Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-29 / 24. szám
‘x/Úadap 1981. JANUÁR 29., CSÜTÖRTÖK Atlétika Ötszáz nevezés Négy, bemelegítőnek is tekinthető klubverseny után a hét végén kerül sor az első tétre menő fedettpályás atlétikai viadalra, az Olimpiai Csarnokban lebonyolításra kér rülő Budapest-bajnokságra. Csaknem S00 nevezés futott be, s miként a korábbi években, most is lehetőséget kapnak a vidékiek az indulásra. Az is biztos, hogy a 21 budapesti egyesület mellett 23 vidéki klub képviselteti magát a Budapest-bajnokságon, amely egyben lehetőség a február végi fedettpályás Euró- pa-bajnokság részvételi szintjeinek teljesítésére. Tarjám rajt Salgótarjánban ma kezdődik a XVI. téli úttörő-olimpia. Népes mezőny vetélkedik majd, sorukban Pest megyeiek, a dobogókői sí és szánkó döntő legjobbjai. A küzdelmek az eresztvényi sípályán, a Salgó északi lejtőjén zajlanak. Gödi korongosmúlt Vidéki bajnokok is voltak Most kezdődött el a jégkorong OB I B küzdelemsorozata. — néhány újonccal. — A Gödi TK viszont már akkor ott volt a résztvevő sorában, amikor a vidéki bajnokságért mérkőztek a csapatok. Hat évvel ezelőtt a Pest megyeiek hódították el az aranyérmet, amikoris a Dunaújvárossal sorsdöntő találkozót vívtak. Először 5:3-ra kikaptak tőlük, a visszavágón hatszor került a korong az ellenfél hálójába, a gödiek pedig egyet sem kaptak. Ezüst- és bronzérem A következő két esztendőben ezüst, majd bronzérem jutott a gödi együttesnek. AzMa indul a válogatott Hat gól a Népligetben Utolsó hazai edzőmérkőzését játszotta szerdán délelőtt a csütörtökön Argentínába utazó magyar labdarúgóválo- gatott-keret. Az előkészületi 90 percben az NB Il-es Ganz- Mávag volt legjobbjaink ellenfele, a ferencváros népligeti edzőpályáján. A 19 utazásra jelölt játékos közül 18 pályára lépett, egyedül Csapó, a tatabányai középpályás hiányzott, mert ő kisebb betegsége miatt más jellegű edzésmunkát végzett. A 2X45 perces játék alatt hat gólt rúgott a válogatott, egyet sem kapott a havas, csúszós „terepen”. Mezei György játékvezetése mellett a válogatott a következő tizeneggyel kezdett: Katzirz — Szántó, Kerekes, Garaba, Tóth J. — Tatár, Dajka, Zombori — Kiss, Nyilasi, Pölöskei. A második félidőre Katzirz helyére Mészáros állt be, Tóth Józsefet Péter, Garabát Ke- reki. Tatárt Pásztor, Zombo- rit Kardos, Kisst Bodonyi, Pölöskeit pedig Esterházy váltotta fel. Az edzőmérkőzéssel kapcsolatban Mészöly Kálmán szövetségi kapitány elmondta, hogy csak a mozgás miatt volt szükség a játékra, különösebb következtetéseket ezért a látottakból nem is von le. — Argentínában a középpálya és a védelem százszázalékos kialakítása lesz a fő cél — mondta a szövetségi kapitány. — Nehéz ellenfelekkel játszunk, az esetleges vereségek sem törhetnek le senkit- A fontos a csapat kialakításai, a jó formába kerülés. A magyar labdarúgóváloga- tott-keret — 19 játékossal — csütörtökön reggel utazik Dél- Amerikába. Pest megyei autósgyőztesek Most tartották a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség díjkiosztóját. Az 1980. évi, több futamból álló viadalon jó néhány Pest megyei jeleskedett. Az autós Slalomversenyen abszolút sorrendben Zágon Zsolt (Óbuda SE), valamint dr. Majzik Gabriella (Csepel Autó) révén Pest megyeiek végeztek az élen. A terepversenyen Farkas Józsefné (Csepel Autó) lett az első. A rallye-viadalon az 1150 kcm feletti kategóriában: 2. Schöneck, Asztalos, 3. Leitold, Raffinger (óbudaiak). A másodosztály csapatversenyét a 700 kcm-es kategóriában ugyancsak az Óbuda SE nyerte. A slalomversenyen, géposztály szerinti bontásban. 1600 kcm: 1. Zágon (Óbuda), 1300 kcm: 1. Farkas József (Csepel Autó). A nőknél a 700-asok- nál dr. Majzik volt a legjobb. A motorosok eredményei. Motocross, I. osztály. 250 k:m: j 2. Czuni (Kiskunlacháza). 500 kcm: 1. Borka (Kiskunlacháza). A III. osztály elsőségét az abonyi Szabó J. szerezte meg, míg a MAMSZ Kupa győztese a lacházi együttes lett. Minicross. 125 kcm: Finster (Cegléd) és Ivánfi (Tápióbics- ke) volt a leggyorsabb. Innen-onnai © Az UEFA és az Olasz Labdarúgó Szövetség megegyezett, hogy február 25-én a római Olimpiai stadionban Olaszország—Európaválogatoit mérkőzést játszanak. A bevételt a súlyos olaszországi földrengés alkalmával veszteségeket szenvedett klubok megsegítésére fordítják. B Hét gólt kapott utolsó moszkvai mérkőzésén az MTK-VM a szófiai Akademik csapatától. A kék-fehérek, akik eddig jelenlegi tudásuk színvonalán szerepeltek a labdarúgótornán, teljesen összeomlottak a Ny egyelj a Kupa befejező napján, az ötödik-hatodik helyért vívott helyosztó mérkőzésen. © A tenisz Király Kupában Magyarország válogatottja február 4- én Debrecenben játszik helyosztót a kiesés elkerüléséért. Ellenfele Ausztria vagy Finnország csapata lesz. A sorsdöntő találkozó a városi sportcsarnokban 15 órakor kezdődik. g Pénteken utazik Innsbruckba, a műkorcsolyázó és jégtánc EB- re a Magyarországot képviselő két fiatal tánckettős, Remport Gabriella és Nagy Sándor, illetve Pé- terfy Judit és Bálint Péter. után névváltozás történt, legalábbis ami a küzdelemsorozatot illeti. OB I B néven zajlik a viadal, tavalyelőtt második, az elmúlt esztendőben pedig 3. lett a kék-fehér színeket viselő gárda. Mindezt Mikesi Pongrác, a szakosztály technikai vezetője elevenítette fel. Mint már beszámoltunk, jelentős vér- veszteséget jelentett, hogy az együttesből heten az újonc SZÉFET Gomba csapatához igazoltak át. A tapasztalt idősebb versenyzők helyére fiatalokat állítottak csatasorba. Utánpótlásban ugyanis nincs hiány. A nagyközségben népszerű a korcsolyázás, a hokizás. Az egyik bázist a Németh László Általános Iskola jelenti, ahol Bagócsi Sándor testnevelő irányításával készülődnek a fiatalok. A KSI tanítványai Korábban Miklós Károly volt az egyik tréner, de régi vasutas korongozóként ő is a már említett SZÉFET játékosa lett. Így hát Lipcsei Sándor foglalkozik a Gödi TK jegeseivel, Mikesi Pongráccal közösen. Lipcsei, Lengyel Józseffel és Gyulával egyetemben másutt kezdett, a többiek gödi lakosként kaptak kedvet a korcsolyázáshoz. Nem mindennapos megállapodást kötöttek a KSI-vel. | Hét gödi fiatal jár hetente a sportiskolások edzéseire. Ha beválnak, az NB I-es gárda foglalkoztatja majd őket, ha nem jut hely nekik ebben az együttesben, a Gödi TK csapatát erősíthetik. „Névtebn" mezben A játékosok zöme, mint már említettük fiatal, 20—28 esztendős. Ok jutottak szóhoz az idei bajnoki nyitányon is, amely 7:3-as vereséget hozott. „Névtelen” mezben, kékben vagy pirosban lépnek jégre a korongozók fővárosi otthonukban, a Kisstadionban. A szakosztály működtetéséhez a Gödi TK 17 ezer forintot ad, s maguk a játékosok is hozzájárulnak a fenntartási költségekhez. A jégkorong OB I B mai fordulójában az ötös mezőny két Pest megyei csapata találkozik. A Kisstadionban 19 órakor kezdődik a Gödi TK— SZÉFET Gomba mérkőzés. A mostam tél kedvez e szép téli sportnak. Szerte a megyében elsősorban az iskolák udvarát tették korcsolyázásra alkalmassá, s mint hallottuk, az elmúlt esztendőhöz viszonyítva megnégyszereződött a pályák száma. A jégtükör Gödön is sok helyen vonzza a testedzésre, a mozgásra várókat — Reitter — Jól ment a délieknek Az utánpótlás a zöld usztalnál Igen népes mezőny, tíz sportkör 114 versenyzője állt rajthoz Nagykőrösön, a sportotthonban megrendezett megyei serdülő és újonc asztalitenisz-bajnokságon. Minden számban kieséses rendszerben zajlott a verseny, nyolc asztalon, de így is 6 óra hosszat tartott a jól pergő viadal. A színvonal emelkedett a tavalyihoz viszonyítva, s a megye déli részének fiataljai szerepeltek a legjobban. Serdülők Fiú egyéni (49 induló): l. Iván Csaba (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Türei Ferenc (Ceglédi VSE), 3. Szálkái Attila (CVSE) és Pölcz Csaba (Váci Izzó). Páros (22): 1. pölcz Csaba, Balogh Zsolt (Vác), 2. Sánta Zoltán, Kása Zoltán (Nagykőrös), 3. Iván Csaba, Pörgc Zoltán (Nagykőrös) és Türei Ferenc, Varga Attila (CVSE). Leány egyéni (22): 1. Osváth Zsuzsa, 2. Major Klára, 3. Németh Erzsébet (Valaménnyi abonyi) és Peidl Henriett (Dunai Kőolaj). Páros (11): 1. Osváth Zsuzsa, Major Klára, 2. Németh Erzsébet, Tóth Ágnes (abonyiak), 3. Cilige- rida Stella, Jagri Anikó (Vecsés, Abony) és Meggyes Mariann, Bo- zsik Teréz (Tápiószőlős). Üjoncok Fiú egyéni (32): 1. Szálkái Attila, 2. Halmos Attila, 3. Csőke Zoltán (valamennyi CVSE) és Márton Zoltán (Vác). Leány egyéni (11): 1. Verebi Zsuzsa (Dunai * Kőolaj), 2. Jágri Anikó (Abony), 3. Sárkány Mónika (Dunai Kőolaj) és Hargitai Bernadett (Nagykőrös). Nem hivatalos pontversenyben: 1. Abonyi Tsz SK 20,5, 2. Ceglédi , VSE 14, 3. Nagykőrösi Kinizsi 10, j 4—5. Dunai Kőolaj és Váci Izzó » 7 __7 ponttal, 6. Tápiószőlősi KSK ; 1, 7. Vecsési SE 0,5 ponttal. A Ceglédi Vasutas fiataljai jól I helytálltak a Budapest-bajnokságon. A serdülő fiú egyesben Har- czi 3. lett, párosban a békéscsabai Szosznyákkal az oldalán aranyérmet szerzett. Ugyancsak első lett az ifjúsági egyesben Gyura, párosban pedig a miskolci Frónával együtt ezüstérmet szerzett. Sulyok Zoltán Eredményesekor BIRKÓZÁS. A szakmunkásképző intézetek negyedik szabadfogású bajnokságát Szombathelyen rendezték, 25 iskola 180 versenyzőjével. Az ifjúságiaknál Kelemen (Sziget- szentmiklós) első lett súlycsoportjában. GYEPLABDA. A Lőrinci Sportcsarnokban megkezdődött a terembajnokság. Volánbusz—Gödöllői SC 8-4 (2-2). Gödöllői gólszerzők: Bankó (2), Hegedűs, Prutek János. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés. Csepel—Ráckevei Aranykalász 0-0. Az NB I-es csepeliek otthonában ért el gól nélküli döntetlent a megyei bajnokság éllovasa. Sex döntetlené Wijk aan Zee. A hollandiai viadalon a 9. fordulót rendezték meg legutóbb, Sax Gyula világossal döntetlent játszott a svéd Ulf Anderssonnal. A versenyben a holland Sosonko vezet 6 ponttal, Sax a holland Ree-vel 4 pontjával holtversenyben 9—10. Linares. Függőjátszmákat fejeztek be legutóbb, a Ribli—Garcia mérkőzés továbbra is függő. A versenyben a szovjet világbajnok Anatolij Karpov vezet 6,5 ponttal, 2. az amerikai Christiansen 5,5 ponttal, Ribli a harmadik 5 pontjával és egy függővel. Portisch Lajos az argentin Quinterossal holtversenyben 7—3. Kézilabdázók Nagykőröstől Újpestig Mozgalmas az élet Nagykőrösön, a Toldi Miklós Szakközépiskola tornatermében. Hétköznap a diákok tornaórája zajlik — képünkön az I/a. osztályosoké —, vasárnaponként pedig a kézilabdázók kupaviadala Bozsán Péter felvétele Több teremtorna mozgósítja a Pest megyei kézilabdacsapatokat. Nagykőrösön a nők is bekapcsolódnak a Toldi Kupa küzdelmeibe, ök kétszer húszperces mérkőzéseket játszanak, míg a férfiak, akik most a második fordulón jutottak túl, kétszer 25 percet. Férfiak Albertirsa—Ceglédi 203. sz. DSK 21-20, Karatetétleni SE—Ceglédi Mezőgazdasági DSK 24-12, Ceglédi Üttröszt KÖZGÉP—Nagykőrösi Toldi DSK 16-13. A legtöbb gólt. nyolcat, Budai (KTSE), valamint ivády (Toldi TSK) szerezte. Nők Ceglédi VSE—Ceglédi Egészség- ügyi DSK 19-2, BACSÉP (Kecskemét) —Lajosmizse 17-8, Hemád— Nagykőrösi Toldi DSK 11-8. A legeredményesebb két Játékos 7—7 góllal: Törőcsikné (CVSE) és Peszmet (BACSÉP). A férfi A-csoportban a BACSÉP, a B-ben a Karatetétleni SE, a nőknél a Ceglédi VSE vezet. Az újpesti viadal legújabb eredményei. Nemzetközi férficsoport. A Solymár mindhárom találkozóját megnyerte, a szlovák Nővé Záimky (28-17), a Sturovó (20-19), valamint a Nove-Sady (36-14) ellenében. Férfi A-csoport: Főtaxi—Csepel Autó 28-24, Csepel Autó—Gépelem 33-23, Ganz villany—Táplóvölgye 26-11, Pécel—Siketek SC 33-20, EL- GÉP—Erdőkertes 24-20. Női A-csoport: Láng Vasas—Erdőkertes 14-9, Tóalmás—Gépelem 10-5, Tóalmás—Vecsés 16-7, Tápiö- völgye—Hermes Afész 24-12, Tápió- völgye—Gyógypedagógiai T. 15-13. A Pest megyei Tanács V. B. Hivatala keres napi ,8 órás elfoglaltsággal képesítés nélküli szakácsnőt, négyórai munkaidőre felszolgálót, nyolcórai munkarendben délelőtti műszakra vízszerelőt és udvari segédmunkást. Jelentkezés személyesen: Bp. V. kér. Városház u. 7. A CEMENT. ÉS MÉSZMŰVEK VÁCI GYABA (DCM) FELVÉTELT HIRDET 1 fő részére emelőgép ügyintézői munkakörbe. A munkakör ellátásához gépipari technikumi vagy gépipari szakközépiskolai végzettség szükséges. Fizetés a gyár kollektív szerződése szerint. Jelentkezni lehet a gyár személyzetlés oktatási osztályán minden nap 7-től 12 óráig. Boltvezetőt« boltvezető, helyettest, önkiszolgáló pénztárost, karbantartó segédmunkást felveszünk. Jelentkezés: Józsefváros, Közért Váll. VI., Nép- köztársaság u. 14. munkaügy. A Veresegyház Nagyközségi Tanács V. B. Építőipari Költségvetési Üzem felvesz 2 fő központi fűtés szerelőt, 1 fő villanyszerelőt, 1 fő autószerelőt. Je- letkezés: Veresegyház, Sport u. 4. Tele- fon: Veresegyház 46. Közgazdasági egyetemet vagy pénzügyi számviteli főiskolát végzett fiatal szakembereket keresünk számviteli, pénzügyi területre. Nagy perspektíva 1 Jelentkezés a Magyar Szénhiurogénípari Kutató Fejlesztő Intézet címére kérjük beküldeni, Százhalombatta, Pf. 32. A Budapesti Húsipari Vállalat felvételre keres a Dunakeszi Hűtőházba húsipari- és raktárosi gyakorlattal rendelkező húsipari megbízottat. Lehetőleg dunakeszi vagy Dunakeszi környéki lakost. Jelentkezés: Budapesti Húsipari Vállalat termelési és kereskedelmi igazgatóhelyettes titkársága Budapest IX., Gubacsi U. 6. fszt. 1097. Felvéielre keres a Dél-Pest megyei Cipész Szövetkezet kisüzemi vagy kézműipari gyakorlattal rendelkező műszaki vezetőt. Jelentkezni lehet: Cegléd, Rákóczi út 3. sz. alatt, vagy a ll—674-es telefonszámon. 400 n.-öl telek eladó alappal és építőanyaggal. Érdeklődni lehet: Táplószele, örhegy u. 27.___________ Családi ház sürgősen eladó. Vaigel, Gödöllő, Isaszégj út 40. _______ Jó állapotú Agria ülő- garnitúra eladó. Érdeklődni egész nap: Budaörs. Ifjúság útja 18. IV. 15.____________ Keresek házat vagy régi villát Budapesten vagy környékén. Czí- neee. Göd. Pf. 3. 2131. Kétszobás, gázfűtéses. összkomfortos, kertes lakás, garázzsal eladó. Érdeklődni lehet szerdától szombatig 5—7-ig: Nagykőrös III.. Újvilág u. 6. Vidékieknek! Nyelvtanítás 80 forinttól havonta levelezéssel, angolul. németül, franciául. oroszul, olaszul, spanyolul. telefone- tikusan (835—761) Doktor Farkas, külföldi diplomás szaktanár, Budapest, Tábornok huszonegy. 1149. K 3-as paradicsom, fehérözön paprika, saláta. zeller és egyéb palánták cserépből kaphatók. Előjegyzést felveszek. Budafok, Ady Endre u. 91. 1221. 'Kovács. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! Fontos értesítés magónfavaroztatéknab Budapesten és Pest megyében, rögzített vagy billenő rakfelületű tehergépkocsijainkkal - a Tefu-taxik kivételével a hét minden napján 14 óra utánra, szombaton és vasárnap egész napra, éjszakára is 30%-os díjkedvezményes fuvarozást vállalunk Bővebb felvilágosítás és megrendelés: Pest megyében: Százhalombatta, Erőmű u. 3. Szentendre, Dózsa György u. 9. Budaörs, Rákóczi út 40. Pilisvörösvár, Fő u. 35. Érd, Diósdi út 3. Szigetszentmiklós, Csepel Autógyár 9. sz. kapu. Cegléd, Külső Körösi út 12 035. hrsz. Nagykőrös, Szurdok dűlő 3. Nagykáta, Jászberényi út 1. Monor, Petőfi u. 1. Dabas, Vasút u. lő. Kiskunlacháza, Rákóczi út 20. Gödöllő, Dózsa György u. 65. Vác, Deákváii fasor 6. Aszód, Pesti út 25. TEFII VOLÁN 1. SZ. VALLALAT i