Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-08 / 33. szám

irrem V sJiimw 1981. FEBRUAR 8., VASÁRNAP _> r A LIDERC BARÁTSÁGOS ARCA SZÁMADÁS ÉS HOGYAN TOVÁBB Decemberben hősökként, a kukoricaföldek csatáinak bajnokaiként emle­gettük őket: a 20 fokos fagyban napkeltétől napnyugtáig a hóval, sárral küsz­ködő mezőgazdasági munkásokat. Azokat, aki egy gramm cukorrépát sem hagytak a földben. De ki beszél róluk, ki emlékszik rájuk tavasszal? — teszi fel a kérdést önmagának, de talán inká bb a közvélemények az egyik Pest me­gyei tsz elnöke a zárszámadás előtti napokban. Mit válaszolhatnánk? Hogy hálátlanok vagyunk, hogy ez az élet rendje, és alig jutottunk túl a nehe­zén, már itt sereglenek az új feladatok? Vasat vár a föld, ami elmunkálja a sebtében fölszántott határt, s mire a vetés ideje eljön, morzsás ágyba kerül­jön a mag. S hol van még a többi, a még nehezebb dolog, a gazdálkodás okos ökonómiáját követő mindennapok sora? De ahogy minden cselekvésünkben, a munkát az ünnepek, a számve* Nyolcszáz millió forint még akkor is nagy pénz, ha azt 20 téesz, állami gazdaság akar­ja elkölteni két év alatt. Nagy összeg, mert amit belőle építeni akarnak nem ingyen van, hitelbe adja a Magyar Nemzeti Bank, s bi­zony nemcsak a kölcsönkenyér a kölcsönpénz is visszajár. Megéri-e ilyen kiadásokba verni magát a ■termelőnek vagy csak annyira jut vele, hogy évekig az adósságokat nyögheti? Nemrégiben még ilyen kérdések miatt főtt a feje a Pest megyei Hűtőipari Társaság tag­gazdaságait irányító vezetőknek. A leckét a szabályozómódosítás, az állami támogatások megvonása adta fel az érdekelteknek. Lesz-e hát óriás mirelitüzem Albertirsán, vagy megtörik a dénszentmiklósi tsz gyü­mölcstermesztési programjának fejlődési íve? Optimista-e a február 13-i, a döntést megho­zó igazgatósági ülés előtt Fekete Antal a ceg­lédi járási pártbizottság első titkára, akinek eddig is kijutott a bábáskodás nem is min­dig egyszerű, az érdekegyeztetés nem is min­dig könnyű feladata. — A nagyberuházás helyzete ma jóval ked­vezőbb, mint néhány hónappal korábban volt. Mielőtt a téma részletesebb elemzésébe fog­nánk, a jobb megértés kedvéért hadd mond­jak néhány szót az előzményekről. A „bajt”, vagyis a dinamikus fejlődésből eredő minden gondot, a dánost tsz kitűnő szakembergárdád ja hozta ránk. Kis határa lévén, előbb egy 800 hektáros gyümölcsös telepítésére ösztöí nözte tömörítette a környékbeli gazdaságokat, egyszersmint a legkorszerűbb telepítési öntö­zési módszereket is általánossá téve. S most azzal ijesztgetik a gyümölcsfa-erdők tulajdo­nosait, néhány éven belül nem lesz helyük, ahol tárolni lehessen a temérdek málnát, meggyet — mondja, ezúttal a kötelező ko­molyságot magára az ügyre bízva Fekete An­tal. — Csak ez az egy szempont szól az épít­kezés megkezdése mellett? — Hát, ami azt illeti, önmagában is eléggé homlokráncoló tényező az ügy. De van ennek a gazdasági lidércnek egy sokkal barátságo­sabb arca is. A feldolgozott, mélyhűtött gyü­mölcs sokkal piacképesebb ma külföldön. A ■haszon nagyobbik részét éppen ebben az ipari szférában lehet lefölözni. S még egy rokon­szenves ökonómiai vonás. A tervezett hűtőház egy_ 30 kilométeres sugarú kör közepén a le­hető legolcsóbbá tenné a szállítást. A gépek működtetéséhez szükséges a legkevésbé drága energiahordozó, a földgáz is rendelkezésre áll. Adottak a. vasúti és a közúti szállítás felté­telei is, . — Mi változott a beruházás finanszírozása esélyeit illetően? — A társaság egyelőre ugyan, csak ígéretet kapott a banktól. Ez a biztatás azonban már elegendő az elcsábíttatáshoz. Az illetékes pénzintézet igen kedvező, hosszú lejáratú és alacsony kamattal terhelt hitelt ajánlott fel. Természetesen számításba jön a saját erő és esetleg a téeszszövetség által képzett köl­csönös támogatási alap is. — Tehát optimista a mirelitüzem megépü­lésének ügyében? — Igen, és remélem az igazgató tanács is megerősít ebben a jövő héten. A tervek egyébként elkészültek a munka a nyáron el­kezdődhet. A kivitelezés határideje 24 hónap. A legnagyobb arányban a dánszenifcmiklósiak vesznek részt a vállalkozásban. A húsz rész­jegy közül négy az övék lesz. A málnafa- gyasztó, a hűtött gyümölcsraktár 7500 tonna áru befogadására alkalmas. A várható nye­reséget pedig évi 67 millió forintra taksáljuk. ★ Számok, köznapi költségvetésünk alapján alig mérhető mennyiségek. S mégsem csak száraz adatok. E sorok írója többször meg­fordult a közös gazdaságban. Elgyönyörködött a végeláthatatlan almaültetvényekben, a má­jusi fehér virágesőben. A dús termés azon­ban még kevés a nyereséges gazdálkodáshoz. A kánaán; amely lényegében egy kis szövet­kezet erőfeszítései árán teremtődött meg a Duna—Tisza közén, az elkövetkező években remélhetőleg megkapja koronáját is. Az al- bertirsai távvezeték mellé odakerül immár második szimbólumként. A település ahová ezúttal nemcsak a városokat, falvakat gyá­rakat tápláló nagyfeszültségű huzalok futnak be, de arról is híres lesz, hogy -innen indul útjára az ízes magyar gyümölcs. A Mut su alma, a szomjat oltó jégbe dermedt piros mál­na. A határon innenre is a határon túlra is. GYÖKERET ERESZT A TUDATBAN A tanya vagy ahogyan hivatalosan nevezik, a tsz központi telepe nem sokban különbö­zik az alföldi községek s szövetkezeteink ma­jorjaitól. Gazdasági épületek, sertésólak, szarvasmarhaistállók, az aszfaltozott úttól né­hány száz méter távolságra. Ez minden. A mezőgazdálkodás, e sokszor a nagy sártól ne­hezen megközelíthető világában szerényen meghúzódva kérnek helyet az ipar műhelyei is. Némelykor még idegen testnek érezzük őket. Lassan vernék gyökeret a tudatban és tájban. Pedig kiváló erjésztői, kelesztői a gazdálkodásnak és a magyar vidéki életfor­mává! tásnak. A ceglédberceli Egyetértés Tsz-ben a falu szélén megépített gazdasági központban já­runk. A portás is inkább az üzemvezető ne­vének hallatára figyel fel. — A rapzárgyárat keressük — szólunk be bódéja ablakán, s aztán hogy segítsünk neki, hozzátesszük Pünkösd Miklósné részlégveze­tőhöz igyekszünk. — Ott, arra balra a fák mögött — szól ki a portás, s fázósan bújik, vissza meleg kuc­kójába. 1 A száznál több asszonyt, lányt foglalkoz­tató üzem nyugodt munkaritmusát zavarjuk meg. Neonlámpák fényében izzó kapcsok,-vé­kony szalagok fölé hajló nők monoton szor­galma rebben szét. Kíváncsiság, szemérem — csak nem velem akarnak beszéleetni? — tükröződik az arcokon. Pünkösd Miklósné nem túl nagy bizalommal -fogad. (Ugyan melyik vezető örül, ha zavarják a termelést?) — Mire kíváncsiak — kérdezi a bemutat­kozás után, s hellyel kínál az aprócska iro­dában. — Mindenre, ami csak az itteniek életében érdekes lehet, próbáljuk félig tréfásan elütni a kérdés élét. S a tájékozódás hagyományos ritmusában kirajzolódnak a kisüzem emberi ipari körvonalai. — Az Elzettnek dolgozunk bérmunkába, ciozárat szaknyelven szólva behúzó zárakat készítünk, amit. a megrendelő többségében exportál. Nézzék azokat a dobozokat, azok már útra készen állnak, hogy Algériába, Könnyűszerkezetes istálló a tápiószőllősi tehenészeti telepen. Svédországba, Etiópiába, Mongóliába indul­janak — magyarázza a művezető. E távoli országok a külkereskedők szerint — az Elzett is tanú rá — elégedettek az áruval. A nagy távolság azonban az itt dolgozók szá­mára inkább rossz emlék, mint vágyálom. — Naponta három órát utaztam Budapest­re, amikor még ingáztam — mondja Mogyo­rósi Jánosné betanított munkás, — Eluntam az örök vándorlást, s hogy a ki­csiket csak hébe-hóba látom. Most sokkal nyugodtabb az életem. Igaz, egyedül neve­lem a gyerekeket és azóta Nyáregyházáról ide a szüléimhez költöztem, de itt végre anya le­hetek, és pénzkereső nő egy személyben. A műszak ugyanis reggel nyolckor kezdődik. Tisizta munkahelyen dolgozom. Munkás va­gyok, anélkül, hogy vonatra, buszra kellene szállnom — erősítgeti a fiatalasszony, s köz­iben egy pillantást vet a többiekre. Nem mosdja, de kiérződik szavaiból, házassága si­kertelenségében is szerepe volt a soha otthon nem levésnek, a hosszadalmas zötykölődés- nek, utazgatásnak. — A nagyobbak gyerekem második osztá­lyos, igényli a foglalkozást, törődést. A kiseb­bik óvodás, s ha valami baj van, telefonon is értesíteni tudnak. — Ma hánykor végez? — A szokott időben, négykor. Akkor, ami­kor az óvoda is zár — tereli újra a szót a csemetékre, s mintha egy kicsit elfutná a pír az arcát a csinos asszonykának. Mintha még lenne mondandó ja. Igen, az új munkahely, amely a nagyobb békét, a nyugodtabb életet 9s hozta számára talán más problémák meg­oldásában is segíti majd. — Kevesen va­gyunk, akik a társtalanságot választják... Elmenőben, az egyik kismama a csarnok végében szegődik ismét mellénk. — Nézze... szóval én az előbb rosszul mondtam, nem kétezret, egy kicsit többet ke­resek — szabadkozik, hogy hirtelen eltűnjön a gépek, csatok és a zajok összevisszaságá­ban. Kugler Józsefné őszintébb nála a pénz­ügyekben : — Nem kell sokat vizslatni a falu házait, kinek a felesége jár üzembe. Különösen a helyben dolgozók találják meg számításukat. Előbb átalakítják a házat a közös keresetből, utána jöhet a bútor, a szőnyeg. Megvallom az elején egy kicsit szokatlannak tűnt, hogy az órához igazodott az életünk rendje, s meg kellett tanuljuk a gyártási fegyelmet, az iga­zodást a vezetőkhöz, a sokféle mesterség,beli fogásról nem is szólva. De a munkássá lett fa­lusi nők sokkal öntudatosabibak, mint amikor a fakanál mellé parancsolta őket a sorsúk. ★ Januárban még korán szürkül, de kisgye­rekes anyák így is világossal ülhetnek a ke­rékpárok, kismotorok nyergébe a ceglédber­Orsós József, a lőrévi tsz faipari munkása a hullád ékanyagot szabja méretre. celi tsz majorjában. Kezük munkája nyo­mán készült termékek a tenger felé, ők az estfeledő tájban otthonuk irányába karikáz- nak. S talán csemetéik az óvoda kapuja előtt arról beszélgetnek, mit is csinálhat anyu abhan az érdekes cipzárgyárban? A JÓKEDV BIZTOS HADÁLLÁSAI Furcsa kifejezést hallottam nemrégiben a pilisi Aranykalász Tsz-ben. Mulatási hozzájá­rulás, így nevezte az elnök, Puskás Tibor a zárszámadási ebédpótló pénzkiutalást, amit, ha igaz a hír a baksai szövetkezetben már be is vezettek. Nos ez a csúnyácskára sikerült szókapcsolat nem véletlenül került szóba. Egyfelől: a vidámság, legalábbis a jókedv, biztos hadállásokat épített ki ezekben a na­pokban a közös gazdaságban. Derekasan gaz­dálkodtak, a tagok hosszú évek óta tíz száza­lékos részesedést kapnak az esztendőt záró közgyűlés napján. Másfelől az újítások ürü­gyén kerülhetett, lett beszédtéma a baksaiak kísérlete. Mert, ha ugyan a mulatási hozzá­járulást nem is vezették be Pilisen, kár len­ne róluk azt hinni, hogy valami közük lenne a konzervativizmushoz. Különböznek például azoktól a zöldségter­mesztő üzemektől, ahol folyton a költségemel­kedést zsolozsmázzák és maguk a kétségbeesé­sen kívül aligha tesznek valamit. Pedig az Aranykalászban aztán minden okuk megvolt a szakvezetőknek arra, hogy ne csak az idő­járást, hanem egyebet is szidjanak. S hát hogyne tették volna. A fele megtermett bur­gonyáért szinte semmit nem kaptak. Nem ma­radt más hátra, kilónként egy forinttal ter­helték az állattenyésztési ágazatot, és legfel­jebb azon igyekeztek, hogy a maradék há­romszáz vagon jó áron elkeljen. — Mi legyen ezzel a krumplival — kér­dezgették egyre többször egymástól. S nem véletlenül. Míg a többi ágazat 10—15 száza­lékos nyereséget hozott, a burgonya deficittel fenyegetett. — Lenne ára ennek a terménynek is, ha tisztítanánk — érveltek néhányan. — Adjuk el inkább a gépeket, számoljuk fel a krumplitermesztést — nyilatkoztak me­gint mások. A számolni tudók azonban állí­tották, rossz üzlet lenne elkótyavetyélni a 22 millió forintért megvett speciális gépsort. A vita azzal zárult, nem lesz kiárusítás, sőt in­kább vesznek egy komplett burgonyatisztító gépsort. Ócskavas árban! Az egyik szemfüles fiatal szakember fedez­te fel a magára hagyott hámozót valamelyik szövetkezet lomjai között Persze ahhoz, hogy A pilisi Aranykalász zárszámadása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom