Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-26 / 174. szám
Itt állunk megfürödve Simogató, lágy hullámok között Bácsi kérem, hol lehel úszni? A századforduló előtt, egészen a harmincas évekig, a mostani gyömrői strandfürdő helyén egy nagy kapacitású téglagyár működött. Hosszú évtizedekig látta el az üzem jó minőségű, nagyméretű téglával a környékbelieket, persze akkoriban megközelítőleg sem épült annyi új ház, mint mostanában. Középületeket nem is emeltek, hiszen valamennyi hivatal régi, ódon falak között működött. Azt mesélik a helybeliek, egyszer süllyedni kezdett a gyár, a gépek, a berendezések. (Talán még most is van a tó alján egy-kettő belőle.) Helyén természetes források törtek fel, hamar elárasztották a bányagödröket. Aztán, amikor megtelt, tófürdővé nyilvánították. A község egyik állomása (akkor még kettő volt) a Gyömrő-Tófürdő nevet viselte. Hétvégeken, szombaton és vasárnap százak jártak ki vonattal a fővárosból fürödni a gyömrői tóra. Kedvelt kirándulóhellyé vált a szép környék, mint ahogy ma is annak lehet nevezni. S ahol egykoron téglákat égettek a forró kemencékben, lóvasút hordta a törmeléket, most kedvelt horgászhely és strandfürdő van. A közelmúltban egyik ismerősöm társaságában jártam a gyömrői strandon. Ezt mondta: — Még sohasem jártam a gyömrői strandon, de kijelenthetem, ilye:# szép környezetben fekvő szabadtéri fürdőt nem sokat láttam az országban. Mint ősgyömrői, némi büszkeséggel hallgattam elismerő szavait. A kijelentés aligha jelenthet meglepetést az olvasó szá- mára, hiszen bizonyára jó né- hányan ismerik a gyömrői strandfürdőt közelebbről is. • Ebben az esztendőben idejében nyitott a strand, május utolsó napjaitól fogadhatják a vendégeket. Persze, az idén is voltak merészebbek, akik már áprilisban megmártóztak a vízben. A víz hőmérséklete ebben az évben még nem érte el a tavalyi maximumot, a 28 Cel- sius-fokot. Ezen a héten például csupán 21—22 fok volt, de, ha jó marad az idő, mára 25 fokos is lehet. — Mit nyújt a gyömrői strand a vendégeknek? _ ké rdezzük Józsa László úszómestert, aki évek óta ellátja ezt a teendőt. — A kellemes környezetben lehetőség van a kultúrált pihenésre, szórakozásra. A tavalyihoz hasonlóan, az idén ismét_ kifestettük a kabinokat, öltözőket és az egyéb helyiségeket. Mi szolid árakkal dolgozunk, sok vendégünk csodálkozik is, hogy ilyen olcsó a belépőjegy. — Van-e úszótanfolyam? — Csontos Illés tanárral együtt vezetjük az idén az úszótanfolyamot, amelyre huszonöt gyerek jár rendszeresen. Ügyesek és fegyelmezettek, s örömmel mondhatom, minden hallgató megtanul úszni. — Akadt már dolga az idén? — Lekopogom, évek óta nem volt vízbe fulladás nálunk. Kisebb mentésre már szükség volt, de általában fegyelmezettek a fürdőzők. Egyesek meggondolatlanul, felhevült testtel ugranak a vízbe, s ez jelenti az egyik legnagyobb veszélyt. A másik probléma — sokan csak kevésbé tudnak úszni —, ennek ellenére, bemerészkednek a mély vízbe is. Hiába vannak a tiltótáblák! Van egy távcsövem, mindig fürkészem a vizet, s a mentőcsónak is A délelőtti órákban jobbá ra a vakációzó gyerekek népesítik be a strandfürdőt. Barcza Zsolt felvételei dőzőket. Hétvégeken a süly- sápi Tápióvölgye Tsz Gödör borozójában rendszeresek a discórendezvények. Ugyanott naponta több száz finom lán- gos talál gazdára; Kellemesen töltheti tehát idejét, aki a gyömrői strandra látogat. >:::ü Már készülnek augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepére Ott rendezik a járási kiemelt ünnepséget, s igazán gazdag lesz a program a vízben is. Lesz úszóverseny, vízbe futás, vízi kézilabda és még, ki tudja, hányfajta vetélkedő. Most már csak abban bíznak a rendezők, hogy a tavalyinál jobb idő fogadja majd a résztvevőket. Mert a siker elsősorban most is az időjá- A testtartással még van egy ráson múlik... kis baj, de ez a fiú már csu- Qér József kafejessel ugrott a vízbe. üzemben van, ha sok a fürdő- ző. Megtudtuk az úszómestertől azt is, hogy akadnak, akik összetörik az üveget a parton, fokozva- ezzel a balesetveszélyt. Az 1. számú általános iskola tanulói által épített erdei tornapályát is már ellopták, csak az maradt meg, ami le volt betonozva... Akad. tehát gond is., A s'traftSon általában. Jiélle- mes zene szórakoztatja a fürA székhelyen Jobb utak A járási székhelyen az utóbbi években sokat tettek a mellékutak javítása érdekében. A napokban fejezték be a rossz állapotban lévő Baj- csy-Zsilinszky utca aszfalt- szőnyeggel való burkolását. A munkálatok, .-csaknem.. kétmillió forintba kerültek. Népszerű üzlet Hiánycikket árusítanak Már a télre készülnek Még egy éve sincs, hogy Gyomron, a Táncsics Mihály utcában megnyílt az Alsó- Tápiómenti ÁFÉSZ 33-as szá- pnú iparcikkboltja. Amint Léé Károlytól, az üzlet vezetőjétől megtudtuk, kedvezően zárták az első fél évet, hiszen időarányosan teljesítették tervüket. Erre az időszakra öt és fél millió forintos bevételt terveztek, s ezt valamivel túl is szárnyalták. Az üzlet hamar népszerűvé vált a gyömrőiek körében. Elsősorban azért, mert sok olyan hiánycikket árusítanak, amely még a fővárosban sem kapható. Elsődleges céljuk, a lakosság igényeinek maradéktalan kielégítése, de jelentős a közületi forgalmuk is. Bár a nyár kellős közepén járunk, az üzltet — előrelátóan — már a téli szezonra gon- ,dol. Széles választék áll a vásárlók rendelkezésére a különböző olajkályhákból. Kapható például a Minikalor, a Mefcalor, a Gemenc és egyéb fajta is. Van bőségesen szén- tüzelésű tűzhelyük is. Váló- gathatnak a vevők a sokszor keresett zománcos és fekete füstcsövekben is. Kapható ezen kívül több fajta hűtő- szekrény és gáztűzhely egyaránt. Gyomron jó ütemben halad a vezetékes ivóvíz bekötése a lakásokba. Az ehhez szükséges horganyzott csöveket szinte kizárólag ebben az üzletben vásárolják meg a helybeliek. Akad azért gond is az üzlet háza táján. Kicsi a raktáruk, a nagy értékű különböző áruféleségeket a szabad ég alatt kénytelenek tárolni. Most például a drága kazánok, tűzhelyek sínylődnek — igaz, kemény papírral beburkolva — az udvaron. Mindenképpen szükség lenne — s erre van is lehetőség — egy fedett tárolóhelyiség megépítésére, ezáltal lehetővé válna az áruk állagának megóvása. Remélhetőleg a problémára felfigyelnek majd a szövetkezet vezetői is, és még a rossz idő beállta előtt gondoskodnak a raktárszín megépítéséről. G. J. ifjan A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM 1981. JÜLIUS 26., VASÁRNAP Rázógép szedi a meggyel Telepítés előtti melioráció Pihenőerdői is lélqsilenek Bényén A gombai Fáy András Tszben eredményesen látja el feladatát a kertészeti-erdészeti főágazat. Tizennyolc évvel ezelőtt telepítették a 92 hektárnyi szőlőt, amelyet tavaly átalakítottak. Ügynevezett középmagas művelési rendszert valósítottak meg a szőlészetben, ezáltal kevésbé munkaigényes a tőkék ápolása. Két év szükséges, hogy a termőalapok kifejlődjenek, és az ültetvény megfelelő szinten gazdaságosan termeljen. Korszerű technológia Az idén tíz hektáron új módszert vezetnek be, amely plusz költséggel nem jár, viszont az élő munkaerő-ráfordítás húsz százalékkal csökkent. A főágazathoz 109 hektár üzemi gyümölcsös tartozik, amely új telepítés..Meggy, kajszibarack és szilvá terem a fákon. Ezt a területet is jelentős fagykár érte tavasszal, s így jelentős térméskiesés várható. A szilva jövőre fordul termőre. A gombai gazdaság tagja a dánszentmiklósi gyümölcstermelési rendszernek, rendszeres és jó kapcsolatot tartanak fent a rendszergazdával. Százharminc hektár Különösen az utóbbi másfél évben nyújtott sok segítséget a központ a korszerű technológia kidolgozásához, valamint gépeket is adtak a betakarításhoz. Őszre előreláthatólag megérkezik az új gyümölcsrázógép, amelyet egymillió forintért vásárol a szövetkezet. Teraszositás A gyümölcs- és szőlőtermesztési ágazatot tovább kívánják fejleszteni ebben a tervidőszakban. Már tavaly hozzáfogtak az előkészítő munkálatokhoz, s az idén folytatják — 130 hektáron — a meliorációs munkát. A tervek szerint a telepítéshez két év múlva fognak hozzá. Nyári noteszlapok Néhány hétre bezárt a mo- nori gyermekintézmény, a szokásos nyári festés ezúttal nagyobb munkával is párosult: ki kellett cserélni a belső villanyvezetékeket, új armatúrákat szerelni a lámpák helyébe. Az alkalom, s a kapacitáshiány jó ötletet szült: értő szakember irányításával ipari tanulók végezzék a munkát. Gyakorlatnak sem utolsó ez a foglalatosság, az önzetlen segítségadás példájáról nem is beszélve. — Jó volt. figyelni őket — mondja az intézmény vezetője —, lassan megismerkedtünk néhányukkal, tudtuk, ki a Szöcske, ki a Fekete, ösz- szehajoltak egy-egy gondolkoztak feladat előtt, hogy is mondta, hogyan mutatta a mester? S látszott rajtuk, nagyon érdekli őket, amit csinálnának, némelyikükről -pedig nem is hinné az ember, micsoda ambíció, fürgeség, jó hozzáállás lakik benne. A mester legyint. — Hát igen. Most még! Aztán elkerülnek esetleg egy olyan munkahelyre, ahol már nem egymás között vannak, más példát látnak, s lassan lekopik róluk az ambíció. Ahogy az lenni szokott. >. Szerencse, hogy a srácok ezt nem hallják. Kint bütykölnek a vezetékekkel az udvaron, hatan is állnak egy kapcsoló- tábla előtt, s egyelőre azon töprengenek, hogyan is kellene a legjobban? n Buzogányt árul három iskolás a monori piacon. Nagy hozzáértéssel kiválasztják, nem mindegy mennyi fogy, nyilván zsebpénzüket gyarapítják majd az ezzel szerzett forintok. Egy aprócska kislány a vasútállomásnál levő ABC-áruház sarkánál üldögél rendszeresen, előtte vizes vödör, a vödörben kardvirágok. Várja a vevőket, rendületlenül. A srácok a piacon buzgón és hangosan csábítják a vevőnek valót. A kislány csendben üldögél, mintha csöppet bánatos is lenne, s néz, néz maga elé. A buzogányok alig fogynak. Kardvirágból meg alig marad gazdátlan már a vödörben. Ki ért hát jobban a kereskedelmi fogásokhoz?... K. Zs. Az erdészeti“ üzemág 680 hektár területen tevékenykedik. Mivel a fák nagy része leromlott, erodált területen helyezkedik el, a hozam nem éri el a tervezettet. Az elmúlt években — bérmunkában — úgynevezett teraszosítást végzett a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Jó kapcsolatuk van a tószegi Háziipari Szövetkezettel, részükre fűzet szállítanak. Hosszú idő óta tervezik a pihenőerdő megvalósítását, a tervek elkészültek, s hamarosan hozzáfognak Bényén, a Kisasszony-völgyben a megvalósításhoz. G. J. A szebb gyümölcsért Tárolási tanfolyam Egy tanfolyamot hirdettek és négyet kell indítani. Meglepően nagy az érdeklődés a SZÖVOSZ, a TOT és a Kertészeti Egyetem gyümölcstárolási tanfolyama iránta Mivel magyarázható ez? Erről beszélgettünk Szamosközi Lászlóval, a SZÖVOSZ főosztályvezető-helyettesével és dr. Sass Pál kandidátussal, a- Kertészeti Egyetem tudományos főmű nkatársávaL — A jó tárolással a gyümölcs aromáját, vitamintartalmát, mindéin belső értékét, sőt az áru eredeti szépségét is megőrizhetjük. Az egyik célunk, hogy elterjesszük azokat a korszerű módszereket, amelyekkel megőrizhető a gyümölcs Ibelső értéke, akár 8-~9 hónapig is. A másik — nem kevésbé fontos •—, hogy erre a tanfolyamra közvetlenül a termeléssel, tárolással foglalkozó szakemberek mellett a kereskedelmi raktárakban, tárolókban dolgozó szakemberek is jelentkezhetnek. Kedvező feltételek így a termelés és a kereskedelem dolgozóinak alkalmuk van megismerkedni egymás feladataival, gondjaival, erősödhetnék' kapcsolataik, szorosabbá válhat az együttműködés. Talán ez is hozzájárult, hogy a vártnál nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a tanfolyam iránt. A nagyüzemi tárolásra- azért van szükség, mert csak az üzemi tárolókban lehet azokat a feltételeket — állandó hőmérsékletet, páratartalmat, széndioxid és oxigén-koncentrációt, valamint egyéb körülményeket — kialakítani, melyekkel megőrizhetjük a gyümölcs teljes értékét. Az így tárolt alma például még márciusban is a szeptemberi friss gyümölcs béltartalmi értékét adja. — A hűtőházakban azonban még mindig sok a veszteség és többek közt ezért is drága a tárolás. A veszteségek több tényezőre vezethetők vissza. Az áru termelésének technológiája, a művelésmód, a gyümölcsfa koronaformája, a talaj tápanyag-ellátottsága, víz- háztartása mind meghatározói a gyümölcs értékének. — A legdöntőbb viszont a szüret ideje. Nálunk például a jonatán alma szüretlehetősége — a tartós tárolás szempontjából — -7-10 nap. Ha ezt az optimális időszakot nem használják ki, s később viszik tárolóba a jonatánt, az minden tíznapos késésért 8-10 százalékos romlással fizet. Korszerű ismeret — Szeptember—október hónapban sok ezer vagon aknát szállítunk külföldre. A gazdaságoknak erre összpontosul a figyelme, ezért kevesebb gondot fordítanak arra, hogy a többi alma időben a tárolóba kerüljön. Ezen a gyakorlaton változtatni kellene, hisze a minőség megóvása ezt követelné meg. A hibás, romlott áruért a termelő és a kereskedő egyaránt felelős. Ahhoz, hogy eredményt érjünk el, azaz jobb árut termeljünk, illetve a termék minőségét megőrizzük, együtt kell dolgoznunk. Talán ez a tanfolyam is elősegíti ezt. A termelő és a kereskedelem szakemberei itt együtt sajátíthatják el a legkorszerűbb ismereteket. S hogy nekünk, fogyasztóknak mi haszna származik ebből a tanfolyamból? Remélhetőleg előbb-utóbb — talán már jövő ilyenkor is — szebb lesz az alma az üzletben, és tar- tósaibb az éléskamrában. K. J. Sülysáp Elbúcsúzott a tanácselnök Több éven át látta el köz- megelégedésre a tanácselnöki teendőket Sülysápon Pál László. A tanácselnök a hét közepén — más munkakörbe való távozás- miatt, — búcsúzott a hivataltól, A bensőséges hangulatú, baráti összejövetelen nemcsak a közvetlen munkatársak, hanem a környező községek tanácsi vezetői is elbúcsúztak tőle, s jó munkát, erőt, egészséget kívántak neki új munkahelyé« is. Orvosi ügyelet a járásban Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva), Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26), Monoron, Csévharaszton, Monori-erdőn, Vasadon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, az egészségházban), Maglódon és Ecseren: dr. Gáspár Pál (Ecser), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi út 40.), Sülysápon és Űriban: dr. Zolesz László (Sülysáp), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron, a főtéri. Ügyeletes állatorvos: dr. Felde István (Manor, H. Kovács János u. 11.). Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap 8— 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. ISSN 0133—2651 (Monort Hírlap)