Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
1981. FEBRUAR 8., VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Bevetésre kész derékhad A XXVI. kongresszusra és a maguk hasznára Ha senki sem áll a gyárkapu előtt, felvételre várva — márpedig nem áll, nálunk ismeretlen ez a jelenség — s a túlórakeret is szűkös, vagy rég elfogyott, a szállítási határidők meg szorítják a gyárat, mit csinálhat az első számú gazdasági vezető? Honnan szerez újabb, bevetésre alkalmas derékhadat? Dr. Sátor János, a Mechanikai Művek vezérigazgatója csak egyetlen, de természetes megoldást ismer: — így volt ez tegnap, így van ma, s holnap is. Ha nagyobbak a követelmények, s beruházásra sincs pénz, de minőségi reklamáció nélkül, hatékonyabban, több terméket adva kell dolgoznunk — csak a szocialista brigádokra számíthatunk. Arra a 131-re, mely 1542 tagot számlál. Százharmincegy szocialista brigád a bevetésre kész derékhad, s kapun belüli tartalék. Napi nyolcórás munkájuk mellett nem panaszkodhatnak, először, másodszor és harmadszor is bőven jut nekik a tennivalókból. Mire alapozva lehet mindig többet és többet kérni, várni tőlük? Asztalukon a téma — Nem akarok sokszor, feleslegesen hangoztatott s emiatt már-már közhelynek tűnő érveket felsorakoztatni. Induljunk ki inkább abból, hogy az a szocialista brigád kapjon több pénzt, amelyik többet teljesít. — Éppen ez az alapja a követelményeknek. Az ösztönzéssel nem maradtunk adósak: az idén január 6-án egymillió forint jutalmat kaptáit a brigádok. Teljesítmény alapján osztották szét. Mert nem elég csak követelni, a jobbat, a többet csak dicsérettel nyugtázni. — S ez nem is minden* — szúr közbe egy megjegyzést Szili István, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára. — Mit adhatnak még a brigádoknak? —' Anriyit .nerh, amennyit széfét- nénit. nem csak a termelés nagy feladatainak megoldásához hívjuk' őket. Lényeges, hogy például já- nuár 6-án délben a brigádvezetők tanácskoztak. Asztalukon a téma: a bérrendezés előkészítése, a kollektív szerződés módosítása, a nyereségrészesedés. A gyáregységek igazgatóival, párt- és szakszervezeti titkáraival együtt beszélik meg ezeket az alapvető kérdéseket. Apró dolog? Záloga annak, hogy a brigádok teljesítsenek. Talán nem túlzás itt az üzemi demokráciára utalni... Vezetők szemszögéből a közös cselekvéshez a feltételek adottak. S vajon a brigádvezetők, . az érintettek hogyan vélekednek erről? a tekercselők, nyolcán a szerelők. Stier Pálné számszerűséget tekintve alul maradt. Brigádvezetők, rajtuk múlik, két héttel előbb kerülnek-e rendeltetési helyükre az elektrolitkondenzátorok. Honnan az ötlet, a felajánlásra az SZKP kongresszusára? Yetíék a lapot Például a kondenzátor-gyáregység tekercselő- és szerelőbrigádjai. Nem véletlenül esett éppen erre a két brigádra választásom. Rájuk irányította a figyelmét az a beszámoló, mely a Dolgozz hibátlanul rendszer tavaszi eredményeit értékeli. Figyelemre méltó mondatok: „korlátozott anyagi eszközeink nem tették lehetővé 1980-ban, hogy az előző évhez hasonlóan a selejt csökkentésere anyagi ösztönzést alkalmazzunk. A DH-bizottság úgy döntött: 1930-ban a DH-tevékenység fő területe a szocialista brigádmozgalom legyen. Indokolja ezt: a munka verseny-szabályzat, mely szerint csak olyan brigád pályázhat ezüst-, aranykoszorús címre, amely a DH-feladatokat is megoldja.” A szerelőbrigád vette a lapot: saját konstrukcióban, kivitelezésben zárlatellenőrző készülék készítésére adták fejüket. Minden kondenzátort ezzel ellenőriznek a selejt csökkentéséért. Ez önmagában is plusz. De nem érték.be ennyivel. Összefogva a szerelőkkel arra vállalkoztak: az SZKP XXVI. kongresszusa tiszteletére a négymillió darab elektrolitkondenzátort november 15-ig — tehát a határidő előtt két héttel — szállítják a szovjet partnernek televíziók gyártásához. Százharmincöt millió forint értékben. Tekercselő- és Saarelőbrigád. Nagy kezdőbetűkkel ? — Igen, azzal — válaszol Mohácsi Dezső versenyfelelős. — A nevek körül is rendet kellene tenni — mondja indignálódva. — Talán... — hangzik kissé határozatlanul válaszom. Nem vagyok benne biztos, hogy a név üdvözít. Nálam a szándék, az akarat, a tettek elsőbbséget élveznek. Tizennégy nyolc Németi Jőzsefné javára. Ugyanis tizennégyen vannak Bizonyítani akarunk — A tv-ben láttam egy rövid tudósítást a kőbányai textilesekről. De rokonom is dolgozik ott. Másolás? Talán. Vállaljuk ezt a vádat, de úgy döntöttünk, azt a’ két hetet lefaragjuk a határidőből. — Nem sok ez egy kicsit? — Pluszba jön. Kevés ember, sok túlmunka. De megszoktuk, hogy mindig magasabbra tesszük a mércét. Annak ellenére, hogy a tavalyi teljesítménye alapján a szerelőbrigádot visszaminősítették? Aranykoszorú helyett az ezüsttel kellett beérni? — Talán furcsa, hogy éppen mi akarunk többet? De ez a visszalépés nemhogy kedvünket szegte volna. Bizonyítani akarunk. Azt, hogy a kollektív szellem javul, betanítjuk az újakat, baleset sem fordul elő, s a határidőt tartjuk. Ugyanis az említett két első ok miatt kaptunk rosszabb minősítést. S természetesen a koponyánként számított nyolcszáz forint helyett hatot. Persze, nem úgy ment ez, hogy mindenkinek 600—600. Volt, aki csak háromszázat vitt haza. a másik hetet vagy nyolcat. Aszerint, mennyit vállalt a pluszból. Mi az én dolgom most? A minőségre, a selejtre figyelni, ha a 830 darabos napi normából valakinek 2—3 van, figyelmeztetni, takarékoskodni az anyaggal. Hiúság és makacsság — Sokat, nagyon sokat vállaltunk. Mennyire? A szalagokon nők, édesanyák dolgoznak. Stierné három gyereket hagy Százhalombattán, jómagam kettőt Törökbálinton. Az óvodában, illetve az iskolában. S a többieknek is ott a család, az apróságok. De bírjuk a tempót, állni fogjuk a sarat. Hétszáz darabot kell egy nap tekercselnünk. A pihenőre szánt ötpercekkel takarékoskodva újabb tíz darab kerülhet ki kezünkből. Feladja a leckét az is, hogy egy harmadik tekercselő automata is munkába áll. Míg üzemszerű termelését megkezdi, selejtet is ad. Automata, embert pótol. De hibáját csak az ember tudja korrigálni. Selejtjét képesek vagyunk újra használhatóvá tenni. A szerelőibrigád idős, rokkant embert patronál. A tekercselők egynapi bérüket az állami gondozottak javára ajánlották fel. — A szokásos évi munkaverseny-vállaláson túl — szúrják közbe mindketten. De mintha elsikkadt volna az eredetileg feltett kérdés: adottak a feszített munkatempóhoz. a vezetéssel közös cselekvéshez a feltételek? Mi a mozgatórugója a versenynek? — A hiúság, a makacsság mellett az értékelés megváltoztatása is — mondja Stier Pálné. — Korábban évente egyszer értékelték a brigádok munkáját. Az 1979-est 80 tavaszán. Brigádtagonként. Nem volt igazságos. Volt, aki. az első félévben erejét megfeszítve dolgozott, de a másodikban a gyerekek betegsége miatt sokat hiányzott. Az maradt meg az emberek fejében: rá nem lehet számítani. Igazságosabb — vág közbe Németi Józsefné —, hogy most negyedévente kerül sor értékelésre. Anyagi ösztönzésre. S mindenki tudja, mit tett le az asztalra, mit várhat munkájáért. Vitatkozunk — olykor a bérfejlesztés hogyanján, mint ma is — mondja Stier Pálné. — Meg sok dolgon még. S ez a jó. Mert ahol a gyárigazgatóval, a szakszervezeti bizalmival nincs vita. ott valami baj van ... A vitából tanulva — Ez igaz — kapcsolódik be a beszélgetésbe dr. Zahorán János gyáregységvezető. — Tanulságosak itt a viták. A kondenzátor gyáregységben nem egy brigádvezetőtől tanultam én már munkaszervezést. A legcélravezetőbb megoldást. A vitában ötletek bukkannak fel, s erre kell figyelni. Visszakanyarodva a brigádokhoz, a lányok vállalásához: nagy a tehertétel, de Stier Pálné tizennégy, Németi Józsefné tizenhárom év alatt bizonyította, megbirkóznak a feladatokkal. A szerelő és a tekercselő üzemrészben mindenki munkája fölé hajol. Idegfeszítő, aprólékos, babra- munka ez. Nem is bírja mindenki. Kinek a szeme, kinek a keze vagy éppen az idegei mondják fel a szolgálatot. De akik maradnak, maradtak, bizonyítják: ezt is meg lehet szeretni, itt is lehet becsülettel, pél- daadóan dolgozni. Bevetésre készen állni, a közös érdeket szolgálni. VARGA EDIT A. festékszóró üzemből — ahol Babai Gyula betanított munkás dolgozik tízezer aggregát indul útnak Stier Pálné a mini alkatrészt rakja helyére Bozsán Péter felvételei Lekerült egy névtábla Megváltanánk a fiatalságát Ezüstfejű botjára támaszkodva nehezen álldogált. Talán mégsem bot volt, hanem sétapálca, ami lefoglalta egyik kezét és apró mozgásokra ingerelte ujjait. Nem hatódott meg, inkább zavartnak látszott. A tanácsteremben körülvették megyei, járási és községi vezetők, valamennyien köszöntötték. Köszönték neki a tisztességgel ledolgozott negyven évet, most kevesen szólították Gáspár István elvtársnak, többen csak így: doktor bácsi. Túl a köszöntőkön dr. Csi- csay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese átadta Sülysáp körzeti főorvosának a Munka Érdemrend bronz fokozatát — nyugdíjba vonulása alkalmából. Szép köszöntők, megszépült évek, konfliktusmentessé fényesedő hétköznapok. Gáspár István az asztalra tette a bordó dobozba zárt kitüntetést, kigombolta zakóját, aztán egy mondatban programot adott pályatársainak: nekünk nem betegségekkel kell foglalkoznunk, hanem emberekkel. Majd, hogy el ne felejtse, gyorsan meghívott minden jelenlevőt a helyi Vöröskereszt szervezet tavalyi munkáját értékelő tanácskozásra. Szavai, alkatához mérten: kemény- szikárak voltak, felértek egy határozott orvosi utasítással. Körbe vitték a tálcákat a koccintásra szánt poharakkal és sorban mindenki a doktor úr elé lépett még- egy kézszorításra, a teremben tartózkodó ötven ünneplő, és mindegyiküknek volt mondanivalója. Otthon, a két helyiségből álló ren-. delében pedigvhideg'*voltr. ^-Várószobában üres fehér padok. A belső szobában egy könyvet felejtettek a nőgyógyászati vizsgálóágyon, az ablak előtti fogorvosi széken egy köpeny feküdt, fölötte magasra eresztették a sokszemű lámpát, az üvegasztalon glédában álltak a már leltárba vett gyógyszerek. A valaha volt röntgengép helyén — használatát biztonságtechnikai okból nem engedélyezték— vaslábú szék, átellenben iratszekrény. Ennyi Gáspár doktor úr rendelője. rsswssssss/ssmmssi A tanácsterem baráti, meleg hangulatában kis csoportokat alakítanak a beszélgetők, a doktor bácsi hol egyik, hol másik társasághoz lép, mielőtt néhány percre leül pihenni. Negyven év, a szökőévek nélkül is tizennégyezer hatszáz nap gyógyítással Sülysápon, a kis rendelőben. Négy évtized és az idő önmagában még nem minősít, legföljebb hűséget mutat. De miért maradt Gáspár István ebben a még csak most korszerűsödő faluban? A kishitűség, vagy éppen az erős optimizmus? Nem talált, vagy nem is keresett más lehetőséget? — Én éppen akkor születtem, amikor Gáspár István Tápiósápra költözött — mondta a zöldségbolt vezetője, Csanádi Gyuláné. — Ismerem, a falu szeretete tartotta meg, egy olyané, ahol hajdanán előbb hívtak állatorvost a beteg jószághoz, mint segítséget a rászoruló gyerekhez. De a mi doktorunk nemcsak gyógyított, törődött ő mindenki ügyes-bajos dolgával. Aztán a betegek között sohasem tett különbséget, hogy éppen tehetősebb-e valaki. Sőt, akkor is ment, ha nem hívták, ha csak hallotta, hogy egyik, vagy másik gyengélkedik. — Negyven évvel ezelőtt nálunk minden második ház még szalmatetős volt, út helyett meg csak sár — emlékezett Keszthelyi Józsefné leszázalékolt nyugdíjas. — Ö is egy parasztházat vásárolt a sápi részen, azt kitatarozta és ott lakik most is. Még annak idején épített mellé egy orvosi rendelőt. A saját pénzén megvásárolta — az ilyesmi akkor még nem közpénzen ment — a felszerelést is: fogászati berendezést és még röntgengépet is. Csaknem mindene meglett. — Sokat köszönhetek neki, mert ha nem viselte volna gondomat, talán már járni se tudnék, mondhatom: a kislányom életét is ő mentette meg. WZ////////////////«* Ha kell: szigorú is tud lenni a beteghez — vallja l'ung Istvánná körzeti ápolónő, aki tizenhét éve dolgozik Gáspár István mellett. — Azért költöztem át a szomszéd faluból, mert mellette akartam dolgozni. Korábban is ismertem már, hiszen huszonkét évvel ezelőtt ő segítette világra a nagyfiamat. — A doktor úrhoz mindenfelől jöttek betegek — mondta Dudás Sán- dorné termelőszövetkezeti tag. — Gyakran még Kókáról is ide utaztak. Higgye el, ha tehetnénk, megváltanánk a fiatalságát. Munkájuk után indultak a meghívottak. A doktor úr kirakta az asztalra az okleveleit, a munkásságát bizonyító dokumentumokat; mint mondta — csak azért, hogy lássa, aki kételkedik. Pál László tanácselnök csak néhány perce vett hivatalos búcsút Gáspár Istvántól, de már kéréssel jött: „ringbe kéne szállni”, szükség volna helyettesítésre. Ha kell, hát kell. Mi sem természetesebb az épp hogy nyugdíjba ment főorvosnak: megy, ha hívják, akkor is, ha a községben dolgozó most már hat kollégája kéri. Talán egyébként se tudna végleg megválni a hivatásától, hiszen az egyetemi éveket is beszámítva 52 éve foglalkoztatja a gyógyítás. Az 1934-ben szerzett diploma után elvégezte az iskolaorvosi kollégiumot, majd a sportorvosit és a fogszakorvosit, végül a röntgenkezelőit. Látványos karriert Ígérhetett a képzettsége; Mi is az a karrier? Miért döfttött egy életre Sülysáp mellett? /*///////y//////////za — Makacs ember vagyok, a székely fajtából — nézett át az orrán lecsúszott szemüvege fölött. — Ha elhatározok valamit, abból nem engedek. Ez a terep különben is nekem való volt: a semmiből kellett teremteni valamit, megdöbbentően elmaradott közegészségügyi állapotokkal kellett megbirkózni, eszközök nélkül. Nem először próbáltam. A diplomázás után magánorvosként kezdtem Ib- rányban, majd onnan Sajókazincra vitt az utam, majd Tápiószecsőre sodort. Ezt követte a nagy próbatétel: haza csaltak Erdélybe, hét községnek voltam egyedül a gyógyító és tisztiorvosa. Aztán megpályáztam a tá- piósápi állást. Nem gondoltam én, hogy itt maradok... Csak hát ha valaki szíwel-lélekkel lát neki a gyógyításnak, ott, ahol mindennap égető szükségét érzi a munkájának, akkor eszébe se jut, hogy el is lehetne menni. — Megszerveztem a helyi vöröskeresztet és már 1947-ben népegészségügyi tanfolyamot vezettem. Magamnak kellett segítőtársakat szereznem. Közösen hoztuk létre az egészségügyi állomást, az elsősegélynyújtó csopor. tokát, a felvilágosítást szolgáló hat kis könyvtárat, se szeri, se száma az egészségügyi előadásoknak. Most, 72 éves koromban eszembe jut: mit is csináltam eddig? Minden nap kinyitottam a rendelőmet. Sikerült folyamatossá tenni nemcsak a gyógyítást, hanem a betegségek megelőzését is. Tartottam ismeretterjesztő előadást termelőszövetkezetekben, iskolákban, öregek napközi otthonában, megszerveztem a házi szociális ellátást. Hát ennyi jut eszembe. Magunk maradtunk, közben kiürült a tanácsterem. A virágállvány mellől előkerült az ezüstmarkolatú bot, és még a kitüntetési ünnepségre is ösztönösen magával hozott orvosi táska; elindultunk hazafelé. Dombtetőn áll a sárga épület, titokzatosan, mindig zárkózottan magasodik a fák ágai között. Az apró rendelő ablakából eltűnt a négy évtizede kint függő névtábla. A betegek többsége már a tavaly elkészült új rendelőbe jár. Olykor bizonnyal akad, aki az öreg épületet is felkeresi majd egy tanácsért. A sülysápiak szeretete nem múlik el, csak azért, mert lekerült egy névtábla. Bizalmuk bearanyozza a bronz kitüntetést. KRISZT GYÖRGY
