Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-25 / 71. szám

Előny és hátrány Kooperáció, kockázat, kötelesség A siker sohasem magától születik Nyereségesen zárta tavalyi évét a vecsési Ferroelektrika Szövetkezet. Ám, az elismerést sehol sem adják ingyen, s hogy mennyire nem, az jól ki­világlik abból a beszélgetés­ből, amelyet a szövetkezet műszaki vezetőjével, Miczkó Jánossal folytattunk. A moto­ros és mágnesszelepek kifej­lesztése és gyártása körüli tapasztalatok felől kérdezős­ködtünk. A szó kevés — Sajnos, mind a mai na­pig nincs még összhangban alapanyag-ellátásunk, a gyár­tás és a forgalmazás. Főleg a beszerzések során adódnak gondok, olykor igen nagyok a határidő-eltolódások. Egy-egy termékünk gyártá­sát megelőzően 3 és 6 hónap­pal korábban kell megrendel­ni az alapanyagot, amelynek leszállítása nem mindig kellő időben, mennyiségben és mi­nőségben történik — mondta a műszaki vezető. — Másik nagy gondunk, hogy eléggé lassú a piaci fel­mérés. Igaz, azért készült egé­szen jó vizsgálódás is, de mint a továbbiakban látható lesz, az sem hozta meg a várt ered­ményt. A szövetkezet, a felhasz- lói kör, a NIM és más szak­emberek felmérését követően 1978-ban 1 ezer, 1979-ben 2 ezer és 1980-ban 3 ezer mo­torosszelepet gyártottunk vol­na. A szövetkezet beruházást részben elvégezte, illetve kooperációval bővítettük ka­pacitásunkat. Tehát, mi telje­sítettük kötelezettségünket. Ugyanakkor a múlt évre tervezett 3 ezres szériára ta­valy augusztusban még nem volt meg a kereskedelemtől a teljes évi rendelésünk. Rend­kívül nagy kockázattal, ele­gendő rendelés nélkül gyártot­tunk motoros szelepeket, bízva abban, hogy az említett szak­emberek ezúttal helyesen mérték fel az igényeket. Az idén 3 ezer gyártmány iránti igényt jelez a piacfel­mérés, de még mindig nincs meg az éves rendelés a keres­kedelemtől. A különbség a régebbi esetekkel szemben az lenne, ha idén nem kellene augusztusig várni, hanem már megkaptuk volna a pon­tos igényekej. Kiegyensúlyo­zottabbá válna az alapanyag­beszerzés, a kivitelezés, a for­galmazás rendszere. Gyorsan, olcsón Jelen pillanatban az is elő­fordulhat, hogy a kereskede­lem hibájából kevesebbet gyártunk a tényleges igény­nél, s az ország ismét rászo­rul a drága valutáért beszer­zett tőkés Billmann-szelepek- re. Ugyanakkor, mire azok megérkeznének, addigra a szövetkezet is elkészülhet a kellő mennyiséggel. Kongresszusra készülve , Vita a beszámoló felett Mozgalmi életének jelentős eseményére a X. kongresszus­ra készül ezekben a hetekben a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség. Pest megyében a hét végén már lezajlottak az első járá­si, illetve városi küldöttgyű­lések. A monori járdái KISZ-bi­zottság március 29-én, dél­előtt 9 órára az. MSZMP já­rási bizottságának székházába hívta össze e fontos fórumot. A küldöttgyűlésen a KISZ- bizottság beszámol az utóbbi öt esztendőben végzett mun­káról, amelynek több irányvo­nalait az ifjúsági szövetség IX. kongresszusának határoza­tai jelölték ki. A pénzügyi ellenőrző bi­zottság jelentése után kerül sor a beszámoló feletti vitára, majd a KISZ Központi Bi­zottsága kongresszusi levelé­nek megvitatására az eddigi tapasztalatok összegzésére. A járási küldöttgyűlésen újjáválasztják a KISZ-bizott­ságot, a pénzügyi ellenőrző bizottság tagjait, valamint döntenék a megyei küldött- gyűlésen résztvevők személyé­ről is. Zenés estek A vendég Koós János Zenés szórakoztató estet rendeznek március 26-án, csü­törtökön 19 órától Monoron, a járási művelődési házban 20 órától pedig Pilisen, a Mó­ricz Zsigmond művelődési házban. Mindkét helyen fel­lép Koós János táncdalénekes. — Tehát a megoldás a jó szervezés? — Igen, de ezt így kimon­dani kevés. Azt a szót, hogy szervezés, le kellene bontani azokra az egységekre, ame­lyek a szervezési sorban van­nak. — Az említett alapanyag­ellátási gondok miben mutat­koznak meg a szövetkezetnél? — Az alapanyagot a szövet­kezetek is ugyanúgy igénylik, mint a nagyvállalatok. A ke­reskedő begyűjti a gazdasági egységektől az alapanyag­igényléseket (ez a munka ál­talában meglehetősen hosszú ideig tart!), s azt továbbítja a gyártóhoz. Ha az összegyűj­tött volumen nagyobb, mint az alapanyag-gyártó kapaci­tás, akkor visszakap a keres­kedő egy csökkentett értéket, illetve mennyiségek Ilyenkor pedig a nagy vállalatok alap­anyag-igényének a kielégítése kerül előtérbe, a mi 400 tagú szövetkezetünkkel szemben. — Ugyanakkor a szövetke­zetnek más vonatkozásban je­lentős előnye van. — Igen, valóban — mondja Miczkó János, a kedvezőtlen tapasztalatok felsorolása után. — Gondjainkat mi, szövet­kezetiek sokkal rugalmasab­ban, gyorsabban és főleg ol­csóbban tudjuk megoldani, mint a nagyobb vállalatok. Ebben az értelemben egy-egy újabb termék sorozatgyártá­sáig sokkal rövidebb idő telik el, a tervezés első fázisától a kivitelezés megkezdéséig. Pél­da erre motoros szelepeink kifejlesztése. Egy esztendő Még 1977 januárjában a szövetkezet vezetősége eldön­tötte, hogy az új termék, a motoros szelep gyártását be kell indítani. Annak az év­nek a végéig elkészült az első 120 darabos nullszéria. Tehát egy év sem volt az átfutási idő, holott ugyanez egy nagy- vállalatnál 3—4 évet vett vol­na igénybe. A szövetkezet mágnéSes és motoros szelepeinek használa­tával megszűnt a helyiségek belső hőmérsékletének hagyo­mányos szabályozása. A táv­fűtőrendszerek automatizáld sával letűnt e régi mószer. A. L. A. ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1981. MÁRCIUS 25., SZERDA Anyagi és erkölcsi nyereségért Még vegyesek a tapasztalataik A gazdasági élet változásainak hullámai időnként a hátukra vesznek, máskor eltakarnak bizonyos termelési mozgalmakat, munkamódszereket. A „Dolgozz Hibátlanul” (DHj-munkarendszer hazai felfedezése idején szintén az érdeklődés homlokterébe került. Egymás után születtek a brigádok vállalásai, fel­ajánlásai, sőt olyan továbbfejlesztett változatok is kiala­kultak, mint a „Munkád mellé add a neved" elnevezésű mozgalom. Ahogy szélesedett, növeke­dett majd tetőzött azonban a DH-munkarendszertöl csodát várók lelkesedése, ugyanúgy erősödött a közömbösök, vagy az ellenkezők hangja, — Szerintünk is igaz, hogy az ipar, meghatározott termé­keket gyártó területein jobban mérhető a munkarendszer vagy mások szerint munka- módszer közvetlen haszna. Ná­lunk ez nem annyira egysze­rű, ennek ellenére, mivel a vállalat vezetésének /célja munkánk minőségének javítá­sa minden területen, elhatá­roztuk, megtöltjük valódi tar­talommal a felhívást: Dolgozz hibátlanul! Farkas György, a Pest—Ko­márom—Nógrád megyei Ve­gyiáru és Élelmiszer Nagyke­reskedelmi Vállalat (FŰ­SZERT) monori raktárbázisá­nak vezetője a kereskedelem­ből (a Monor vidéki Áfész- től) került új beosztásába. Mindkét munkaterületen ugyanazokkal a gondokkal, pa­naszokkal találkozott, csak gyökeresen más megvilágítás­ban. Feszültség nélkül — A kereskedők a szállítók­ra. a szállítók gyakran a bol­tosokra panaszkodtak. A vita céltaian és alaptalan, mert^ a partnerek közötti nézeteltéré­sek szenvedő alanya végső so­ron mindig a vásárló. Olvasóink kérdezték Miért vágták ki a fákat? Mendei bravúr Győzött a listavezető A Sándor, József napi ta­vaszi meleg csaik késve, a hét végére énkeza/tt meg. Az ösz- szevont járása labdarúgó-baj- noikságban több érdekes talál­kozóra került sor. Üllő—Maglód 4-0 (1-0) Maglód, 500 néző. Vezette: Bakos S. A bajnoki címre legnagyobb eséllyel pályázó üllőiek leis­kolázták a gyenge napot kifo­gó maglódiaikat. Szinte min­den támadásuk gólveszélyt je­lentett a hazai ikapura, bár az igazsághoz az is hozzátarto­zik, hogy a maglódi kapus két gólban is „döntő érdemeket szerzett”. Végeredményben, a vendégek ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arat­tak. s nagy lépést tettek az újabb bajnokság megnyerése felé. A bírói hármas korrektül látta el feladatát. Albertirsa—Gyömrő 3-2 (0-1) Albertirsa, 400 néző. Vezet­te: Hegyes István. A két tartalékos gárda küz­delmében az első 54- perc ki­fejezetten a gyömröieké volt. A gyors vendégcsatárok soro­zatban dolgozták ki a jobbnál jobb helyzeteket, de mindig hibáztak. A félidő előtt azon­ban sikerült vezetést szerez­niük. A második félidőnek a gyömrői kapus, Varga volt a főszereplője. Az egyenlítő gólban erősen ludas volt, az­tán a másodikat a lába mel­lett engedte be. A gyömrőiek Több gyömrői olvasónk pa nasszal fordult szerkesztősé­günkhöz, amelyben előadták: Gyomron mind gyakoribb a fairtás. A strandot körülvevő fák egy részét már kivágták, s további irtás is folyik. Olvasóink panaszait tolmá­csoltuk Kites Qyulának, a gyömrői nagyközségi tanács elnökének. — Megértjük a lakosság ag­godalmát, s örülünk annak is, hogy szívükön viselik a strand ügyét. Néhány évvel ezelőtt kapcsolatot létesítettünk a műszaki egyetemmel és a Vízügyi Tudományos Kutató Intézettel. E két intézmény különféle tanulmányterveket készített a tófürdő továbbfej­lesztésével kapcsolatban. Saj­nos, anyagi lehetőségeink miatt nagyobb arányú fejlesz­tésre egyelőre nincs lehető­ségünk. A víz viszonylagos tisztaságát azonban meg akar­juk őrizni. — Ezért vágták ki a fákat? — A már előbb említett két intézmény javasolta, hogy a vízparttól öt méterre levő fákat célszerű kivágni a lomb­szennyezés miatt. Télen több nagy koronájú fa a hó súlya alatt kidőlt, s jelentős kárt okozott a sza­badtéri színpadban. Ez is indo­kolta a korhadó, megdőlt fák kivágását. 0 — Hogyan jelölték ki a ki­vágásra ítélt fákat? — Körültekintően jártunk el. A termelésellátás felügyele­ti kommunális bizottság tag­jai a megbízott .személlyel a helyszínen jelölték meg azo­kat a fákat, amelyeket ki kell vágni. Sajnos, a lakosság egy része jogot formált arra, hogy nekik is szabad legyen a vá­sár, s több fát engedély nél­kül kivágtak. Ha ismertté vá­lik, ki vágott engedély nélkül fát, szigorú pénzbírságot sza­bunk ki. Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy nem érdemes kockáztatni, mert előbb utóbb kiderül, ki a tet­tes. — Várható a község más ré­szén is fairtás? — Igen. A Steinmetz kapi­tány és a Táncsics Mihály ut­cában a veszélyesnek ítélt fák kivágására is sor kerül. Ezeket azonban még a tavasz folya­mán új csemetékkel pótoljuk. — Mi lesz a kitermelt fa sorsa? — A stnand, illetve a tó te­rületén kivágott fák egy ré­széből padokat, asztalokat ké­szítettünk, ezeket a víz men­tén állítjuk fel. Ezzel is sze­retnénk a pihenni, szórakozni vágyók ilyen irányú igényeit kielégíteni. 0 A tanácselnök szavai meg­győzőnek tűnnek, s tények t tartalmaznak. Bízunk abban, hogy a „fakivágási hullám” nem terjed tovább, s a gyöm­rőiek ezután is óvják, védik a tó környékét. Összefogással kell elejét venni az illegális fakivágásoknak. A helyi hor­gászegyesület élen jár ezen a téren, hiszen társadalmi őrsé­get szerveztek a fák védelme érdekében., Ök is jól tudják, hogy együttes érdekről, a ter­mészet védelméről van szó Azokról a fákról, amelyek az év minden szakában gyönyörű látványt nyújtanak mindenki számára. A FŰSZERT vezetői nem titKolják, hogy tevékenységük sok, úgynevezett „hibalehető­séget” rejt magában. S nem ta­gadják: a beszerzés, értékesí­tés és a gépi adatfeldolgozás során követnek is el hibákat, baklövéseket. A közvetlen em­beri kapcsolatokban (boltveze­tők — áruszállítók) szinte el­kerülhetetlenek a súrlódások, s Farkas György szerint: — Tudjuk, a mi embereink sem mindannyian angyalok ... A DH-munkarendszer elter­jesztésére, a brigadmozgalom- ba való beépítésere vonatkozó elhatározás már régebben megszületett a vállalatnál. Az­zal az első perctől tisztában vannak, hogy egyik napról a másikra, nénány hónap, talán egy egész esztendő alatt sem születnek látványos eredmé­nyek. gyökeres változások. — Jelenleg a hibák feltá­rásának fázisában vagyunk — mondta Farkas György. — Ez csak részfeladat, nem vég­cél. A hibák forrásainak fel­kutatása után több javaslatot is megfogalmazunk a gondok megszüntetésére. A vállalat központjában elkészül az úgy­nevezett hibakatalógüs.’TJz tu­lajdonképp "oly útvesztők tér­képe, amelyeket a későbbiek­ben feltétlenül ki kell kerül­nünk. Ismeretünkben konkrét intézkedési programot dolgoz­hatnak ki a szakemberek, s ez a program majd az utasítás rangjára is emelkedik. — A nagykereskedelmi vál­lalat — mint azok' az ipari üzemek, amelyek hisznek a munkamódszer sikerében — komoly anyagi áldozatokat hoz — az anyagi és az erkölcsi nyereség érdekében. Termé­szetesen elkerülhetetlen a két­kedők által sokat vitatott for­mai eszközök alkalmazása: minden fióknál, telephelyen akcióbizottságokat hoztak lét­re, a központban egy DH-mun- kabizottság működik, úgyneve­zett hibafeltáró nyomtatvá­nyokat készítettek, azonnal, csaknem „zsebből” 100—160 forinttal jutalmazzák azt, aki jó ötlettel jelentkezik. Bizonyítvány is — Nem mondhatom azt, hogy ezt a rendszerit minden­ki egyforma bizalommal fo­gadta. Sokan attól tartanak, hogy így majd teret engedünk a szemeiyesKedéseknekj az egy­más ekeni áskálódásnak. Két­ségtelen, hogy megvan ennek a veszélye — mondja Farkas György —, hiszen a hibák ál­talában személyekhez kötőd­nek. Hogy mégis megkönnyítsük a segíteni szándékozók és tudók helyzetét, feloldjuk a dolgo­zóink által „feljelentő fe­szültségnek” elnevezett ellen­érzést. úgy döntöttünk, hogy csoportonként, brigádonként egy-egy munkaterület teljes kollektívájával ülünk le meg­beszélni a területükön fellel­hető gondokat. Az ilyen be­szélgetések keretében a több szem többet lét igazának megfelelően azonnal több, hasznos javaslat is születhet a gondok megoldására. Jó néhány ilyen beszélgeté­sen már túl vannak a FŰ­SZERT monori telephelyén. A tapasztalatok vegyesek, de ál­talában biztatóak: — Az új kezdeményezés lát­hatóan szokatlan volt a dolgo­zók számára — mondja Far­kas György. — Természetesen előfordultak személyes villon­gások, de szerintem, ennek is teret kell adni valahol. Tudo­másul kell venni, hogy mun­katársaink nem egyszerűen csak előadók, üzletkötők vagy túravezetők, hanem egész em­berek, a maguk' családi gond­jaival, bajaival, rosszcsont gye­rekeikkel együtt. A magán­élet problémáival igenis ha­tással vannak az egyén mun­kájára is. Persze a vezető beosztásban levő dolgozók egy részének is kényelmetlenné vált a helyze­te, hiszen a feltárt hibák gyak­ran az ő bizonyítványukat gyengítették. ’Az előrelépést természetesen nem akadályoz­hatják m^g egyes emberek egyéni érdekei, sőt a vállalat­nál úgy gondolják, hogy akár a vezető munkájának minő- síthetéséhez, jobb kjválasztá- segítséget nyújt a DH-munika­sukhoz is ilyenformán rendszer. A vásárlók oldalán Több esetben tanácstalansá­got, bátortalanságot is tapasz­taltak a vállalatnál. Sok em­bert biztatni kellett arra, hogy a legegyszerűbbnek tűnő, ma­gától is értetődőnek látható dolgokat is írják le, vessék fel. Példa: a gépi számlákat nem lehet elolvasni? Látszólag nem nagy hiba, a megoldás is egy­szerű, csak a szalagot kell át­festeni. Ha azonban ez nem történik meg, komoly bonyo­dalmakat okoz, főleg nagy té­teleknél, ha egy nyolcast mondjuk hármasnak olvas va­laki. A vállalat vezetői a fiókok vezetőitől is várják a javasla­tokat. Farkas György például nemrég egy nálunk bevezetett rendszert ismertetett a DH-í munkabizottság ülésén. Tavaljf október óta, versenyt hirdet­tek a különböző raktárak kö­zött — nem is kis tétért — a rend, a tisztaság, az áömi- nisztráció, a minél jobb áru­előkészítés érdekében. Az ak­ció olyan sikerrel járt, hogy elhatározták, nemcsak a rak­tárakból, még a telephelyről is kilépnek. A kiszolgálás kul­turáltságának javítása érdeké­ben a túrajáratok tagjai — a gépkocsivezetők és a kocsi­kísérők — ösztönzésére is egy értékelő rendszert dolgoztak ki. Minden túrávezető megkap­ta, illetve megkapja az úgyne­vezett vevők füzetét, amelybe a boltvezető bármelyik szállí­tás után bejegyezheti észrevé­teleit, kifogásait. — Természetesen a földön élünk — mondja Farkas György. — Tudjuk, hogy bolt­vezető és kocsikísérő között is kialakulhat elvtelen kap­csolat. Épp ezért a belső el­lenőrzésünk szigorításával, gyakoribbá tételével is felmér­jük ösztönző rendszerünk hasz­nosságát. Mi a boltvezetők, mindenekelőtt azonban a vá­sárlók oldalán állunk. Mun­kánkat javítani akarjuk, de ez csak úgy sikerülhet, ha ők se­gítenek. Számítunk is erre. Vereszki János Moziműsor Pilisen, 18-tól: if júsági klub- foglalkozás. Üllőn, 18-tól: művészi torna. Vccsésen: a bábcsoport fog­lalkozása, tanítás szerint, 17 órától: gépkocsivezető tanfo­lyam. Monoron, 10-től 12-ig és 14- től 18 óráig: Az élet bolygója című kiállítás (a Vigadó felet­ti kiállítóteremben), 14.30-tól: az irodalmi színpad próbája (a gimnáziumban). 15.30-tól: művészi torna a Katona Jó­zsef úti; 16.45-től: az Ady úti óvodában, 17-től: asztalite­nisz-edzés (a sportszékházban). A moziban, 18-tól és 20-tól: Egy hatás alatt álló nő. ISSN 0133— 2651 (IVIsnart Hírlapi egy szép kapásgóllal egalizál­tak. Aztán egy szabadrúgást a gyömrői kapus szögletre (!) rúgott. A beívelésből ismét gól' ' lett, az alapvonalról visszafe­jelt labdát egy másik hazai csatár bólintotta a hálóba. Monor—Abony 0-0 Monor, 200 néző. Vezette: Szuda. A-vendégeik kiállítás miatt a mérkőzés nagy résziét tíz em­berrel játszották végig. Vecsés—Ceglédbercel 2-1 Vecsési, 500 néző. Vezette: Mészáros Mihály. . A rossz napot kifogó ha­zaiak a 86. percben egy sza­badrúgás-góllal jutottak a két ponthoz. A lelikesi ceglédi já­rásbeliek megérdemelték vol­na a döntetlent. Nagykőrös—Nyáregyháza 3-1, Ecser—Dánszentmiklós 2-2, Péteri—Karatetétien 3-0, Men- de—Törtei 3-2. A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Ültő 18 15 2 1 52-12 32 2. ALbertirsa 18 14 — 4 54-28 28 3. Vecsés 18 12 3 3 51-22 21 4. Monor 18 11 3 4 39-26 25 5. Nagykőrös 18 10 2 6 47-28 22 6. Abony 17 8 4 5 37-18 20 7. Ceglédbercel 18 8 4 6 39-38 20 8. Maglód 17 6 4 7 30.29 16 9. Gyömrő 18 5 6 7 31-36 16 10. Törtei 18 5 5 7 25-30 15 11. Dánszentm. 17 6 2 9 34-41 14 12. Péteri 18 5 4 9 21.30 14 13. Mende 18 4 3 10 26.41 13 14. Karatetétien 18 4 2 12 30-51 10 15. Nyáregyháza 18 2 4 12 22-47 6 16. Ecser 18 1 2 15 12-72 4 (Megjegyzés: A fegyelmi bi­zottság Nyáregyházától két bün­tetőpontot levont. A Maglód— Abony mérkőzést későbbi idő­pontban játsszák le.) G. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom