Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-07 / 132. szám

.AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ^x^évfoltam, 132. szám Ara I,80 foriní 1981. június r, vasárnap • • Ötvenöt vállalat lehetőségei Energiagazdálkodási versenyben: első a DKV Immár hatodik alkalommal értékelték az Állami Energeti­kai és Energiabiztonságtech- nikai Felügyelet által szerve­zett, az energiatakarékosság­hoz kapcsolódó vállalatok kö­zött minden évben életre hí­vott munkaversenyt. A buda­pesti körzeti energiafelügye­lethez — mely felöleli a fővá­rost, Pest és Nógrád megyét — tartozó ötvenöt vállalat ne­vezett be a versenybe 1980-as eredményei alapján. Az ered­ményhirdetésre június első napjaiban került sor. Az értékelés szempontja Igen •okrétű. Mint Csaba György, a körzeti energiafelügyelet ve­zetője elmondotta, mérlegelik, hogy a villamos energia ár­mérséklésében, a fázistényező éves, átlagos értékének javí­tásában, a nettó termelési ér­tékre vetített fajlagos villa- mosenergia-felhasználás csök­kentésében milyen eredményt érnek el. Az sem utolsó szem­pont, hogy a hőenergia egység­árból, s a fajlagos hőfelhasz­nálásból mennyit tudtak lefa­ragni. Az értékelés során ösz- szehusonlították az 1979-es mu­tatókat a tavalyiakkal. Három első, három második, s három harmadik helyezést adtak ki. Az elsők között is az első helyet szerezte meg a Dunai Kőolajipari Vállalat energia­osztályának kollektívája. A versenykiírás minden pontjá­nak maradéktalanul eleget tet­tek. S egyúttal az idei évben birtokukba került az elő­ször 1979-ben kiadott ván­dorserleg. S természetesen az oklevél mellé abból a 100 ezer forint­ból is részesedtek, melyet az Ipari Minisztérium Országos Energia Gazdálkodási 'Hatósá­ga a hat körzeti energiafel­ügyelet rendelkezésére bocsát. Ha országos szintén sokfelé is oszlik az a 100 ezer forint, de az erkölcsi elismerést a lehető­ségek szerint bár szerényen, de anyagiakkal is megtoldják. A második helyezettek so­rába került a Pest megyei Köz­úti Építő Vállalat, míg a har­madik helyen végzett a buda­örsi központú Ipari Szerelvény és Gépgyár. Nem kell különö­sebben hangsúlyozni az ener­giatakarékosság jelentőségét — hiszen erre ösztönöz, irányítja a figyelmet a VI. ötéves terv energiagazdálkodási kormány- programja. Ma, s holnap a végrehaj­táson, a feladatok teljesí­tésén a sor. S hogy a lehetőségek az ener­giagazdálkodás ésszerűsítésé­ben kimeríthetetlenek, jelzik a vállalatok által évről évre felmutatott eredmények. Ebbe a nemes vetélkedőbe, mely mindnyájunk hasznára szolgál, a mezőgazdasági üze­mek, s a tanácsi vállalatok eddig még nem kapcsolódtak be. A cél nem kevesebb, mint­hogy a megfelelő versenyszem­pontok kidolgozásával mielőbb ők is részesei legyenek az ener­giafelhasználás gazdaságossá­gáért minden évben újra és újra induló munkaversenynek. Az országban éppúgy, mint itt a budapesti körzeti energiafel­ügyeletnél. V. E. Ma: (>­Pedagógusköszöntó Mint tegnaip már megírtuk. Pest megye pedagógu­sait — óvónőket, általános és középiskolai tanárokat — pénteken köszöntötték Szentendrén. Dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese (jobb oldalon) kitüntetéseket nyújtott át a .legkiválóbb nevelőknek. (A megyei tanács idei Arany János-díjasait a 8. olda­lon mutatjuk be olvasóinknak.) I. oldalt A betegbeutalás új rendjéről 4. oldal: Nem álomgyár, üzem a javából 6. oldal: Gagyizók a tanyavilágban A hallgatás ára 8. oldal: A jövő század emberét formálják 9. oldal: Csillagképek éneke II. oldal: A magyar-angol világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzésről Hazánkba látogat a nigériai államfő Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos lá­togatásra hazánkba érkezik Alhadzsi Shehu Shagari, a Ni­gériai Szövetségi Köztársaság elnöke. (A magyar—nigériai kapcso­latok alakulásáról a 2. oldalon számolunk be.) Székül az árpa — aratás két hét múlva A legjobbkor érkezett az eső A szárazság, majd a .több napon át tartó kánikula’ jó néhány Pest megyei gazdaság gabonatermesztését kritikus helyzetbe hozta. A ceglédi já­rásban, a nyársapáti tsz-ben például, ahol a hét közepéit jártunk, milliós nagyságrendű terméskieséssel számoltak. A pénteki-szombati záporok — Felborult a menetrend? Próbaüzem — szezon előtt A szokatlan időjárás nem­csak a mezőgazdaságnak je­lentett és jelent gondokat, ha­Ma Ismét útjára Indul a börzsönyi úttörővasút. Amint arról már a lapunkban több­ször beszámoltunk, a Pest megyei KfSZ-fiatalok társa­dalmi munkában mentették meg az enyészettől a hajdani Morgó-patak völgyében ka­nyargó gazdasági vasutat. A pálya 1978-ban veszélyessé vált azonban, s a KISZ-esek vállalták: összefogással felújít­ják azt. Valamennyi járás if­júsága dolgozott a pálya men­tén, síneket, talpfákat szedtek fel s fektettek újra le. Leg­alább 109 ezer órányi társa­dalmi munkájuk értéke eléri az 50 millió forintot. Ma délelőtt 10 órakor ke­rül sor az avatási ünnepségre. Ezt követően máris elindulnak a szerelvények, a felújított, széppé varázsolt állomások fe­lé. Négy helyszínen szórakoz­hatnak ezen a napon a fiata­labbak és az idősebbek. Fel­lépnek a szabadtéri színpado­kon népi együttesek, irodalmi körök, sokhelyütt sportvetél­kedőket is rendeznek. E na­pon mindenki Ingyen utazhat ] az újra elinduló börzsönyi úttörővasútcn, mely méltó A verőcemaros! állomáson emlékmű tanúskodik a1 Összefogásról nem alaposan megnehezíti a feldolgozóipar munkáját is. Mint Antal László, a Nagykő­rösi Konzervgyár igazgatóhe­lyettese elmondta, a korábbi évekhez képest szinte felbo­rult a feldolgozási menet­rend: a sóska, spenót, egres, borsó, és cseresznye egymást követve szokott beérkezni, az idén viszont mindent egyszer­re kellene feldolgozni. Nehe­zíti a helyzetet, hogy ugyan­akkor valamennyi fajtából az átlagosnál kisebb mennyiséget tudnak, beszállítani a gazda­ságok; így például a borsó­feldolgozó vonalak napi 50 va- gonos kapacitása csak mintegy harmadában van kihasználva. A négyhetes borsószezon má­sodik felében szokott jelent­kezni a cseresznye, napi 10—12 vagonos mennyiségben. Idén ehelyett már most, a borsóval egyidőben érik — viszont csak 3 vagonnal érkezik na­ponta a konzervgyárba. A friss áru feldolgozása egyébként június 1-én, hétfőn kezdődött Nagykőrösön, s az elmúlt hét péntekén a 2-es telepen is megtartották a pró­baüzemet, hogy holnaptól ez az egység is bekapcsolódhas­son a gyártásba. Az emberek és gépek felkészítése mellett termelő partnereikkel is egyeztették a feldolgozás me­netrendjét: a napokban sze­zon előtti tanácskozást ren­deztek a termelő gazdaságok képviselőinek részvételével, amelyen az ütemes beszállítá­sok, a mennyiségi és minőségi átvétel kérdéseit vitatták meg. VV. B. Munkában a rendsodró gép a szód! tsz lucematábláin. Százhuszonnégy hektáron kaszálták 1« a lucernát, a takarmányt hideglevegőj szárító- kazlakba hordják Bozsán Péter felvétel« források megszüntetéséret a táblaszélek gyomtalanítására sajnos üzemeink nem mindig fordítanak kellő figyelmet E tekintetben örvendetes, a vác- szentlászlói Zöldmező Tsz gazdáinak, növényvédő szak­embereinek jó példája. Az alkatrészellátással kap. csolatosan Pest megyére is érvényesek az országos ta­pasztalatok: különösen az NDK-ból behozott gépeket illetően akad sok probléma. Ez nagy gondot okoz, mert számos nagyüzem rendezke­dett be az aratásra NDK- kombájnokkal. A nagy nyári kampány­munkára való felkészülés­hez tartozik az utak kar­bantartása is. A szállítási költségek ugrás, szerű megemelkedése különö­sen fontossá tette a kérdést. A mezőgazdasági utak folya­matos javítása a tápiószent- mártoni és a ceglédi Lenin Tsz-ben már régóta meghono­sodott gyakorlat. v. a erről tájékoztatott bennünket Tunyogi András, a Pest me­gyei Tanács mezőgazdasági szakfelügyeleti csoportjának helyettes vezetője — azonban lényeges változást hoztak: fel üdültek a szomjazó ga­bonatáblák. Ami a jelenlegi terméskilátá­sokat illeti, a kalászosok gyen­gébben bokrosodtak, mint ta­valy, ezért szerényebb hoza­mokat ígérnek a földek. Az őszi árpa aratása várhatóan két hét múlva kezdődik meg. Szépen egyenletesen kelt a kukorica, a búzánál és árpá­nál kevésbé sínylette meg az aszályt. A napraforgó ismét bebizonyította szárazságtűrő- képességét, ellentétben a cu­korrépával, ami gyengén kelt, bár az utóbbi napok időjárásá­nak hatására javultak a ter­méskilátásai. A szakemberek úgy vélik, az eső jótékony hatása a lu­cerna második kaszálásakor is érződik majd. Az első hozama ugyanis jóval elmaradt az el­múlt esztendeitől. A megfele­lő takarmánybázis megterem­tése érdekében ezért a koráb­binál nagyobb mértékben van szükség az árokpartok, utak füvének kaszálására. A bő csapadékhullást köve­tően a gyomok is nagyobb számban jelentek meg. Irtá­suk — vegyszerrel éskultivá- torral egyaránt —, adja a gazdaságokban e napokban a legtöbb feladatot A fertőzési Szervomotorok az EVIG-ből A magyar szerszámgépipar részére az idei esztendőtől el­ső hazai gyártóként szállít szervomotorokat az Egyesült Villamosgépgyár. Az NC-ve- zérlésű szerszámgépeken a be­táplált program alapján a munkadarabot mozgató és a kívánt művelet elvégzéséhez szükséges szerszámot előkészí­tő úgynevezett mellékhajtósok motorját az amerikai licenc alapján készítik. 1981-re már közel 400 szervomotor szállítá­sát vállalják a hazai ipar ré­szére. Elkészült a prototípusa az NC-vezérlésű szerszámgépek tulajdonképpeni munkavégző főhajtásához szükséges egyen­áramú motornak, melyet Ma­gyarországon elsőként az EVIG-ben fejlesztettek ki. Az elmúlt hetekben kezdte meg a próbaüzemet az a hőkezelő ke­mence, amelyben a lemezek el­nyerik a motor kialakításához nélkülözhetetlen különleges tu­lajdonságaikat. A tervek szerint 1982-től a hazai NC-vezérlésű szerszám­gépekhez mind a fő- és mel­lékhajtások motorjait, mind azok szabályozó berendezéseit az ÉVIG szállítani tudja. KÖZÉLET Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyet; tese fogadta Ion Cumpanasut, aki a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójának meghívá­sára tartózkodott Magyaror­szágon. Somogyi Imre, a Központi Ellenőrző Bizottság titkárának vezetésével hazaérkezett Phnom Fenhbői az MSZMP küldöttsége, amely részt vett a Kambodzsai Forradalmi Néppárt IV. kongresszusán. Szakai! József, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság el­nökének vezetésével hazaérke­zett a magyar küldöttség, amely Frantisek Ondrichnak, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság Központi Népi Éllen- őrzési Bizottsága elnökének meghívására Prágában tár­gyalt. Szakaid Józsefet fogad­ta Lubomír Strougal csehszlo-. vák kormányfő. {» i SziiieiésnapS ajándék Indul a börzsönyi úttörövasút I ajándék a pajtásoknak a Ma­gyar Úttörők Szövetsége 35. I születésnapjára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom