tékát, szekrényt, asztalt, székeket. E tárgyakat a hagyományo­kat tiszteletben tartva készítem el, de igazodva a mai követel­ményekhez. A kész bútorokat, általában egy alapszínnel vo­nom be. Legjobban szeretem a kéket. A népi festők nagyon értették a módját e különleges kék festék elkészítésének. Bú­toraik színe még száz esztendő múltán sem fakult meg. Saj­nos e festék titkát sírba vitték a régiek. Nagyon nehéz dol­gom van, amikor ezt a kék színt igyekszem megközelíteni és tartóssá tenni. — Olykor nem is kékre festem a bútort, hanem rozs­dabarnára. Ez könnyebb. Dí­szítésül a hagyományos, vagyis a növényvilágot mintázó mo­tívumokat használok. Piros, sárga és fehér virágokat fes­tek. Margarétát, tulipánt, zöld levelek közt, vagy hullámos és pöttyökkel körülvett vonalak társaságában. — Sokan keresik manapság a festett parasztbútorokat az iparművészeti boltokban. Gyak­ran hiba. Vajon miért? — Azt nem tudom, hogy miért nem kaphatók ezek a bútorok. Azt viszont sejtem, hogy miért keresettek. Szerin­tem arról van szó, hogy ezek­kel a régi bútorokkal színeseb­bé tehető a lakás, mozgalma­sabbá a berendezés. Meg az­tán benne élünk a nosztalgia­hullámban is. — Nem véletlen az sem, hogy mind több vendéglőt ren­deznek be a népi hagyomá­nyok felhasználásával. Máskü­lönben az egykori parasztság az általa magasabbrendűnek ítélt életforma utáni vágyát fe­jezte ki a festett bútorok ké­szítésével. — Nagyon valószínű, hogy e bútorok divatját a hajdani úri házakban látott berendezési tárgyak hatására alakították ki. A bútoroknak ez a tartal­ma ma már nyilván elveszett, ma egyszerűen az egyhangúság és az elszürkülés ellen véde­keznek segítségükkel az em­berek. Szép ládákról álmodik — Min dolgozik most? — Egyelőre kényszerpihenőt tartok, mert a műhelyem fel­újításra szorul. Ettől függetle­nül újabb munkákra készülök. Ezekhez gyűjtöm a díszítő mo­tívumokat. A magyarság egyik legrégibb bútordarabja a láda volt. Ezért most különösképpen a ládák érdekelnek. — A kényszerpihenő idején tehát ezekről igyekszem minél több könyvet, tudományos cik­ket összegyűjteni és elolvasni. Közben szép ládákról álmo­dom, melyek az én műhelyem­ben készülnek majd el. Molnár Elekné Bemutató fehér címkékkel Lesz a ceglédi kis expón is Palettizálót gyártanak A nagykőrösi Gépjavító- és Faipari Szövetkezetben egy­más után készítik a G—356-os típusú palettizáió egységra- kományképzőt és alkatrészeit. Jobb oldali képünkön: Hor­váth János és Barta Sándor köszörűs az alkatrészeket ala­kítja. Alsó felvételünkön: Hu- gyák Gyula összeállítja a be­rendezést. Ki autóval, ki vonattal, ki autóbuszon, vagy csak egysze­rűen kétkerekű járművön, mert közel lakik, felkerekedik, hogy megszemlélje, mi újság Nagykőrösön a Cifrakertben, ahol a mini expo bemutatót és vásárt tartják ezekben, a na­pokban, augusztús 5-ig. Koc­kázati alapja terhére rendez­te a Nagykőrös és Vidéke Áfész, a Skála Coop és a Pest, Komárom, Nógrád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat bevoná­sánál. A napokban ez utóbbi tartott bemutatót, vásárral egybekötve, a szomszéd város­ban. Mint ceglédi területi köz­pontjuk jelezte, elsősorban azokat a monopolkészátménye- ket sorakoztatták fel a nagy- közönség előtt, amelyek érté­kesítésével ezen. a vidéken csak ez a Füszért Vállalat fog­lalkozik. Nemcsak a szemnek, a szájnak "is szólt az ismer­kedés, mivel kóstolóval kötöt­ték egybe a bemutatót. Mivel Nagykörösön és kör­nyékén a Nagykőrösi Kon­zervgyár termékeit jól isme­rik, most a debreceni, a sze­gedi és a budapesti konzerv­gyári készítményekről mond­hattak véleményt a vevők. Készételeket, salátákat ízlel­hettek meg, s .ha tetszett, ak­kor vásárolhatják is. A _ be­mutató egyben piackutatással is felért. Nagy érdeklődés fogadta az úgynevezett fehér konzerv­ipari termékeket. Azokat, amelyek minősége, tartalma^ a legszigorúbb minőségi ellenőr­zést is állja, ám az előírttól el_ térő méretaránya miatt — pél dául, ha a dobozba került két húspogácsa összsúlya megfele­lő, ám egyik kisebb, a má­sik nagyobb —.osztályos áru­kért olcsóbban hozzák ezen­túl forgalomba. A fehérárunál is szigorúan veszik a szavatos­sági határidőt. A nagykőrösi bemutatón részt vett Lányi Pál, a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetője és ár. Staczay Jenő, a vállalat igaz­gatója is. Az alkalmat felhasz­nálták arra, hogy személye­sen tapasztalhassák, milyen köz­vélemény alakul ki a be­mutatóról. Mint az újság olvasói már megtudhatták, hasonló mini expo hamarosan Cegléden is lesz. A tervek szerint a nagy­kereskedelmi vállalat, a Fü­stért itt is hasonló bemutató­val hívja fel a figyelmet az áruválaszték alakulására. Kispályás labdarúgás A volánosok jobbak voltak A 21-es Volán Vállalat nagy­kőrösi. műszaki üzemegységé­nek dolgozói között igen nép­szerű a kispályás labdarúgás. Az alszegi üzem területén le­vő. szép, füves pályán lelkes szurkolósereg előtt folytak a 2X20 perces játékidejű talál­kozókkal a házi bajnokság küzdelmei, az üzemrészek kö­zött. A tavaszi forduló nagyon szoros küzdelmet hozott, amit a tabella is mutat 1. Anyagosztály 5 3 — 2 19- 8 6 2. Forgácsoló 5 2 2 1 7-36 3. KRAZ I. 5 2 2 1 4- 7 6 4. Villanyszerelők 5 13 17-65 5. KRAZ II. 5 2 — 3 4-10 4 6. DVCS 5 113 6-13 3 Az őszi visszavágók kezdete előreláthatólag augusztus vé­gén lesz. Az 1980/81. évi Pest megyei szövetségi kosárlabda-bajnok­ság végeredménye. Ifjúsági férfiak. 1. Monori Gimn. 14 11 3 1072:742 25 2. Nagykőrösi G. 14 9 5 843:681 23 3. Cégi. Mg. DSK 14 9 5 779:626 23 4. Váci Gimn. Iá 8 6 769:778 22 5. Nagykátai G. 14 6 8 921:852 20 6. Ceglédi G.« 14 7 7 593:637 20 7. Budaörsi G.* 14 5 9 706:836 18 8. Érői Szak­munkáskép.*» 14 1 13 408:937 13 * = büntetőpont-levonások, ki nem állásért. Ifjúsági nők Budaörsi G.** 14 14 — 985:498 28 14 12 2 816:522 26 14 10 4 660:534 24 14 8 6 702:633 22, 14 6 8 753:650 20 14 3 11 515:701 17 14 2 12 443:824 16 14 — 14 193:705 9 • = 5 büntetőpont levonva. ** = versenyen kívül szerepelt. Az 1981/82. évi bajnokság két idényben folyik majd: ősz­1. Ceglédi Gimn. 2. Monori SE 3. Monori Gimn. 4. Nagykőrösi G. 5. Váci Eü. DSK 6. Nagykátai G. 7 Cégi. Eü. DSK* szel szeptember 19-től decem­ber 20-ig és jövő tavasszal február 1-től május 30-ig. KISZ-es kézilabda 21-es Volán—Áfész 35-26 (21-11). A városi KISZ-es fér­fi kézilabda-bajnokság Kini- zsi-sporttelepi zárómérkőzé­són a volánosok jobbak vol­tak. Kár,, hogy vendégj átéko- saik között akadt olyan is, aki sportemberhez méltatla­nul viselkedett. A végeredmény a következő: 1. 21-es Volán 2 2 -------- 65-42 4 2. Áfész? 2 1 - 1 44-47 2 3. Konzervgyár 2 ------- 2 28-48 — S. Z. Moziműsor Az Olsen banda boldogul. Színes, szinkronizált dán bűn­ügyi film. Előadás: 4, 6 és 8 órakor. A stúdióteremben A fehér csuklya. Színes, szov­jet film, fél 4-kor. Ragadozó madarak. Színes amerikai kalandfilm. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor és fél 8-kor. Hétfői műsor Zugügyvéd zavarban. Színes, szinkronizált olasz bűnügyi film. Előadás 6 és 8 órakor. A stűdióteremben Sivatagi show. Színes,1 ame­rikai természetfilm, fél 4-kor. Mackenna aranya. Színes, amerikai westernfilm, fél 6- kor és fél 8-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom