Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-08 / 33. szám

1981. FEBRUAR 8., VASÁRNAP atr/rrt W sAstfav Sfopszelep exportra Autószerviztől a tévéjavításig Aí/ncs háttérben a személyi szolgáltatás Két, alapjában véve eltérő tevékenységű ipari szövetkeze­tét kerestünk fel a budai já­rásban. A napi feladataik, munkájuk, s bizonyára a gond­jaik is különbözőek, a céljuik azonban azonos. Egy évvel ez­előtt, nemcsak a budaörsi ve­gyesipari szövetkezetben és a törökbálinti orvosi műszer- és vasipari szövetkezetben, de a megye, az ország más helyein is, ideig-óráig megtorpantotta a gazdasági vezetőket az új szabályozórendszer életébe lé­pése. Azóta alaposan megvál­tozott a helyzet. Okkal, joggal véljük úgy, hogy az eltelt időszak bebizonyította: az említett két szövetkezetben is, hogy a pontosabban, jobban szervezett munka lehet csak eredményes. A változások gyö­kerei — ha nem is mindenütt — sokkal régdbbre nyúlnak vissza egyetlen esztendőnél. Legalábbis a budaörsi szövet­kezetben ezt tapasztaltuk. Jandó János elnök, bár csak az elmúlt év decemberében került jelenlegi beosztásába — a szövetkezet korábbi mű­szaki vezetőjeként —, hosszú ideje ismeri a munkát. Mint mondja öt jelentősebb részleg alkotja a szövetkezetét. Ezek közül a legnagyobb a személy- gépkocsi szerviz, ahol kizáró­lag magántulajdonban lévő autókat javítanak. Ezek közül is csak négy. típust, a Skodát, Trabantot, Wartburgot és a Ladát Munka bőségesen akad, nemcsak a helyi és a budapes­ti autótulajdonosok, de az or­szág más, távolabbi vidékein élők is szívesen jönnek el ide. Szentendrén is van a szövet­kezetnek egy autószervize, bár az kisebb, mint a budaörsi. Házon belül A pontosság, a jó munka, az udvarias magatartás, níá ttiát* alapvetői .Jtóvetehnény. A szer. relők igyekeznek is betartani ezeket a mondhatnánk, írat­lan szabályokat Maguk bán­ják ugyanis, ha valahol hiba csúszik a számításba. A helyi szabályok értelmében a fele­lőtlen munkára panaszkodó ügyfelék autóit, ingyen, mun­kaidőn túl is kötelesek megja­vítani. Bár a szerviz közel két­millió forint értékű alkatrész- készlettel rendelkezik, időn­ként fennakadásokat okoz az egyenetlen ellátás. A budaör­siek ezen is házon belül akar­nak javítani. Adott ugyanis az a lehetőség, hogy a kisebb hi­ba, kopás miatt lecserélt al­katrészeket, elsősorban az elektromosakat és a forgá- csolhatókat, a műszerüzem­ben, a lakatosrészlegében újjá alakítják. A raktárukban szép számmal akad javítható gép­kocsialkatrész, még ebben az évben a szerviz szomszédságá­ban üzletet is nyitnak, ahol bárki vásárolhat ezekből. Az ötlet már csak azért is figyel­met érdemel, mert kettős fel­adatot old meg: csökken az alkatrészhiány, újra felhasz­nálják azokat a termékeket, amely eddig a szeméttelepre, vagy a MÉH-be került. Személyi szolgáltatás A szervizen kívül a már em­lített műszerrészleg Is je­lentős szerepet tölt be a szö­vetkezet életében. Ide tarto­zik a tévéantennák szerelése, javítása, de készítenek televí­zióhoz különféle csatlakozó szerelvényeket is. A lakatos­üzem legfontosabb terméke a rugós gömbszelep, a gázmü­veknek. A szelepek négyféle típusban készülnek. Ez egyben importkiváltó tevékenység is, hiszen korábban Olaszország­ból hoztak be. Az sem lebe­csülendő, hogy a hazai készí­tésű, egyenként, csaknem két­ezer forinttal olcsóbb, mint a tőkés országiból származó. A forgácsolóüzemben elsősorban az AUTÓKER-hek készíte­nek, teherautókhoz kerék- anyacsa varokat. Van műszaki kötélgyártó részlegük is, amely a Magyar Hajó- és Darugyár igényeit elégíti ki elsősorban. Az éves termelési érték meg­közelíti a tízmillió forintot. Az árutermelő üzemek mel­lett nem szorul háttérbe a sze­mélyi szolgáltatás sem. Férfi­ég női fodrászat, cipészet, rá­dió- és televíziószerviz gazda­gítja a skálát S bar az utób­bi, a személyi szolgáltatás ke­vesebbet nyom a latban, a szövetkezet elnöke ezt sem tartja elhanyagolhatónak. Nemcsak azért, mert a köz­ponti törekvések is nagyobb hangsúlyt fektétnék az utóbbi időben a szólgáltatásoik' fej' lesztesére, hanem a .helyi és környékbeli lakosság igényéi is arra kényszerítik őket hogy fejlesszék ezt az ágazatot Ta­valy például 56 és fél millió forint volt a termelőrészlegek árbevételi terve. A szolgálta­tásban 26 és fél milliót tervez­tek. Igaz, év végéig az ered­mények mindkét területen, egymillió forinttal meghalad­ták a tervezettet. Idén, összes­ségében 90 millió forint körü­li árbevételt vártak, s ebből 35 millió a személyi szolgál­tatás. Új csarnok Az ötödik ötéves tervidő­szak, mint Jandó János mond­ja, a szövetkezet életében az egyik legeredményesebb volt. Egyetlen adat is hűen tükrö­zi a fejlődést. 1975-ben még a 40 millió forintot sem halad­ta meg az éves termelési terv, amely ma már több mint két­szerese az öt év elEttinek. De az idő nem állt meg Budaör­sön. Tavaly új autófényező- és lakatosüzemmel bővült a köz­ponti telep. Idén a korszerűt­len körülmények között dol­gozó lakatosrészleg is ideköl­tözik. Műanyagrészleg is van a szövetkezetben, amely idén, a korábbiak melléit, új felada­tokat is kap. A személygép­kocsiknál nélkülözhetetlen műanyag termékeket állítanak elő, nagy tételben az AUTO- KER-nek. Korszerű technika Törökbálint nem esik messze Budaörstől, az Orvosi Műszer- és Vegyes (pari Szövetkezet székhelyétől. Itt is sor került az elmúlt években termékvál­tásra, sőt, még ma is tart e folyamat. A változások idején nem meglepő, hogjr a névben szereplő orvosi műszerek ré­gen háttérbe szorultak. Hogy pontosabbak legyünk: az egy­szerűbb kézi orvosi eszközö­ket váltották fel folyadókmé- rő és szabályzó műszerek elő­állításával. Trombitás János elnök, az új termék megismertetésével kezdi a szövetkezet bemutatá­sát. Érthető büszkeséggel be­szél a hazai felfedezésű stop­szelepről, amelynek gyártását most kezdték el, s a legna­gyobb megrendelőjük eddig a Mechanikai Mérőműszerek Gyára. A szelep, amely iránt egyre több tőkés ország is ér­deklődik, különféle folyadé­kok töltésénél használható. Az az előnye, hogy automatiku­san leállítja a töltést, ha a tar­tály megtelt, s így megszűnik a túlfolyás veszélye. Igaz, nem újkeletű dolog a rugóbetétek készítése, mégis fontos a helye a szövetkezeti élet mindennapjaiban. IV^ár- csak azért is, mert jó néhány éve gyártják, s a kereslet nőtt az utóbbi időben. 1980 Törökbálinton is ered­ményesnek bizonyult. A 'szö­vetkezet terve 46 millió forint' volt, amelyet végül is 2 millió­val teljesítettek túl. A várha­tó nyereség is meghaladta az 5 millió forintot. Idén, amint az elnök mondotta, a minő­ség javítását helyezik előtér­be. Lesznék fejlesztések is, amelyéket elsősorban az in­dokolja, hogy három különbö­ző helyen vannak az üzemek. A terv szerint idén új 800 négyzetméter alapterületű csarnok épül a központi tele­pen, amelynek decemberig el is kell készülnie. Csitári János Az áldozatkészség eredménye A pusztaság helyett lőtér A fiatalok vették a birtokukba Lapunk első oldalán számo­lunk be az MHSZ rádiószö­vetségének Pest megyei aktí­vaüléséről. Ehhez kapcsolódva készítettünk riportot egy sike­res kezdeményezésről. ötezer óra társadalmi mun­ka egyenlő egy korszerű MHSZ-lőtérrel. Ennek az állí­tásnak az igazsága a gyáli Szabadság Termelőszövetkezet dolgozóinak jóvoltából immár bizonyítottnak tekinthető. A fiatalok részére — Két budapesti és a gyáli tsz egyesítésével 1977. január 1-én létrehozott szövetkeze­tünk párt-végrehajtóbizottsúga döntött úgy, hogy az akkor már meglevő lövészklubunkat technikai eszközökkel megfog­juk erősíteni. Akkor határoz­tuk el az 50 méteres, tíz-tíz lőállásos kispuska- és pisz- tolylőtér megépítését. Testüle­tünk ugyanis figyelembe vette azt, hogy szövetkezetünknek kötelessége segíteni Gyál tár­sadalompolitikai feladatainak megoldását, hiszen 3500-as tag­létszámunkkal a miénk az egyedüli nagyüzem a község­ben. És szerintünk e feladatok közé tartozik a sorköteles fia­talok honvédelmi nevelésének, előképzésének a segítése is. Tehát a lőtér megépítésének tervezésekor nemcsak szövet­kezetünk 800 fiataljára, hanem Gyál minden fiatal lakosára is gondoltunk. így summázta az impozáns objektum megépítésének előz­ményeit Csipái Ferenc párt­bizottsági titkár, rögtön kiegé­szítve azzal, hogy a megyei és járási MHSZ-vezetők segítsége és a szövetkezeti kollektíva áldozatkészsége együttesen já­rult hozzá a terv valóra vál­tásához. .. .. v,.\-..., « : Mezei' * András, a* MHSZ- Hub elnöke és Kovács Antal klubtitkár jogos büszkeséggel mutatja be a nemzetközi ver­senyek rendelkezésére is al­kalmas, korszerűen felszerelt épület és lőpálya együttesét. — Ezen a területen három évvel ezelőtt pusztaság volt, azóta 4500 köbméter föld ide- szállításával emeltük a lő pá­lyát övező füvesített töltést — magyarázza a klubtitkár. | — Hogy mennyire saját ügyüknek érezték a szövetke­zet dolgozói ennek az objek­tumnak a megépítését, arra A Szabadság Termelőszövetkezet MHSZ-klubJának lövészcsapata, balról jobbra: Kránicz József, Simon Ferencné, Varga Sándor, Bödö Teréz, Pálffy Andor jellemző, hogy amikor azt mondtuk: szabad szombaton 30 emberre lenne szükségünk, 120- an jelentek meg munkára. A férfiak bontották a régi, om­ladozó épületeket és földet la­pátoltak, a nők a téglákat tet­ték falazásra alkalmassá a habarcsmaradv&nyok letiszto. gatásával. A lapátolók között természetesen ott voltak dr. Nemcsok János elnökkel az élen szövetkezetünk vezetői is — így tájékoztat a klubelnök. Saját ügyünk A szövetkezetben tapasztalt példamutató társadalmi össze­fogást és áldozatkészséget ta­valy a dabasi járási pártbi­zottság azzal ismerte el, hogy a fegyveres erők napja ünnep­ségét a szövetkezetben rendez­tek meg, S ez a lőtér felavatá­sát is‘ jelentette. Tizenhét lö- véSzcsápát mérté ’össze tudását akkor az új lőtéren, s a ven­déglátók büszkeségét csak nö­velte, hogy csapatukból Si­mon Ferencné és Pálffy An­dor a kispuskalövészetberi első, Varga Sándor a pisztolylövé­szetben második helyezést ért el. A múlt év decemberében megtartott munkaértékelő tag­gyűlésen Kovács Antal klub­titkár már arról adhatott szá­mot, hogy a sorköteles előkép­zésen résztvevő hallgatókon kívül 1280-an voltak a lövész­versenyek részesei. Az új lőtér a szabadidő el­töltésének egyik kedvelt szín­tere, a szövetkezetben. Üze­mek, ágazatok közötti bajnok­ságok töltik meg élettel az objektumot. A szövetkezetben dolgozók gyermekeinek verse­nyeit és a község általános Is­kolái között a légpuskalövé­szeti versenyt szintén itt ren­dezik meg a jövőben. Hatfor­dulós lövés zversenyt rendez­nek ebben az évben a dabasi járás szövetkezetei között a Szabadság Kupa elnyeréséért. A soronkövetkező legrango­sabb eseményre' azonban két­ségkívül május 30-án kerül sor: a MEDOSZ és az MHSZ megyei döntőjének helyszíne lesz a szövetkezet lőtere. Gyarapodó tagság Jelenleg az MHSZ-klubnak 80 tagja van, de a létszám ' most már hétről hétre gyarap. szik. Hiszen megalakult a fo­tós és a sárkányrepülő szak­osztály is. Előbbi a klub éle­tének legszebb pillanatait hi­vatott megörökíteni, utóbbi a legbátrabb fiatalok romantika iránti vonzódásának felel meg. A klub vezetői céloztak ar­ra, van egyéb elképzelésük is az MHSZ-klub életének továb­bi színesítésére, de mint mond­ták: várjuk meg az eredmé­nyeket, aztán beszélhetünk ró­luk. Cseri Sándor Szürke egyenruhában Kiváló dolgozó és parancsnok Mint már hírt adtunk róla, az elmúlt napokban Nagykőrös munkásőrei is felöltötték acél­szürke ünneplő egyenruháju­kat, hogy bensőséges hangu­latú ünnepségen adjanak szá­mot a tavalyi kiképzési év feladatainak teljesítéséről. Segít a kiképzés ' A munkásőrök a munkahe­lyen és a társadalmi felada­tok megoldásában becsülettel helytállnak. Fegyelmezettek a munkában, önzetlenek a segít­ségnyújtásban. Áldozatválla- lók is, hiszen jórészt pihenő­idejüket feláldozva végzik önként vállalt, szép feladatai­kat. A városunkban megrende­zett különféle ünnepségeket már el sem tudnánk képzelni a feszes vigyázzban álló mun­kásőrök nélkül. Legnagyobb üzemünkben, a konzervgyárban is sok ered­ményesen és lelkesen tevé­kenykedő munkásőr dolgozik. Közülük az egyik, Kecskemé­ti Imre, a 4-es számú szakasz szakaszparancsnok-helyettese. Susán Géza századparancs- nok-helyett.es. Ugyancsak a gyárban dolgozik, a 3-as kon­zervüzemben csoportvezető, ö mondja: — Kecskeméti Imrének öt évig voltam a szakaszparancs­noka. Munkámban akkor is, most is sok segítséget kapok tőle. Tud az emberekkel bán­ni. A rábízott feladatokat maradéktalanul és eredmé­nyesen elvégzi. Vállalatunk párt- és gazdasági vezetőivel is jó a kapcsolata. A szakasz sikeres összefogásában neki is érdemei vannak. Kurgyis Imre szakaszpa­rancsnok — a 3-as konzerv­üzem csoportvezetője — mond. ja: — Tavaly szeptemberben ke­rültem a szakasz élére. Kecs­keméti Imrét jobban 1970 óta ismerem. Rendesnek, becsüle­tesnek és segítőkésznek tartom. Mindig lehet rá számítani. Ta­pasztalatát szívesen adja át. Segít a kiképzésben, a szolgá­lat megszervezésében és a fel­adatok végrehajtásában. A sza­kasz tagjaival jó kapcsolatot alakított ki. Szeretik és bíz­nak benne. Két gyereket nevel Róka Lajos szakmunkás az 1-es konzervüzemben ... — Kétszeresen is kapcsolat­ban vagyok Kecskeméti Imré­vel. A munkahelyemen és a fegyveres testületben is a köz­vetlen felettesem. Tizenegy év óta dolgozunk együtt. Annak idején segített beilleszkednem a közösségbe. Az irányítás mellett — amennyiben szüksé­gesnek látja — ő is beáll a munkába. Mindig türelmes. Véleményem szerint a gyár­ban mindenki szereti. Odaadó, bárhol és bármiben tud segí­teni. A munkásőrségben szer­zett tapasztalatait átadja. A szakaszon belül olyanok va­gyunk, mint egy nagy család. Kecskeméti Imre rendkívül szerény ember. Csoportvezető az 1-es konzervüzemben. — Nagykőrösön születtem, 40 évvel ezelőtt — mondja. — Szüleim a MÁV-nál dolgoz­tak. Konzervipari szakmun­kásként ebbén az üzemben kezdtem, s 1960-ban lettem csoportvezető. Még ugyanab­ban az évben megnősültem. Két fiam közül az egyik ka­rosszérialakatos, a másik pe­dig másodéves ipari tanuló. A faesztergályos szakmával is­merkedik. — A munka és a család mellett tanulásra is jutott ide­je? — Igen. Elvégeztem a mar­xista—leninista esti középis­kolát. Szakközépiskolai érett­ségit is tettem, és két évvel ezelőtt a technikusi képesítést is megszereztem. A család és a testület — Hogyan lett munkásőr? — A jelentős fordulópont 1960-ban volt életemben. Ek­kor lettem tagja a pártnak és a munkásőrségnek is. Abban a műszakban, melyben dolgoz­tam, akkortájt több munkás­őr is volt. Sokat beszélgettek munkájukról, mely nagyon megtetszett nekem. Jelentkez. tem soraikba és örültem an­nak, hogy felvettek. Elhatáro­zásomat a családom is szíve­sen fogadta. — Közben megbízatásokat is kapott. — Valóban, hiszen néhány év óta szakaszparancsnok-he- lyettes vagyok. Ez a funkció több feladat megoldását köve­teli a korábbinál. De, mert szívesen végeztem ezeket, sem­milyen problémám nem volt sem a munkahelyemen, sem pedig a családban. Mindkét részről sok segítséget kaptam ahhoz,, hogy a testületben ered­ményesen munkálkodjam. Az 1. számú pártaiapszervezetben vezetőségi tag és munkásellá­tási felelős is vagyok. Dicséret és jelvény — A gazdasági és társadal­mi munkáját elismerték, több kitüntetésben részesült. — Megkaptam a kiváló dol­gozó és az élelmiszeripar ki­váló dolgozója kitüntetést. Tagja vagyok a Petőfi Sán­dorról elnevezett, arany fo­kozatot elért szocialista bri­gádnak. Büszke vagyok arra, hogy a munkásőrségben vég­zett munkám alapján orszá­gos és megyei parancsnoki dl. cséretet, valamint kiváló pa­rancsnoki jelvényt kaptam. A szakaszunk pedig több alka­lommal elnyerte a kiváló sza­kasz címet. K. K. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom