Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-25 / 147. szám
MCClFf 1981. JŰNIUS 25., CSÜTÖRTÖK Új osztály a tüdőkórházban Hol bontották, hol toldották Törökbálinton a Pest megyei Tüdőgyógyintézet és Tüdőgondozó Intézet épülete bizony eléggé ódon épület. 1701- ben emelték a falait, és jezsuita kolostornak szánták. A későbbi Majláth-, majd Festetics-kastélyt 1926-ban adta el utolsó tulajdonosa, Sváb János a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének, mely tü- dőszanatóriumot rendezett be itt, 120 ággyal. Tizedórán A felszabadulás után honvédek gyógyulását szolgálta az intézet. 1957 óta pedig a Pest megyei tüdőbetegekét. Sokszor átalakították): hol bontották, hol toldották. Any- nyit azonban soha sem változott, mint az elmúlt években. 1973-ban 15 ággyal bővült, 1976-ban újabb 12-vel, s három orvosi munkahellyel. Kí- vül-belül felújították, kicserélték a vízvezetékeket, a csatornát, a villanyhálózatot, a központi fűtést. A régi, szűkös laboratórium új épületben kapott otthont, ernyőképszűrő állomásnak, élelmiszerüzletnek, könyvtárnak teremtettek helyet, s felújították a mosodát is. Kerültek ide korszerű műszerek, vizsgáló, gyógyító berendezések 5 millióért, s csupán 1976-tól 1980-ig 48 millió forintot költöttek az átalakításokra, bővítésekre, a fejlesztésre. A közelmúltban még folytatódott a munka: az egykori laboratórium helyén alakítottak ki 26 beteget fogadó új osztályt, ahol május közepe óta már gyógyítanak. A lényeg az: 2,5 millió forintért 14 hónap alatt épült az új osztály, s míg egy új kórházi ágyra átlagosan 1 millió forint feletti építési költség jut, itt ez az összeg a 100 ezer forintot sem érte el. Hogyan lehet ez? Aki válaszol: dr. Tengelyi Vilmos igazgató főorvos : ’ — Ügy, hogy a hely megvolt, s a külső kivitelezők — szövetkezetek és kisiparosak — mellett az intézet 14 műszaki dolgozója vállalta a feladatok nagy hányadát így a szerelési munkákat, a burkolást, az asztalos tennivalókat, a festést, mázolást. Csak a kőművesek és a villanyszerelők munkáját kellett másoktól kérni. A kórháziak a tereprendezésnél, a takarításnál néhány 10 ezer forintot érő társadalmi munkát is végeztek, a saját rezsiben történt kivitelezés 1 milliós értékű. A terveket adták, s a művezetést is vállalták a Pest megyei Tanács egészség- ügyi osztálya műszaki csoportjának dolgozói. — Ez bizony kemény dió volt — így Bálint Dénes, a tüdőkórház műszaki csoportjának vezetője. — Az épület öreg, hajdanán ez a rószesgró- fi istállóul szolgált, azután gyógytomaterem gyanánt, később kórokozókat tenyésztő laboratóriumként, népboltként funkcionált, azután oszlopokon álló nyitott folyosó is volt. A mostani gyógyító osztály helyén — mert különböző korokban alakítgatták — eltérő anyagú, szerkezetű falakat találtunk, s hogy mást ne mondjak, a padozaton öt eltérő szint váltakozott, néhol 10 centis, másutt félméteres különbséggel. Sok statikai problémát kellett megoldanunk, s például a vezetékek, csövek cseréjekor mindenütt a régiekhez kellett csatlakoztatni az újat. Otthonos Nos, a fáradozás nem volt hiábavaló. Aki most a kórházba látogat, igazán korszerű körülményeket talál. A diagnosztikai és kezelőbelyisé- gek is a földszinten vannak, megszűntek a betegkocsik útját akadályozó szintkülönbségek, kényelmes, szép szobák fogadják az egészségük visz- szanyerését váró embereket. Az osztály nem kórházfehér, színes lámpák, függönyök, bútorok teszik otthonossá, s. persze teremtettek itt helyet a társalgásra, a tv-nézésre is. Akad más figyelemre méltó tény is. Ahogyan az osztályvezető főorvos, dr. Weltner Amália mondja: — Ritkaságnak. számít az ilyen kardio- respiratorikus osztály... I Hogy miért? Az országban talán még két-három tüdőgyógyintézetben akad ilyen osztály. Arról van szó, hogy a légzőszervi és keringési betegségek gyakorta összefüggenek, együtt jelentkeznek, így gyógyításuk is elválaszthatatlan. Például a szív- és érrendszeri elégtelenségek, keringési zavarok okozhatnak fulladásos tüneteket a tüdő- gyulladás, a tüdőembólia, a tüdőinfarktus után, s . fordítva is igaz: egy-egy légúti megbetegedés nehezebbé teszi az oxigénfelvételt, így nagyobb teher hárul a keringésre. Korszerűen — Sokféle ok, sokféle kór, csak az a közös: súlyos betegek, akik erre az osztályra kerülnek. Korábban az ellátásuk nem volt épp az állapotuknak megfelelő, mert vagy a belgyógyászati, ritkábban az intenzív osztályra kerültek a páciensek. Űj tehát ez a szervezeti forma, annyira az, hogy csupán tavaly jelent meg a rendelet, amely engedélyezi a fiatal tüdőgyógyász orvosoknak, hogy kétévi gyakorlat után kardiológiai szakvizsgát is tegyenek... A főorvosnő még hozzáteszi: — további gyarapodásra számítunk. Most ugyanis a 26 ágyból 13-on olyan budaörsi és törökbálinti betegek fekszenek, akik elsősorban tüdőgyógyászati ellátást kíván- 'nának. Ugyanakkor a kórházban majdnem félszázan szorulnának kardiológiai kezelésre is. Az újabb bővítés iránti vágy alighanem teljesül. Dr. Tengelyi Vilmos búcsúzóul már a közeli jövő terveit sorolja: — megvan a lift, csak be kell építeni, azután az egyik épü- letszámyból kitelepül a raktár — újat építünk — s így teremtünk helyet a cardio- respi,retorikus osztály újabb 14 ágyának, valamint az új röntgen-munkahelynek. Nem vitás, sikerülni fog... Vasvári G. Pál Óránként indulnak Piroskák Taksonyi marósok Sűrített járatokban közlekednek a nyáron a Balaton déli partján ingázó helyközi személyvonatok, a népszerű Piroskák. A kisebb üdülőhelyek és a nagyobb csomópontok közötti vasúti összeköttetés javítása végett tavaly kísérletképpen állította' forgalomba a piros színű szerelvényeket a MÁV pécsi igazgatósága. A fürge kis motorvonatok főként a reggeli és az esti gyorsvonatokhoz csatlakozva szállítottak sok utast. A kényelmesebb utazást segítendő, az idei nyári menetrend szerint a tavalyinál néggyel több ilyen vonat közlekedik a magyar tenger somogyi oldalén, Siófok és Balatonszent- györgy között minden állomást és megállóhelyet érintve. A piroskák csaknem óránként indulnak, hogy felvegyék a kisebb üdülőhelyek utasait, illetve, hogy házhoz szállítsák a gyorsvonattal a nagyobb állomásokra érkezőket A sűrített járatok a kirándulók dolgát is megkönnyítik. Már szinte nem is kell a menetrendhez alkalmazkodniuk, mert a két vonat indulása közötti várakozási idő gyorsan eltelik. Kovács Sándor, a taksonyi Áfcsz karbantartója és Bárdos István, a Forgácsoló Szerszámok Gyárának marós bedolgozója a szigetcsépi Lenin Termelőszövetkezetben évek óta részt vesz az aratásban, a napraforgó- és a kukorica-betakarításban. A kombájnt, amivel felváltva dolgoznak, maguk is javítják. Például Dobáson Hírlapok az ABC-ben Az évi egymilliánd 320 millió példányos hírlapforgalom további növelése érdekében a posta bővíti, szélesíti szolgáltatásait. Arra törekszik, hogy minél több helyre eljussanak a sajtótermékek, amelyek választékát is szélesíti egy-egy árusítóhelyen. Az új élelmiszeráruházakban — az ABC- áruházak 25—30 százalékában, Pest megyében például Dafoa- son — már árusítanak hírlapokat, s ezt széles körben kívánják bevezetni az éttermekben. a cukrászdákban, a presszókban, a trafikokban, s az üzemekben is. Tervezik, hogy minden olyan lakott településen, ahol a lélekszám meghaladja a 2000-et, a postahivatalokon kívül legalább egy — választékos kínálatot nyújtó — árusítóhelyet állítanak fel. Az árusítás jobbítását ösztönzi a posta azzal is, hogy a jutalékot egységesen felemelte, állványokat ad az árusítóhelyekre, ahova kiszállítják a lapokat. Premizálják az árusokat, a kézbesítőket. Akinek munkája ellen semmilyen kifogás nem merül fel, az külön jutalmat kap. Szorgalmas gép Uborkaszedő Űj típusú uborkabetakarító gép mintapéldánya készült el a Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalatnál. A traktórvontatású, egytengelyes gép nyolcórás műszakban négy hektárról szedi íef a termést. A vágószerkezet pengéje a talajszint alatt elvágja a növény szárát, további szerkezetek felszedik és felhordják a ventillátoros tisztítóberendezésbe, majd leválasztják a termést az indáról és a konzerválásra kész uborkát a gép mellett haladó gyűjtőkocsiba ürítik. Az ember és a természet Szépek vagytok fák, virágok Tudom, vannak — én is láttam jó néhányat — szebb községek, vannak rendezettebb, talán még úgy szemre taika- rosahbak is, de ahogy a szikrázó délutáni napfényben a makád,i főúton egyenesen befutottam Szigetbecsére, valami rögtön megfogott. Első pillanatban számot sem tudtam magamnak adni énről a varázsról. s csak lassacskán, ahogy tovább haladtam az utcákon, fogalmazódott meg bennem, mi is ez tulajdonképpen. Igen! A fák! Amerre néztem, mindenütt ott zöl- delitók, néhol nagy, buja pamacsokban egész 'kis ligetet alkottak, a templom például egészen elbújt a hatalmas lombsátrak között és szinte tapintható sűrűségű árnyék ült az összeboruló ágkupxüák alatt. Tovább menve, az iskola pázsitos, ciprusos, díszkertnek is beillő udvarát csodálhattam meg. Lélegző, szabad természet ölelte körbe ezt a kis községet és nagy, megnyugtató tágasság kerített hatalmába úgy. hogy önkéntelenül is Szabó Lőrinc verssorai jutottak eszembe: — De szépek vagytok fák, virágok / Még ti is. egyszerű nyomok I Költők vagytok ti szavak nélkül... Ez a kis település nem elégedett meg csak a táj adta természetes gazdagsággal. Mindenütt fákat ültettek, többnyire a hajdani magyar falvak már-már jelképessé nőtt gömbakácait. — Két év alatt 1200 fiatal csemetét telepítettünk — mondta Takács József, a tanácsi kirendeltség vezetője. — A ráckevei közös községi tanács, Szigetbecséről a tsz, a Soroksári Állami Gazdaság egyik itt működő részlégé, a népfront és a lakosság — közösen több nagy akció keretében valamennyi utcát beültette. Minden porta előtt körülbelül 2—3 fa áll. Ezeket a ház lakói gondozzák, öntözik, metszik. Ehhez a kömyezet- szépítő programhoz tartozotta Balassi téri játszótér kialakítása is, teljes egészében társadalmi munkában. A talajelő- készátést, füvesítést, az ötven darab csemete ki ültetését az Aranykalász Tsz fiataljai vállalták, a folyamatos rend- bentartást pedig a KÖVIZIG (Közép-Duna völgyi Vízügyi Igazgatóság) Kossuth szocialista brigádja. A nagy arányú szépítés! munka része volta falu végén lévő szeméttelep felszámolása is. Beterítettük termőfölddel és be is ültettük. Szigetbecse ugyanis 1981 januárjától bekapcsolódott a Ráckevei Tanács költségvetési üzemének intézményes szemétszállítási rendszerébe. Hetente kétszer, zárt kukásko- csikkal gyűjtik össze a hulladékot a község egész területéről. így ma már nincs szüksége a falunak szabadtéri szemét lera k óhelyre. Szigetbecsénél vannak szebb, rendezettebb, takarosabb községek is. De. ahogy a néhol még kátyús utakon végigsétáltam. a házak mellett, aki- kövezett járdák szélén virágok tarkállottak (nem rózsáik, nem szegfűk, egyszerű, közönséges kis virágok), zöld fűszegély kígyózott és érezni lehetett: az ember és a természet szorosan együvé tartozik. S. Horváth Klára Bába Mihály XT óra reggel. Hat óra harminc. A na- pót selymes fellegfoltok takarták el. Az eső eleredt, de úgy, mintha az égi pap szenteltvíz-hintőjéből csapkodná rám a vizet. Langaléta fiam mellettem biciklizik a két csomaggal, hogy nekem, a hajnalon Budapestre Induló boldogtalannak, könnyebbek legyenek a lépéseim. Töreki-pusztáról, nyári tanyámról igyekszem Siófokra, az állomásra. Motorzúgást hallunk. Az út szélére húzódunk, és megállunk. A fiam in- _ taget Egy bádogdoboz áll meg mel-' lettünk. A fiatal sofőr kihajol a fülkéből. Ekkor veszem észre, hogy mellette nagy, gömbölyű hasú asszonyka ül. — Hátul van hely — mondta a sofőr —, igaz, nem kényelmes, de Szépiákig ki lehet bírni. Az eső is rázendíthet. — Igaza van — bólogatok —; jó lesz nekem hátul is. A sofőr kiszállt fülkéjéből, kinyitotta a hátsó ajtót, felkapaszkodtam a bádogdobozba és letelepedtem a platóra. Meggyulladt egy kis lámpa, az alumíniumlapok vaksin villogtak. Rámcsukódott az ajtó. A kocsi megindult a gödrös úton. Nem volt mibe kapaszkodnom. Ide-oda csúsztam a hideg fémlapokon, mint a két csomagom.. Körbe pislogtam, A zárt dobozban csak a sofőrfülke felől volt egy öt centiméter magas és húsz centiméter széles rács. Csak ezen áramlott be a kora reggeli hűvös levegő. Hirtelen megremegtem. A rács előbb füstcsíkot, majd füstcsomót okádott. Verítékben úsztam. Eszembe jutott, hogy 1944-ben egyszer már ültem egy hasonló bádogdobozban. Amikor lapátos voltam. Csakhogy akkor harmincán lehettünk benne. Soroksáron vittek bennünket, eleven holtakat, a második harcvonal lövészárkáig, hogy az első és a második lövészárok összekötő folyosóit megássuk. Később tudtam meg, hogy ugyanolyan kocsikban vitték az embereket a kemencékig. Telezsúfolták. A kocsi elindult, a gázt beömlesztették, s mire a kemencéhez értek, a kocsikból már összegubancolódott holttestek zuhantak ki. Hányingert éreztem. Lehasaltam a platóra. Aztán fel akartam állni. Megtörölget- ni a szemüvegemet, mert a rácsurgott verítéktől alig láttam át rajta. A kocsi zökkenését bomba, lövedékrobbanásnak véltem. A füst még mindig áramlott be a rácson. Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy a sofőr gondtalanul cigarettázik. Behunytam a szememet. Láttam magamat, hogy leugrok a kocsiról a harminc ismeretlen emberrl együtt, lapát után kapunk és már hétrétgömyedve rohanunk is a katona után. Fölöttünk cikáztak az ágyúlövedékek, aknák, gránátok. A cseppnyi csöndben rekedt hangú káromkodás, ordítás. Űztek, hajtottak bennünket. A kocsi éles ívben kanyarodott, aztán hirtelen megállt Törökülésbe ültem. Homlokomat tö- rölgettem. Közelebb húztam magamhoz a két csomagot. És vártam. A rácson át már nem ömlött a füst. Megmozdult az ajtó. Kinyílt. A fiatalember mosolyogva, vidáman szólt be. — Megérkeztünk. Nem lehetett kényelmes, de... Kikászkálódtam a kocsiból. Magammal húztam a két csomagot. A fiatalember segített. Körülnéztem. Egy utcában álltunk. Az első fához botorkáltam. Nekidőltem a fának. Átöleltem csenevész törzsét. Gyomromat a torkomban éreztem. Füst és gázszag csípte a szememet. A fiatal sofőr mellém lépett. Arca is sápadt lehetett, mint a hangja: — Bácsikám, rosszul van? Elengedtem a fát, de vállammal még támasztom, mintha attól félnék, hogy ha ellépek, kidől. Nem, nem — intek, de csak percek múlva hagyom magára a fát. — Nem — mondom a fiatalemberre nézve. — Csak ez a kísértés! — Milyen kísértés? Hangja furcsán csodálkozó. Nem mosolyog, nem gúnyolódik. Szánalom van benne. — Semmi, semmi — legyintek. — Maga, fiam, ezt úgysem értené meg. És így a jó! Érti? Bólint. Arca merev, kifejezéstelen. Megint meg kell kapaszkodnom a fába. Enyhe hullámban száll fel a gyomrom a torkomba. De már nem érzek szorítást. Semmit. Ellököm magamat végleg a fától és kissé tovább lépek. — Ember, én élek, azok után... — Persze, hogy él, bácsikám — biztatgat. — Jobban érzi magát? Itt a buszmegálló, elkísérem addig. Tessék csak hagyni a csomagokat. És csak a végállomáson tessék leszállni. A siófoki állomás előtt. Még el tetszik érni az expresszi. Mellettem lépked, nem veszi le rólam a tekintetét. Nem mozdul, míg nem szállók a buszra. — Szóval, csak a végállomáson... — szól utánam. — Csak ott, csak ott' — mondtam még mindig bódultán, kábultan, mintha most ébredeznék egy hajnalig tartó tivornyázás után. Alig néhányan voltunk a buszban. A nyaralók még alszanak. Ilyen korán csak a magukat hajszoló emberek, a gondoktól; bajtól meggyötörtek utaznak kényszerből. Néhány perc múlva már a siófoki állomáson voltam. Jegyet váltottam. Nem tolongott tömeg. És csak egy pénztár árválkodott nyitott ablakával. lementem a peronra. Egy padra 14 tettem a csomagjaimat. Leültem. De nyomban fel is álltam. Nyugtalanul sétáltam le meg fel. Féltem mozdulatlan maradni. Ismerőst kerestem a gyér lézengő között, hogy szót válthassak, hogy megfeledkezzem a történtekről. Idegen arcokba botlott a tekintetem. Le meg fel, le meg fel lépkedtem, hogy legalább e zaj terelje el gondolataimat. Mert féltem. Féltem, hogy újra visszatér a kisértés, az, amelyik úgy meggyötört a fémdobozban. És még most is félek. i. \ I ^J\Cáértéá