Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-25 / 147. szám
x/ú.mav 1981. JŰNIUS 25., CSÜTÖRTÖK Jövő ősztő! a labdarúgóknál Egycsoportos második vonal Tizennyolc csapatos NB I, három NB Il-es csoport 20— 20 együttessel. Ezek voltak a most befejeződött NB-s lab- dairúgó-kiizdelemsorozat számtani jellemzői, melyek most megváltoznak. Mint ismeretes, újítások jegyében indul ősszel az 1981/82-es évad. Csökkentetitek a háirom másodosztály mezőnyét, s belép harmadik vonalként a hatcsoportos területi bajnokság. Bár az új küzdelemsorozat még el sem kezdődött, már az 1982/83-as változtatás okra it ismertettie a tegnapi sajtótájékoztatóján Buda István államtitkár. az OTSH elnöke. Eszerint az NB I-ben 18, az egycsoportos NB II-ben pedig 20 együttes játszik majd. Ez azt jelenti, hogy a most befejezett bajnoksághoz viszonyítva a 78 NB-s gárda létszáma 36-ra csökken, s ezzel arányosan a szerződtetett labdarúgóké 1560-ról 720-ra. (Mint ismeretes, csapatonként 20 szerződtetett labdarúgót foglalkoztatnak.) — Vajon mi indokolta, hogy a bajnoki rendszer módosítását egy évvel később újabb követte? — kérdeztük a tegnapi sajtótájékoztatón. — Az egycsoportos másodosztály terve már az egy évvel korábbi állásfoglalásban is felvetődött. Egyébként az állásfoglalásban rögzített tervek nem hozták meg az eredményt. Az eilső és a másodosztály színvonala nem változóit, s a mérkőzések tisztaságával sem volt minden rendben. Manipulált eredmények itarkí- toéták a küzdelmekéit Buda István ez utóbbival kapcsolatban a Népsport szerdai számált idézte, amely leírja; a kiesiés ellen küzdő, de bennmaradásban még reményIklad a tavaszi e!ső Ötvenöt tnléktGyomron kedő NB II-as együttesek á hajrában sorra gyűjtötték pontjaikat, lett légyen bárki is az ellenfél. A külföldi példák azt mutatják; nincs annyi a mi nemzeti bajnokságunknak megfelelő osztályú csapat, mint nálunk. Holott a népesség, s a sportág színvonala ezt inkább indokolttá tenné, mint hazánkban. Bár érdemleges változás a sportágban nem történt, a bázis valamelyest szélesedett, s a korcsoportos bajnokságok rendszere is bővült. A Magyar , Népköztársasági Kupa új kiírásába a 18 NB I-es csapat egyszerre bekapcsolódik, azaz az alsóbb osztályokból tovább jutott 46 együtteshez sorolják őket. Minit ismeretes, legutóbb négy kiemelt együttes, csak a hajrában kapcsolódott. be a csatározásba. Szó esett az edzők anyaffi érdekeltségéről, így arról, hegy bérük szűkítése mellett az eddiginél nagyobb összeget biztosítanának a jó eredmények honorálására. Egyébként az új bajnokság részleteiről, így a kiesés és feljutás kérdéséről, a közeli napokban napvilágot látó versenykiírás intézkedik. — Reitter — Három nyolcas Megyei totópályázatunk 37. hetére 817 darab szelvény érkezett. A maximumot jelentő nyolcas telitalálatot három pályázónak sikerült elérnie. Sorsolás alapján Petényi László 34, a másik két tippelőnk 33—33 darab szelvényt kap, amit postán küldünk el részükre. A nyertesek: Lipták Pál (Aszód, Dózsa György u. 22.), Petényi László (Verseg, Rákóczi u. 15.), Kismaréi Sándor (Nagykőrös, Gát u. 4.). Atlétakrónika A Bp. Spartacus országos ifjúsági atlétikai versenyén jól szerepelitek e Pest megyeiek. Férfiak. 200 m: 3. Rezák (Váci Izzó) 22,9, aranyjelvényes szint. Magas: 1. Fekete (Váci Izzó serdülő) 193. Rúd: 1. Vágó (GEAC) 430. Hármasugrás: 1. Oláh (Váci Izzó) 14.60. Gerely: 1. Palotai (Nagykőrös) 62,40. Nők. 200 m: Gáspár (GEAC) 26.8. Távol: Gippert (GEAC) 540. Teke NB II Tavaszi végeredmény FÉRFIAK Keleti 1. Építők csoport 13 10 — 3 71-33 20 2. Kecsk. MÁV 13 8 — 3 58-46 16 3. Chinoin 13 7 — 6 59-45 14 4. Postás SE 13 7 — 6 58-46 14 5. Ikarus 13 7 — 6 55-49 14 6. S. Síküveg 13 7 — 6 54-50 14 7. Sz. Építők 13 7 — 6 54-50 14 8. DMVSC 13 6 2 5 53-51 14 9. Cégi. KÖZG. 13 7 — 6 50-54 14 10. MÉM TE 13 6 1 6 51-33 13 11. Egri Sp. 13 6 1 6 45-59 13 12. Somoskőújf. 13 5 — 8 45-59 10 13. Sz. Postás 13 4 — 9 42-62 8 14. Gyöngyös 13 2 — 11 33-71 4 Gólparádét, összesen 55 találatot hozott a Gyömrő—Tököl férfi találkozó. Képünkön: a fehér mezes Szabó Imre, a gyömrőiek legjobbja újabb gólt szerez Trepák István felvétele Meglepetésekkel tarkított fordulóval zárult a tavaszi kézilabdabajnokság. A sor élére tartozik a Csepel Autó újabb veresége Tóalmás ellen. A férfiaknál Iklad a tavaszi első. Megyei I. osztály. Férfi felnőtt IM Vasas Iklad—Abony 31-17 (15-8). Abony. Ld: Oroszi, Raffai (7—7), ill Berta, Nagy T. (6—6). Verőcemaros—Nagymaros 21-20 (10-0). Verőcemaros. Ld: Zsiga (8), ill. szórágy (7). Gyömrő—Tököl 28-27 (13-11). Gyömrő. Ld: Szabó (10), ill. Gér Budakalász—Budaörs 33-13 (18-5). Budakalász. Ld: Czi- gány, Gombos, Polgári (6—6), ill. Péter (5). Férfi ifjúsági Verőcemaros—Nagymaros 16-15, Abony—IM Vasas 29-7, Tököl— Gyömrő 20-17, Budakalász—Budaörs 27-8. Női felnőtt Budaörs—Érd 25-14 (10-7). Budaörs. Ld.: Hanek (7), ill. Töreki (10). Tóalmás—Cs. Autó 22-17 (11-8). Tápiószecső. Ld.: Kor- mányné (7), ill. Temesi (6). Cegléd— Dány 18-17 (10-10). Cegléd. Ld: Gyöngyösi (7), ill. Szókéné (5). Budakalász—Gödi TK 10-7 (6-2). Göd-felső. Ld: Dajka, (4), ill Artner (4). Dunakeszi—Ráckeve 16-12 (6-4). Dunakeszi. Ld: Farkas K. (6), ill. Lotallerné (5). Her- nád—Pilisszentiván 18-10 (9-4). Pi- lisszentiván. Ld: Ladányi (6), ill. Novákovics (4). Női ifjúsági Dány—Cegléd 26-5, Gödi TK— Budakalász 9-7, Tóalmás—Cs. Autó 15-13, Budaörs—Érd 12-11. — Berthóthy — Asztalitenisz Dunakanyar Kupa Az ÉGSZÖV védi a trófeát Szentendrén népes mezőny vetélkedett a kétnapos Dunakanyar Kupa asztaliteniszversenyen. A következő 14 egyesület küldte el sportolóit: Szentendrei Petőfi, Váci Izzó, Tököli KSK, Monori SE, Gödi Tsz SK, Gödöllői SE, ÉG- SZÖV MED ŐSZ, Gombai KSK, Tápiószentmárton, Perbál, Pestvidéki Gépgyár, Veresegyház, Tápiószelei Kohász. A szomszéd megyéből a SZIM Vasas Esztergom. Az újonc- és a serdülőszámok két kivétellel esztergomi sikereket hoztak. A kivételek: serdülő fiú egyéni, 17 induló közül: 1. Gyúr esik Lajos (Gödöllő). Serdülő fiú páros: 1. Tóth Attila, Gyurcsik Lajos (Monor, Gödöllő). A lányoknál esztergomi győztest avattak, mögöttük a Kecskés Mária, Németh Magdolna szentendrei duó következett. A felnőtteknél a Pest megyeiek jeleskedtek. Férfi egyéni (33 induló): 1. Guttmayer József, 2. Marosffy Szabolcs, 3. Skultéti Sándor (valamennyi ÉGSZÖV) és Kovács Árpád (Tápiószentmárton). Páros: 1.' Marosffy, Guttmayer, 2. Skultéti, Ottlik (ÉGSZÖV), 3. Laszky György, Szabó József (Szentendre) és dr. Kovács Imre, Kovács Árpád (Tápiószentmárton). Női egyéni (20 induló): 1. Váci Ilona (Tököl), 2. Kuti Katalin (Monor), 3. Szabó Orsolya és Werling Erika (Tököl). Páros: 1. Váci Ilona, Wei- mola Katalin, 2. Szabó Orsolya, Werling Erika (tököllek), 3. Gyimesi Judit, Kuti Katalin (Monor) és Kecskés Mária, Németh Magdolna (Szentendre). Vegyes páros: 1. Marosffy, Weimola, 2. Guttmayer, Gyimesi, 3. Ottlik, Váci és Skultéti, Kuti. A pontverseny, s egyben a Dunakanyar Kupa győztese: ÉGSZÖV MEDOSZ 57, 2. Tököl 52, 3. Szentendrei Petőfi 40, 4. Monori SE 37, 5. Tápiószentmárton 16 ponttal. Áfész-győztesek Sportlövők Szentendréit Szentendrén rendezte meg a KPVDSZ—MÉSZÖV Pest megyei sportbizottsága a kereskedelmi dolgozók tömegsportviadala keretében az idei kispuska megyei lövészbaj- nokságot. A közel száz résztvevő közül 22 női lövész volt. Férficsapat: 1. Alsó-Tápió- menti Áfész (Sülysáp), 2. Vác és Vidéke Áfész, 3. Gödöllő és Vidéke Áfész. Női csapat: 1. Vác és Vidéke Áfész, 2. Nagykőrös és Vidéke Áfész, 3. Ráckeve és Vidéke Áfész. Férfi egyéni: 1. Varga Miklós (Gödöllő), 2. Krajczár Zoltán (Sülysáp), 3. Kanyik Zoltán (Sülysáp). Női egyéni: 1. Farkas Hajnalka (Vác), 2. Mester Attiláné (Vác), 3. Farkas Katalin (Nagykőrös). Az Alsó-Tápiómenti Áfész férfi-, a Vác és Vidéke Áfész női csapata, valamint Varga Miklós és Farkas Hajnalka képviselik, mint első helyezettek Pest megyét a SZŐ' VOSZ Kupa ’81 országos tömegsport-lövészbajnokságon, amelyet szeptember 20-án Ajkán rendeznek meg. Ez történt az ifiknél Megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság. Kartal—ÉGSZÖV 2-2, Dunakeszi—Dunavarsány 6-0, Sülysáp—Fót 1-0, Aranykalász—Tápiószentmárton 1-4, Dunai Kőolaj— Cegléd 1-0, Perbál—Iklad 1-0. Az ifiknél a Dunai Kőolaj a bajnok. Nemzetközi klubtornák Sorsolás: július hetedikén Liverpool, Aston Villa, Tbiliszi, Rosztov Szerte Európában befejeződtek a labdarúgó-bajnokságok, s a kupadöntőket is lejátszották.* Így -kialakult az 1981—82-es nemzetközi klub- tornák mezőnye. Sorsolás: július 7-én. A bajnokok és a kupagyőztesek Európa-kupájában, valamint a-z UEFA Kupában 33 ország 131 csapata indul. A BEK-ben 33 együttes rajtol, köztük két angol gárda, a kupavédő Liverpool, valamint a bajnok Aston Villa. A KEK-ben 34-es a mezőny. Erre a sorozatra a Szovjetunió delegál két képviselőt. a legutóbbi fináléiban győztes Dinamo Tbiliszi, valamint a hazad nyertes SZKA Rosztov révén. Az UEFA Kupában 64 gárda veszi fel a küzdelmet, a legtöbb csapattal (néggyel— néggyel) Anglia, Belgium és az NSZK startol. A nemzetközi kupatonnák magyar részvevőinek névsora csak az elmúlt vasárnapi MNK-döntőt követően vált véglegessé. A lista: Ferencváros (BEK!, Vasas (KEK) Tatabánya és Videoton (UEFA Kupa). Pest megyei Tizenöt egyesület 154 ökölvívója vetélkedett Hatvan város bajnokságán. Megyénk színeit az Óbuda Tsz SE, a Váci Izzó és a Ceglédi Vasutas képviselte. Az úttörő, serdülő és ifjúsági korosztályokban rendezett versenyeken szép sikereket könyvelhetnek el a Pest megyeiék. Eredmények. Úttörő korosztály. Elsők lettek: Csuhák, Várkonyx, Bisinger (valamennyien Óbuda Tsz SE), másodikak lettek: Árvái (Óbuda Tsz SE), Terjényi (CVSE), lett: Lakatos harmadik (CVSE). Serdülő korosztály. Elsők lettek: Jungvért, Szűcs (Óbuda Tsz SE), Jakab (CVSE). másodikak 'lettek: Ungvári, Cene (CVSE), Molnár (Óbuda Tsz SE), harmadikak lettek: Fekete (CVSE). Ifjúsági korosztály: Elsők lettek: Nagy J. (Váci Izzó), Magyar S. (Óbuda Tsz SE), második lett: Balogh (Óbuda Tsz SE), harmadikak lettek: Szabó (Óbuda Tsz SE). Bakos, Fekete A., Lovai (CVSE). APRÓHIRDETÉSEK Az Országos Mentő- szolgálat főigazgatósága felvételre keres: autószerelő szakmunkást, karosszérialakatos szakmunkást, telepőrt. Jelentkezés személyesen: Bpest X1JL1., Mohács U. 24. Országos Mentőszolgálat Budapesti Mentőszervezete felvételre keres: takarítónőt, adminisztrátort. Jelentkezés személyesen: Budapest V., Markó u. 22. I. emelet, 104. szoba. _______ Vi llanyszerelő, kőműves és vízvezeték-szerelő szakmunkást — karbantartási munkára — azonnali belépéssel felveszünk. Szükség esetén szállást biztosítunk. Jelentkezés : Főv. Tan. V. B.. Átm. Munkás- szálló Bpest XIII., Dózsa Gy. út 152. Munkaügy______________ Mű anyag feldolgozás terén jártas gépésztechnikust tervezői munkára keresünk. „Univerzális 1302” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. FELVÉTELRE KERESÜNK felső-, vagy középfokú végzettséggel, különleges utánfutó gyártásához művezetőt, továbbá gyakorlattal rehdelkező karosszérialakatost, autóvillamossági szerelőt, fényezőt és villanyhegesztőket. Jelentkezni lehet: aatg Dunakeszi, Alagi-major, ipari üzemében. Tel.: 692-184 vagy Dunakeszi 41-248. A Budafruct budaörsi hűtőháza felvételre keres: zöldség-gyümölcs feldolgozáshoz csomagolónőket, férfi rakodómunkásokat, targoncavezetőket, . feldolgozásvezetőt, áru- és göngyölegraktárosokat, tmk- feladatokra villany- szerelőt, lakatost, targoncajavítót, asztalost. üzemeltetéshez hűtőgépkeztlőt, hűtőgépszerelőt, kazánfűtőt. Személyes jelentkezés a munkaügyi vezetőnél vagy érdeklődni lehet a 666-651 telefonon. Munkás- szállás, munkásszállítás van. Címünk: Budafruct budaö-s hű tőház. a budaörsi MÁV-állomás mellett. Törökbálinton Isvö korszerű, gépesített raktárházunkba KERESÜNK szakképzett és szakképzetlen raktári dolgozókat, segédmunkásokat, kocsikísérőket. Budapesti lakosokat saját busszal kiszállítjuk. Kedvező munkaidőbeosztás, minden szombat szabad. Jelentkezni lehet a raktárház Igazgatónál (Törökbálint, DEPO II. Budapesti Textilnagykereskedelmi Vállalat raktárháza. Telefon: 663-000 (133), valamint a vállalat munkaügyi osztályán (Budapest V.,' Guszev u. 15.) Telefon: 128-000/116 m.). Festősegédet azon- nalra felveszek. Tel.: 212-327.______________ A Pest , megyei Kéményseprő, Cserép- kályhaépítő és Gázszerelő Vállalat felvételre keres a gödöllői járás területére kéményseprő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Jelentkezés: a gödöllői kirendelts4gen a 82- 83-as telefonszámon. Kisiparos villanvsze- relőt keres felvételre alkalmi és állandó munkaviszonnyal. Mestervizsgával és felülvizsgálati oklevéllel rendelkezők előnyben. Bp. I.. Csalogány u. 42/b. Tel.: 156-667. A Dabasi Nyomda felvételre keres villanyszerelő szakmunkást. Érdeklődni lehet: Dabasi Nyomda Dateas, Tanácsköztár- saság út 87. 2373. Építész- vagy építőmérnöki végzettséggel, vezetői gyakorlattal osztályvezetői munkakörbe, főiskolai vagy középiskolai és szakirányú szakmai végzettséggel belső ellenőri, időelemzői (normatechnológu- si) munkakörök betöltésére felvételt hirdet a Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat, Szabadság út 26. . A Központi Oktatási Intézmény felvételre keres hegesztő vizsgával rendelkező lakatos-fűtésszerelőt, takarítónőket, konyhalányokat. A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges, melyet a munkahely szerez be. Jelentkezés személyesen: Budapest XIV., Ajtósi Dürer sor 19. sz. alatt, a gondnokságon. ____________ Az É rd Városi Tanágf Építőipari Költségvetési Üzeme azonnali belépéssel alkalmaz 1 fő építőipari kalkulátort. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Érd VI., Diósdi u. 69. szám. Telefon: 45-645, 45-610. MGTSZ melléküzem- ág, magas kereseti lehetőséggel felvesz Váchartyán 20 nm-es körzetében levő munkára kőműves, ács, tetőfedő-; szak-, betanított munkásokat, női-férfi segéderőt. Jelentkezni: SződCsörög,1 Kisfaludy u. 16. Malik Lajos részlegvezetőnél. Kedden 8—16-ig. ____________ Fő városi ipari vállalat pályázatot hirdet főmérnöki munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: műszaki — lehetőleg faipari — egyetemi végzettség. Pályázatokat „Egyedi termékgyártás 1491” jeligére kérjük a Felszabadulás téri hirdetőbe.___________ A ráckevei Aranykalász Mgtsz újonnan alakuló gazdasági társasága osztályvezető beosztásra keres középfokú iskolai végzettséggel és 5 éves — édesipari, lakatos, faipari, építőipari —■ gyakorlattal rendelkező munkatársat. Jelentkezés levélben. Címünk: Ráckeve, Vörös tér 3. 2300. MOBIL Jármű- és Alkatrész Kereskedelmi Vállalat (Bpest VI., Bajcsy-Zs u. 53.) központjába AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ felsőfokú végzettséggel számítástechnikai előadót (tel.: 321-190), egyeztető könyvelő és kontírozó könyvelőket, valamint egyéb számviteli területre munkavállalókat középiskolai végzettséggel (tel.: 119-631), gyakorlattal rendelkező gyors-gépírókat (tel.: 318-749). Dunakeszi és környéke. figyelem! Varrni tudó bedolgozókat felveszünk dunakeszi részlegünknél. Felvilágosítás: Dunakeszi, Hunyadi u: 8. MINFE. Zuglóban háromszobás összkomfortos kertes családi ház, nagy terasszal, azonnal beköltözhetően eladó. Bp. XIV., Lipótvár u. 23/a. ______ Ze bcgényben 2 szoba összkomfortos családi ház, tetőtér-beépítéssel eladó. 5 percre a Dunához. Érd.: Káló, Zebegény, Márianosztrni u. 20.___________ Pé cel, Kiss Ernő utca 3. számú ház eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Pécel, Pesti út 38. alatt.____________ Ela dó Gyomron 80 nm. komfortos családi ház, 360 n.-öl gyümölcsössel. Érdeklődni: 111- 782 özvegyi, Boest, Pozsonyi út 4. 1137, Simson kismotor, új eladó. 654-288. Szigetszentmiklós, József A. telepen, III. emeleti 2 szoba, étkezős, OTP-öröklakás, azonnal beköltözhetően eladó. 56 nm, 360 000 kp. + OTP. Telefon: 137-739. Garázslehetőség. „Központi fűté3, meleg víz PmH 43 806” jeligére a kiadóba. _____ 2Ő Ö D dízel Mercédes eladó. Szigetszentmiklós, Nyár u. 33. 2310. Agócs József. Négyszemélyes NSZK- lakókocsi és egy egyedi teherutánfutó eladó. Szigetszentmiklós, Nyár u. 33. Agócs József._______ . Üj kétszobás családi ház eladó, azonnal beköltözhetően Po- mázon, esetleg másfél szobás lakást beszámítok. III., XIII. kerület előnyben. Érdeklődni lehet: Po- máz, Szőlőtelep u. 45. 2013._________________ Eladó CR forg. rendszámú Volkswagen. Bp. xvn. kér. Nagyszékes u. 4. ________ Há romszobás családi ház sürgősen eladó. Víz, villany van. Gazdálkodásra is alkalmas. 40 km-re a Balatontól, 1600 n.-Öl termőfölddel. Kalaz- nó, Béke út 57., vagy tel.: 281-590._________ El adó azonnal szoba, konyhás, gázfűtéses házrész, kamra, pince, 60 n.-©l telekrész, termő gyümölcsössel. Bpest XIX„ Víztorony u. 1. (Gyüre). Érd.: mindennap 18—20-ig. Szilasligeten 2 szoba összkomfortos családi ház, 200 n.-öl telken azonnal beköltözhetően eladó. Bartalis- né, Bp., Cékla u. 3. 1162. ________________ Ké tszobás családi ház eladó. Szentendre, Bartók Béla u. 30. Eladó 3 szobás összkomfortos családi ház, egykemencés, két sütőterű pékműhely- lyel Üllőn. Cím: Erős István, Vörös Hadsereg u. 128. 4 óra után, ________________ El adó Bp-től 20 km-re Piliscsabán, a főúton azonnal beköltözhetően 4 szoba összkomfortos családi ház, melléképületekkel és 300 n.-öl kerttel. Ér-* deklődni bármikor: Piliscsaba, Felszabadulás u. 133. Endresz Mátyás. ____________ Vi segrádon két család részére is alkalmas családi ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Visegrád, benzinkút. VEGYES Kútgyűrű 28 db és 3 db betonkád eladó. Érd IX., Avar u. 51. Tóth. ________________ Vi uekieknek! Nyelv- tanítás 80 forinttól havonta levelezéssel, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul, telefone- tikusan (^35-761). Doktor Farkas, külföldi diplomás szaktanár. Budapest, Tábornok huszonegy. 1149. _____ Sz ínes televízióhoz antennaszerelés, javítás garanciával. 672375. 883-957. _________ Na pos- és előnevelt csibék: vörös hamp- shire, kendermagos- és fehér húshibridek, hubbard fajtákból állandóan kaphatók, megrendelhetők. Pé- terfi tenyészkeltető, Pestlőrinc, Kossuth Lajos u. 92. Telefon: 481-04?. ________ Fa kitermelést^ veszélyes fák szakszerű eltávolítását garanciával vállalom. Közüle- teknek Is. T.: 376-633 este 5—8-ig. vagy Bp„ Múzeum krt. 13. 1053. Petrik Tamás.______ Te lefonkészüléket, kizárólag régi típusút veszek. „Gyűjtő PmH 43 606” jeligére a kiadóba______________ Mű anyag redőnyt. Reluxa szerelés-javí- tiás. Nemes, Budapest. Kazinczy u. ?. Telefonüzenet: 337439. __________________ Eg y szoba, két félszobás összkomfortos OTP-örökla kást elcserélnék két másfél szobás összkomfortos lakásra Gödöllőn. Sürgős jeligére a Gödöllői Hírlaphoz. Elcserélném szolnoki 70 nm-es. három szó-, bás, étkezős szövetkezeti lakásomat Gödöllő—Budapest HÉV- vonalán hasonlóra, esetleg családi házat vennék. Ajánlatokat, Isaszeg. Kossuth La* jós u. 33. Berkes.