Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

V£rtT •iß' V vTiwi on IMI. MÁJUS 10., VASÁRNAP Alakot nyernek a fegyverforgafók A terepasztalok kis katonái A tudományok emberének tudományos hobbyja Azok a múzeumbarátok, akik egyrészt a budai Vár­ban lévő Hadtörténeti, másrészt a várpalotai Tüzér Mú­zeumot is útjukba ejtették már, bizonyára fölfigyeltek azokra az aprócska, alig néhány centiméteres katonafi­gurákra, melyek pontos hadrendbe állítva régi híres csatákat idéznek, másrészt pedig e háborúskodások résztvevőit mutatják be korhű öltözetekben. A hüvelykujjnyi tüzérek, huszárok láttán, ki-ki azon is eltűnődhetett, hogy vajon miféle ujjak képesek kifor­málni e gyalogosan vigyázzba meredő vagy a díszesen kantározott lovacskák hátán kardjukkal hadonászó had­fiakat, akiknek még az arckifejezése is olyan elszánt, mintha éppen akkor tudatosult volna bennük a leges­legutolsó parancs. A szabad idő szülöttei Nos, a terepasztalok kis ka­tonái néhány száz iépcsőnyire a Hadtörténeti Múzeumtól, a budai Vízivárosban, a II. ke­rületi Fazekas utca egyik va­donatúj társasházában készül' hanem könnyen formálható és sá.j jól megszilárdítható műanyag­ból készülnek a kis vitézek. Dr. Major István,, az NSZK- ban gyártott Fimo nevű masz- szát találta a léghasználha- tóbbnak, s ezt a matériát igaz­gatja úgy, hogy abból gyalo­gos zászlóaljat, tüzérségi üte­gek és más seregrészek közka­tonái. megtarkázni a csizmákat, a sisakokat, a mentéket. Dr. Major István elsősorban az 1348—1849-es forradalom és szabadságharc hadseregének különféle fegyvernemeit idéz­te meg eddig e mini katonák felsorakoztatásával. Tette pe­dig ezt azért, mert elsősorban e kor hadviselőiről él hamis kép a köztudatban. (Hogy mást ne mondjunk, az akkori ma­gyar huszárt mindenki vörös csákós, kék mentés, veres nad- rágos legénynek ismeri, holott csak egyetlen egy huszárezred — az Attiláról elnevezett —, tagjai feszítettek ilyen mun­dérban. E jellegzetes viselet csak 1868 után vált általános­Múzeumba vonul a sereg Ügy tervezi, hogy ha a több . , - ... . mint ötszáz figurás hadserege tisztesei es tisztjei tun- elkészül, akkor azt a Hadtör- jenek elő. Ez, a korábban ná- téneti Múzeumnak ajándékoz- dr- Major István, a lünk is kapható — ám újab- za: hadd lássa mindenki, mi- Gödöllői Agrártudományi ban egy rosszabb minőségű képpen festettek azok, akik a Egyetem talajtani tanszékének olasz plasztilinnel felcserélt—, hívó szóra felsorakoztak Kos­tudományos munkatársa igaz- anyag Ugyanis sokféle színben suth zászlaja mögé. gatja okét olyanra, hogy mi- , . , ... , „ . _ nél elevenebb mozgásúnk le- keszu1’ 3 lgy nem utolag A- L" gyenek, s hogy az öltözékük a korabeli hadseregek szolgálati : szabályaihoz a lehető legpon­tosabban igazodjon. Az olvasó nyilván furcsáll­ja: éppen egy talajtani szak­ember adta a fejét arra, hogy e piciny fegyverforgatók ala­kot nyerjenek? Ám korunk­ban, amikor a furcsábbnál furcsább és az érdekesebbnél érdekesebb kedvtelésekről any- nyit hallani, ezen a hobbyn sem csodálkozhatunk. Annál "kevésbé, mert dr. Major Ist­ván már szinte kamaszkorá­ban eljegyezte magát a szob­rászkodással, s ezzel együtt avval is, hogy őt e művészeti ágban kizárólag a parányi mé­retek izgatják. Római kori elődök Közben persze biológus dip­lomát szerzett, ledoktorált — mellesleg írt egy könyvet Lesz-e sas kétezerben? cím­mel —, ám hónapra hónap, év­re év, változatlan kedvvel és szorgalommal bővítette hadse­regének létszámát. Egyúttal pedig e játékosnak tűnő, ám végtére is a szaktu­dományok reguláihoz igazodó figurateremtés múltjában is elmélyedt, s — mint mondja —, megtudta, hogy az efféle kis fegyveres, egyenruhás ala­kok, már a római sírokból is előkerültek. Ugyanígy szép számmal maradtak fenn a középkorból is. Ezek a figu- rácskák azonban még egyedi alkotások voltak, ellentétben a XVIII. századtól gyártott ólomkatonákkal, amelyeket immár sorozatban öntöttek. Az ólom----pontosabban mondva: ón- — katonák korszakát a porcelánkatonák korszaka vál­totta fel, ezt pedig az az idő­szak, amikor megint egyedi darabokként hagyták el a mű­helyeket a cinből fabrikált alakok. S nemcsak maga a felhasz­nált anyag változott, hanem mind fontosabbá lett e model­lek szerepe a katonai oktatás­ban is. Különösen a napóleoni időkben vették ■ igénybe őket, amikor a csatákat immár elő­re tervezték: lejátszották a soron következő ütközetet... Az utolsó Igazítás a piciny huszárfigurán. Azután következett Budaörs Turistának álcázott tolvajok Egy nagy srenk, egy, csak egyetlenegy precízen előkészí­tett és tökéletesen megcsinált igazi balhé, ami után azt le­het mondani, köszönöm, uraim, volt szerencsém, ma­gam részéről kiszállok a buli­ból. Visszamegyek a civilek közé, beállók a sorba, felége­tek magam mögött mindent. Igen, igen, kis tolvajok, száz- forintos rablók, részeg alako­kat fosztogató markecolók vá­gyakoznak időnként valahogy így, romantikusan és remény­telenül, egzisztenciát teremtő zsákmány, életfogytig tartó nagy fogás után. Sok, bizony igen sok bűnöző élete perma­nens készülődés a mindent megoldó nagy ügyre, ami az­tán legtöbbször sohasem jön össze. A prágai koffer Azért vannak kivételek. Itt van például Maka János, a 23 éves tápiószecsői vasbetonsze­relő, aki több bíróság és fegy­intézet megismerése után bör­tönéletének hatodik esztende­jében teljesen váratlanul egy- szejrcsak egy kivételes lehető­séget, egy rendkívüli tippet kapott. Maka korábban telje­sen jelentéktelen figura volt a visszaeső elítéltek több tízez­res táborában, aki meglehetős szorgalommal szegte meg a Btk pénzügyi paragrafusait. Bűncselekményei szokványos ügyek voltak, például 1974- ben egy nő retiküljét rántot­ta le karjáról, máskor besur- ranással szerzett ezer forintot, több esetben pedig a Buda­pest—Nagykáta vonaton kö­vetett el a lopás és a rablás határán álló bűntetteket. Mindeddig legemlékezetesebb ügye sem több tucathistóriá­nál: 1977-ben egy Tápiószecső- re vetődött prágai turistát vitt szállása helyett a kiserdőbe, ahol aztán egy alkalmas pil­lanatban eltűnt az idegen hét­ezer forintot érő bőröndjével. Tettei minősítik az embert, bűnei a bűnözőt, így hát kö­rülbelül ennyi volt tavaly júliusig Maira János — pi­tiáner tolvaj, konok vagány. És akkor következett Buda­örs. A kincs. A kurta-furcsa gazdagság. Az eset a göröggel kezdő­dött. Bizonyos Gogosszal, aki­nek pesti viszonylatban állí­tólag elsőrendű információi voltak ékszer- és valuta­ügyekben. Amennyire utólag rekonstruálható, a feltehetően csempészésekben érdekelt külföldi a bernátkúti börtön­Oszoljon el a tévhit Mondani sem kell, hogy ma­napság már nem ónból, nem porcelánból és nem is cinből, ben felkarolta a vidéki kis tolvajt, s néhány holtbiztos tippet ajánlott neki. Gogosz a fővárosi jólszituáltak világá­ban ugyanis egész sor csalá­dot ismert, többé-kevésbé leg­intimebb titkuk, kincsük rej­tekhelyével egyetemben. A fegyintézetben 1979-ben vé­gül egy sajátos kooperáció terve született meg, eszerint Makára bizonyos ékszerek megszerzése, a görögre a hol­mik értékesítése várt volna. Bizarr rejtekhely S valóban, szabadulásuk után a kétszemélyes vállalko­zás tagjai az első lépéseket meg is tették. Maka huzamo­sabb ideig figyelt egy angyal­földi üzletlakást, de arról vé­gül is letett, túlságosan koc­kázatos lett volna akár a be­törés, akár a besurranás. Es ezután következett Budaörs. Közelebbről a nagyközség üdülőterületének egyik nya­ralója. A ház és a hozzá tar­tozó kert Gogosz szerint ugyanis egy valutázással és aranytárgyak felvásárlásával foglalkozó nepperé volt, aki­nek fővárosi lakását korábban a görög is ki akarta rabolni. Az időközben eltűnt Gogosz szerint azonban a nyaraló is sokat tud, talán többet is, mint a nepper józsefvárosi bérlakása. Maka tavaly jú­liusban így hát elszánta ma­gát a budaörsi akcióra. A re­negát vasbetonszerelő minden korábbi vállalkozásánál ala­posabban előkészült. Minde­nekelőtt a sátrat, a gumimat­racot és a kempingezéshez szükséges egyéb holmikat sze­rezte meg, mert Maka turis­tának, ráadásul szerelmes tu­ristának kívánta álcázni ma­gát, s ennek érdekében bün­tetlen előéletű élettársát, Kiss Gyulánét is magával vitte. A fiatal pár július 13-án ütött. tanyát a budaörsi erdő­ben, ahonnan több napig fi­gyelték a két németjuhász- szál őrzött kertet. A jámbor kempingezők türelmesen vár­tak, s élték a maguk nomád életét, mígnem július 16-án a hátiak elhagyták a telket. Ak­kor aztán Maka és Kissné fel­vette e célra tartogatott tré- ningjét és tornacipőjét. Nem volt más hátra, mint megvár­ni az estét. Bár kihallgatá­sukkor tagadták, hogy bármit is csináltak volna a kutyák­kal, a tulajdonos később még­is panaszkodott, hogy az álla­tok a betörés után rosszul let­tek ... A mackóruhás tolvajok először a kutyaólat motozták meg, majd a telek szerény lé­tesítménye, az illemhely kö­vetkezett. A közönséges épít­mény hullámpapírral bélelt falát több helyen beszakítot­ták, de hiába, úgyhogy a ku­tatás később egyre bizarrabb, a pontosság kedvéért mégis említésre érdemes helyen, je­lesül a felhajtható ülőke alatt folytatódott. És kérem, ez hozta meg a sikert. A közis­mert rendeltetésű nyíláson betekintve, jobb oldalon ugyanis négy tégla mélységű rejtekhely volt kiépítve. Csak le kellett emelni a különös széf tetejét elzáró követ, s máris előbukkant a zseblám­pa fényénél egy közönséges barna aktatáska. Ebben őrizte a háziúr aranyait, a XIII. Já­nos pápát ábrázoló két vati­káni emlékplakettet, egy 1908- as százkoronást, egy téglalap alakú szemekből álló arany­láncot, továbbá brossokat, medálokat, gyűrűket, karkö­tőket és más csecsebecséket, összesen 391 ezer forint érté­kű 38 aranytárgyat. > Lebukás másnap A siker minden várakozást felülmúlt. Maka és Kissné a sátor hátrahagyásával azon­nal visszaindult Maglódra. Éjfél körül értek haza. Maka nagyon élt. Lelkesedése hama­rosan átragadt barátjára, a 20 éves Rozsnyai Istvánra. Ha ez van a W. C.-ben, mi lehet a nyaralóban alapon a két férfi taxival még azon az éjszakán visszatért Budaörsre. Ablakbetörés útján behatol­tak a víkendházba, ám ott, bár Rozsnyai mindent felfor­gatott, mindössze egy rádiót és egy villanyborotvát talál­tak. A virtigli betörők' ala­posságával végrehajtott akció, a nagy kaland azonban hamar lelepleződött. Makáék már másnap primitív hibát vétet­tek, a főváros egyik legsű­rűbben ellenőrzött pontján, a Keleti pályaudvar környékén kezdték értékesíteni az arany­kollekció néhány darabját. A lebukás csak percek kérdése volt, s ezután már egyenes út vezetett Maka 4 évi, Kissné és Rozsnyai egyenként 1 év két hónapi büntetéséig. Babus Endre Éjszaka volt. A rámpán eszeveszett tempóban szágul­doztak a targoncák. A véget nem érő kocsioszlopok ontot­ták a málnát, Dunakeszin a hűtőházban Kettőzött figye­lemmel dolgozott mindenki. S ekkor hangzott el: tolvaj. Egy nógrádi kocsikísérő használta ki a helyzetet, s a tározóból elcsent 13 csomag bélszínrolót. Ám azt nem tudta, hogy a feszített munkatempó mellett még mindig akad, aki figyel is. Így vesztett rajta, a rendészek elcsípték. Ne szólj szám... A következmény nem ma­radt el. Másnap másik ember jött a faluból, s amikor az esetet felelevenítettem neki, a fejét csóválta és azt mondta: ezt a szégyent... S ott Nógrádban bizonyára mások is megszólták tettéért a fiatal embert. A közösség­nek hatalmas ereje van... De sok helyütt még az enyveske- zűek, az üzemi szarkák nyu­godtan élhetik világukat. Az elnézők azt hajtogatják: ne szólj szám, nem fáj fejem. Bácskai Ferenc főrendész: — A kapun kimenet mindenki egyforma. Nincs itt főnök, be­osztott, mindenkit egyformán megnézünk, ha kell. S az el­járás sem más, legyen az bár­ki, ha tetten érjük, nincs ke­gyelem. Mint megtudom, nyáron, a szezonban gyakoribb a tetten­érés, s nem a hűtőházi dolgo­zók a vétkesek. Leginkább a húsipari vállalatok emberei manipulálnak. A vállalattól elemeit húsokat akarják érté­kesíteni. De volt olyan is, hogy a tolvaj ebédidőben bement a tárolóba, s ott csonkította meg az exportra szánt árut. Fülön fogták. Haragosok a rámpán Balogh Lászlóné nyolc éve dolgozik a rendészeten: volt már, hogy megkörnyékeztek, ígértek zsákszámra borsót, meg ami éppen • volt. ’ Azt akarták; a javukra mérlegel­jek. Nemrég például a libákkal akartak a jászberényiek üzle­telni. Megbeszélték a dolgo­zóinkkal a vásárt. Meghiúsult, a dugi karton liba jogos tulaj­donosához került vissza. Ak­kor a fél rampa haragudott rám a tolvajokon kívül. — S a hűtőháziak? — Kisebb lopások mindig vannak. A tetteseknek jól megmossuk a fejét. Ritkán ta­lálunk náluk ismét valamit. Érthetetlenek ezek a lopások, mivel az üzemben mindenki ehet, amennyi jólesik, csak ne vigyen ki semmit! Az ilyen lopások nagy kárt okoznak, mivel gyakran egy fél sertést, egy kész exportkartont tép­nek fel. Néha fillérekért. Kilenc üveg uborka A szomszédos konzervgyár­ban sem különb a helyzet, ott néz ránk, mint a kakas a pi­ros kukoricára. Bűnhődnek az orgazdák is. A Bercsényi utca egyik lakó­ja a konzervgyártól került műanyag hordóért, amelynek ára 604 forint, háromezer fo­rint, a benzinkutas hasonló hordóvásárért hatezer forint pénzbírságot fizetett ki. Meggondolja máskor magát az is, aki mindössze 280 fo­rinttal károsította volna meg a gyárat, de tetten érték. Most 11 ezer forintja bánja, annyi nyereségtől és jutalomtól esett el. Megkopaszfott kocsik Még hogy ennivalót visznek, de vajon mit emelhetnek el a MÁV Dunakeszi Járműjaví­tójából? Sok minden akadhat a keze ügyébe a tolvajnak. Az utóbbi években a hosszan tar­tó beruházás szinte kínálta a lehetőségeket — mondja Len­gyel Péter, a rendészet veze­tője. — Csak az nem vitt el az építkezésről, aki nem akart. Csáki szalmájaként, őrizetle­nül hevertek a legértékesebb dolgok is. Ezért dolgozóinknak még ezekre is figyelniük kel­lett. A hatalmas üzem területén hét kapu van, ebből egyen a vasúti, egyen a közúti forga­lom, a többin a személyi bo­nyolódik. A feljavításra beér­kező kocsik gyakran már ala­posan megkopaszlva állnak be. Ha csak azt nézzük, hogy tavaly az ilyen kocsikról le­szerelt, ellopott alkatrészek ér­téke országosan 7 millió 26 ezer forintot tett ki, már más­ként ítéljük meg a tolvajokat. Nem véletlen, hogy az üzem önvédelemből a beérkező sze­relvényeket tüzetesen átvizs­gálja, s ami értékes berende­zés, alkatrész leszerelhető, azt a javítás idejére zár alá te­szik. Ám nem mindenhol védik megfelelően a köztulajdont. Nem is olyan régen furcsa­mód került az Utasellátó egyik étkezőkocsija a javítandó sze­relvények közé. Mint a ren­dészet vezetője elmondta, az étkezőkocsi márkás italokkal, cigarettákkal volt tömve, s szinte kínálta magát az alka­lom szülte tolvajoknak. Még idejében megmentették a több ezer forint értékű árut. — Az a véleményem — mondja Lengyel Péter főren­dész —, nem szabad alkalmat adni az embereknek. Mert igaz, hogy táskákban is vesz­nek el milliók. Itt majd hat­ezer dolgozó jár ki-be napon­ta, ha csak mindenki tíz fo­rint értékűt vinne el, könnyen kiszámítható, mit jelent ez egy hónap alatt. Résen kell lenni, ezt mond­ják valamennyien. Szükség van erre. mindaddig, amíg a közvetlen társak nem paran­csolnak megálljt az üzemi szarkáknak. Szalai Mária 4 4 k is gyakran olyan emeli el a gyümölcsöt, akinek még talán a kertjében is megterem — meséli Ferenczi Lászlóné a rendészeten. Nahoczki Józsefnének úgy mondják, röntgenszeme van. öt éve figyel éberen a szemé­lyi portán. Ma is. Huszonöt éve a gyár dolgozója. Amíg leng a csapóajtó, s kifelé sietnek az emberek, néhányan tréfásan, mások csak úgy megszokásból mutatják feléje a táskát. Kö­szönöm, vagy bólintás a vá­lasz. Két-három alkalommal a nagyobb szatyor tartalma asz­talra kerül. Ma senki sem vitt ki semmit. A cukortolvaj éjjel vitte a lopott holmit. A kerítésen kí­vül volt a kocsi. Abba került az egy mázsa cukor, meg a kilenc ötliteres uborkásüveg, a műanyag hordó. De rajtavesz­tett. Most a bűnjelek a sor­sukra várnak, hogy tanúskod­janak. Zuggá Géza, a dunakeszi konzervgyár rendészetének ve­zetője egyre kevesebb ilyen lopásról adhat számot. Bár akad még, de a kisebb csené- sek a gyakoribbak. — Megelőzni ezeket. Ez a legfontosabb feladatunk — mondja. — Mindig résen va­gyunk, még akkor is, ha ál­talában a lefülelt egyén úgy Mint kakas a piros kukoricára Amíg a közösség mond megálljt...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom