Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-11 / 135. szám

’xMäm 1981. JÚNIUS 11., CSÜTÖRTÖK A hét államfő pohárköszöntője Losonczi Pál: Kapcsolataink Losonczi Pál bevezetőben hangsúlyozta: a baráti Nigé­ria nagy tekintélyű vezetőjé­nek megtisztelő látogatása igen nagy jelentőségű országaink kapcsolataiban. Emlékeztetett a Nigériában nyolc éve tett Iá. togatására az ország népének a magyar nép iránti rokon- szenve és barátsága felejt­hetetlen megnyilvánulásaira. Népünk őszinte szívvel viszo­nozza ezeket; a baráti érzel­meket — mondotta —, ame­lyek szilárd alapját jelentik or­szágaink örvendetesen fejlődő kapcsolatának. Ezután arról szólt, hogy né­pünk és kormányunk nagyra értékeli Nigéria népének sike­reit az új, független állam- szervezet megteremtésében, a szilárd nemzetgazdaság fej­lesztésében. Nekünk, magya­roknak különös örömünkre szolgál, hogy egyenletesen fej­lődő gazdasági, műszaki-tu­dományos kapcsolataink útján hozzájárulhatunk gazdaság- fejlesztési terveik megvalósí­tásához. „Meggyőződésem — jelentette ki —, hogy az ön megtisztelő látogatása és tár­gyalásaink újabb lendületet adnak együttműködésünk to­vábbi sokoldalú fejlődésének”. Szólt arról is Losonczi Pál, hogy a magyar nép kormá­nyával egyetértésben és egy­ségben szorgalmasan dolgo­zik szocialista hazájának épí­tésén és az ehhez elengedhe­tetlenül szükséges békés nem­zetközi körülmények megte­remtésén. Nagyra értékeljük — mond. ta az Elnöki Tanács elnöke — a Nigériai Szövetségi Köztár­saság el nem kötelezett kül­politikáját és ennek keretében tanúsított szilárd elkötelezett­ségét a nemzetközi béke és biztonság, az általános és tel­jes leszerelés, a népek barát­ságát és együttműködését szol­gáló enyhülés politikájának nemes célkitűzései iránt. Nagy. ra becsüljük és teljes mérték­ben támogatjuk Nigéria és sze. mélyesen az ön következetes erőfeszítéseit, az afrikai kon­tinens teljes felszabadításáért, a gyarmatosítás és újgyarma­tosítás felszámolásáért, az apartheid és faj üldözés eltör­léséért, az afrikai népek és országok közötti egyetértés és együttműködés előmozdítá­sáért, Afrika népeinek társa­dalmi, gazdasági felemelkedé­séért. Szilárd meggyőződésünk, hogy áldozatos harcukat Afri­ka népeinek győzelme koro­názza majd. Végül kifejezte meggyőző­dését, hogy Alhadzsi Shehu Shagari látogatása hazánkban kiemelkedő állomás a magyar —nigériai kapcsolatokban, s új távlatokat nyit meg együtt­működésünk kiszélesítésében. Alhadzsi Shehu Shagari: Élénkülő együttműködés Alhadzsi Shehu Shagari po­hárköszöntőjében átadta a ni­gériai nép testvéri üdvözletét a magyar népnek, majd arról szólt, hogy Losonczi Pál 1973- ban tett látogatása következté­ben megélénkült Magyaror­szág részvétele Nigéria gazda­sági életében. Látogatásom régóta esedékes és azt az or­szágaink személyiségei között az eimúlt évek során létrejött magasszintű kontaktusok be­tetőzésének tekintem — mon­dotta az elnök. Rámutatott: csupán 1978­ban mintegy 100 nigériai fiatal kapott vagy kezdett sportkép­zést Magyarországon. Jelenleg mintegy háromszáz nigériai folytat itt különféle tanulmá­nyokat. Magyarországgal fennálló kapcsolataink igazolják el nem kötelezettségi politikán­kat, amely a függetlenségünk elnyerése utáni korszakra nyúlik vissza — mondotta, majd szólt Nigéria ötéves nemzeti fejlesztési tervének feladatairól. A lakásépítéstől a mezőgazdaság fejlesztéséig — mondotta — a különféle érintett területek együttes be­ruházási előirányzata százöt­ven milliárd dollár körül lesz. A terv sikeres megvalósításá­nak legfőbb akadálya talán a technikai szaktudás és a kép­zett munkaerő hiánya. Ezért kérjük fel az olyan baráti or­szágokat, mint az önöké is, hogy vegyenek részt a népünk sorsának javítására irányuló erőfeszítéseinkben. Nagy megelégedésünkre szolgál az is — folytatta —, hogy számos nemzetközi poli­tikai kérdésben, és különösen az afrikai problémákban Ma­gyarország és • Nigéria azonos nézeteket vall. Ezután arról beszélt, hogy a növekvő fegyverkezési ver­seny nemcsak fenyegetés a vi­lágbékére, hanem az értékes gazdasági erőforrások óriási pazarlása is, s hangoztatta: Nigéria továbbra is hozzá fog járulni a világbéke és a meg­értés előmozdításához. Befejezésül kifejezte meg­győződését, hogy magyarorszá­gi látogatásuk nyomán még közelebb kerül egymáshoz a két ország. Reagaa-Portillo találkozó Különböző álláspontok Eredménytelenül értek vé­get Ronald Reagan amerikai és Jósé Lopez Portillo mexi­kói elnök megbeszélései. A véleménykülönbség külö­nösen a legfontosabb napi­rendi kérdésben, a közép-ame­rikai és a karibi térség hely­zetének megvitatásakor mu­tatkozott meg. Washington szerette volna, ha Mexikó jó­váhagyja a Reagan-kormány­zat politikáját. Az amerikai vezetők ugyan­akkor szerették volna, ha Mexikó is részt vesz a Fehér Ház által a karibi országok „gazdasági fejlesztésére” ki­dolgozott program megvalósí­tásában. Mint Jorge Castaneda mexi­kói külügyminiszter hangsú­lyozta, hogy Portillo elnök határozotton elutasította a tervezetet, mert az veszélyes, káros a közép-amerikai és a karibi országok számára A mexikói diplomácia vezetője olyan gazdaságfej leszitési prog­ram kidolgozását szorgalmazta, amelynek nem lennének ka­tonai vonatkozásai és tár­sadalmi berendezkedésétől füg­getlenül bármely ország csat­lakozhatna hozzá. A salvadori helyzet meg­ítélésében mutatkozó éles véleménykülönbségről szólva Castaneda leszögezte, hogy országa a salvadori esemé­nyeket — a Fehér Házzal el­lentétben — nem a kommu­nisták és Kuba akcióinak te­kinti, hanem a társadalmi elé­gedetlenség kirobbanásának. NDK Választ ás előtt Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK állam­tanácsának elnöke Karl- Marx-Stadtban szerdai vá­lasztási nagygyűlésén több mint kétszázezer résztvevő előtt hangoztatta: a szocializ­mus és a béke erősítése a kö­vetkező öt év fő feladata az NDK-ban. Ez belpolitikáiig a gazdaság teljesítőképességének növelését és az NSZEP X. kongresszusa által áprilisban megerősített szociálpolitikai program megvalósítását, kül­politikában pedig a 'Szovjet­unióval és a szocialista közös­ség többi országával való szo­ros szövetségét jelenti a világ­béke biztosításáért, a leszere­lésért, a nemzetközi együtt­működésért és az enyhülésért vívott harcban. A Német Demokratikus Köztársaságban vasárnap vá­lasztják meg a népi kamarát — az ország törvényhozását — valamint a megyei taná­csokat, illetve Berlin főváros tanácsát. Folytatja munkáját a LEMP plénuma A válságot te kell küzdeni Varsóban szerdán reggel ki­lenc órakor folytatta munká­ját a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak kedden kezdődött XI. tel­jes ülése. A tanácskozáson folytatják a vitát a Politikai Bizottság kedden elhangzott referátuma fölött, amelyet Sta­nislaw .Kania, a KB első tit­kára terjesztett elő „az or­szág jelenlegi helyzete és a IX., rendkívüli kongresszusra való előkészületek” címmel. A LEMP Központi Bizott­ságának XI. plénumán kri­tikus vita folyik a Politikai Bi­zottság beszámolója fölött. Ál­talános egyetértés van abban, hogy a LEMP mind ez idáig nem volt képes hatékonyan fellépni a szocialista rend megdöntését célzó, ellenforra­dalmi jellegű kísérletekkel szemben — még a veszély nagyságát sem ismerte fel he­lyesen. E téren gyors és ered­Deíejeződtek a szovjet-algériai tárgyalások Gyümölcsöző eszmecsere Szerdán véget értek a szov­jet—algériai tárgyalások, amelyek kedden kezdődtek meg a szovjet fővárosban a hivatalos, baráti látogatásra érkezett Bendzsedid Sadli, az Algériai Demokratikus és Né­pi Köztársaság elnöke, a Nemzeti Felszabadítási Front Pártjának főtitkára részvéte­lével. Mint a Moszkvában a tár­gyalásokról kiadott közlemény megállapítja, a felek beha­tóan áttekintették a Szovjet­unió és Algéria politikai, ke­reskedelmi, gazdasági és más téren megvalósuló együttmű­ködésének kérdéseit. Megál­lapították, hogy a kiéleződő nemzetközi helyzet szükséges­sé teszi a politikai konzultá­ció és az eszmecsere további aktivizálását a két ország kö­zött az időszerű nemzetközi kérdésekkel, mindenekelőtt a háború megakadályozásáért és a béke megőrzéséért vívott harc kérdésével kapcsolatban. Leonyid Brezsnyev pozití­van értékelte az Algériai De­mokratikus és Népi Köztár­saság imperialistaellenes kül­politikáját. Leonyid Brezsnyev és Bend­zsedid Sadli megelégedéssel szólt arról, hogy a Szovjet­unió és Algéria együttműkö­dése a különböző területeken gyümölcsözően fejlődik. Hivatalos, baráti látogatásá­nak befejeztével szerdán este Moszkvából Szófiába utazott Bendzsedid Sadli, az Algériai Demokratikus és Népi Köztár­saság elnöke. A repülőtéren Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Tyihpnov, Andrej Gromiko és más szovjet személyiségek bú­csúztatták. A koszovói események Albán irredenták akciói Franjo Herljevics belügymi­niszter tájékoztatta a Jugo­szláv Nemzetgyűlés' Szövetségi Tanácsának képviselőit a ko­szovói helyzetről. Egyebek között megállapította: Koszo­vó autonom tartományban to­vábbra is igen bonyolult a helyzet. Nincs kizárva, hogy újabb ellenséges akciókra ke­rül sor. A koszovói ellenforradalmi tevékenység Jugoszlávia alkot­mányos berendezésének meg­bontására irányul, s veszélyez­teti területi integritását. Ez az albán irredenták és nacionalis­ták szervezett és megfontolt aknamunkája. Az albán nacionalisták és irredenták márciusban és ápri­lisban Koszovo tartomány 11 városában-körzetében 16 tö­megtüntetést és más akciókat bonyolítottak le. Lőfegyvert használtak, megsemmisítettek vagy megrongáltak mintegy 100 járművet, bezúztak több mint 400 kirakatot, betörtek lakásokba, üzemekbe. Ezek so­rán 9 személy (köztük 1 rend­őr) életét vesztette, 257 (köz­tük 133 rendőr) megsebesült. A hatóságok mintegy 1700 személy esetében megelőző in­tézkedést tettek. Kihágásért — KURT WALDHEIM, az ENSZ főtitkára befejezte négynapos tokiói látogatását és továbbutaziott Kínába. Az eredeti tervek szerint június 15-ig tartózkodott volna Pe- kingben, szóvivője azonban közölte, hogy Waldheim ko­rábban tér vissza New York­ba, hogy részt vegyen a Biz­tonsági Tanácsnak az Irak elleni izraeli támadás . miatt összehívott ülésén. PÁRIZSBA érkezett Hoszni Mubarak egyiptomi alelnök. Hatnapos munkalátogatása so­rán meghívást nyújt át Fran­cois Mittarrandnak egyiptomi látogatásra. Mubarak többek között Mirage—2000 típusú harci gépek vásárlásáról kí­ván tárgyalni a francia fő­városban. a tüntetésekben való részvéte­lért, a tüntetők támogatásáért, jelszavak kiírásáért, ellenséges kijelentésekért — eddig 506 személyt büntettek meg. Bíró­sági eljárás folyik 154 személy ellen, közülük 39-en illegális szervezet tagjai. A belügyi szervek Koszovo tartományban eddig 9 olyan szervezetet lepleztek le, amely az Albán Munkapárt platform­ja alapján tevékenykedik. Albánia hivatalos tényezői napjainkban újabb akciók­ra ösztönzik a koszovói irre­dentákat. A koszovói illegális szervezetek tagjai között az albán titkosszolgálat több ügy­nökét is letartóztatták — mon­dotta Herljevics, majd végül közölte, hogy a nyugati orszá­gokban az albán és az uszta- sa fasiszta emigránsok az utóbbi hetekben legalább 20 jugoszlávellenes tüntetést szerveztek. menyes fordulatra van szük­ség, aminek megtétele a mos­tani plénumra vár — hang­súlyozták többen. Ebből a hely­zetmegítélésből következően a KB és a KEB felszólaló tag­jai, illetve póttagjai szinte ki­vétel nélkül elismerik annak a kritikának az indokoltságát, amelyet az SZKP Központi Bi. zottságának a LEMP Közpon­ti Bizottságához intézett leve­le tartalmaz. Z. Najdowski, a toruni vaj­dasági pb első titkára tétele­sen is megfogalmazta, mit kell kifejezniük a változásoknak. Eddig az volt a képlet, mon­dotta, hogy saját erőből, bé­kés eszközökkel kell leküzde- nünk a válságot... Most új kép­letre van szükség: a válságot saját erőből, de „bármily áron” le kell küzdenünk. A felszólalók a fő jobbolda­li veszély forrását a Szolida­ritás szakszervezet egyes helyi és központi vezető testületed­ben jelöltek meg. Tartós és vészterhes irányzatnak ítél­ték a Szolidaritás kebeléből kiinduló fokozatos hatalom- átvételi kísérleteket. A Za- binski, a Politikai Bizottság tagja egyebek között rámuta­tott, hogy mostanra szerte­foszlottak a múlt nyári ro­mantikus illúziók: a Szolidari­tásban immár nem a szocialis­ta társadalmi rendszer alap­jainak és a párt vezető szere­pének feltétlen tiszteletben tartása az irányadó. J. Brych, a KB osztályvezetője hang­súlyozta: eltökélt lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a Szolidaritásból távoz­zanak a szélsőségesek. „A moz­galmat csak úgy lehet meg­menteni, ha az megtisztítja sorait az ellenforradalmárok­tól”, mondotta. A felszólalók egy sor kriti­kai észrevételt tettek a pár­ton belül folyó beszámoló-ve- zetőségválasztó értekezletek­ről. Értésre adták, hogy sok helyütt a párt szervezeti sza­bályzatával és elveivel ellen­tétben ejtették meg a válasz­tásokat, így a kongresszusi küldöttek közé olyanok is ke­rültek, akik a marxizmus—le­nül izmus tói idegen nézeteket vallanak. Elhangzott, hogy a KB-nak módjában áll válasz­tásokat érvénytelenítem, és ki­szűrni egy szociáldemokrata típusú fejlődés híveit. Valamennyi felszólalásban elítélő kijelentések hangzot­tak el a szovjetellenességről. Többen rámutattak, hogy a szovjetellenesség piszkom hul­lámait felkorbácsoló elemek Lengyelország független nem­zeti léte ellen törnek, azok pedig, akik kívülről mozgat­ják őket, robbanószerkezetté akarják tenni az országot — és nem is föltétlenül lengyel méretekben. Végül a vita több résztve­vője — sürgetve a tanulságok levonását a helyzet állandó romlásából — személyi válto­zásokat javasolt a Politikai Bizottságban és a párt más ve­zető testületéiben. Voltak, akik a kongresszus közelsége miatt az ilyen intézkedéseket cél­szerűtlennek minősítették. Libanon Habib újabb kísérlete Philip Habib, Reagan ame­rikai elnök különmegbízottja szerdán Bejrútban egyórás megbeszélést tartott. Safik El-Vazzan libanoni miniszter- elnökkel. Habib kedden ér­kezett Bejrútba, hogy felújítsa a május végén megfeneklett közvetítési próbálkozásait a libanoni rakétaválságban. Habib küldetését beárnyé­kolja az iraki atomreaktor el­len vasárnap amerikai gyárt­mányú repülőgépekkel végre­hajtott izraeli orvtámadás, amely az egész arab világban felháborodást keltett. Bejrúti politikai körökben szerdán úgy vélték, hogy az agresz­szió csak megerősítette Szí­ria álláspontját: nem enged az izraeli nyomásnak és nem vonja ki Libanonban felállított légvédelmi rakétáit. Izrael ko­rábban a rakétaállások meg­semmisítésével fenyegetőzött. Bejrutban szerdán ülést tartott a palesztinai felszaba­dítási szervezet végrehajtó bi­zottsága. Az ülésen a PFSZ VB elnöke, Jasszer Arafat el­nökölt. A résztvevők elítélték Izrael Washington tudtával végrehajtott bűnös támadását Irak ellen, s az egész arab nemzet elleni agressziónak mi­nősítették azt. A PFSZ VB áttekintette a Libanon déli ré­szén kialakult helyzetet is. Az izraeli agresszió visszhangja Begin vádaskodása A bécsi központú Nemzet­közi Atomenergia Ügynökség főigazgatója közölte: az ügy­nökség idén januárban meg­vizsgáltatta az iraki atom­reaktorokat, és úgy találta, hogy azok megfelelnek az 1968-ban kötött atomsorompó- egyezménynek, amelynek alá­írói között ott van Irak. Wa­shington már jó ideje előre tudott az iraki atomreaktor elleni izraeli támadás tervé­ről, és csak az akció időzíté­Irán Baniszadr elnök veresége Abolhasszán Baniszadr irá­ni elnök újabb vereséget szen­vedett a közte és az iszlám nézetek kemény érvényesíté­sét követelő erők között folyó küzdelemben. Szerdán az isz­lám fundamentalista többségű iráni parlament törvényt fo­gadott el, amely szerint az el­nöki ellenjegyzés hiánya ezentúl nem akadálya a tör­vények hatályba lépésének. A törvény szerint az elnöknek öt nap áll rendelkezésére a parlamentben elfogadott jog­szabályok megvizsgálására. Ha e határidőn belül nem lát­ja el kézjegyével az új tör­vényt, az anélkül is hatályba lép. Az új jogszabályt az tette szükségessé, hogy Baniszadr az utóbbi időben többször megtagadta1 aláírását: nem já­rult hozzá fő ellenfele, Rad- zsai miniszterelnök ügyvivő külügyminiszteri kinevezésé­hez, és azt a törvényt sem látta el kézjegyével, amely megfosztja őt vezető állami tisztségviselők kinevezésének, illetve elmozdításának jogá­tól. Behesti ajatollah, az Iráni Legfelsőbb Bíróság elnöke, az iszlám szélsőségesek vezér­alakja szerdán burkoltan is­mét azt követelte, hogy a leg­felsőbb bíróság vonja felelős­ségre Baniszadr-t „az alkot­mány megsértéséért”. se okozott meglepetést számá­ra — véli számos amerikai politikai személyiség. Az ame­rikai külügyminisztérium el­lenben tartja magát ahhoz az állításhoz, hogy a washingtoni vezetésnek, „fogalma sem volt” Tel-Aviv szándékáról. Jackson szenátor, az ame­rikai Izrael-barát érdekkör egyik vezető alakja maga el- ismerte, hogy az izraeli légi­erő tette „nem okozott nagy meglepetést” W ashingonban. Washingtonnak nemzetközi tekintetben kényelmetlenséget okoz az a tény, hogy a légi­támadást F—I6-os amerikai gépekkel hajtották végre, és az Egyesült Államoknak ép­pen ezen a héten kellene szál­lítania ebből a típusból újabb négyet. Begin a keddi sajtókonfe­renciáján — ismét a válasz­tási kampányban szerezhető esetleges előnyöket szem előtt tartva — támadta az amerikai, a francia és az olasz kor­mányt, amiért azok „az izraeli magyarázátot be sem várva elítélték a légitámadást”. Tel- Aviv levélben fordult Kurt Waldheimhez is, és az­zal vádolta meg az ENSZ fő­titkárát, hogy az „részrehaj­lásról tett tanúbizonyságot” amikor elítélte az Irak elle­ni akciót. Waldheim gyors vá­laszban szögezte le, hogy „jo­ga és kötelessége” véleményt alkotni ilyen fontos ügyben. / 4 I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom