Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-21 / 144. szám
reason 1981. JÜNIUS 21., VASÁRNAP SZÍNHÁZI LEVÉL Vendégek Fővároscentrikus [ kulturális, művé- 1 szeti életünkben £ gyakran észre sem tvesszük, milyen ' értékek születnek vidéken, a vidéki alkotóműhelyekben. Hogy ez arisztokratizmus vaigy csak egyszerű kényelmesség, esetileg lustaság? Is — is. Aki persze valamelyes felelősségtudattal foglalkozik a kulturális élet egyik vagy másik területével, az aligha engedheti meg magának az effajta kényelmességet. Vannak is rá példák, hogy tűnőben ez a „centralista” szemlélet — ha nem is mindig a puszta jó indulat indítja el a szemléletváltozást, hanem maguk a jelenségek, a tények kényszerítik rá az érintetteket (mármint azokat, akiket kényszeríteni keli!) a differenciáltabb véleményalkotásra, a körültekintőbb értékelésre. A magyar színházi élet elég hosszú időn át leiedzett ilyen Budapest-centrikus állapotban. A hetvenes években aztán egymás után bontakoztak ki a vidéki színházakban olyan alkotói törekvések, melyek alaposan átrendezték a lassacskán megmerevedni látszó értékrendet. A folyamat — mert folyamat volt, éveken, évadokon át tartó szívós munkával létrehozott folyamat — lassan elhallgathatatlanná vált, nem lehetett nem tudomásul venni, hogy néhány vidéki színház — Kaposvár, Szolnok, Kecskemét, de Pécs, Debrecen is, később Miskolc — valami újat, mást kezdett. Viták lángoltak fel, ilyen vagy olyan okokból létrejött egyfajta főváros—vidék ellentét is. Ekkor azonban a vidéki színházi alkotóműhelyek már túllépték azt a pontot, amelynél esetleg még egyes, tekintélyüket féltő színházi emberek útját állhatták , volna ennek a — nevezzük csak nevén — megújulási folyamatnak. E gyre nyilvánvalóbbá vált: az említett színházakban dolgozó, többségükben nagyjából egy korosztályhoz tartozó fiatal rendezők egy tulajdonképpen természetes művészi vércserét jelentenek. Színházi eszményeik frissebbek, kifejezési eszközeik korszerűbbek, bonyolultabbak, mondanivalóik, művészi közlendőik keményebbek, néha kíméletlenebbek, de mindenképpen több figyelmet érdemlőejk voltak, mint a sokak által képviselt kényelmes, elandalító színházéi. Kialakították a maguk egységes színészi gárdáját, létrehozták a kitűnő csapatmunkán épülő, a színészektől is másfajta játékstílust követelő előadások egész sorát. S mivel e színházakban sok fiatal színész is játszott, rendezőkés színészek közösen gondolkodó. azonos színházi eszményekért lelkesedő, a világszínház eredményeire, annak átvehető vívmányaira fokozottabban figyelő kollektívái jöhettek létre. A nagy frontáttörést idestova három évvel ezelőtt az jelentette. hogy a három legjobb vidéki társulatból, a kaposváriból, a szolnokiból és a kecskemétiből fővárosi vezető színházak vezető pozícióiba kerültek rendezők, igazgató- rendezők, s egy egész csapatra való színész is felszerződött Budapestre. A művelődéspolitikai szervek ezen döntése kissé Janus-arcú volt azonban: míg egyik oldalon megteremtette például a budapesti Nemzeti, vagy a Népszínház-Várszínház megújulásának lehetőségeit a személyi változásokkal, e lépéssel egyúttal nehéz helyzetbe hozta azokat a vidéki színházakat, melyek a vérátömlesztést adták. HŰ kellett telnie egy-két évadnak ahhoz. hogy a szolnoki, a kecskeméti vagy a kaposvári színházról kiderüljön: képesek-e folytatni az elért eredményeket, meg tudnak-e újulni vezető rendezők, vezető színészek eltávoztával is, kiheve- rik-e a vérveszteségeket Ma már láthatjuk: a cserék. változások hosszabb távon sikeresnek, eredményesnek. set. szükségszerűnek bizonyultak. A leginkább érintett vidéki társulatokban újra megindult az országos figyelmet érdemlő művészi munka, sőt talán nem is kellett újraindítani, egyszerűen csak folytatni kellett és lehetett mindazt, amit a korábbi években elértek. (Persze, nőm pontosan azt. nem pontosan úgy, mint addig, hiszen a körülmények is változtak, személyi, tárgyi feltételek módosultak, stb.) Jelenleg ott tartunk, hogy nagyjából megint ugyanazokra a vidéki társulatokra kell figyelnünk, mint korábban. S hogy ez mennyire így van, azt a most már évek óta rendszeresen elkövetkező évad végi vendégjátékok előadásain is igazolva láthatjuk. Jó dolog, hogy május végén — június elején elhozzák a legjobb vidéki színházak legjobb előadásait a fővárosba. Sőt: ebben az évadban már menet közben is láthattunk vidéki produkciókat (például a debreceniek és a miskolciak több kitűnő előadását). Aki figyelemmel kíséri ezeket a vendégjátékokat, ráébredhet, hogy gyakorlatilag semmiféle különbség nincs fővárosi és vidéki előadások — vagy: a legjobb előadások —* színvonala, művészi értékei között. A miskolci Lila akác, vagy A tríbá- dok éjszakája, a debreceni Volpone vagy a Repülési kísérlet és a Lumpáciusz Va- gabundusz, a pécsi Chicago, a veszprémi Széchenyi, s — akiket talán elsőnek kellett volna említeni —, a kaposváriak Szentivánéji álom és A Nehéz Barbara című élőadásai maradandó színházi élményt jelentettek. Szerves részeként értékelhetők az 1980/81-es színházi évadnak, s — többek között — azzal a tanulsággal is szolgálnak, hogy változatlanul mondvacsinált minden törekvés, amely fővárosi és vidéki kategóriákban gondolkodik például a színházról. Vannak jó színházak és jó előadások, s vannak nem jó színházak és nem jó előadások. Mindkét csoportban akadnak budapesti és vidéki színházak is, de a földrajzi elhelyezkedés nem minősít, nem kategorizál önmagában. Egyedül a produkció minősége dönthet, e téren pedig vitathatatlan tényekkel kell szembenézniük azoknak, akik még ma is tekintélyelvi alapokon állnak. agyarán: meg kell mondani, hogy egész sor vidéki előadás rangosabb, művészileg értékesebb volt, mint nem egy fővárosi produkció, melyre az illető színház esetleg még hangsúlyozottabban büszke is volt. Figyelmeztető, elgondolkoztató tények ezek. Bár azok is elgondolkodnának rajtuk, akik leginkább érintettek: egyikmásik fővárosi színházunk művészeti vezetői. Takács István ■jr-i ^ i , • ,7 M. Kiss Katalin keramikus alkotásait fémszálakremsza IdS R6TCI fii Id R. kai kombinálja. A képen a művészt látjuk munka közben. TÁBORBAN, NAPKÖZIBEN Hány hét a taná i Az általános iskolások már a vakációt élvezik. Június második hetében kicsengettek, s szeptember első napján kezdődik csak újra a tanítás, a gyerekeknek. Aki csak az iménti tényekből ítél, bizony könnyen mondja: persze a tanítóknak, tanároknak több mint két hónap a nyaralóideje. így van-e ez a valóságban? A szó az 1 érintetteké: a nevelőké. Nem pihenés, munka — A nyaram? Nem sok marad belőle — így Farkasházi Ákosné, a nagykovácsi általános iskola kémia-matematika szakos tanára. — Júniusban még tart a tanévet záró adminisztrációs munka, azután július 22-ig szabadságon leszek. Építkeztünk a közelmúltban, most a kerítést, a vízvezetéket kell elkészíteni, s van jócskán olvasnivalóm is: a szakfolyóiratok, szakkönyvek sora. — Azután .munka következik: úttörőtáborba kísérem az iskola 36 tanulóját. Augusztusban két napot töltök a napköziben, s talán azután sikerül egy hétre elutaznom a Balatonhoz a fiaimmal. Még a tanévnyitó előtt háromnapos matematikai továbbképzésen kell részt vennem, s ekkor érkeznek a tankönyvek, az árusításuk is az én feladatom. Kiss Mária, a biatorbágyi iskola tanítónője: Nekünk nincs még vakációnk. A tanévzáró értekezletig én is továbbképzésre megyek, e napokban írom a bizonyítványo- kat, iskolai anyakönyveket, statisztikákat, s mert' úttörőcsapat-vezető is vagyok, a beszámolót is el kell készítenem. Júliusban is lesz tennivalóm: táborelőkészítő megbeszélést tartani a pajtásokkal és szüleikkel, szervezni a tábort, azután tíz napot kísérőként a gyerekekkel tölteni. — Ha jól számolom, körülbelül 25 napom marad szabad a vakációból, ezalatt szeretnék külföldre utazni. Aki nem táboroztat pajtásokat, annak, is van dolga a nyáron. Például nálunk a gyakorló kerti A Nemzeti Színházban évadzárás előtt Jordan Radicskov: Repülési kísérlet című műve volt az utolsó bemutató. Rendezte: Ascher Tamás. munkák idején a gyermekcsoportok felügyelete, másutt a napközis tábori felügyelet. Júliusig és augusztus 20. után a tanévzárás, a tanévkezdés, a szervezett továbbképzés ad tennivalókat szinte minden pedagógusnak. Kicsengetés után is Vajon csak két elfoglalt — kollégáinál többet vállaló — pedagógus vélekedik így? Hallgassuk meg a budakalászi általános iskola igazgatóját, Földessy Józsefnét: — Éppen hogy lezárult Iskolánkban egy féléves szakfelügyeleti vizsgálatsorozat, s bizony minden tanító, tanár szívesen venné, ha a fárasztó időszak után szabad lenne a nyara. A negyvenhét oktató közül húszán különféle táborokban töltik a szabadságuk 10—12 napját. Az iskola tanulóinak fele — szokatlanul sok gyerek — jut el például a szlovák pajtásokkal közös táborba, vagy kisdobosként Sopronba. Jó néhány pedagógus a nyári szabadegyetemeken képezi magát tovább. Tizenkét nevelőnek a nyári napközi — közösen szervezzük a lenfonó és szövőgyárral — ad elfoglaltságot. S akkor még nem említettem, hogy a nyári tatarozás, a sportudvar építése sem lehetséges a pe- ■dagógusok részvétele nélkül. Martinusz Ferenc, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának főmunkatársa így kezdi: — Amiről eddig szó esett, az országosan igaz. Tizenegy hetes vakációja ugyanis senkinek sincs közülük, sőt a törvény szerint járó 48 nap — mert ennyi hivatalosan a szabadságuk — is csorbul. — A kicsengetés után, amikor a tanulók már üdülhetnek, a nevelőknek még olyan állapotba kell hozniuk az iskolát, hogy zavartalanul kezdődhessen a tatarozás, a festés. Ilyenkorra marad a tanévzáró értekezlet, s a sokféle adminisztrációs munka, a tanév elemzése, értékelése is. Azután a felmentett tanulók osztályozó vizsgái, s a dolgozók általános iskolai vizsgái is e napokban esedékesek. Lehet többet kérni? — Szinte nincs általános iskolai nevelő, aki ne vállalna társadalmi munkában közösségi feladatokat, de a legtöbb elfoglaltságot természetesen a táborok jelentik. A 6400 Pest megyei nevelő közül 800-an a váltó táborokba kísérik tanítványaikat, 400-an az országot járják a vándortáborok útjain, 500-an az ösz- szevont csapattáborokban töltik szabad idejüket a gyerekekkel, 130-an külföldi táborokba, 300-an országjáró kirándulásokra indulnak. S még szó sem esett a harminc'szaktáborról, amelyekben szintén pedagógusok vállalják a felügyeletet, akárcsak a tehetséges, nyolcadik osztályt végzettek középiskolai előkészítő táboraiban. Sokan — például a lakótelepeken — nyáron is folytatják a szakköri foglalkozásokat, másutt — mint Biator- bágyon — a gyakorlókertet gondozzák. Nem tudnék számot mondani, de ismert tény: az üzemi, szakszervezeti gyermeküdülőkben — igaz, külön juttatásért — szintén pedagógusok dolgoznak. — Lehet-e többet kivánni a nevelőktől? Igen is, mag nem is. Nem azért, mert nagy a teher a vállukon, s a szabadság valóban szükséges számukra a regenerálódáshoz, s azért is, hogy a pihenőidőben az önképzéssel foglalkozhassanak. Ám mégis lehet többet kívánni — ezt kell mondanom —, ha azit tekintem, hogy nyaranta, a gyermekek többsége felügyelet nélkül marad, cselleng. Még ha nagy áldozatok árán is, de el kellene érnünk, hogy minél többen jussanak el* a táborokba, a napközikbe! Elvégre ej az egész társadalom érdeke, a tanulóké, á szülőké és a nevelőké is. — Végzetül: az oktatók vakációja augusztus 20. után véget ér, hiszen a szeptemberi becsöngetéskor munkára kész tantestületnek kell várnia a kisdiákokat. Vasvári G. Pál ladách Galéria Műhelytárlat Színes szitanyomatokból — a szentendrei grafikai műhely művészeinek alkotásaiból — nyílt kiállítás Vácott a Madách Galériában. A szentendrei grafikai műhely tavaly, januárban kezdte meg működését a város főterén álló egyik műemlék épür letben. Negyven helybeli, vagy munkásságával Szentendréhez kötődő művész — festők, grafikusok, szobrászok, keramikusok — alkotott közösséget, stílusirányzatuk a legkülönbözőbb. Közöttük megtalálhatók iskolateremtő, európai nevű mesterek, a középnemzedék tagjai és számos tehetséges pályakezdő fiatal is. A váci kiállításon bemutatott alkotásokat — többek között Korniss Dezső, Barcsay Jenő, Szántó Piroska, Deim Pál és Balogh László grafikáit — a műhely másfél éves terméséből válogatták. A tárlat július 6-ig tekinthető meg a Madách Imre Művelődési Központban. Sorozatok a képernyőn Kedd és szombat Nagyobb lélegzetű újabb alkotásokkal ismerkedhetnek meg kedd esténként a tv-mé- zők. Az Aranyásók című francia—NSZK—román filmsorozatot június 23-itól tűzi műsorára a televízió. A Jack London írásai és korabeli dokumentumok felhasználásával készült négyrészes film hőse egy fiatal ügyvéd, aki az 1800-as évek végén fellángolt aranyláz hatására elindult szerencsét próbálni Alaszkába, a hó és a jég birodalmába. Hajótöröttek címmel ausztrál filmsorozat jelentkezik a képernyőn június 27-től szombat délutánonként. lan Stuart Black művéből James Gat- ward ausztrál rendező készített hétrészes sorozatot. A történet szerint 1840-ban egy angol hajó útban Ausztráliába — telepesekkel és fegyencek- kel a fedélzetén — viharba került, s elsüllyedt az óceánban. A katasztrófa hét túlélője egy lakatlan szigeten találkozik. Az epizódok további életükről adnak számot. TV-FIGYELO Buszsofőrök. Ügy látszik, roaanó életünk két lábon járó jelképeivé az autóbuszvezetők váltak, ment lám, mit hoz a sors — vagyis a műsorszerkesztés véletlene —, rövid három napon belül két olyan televíziós játék került a képernyőre, amelyeknek férfi főszereplői buszsofőrök voltak. Ajnaz a bozont bajuszú építkező meg emez. az inkább harcsás bajuszú családi viador is egyaránt a társasgépkocsik volánját tekergeti, és ily minőségben borul ki, azaz él' — bár valóban élne — át egy, az ittben és a mostban gyökerező tragédiát. Hogy miért nem sikerült ez a pokoljárásuk olyanná, hogy egyiket is, másikat is általánosabb érvényű sorosképletekként emlegessük, arról lesz szó az alábbi két traktusban. Gk. 1. Előbb látott hősünk — emlékezhetünk rá — építkezik. Pontosabban mondva az anyja háza mellé, illetőleg arra reáépítkezik, és ehhez a vállalkozáshoz természetesen sóderra van szüksége. Sóderra és nem folyami homokra, amit végül is az illetékes állami szerv hozzájuk szállít. A két anyagféleség kicserélte- tése dolgában indul meg aztán a szokásos huzavona, és voltaképpen e huzavona je- lenetezésének felemássága miatt nem tudott igazán felívelni, önmaga lehetséges formájába beiebújni a jelenkori példázat. Mert míg az egyik jelenetben — mondjuk abban, amelyben önkéntes túszként a kisember nagy drámáját játsz- sza el Pap Vera — a legnyíltabb egyenességgel mondattak ki az igazságok, addig kedves anyósát úgy buktatja orra abban a homokhegybem Palás- thy György rendező, akárha valami burleszkhez kéne egy ilyen, némafilmekbe illő betét. Gk. 2. Ami pedig a Farkasok buszvezetőjét illeti, hát ez is abból a natúr életből került át a képernyőre, és szinte ugyanúgy, ahogyan a sóderesek: azaz a maga egysze- riségében, a jegyzőkönyvek szürkés monotóniájával. A különbség e két átültetés között csupán csak az, hogy ez utóbbit nem elegyítette sem az alkalmi vidítás, sem a sza- tirizálás, mert maga a téma ezt egyszerűen nem tette lehetővé. Maga a téma, mármint az az eseménysor, amely egy parasztcsalád belső harcait, majd végső, emberhalállal végződő teljes széthullását mondja el. Szinte szó szerint értve, hisz’ — rábólinthat, aki látta — ez az egész múltidézés meg jelenbéii civakodás egyébből _sem állt, mint a mondatok végtelen pergetésé- ből. Valóságos jelenet legföljebb ha abban a közösen lakott pesti lakásban játszódott, a többi történésről bírósági monológok tudósítottak — ráadásul abban a túlízes- kedő vélt paraszti, vélt városi beszédstílusban. Summázva: egyik buszsofőr ide, a másik amoda, az úgynevezett életes történetek nemcsak elmondásra, hanem valóságos feldolgozásra várnak. Ily nyers és alkalmi formájukban a felét sem mondják el annak, ami különben kiderülhetne belőlük. Akácz László
