Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-22 / 45. szám

m"ra •fßjr « v/íimiu 1981. FEBRUAR 22., VASÁRNAP A szigetcsépi Lenin Tsz-ben 1979 tavaszától tenyésztenek kecskéket. Jelenleg négyszáz kecskét nevelnek, ebből kétszáz­ötven anya, hatvan növendék, tíz bak és nyolcvan gida. A ter­vek szerint a következő években az anyaállományt ötszázra kívánják növelni. A képen: ifj. Farkas Györgyné eteti az árva kecskegidát. Budakeszi hétköznapok A gyarapodás, gazdagodás gondjai Könnyedén kergetik egy­mást a szállongó hópihék, nesztelenül ereszkednek alá Budakeszi utcáira. .A botorká­ló idős emberek léptein ki­fog a februári hó. A vasbolt előtt nagyot koppan egy görbe bot, és messzire repül. Gazdá­ja: Szabó György bevásárolni indult, na meg feladni a he­ti lottószelvényét. Nyugalom, csend — Látja, már ilyen csak az öregember, még hetvenkilenc évesen is hasznosítaná magát — mondja míg felsegítem. — Harmincadik éve élek gyer­mekeimmel itt a községben — fűzi tovább a szót- — Már dédunoka is csimpaszkodik be­lém, a fiam pedig most megy katonának. Mire elérünk a közeli postá­ra, azt is megtudom: a nyug­díjas kazánfűtő elégedett a világ sorával. Igaz, kacérko­dik a szerencsével, mert he­tente három szelvénnyel ját­szik a lottón. Állandó számok­Egy üzemvezető meditációja Rajtuk is, rajtunk is múlik Hazánkban az értelmi fogyatékosok száma 200 ezer felett van. Teljes foglalkoztatásukra ma még nincs mód. A szociálpolitikai gondozás keretén belül nem tudjuk maradéktalanul megoldani helyzetüket. Jelenleg csupán az útkeresés időszakában vagyunk. Szentendrén, a Pest megyei Pincegazdaság Dunaka­nyar Márka-üzemében évek óta foglalkoztatják a pomázi Munkatherápiás Intézet lakóit. És húsz állami gondozott fiatalt. A szükség diktálta Nincs ebben semmi csoda. A szükség vitt rá bennünket, hogy Pomázon is keressünk munkaerőt, hiszen minden munkáskéz számított. Az ér­dem viszont nem az enyém, elődöm, Jelfi Ákos hozta ide az intézetteket. Három éve, amióta üzemvezető vagyok, foglalkozom velük. Első dolgom az volt, leül­tem az orvosukkal és pszi­chiáterükkel. Könyveket is ajánlottak tanulmányozásra; fontos, hogy ismerjem a be­tegségeiket. Ma már szinte pontosan tudom, hogy melyi­kükhöz hogyan kell szólnom. Igaz, eleinte nehéz volt elfo­gadtatni őket a többiekkel. Mégsem adtam fel. Először kint dolgoztak, - az üvegeket válogatták kézzel, teljesen el­különítve a többiektől. Azután gépesítettük a munkát, s be­ültettem őket a többiek közé. Eleinte idegenkedve nézték a „jövevényeket”, később, ami­kor látták, hogy jól dolgoznak, egyre csitultak az itt-ott gú- nyoros vagy csúfóndáros han­gok. Mert nagyon precízen teljesítik a rájuk bízott fel­adatot. Igaz, nagyon kell ügyelni: mindig személyre szólóan adjuk ki a munkát, s az ellenőrzés ne maradjon el soha. Kettőjüket, akik igen szeret­nek“" takarítani, az udvar rend- öentartásával bíztuk meg. Odamentem hozzájuk, s el­mondtam, mennyire fontos, hogy tiszta legyen az udvar. Most már csak az a dolgom, hogy néha megdicsérjem őket. Mert azóta rend van. Amióta pedig bekerültek a többiek közé az üzembe, s nem érzik magukat kirekeszt­ve, nemcsak a munkájuk, ha­nem állapotuk is sokat javult. Az intézet vezetőivel szoros kapcsolatunk, s a Márka-üzem­ben dolgozók „márkásak” ott­honukban. Ez akkor