Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-11 / 59. szám

VEra 'M x/imím 1981. MÁRCIUS 11., SZERDA í Pálya vita és megyei gélínség Akárcsak múlt vasárnap, most is pályavita vezette be Dunakeszin a megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzést. Akkor, ismeretes, elmaradt a Tápió- szentmárton elleni találkozó. Most másként alakult. A gö­diek kifogásolták, miért nem a látszólag jó állapotban lévő fü­ves játéktéren mérkőznek, miért a salakon, amelynek fő­város felőli kapujánál az alap­vonal közelében nagy éolt a sár. Még víztócsák is csillog­tak. A két szomszédvár küzdel­me gól nélküli döntetlent ho­zott. Igaz, a Vasutas végig fö­lényben volt, számos helyzetet hagyott ki, s háromszor a ka­pufát találták el a csatárok. Tudósítónk, Solymosi László szerint a vendégek pontrablásában nagy része volt Gere Lász­lónak. a gödiek kapusá­nak, akit nem zavart az őrhelyé előtti nagy sár. Rendre hárítot­ta a vasutasok lövéseit. Só­lyom jobb felső sarokba tartó szabadrúgását például ügyesen tornázta ki. Érdekesség, hogy Gere valamikor a Dunakeszi Vasutasban védett, s aztán „kaput cserélt”, mert a ke- szieknél nem volt szükség rá. Punakeszin kívül még két helyen végződött gól nélküli döntetlennel a mérkőzés. Így pontosztozkodást hozott az Érd —ÉGSZÖV rangadó is. Érde­kesség, hogy három héttel ez­előtt, amikor az őszi utolsó előtti fordulóból elmaradt meccset pótolták, Kiskunlacházán is döntet­lent hozott a két együttes összecsapása. A Pilis—Dunavarsány mér­kőzés csak egy félidőt tartott (mint beszámoltunk, szünet után nem jöttek ki a vendé­gek, arra hivatkozva, hogy egy játékosukat levonuláskor bán­talmazták). Így nem a szoká­sos kilenc, hanem csupán nyolc találkozó rövid statisztikáját ismertethetjük. Hadilábon áll­tak a góllövéssel a labdarúgók. Tíz együttes nem ért el talála­tot, s átlagban 2,2-szer zör- gött a háló. Az érdi akciót Turcsán vezeti, mögötte a „nézők”: Boros, Selenka, Kónya és Pirisi Hancsovszky János felvétele A forduló válogatottja, tu­dósítóink jelentései alapján a következő: Gere (Göd) — Bie­ber (Dömsöd), Zima (Sülysáp), Eleki (Dunai Kőolaj), Kustra (Gödöllő), Keller (Főt), Máté (Dömsöd), Tóth J. (Vácszent- lászló), Nagy J. (Kartal), Só­lyom (Dunakeszi), Becsei (Fát). — Reitter — Járási labdarágás MONOR—CEGLÉD Vecsés—Nagykőrös 3-0, Péteri— Gyömrő 2-1, Monor—Ceglédber- cel 4-1, Mende—Dánszentmiklós 0-2, Ecser—Abony 0-4, Maglód— Karatetétien 4-1, Albertirsa—Nyár­egyháza 6-1, Törtei—Üllő 1-4. Ősz­ről elmaradt mérkőzések: Monor —Gyömrő 0-0, Maglód—Cegléd- bercel 1-2, Dánszentmiklós—Üllő 0- 2, Vecsés—Nyáregyháza 4-1, Pé­teri—Abony 0-2. Az élcsoport: 1. Üllő 28, 2. Albertirsa 26. 3. Ve­csés 23, 4. Monor 22 pont. A va­sárnapi fordulóból kiemelkedik a Nagykőrös—Albertirsa és a Gyom­ra—Vecsés találko^. VÁC Váchartyán—Márianosztra 0-0, Káspallag—Nagymaros 2-4, Ipoly- damásd—Galgavölgye 1-2, Esze Ta­más SE—Dunakeszi SE 4-1, Szo- kolya—Szob 4-0, Verőcemaros— Letkés 0-1, Sződliget—Vácduka 1- 2. Az élcsoport: 1. Szokolya 21, 2. Verőcemaros 20, 3. Esze Tamás SE 19 ponttal. Tíz jeges találat A magyar—koreai mérkő­zéssel kezdődött a pekingi fe­dett stadionban a jégkorong világbajnokság C-csoportjának keddi játéknapja. A kora dél­előtti kezdés ellenére, mintegy háromezer néző tekintette meg a mérkőzést. A magyar jégko­rong-válogatott 10-3 (1-0, 7-1, 2-2) arányban nyert a KNDK ellen. Ez történt az ifiknél Megyei ifjúsági labdarúgó-baj­nokság. Sülysáp—Tápíószentmárton 2-1, Dömsöd—Vácszentlászló 4-3, Kartal—Iklad 2-1. Perbál—Fót 1-2, Gödöllő—Dunai Kőolaj 2-2, Du­nakeszi—Göd 0-0. Ceglédi pingpongénnek Szegeden, a Városi Sport­csarnokban az 1981. évi or­szágos egyéni felnőtt asztali­tenisz-bajnokságon a férfiak között a Pest megyeiek is ér­dekelve voltak. A ceglédiek az előzetes várakozást felülmúl­va egy ezüst- és egy bronz­érmet szereztek. Férfipárosban a Bánlaki— Molnár (CVSE—J3p. Sparta­cus) duó a legjobb nyolc kö­zött kiverte a győzelemre is esélyes Gergely—Asztalos (BVSC—Ganz-MÁVAG) pá­rost. Az elődöntőben klub­társak találkoztak, hiszen az asztal másik végére Karsai és Péter állhatott, akik ko­rábban a Tímár—Chikány (DÉLÉP—Tatabánya) párost győzték le. A mérkőzés Kar- saiék sikerével végződött, akik így a döntőbe kerültek. A finálén a Takács II.—Kris- ton páros (BVSC—Bp. Spar­tacus) már jobbnak bi­zonyult. Végeredményben: 1. Takács II.—Kriston, 2. Karsai Ferenc —Péter Aladár, 3. Bánlaki Zsolt—Molnár János és Klam- pár—Jónyer. A férfi egyéniben a ceglé­diek folytatták jó szereplé­süket és csak a rossz sorsolás miatt nem végezhettek még előkelőbb helyen. A legjobb 16 között Péter Klampártól, Karsai pedig Gergelytől ka­pott ki, tehát a döntőbe ju­tott versenyzőktől. A CVSE játékosai az orszá­gos egyéni bajnokságon még sohasem szerepeltek olyan jól, mint 1981-ben. Egy ezüst- és egy bronzérem a felnőttek kö­zött, Gyura és Harczi révén két aranyérem (ifjúsági és serdülő párosban) az utánpót­lás seregszemléjén, ahol Gyu­ra vegyes' párosban még egy bronzot is szerzett. U. L. Tippel:Dévai Károly Az elmúlt totóforduló óta új tálalásban közöljük tippjeinket. Négy újság vélemé­nye mellett egy sportolóé a szó, most Dévai Károlyé. Dévai járatos a fociban, s a tippelésben egyaránt. Az MTK-ban kezdett, a BVSC-ben folytatta, nyolc esz­tendeje vLsell a Dunakeszi Vasutas mezét a most 30 éves középpályás. Tippelésben a tizenkettesig vitte a ÜVSE labdarúgója. Mérkőzések t~~ 1. Alumínium—Haladás 2. Mohács-Véménd—Komló 3. Szegedi Dózsa—Bem SE 4. Bp. Spartacus—Budafok 5. Asztalos SE—Salgótarján 6. Hódmezővásárhely—Eger 7. Como—Avellino 8. Fiorentina—Brescia 9. Perugia—Catanzaro 10. Tori ívj—Juventus 11. Atalanta—Lazio 12. Lecce—Milan 13. Palermo—Cesena Pótmérkőzések: 14. Rimini—Pisa 15. Bakony V.—Keszthely 16. N agybátony—Szarvas D. K.: Dévai Károly, KS: Képes Sport, HH: Hétfői Hírek. Sí.: Sportfogadás, PmH: Pest megyei Hírlap. APRÓHIRDETÉSEK D. K. KS HH Sí. PmH 2 x 2 x 2 2 x 2 x 1 1 X x 2 X 1 X 1 1 1 X 1 1 x 2 1 X x 2 X 1 x 2 x 2 x 2 x 2 X 1 x 2 1 1 1 X 1 2 x 1 x 1 x 1 1 x 1 1 X 1 1 I 1 X X 1 X 1 X 1 x 1 2 x X 1 2 x x 2 X 2 x x 2 1 X x 2 x 2 X x 2 2 x 2 x 2 2 x 1 X X X 1 X X x 1 1 X X 1 X 1 1 X 2 1 1 x 2 X 2 x X 1 2 x 1 Los Angeles-i tapasztalatok Ismerkedés az olimpia városával A Csendes-óceán partján fekvő észak-amerikai nagyvá­ros, Los Angeles 1932 után 1984-ben ismét olimpiai szín­hely lesz. A NOB végrehajtó bizottsága a közelmúltban itt tanácskozott. Dr. Csanádi Ár­pád, a NOB technikai tanács­adója tegnap sajtótájékozta­tón ismertette tapasztalatait, a kétmilliós metropolisban szerzett élményeit. Egyetemi otthonok A XXIII. nyári játékok sok­ban különböznek majd az ed­digiektől. Az ötkarikás viadal történetében egyedülálló módon nem az állaim, hanem magán- vállalkozókból álló társaság a gazda. Az 1984-es rendezői tisztre csupán a kaliforniai vá­ros jelentkezett, s mint egyet­len aspiránsnak a NOB enged­ményeket tett. A tervszerűen, szakszerűen dolgozó társaság azt hangoz­tatja, nem profitszerzés ve­zérli elsődlegesen őket, de egyben azt is leszögezi; nem akar ráfizetni a játékokra. S egy másik engedmény számuk­ra: nem kell külön olimpiai falut létesíteni. Két egymástól messze levő egyetem ad majd otthont a versenyzőknek. A két egyetem kollégiumában jelenleg össze­sen 8200 férőhely van. A NOB ezt nem tartja elégségesnek, s 12 ezer „lakos” befogadásá­ra kell majd felkészülniük. Nyár — eső nélkül Kézről kézre járt az a kis térkép, amely a soron követ­kező olimpia különböző szín­helyeit mutatta be. Néhány sportágnak — kajak-kenu. evezés, lövészet, öttusa — nincs még végleges otthona, vitatott a helyszín. Nemcsak a nyolcórás idő- eltolódás zavarja majd a közép-európaiakat, hárem a szokatlan klíma is. Az egyik furcsaság, nyáron nincs eső. S hogy mégis oly virágzóak a gyümölcsfák, azt a csatorna- rendszernek köszönhetik. A Sziklás-hegység, a sivatag, az óceán gyors időváltozásokat okoz. Most is volt példa erre, finom kis pórfüggöny ereszke­dett a városira. Buszutazss A csapadék nélküli nyár előnye, nem kell félni majd augusztusban az esőtől, s a korábbi versenyektől eltérően nem fedett, hanem nyitott uszoda várja majd a sportág híveit. Ugyancsak tető nélküli az épülő kerékpárstadion. A nagy távolságokat a mindkét irányban haladó 4—5 sáros autópályák hidalják át. Metró hiányában a gépkocsi és a busz a fő járnpű. A ver­senyzőket menetrendszerinti autóbuszok szállítják majd a küzdőterekre. Most vegye — most fele áron vásárolhat a es az Művelt Nép ÁFÉSZ Könyv- Könyv­terjesztő terjesztés Vállalat könyvesboltjaiban március 9-től 28-ig Budakeszi Nagyközsé­gi Tanács V, B. felvé­telt hirdet műszaki előadói munkakörbe, mérnök vagy építész- technikus végzettségű személy részére. Ál­lamigazgatási gyakor­lattal rendelkezők előnyben! Jelentkezés részletes önéletrajzzal a vb-titkámál. A NEFAG Nagykőrösi Üzeme (Nagykőrös, Örkényi u. 94.) pályá­zatot hirdet tmk-veze- tő munkakör betölté­sére. Pályázati feltéte­lek: gépészmérnök végzettség és legalább 5 , év szakirányú veze­tői gyakorlat vagy gé­pésztechnikus végzett­ség és 10 év szakirá­nyú vezetői gyakorlat. Jelentkezni lehet az üzem személyzeti elő­adójánál 7—15 óráig személyesen vagy le­vélben részletes ön­életrajzzal. FIATALOK, SZAKMA­NÉLKÜLIEK, FIGYELEM! 16 évet betöltött leányokat felveszünk és betanítunk szövőnek, lánccsévélőnek, szegőnek. Betanulási idő 3—6 hónap, fizetés 2600—2800 Ft/hó, utána teljesítménybér 3800—5000 Ft/hó. 18 évet betöltött fiúkat felveszünk és lakatos, segédmester, frelő, festő szakmára képezzük ki. Betanulási idő 6—12 hónap, fizetés 2300—3000 Ft/hó. Betanulás után telj esítménytől függően 3800—5000 Ft/hó. Szállást biztosítunk, üzemi ebéd van. Jelentkezés esetén részletes tájékoztatást küldünk. Jelentkezés: PATEX Angyalföldi Szövőgyára, Bp. XIII. kér., Fáy u. 81—83. (Munkaügyi osztály). A TAURUS váci gya- ra férfi-, női betaní­tott munkakörökbe munkásfelvételt hirdet a TAURUS Abroncs­gyára részére. Beszál­lítás a budapesti gyár­ba külön autóbusszal történik. Igény esetén a gyár szállást bizto­sit. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a Váci Gumigyár mun­kaügyi osztályán. Te- lefon: 11-433, A dunakeszi 1. sz. postahivatal felvételre keres távbeszélő-kezelőt, távirat-kézbesítőt, egyesített kézbesítőt, és hírlap­kézbesítőt. Érdeklődni lehet a dunakeszi 1. sz. postahivatal vezetőjénél hétköznap 8—16 óra között. A Fővárosi Ingatlan- kezelő Vállalat felvé­telre keres: gyors-gép­írót, titkárnői beosz­tásba. általános admi­nisztrátort, bérelszá­molót, könyvelőt, gép­könyvelőt, időelemzőt, munkaügyi előadót, irodai gondnokot.’ Je­lentkezés: Budapest IX. kér. Ferenc krt. 8., reggel 7.15 órától 9 óráig személyesen. Te­lefon: 170-776 egész nap._______________ Budaörsi, törökbálinti, érdi, tárnoki lakosok’ figyelem! A Budafruct G. T, budaörsi mun­kahelyre női munka­társakat export gyü­mölcs csomagoláshoz, egy műszakos beosz­tásban alkalmaz. Ma­gas kereseti lehetőség. Díjtalan személyszállí­tás. saját autóbusszal. Jelentkezés a munka­ügyi vezetőnél szemé­lyesen vagy telefonon 666-651. Ceglédi Téglagyár fel­vesz: 1 fő karbantartó kőművest, férfi segéd­munkásokat, kemence­munkára, 18 évtől. — Egy műszak munka­ideje 7 óra. Jelentke­zés a téglagyár veze­tőjénél ____________ Pest megyei Tanács Semmelweis Kórház (Rókus), Budapest vn., Stáhly u. 9—11., élelmezési csoportveze­tőt keres a II., Táro­gató út 84—90. szám alatti részlegébe. Az állás betöltéséhez élel­mezésvezető tanfolyam szükséges. Jelentkezés a személyzeti vezető­nél. Műszaki osztálya felvételre keres l fő műszaki ügyintézésben jártas adminisztrátort. Jelentkezés a főmér­nöknél. Valamint: 1 fő irattárost napi 4 órai elfoglaltsággal, 1 fő kézbesítőt, udvari kisegítő munkásokat. Jelentkezés: Belucz László gondnoknál, l fő raktári kisegítő munkást. Jelentkezés: Havas András cso­portvezetőnek ______ A HUMAN Oltóanyag­termelő és Kutató In­tézet (B kategóriájú ipari vállalat) pá­lyázatot hirdet épí­tési munkakör betöl­tésére. Feltételek: építészmérnöki vagy üzemmérnöki vagy technikusi végzettség és beruházási műsza­ki ellenőri, tervezési munkákban szerzett 2 év feletti szakmai gyakorlat. Bérezés: a végzettség és a gya­korlat figyelembevé­telével megegyezés szerint. Utazási, ét­kezési, továbbképzé­si kedvezményeket biztosítunk. Munka­idő: heti 40 óra. A pályázatokat részle­tes örtéletrajzzal, szak­mai munka ismerte­tésével : HUMAN Ol­tóanyagtermelő és Ku­tató Intézet személy­zeti osztály, 21-00 Gödöllő, Pf.: 69. cím­re kérjük. A Ganz Árammérőgyár, Gödöllő felvételre keres 1 fő számviteli gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt. 1 fő mérlegképes könyvelőt, 1 fő pénzügyi gyakorlattal rendelkező hitelügyi előadót. Fizetés a MŰM. 24/iaeo. sz. . rendelet alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: személyesen vagy írásban az Árammérőgyár személyzeti és szociális főosztályán. Cim: Gödöllő, Ganz A. u. 2. 2101. Budapesti és Pest me­gyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kiskunlacházi körzeti üzeme felvételre keres dolgozókat az alábbi munkakörök betölté­sére : felvásárlási ügyintéző, szállítási adminisztrátor, vil­lanyszerelő, asztalos. Jelentkezés: kiskun­lacházi körzeti üzem (vasútállomás mel­lett.) Szakképzett alkalma­zottat állandó foglal­koztatásra keres szo- bafestő-mázoló kis­iparos. Szabó István Gyula, Monor. Lenin u. 94, _____ Du nakeszi hűtöház azonnali felvételre ke- rés épületgépész kép­zettségű, kivitelezői munkák ügyintézésé­ben és gyakorlati vég­zésében jártas üzem­mérnököt, továbbá mi­nimálisan közgazdasá­gi technikumi végzett­ségű és gyakorlattal rendelkező utókalkulá­tort. Jelentkezés: Du­nakeszi-Újtelep, sze­mélyzeti vezetőnél. Raktárost, adminiszt­rátort, gépirőt, sajtda- rabolót és csomagolót (állandó délelőtti munkára) és teher­gépkocsi-vezetőt áru- kiterltő Járatra felve­szünk. ötnapos mun­kahét. Telefon1: 667- 559, Tsz Tej Egyesü- lés. Törökbálint. Belvárosi Szolgáltató Vállalat keres azonna­li belépéssel gépírni tu­dó pénztárost (nyugdí­jas is lehet). Jelentke­zés személyesen — önéletrajzzal — Buda- oest V.. MUnnich F. u. 30.. munkaügyi cso­portvezetőnél. A Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem ok­tatástechnikai osztá­lyára felvesz elektro­műszerészt. mecha­nikai műszerészt. Iro- dagépműszerészt. elektrotechnikust. Mo­zigépész vizsgával ren­delkezők előnyben. Jelentkezés személye­sen az osztályvezető­nél. A Százhalombattai Vá­rosi Tanács Egyesí­tett Egészségügyi In­tézmények igazgató főorvosa pályázatot hirdet az áthelye­zéssel megüresedő gazdasági csoportve­zetői állásra. Az ál­lásra felsőfokú, ill. középfokú számviteli végzettséggel, megfe­lelő gazdasági gya­korlattal rendelkezők pályázhatnak. Illet­mény a 3/1077. EüM— MüM. számú együt­tes rendelkezés sze­rint, megegyezéssel a 2404/C munkakör alapján, A pályáza­tot az intézmény igazgató főorvosához Százhalombatta, Gesz­tenyés út 10. 2441 kell megküldeni. Külkereskedelmi vál­lalat csepeli telephe­lyére keres közép- v. felsőfokú raktárgaz­dálkodás! vizsgával rendelkező raktámo- kokat, továbbá kézbe­sítőket, rakodómunká­sokat, dízelmotor-sze­relőket, alacsony nyo­mású gázkazánfűtőket, targoncaszerelőket, autóvillamossági szere­lőket, elektromostar- gonca-szerelőket és konyhai tálalókat. Ke­res még csepeli és belvárosi munkahelyre szállítmányozási szak­mában jártas és kezdő ügyintézőket, idegen nyelvű (német, angol) levelezőket, gép-gyors- Iró adminisztrátorokat. Jelentkezés személye­sen: Budapest V., Kristóf tér 2. Maspad személyzeti osztálya v. telefonon: 186-089-es számon, ___________ A Mechanikai Müvek felvesz férfi és női be­tanított és segédmun­kásokat. Vidékiek ré­szére munkásszállodai elhelyezést biztosí­tunk. Jelentkezni le­het a vállalat mun­kaerő-gazdálkodási osztályán, mely meg­közelíthető a 87-es autóbusszal (Koszto­lányi Dezső térről In­dul.) Telefonon érdek­lődni lehet: a 669-400/ 269-es számon.______ Pest megyei Közúti Építő Vállalat felvétel­re keres vasbetonsze­relő, villanyszerelő, autóvillamossági szere­lő, ács-állványozó szakmunkásokat. Je­lentkezés: Bp. XII., Építész u. 38. Fő-épí­tésvezetőnél. (Mun­kásszállást biztosí­tunk.) Felveszünk to­vábbá : gépkönyvelőt. Jelentkezés: Bp. V., Veres Pálné u. 17. Számviteli oszt. veze­tőnél.______, Aszódi Nagyközségi Közös Tanács V. B. Építőipari Költségve­tési Üzeme felvételre keres az alábbi mun­kakörökbe dolgozó­kat: épületgépéáz­technikus, kőműves szakmunkás, hideg­burkoló, ács, parket­tás, asztalos, segéd­munkás és kubikos. Jelentkezés személye­sen az üzem központ­jában: Aszód. Kossuth L. u. 39. (Munkaügyi előadónál). ADAS­VÉTEL Díszfácánok eladók. — Petries Imre, Monor, Dózsa Gy. u. 69/a. Eladó Halásztelken 60 nm-es, loggiás társas­házi öröklakás. Cse­peltől a 38-as busszal, jó közlekedési lehető­séggel. A buszmegálló­tól a lakás kb. 3 perc. ,.330 000 kn. plusz OTP PMH 27 548” jeligére a kiadóba. Balatonbogláron, Ve­lencei-tónál, Agárúon szövetkezeti üdülő­lakrészek tagságát szer­vezi 49. ÜMK. Bpest XII.. Alkotás u. 11. 351-165. 153-898. Kérjen t6-f<Mrr.-7tSf ót * Csempék, metuachik, s mindennemű építő­anyag állandóan vagy nagy választékban kapható, házhozszál- lítva is. Ludányj Jó- zsefné Monori-erdő. 4. számú főút mellett. i é A gólátlag-javításhoz nagy­ban hozzájárult a listaveze­tő Ráckevei Aranykalász ötö­se, 5-0-ás győzelme a Ceg­léd ellenében. A Kartali ME- DOSZ 3-0-ra nyert, s két gól­juk érdemes a felidézésre. Nagy József a jobb szélen ve­zette a labdát. Elfutott az alap­vonalig, beadott, s Szabó há­rom méterről a kapuba fejelte a pettyest. A másik dicséretes találat: Urbán mintegy har­minc méterről, félfordulattal jobb lábbal védhetetlen gólt ragasztott a bal felső sarokba. Ügy látszik, a Gödöllői SC a Dunai Kő­olaj mumusai közé tarto­zik. Százhalombattán nagy megle­petésre ők győztek, s most a visszavágón csak egy pontot engedtek át a Kőolajnak. Mint hallottuk, a gödöllői gárda lé­nyegesen jobb játékkal rukkolt ki vasárnap, mint egy héttel korábban az ÉGSZÖV ellené­ben. Bár mély, csúszós talajon zajlottak a küzdelmek, így is akadt jó néhány kiemelkedő teljesítmény. Gere, Zima, Kel­ler és Nagy J. érdemelte ki a mezőny Jegjobbja címet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom