Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-07 / 32. szám
■*"» "fps W v/»ifqp 1981. FEBRUAR 7., SZOMBAT i FÓKUSZ Kétszámjegyű infláció az USA-ban Találgatás? William Dyess. washingtoni külügyi szóvivő kijelentette, hogy Tel Aviv nem fordult kéréssel az Egyesült Államokhoz, hogy szervezze meg az állandó amerikai katonai Jelenlétet Izrael területén. Dyess szerint minden ezzel kapcsolatos híresztelés nem lehet más, mint találgatás. Ez a cáfolat, hogy úgy mondjulk, kissé sántít. Elegendő csak szembeállítani azt, amit Dyess Washingtonban mondott, azzal, ami Tel Aviv- ban hangzott el. Naftal Lavie izraeli szóvivő ugyanis éppen amerikai kollégájával egyidő- ben csupán annyit cáfolt, hogy a „sajtó, amikor a kérésről szóló hírt felröppentette, nem jól értette meg a helyzetet”. Izrael ugyanis — fogalmazott Lavie — adott esetekben és bizonyos összefüggésekben kész műszaki és katonai segítséget nyújtani saját területén az Egyesült Államoknak. A szóvivő azonban nem említette, hogy melyeik ezek az esetek és összefüggések. Ahhoz, hogy Tel Aviv saját területén „nyújtson műszaki és katonai segítséget az Egyesült Államoknak”, arra van persze szükség, hogy amerikai csapatok legyenek jelen izraeli földön. Vagyis akkor tehát nem találgatásról van szó, mint Dyess állítja, hanem tényleges kérésről, amelyet Washingtonba ebben a tárgyban eljuttattak... Ezek után felvetődik a kérdés: mi az oka annak, hogy Washington és Tel Aviv ellentmondó nyilatkozatokat tesz? A Reapan-kormányzat nemrég jelentette be, hogy nem kívánja alapvetően felülvizsgálni elődje közel-keleti politikáját Ezeknek a kijelentéseknek kettős visszhangjuk volt Tel Aviv azonnal fokozta a dél-libanoni jobboldali falangistáknak nyújtott segítségét. S a provokációk „nyomán a palesztin felszaba- dítási erők „önvédelmi reflexként” arra kényszerültek, hogy mozgósítást rendeljenek el. Itt emlékeztetni kell arra is, hogy a január végén megtartott taifi iszlám csúcsértekezlet mohamedán „szent háborúval” fenyegette meg Tel Avivot ha tovább késlekedik a törvénytelenül megszállása alatt tartott arab területek kiürítésével akadályozza a palesztin nép jogos államalapításának érvényesülését és Jeruzsálemet teszi meg fővárosává s mint ilyet, be akarja kebelezni Izraelbe. Ez akkor történik, amikor Izrael történelme egyik legmélyebb válságával küszködik. Ez egyaránt kiterjed gazdasági és politikai szférákra. A Begin-kormány legutóbb már csak úgy volt képes elkerülni a kormányválság kirobbanását, hogy júliusra hozta előre a később esedékes választásokat. A Tel Aviv-i vezetés nyilván azért is folyamodott a legutóbbi agresszív cselekedetekhez, hogy ellenakciókat provokáljon ki, s így „országa veszélyeztetettségéről” folytathasson hisztériahadjáratot, s a széthúzás helyén valamilyen „nemzeti összefogást” teremtsen. Az még egyelőre nem világos, hogy az „amerikai jelenlét” kérése beletartozik-e ebbe a hisztériahadjáratba? Vagy talán inkább ar- . ról van szó, hogy Tel Aviv megrettent attól a visszahatástól, amelyet agresszív lépései kiváltottak, s ezért folyamodott amerikai katonai jelenlét kéréséhez? A. I. Súlyos gazdasági nehézségek Reagan elnök a költségvetési hiányról, a munkanélküliségről Katasztrofális helyzetképet festett az Egyesült Államok gazdasági helyzetéről húszperces rádió- és televíziós beszédében csütörtökön este Ronald Reagan elnök. Mondanivalójával igyekezett megnyerni az ország lakosságának támogatását, a szövetségi költségvetés tervezett csökkentéséhez. E csökkentés részleteivel azonban egyelőre adós maradt. Reagan eddigi intézkedései: o hazai olajár felszabadítása, az árak és bérek ellenőrzésének megszüntetése és létszámstop elrendelése az állami hivataloknál, már jelezték az új elnök gazdasági programja irányait. Február 18-án terjeszti majd a kongresszus elé legfontosabb javaslatait, amelyek az állami költségvetés megnyirbálását tartalmazzák. Sajtóértesülések szerint az úi kormányzat csökkenteni kívánja a munkanélküli segélyeket, növelni akarja a társadalombiztosítási hozzájárulásokat. meg akarja szüntetni a szegények számára bevezetett élelmiszer-kedvezményt. A költségvetési hiány az idén megközelíti a 80 milliárd dollárt, s ez több mint az ország egész költségvetése veit 1957-ben. Az infláció két egymást követő évben is kétszám- jegyü volt, s ez legutóbb az első világháború idején fordult elő Amerikában. Hétmillióra tette a munkanélküliek számát. A republikánus kormány a nehézségek egyetlen okát a szövetségi kiadások növekedésében, egyetlen gyógymódját az üzleti vállalkozás feltételeinek javításában, azaz a tőkések erőteljes támogatásában látja. Az ipari termelés növekedési ütemében Reagan szerint az Egyesült Államok jelenleg az összes többi fejlett ipari állam mögött elmarad. Valamikor a. világ acéltermelésének 40 százalékát adta, jelenleg csak 19 százalékkal részesedik a világtermelésben. Valaha annyi gépkocsit gyártott, mint az összes többi országok együttvéve, ma viszont Japán megelőzte az egy évben gyártott összes gépkocsi számát tekintve. „A három nagy, az amerikai autóipar vezető cégei, hatalmas veszteséggel zárták az évet” — folytatta erősen dramatizált beszámolóját Reagan, elhallgatva, hogy miközben az acélipar és a gépkocsigyárak valóban megszenvedték az olajárak emelkedését. az amerikai olajmonopóliumok óriási nyereségeket zsebeltek be. „Döbbenetes méretű gazdasási katasztrófa fenyeget bennünket” — jelentette ki Reagan, s felszólította az amerikaiakat, a gazdasági „újrakezdés” nevében vállalják magukra azokat a terheket, amelyek révén lehetővé válik a költségvetés k; egyensúlyozása. Reagan beszéde, amely tartalmában nem sokban különbözött a választási kampányban használt érveléstől és javaslatoktól, nem váltott ki egyértelmű helyeslést. Az ABC televízió fehér házi tudósítója megállapította, hogy a keserű pirula, az amerikaiak széles rétegeinek életszínvonalát csökkentő intézkedések bejelentése még hátravan. A neutronfegyver-politika nem változott Aggodalom és felháborodás Miután Nyugaton is rendkívül rossz visszhangja volt annak a bejelentésnek, hogy az E'gyesült Államok ismét fontolgatja a neutronfegyver gyártását és nyugat-európai telepítését, a washingtoni "külügyminisztérium szóvivője csütörtökön megpróbált megnyugtató magyarázatot adni a szövetségeseknek. William Dyess szóvivő azt fejtegette, hogy a sajtó „nem megfelelően tálalta” Caspar Weinberger hadügyminiszter keddi kijelentéseit, ezért a nyugat-európai szövetségesek félreértették azokat. A neutronfegyverre vonatkozó amerikai politika nem változott — állította a szóvivő. Később azonban, egy kérdésre válaszolva azt is mondta, hogy ez azért nem a végleges álláspontja' 'az'' új VézéTSsnék, “hiszen az új kormányzat „még nem vizsgálta meg alaposan a kérdést”. Elismerte, hogy Weinberger kijelentései aggodalmat és felháborodást váltottak ki, de félreérthetetlenül kifejezésre juttatta a washingtoni kormányzat álláspontját: e veszedelmes pusztító fegyver gyártására vonatkozó döntés csakis az Egyesült Államokra tartozik. Lima tovább fenyeget Azon a három katonai álláson kívül, ahonnan már kiűzték az ecuadori katonákat, még további négy van ecuadori kézben perui területen — állították a perui fegyveres erőik meg nem nevezett képviselői csütörtökön. A tűzszünet megkötése óta most először hangzott el ilyen, nyílt fenyegetéssel felérő kijelentés Peru részéről. A csütörtökön Peruban és Ecuadorban elhangzott nyilatkozatok szerint a két ország homlokegyenest eltérően értelmezi az AÁSZ külügyminisztereinek konzultatív ülésén hozott , döntést, amely a csapatok kölcsönös visszavonására szólítja fel a szembenálló feleket. Ecuador továbbra sem hajlandó elfogadni a Rio de Ja- neiro-i egyezményt; a washingtoni határozatot ennek felülvizsgálatára tett lépésként üdvözli. A viszály csak azután rendezhető, hogy ha bizonyítást nyer a Peru részéről elkövetett igazságtalanság — jelentette ki Jaime Rol- dos ecuadori elnök. Peru az AÁSZ ülésén elhangzottakat csak másodlagos, technikai jellegű kiegészítésnek tekinti, amely nem befolyásolja a riói egyezmény következményét, a területi nyereséget. Dokumentum a Föl Fot-iendüzeiről Intézményesítést népirtás Kambodzsa összes problé\ mája a Pol Pot-rezsim népirtó politikájában gyökerezik — szögezi le az Egyesült Nemzetek Szervezete által csütörtökön Genfben nyilvánosságra hozott dokumentum. Az ENSZ emberi jogok bizottságának képviseletében nyilatkozó Abdelwahab tlcuh- diba tunéziai diplomata hangoztatta: „a nácizmus borzalmai kivételével a kambodzsai eseményekhez hasonlók nem voltak századunkban. A vörös khmerek által 1975— 1978 között elkövetett népirtást nem felejtheti el soha az emberiség. Több millió embert gyilkoltak le és nyomorítottak meg, s a népirtást túlélő gyerekek életük végéig lelkileg sérültek maradnak”. A tunéziai diplomata rámutatott: a jelenlegi helyzet javulását nem segíti elő, hogy az ENSZ — bár elítélte a Pol Pof-rezsimet — még mindig őt ismeri cl Kambodzsa egyetlen képviselőjének. Alma-Ata Befejeződött a kongresszus Tegnap véget ért Alma- Atában a Kazah Kommunista Párt kongresszusa. A kongresszus háromnapos tanácskozásán részletesen megtárgyalták a pártmunka és a gazdasági munka időszerű kérdéseit, a köztársaság fejlesztésének terveit. A kongresszuson megválasztották a párt központi bizottságát és a köztársaság kommunistáinak küldötteit az SZKP XXVI. kongresszusára. A párt központi bizottságának első titkárául ismét Dyin- muhamed Kunajevet, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját választották meg. A bielskói vajdaságban véget ért a sztrájk Ellentmondásos helyzet Pénteken véget ért a Lengyelország déli részén fekvő bielskói vajdaságban tíz nap óta tartó sztrájk. Előzőleg Bielsko-Bialában napokon át tárgyalásokat folytatott egy kormánybizottság a regionális „Szolidaritás” szervezet képviselőivel, ezek a megbeszélések azonban két nappal ezelőtt megszakadtak. Péntekre virradó éjjel újabb kormánybizottság érkezett a városba Jozef Kepa közigazgatási, területgazdálkodási és környezetvédelmi miniszter vezetésével, és több órás megbeszélést folytatott az üzemközi sztrájkbizottsággal. A tárgyalásokban részt vett Lech Walesa, a „Szolidaritás” Országos Egyeztető Bizottságának elnöke is. Reggel hat órakor megállapodás jött létre, ezek után a regionális „Szolidaritás” elrendelte a sztrájk beszüntetését. Egy másik sztrájkkörzetben, a Jelenia Góra-i vajdaságban viszont csütörtökön megszakadtak a tárgyalások az ottani „Szolidaritás” képviselőivel, akik ezt követően sztrájkot helyeztek kilátásba hétfőre az egész vajdaságban. Washington becsapja a közvéleményt A Salvadort junta módszerei Megdöbbentő tényekkel cáfolta az amerikai propaganda Salvadorral kapcsolatos állításait a washingtoni kongresszus három képviselője, akik most tértek vissza hondurasi útjukról, és alkalmuk volt salvadori menekültekkel beszélni. Rámutattak arra, hogy Washington félrevezeti a közvéleményt, amikor azt állítja, hogy a salvadori junta a szélsőséges baloldali és jobboldali irányzatokkal szemben „mérsékelt politikát képvisel”. A junta fegyvereseinek és Baniszadr bírálatai Tüntetések kánban Baniszadr iráni elnök a The Times című angol napilapnak adott nyilatkozatában élesen bírálta a brit kormányt, amiért továbbra sem szállítja le az Irán által korábban már kifizetett fegyvereket. Az elnök egyben elismerte, hogy az Irakkal vívott háborúhoz Iránnak további fegyverekre lenne szüksége. A Pars iráni hírügynökség csütörtökön idézte az elnöknek egy másik nyilatkozatát, melyben Baniszadr azzal vádolta a kurdokat, hogy az iszlám gárdisták elleni akcióikkal gyenMagát meg nem nevező telefonáló riasztotta csütörtökön este az északkelet-olaszországi Padova csendőrségét, s közölte, hogy gyanús gépkocsi parkol a város egyik utcáján. A bejelentés ellenőrzésére a csendőrség azonnal a helyszínre irányította egyik URH- járőrkocsiját, amellyel azonban egy idő után megszakadt a központi összeköttetése. A telefonáló által megjelölt helyszínre újabb járőröket küldtek, akik agyonlőve találták az elsőnek odaérkezett járőrkocsi kétfőnyi személyzetét. Röviddel a csendőrgyilkcsaág után, az olasz rendőrség egy úttorlasznál feltartóztatott egy gépkocsit, amelynek három utasa közül az egyik — feltehetően géppisztolysorozattól — súlyosan sérült volt a lábán. Az azonnal kórháziba szállított személyt azonosítva kiderült, hogy Marco Fioravanti régóta keresett szélsőjobboldali terrorista akadt a rendőrség hálójába. gítik Irán esélyeit az Irakkal vívott háborúban. A kurd „árulókat” a kormány ultimátumban szólította fel, hogy február 11-ig szolgáltassák be fegyvereiket, ellenkező esetben súlyos következményekkel kellszámolniuk. Teheránban véres összecsapásba torkollott a hosszú hónapok óta először baloldali kezdeményezésre rendezett tüntetés. A Fedajin Khalk — jelentések szerint — öt-hét ezer támogatójára a forradalmi gárdisták könnygázgránátokkal és riasztó lövésekkel támadtak rá, szélsőséges iszlám fundamentalista csoportok pedig késekkel, kövekkel és furkósbotok- kal vetették magukat a tömeg- verekedésbe. Teheráni kórházi források mintegy negyven sebesültről adtak számot. Meg nem erősített hírek szerint az összetűzéseknek halálos áldozatai is voltak. A tüntetők az iraki—iráni háború kezdete óta fokozottan romló gazdasági helyzet, a növekvő munkanélküliség és a megélhetési gondok miatt tiltakoztak. Nyugati becslések szerint az iszlám forradalom óta eltelt két év alatt másfél millióval nőtt a munkanélküliek száma Iránban. a biztonsági szolgálat embereinek fő célpontja a védtelen polgári lakosság: gyermekeket és nőket kínoznak és gyilkolnak meg — mondották a képviselők, akik a menekültek tanúvallomásait tartalmazó magnetofontfelvételekkel igazolták állításaikat. Bejrút Dipfámatarahlás Tegnap reggel ismeretlen fegyveresek elrabolták Jordánia bejrúti nagykövetségének ügyvivőjét. A diplomata nyugat-bejrúti lakása ellen végrehajtott támadás során egy jordániai testőrt megöltek, egy másikat pedig megsebesítettek. Életét vesztette egy arra haladó gépkocsi vezetője is. A bejrúti hatóságok széles körű nyomozást indítottak az elrabolt diplomata felkutatására. Ugyancsak pénteken fegyveres útonállók elrabolták Irak bejrúti nagykövetségének egyik gépkocsiját CSAK RÖVIDEN. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK által a világűr békés célú kutatására és felhasználására kidolgozott együttműködési programnak megfelelően 1981. február 6-án a Szovjetunióból felbocsátották az Interkozmosz—21 mesterséges holdat. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK csütörtökön a Nevada sivatagban föld alatti atomrobbantást hajtott végre — jelentette az amerikai energiaügyi minisztérium. Ebben az évben ez volt a második ilyen jellegű kísérlet; a nukleáris robbanószerkezet hatóereje közel 20 kilotonna volt. EGY RENDŐRT meggyilkoltak. egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek tegnap délelőtt Belfast központjában. A hatóságok szerint legkevesebb hárman adtak le lövéseket a két rendőrre. Most érdemes vásárolni a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat százhalombattai cipőbcltjában, Pataki István sétány 14-16., pilisvörösvári cipőboltjában, Fő út 66., érdi cipőboltjában, Budai út 4. r# 50%-KAL OLCSÓBBAN VÁSÁROLHAT LAPOS ÉS MAGAS SARKÚ, KECSKEVELÚR NŐI CSIZMÁT, 1520 Ft HEL YETT 760 Ft -ÉRT A > \ i Olaszország Elfogtak egy