Pest Megyi Hírlap, 1981. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-26 / 97. szám
1981. ÁPRILIS 26., VASÁRNAP PEST MEGYEI HlRLAP 9 Varasztasszony Tavaszy Noémi rajza Takács Tibor: Bartóknál jártam Bartóknál jártam, délelőtt, Budán, a messzi Csalán utón, ott áll bronzban, a ház előtt, töprengve, hogy menjen, induljon? Üres volt háza, jött velem, a festett-kazettás terembe,, köszönt sok gyűjtött cserepe, vámfalusi ütött szemembe, s a régi fotográfiák síkjáról kinézett a népe, s az a régen kihalt világ, amely eltűnt a messzeségbe: ekkor a csöndet összerázta felharsan tűz-muzsikája! ★ Magnózene, még így soha nem éreztem, hogy üt, ver, jajgat, karikások vad ostora —- riadozták a forradalmat, kísértek csörgő cserepek, jajgatás, csuklás, zengés, forgás, bokályok: színig merített itala mindig tiszta forrás, kísért a zene, vitt, sodort, felemelt és alámerített, mi volt, mi lesz, adta a kort, a népet, melyet istenített. Velem volt, nem egyedül jártam ott, a csalán utcai házban! Kelényi István: Nők, levelek évszakok és találkozások sugaraiban időtlen állok. Mire vársz még? — szólíthatom meg tétovázó ifjúságom, (mely lassanként mint kalózkürtjei régi titokzatos hajón s partról kialvó város emléke — lobog búcsúzón) Innen már holdárnyékát se látni: csak bronz(kori) őszi lombhullámait a ragyogásnak — mielőtt végleg elomlanának! Bolya Péter: Halvacsora Közelgett karácsony ünnepe és Halasi. a festő, áhítattal gondolt a VACSORÁRA. amely már évek óta a szenteste legnagyobb öröme volt számára. Felesége. Árnál, igazi konyhatudós: a felvidéki halleves, amelyet. készít, mestermű: pikáns ízű, tejfeles, citromos, babérleveles .. i Egyetlen egy sem akadt Halasi szeretői közül, aki ilyen levest tudott volna főzni Halasi- és Amál házassága roskadozott, mint egy öreg, felesleges épület; pedig valamikor palota volt, ékes-szerelmes, tervek és álmok tárháza, sistergő szeretkezések és közös gondolatok otthona. Aztán telt- múlit az idő, Amál megfonnyadt, Halasi elhülyült és nők után kajtatott, a lakás porcelánjai megszürkültek, s esténként Halasiék csak azért lesték a tévét, hogy ne egymást nézzék. Az ünnepi este reggelén Halasi bevásárolni indult. Az ő feladata volt, hogy megvegye a pontyot és élve hazahozza, a fürdőkádba dobja, vizet eresszen rá (azaz neki), hadd éljen még, hiszen minél kevesebb idő telik el a ponty halála és feltálalása között, annál finomabb lesz az Amál-féle halleves. Halasi behatolt a vásárcsarnokba, kiválasztott egy életképes pontyot, kifizette, szatyrába csapta, hazalo holt vele. — Él még? — kérdezte Amál, mikor Halasi beesett az ajtón. — Talán — lihegte Halasi, a fürdőszobába rohant, kihámozta a pontyot a szatyorból, a kádba tette, megnyitotta a csapot, es vadul figyelte a hal csukott kopoltyúját. — Megdöglött — vélekedett Amál. — Él! — ordított fel Halasi, hiszen a ponty tátogni kezdett, majd oldaláról hasára fordult a kád vízben ... Halasi bizonyos közösséget érzett ezekkel a karácsonyi pontyokkal. Hiszen öt is egyívású művészcimborák közül vásárolta ki Amál annak idején, aztán hosszú éveken át cipelte magával víztelen útjain, csoda, hogy Halasi életben maradt... Kora délután volt, Halasi a szobájában ült, és az AJÁNDÉKOT vizsgálgatta, amelyet Amálnak vásárolt. Türkizzöld hálóing, s a náj- lontasakra tűzve a cédulh: Amálnak szeretettel, Béla. Amál a karácsonyfát díszítette, gyertyákat, csillagszórókat, angyalhajat helyezett el az ágakon. A fa alatt ott hevert a nyakkendő, Amál szeretettel, Bélának, ... Amál csendes odaadással foglalkozott a fenyővel. Ez a karácsonyfa már kicsi volt, alig egy méter. a gyertyák kisujjnyiak, az ezüstdiók kopottak, a szaloncukrok tavalyiak ... Pedig valamikor Halasiék hatalmas fát állítottak, piros üveggömb díszlett a csúcsán, hosszú, fenséges gyertyák trónoltak az ágaikon, csilingeltek az aranytobozok, szállt az angyalhaj a fenyőfa körül, s Amál szép volt. dúskeblű, jókedvű, a szeme huncut, a haja fényes, a húsa kemény és az ékszerek úgy csillogtak rajta, mint a karácsonyfa díszei. Halasi feltápászkodott. a hálóinget a szekrénybe rejtette, majd kivonult a fürdőszobába. Mosakodni akart, de aztán inkább a fürdőkádra támaszkodott és szeretettel nézegette a pontyot. Milyen egészségesen úszkál. milyen lágyak a farka mozdulatai, milyen csillogók a pikkelvei!... Pedig hamarosan be fog következni a tragikus jelenet: Amál beront a fürdőszobába, kezében vájdling, benne á bárd, feltűri a pongyolája ujját, benyúl a vízbe, kopoltyún ragadja a halat, a vájdlingba dobja, lefogja, s a bárd fokával hatalmas csapást mér a fejére... Halasi levette a házikabátját, a kádba lépett. A víz hideg volt, halnak való, de Halasi nem bánta, boldog volt, hogy kis időre ponty lehet, s vidáman kergetőzhet halálra ítélt társával, szemét merevre nyitotta, szája tátogott, pikkelyeket fedezett fel a testén ... — Mi csinálsz ott, Béla? — hallatszott Amál hangja a szobából. Vad csobogás volt a válasz. Már mosakszik, gondolta Amál, s kiment a konyhába, hiszen itt az ideje, nekilátni a főzésnek; ha a férje már tisztálkodik, az azt jelenti, hogy elkezdődött az ünnepi este. Előkotorta a vájdlingot, majd a komor bárdot, s elindult velük a fürdőszoba felé ... Másnap az újságokban megjelent a hír: Bárddal ütötte agyon fürdőző férjét a gyilkos asszony. A vizsgáló rendőrtiszt kérdéseire Amál csak annyit felélt: — összetévesztettem a hallal. S hogy a fenyőfát miért gyújtotta fel, arra már nem válaszolt. > Marafkó László: Tíz perc B ideg van. Bemehetnél ide, a presszóba, állva egy kávéra. Még tíz perc a félfogadásig, s a portás könyörtelenül mondta: Itt nem lehet várakozni, kérem, tessék kimenni. Ha a szól nem fújna, talán ki lehetne bírni aiz utcán is ezt a tíz percet. Tíz perc. Milyen rövid volt, mikor B.-re vártál a Dimitrov téren, a villamosmegállóban. Csípős szél járt a Duna felől, s nagy, tágas, tavaszi fények áradtak a Gellérthegy körül. A víznek acélos színe volt, szinte fémből kalapált hullámokkal, s a levegőt már átjárta a március lehelete. Tíz perc alatt megmenekülhettél volna a matematikadolgozat pánikhangulatától is. Mert, ha egy 'példa megoldására nem jöttél rá rögtön, folytattad a többinél, de közben olyan idegesség fogott el az időveszteség miatt, hogy minduntalan vissza-visszaugrottál ahhoz, amelynél megfeneklettéi. És M., a barátod is úgy belemerült a magáéba, mintha pokoli módon tornásztatnó az agyát, nem volt ideje egy kis segítségre. Tízpercek a Gellérthegy örvényeinek zugaiban. Amikor nem jutottál lakáshoz. Amikor? Akkor sosem jutottál lakáshoz, következtek hát a sietős csókok, a lépések zajára figyelve, a távoli kiáltásokra, mert akkor még voltak galerik, akik, ha mást nem is, de módszeresen riogatták a párokat, indiánüvöltésekkel lerohanva az aszfalttal leöntött keskeny utakon. Zs. másodpercnyi önfeledtségei, ami után már csak az eltűrés következett, nem a türelmetlen sürgetés, hanem a félelem diktálta feszültség, mert ő is állandóan a lépésekre figyelt. Tíz perc. Az a légitámadás egy percig tartott Vietnamban, ahol valamennyien majdnem ottmaradta tőle, mégis óráknak tűnt. a manőverező gépek égboltnyi körtáncával. Ha akkor... Akkor tíz perc múlva a test nyilvánvalóan mór hűlni kezd, a végtagok hőmérséklete csökken. még ha az tapintással talán észrevehetetlen is. F. tíz perce az albérletben, ahol évekig lakott, s javította az öreg és beteg tőbérlő mindig rossz rádióját, az elromló villanykapcsolókat. Bár F. idősebb volt nálad, mindig egy-két évfolyammal lemaradva követett az egyetemen, rejtélyes halasztásai, munkavállalásai folytán. F. rögtön bekapcsolta a magnót, amikor azon a napon váratlnul beállítottál hozzá. A Beatlesek szóltak, akiket vagy két-három évvel előtte Prágában láttatok először filmen, amikor utolsó koronáitokon kenyér helyett mozijegyet vettetek az Egy nehéz nap éjszakájára. Szóltak a Beatlesek, F. kapkodta a jegyzeteit, egyetemi előadásra, sietett, s csak ennyit mondott: Gyere vissza Pestre!, s már mentetek is lefelé, a szemét, mosogatóié és ételszagpácolta lépcsőházban, kettesével ugrálva a lépcsőkön, nehogy F. elkéssen. Neked indult a vonatod, s tudtad, hogy ha rögtön nem tudsz eleget tépni F. felszólításának, akkor már párhuzamos ösvényen, mentek tovább ezentúl mindörökre. F. ma is a barátod, de miért másként az, mintha akkor megvalósíthattad volna a tanácsát. e kell menned a hivatalba, a portás talán már hiányol, ki kell jelentkezned, ennyi az egész. Tízpercek emlékművei mögötted, az életed meg elszivárog. B Bemutatkozik: Németh Péter Mikola Vácott élő, forrongó, magakeresö fiatalember. önmegvalósításában sokáig tétova és tékozló, de talán egy-két éve végérvényesen talált ra saját, legtesthezállóbb műfajaként a lírai költészetre. Eddigi legjobb verse még mindig az egyik legrégibb négysorosa, a KALITKÁBA ZÁRT KALAPÁCS kezdetű. A nagyobb, súlyosabb szerkezetek még jobbára kicsúsznak kezéből. Németh Péter Mikola, ha jobban és következetesebben tudomásul veszi, hogy előtte is írtak már verseket, s hogy a költő célja nem valami -egyszemélyes nyelv kialakítású, hanem egy saját hang és stílus által a nemzeti nyelv további árnyalása és gazdagítása — sokra viheti. RÓZSA ENDRE XX. századi álommaradék apám horkolása felhorzsolja az eget szemem alatt véraláfutás szél lesz holnap — mondta öreganyánk Szeretni indultam azóta úton vagyok álmomból kitakarnak a csillagok képek riadnak bennem ablakunkon jégvirág-kakast kappanol a reggel jász-pendelybe öltöztetne szemmel ver anyám édesanyám ad rám inget és gatyát váltamra az se baj ha üres tarisznyát Éneket a számra kalitkába zárva verdes ősemlékű idő időmbe fulladnak a lelkek Akik szerettek szemembe t homokot hord a szél — félelemmé issza látomásaim. Pecsétes vers a zászló Legendák nyomában járok Hetedhét országon innen távol vágóhídjaink vérvörös zajától vad-virág-zokogású estén vágyaimat kerékbe-tört csöndön tovagörgeti a vér — s ami marad: mint „Az atyának...” emelt tenyéren a kenyér kiszikkadtan-----— ma dárlátta magányából felgyorsult szívveréssel szétosztom közietek Pogány hitemből testálok rátok! Fekete szárnyakon fehér gondolatot: szeretni indultam azóta úton vagyok... Fiesta HÉTKÖZNAPJAINKNAK keresztet ácsolunk aztán körbe táncoljuk szenvedélyes vad izzásban a vakok fehér botjaikat összetörve építenek máglyát: — Együtt várjuk, hogy kivilágosodjon.
