Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-06 / 104. szám

1981. MÁJUS 6., SZERDA A HARMADIK UTÁN A művészeti főiskolák és a város A sok között volt egy kü­lönleges plakát a Szentendrén hétfőn véget ért háromnapos eseménysorozat hirdetményei között: a művészeti főiskolák családfáját ábrázolta. A vas­tag törzsű, terebélyes fán nem minden célzás nélkül kaptak különböző nagyságú lombbok­rot a zenészek, képzőművé­szek, színház-, illetve film­művészek és az iparművészek, s csupán kis csokomyi folt jelképezte a táncosokat. Nem jelentik ezek az egyes művé­szeti ágazatok jelentőségé­nek sorrendjét, azt azon­ban mindenképpen, hogy a művészeti főiskolák szerveze­tében meglehetősen nagy elté­rések mutatkoznak. Immár harmadszor rendez­ték meg ugyanis ebben a Pest megyei városban a művészeti főiskolások találkozóját. S akarva, akaratlanul felvető­dik a mérlegkészítés ötlete. Mit jelent ez a rendezvényso­rozat a városnak, és mit a művésznövendékeknek? Ter­mészetesen munkát, többé-ke- vésbé átérzett felelősséget és minden bizonnyal dicsőséget. Szentendre a kétévenként megrendezett találkozón meg­mutathatja önmagát, bizony­ságot tehet művészeti felleg­vár voltáról. Némi lokálpatrióta büszke­séggel állíthatjuk, hogy Szent­endrének nem ez az egyetlen országos hírű eseménysoroza­ta. Meg kell vallani viszont, hogy a rendezvények láncola­tában Szentendre számára is jelentős színfolt a művészeti főiskolák találkozója. Nem egyszerűen azért, mert a figyelem központjába kerül a város. Fontos ennél: a mű­vészpalánták gondolatai fris- sesége, formagazdasága er- jesztően hathat a Szentendrén élő és alkotó művészekre is. Aztán néhány év múlva jog­gal érezzük majd kicsit in­kább magunkénak azokat, akik — talán a szentendrei emlékeket is magukba olvaszt­va —, hoznak létre jelentős alkotásokat. Arra a kérdésre már nehe­zebb válaszolni, hogy mennyi­re érzik gazdagítónak a leg­inkább érdekeltek, a főiskolá­sok ezt a találkozót? Sokan köaülük vallották: próbatétel­nek nagyon izgalmas a ren­Jegyzet Kapcsolatok TV yilvánvaló, hogy sosem ■*-’ lesznek zavartalanoka főiskola és a diák, a mester és a tanítvány, a művész, illetve művészjelölt és a közönség, valamint a ha­sonló intézmények közötti kapcsolatok. Az ilyen jelle­gű kérdések megoldásában azonban sokat segíthetnek a művészeti főiskolások immár hagyományossá vált találkozói. Ilyenkor felve­tődnek a gondok a nyilvá­nosság előtt, s a megoldás lehetőségei ugyancsak fel­sejlenek« Néhány évvel ezelőtt pél­dául sokaknak még az in­formációhiány, a kitekintés nehézsége, a művészeti ki­adványok szűk választéka okozhatott gondot. Ma, ahogyan a szentendrei pro­dukciók jelezték, a legkü­lönbözőbb modem törek­véséket ismerheti meg a művészjelölt. A jelenségek között persze lassan szelek­tálnia kell, ki kell szűrnie a számára lényegest a sok­féle érték közül. Az igazi választásra természetesen a főiskola elvégzése után ke­rülhet sor, a döntésre azonban már most készülni kell, már csak azért is, hogy a választás valóban lényeges szempontok sze­rint történhessen. Ehhez a főiskola elsősorban a mes­terségbeli alapok megis­mertetésével adhat segítsé­get. Ahogyan a találkozó bizonyította, a mesterség­beli tudással nincs is kü­lönösebb baj. t1 gyféle hiányérzet fo- ■Lj galmazódik meg mégis a festő-, iparművész-, szí­nész-, rendezőnövendékek­ben „ .. .A munkához a kedvet itt se diktálja sen­ki ..„Sokkal szabadab­ban kéne csinálni ezt az egészet”, „Talán ha befeje­zem ezt az egészet, megtu­dom, hogy mire jó” — csak néhány mondatot idézek a sok hasonló közül az Ipar- művészeti Főiskola lapjá­ból. A rendezőhallgatók azt kérdezik Vámos Lászlótól: miért nincsenek igazi „ta­nító” személyiségek (a „gyakorlók” mellett a főis­kolán? Ügy tűnik, a szak­mai alapok megtanításán túl hiányzik az igazi mes­ter—tanítvány kapcsolat, a szakmai mellett az igazán ösztönző emberi-etikai pél­daadás. Erről a hiányérzet­ről egy „másik oldalon álló”, azaz Somogyi József szobrászművész, a Képző- művészeti Főiskola rektora is szólt: „Választ kell ad­nunk a fiatalok kérdéseire — mondta —, arra is, ami a jelenre, arra is, ami az elmúlt három és fél évtized eseményeire, arra is, ami az előttünk járó generációk küzdelmeire vonatkozik.” Van azonban az éremnek másik oldala is. Az idei ta­lálkozót A' mi közönségünk mottóval rendezték, azzal a céllal tehát, hogy elmélyít­sék az alkotók, illetve a művészetek és a befogadók közötti, ma meglehetősen felszínes kapcsolatot. Nos, ezt a célt szolgálhatták volna azok az újságok is, amelyeket -^főiskolák a ta­lálkozóra kiadtak. Kicsit szegényesek azonban e la­pok: kevés bennük az in­formáció az intézmények működéséről, mindennapi életéről, a diákok problé­máit legfeljebb a fentihez hasonló módon jelzik. Eny- nyi mondanivalója lett volna csupán a rendezők­nek, a kérdező fiataloknak? Ha nagyobb gondossággal készítik elő a találkozót, a nagy formátumú újságolda­lak segítségével egy-egy intézmény belső életén túl az együttműködés múltjá­ról, lehetőségeiről is képet alkothatna’ „A mi közönsé­günk”, ahogyan meggyő­ződhettek az összefogás eredményességéről azok, akik végignézhették a ta­lálkozó első napján a mű­velődési központban rende­zett kitűnő közös, műsort. Az Iparművészeti Főis­kola és a Balettintézet ösz- szefogásának köszönhetően született meg a találkozó egyik legtöbb érdeklődőt vonzó — bár késő este kez­dődött — rendezvénye, a Templom téri lézerbemuta­tó is. Nem az első ilyen jellegű produkció volt ez hazánkban, de talán a szentendrei volt az első szabadtéri bemutató, í Csodálatos élmény a ^ megszokhatatlanul fur­csán, csillagocskákban vég­ződő fénysugarak játéka az égbolton vagy a több, le­gyezőalakban szétterülő, forgó sugár keltette térél­mény — de éppen ez volt az az eset, amelyben fe­leslegesnek éreztük az együttműködést. A lézersu­gár és a kísérőzene adta — vagyis a vizuális és az akusztikai — élmény erősí­tette egymást, a fénysugár­ra figyelve viszont szükség­telennek, sőt zavarónak ta­láltuk az újabb látványele­met, a balettet, aki pedig a Balettintézet növendékeire figyelt, nem követhette pil­lantásával igazán a sugár útját. Pedig most valóban ez a többféle értelemben távlatot mutató, szép fény volt a fontos. P. Szabó Ernő dezvénysorozat. Ki kell lép­niük a műtermekből, a pró­baszínpadok óvó, elnéző' lég­köréből, a gyakorló stúdiók akusztikailag steril légköréből és oda kell állniuk a közön­ség elé. Vizsgázik ilyenkor a növendék és az okító művész­pedagógus egyaránt. S többet jelent ez a találkozó, mint egy kamaraikiállítást, egy vizsga­koncertet, egy Ödry színpadi előadást. Többet jelent, mert a szentendrei találkozó feszti­vál hangulata többletfeszült­séget hordoz. Harmadik főiskolás találko­zó. A második hozott újdon­ságot. A most véget ért talál­kozó pedig egy egész sor vál­tozást mutatott. Mindenek­előtt azt, hogy a korábbi évek­nél most sokkal több produk­ciót láthattunk. Az esemény- sorozat legfőbb szervezője és koordinátora Farkas István, a Színház- és Filmművészeti Fő­iskola könyvtárosa 4$ rendez­vényt hangolt össze a három nap alatt. De ez a szám nem tartalmazza a közel napi tíz órán keresztül tartó filmvetí­téseket. Ez a számszerű gyarapodás nem jelentett tartalmi előre­lépést, mert a helyszínek szét­szórtsága, az események szá­mának felduzzadása éppen azt nehezítette meg, hogy az egyes főiskolákon tanuló fia­talok között tartalmas kapcso­latok, a munkájukat segítő barátságok alakuljanak ki. Nagyjából minden szakterület képviselői a maguk társaságá­val cserélhettek eszmét. Erről panaszkodott Tolmár Tamás másodéves filmrendező-növen­dék is, aki jelentős részt vál­lalt a rendezvények szervezé­séből. S mint mondta, ha az 1983-as találkozó szervezésé­ben végzősként részt vehet, ja­vasolni fogja a helyszínek számának jelentős csökkené­sét, s >■emellett a propaganda- munka színvonalának alapos javítását. Volt ugyanis bőséges mennyiségű plakát és egyéb kiadvány, de ezek képtelenek voltak betölteni a figyelemfel­keltés, a tájékoztatás követel­ményét. Ez természetesen be­folyásolta a közönséget is, mind a helyieket, mind a ven­dégként érkezőket. S még egy apró, bár sokszor leírt megjegyzés: Szentendre városának a jelenleginél is többet kell tenni azért, hogy igazi jó házigazda lehessen. Kétségtelen, hogy a vendég­látás és az egyéb kommunális szolgáltatások színvonala is­mét javult, de- elégedettségre nincs ok. A pihenést, felüdü­lést szolgáló eszpresszók órák­kal előbb bezártak, mint ahogy a rendezvények egy-egy napon véget értek. De a létező lehetőségek színvonala sem javult lényegesen. Kriszt György Szlovákul tudni kell A nagytárcsaiak többségé nek szlovák az anyanyelve, ezért az iskolában is bevezet ték a fakultatív szlovák nyelv- oktatást. Ami- az otthonról ho zott tudással nem is olyan ne­héz. Több oktató- és rövidfilm A mezőgazdasági, valamint a közlekedésbiztonsági témá­jú dokumentum-, ismeretter­jesztő és oktatófilmeket a jö­vőben a MOKÉP forgalmazza az országban. A Mezőgazdasá­gi és Élelmezésügyi Miniszté­riumnak, az Országos Közle­kedésbiztonsági Tanácsnak és a MOKÉP-nak a napokban megkötött szerződése azt a célt szolgálja, hogy az eddigieknél szélesebb körben jussanak el az érdekeltekhez a szakmai oktatómunkát, illetve propa­gandatevékenységet segítő filmek. A szerződés értelmében szeptember I-től a MOKÉP budapesti közművelődési film­tárából, illetve a vállalat fő­városi, debreceni, pécsi, győri és szolnoki kirendeltségétől kölcsönözhetnek vállalatok, tanintézetek, közművelődési intézmények, filmklubok ilyen rövidfilmeket. A kölcsönözhető művekről a MOKÉP külön katalógust állít össze. NEMZETISÉGI KÖNYVTÁRAK KOORDINÁLÓJA f Nyelvstúdió, hang- és zeneműtár Évente több mint 10 ezer könyvvel, folyóirattal, kottá­val és mikrofilmmel gyarapo­dik az Állami Gorkij Könyv­tár; jelenlegi gyűjteménye mintegy 300 ezerre tehető. A legutóbbi egy év alatt 5000-rel emelkedett, s ma már évi 85 ezer az idegennyelvű nyilvá­nos jellegű világirodalmi szakkönyvtár látogatóinak száma. A negyedszázados könyvtár kezdeményezése: Irodalmi arc- képcsarnok címmel a világ valamennyi jelentős írójának fényképét, portréját kívánják egybegyűjteni. Jelenleg mint­egy másfél ezer ilyen jellegű dokumentum van birtokukban. Hazai könyvtáraink közül el­sőként — a 60-as évek közepén — létrehozott nyelvstúdiójuk­ban, ahol már 28 nyelven van lehetőségük a könyvtári ta­goknak irodalmi szemelvé­nyek, nyelvtani gyakorlatok meghallgatására — eddig is sokan szerezték meg a nyelv­vizsgához szükséges tudás­anyagot. A nagy érdeklődés miatt a tízasztalos rendszert a kétszeresére növelve, a mai kor követelményeinek megfe­lelően központi vezérlésű fül­kés laboratóriummá alakítják át. A munkálatok még ebben az évben befejeződnek. A nyelvstúdió különgyűjte- ményében, a hangtárban csaknem 250 kiemelkedő sze­mélyiség — közöttük Lenin, Kossuth, Bartók, Gagarin — hangja hallgatható meg. Az intézményben működik az ország egyetlen olyan ze­neműtára, amely a teljesség igényével gyűjti a szovjet és orosz műzene dokumentumait és a középkelet-európai népek zeneműveit. 1978 óta itt mű­ködik a nemzetiségi alap­könyvtári hálózatok koordinál ciós központja, és itt szerkesz­tik a nemzetiségi új könyve­ket is, amely tulajdonképpen ajánló könyvjegyzéket ad a délszláv, német, szlovák és ro­mán nemzetiségi alapkönyvtá­rak részére. Népdal — népköltészet Bartók életútja zenében és dokumentumokban Bartók születésének száza­dik évfordulója jegyében vá­lasztotta az Országos Filhar­mónia Pest megyei ifjúsági bérletének soron következő előadását. Népdal — népkölté­szet címmel Bartók életútjá­nak meghatározó részéről, a magyar népzenével való kap­csolatáról szólt a műsor, amelyben a zeneszerző fel­dolgozásálban felhangzó nép­dalok mellett verseket és Bartók leveleiből részleteket hallhatott a közönség, több oldalról is megvilágítva a szerző emberi, művészi arcu­latát. A fóti Vörösmarty Művelő­dési Házban megtartott kon­cert a KISZ Központi Mű­vészegyüttes Énekkarának műsorával kezdődött. Egyne­mű és vegyeskarra írt Bar­tók-műveket tolmácsoltak. Strausz Kálmán vezényleté­vel a leánykarra komponált Cipósütés, Ne láttalak volna RÁDIÓFIGYELŐ AZ ÜNNEP MŰSORAI. A háromnapos ünnepre jól felké­szült a rádió műsorszerkesztő­sége. Már csütörtökön este számítottak a fokozott érdek­lődésre. A Kossuth adón Ethel Lilian Voynich Bögöly című rádióváltozatát mutatták be. A Petőfin az Iránytű, Zoltán Pé­ter világjáróknak és otthon­ülőiknek készülő műsora töl­tötte 'ki az estét. A péntek délelőtt a hagyo­mányos felvonulási életkép közvetítésé volt, Holakovszky István kitűnően szerkesztette, az adásvezető Szél Júlia sok éves riporteri tapasztalatának felhasználásával, Salánki Hé­di változatos élvezetes tavaszt idéző zenét válogatott hozzá. Aki nem vonulhatott fel, bi­zonnyal örömmel hallgatta a fővárosiból, a szegedi, pécsi, miskolci és győri felvonulók közül megszólaltatott, jó érzék­kel válogatott riportalanyokat, mindegyiküknek volt egy kö­zös vonása — egyben a válo­gatás szempontja — alkotó emberek a maguk munkaterü­letén. Este a Petőfin Dénes Gábor szórakoztató irodalmi magazinja idézite a kezdődő májust, versben és prózában József Attilától Theokritoszon keresztül Szép Ernőig kitűnő szórakozást nyújtva. Az ünnepi szombat délelőt­töt Stefka István szerkesztet­te. Vezérfonala ezúttal a kör­nyezetvédelem, környezetszé­pítés volt. A színésznő Sütő Irénről kiderült. — milyen jól ír, Zugligetből „szemétli­get” címet viselő jegyzete ag­gódó felelősségről beszélt. Stefka István a, budai zöld­övezet megóvásáról, Bánki Ár­pád, a Balaton vízének tisz- tasáigáról, annak megőrzéséről készített hangos írást. Lakatos Pál éjszakai riportja a tavaszi munkáikat idézte, melyek a szeszélyes időjárás miatt oly­annyira sürgetnek, hogy a traktorosok három műszakban dolgoznak már most a péter- páli aratás sikeréért. Iszlai Zoltán és Rádai Eszter egy-egy színház- és mozikritikája s több izgalmas interjú tette teljessé a két délelőtti órát. A vasárnapi programból ki­emelkedett — egyszerűségével, szívet-lelket melengető hangu­latával — az Ifjúsági Rádió anyáknapi műsora. Ferenczy Ágnes szerkesztő. Keresztes Ágnes és Kardos Ernő ripor­ter kedves, őszinte beszélgető partnereket talált, Gáli Ernő rendező pedig azzal, s hogy csupán alanyaik szavait idéz­te fel — azét a kislányét, aki mindent, amit szüleitől, édes­anyjától kap ajándéknak érez és azét a hangjából érezhetően nagymama korú idős hölgyét, aki úgy idézte a kilenc gyer­mekét nevelő, s közben hiva­talba járó egykori édesanya emlékét, olyan eleven erővel, mintha ma is naponta megbe­szélné vedé életének dolgait — .hallgatóságában megteremtette az egyidejűség érzését. A kitűnő ünnepi műsorok között én ennek az egy órács­kának ítélem oda a pálmát. ÉLŐ VILÁGIRODALOM. Sokat beszélünk ugyan rokon­ságunkról, mégis vajmi keve­set tudunk róluk. Képes Géza hetek óta ezt a hiányt igyek­szik pótolni Finnország irodal­mi életének — az egykor volt­nak, és a legújabb áramlato­kat is felvillantva .— bemuta­tásával, melyből megismerhet­jük valamennyi első vonalbeli próza- és drámaírót, költőt. A' legutóbb pedig a magyar iro­dalom finn fordítóit, akik egy­ben az előbb említették legje­lesebbjei is. így Otto Manni- nent, Tolvo Lyyt, Anna-Maija Raittilat, Pekka Parkinnent. Ezt a sorozatot célszerűen egé­szítette ki Juha Tynkkynen előadása — hétfőn délután a harmadik műsorban — a ma­gyar irodalom finnországi tér­hódításáról. B. H. és a Dal, a vegyeskar elő* adósában a Bolyongás, Az én lovam... kezdetű népdal- feldolgozás hangzott fel s-zép, kidolgozott előadásban. Béres Ferenc népdaléne­kes beszélt a zeneszerző éle­téről, a magyar népdalkincs összegyűjtésében Kodállyal együtt betöltött hangsúlyos szerepéről, hiszen a népzené­nek tudományos feldolgozá­sa is csak 1905-től, az első gyűjtőútjuktól — Békés, illet­ve Zombor vármegyében — számítható. Illusztrálásként felhangzott Béres Ferenc elő­adásában az Elindultam szép hazámból kezdetű, fájdalmas szépségű dal. Bartóknak 1903-ban anyjá­hoz írt leveléből egy részletet, valamint a Kisfaludy Társa­sághoz 1913-ban benyújtott, a magyar népzene érdekében készült beadványt, Havas Ju­dit olvasta fel. Két verset is hallhattunk előadásában; Ki­rály László: Anyanyelv és Simonyi Imre: Bartók című költeményét mondta el. A Mikrokozmosz karakter­darabjai kedveltek az előadói pódiumon is, nemcsak a ze­neoktatásban. Torma Gabriel­la zongoraművésznő inter­pretálásában a Paprikajancsi hangzott fel. Á darabban rej­lő groteszkség, a váratlan harmóniák, rövid futamok, a téma zenei megfogalmazása kitűnően érvényesült játéká­ban. Szintén tőle hallhattuk az 1915-ben keletkezett Ma­gyarországi román népi tán­cok és a Szonatina című zongoradarabokat. A műsor befejező részében Forgách Éva és Béres Ferenc énekelt egy-egy népdalcsok­rot Bartók feldolgozásában. ★ A váci művelődési házban, ugyancsak ifjúsági bérleti elő­adásként Kodály Székelyfo­nó című egyfelvonásos dal­játéka, és Donizetti Rita cí­mű egyfelvonásos vígoperá­ja hangzott fel. A Népszínház operatársu­latának művészei; Toldi Nagy Miklós. Kocsis Katalin, Sza­bó Zoltán, Bihari Tóth Zsu­zsa, Zöld Ildikó, Bakonyi Ilo­na, Bordás Dezső, illetve Kál- ny Zsuzsa, Németh József, Vajda Dezső és Virág Rezső, valamint a kamarazenekar, Dömötör Zsuzsa vezényleté­vel kellemes szórakozást sze­reztek a gyerekeknek. Hajós Anna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom