Pest Megyi Hírlap, 1981. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-02 / 78. szám

"kMüw 1981. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK Emlékezés Sándor Pálra Szerdán a Mező Imre úti te­mető Munkásmozgalmi Pan­teonjában koszorúzási ünnep­ség volt Sándor Pál, a ma­gyar kommunista mozgalom és a marxista tudomány kiemel­kedő személyiségének sírjá­nál. Születésének 80. évfor­dulója alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága és Köz-, ponti Ellenőrző Bizottsága ne­vében Rényi Péter és Szeré­nyt Sándor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nevében Eörsi Gyula és Pusztai Fe­renc koszorúzott. Elhelyez­ték a megemlékezés virágait a hozzátartozók, barátok, har­costársak is. Koszonízás Száz éve született Rubinyi Mózes, író, irodalomtörténész és nyelvész. Ebből az alka­lomból a Művelődési Minisz­térium, a Magyar írók Szö­vetsége, az Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar Pen Club képviselői szerdán ko­szorút helyeztek el sírján, a Kozma utcai temetőben. Oscar-díj Magyar film kapta a kitüntetést Kedden Los Angelesben ün­nepélyesen kiosztották az idei Oscar-díjakat. Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudo­mányi Akadémia az animációs rövidfilmek kategóriájában a magyar Rófusz Ferenc „A légy” című filmjének ítélte oda a rangos kitüntetést. MEGTÁRGYALTAK A KÉPVISELŐK Nyaraink kulturális életéről- Amint lapunk első oldalán = közöljük, tegnap Szentendrén = tartotta ülését az országgyűlés = kulturális bizottsága. Az ország tizenegy városá­ban nyitják kapuikat nemso­kára különböző nyári színhá­zak. Múzeumok, kiállítótermek, művelődési központok készül­nek nyári képzőművészeti tár­latokra, összeáll a nyári egye­temek, művelődési jellegű tá­borok programja'— szóval be­fejeződik a szezon és kezdődik a szezon. A közművelődés, vagy a művészeti tevékenység nem korlátozható egy-egy hosz- szabb-rövidebb időszakra, év­szakra. Folytatódnia, bonta­koznia kell nyáron éppen úgy, mint télen, mindig együtt, ösz- szefüggésben az egész magyar közművelődéssel, az egész ma­gyar művészeti élettel. Színház, zene, tánc A közművelődési szempont­ból igen fontos — ugyanakkor sajátos — nyári eseménysoro­zatra egyre nagyobb figyelmet illik fordítani. Van két olyan nyári színpadunk — a szegedi és a margitszigeti — amelyek rangos, monumentális színpa­di produkcióknak adnak he­lyet A Gyulai Várszínház az utóbbi másfél évtized alatt je­lesül sorakoztatott fel új ma­gyar történelmi drámákat, az Agria Játékszín — különböző színvonalon ugyan — a ma­gyar dráma fóruma lett. Ugyancsak változatos története során ilyesmire törekedett a Szentendrei Teátrum is, ve­gyítve ezt a sajátos barokk kisváros környezetébe — he­lyesen — telepített, helyi ha­gyományokra támaszkodó programokkal. A Pécsi ‘Nyári Színház ren­dezvényeinek központjában a táncművészet áll. Az orgona­koncertek a nyári hónapokban kapnak kiemelkedő szerepet, műemlékjellegű templomok jó minőségű hangszereivel. Ti­hanyban, Kőröshegyen, a bu­dai Mátyás templomban, de a váci zeneiskolában is mindig nagy közönséget vonzanak. Nem feledkezhetünk meg a martonvásári Beethoven-estek- ről, vagy a tradicionális nyír­bátori zenei napokról. iS mindezekkel még megkö­zelítőleg sem soroltuk fel az összes lehetőséget, az összes eseményt, amit a nyári hóna­pok kulturális programjai ad­nak ebben az országban. Meg­tették viszont mindazok, akik részt vettek tegnap Szentend­rén az országgyűlés kulturális bizottságának ülésén, rendre szemrevételezve, hol miként alakultak a nyári rendezvé­nyek, mi mindent várhatunk az idén. Dr. Tóth Dezső mű­velődési miniszterhelyettes rövid szóbeli kiegészítést adott az előzetesen kézhez juttatott tájékoztatáshoz. Tisztázatlan kérdések Elmondotta, hogy a minisz­tériumban mosit készítettek először erről a témáról átfogó összegzést, s köz­ben rengeteg tapasztalatot sze­reztek. Kétségtelenné vált, hogy a nyári programok elő- • készítésénél figyelembe kell venni például idegenforgalmi, üdülökörzeti szempontokat is. Tudni kell, fiatal, vagy felnőtt közönségre számítanak, az sem mindegy, hogy milyen szintű a befogadók művelődési igé­nye. Nem titkolta el a minisz­terhelyettes, hogy az irányí­tásban is tudják: bizony nem tisztázott a nyári programok számos pénzügyi, jogi és szer­vezési kérdése. A tájékoztató élénk vitát keltett. A tizenegy felszólaló között például Petrovics Emil (Budapest 16. vk.) arra figyel­meztetett részletekbe menő, lényegre tapintó felszólalásá­ban, hogy nem biztos minden kezdeményezés sikere, a kí­sérletezések, új próbálkozások nem mindenütt kívánatosak. Gárdái Zoltánná (Komárom m. Esztergom 8. vk.) Szentendrét is a hazai kulturális centru­mok közé sorolta, kiemelve művészeti, közművelődési je­lentőségét A Pest megyei pártbizottság titkára, Barinka i Oszkárné meghívott vendégként kért szót. tatást az új helyzet, például a továbbtanulás, a munkába ál­lás, avagy a környezetükkel tartott kapcsolat szempontjá­ból. NEM ZILÁLHATJÁK SZÉT az iskolák mindennapi életét, a kísérletek a gyerekek és a ne­velők megszokott munkarit­musát, ugyanakkor nem vezet­hetnek az általános pedagógiai normák fölrúgásához, semmi­be vevéséhez, a lógáshoz sem. Sok-sok példa igazolja, hogy a kísérleti osztályokban maga­sabbak a követelmények, mint másutt, és ennek eredménye­ként a tanulók tevékenysége is sokkal gazdagabb. A kísérletben résztvevő pe­dagógusok azonban jóval töb­bet dolgoznak, mint mások. A fölkészülés rengeteg időt vesz igénybe, a tanórai munka in­tenzitása is megnő, munkaigé­nyesebb a tanulók teljesítmé­nyének ellenőrzése, nem is szólva a tapasztalatok rend­szeres elemzéséről, földolgozá­sáról. Itt is érvényes a régi pe­dagógiai igazság: a siker első számú tényezője mindig a pe­dagógus. Ma még — pedagógusok és kívülállók körében egyaránt — él a hiedelem, mely szerint a kísérleteknek okvetlenül, minden körülmények között sikerülniük kell, akár a való­ság eltorzítása árán is. Szeren­csére nem így van, mivel min­den reform eleve kétesélyes: vagy beváltja a hozzá fűzött reményeket, vagy nem. És emiatt nem szabad elcsüggedni, lemondani a kezdeményezé­sekről, mert voltaképpen a kudarc is eredmény, bármeny­nyire meghökkentőnek látszik is ez első pillantásra; hiszen egy utat sorompóval zár le: nem haladhatunk tovább raj­ta, más irányban kell elindul­nunk. A JÖVŐBEN IS szüksége lesz kísérletekre a magyar ok­tatásügynek. A nagy hordere­jű, több százezer tanuló szelle­mi fejlődését érintő reformok­ba kipróbálás nélkül felelőt­lenség volna belekapni. Az alaposan megszervezett kísér­letek haszna kézenfekvő. Fé­nyesen igazolja ezt az új ma­tematikatanítás eredményessé­ge. P. Kovács Imre — Nagyon időszerűnek ér­zem a témát, örülök, hogy az országgyűlés kulturális bi­zottsága napirendre tűzte. Sa­ját tapasztalataim szerint is számottevően gazdagodott a nyári kulturális események sora az utóbbi esztendőkben részle­tesen szólt erről a tájékozta­tó. Mégis úgy gondolom, érde­mes megemlíteni néhány olyan szabadtéri programot, ami va­lamiképp homályban marad, holott lényegesen több figyel­met érdemelne. Emlékeztetett arra, hogy a Dunakanyarnak két oldala van, s ő most a másikról kí­ván beszélni: a vácrátóti bo­tanikus kerti hangversenyek­ről, a váci humorfesztiválról, a zebegényi Szőnyi István Múzeum zenei és képzőművé­szeti eseményeiről, á dunakeszi napok rendezvényeiről, a gal- gamenti népművészet kincsei­ről, az apajpusztai pásztorna­pokról, a fóti őszről — és így tovább. A Dunakanyar két oldala — Ügy vélem — mondotta — érdemes lesz a miniszté­riuminak valóban átfogó leltárt készíteni a nyári kulturális programokról, de kapjon ab­ban helyet az értékelés is, kü­lönös tekintettel mindarra, amit az ifjúságnak szánnak. — Végezetül — mondotta — a nyári programok — kevés kivételtől eltekintve — mit sem érnék bizonyos- háttér, szálloda, vendéglátás, idegen- forgalmi szolgáltatások nélkül. De ide sorolom azt is, hogy a programok színhelyén elenged­hetetlen a tisztaság, a rend, a környezet kifogástalan eszté­tikuma. A szórakozni, művé­szeti élményeket szerezni vá­gyó közönség mindannyiunktól összehangolt, körültekintő munkát kíván. Tóth Dezső válaszolt a kép­viselők kérdéseire, megköszön­ve a számos javaslatot, hasz­nos ötletet, s ígéretet tett ar­ra, hogy valamennyit gondo­san mérlegelik az illetékes ta­nácsokkal együtt. Óvári Mik­lós zárszavában " hasznosnak ítélte a vitát, amely jót tett az ügynek. A bizottság tu­domásul vette a tájékoztatót, azzal, hogy a minisztérium tér­jen vissza a tartalmi kérdések felülvizsgálására. B. I. DA-DILI FECSKE Egy perc Dudás Julinál VILÁGSZERTE mindenütt keresik az újat, a képzés és a nevelés legcélravezetőbb út­jait a pedagógiában, mivel a világ a tudományos-technikai forradalom következtében gyorsan változik, és az új, a megnövekedett társadalmi igé­nyekkel az iskolának is lépést kell tartania. Napjainkban a szocialista pedagógia is tantervi, mód­szerbeli, iskolaszerkezeti re­formokat sürget. Társadalmi igény, hogy a nevelési gyakor­latot sürgősen meg kell sza­badítani a visszahúzó, kölönc­ként ható örökségtől, mert az iskola csak így lehet alkalmas terepe a szocialista nevelésnek. Igen ám, de a reformok végre­hajtásához nem elegendő az elméleti megalápozás és a pe­dagógusok egyetértése: a kor­szerű tananyagot, az új mód­szereket, szervezeti formákat az általánossá tétel előtt a gyakorlatban is ki kell próbál­ni: életképesek-e? Közvéleményünk évek óta némi gyanakvással, sőt fenn­tartással szemléli az iskolák­ban folyó pedagógiai kísérle­teket. Az ellenérzés mögött egyrészt óvatos konzervativiz­mus, netán a palavesszős ha­gyományok megőrzésének szándéka rejlik, másrészt egy­fajta tájékozatlanság. NEM KEVESEN élnek ugyanis abban a tévhitben, hogy a pedagógiai kísérletek laboratóriumi körülmények között folynak, holott minden egyes ilyesfajta kísérlet maga az eleven élet, teljes értékű nevelési gyakorlat, melyben a pedagógus nagy fokú felelős­ségtudattal vesz részt, tehát nem egyszerű megfigyelő, mint egy laboráns. Attól sem kell tartani, hogy a kísérleti osztályokba járó diákok szellemi fejlődése meg­torpan, és tudásuk kevesebb lesz, mint a régi módon tanuló társaiké. Ennek éppen az el­lenkezője az igaz: a kísérlet­ben részt vevő gyerekek tarso­lya mindig tömöttebb a töb­biekénél. Hogy miért? A kí­sérleteket minden alkalommal körültekintő szervezés előzi meg. Az irányító szakemberek nem feledkeznek meg a gye­rekek - érdekeiről, alaposan mérlegelik, hogy a résztvevők­nek nem jelent-e megrázkód­Ahogyan rövid hírben la­punk is beszámolt róla, a kö­zelmúltban új, a korábbiaknál vonzóbb külsejű dísztáviratok kerültek forgalomba. A terve­zők neves művészek, s köztük egy ugyancsak jól ismert, Pest megyében élő naiv festő: Van- kóné Dudás Juli. — Körülbelül egy évvel ezelőtt kért meg a Magyar Posta — mondja most galga- mácsai műtermében —, hogy a kilenc hivatásos művésszel együtt én is tervezzek távira­tokat. 1972-ben Mexikóban már jelentek ugyan meg üd­vözlőlapok a képeimmel, most mégis nehezen álltam kötél­nek: túl nagynak éreztem a felelősséget. Végül mégis ké­szítettem hat tervet, Baranyi Ferenc írt hozzájuk szép szö­veget. Két művemet azután el is fogadta a zsűri. Ha csak erre a munkájára, s a kerepestarcsai kórházban felavatott három nagy faliké­pére gondolunk, már akkor is igen termékenynek nevezhet­jük az elmúlt hónapokat. Emel­lett azonban könyvön, hangle­mezen is dolgozott, tovább ve­zeti hagyományőrző csoportját. Hamarosan megjelenik har­madik, Dá-dili fecske című le­meze, bővített anyaggal újra kiadják Falum, Galgamácsa című könyvét. Ami a hagyo­mányőrző csoportot illeti: az elmúlt hónapokban az ország jó néhány településén, Komá­rom megyében, Kazincbarci­kán léptek fel igen nagy si­kerrel. Űjabb feladatokat ad az a kiállítás, amelyet július­ban Regensburgban rendeznek műveiből. Hogyan bírja mind­ezt energiával? Hiszen közben mos, főz, kertet művel, állato­kat is tart... — Mindig sokat kellett dol­goznom — igazítja meg ken­dőjét mosolyogva. — Bírom. Annyi erőt merítek a képekből, a csoportom munkájából, olyan örömet szerez egy-egy siker, a nézők, hallgatók érdeklődése, hogy elfeledkezem minden ne­hézségről. P. Sz. E. HETI FI LM JEGYZET Cserepek Zygmunt Malanovicz és Gyöngy&ssy Katalin a Cserepek egyik jelenetében Elhangzik ebben az új ma­gyar filmben — írója-ren- dezője Gaál István — egy vicces(nek szánt) mondás: — A magyar értelmiség előtt két út van. Az egyik követhetet­len, a másik az alkoholizmus. A szituáció, melyben ezt a- mondatot az egyik figura (vi­déki népművelő értelmiségi, a iegjobb úton a második út felé), kiejti, elég hangsúlyos ahhoz, hogy akár az egész film mottójaként is felfogjuk, bár lehet, hogy Gaál nem szánt neki ilyen kulcsszere­pet. Annyi bizonyos: a Cserepek főhősének, bizonyos Vígh András belsőépítésznek (épí­tésznek?, formatervezőnek?, bútortervezőnek? — a foglal­kozás kissé bizonytalan) az az útja, melyet róla a film felrajzol, valóban eléggé kö­vethetetlen. Ez a negyvenes évei vége felé járó férfi sok mindentől szenved, de szenve­désed valamennyi oka kissé megfoghatatlan, elmosódott. Szenved attól, hogy a tervező- intézetben, ahol dolgozik, va­lamiféle tervét, amelyben ál­lítólag nem volt tekintettel az érvényes kivitelezési normák­ra, átdolgoztatták (mással, egy kezdő mérnökkel). Szen­ved attól, hogy általában nem értik meg új elgondolásait (melyekről konkrétan édeske­veset tudunk meg), pedig azok­ban azt akarja, hogy szebb le­gyen körülöttünk a világ, az élet, a lakások. Szenved a ma­gánytól; évekkel azelőtt elvált a feleségétől, kamaszodó fiá­val csak héba-hóba találkozik, de hogy tulajdonképpen miért is futott zátonyra a házassá­guk, nem tudjuk meg (bár a férfi egyszer ellátogat volt feleségéhez, a szemmel látha­tóan igen módos polgári kör­nyezetből származó asszony­hoz, ahol elindul ugyan vala­miféle beszélgetés, de abból sem lesz tisztázó — rendbe­rakó eszmecsere). Szenved at­tól, hogy elvesztette a kapcso­latot az apjával, a nyugdíjas bányásszal, akitől tartást, em­berséget tanult (bár vissza­megy meglátogatni az öreget a kamiaszfiú társaságában, de kiderül: a fiúcska már többet ért meg a nagyapa emberi ér­tékeiből, alakja példamutató tisztaságából, mint apja). Szenved attól, hogy nem tud új emberi kapcsolatokat te­remteni, pedig egy csinos fia­tal gyógytornásznő valósággal tálcán kínálja ezt a viszonyt, csakhogy a férfi már ettől is fél, mert döntenie kellene, kockáztatnia, kockázatot vál­lalnia. És szenved attól is, hogy egy másik csirios nő, bi­zonyos Maya, elviszi a nagy ember társaságába E társaság és ez a kapcsolat ugyanis rehabilitálná a férfit, oly mó­don, hogy kompromisszumok­ra készteti. ' Szenvedés, sőt szenvelgés, töprengés, tétovaság, döntés- képtelenség, kapcsolathiány, magány, meg nem értettség, megalkuvás, kibontakozni nem tudó tehetség és nyilvánvaló tehetetlenség, rossz közérzet: mintha csak egy szociológiai felmérés címszavaiból akarta volna összerakni Gaál ennek a filmjének történetét és té­máját. És éppen ez lett a baja. A film tele van a ma férfikora delén levő magyar értelmiség életéről szóló köz­helyekkel. Mi több: valószínű, hogy ezek a közhelyek már nem is jelen-, hanem múlt- idejűek, hiszen épp Gaál és rendezői nemzedéke már jó néhány éve hasonló tematiká­jú filmekkel jelentkezett. Va­lószínű, hogy a Cserepeknek semmi köze (alkotójának más­irányú vonzódásai, másfajta tehetsége folytán) a Gyön- gyössy—Kabay filmhez — Tö­redék az életről — mégis mintha annak párja, kiegészí­tője lenne, legalábbis abban, ahogyan hőseit és a történe­tet kezeli. Gaál filmjében is túl sok ugyanis a kitaláció, a fikció; túl sok a képlet a va­lóság ábrázolása helyett; túl sok felé kapkod, túl sok min­dent akar megmutatni, s így lesz a végén a film a felületes és nem is mindig pontos, hű, igaz jelzések halmaza. Dialó­gusai is rendkívül laposak, máskor elszomorítóan di- rektek vagy didaktikusak. S még az sem teljesen meg­győző, hogy Vígh szerepére Gaál egy ismert — és egyéb­ként kitűnő — lengyel színészt választott: Zygmunt Malano- viczot. Erre a szerepre tucat­nyi magyar színészt találhatott volna — mint ahogyan az egyébként szintén kiváló fran­cia Georges Wilson szerepel­tetése is egy villanásnyi sze­repben méltatlan és súlytalan Wilsonhoz. Röviden és tömören: Gaál filmje, bár egy nemzedék ön­arcképének, önvizsgálatának szánta, nem tudja teljesíteni ezt a vállalást. Töredékes, fe­lületes, közhelyektől terhes filmmé sikeredett a Cserepek. Autóversenyzők Ezt a filmet — Róna Péter rendezte — bizonyára sokan megnézik majd, hiszen az autóversenyzésről szól, márpe­dig nálunk rengeteg embert érdekel az autózás, az autó- versenyzés. Az érdeklődőket nem is éri csalódás: a film bravúros ope­ratőri munkával (operatőrök: Dobai Sándor, Móri Sándor) mutatja be a magyar autó­versenyeket és versenyzőket, az izgalmakat, a bosszúságo­kat, a gondokat, az örömöket, bánatokat. Hogy persze az egész ügy kissé túlméretezett (ismerve a mi nagyon-nagyon szerény lehetőségeinket, s az igazi nagy versenyekig való eljutás különféle akadályait), s hogy a nagyon hosszúra si­került, egy egész estés játék­film terjedelmét indokolatla­nul elérő film néha erősen unalmas? Igen, így van. Né­melyek még azt is mondhat­nak, hogy a nagy sikerű Se­bességláz magyar változatáról van szó. Ez is igaz lehet. Én inkább azt gondolom, hogy néhány, az autóversenyzésbe mint sportba belehabarodott filmes megszállott vállalkozá­sa az Autóversenyzők, s mint ilyen, még hibáival együtt is rokonszenves, sőt, ha csupán 50—60 perc hosszú, kitűnőnek nevezhetnénk. Takács István 4 « Kísérletek az iskolában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom