Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-09 / 7. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ülést tartott a A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Felhívta a minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg az országgyűlés decemberi ülésszakán elhangzott és meg nem válaszolt képviselői javaslatok megvalósításának lehetőségét és Minisztertanács arról tájékoztassák az országgyűlés elnökét, valamint az érdekelt képviselőket. A kormány elfogadta az Országos Közművelődési Tanács és az Állami Ifjúsági Bizottság együttes tájékoztatóját a közművelődési törvénynek az ifjúság körében történt eddigi végrehajtásáról és a további feladatokról. feflesztés — beruházás sféikiSi XXV. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ara 1,40 forint 1981. JANUÁR 9., PÉNTEK Safcrf erőből többet Jól alakultak a tsz-beruiiázások Bár még nem véglegesek az adatok, Pest megye mezőgazdasági termelőszövetkezeteiben a tervezett 1 milliárd 886 millió forint értékű beruházás helyett 2 milliárd 157 millió forintos beruházás valósul meg. Ez lényegében azt jelenti, hogy az összeg a tavalyelőttivel azonos szinten marad. Lényeges különbség, hogy tavaly több volt a saját forrás, mint az azt megelőző esztendőben. Az előzetes tájékoztatás szerint a Pest megyei szarvasmarhatartás épületei 1844 férőhellyel, a juh- tartásé 7280, a baromjitartásé pedig 15 ezer 100 férőhellyel gyarapodtak 1980-ban. Jelentős mértékben nőtt a hűtőtároló befogadóképessége, 258 hektáron telepítettek gyümölcsöt. Jó néhány beruházás éppen nagyságrendjénél fogva áthúzódik 1980-ról. így a ráckevei Aranykalász Tsz hűtőházépítése, amely 270 millió forintba kerül és a teljes hűtőtér 6 ezer tonna áru befogadására lesz képes. A termeléstől a feldolgozásig a teljes vertikumot hozza létre a vecsési Ferihegy Tsz, zöldségfeldolgozó üzeme és hűtőháza. Az energiahordozók árának állandó emelkedése, az olajtüzelésű szárítók alkalmazásának magas költségei egyre több közös gazdaságot késztetnek arra, hogy változtassanak kukoricatartósítási technológiájukon. így egyebek között a dunavarsányi Petőfi, a pátyi Zsámbéki-medence, a dabasi Fehér Akác, a hernádi Március 15-e és a ráckevei Aranykalász tsz rendezkedik be az idén nedves tárolásra, építenek speciális gabonatárolókat. Az elmúlt esztendei beruházásokkal kapcsolatosan elTegnap először Villanymozdony a Déliben Tegnap délelőtt kigördült az első villamos vontatású szerelvény a Déli pályaudvarról. Igaz, a nagykanizsai vonat -már Kelenföldnél gépcserére szorult, mert ez a vonal még nincs villamosítva. Ennél furcsábbnak tűnhet azonban, hogy a Kelenföldi és a Déli pályaudvar közötti 3,6 kilométeres szakaszt miért nam látták el eddig áramot adó felsővezetékkel? Elsősorban azért, mert a két pályaudvar közötti, 378 méteres alagutat, 101 éve, 1880-ban építették, s ennek korszerűsítése technikai nehézségekbe ütközött. Most 40 centiméterrel lesüllyesztették benne a vágányokat, hogy fenn biztonságosan elhelyezhessék a 25 ezer voltos távvezetékeket. A nedves falakat osztrák importból származó műanyaggal borították be, nehogy balesetet okozzon a nagyfeszültségű áram. Ugyanakkor a tetővilágítás helyett az alagút oldalán helyeztek el világítótesteket, hogy az oldalvilágítással növeljék a biztonságot. A korszerűsítést 1980. februárjában kezdték, s 37 millió forintba került. Ehhez 13 millióval járult hozzá az Országos Energiagazdálkodási Hatóság. Ugyanis a beruházás 2 és fél év alatt megtérül; lévén, hogy ezután 8,5 kilométerrel rövidebb lesz az út Budapesttől Hegyeshalomig — a villamos vontatás pedig lényegesen olcsóbb, mint a dízelüzemű — arról nem is szólván, hogy a Keleti pályaudvart és Kelenföldet nagymértékben tehermentesíteni lehet. A Déli pályaudvarig vezető szakasz és az itteni 12 vágány fölött összesen 21 kilométernyi felsővezetéket feszítettek ki. Január 18-tól innen indítják a Lover és a Ciklámen expresszvonatokat, s még néhány személy- és gyorsvonatot is villamos mozdony húz ki a Déliből. Nagyobb változásokra az új menetrend érvénybelépésekor lehet számítani. P. J. mondható, hogy azok lényegében időarányosan valósultak meg, V. B. Konténerújdonságok Vásrol * Profofípusok, kísérBe#§ gyárfás Í9&t-hen A Magyar Hajó- qs Darugyár váci gyárában évek óta készülnek a korszerű áruszállítás eszi tözei, a konténerek. Mivel az általános rendeltetésű acéldobozok világpiaci helyzete — elsősorban a küGazdaságpolitikai feladataink Faiuvé&i íssgos előadása a Pest megyei pártbizottságon Látszólag ez a kép bárhol készülhetett volna, hiszen hazánkban már meglehetősen elterjedt a villamos vontatás. Am a Déli pályaudvarról ez a villanymozdony húzta ki az első szerelvényt. Barcza Zsolt felvétel* Faluvégi Lajos, az aktlvaülés előadója, mellette Cservenka Ferencné és dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke. Tegnap délután az MSZMP Pest megyei Bizottságának szákházában aktívaülést tartottak. A több száz érdeklődő számára Faluvégi Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke méltatta a VI. ötéves tervről, illetve az idei tervből ránk váró feladatokat. Részletesen elemezte a gazdaságpolitika fő vonatkozásait, a gazdasági életre ható külső és belső tényezőket, azokat az eredményeket, amelyek lehetővé teszik további fejlődésünket. Faluvégi Lajos a nagy tetszést kiváltó előadásában különösen a gazdasági tervek végrehajtásának politikai jelentőségét, a politikát megvalósító ember szerepét hangsúlyozta: csakis a terveket jól ismerő, azokat értő dolgozók összefogása, cselekvő egysége lehet sikereink záloga. Az aktíván Cservenka Ferencné, az MSZMP Közoonti Bizottságának tagja, a Pest megyei Pártbizottság első titkára elnökölt. lönböző, távol-keleti országok alacsony munkabér-hányaddal készült konténereinek következtében — a túlkínálat jegyeit mutatta, a magyar konténergyártók érdeklődése a speciális kivitelek felé fordult, amelyek iránt minden piacon nagy az érdeklődés. Mint Takács Imre, az MHD váci gyárának igazgatója elmondta, 1981-ben kétirányú fejlesztő munkát tűztek célul maguk elé. Egyrészt különleges konténerek új típusaival kívánnak jelentkezni, másrészt olyan, konténer jellegű, illetve ezek gyártósorain előállítható szállítóeszközök szerepelnek programjukban, melyeket beruházások nélkül tudnak előállítani. Az idei év újdonságai közé tartozik a rozsdamentes acélból készült tankkonténer, melyben savak, lúgok, vagy éppen borok szállíthatók. Ezek iránt igen nagy az érdeklődés mind bel-, mind pedig külföldön, s már tőkés exportra vonatkozó megrendelés is van a gyár birtokában. A megrendelés azonban még nem azonos a szerződéssel: az üzleti tárgyalások során még az új típus árában is meg kell egyezni. Szintén új fejlesztés lesz az 1981-ben megjelenő hűiőkon- téner, mely iránt több belföldi felhasználó, köztük a nemzetközi fuvarozást végző Hunga- rocamion is érdeklődik. Kedvező eladási lehetőségek mutatkoznak a különleges, 2—5 köbméteres szemétszállító konténerek területén is. Ezeknek — az előzetes piaci információ szerint — Dániában és az NSZK-ban lenne jó eladási lehetősége, akár több ezer darabra is. Bár nem konténer, de ahhoz igen hasonló, s főleg ugyanúgy gyártható az a speciális teherautó-felépítmény, melyre szintén tőkés cégtől van 100 darabos próbarendelésük a váciaknak — a végleges szerződés megkötése az árak függvénye még itt is. Nehezíti a kérdést, hogy a nemzetközi fuvarozási költségek emelkedése miatt a nagy térfogatú konténerek szállítása sokszor csaknem annyiba kerül, mint maga a konténer, így erre is megoldást kell ta- lálniok. W. B. Apró Antal Berlinbe utazott Apró Antal, az országgyűlés elnöke Horst Sindermann-nak, a Népi Kamara elnökének meghívására csütörtökön a Német Demokratikus Köztársaságba utazott. Eszmecserét folytatnak a két törvényhozó testület együttműködésének fejlesztéséről. Az elutazásnál jelen volt Dieter Zibelius, az NDK budapesti ideiglenes ügyvivője. ^ chilei párt évfordulóján Megemlékezés Budapesten A Chilei Kommunista Párt i megalakulásának 59. évfordulója alkalmából tegnap Buda- I pesten — a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában —* megemlékezést tartottak a hazánkban élő chilei hazafiak. Az ünnepségen beszédet mondott Tomas Solis, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, és felszólalt Kovács Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Az uj ev, s egyben az uj tervidőszak kezdete_sok üzemben járt együtt a termékszerkezet egy részének módosításával, eddigi tevékenységük részbeni átalakításával. A Csepel Autógyár Lapplander- gyáregységében 1931 beköszöntése azonban nemcsak néhány változást jelentett, hanem gyökeresen új feladatokat hozott magával — olyany- nyira, hogy még a gyáregység neve is megváltozott. Mint arról annak idején már beszámoltunk, tavaly befejeződött a Csepel Autó és a Volvo közötti kooperációban készült Lapplander terepjárók gyártása, s így a korszerű, magas műszaki színvonalon dolgozó üzemrész számára új feladatokat kellett keresni. Egy ideig szó volt egy kis, áruterítő tenerautó kooperációs gyártásáról a jugoszláv Zas- tava céggel, majd megszületett a döntés: az eddigi Lapp- lander-üzemben — melynek új neve egyedi gyártó gyáregység lett — speciális, kis sorozatú padlóvázak és tehergépkocsik készülnek majd. Mint Bruzsa Mihály gyáregységvezető elmondta, olyan, különleges kivitelű alvázakat és teherautókat fognak előállítani, melyeknek darabszáma már meghaladja a kísérleti gyártás méreteit, de még nem éri el azt a sorozatnagyságot, ami a járműgyári termelést gazdaságossá tenné. Első feladatuk az Ikarus által az USA-ba szállítandó autóbuszok alvázainak legyártása, Az év végéig több mint 10 ezer különböző típusú városi és távolsági autóbuszalvázat gyártanak Szigetszentmiklóson. aknák kialakítása. A munkák nagy részével az első negyedév végére elkészülnek. Az ily módon teljesen megújuló gyáregységben a padlóvázak mellett a D—750-es típusú tehergépkocsik speciális változatait is gyártják majd, maximum 20—30 darabos sorozatnagyságig. A különleges feladatokra készülő üzemanyagszállító, halszállító, erdőgazdasági járművek a második negyedévtől szerepelnek majd az egyedi gyáregység programjában. Weyer Béla melyek részben már elkészül tek, részben pedig most folyil az alkatrészek és vázelemei előállítása. Az új gyártmányokhoz teljesen át kell alakítani a gyáregységet. Már a múlt év utolsó két hónapjában hozzáláttál a Lapplanderek speciális gyártóberendezéseinek lebontásához, s a csarnok átrendezéséhez. Jelenleg az új termékek még nem végleges helyükön készülnek, hiszen ezzel egyidejűleg tovább folyik a munkahelyek áttelepítése, a darupálya átépítése, szerelőASkotó együttműködés Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára tegnap a népfront székházában találkozott a Magyarországi Nemzetiségi Szövetségek főtitkáraival. Tájékoztatást adott a népfrontbizottságokat újjáválasztó gyűlések eddigi tapasztalataitól és a Hazafias Népfront VII. kongresszusának előkészületeiről. A beszélgetés során örömmel állapították meg, hogy megnőtt a nemzetiségi lakosok közéleti érdeklődése és aktivitása, erősödött a magyar és a nemzetiségi dolgozók barátsága, a szocialista társadalom építésében való becsületes, alkotó együttműködése. KÖZELET Aczél György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese csütörtökön a Parlamentben fogadta Damdinzsavin Majdart, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának első elnök- helyettesét. a Tudományos és Műszaki Állami Bizottság elnökét, aki Szekér Gyulának, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének meghívására a magyar—mongol tudományos-műszaki együttműködés időszerű kérdéseinek és jövőbeni feladatainak áttekintése végett tartózkodik hazánkban. i A lappiafídler esfóíiaS íS® © ^lO O jr rr B B ® ■ B Speciális jármüvek kis ssruzatiai