derült ki, amikor elmentünk hozzájuk egy összejövetelre. Bizony to­rokszorító volt, amikor beteg­társaik megköszönték helyet­tük is a törődést és a gondos­kodást. Arra kértek, beszéljek a munkájukról, hogyan állják meg társaik a helyüket az üzemben. Nem ért készületlenül a kér­dés, s elmagyaráztam, mit, miért csinálunk, mi a feladata ennek a tizenkét embernek. S végül ott, a többiek előtt ok­leveleket osztottam ki a jó munka elismeréseként. Azóta bekeretezve láttam viszont az okleveleket ágyaik fölött. A többieket pedig meghívtam, látogassák meg az üzemet. El is jöttek härhäröSafi, s én' úgy Vezettem végig őket az üze­men, mint a legrangosabb vendégeket. Meggyőződésem, hogy ezek a beteg emberek jóindulatban, munkabírásban szinte felülmúlhatatlanok. Vé­tek őket nem foglalkoztatni! Egy a fontos, mindenkinek meg kell találnia a helyét. Nem nézte, hová üt ök a könnyebb esetek, ezt mondhatom, hiszen nemcsak velük, hanem húsz állami gondozott gyerekkel is foglal­kozunk. Szállásukról, ellátá­sukról az üzem gondoskodik. A gyermek- és ifjúságvédő in­tézet tanára felügyel rájuk, s fizetésüket is az intézetbe küldjük. Nos. hát való igaz, ők aztán sok álmatlan órát szereztek már nekem. Velük szemben más módszer, más bánásmód vezet eredményre. Közöttük aztán akadtak nehéz fiúk is. Az egyikük — már nagykorú — most gépen dolgozik, s a legmegbízhatóbbak közé tar­tozik. Pedig égetnivaló, min­den lében kanál egy gyérek volt. Féltek is tőle, mert tele volt daccal, csökönyösséggel, s ha arra került a sor, nem nezte. kit üt, hova vág. Hát ezt a fiút ültettem gépre, min­denki legnagyobb megdöbbe­nésére. Ö maga sem akarta elhinni, de azóta a szeme vi­lágánál jobban vigyáz a gé­pére. Nincs is rá panasz. Persze túl szép lenne, ha csak ilyen eseteink lennének. Az üvegtörés, az otthonukkal való nemtörődömség mind na­gyobb méreteket öltött egy időben. Kérdem én: hogyan szokja meg a rendet, a fele­lősséget az ilyen gyerek, ha pátyolgatjuk, fizetünk helyet­te akkor is, amikor csibész, amikor gondatlan és trehány? Sőt, nemegyszer szándékosan rongál valamit. Megálljt pa­rancsoltam hát. Azt akartam, szokják meg a felelősséget, s amiért felelnek, azért fizes­senek is a saját zsebükből, ha bajt okoznak. Hol van az meg­írva, hogy büntetlenül randa­lírozhasson valaki, csupán azért, mert szerencsétlen sor­sú. Ez nekik se jó. Amióta nem nézem el, hogy cipőstül fekszenek az ágyra, határo­zottan javult a helyzet. A szo­bák rendbetétele is az ő fel­adatuk. Kétszer is visszaszökött A munkában pedig nekik is testreszabott feladatokat kell találni. Amikor bekerülnek ide, s rájuk nézek, már tudom, kit hova fogok állítani. Hogy törődést kívánnak? Nem vagyok egyedüli Munka­társaim közül egyre többen partnereim, ha a munkaterá­piás, ha az* "állami gondozott gyerekekről van szó. Én pedig nagyon sokat beszélgetek kü- lön-külön is velük. Valameny- nyiük sorsát ismerem. Kará­csony este bizony először hoz­zájuk viszem az ajándékot. Szükségük van rá: érezzék, tartoznak valahová, törődünk velük. Talán éppen ezért volt rá példa, hogy egy távolabbra került fiú kétszer is visszaszö­kött hozzánk... Gágány Péter üzemvezető gondolatait lejegyezte: Szalai Mária kai, s volt már egyszer három találata is. Kitöltőm a szelvé­nyeit, s ő, az idős ember böl­csességével jegyzi meg: — Jó sora van most annak, aki szeret dolgozni. Ugyanezt vallja a Nyugat- Pest megyei Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat 112-es szá­mú boltjának vezetője is: — Ügy nyolc-tíz éve figye­lem a község fejlődését. Sokat fordult itt a világ azóta. Jó­magam öt évig jártam ki Bu­dáról ide. Vonzott a nyugalom, a jó- levegő. Családi házra cseréltem hát a budai örök­lakást. Nem bántam meg. A boltunk ugyan szűk. elavult, minden talpalatnyi helyet ki kell használni, mégis évi 40 milliót forgalmazok. Egy ilyen kis üzletben ez nem kis do­log. Elégedetlenek persze min­dig akadnak, én inkább azok közé tartozom, akik józanul mérlegelnek. Tudom, tapaszta­lom, a község vezetői,.különö­sen az utóbbi években, min­dent megtesznek azért, hogy épüljön, szépüljön Budakeszi. Elsőként értesülnek A fodrász szövetkezet szol­gáltató házában szépülnek az asszonyok. Ök már korántsem mérlegelik olyan gondosan sza­vaikat, árad belőlük a panasz- Az ellátásira, az utakra, a mű­velődésre is sok szót veszte­getnek. A legfiatalabb közü­lük a mozit hiányolja, amely évek óta bezárt. — Épül ugyan az új műve­lődési ház, ám mint a Luca- sz.éke. Pedig jó lenne, hanem kellene mindenért a fővárosba szaladni. Egy másik idős asszony az orvosi ellátás színvonalát ja­vítandó, a laboratóriumot ké­ri számon az idegenen. — Ha helyben lennének a vizsgálatok — mondja nem kis éllel —. kevesebbet hiányoz­nának a munkahelyükről az emberek. A férjemnek is négy napjába telt, mire megkapta a vizsgálati eredményt. Ha joggal és okkal szólnak is a gondokról a helybeliek, azért az eredményeket sem hagyják figyelmen kívül.. Dr. Répássy András két éve a nagy­községi tanács végrehajtó bi­zottságának titkára. Mind az eredményeket, mind a gondo­kat jól ismerd. — A tanácstagi beszámoló­kon, az elsők között értesül­hetünk a választók gondjai­ról. Jó, hogy az újabb ered­mények újabb gondokat is szülnek. Kérdő tekintetemre magya- rázóan teszi hozzá: — Itt van például a föld­gázprogram. A tervezettnél, négy évvel korábban elkezdő­dött. A lakosság negyven szá­zalékának otthonában már van gáz, de megértem én azok. türelmetlenségét is, akikhez még nem jutott el a vezeték. Más. Tavaly átadtuk az új is­kolát, de már szűknek bizo­nyul; ismét iskolabővítés előtt állunk. Tavaly 12 nagycsalá­dost juttattunk lakáshoz, de még mindig sok az igénylő. Talán most már érti. Gondok ezek, de örömteli gondok, mert a fejlődés, a gyarapodás vele­járói. A helybeli Diófa vendéglő üzletvezetője, Varga József ne született budakeszi lakos. Ö aztán ismeri szülőhelyét. — Amióta helybéli ember a tanácselnökünk, ugrásszerűen javult a helyzet. Persze egyik napról a másikra ő sem tehet csodát. Több éves lemaradást kell pótolni. Javítani kellene az utak minőségét, a szolgál­tatások színvonalát, a szórako­zási lehetőségeket. Itt épül már a szomszédban az új mű­velődési ház. Talán ez is elő­relendít valamit a községen. Tenni kell Budakesziről a piros huszon- kettes busz alig húsz perc alatt a Moszkva térre segíti a Bu­dapestre igyekvőt. Kell is a jó közlekedés, hiszen a település­ről az emberek nyolcvan szá­zaléka a fővárosba jár dolgoz­ni. Kosa János, a busz sofőrje hosszú évek óta él Budakeszin. Tizenhat éve ezt a járatot ve­zeti. — Jő itt. Semmiért nem ad­nám fel ezt a gyönyörű helyet és 1 as jó levegőt. A fejem se fáj, amióta Budakeszin tele­pedtünk le. Jól él a lakosság. Persze, panaszra mindig van ok. Én viszont amondó va­gyok, nem elég siránkozni, tenni is kell azért, hogy ja­vuljon a helyzet. Mi ugyan csak szerényen j árul tünk hoz­zá a fejlődéshez. A BKV óbu­dai üzemegységében a Sallai Imre szocialista brigádot ve­zetem. Van közöttünk néhány községünkben. Elrendeztük társadalmi munkában a vég­állomás környékét. Sz. M. Épül a szolgáltatóközpont Crossbar, Gelka, Patyolat Túl sok panaszra nincs oka Dunaharaszti 18 ezer 600 la­kosának. Tavaly adták át ren­deltetésének a szolgáltatóipari centrum első hat egységét. Ám még mindig kilométereket kell megtenniük azoknak, akik a Patyolatra bízzák mosni, tisz­títani való holmijukat és So­roksárig kell utazniuk a Gel- kához, ha elromlik valamilyen háztartási készülékük. Azonban már nem sokáig. A közeljövőben elkészül az újabb üzletsor: a Patyolat- és Gelka kirendeltségen kívül helyet kap a szomszédos dunavarsá- nyi Petőfi Tsz zöldségboltja, tejivója is. Az építkezést egyelőre még akadályozza a Magyar Posta felvonulási épü­lete, amely azonban rövidesen elköltözik, amint befejezik a crossbarautomata telepítését, s Dunaharaszti telefonelőfizetői hat számjegy közvetlen tár­csázásával összeköttetésbe lép­hetnek a fővárossal. A község főutcáján szinte egymást érik a korszerű üz­letek és szolgáltatóipari egy­ségek: ízléses portállal várja vendégeit a fodrászüzlet, a legújabb divatú ruhák csábít­ják a vevőket a butik kiraka­tában, gyors kidolgozást ígér a helyi fényképész. Ám Dunaharaszti az Idén nemcsak új szolgáltató egy­ségekkel gyarapodik, hanem 100 hellyel bővül az óvoda is. L. Zs. Dunaharaszti lakosságának pontat­lan óráit, az elnémult vekkereket Gonda László órásmester gyógyítja Százhalombattai pincékben Víz csordogál a hordók között AMÍG CSAK a hordók kö­zött és nem bennük, a borral keveredve található a víz, ad­dig "nincs baj — vélhetnénk derűsen, ha pusztán borked­velő ösztönünkre hallgatnánk. Ám a helyzet korántsem ilyen vidám. Igaz. felháboro­dás sem kíséri az ügyet, in­kább valami méla lemondás, belenyugvás: ez van. • — Ez van! — mutatja háza pincéjét Százhalombattán, az Újtelepen Sinkó Ferenc. Mu­tatná. A mozdulat kissé kö­rülményes ugyanis. Az amúgy, eredetileg két méter . magas helyiségbe csak kétrét gör­nyedve lehet bejutni. — Valamit kellett csinál­nom, ráhúztam egy réteget az alapra, de úgy tűnik, hiába. A hiábavalóságot a négy—öt centi magas víz példázza. Ez már Istenes állapot, december­ben méter, méter-húszas ár lötyögött a sötétben. Érkezé­sét kis rés jelezte a padlón, majd feipúposodott a beton, széttört és zutty! — a hívatlan vendég már elöntött mindent. Mindent és mindenhol. Ahogy az itt lakók mondják, ezen az aránylag magasan fekvő területen több tucatnyi ház pincéjében áll kisebb-na- gyobb víz. — Jöttek a tűzoltók, a nagyját kiszivattyúzták, én meg a kis búvárszí valóval az­óta állandóan emelem ki a lét — igy Sinkó Ferenc. — Mi is így csináltuk — mondja Jászberényi Jánosné, a Vörös Csillag utca másik ol­dalán. — De most már olyan a helyzet, hogy ki kellene va­lahogy vinnünk a boroshordó­kat — kis szőlőnk van a Ba­latonnál —, hogy a maradékot is kimerj üli. Nem sejlik apró munkának a szűk helyen a tele hordókat akárcsak megmozdítani, nem­hogy felvinni az udvarra. De talán még nehezebb Luksán néniék helyzete. Náluk a pin­cében kazán van, azt vette kö­rül a váratlan veszedelem, robbanásveszélyes volt a hely­zet, a két idős asszony kan­nákban hordta, álltó napon át a vizet az árokba. ÉS ÁLLT, ÁLL a víz, szer­te a környéken, a Damjanich, a József Attila, az Asztalos János, a Felszabadulás utcá­ban. Kisebb-nagyobb, kertes családi otthonokban. Bauer Istvánnál, a Damjanich utcá­ban, csak éppen nedves a pad­ló. meg felrepédezett, de sze­rencsére nem bukkant ki az ellenség. Pável Nándoréknál, a Felszabadulás utca 29-ben a szivattyú megszokott lakberen­dezési tárgy lett. Mellettük az utcáról is látható a szuterén- garázs szerelőaknájában csil­logó szürkés lötty. Simonies Andráséknál is régen ismerős az ügy, még város sem volt Százhalombatta, náluk már volt — talajvíz. Talajvízről volna tehát szó? Nos, a vélemények megosz­lanak. A többség erre szavaz, vélvén: a mostani tél sok csa­padéka okozza a pincék vesze­delmét. Érvelésük elfogadható­nak tűnik, mert még hasonlí- tási alapjuk is van: utoljára három éve, ugyancsak nagy havazáskor, esőzéskor volt ilyen a helyzet. Ám akad más elképzelés is. Hogy talán a túl sok derítő okoz elváltozást a talajszerke­zetben. Vagy, hogy forrás tört fel a föld alatt, az repedezteti már. a falakat is néhol. Mások az új lakótelepeket méregetik vádló szemmel, mondván: azok alapjai elzárták a talajvíz lefolyásának természetes útját. Vélemény tehát van bőven, válasz azonban nincs. Leg­alábbis az itteniek nem tud­nak róla — egyszerű okból. Nem kértek ugyanis magyará­zatot. És ez a furcsa. Tocsog, sőt kötésig áll pincémben a víz. veszélyezteti értékeimet, ottho­nomat. de még csak azt sem kérdezem meg: ugyan mi az oka? —r— Hát, miért kérdeznél.-, természeti csapás ez, nem? — Másnak is ez a baja, ő se tudja, mitől, hát mit csináljak? — Ügyse tud segíteni senki, akkor minek szaladgáljak? Nos, lehet. Lehet, hogy nincs intézményes segítség. Le­het, hogy csakugyan természe­ti csapás és nem felelőtlenség okozza a bajokat. De ennyire érdektelen lenne a magyará­zat? Mi mindenesetre kíváncsiak voltunk. — Hát ilyet még nem is hal­lottam! — döbben meg érdek­lődésünk hallatán Kálmán Lászlóné. a városi tanács mű­szaki osztályának főelőadója. — Miért nem kerestek meg minket? Igazán nem szolgál­tunk rá ilyen bizalmatlanság­ra, aki eddig hozzánk fordult panaszával, gondjával, a leg­messzebbmenőkig segítettünk. Én foglalkozom a mélyépítési ügyekkel, de sem én, sem más nem hallott még érről a ko­molynak tűnő bajról. Látat­lanban nem tudok nyilatkozni az okáról, jelentsék be a lakók az ügyet hivatalosan és azon­nal intézkedünk. LÁM, ÍGY MEGY ez. Ta­nulság bőven volna. Ne firtas­suk tovább, miért ném akar­nak az újtelepiek az arra leg­illetékesebbekhez fordulni gondjaikkal. Kérjük ezúton is a tanács műszaki osztályát: tekintsék e kis tájékoztatónkat akár hivatalos bejelentésnek, és vizsgálják meg a vizes pin­cék ügyét. Intézkedésük bizo­nyára nemcsak az adott eset­re vonatkozóan adhat meg­nyugvást. Visszaállíthatja vagy megteremtheti a bizalmat azokban, akik úgy vélték (ki tudja, milyen keserű tapaszta­latokon okulva): a Hivatal nem segíthet. Segíthet. A. Gy. 4 « A GidaböEcsőde Szigetcsépen

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom