Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

« 1981. MÁJUS 10., VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Munkastílus a pártirányításban Parancsolgatás helyett meggyőzés Társadalmunk fejlődésiében döntő jelentőségű a mar­xizmus—leninizmus elveire épülő politika, mely dt<x- lektikus kapcsolatban van a munkastílussal, s termé-' szetesen a politika a meghatározó, az elsődleges. A munkastílus ezt szolgálja, s visszahat a politikára. A kettő között megfelelő összhang szükséges. Az MSZMP politikája — mint azt legutóbb a XII. kongresszus is megállapította — kiegyensúlyozott, torzulásoktól men­tes; eredményesen szolgálja a fejlett szocialista társa­dalom építését. A jó politika is csak a lehetőségét te­remti meg azonban a helyes munkamódszer kialakításá­nak, amely céltudatosságot igényel. Mostanában többet foglalkozunk a párt munka­stílusát érintő kérdésekkel, akkor is, ha legfőbb jellem­zőin nem kívánunk változtatni. Olyanokra gondolok, mint a minden előítélettől mentes világszemlélet és a magasfokú eszmeiség; az új iránti fogékonyság, a hala­dást szolgáló gondolatok és intézkedések felkarolása, a forradalmi magatartás a maradisággal, a konzervati­vizmussal szemben; elvekben való szigorú következe­tesség és nagyfokú rugalmasság a gyakorlati megoldá­sokban; az elméleti igényesség és a gyakorlatiasság; az elvi-politikai irányítás és az operativitás; a kollektivi­tás és a személyes felelősség; az élcsapatjelleg és a tö­megekkel való szoros kapcsolat; a történelmi távlatok és a napi feladatok egysége. A párt eredményes munkájá­nak vezető szerepe érvényesülésének alapvető feltétele a politikai irányvonal és a munkastílus, a munkamód­szer közötti összhang. Alapvető dolog helyileg is megvizsgálni és a tapasz­talatok alapján megállapítani, hogy a munkastílus, a munkamódszer megfelel-e a párt általános politikai irányvonalának, az egyes központi határozatokban fo­gant elveknek, másrészt, hogy összhangban van-e a helyi politikai döntésekkel, állásfoglalásokkal, biztosít­ja-e, segíti-e vagy esetleg akadályozza azok végrehaj­tását. A pártmunka stílusa összetett fogalom: azon el­vek, munkaformák és módszerek összességét jelentik, melyek a párt politikájának megvalósítására irányul­ösztönzi a gazdasági vezetés bátor, a kockázattól sem visszariadó, ám a kalandorságtól mentes kezdeménye­zését. Támogatja az öntevékenységet, a haladó, az élen­járó termékeknek, technológiáknak az alkalmazását. A hatékonyabb gazdálkodás kialakításának egyik lényeges feltétele a fokozottabb differenciálás, az anyagi-erkölcsi ösztönzőkben, a gazdálkodás eszközeinek felhasználásá­ban, a preferenciák tekintetében és így tovább. Számol­ni kell azzal, hogy az előnyösebb és kevésbé előnyös feltételek, az erőteljesebb differenciálás erősíti a kon­frontációt egyes dolgozó rétegek, vállalatok, munkás­kollektívák között, sőt azokon belül is. Ezen a talajon feltétlenül várható a politikai élet spontán felélénkülése; a különböző viták, szemléletek, magatartási formák éle­sebb összeütközése. Az MSZMP Pest megyei Bizottsága a változásoknak megfelelően igyekezett alakítani mun­kastílusát, munkamódszerét. A XII. pártkongresszus határozatainak megvalósítása érdekében öt évre szóló feladattervben fogalmazta meg azokat a tennivalókat, melyekkel a testületek kiemelten foglalkoztak. Középtá­vú feladat- és intézkedési terveket hagyott jóvá, többek között a közművelődés fejlesztéséről, a káder- és sze­mélyzeti munka tennivalóiról, a párttagság marxista— leninista felkészültségének növeléséről, a mezőgazda­ság és élelmiszeripar fejlesztésének feladatairól. Ezek a tervek kollektív elemző munkával a megyei tanács, a városi és a járási pártbizottságok, valamint a társa­dalmi és tömegszervezetekkel egyeztetve készültek. Vég­rehajtásuk is ilyen széles körű összefogással valósult meg. Megállapította a megyei testület, hogy nagyfokú felelősség és kezdeményezés jellemzi a városi, járási, valamint az üzemi és a községi pártbizottságok, taná­csok és társadalmi szervek munkáját. Ennek köszön­hető a megye iparában, mezőgazdaságában és a kommu­nális fejlesztésben az átlagot meghaladó siker. A kérdések konkrét felvetése esetén nincs hiány a tartalmas, érdemi vitában. Az igazság kedvéért azt is meg kell mondani, hogy a konkrétság hiánya nem első­sorban alapszervezeti betegség. Itt is előfordul. Az élet nak. Fő vonásai: a marxizmus—leninizmus tanításaira épülő tudományosság, az elmélet és a gyakorlat egysége, a párt és a tömegek közötti kapcsolat, a pártmunka po­litikai-mozgalmi jellege, az operativitás és gyakorlatias­ság, a döntő feladatok felismerése és megoldása. Nap-, jainkban sokszor hivatkozunk arra, hogy a megválto­zott körülmények milyen új feladatokat jelentenek; most csak a legfontosabb elemekről szólok. A szocialis­ta építésnek mind belső, mind külső körülményeiben olyan lényeges, újszerű vonások tapasztalhatók, ame­lyek nemcsak összességükben, hanem bizonyos mértékig . külön-külön is .érintik a,párt, munkastílusát,. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hangöiöatjük, hógy shéhfeléb­bek lettek építőmunkánk feltételei. A nemzetközi élet­ben, de belső viszonyainkban is hatnak az ellentétes tendenciák. Az extenzív fejlesztés lehetőségeinek kime­rülése minden korábbitól élesebben veti fel az intenzív fejlesztést, annak minden átmeneti gondjával. Ezt még inkább bonyolítják a világgazdaság romló feltételei, nem utolsósorban a tőkés világgazdaság válságának hatásai. A társadalmi viszonyok egyéb területén is megfigyel­hetők ezek az ellentétes tendenciák: a szocialista ter­melési viszonyok uralkodóvá válásával kiszélesedett és elmélyült a társadalom politikai egysége, megnöveke­dett a közéleti aktivitás. Mindez kifejezésre jut szövetségi politikánk gyakorlatában, a szocialista, népi-nemzeti egységben. Ugyanakkor jobban felszínre kerül az ideoló­giai különbözőség, ütköznek az eltérő nézetek. A párt, minden gyakorlati problémát a marxizmus— ^leninizmus elvei, osztályszempontok alapján közelít meg. Munkastílusát tudományosság jellemzi. Ez meg­követeli a társadalom fejlődéstörvényeinek ismeretét, a valóság sokoldalú elemzését, az összefüggések, az okok feltárását, a körülmények konkrét vizsgálatát, ugyanak­kor a politikai gyakorlat tapasztalatainak figyelembe­vételét, elemzését, elméleti általánosítását. A párt fel­használja más tudományágak eredményeit, tapasztala­tait is. Valljuk, hogy a gyakorlat az elmélet kiinduló- ptíntja és próbaköve. Munkastílusunkra jellemző, hogy a párt, mint poli­tikai szervezet, céljait elsősorban politikai-mozgalmi eszközökkel éri el, a párttagság aktív részvételével, a tömegek közötti meggyőző, nevelő-szervező munkája révén. A közvetlen emberi kapcsolatoknak, az élő szó­nak. az érveknek szán elsődleges szerepet, és szemben áll a meggyőző munkát helyettesítő utasításokkal, a felesleges szabályozottsággal, a hivatalnoki szellemmel, a bürokratizmussal, a sematizmussal. Ugyanakkor a moz­galmi módszerek alkalmazása a pártmunkában tör­vényszerűen igényli a tervszerűséget, a politikát meg­testesítő és az egységes cselekvést biztosító határoza­tokat. Vagyis feltételezi, hogy érvényesüljön a kollektív vezetés a választott testületek által, a végrehajtásban pedig a személyes felelősség. Kádár János az ország- gyűlés 1980. évi őszi ülésén fogalmazta meg: Társadal­munk vezető ereje a magyar munkásosztály marxista— leninista pártja. A vezetést mi eszmei-politikai irányí­tásnak tekintjük, melynek az a funkciója, hogy szervez­ze és mozgósítsa a tömegeket az építő munkára. Ezt ért­jük a vezetésen, hozzátéve, hogy a pártnak az alkot­mányban is rögzített szerepe számunkra természetesen végtelenül megtisztelő, de egyben nagyon nehéz és fe­lelős szolgálat is. Nem uralkodás, hanem a nép ügyé­nek becsületes szolgálata. Ez a lényege a párt vezető szerepének. Pártunk legfőbb módszere a meggyőzés, nem a parancsolgatás. Különleges történelmi helyzetek­ben egy nép forradalmi erőinek arra is készen kell len­niük, hogy a haladás ügyét erővel védelmezzék. De ez a történelem ritka pillanataira vonatkozik. A konszoli­dált építőmunka korszakában másra van szükség. Azt valljuk, hogy mi, kommunisták, annyian vagyunk, ahány embert igazunkról és a szükséges tennivalókról képesek vagyunk emberi szóval meggyőzni. Ebben a politikában és az ilyen módszerekben van pártunk ereje. A párt munkastílusának hozzáigazítása a megváltozott gazda­sági feltételekhez egész politikai munkánk szempontjá­ból döntő ielentőségű. A korábbi mennyiségi szemlélet helyett a gazdasági hatékonyságot tekinti a politikai megítélés alapvető ér­tékmérőjének. Ez előtérbe állítja a közgazdasági elemző fnunkát, a korszerűség követelményeinek érvényesítését. azonban itt erőteljesebben követeli, úgy is mondhat­nám, hogy kikényszeríti a dolgok nevén nevezését, a politikai felelősség személyes megcímzését. Sokkal in­kább jellemző ez az irányító közbeeső pártszervek mun­kastílusára. A pártmunkában nagyobb figyelmet kell fordítanunk a társadalmi, gazdasági, tudati folyamatok komplex vizsgálatára, a változások tendenciáinak fel­tárására, az intézkedések várható hatásainak mérlegelé­sére, a végrehajtás tapasztalatainak tanulmányozására, a jó módszerek, megoldások elterjesztésére, A munka­stílus-fejlesztésének fontos kérdés^ a döntő fel­adatok felismerése és megoldása. Társadalmi, politikai, gazdasági életünk sokrétűségéből, összetettségéből ere­dően a politikai munkában is összetett és bonyolult folyamatoknak vagyunk részesei. Ezek a folyamatok helyüket, szerepüket, hatásukat tekintve, nem egyforma jelentőségűek. Hiba lenne, ha a pártmunkában ezt nem vennénk figyelembe, és minden feladattal egyszerre, azonos intenzitással foglalkoznánk. Ezen a felismerésen alapszik a döntő láncszemről szóló lenini tanítás, mely­nek lényege, hogy rangsorolunk a feladatok súlyában, sorrendiségében, figyelembe véve a rendelkezésünkre álló eszközöket is. A pártnak szakszerűen kell az egyes társadalmi-gazdasági kérdésekkel foglalkoznia, de a politika szintjén. Ez önmagában is igényli az elméleti ismeretek és a gyakorlati tapasztalatok összevetését, a tanulságok alkalmazását. Fokoznunk kell érzékenysé­günket a különböző problémák felismerésében és a leg­jobb megoldás kiválasztásában. A feladatok ésszerűbb elhatárolására van szükség az állami, a társadalmi és a pártszervezetek között. Aktuá­lis feladat az írásos munka további csökkentése is. A pártszervek egy része még nem tudott szakítani a feles­leges felmérésekkel, elemezgetésekkel, jelentésekkel. Pe­dig ennek megszüntetésére hívja fel ismételten a figyel­met a Politikai Bizottság 1980. május 13-i határozata. Jogos kifogás az is, hogy sok az értekezlet, amely el­vonja a figyelmet, az erőt a gyakorlati munkától. A lenini értelemben vett gyakorlatiasságnak elengedhetet­len ismérve a pártos elvhűség, az alkotó lelkesedés, a szenvedÄy, a munkaképesség, a rugalmasság és a moz­gékonyság. a szó és a tett egysége. A kommunisták nemcsak mindig látják a perspektívát, hanem képesek a fő területekre összpontosítani az erőket. Fontos új vonás volt az elmúlt időszakban a helyi pártszervek önállóságának növekedése, a felsőbb szervek részéről történő felesleges gyámkodás csökkenése. A helyesen ér­telmezett önállóság azt jelenti, hogy a gyakorlat által felvetett helyi kérdéseket a pártszervek saját hatáskö­rükben — a párt központi szervei határozatainak, irány­elveinek figyelembevételével — helyileg oldják meg, és ne várjanak felsőbb szervek határozataira, amikor ön­állóan cselekedhetnek. Az önállóság kezdeményezést is feltételez, és ebben minden szinten rendkívül nagy a pártszervek és -szervezetek felelőssége. Az egységes öntevékenység tiszteletben tartja a központi akaratot, az alsó szervek folyamatos irányítását, rendszeres el­lenőrzését, segítését, ugyanakkor a gyakorlati tapasz­talatok politikai elemzése útján az alsóbb szervek bele­szólását a politika alakulásába. A XII. kongresszus megállapította, hogy tovább kell növelni pártszerveze­teink, párttagságunk politikai érzékenységét. A pártta­gok válaszoljanak minden olyan kérdésre, mely társa­dalmi, gazdasági életünk bármely területén a párttagság vagy a pártonkívüliek körében felvetődik. A pártmun­ka, a pártirányítás lenini stílusa hatékonyságának ki­meríthetetlen forrása a demokratizmus. A párt, mint ismeretes, a demokratikus centralizmus elvei alapján épül fel, egész élete és tevékenysége ezeknek az elvek­nek van alárendelve, s éppen ez biztosítja, hogy a leg­szigorúbb fegyelem és a felülről támasztott igényesség nem ellenkezik a kommunisták, a dolgozók millióinak érdekeivel és akaratával, hanem ellenkezőleg, a népi kezdeményezésre támaszkodik, elengedhetetlen tényező a tömegek önálló társadalompolitikai tevékenységének összefogásában és szervezésében. dr. arató András, * az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára A prócska, ráncos kis csecsemőkezek, alvás közben félig kinyílnak, mint a szirmát bontó virág. Nézd csak: legelőször a keze ébred, arcához kap ve­le, vigyázz, te buta!, megsérted magad! Le kéne vágni a körmeit... Figyeld! Fölébredt! És milyen dühös! A keze ökölben, mindjárt sírni fog... Ugye?! És most kapaszkodna ...» hohó! Tudom, te csodabéka, ne kalimpálj már a kezed­del, tudom, hogy enni akarsz ... Egy vésőt tartó kéz. A vésőre rásújt a kalapács, ^ Vésőt tartó kéz megremeg, majd a tenyér izzadtságától nedves szer­számon azonnal új fogást keres, markol erősen, rezzenetlenül várja az újabb ütést. Durva, mészmarta kéz, de ni! E durva kézben hirtelen a véső lesz el«' ven: a tenyér kinyílik, a szerszám a a hüvelykujjtól a kisujjig ível. támaszt keres, majd rácsapódik a gyűrűsujj, s íme, a két leghosszabb ujj felszabadult, kikotorja a törmeléket... Betongerendát emelő kezek. Az érdes anyag a tenyér és az ujjak hajlatába váj, a kéz káromkodni látszik, ezt a ne­héz-fájó munkát már elfeledte, majd int, mert mondandója van, s az okos hü­velykujj parancsát két másik kéz érti meg: a gerendát daru emeli... Egy kéz meghúz egy kart, megforgat egy kereket, majd oly szorosan simul a gépre, mintha részé lenne, s mintha ma­ga a kéz marna a fémbe, repítené a fé­nyes forgácsot a gép mögé. Egy mozdu­lat, még egy, a gép nem sivít, megáll engedelmesen. Védőkesztyűs kezek, összeillesztett fém­lemezeket emelnek, egy gép szájához te­szik, végighúzzák benne, hogy a gén izzó harapása forrassza össze a szélüket. Üjabb lemezek, úiabb lemezek, a védő­kesztyűs kezek fáradhatatlanok, teszik, amit kell, mindig ugyanazt, mindig ugyanúgy. Az ütem sem változik, itt a gép diktálja a tempót. De most hirte­len... megáll a gép. Ledobják a kesztyűt, amiből mintha egy csapásra elszállt volna az értelem, és tíz ujj tor­nászik, vadul, görcsösen, míg merevségük fel nem enged, s a két keskeny női kéz nem táncoltatja meg őket boldogan .. • De a gép újra elindul, s az ujjak sóhajt­va öltik fel rabruhájukat. Gombokon táncoló kezek. Egy henger­állvány gomb-billent.yürendszerét zongo- rázök, súlyos-okos kezek, fegyelmezett kezek, egy roppant szerkezet diadalmas parancsoló!. Egy szikét tartó kéz. Kérlelhetetlenül hasít az élő anyagba, pontosan szúr és vág, megment egy életet. Agyagban túró kezek, idegesek, repde- sők, magukban sem bízók, szenvedélye­sek: a holt anyagba lehelnek életet. ölbe ejtett kezek. Egy élet fáradtságát hordozók. Éneklő kezek. Egymást féltve érintő, társkereső kezek. Kérdezd meg tőlük, hogy miért éppen ők, a kezek keresik egymást először, kérdezd meg tőlük, hogy miért olyan borzongatóan jóleső az ujjhegyek találkozása. A kezek megmondják. A kezek tudnak beszélni, ACZÉL GABOR HAUER LAJOS felvőtelei \ Kezek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom