Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-05 / 3. szám
1981. JANUÁR 5., HÉTFŐ Telep téli esőzésben ...és születtek borjak is számosán Az év elején a tehenészetben A két csahos pumi csak nem tágít a sorompótól, ahol állok a zuhogó esőben. A pilisvörös- vári tsz szakosított szarvasmarhatelepének bejárata előtt — a háromnegyed órás gyaloglás után nem éppen jókedvűen — bebocsáttatásra várok, vagy legalábbis arra, hogy valaki megszabadítson a hamis ebektől. Közben van elegendő Idő elgondolkodni, ha nem is éppen filozófiai kérdéseken, azon mindenesetre, létezik jobb közlekedés is a világon, mint ide esőben, hóban naponta kikerékpározni. A telep dolgozóinak egy része ugyanis így érkezik munkahelyéire és távozik onnan. Ügy látszik azonban, a tehenészeti telepek eléggé makacsul ragaszkodnak ehhez a járműhöz. E sorok írója jó tíz esztendővel ezelőtt szintén biciklivel karikázott január elsején a behavazott országúton egy hasonló rendeltetésű farmra: 1968 telét mutatta akkor a naptár. A 20 fokos hidegben befagytak a vízvezetékek, a gondozók szalmát gyújtottak (!?) a csapok tövében, s jobb híján káromkodtak egy sóst az új év első napján. ^ Rosszkedvű emberek? Hogy azóta mennyit változott a helyzet, ezt megtudni kerestem fel a megye legkorszerűbb telepeinek egyikét szombaton, a korai sötétedésben. Annyi mindenesetre nyilvánvaló volt előre is, az állatokat etetni, fejni kellett a hosszúra nyúlt ünnepnapokon is. A borjak világrajövetelét sem lehetett december vége— január elejéről csöndesebb napokra átprogramozni. Az elmélkedést egy közeledő szekér látványa szakítja meg. A bakon ülő idősebb férfi látva tanácstalanságomat, a műszakvezetőért, Kiss Imréért kiált, akivel együtt végre beléphettem ebbe a hatalmas, élő tejgyárba. — Jobb időt is választhatott volna magának — fogad némi bosszúsággal a hangjában a megtermett ötvenen túli műszakvezető, s nem elsősorban az esőre, locspocsra érti a célzást. — Fáradtak, idegesek az emberek. Sok volt ez szilveszter óta. Aligha hiszem, nagy kedvük lenne társalogni munka után — magyarázza. — Majd csak találunk valami módot egy kis beszélgetésre — biztatom, bár érzem, kísérőmnek igaza lehet. — Menjünk előbb a fejőházba, ott valamivel köny- nyebb lesz szót váltani a dolgozókkal — mondja kissé enyhültebben Kiss Imre. Bokáig érő sáron, rejtélyes korlátrendszeren jutunk el a kivilágított fejőrészlegbe. Fekete-tarka jószágok állnak békésen egy akna két oldalán vascsövek közé préselődve, mialatt ügyes készülékek szabadítják meg a feszes tőgyeket a tejtől. A fehér folyadék üveglombikokba érkezik és egy központi csövön át hagyja el a helyiséget. Jószág piros csattal — Egyszerre 16-ot fejünk — válaszolja érdeklődésünkre Turbók László, aki 12 esztendeje dolgozik már a vörösvári szarvasmarha-tenyésztésben. — Mindig ilyen kezesek? — tudakolom elismerve magamban e korszerűbb rendszer hatékonyabb voltát. — Egy nyavalyát. Itt is ugyanúgy be kell törni az elő- hasi üszőket, mint a hagyományos telepeken. Ezt leszámítva, persze könnyebb a dolgunk. — És újévkor? — Nagyobb baj nélkül meg- úsztuk. Keltünk, mint máskor, hajnali 3-kor. Felöltöttük a munkaruhát és 4 órakor megérkezett a piros bokacsattal az első csapat. — Díszítik is a teheneket? — Meghiszem azt. A legszebbek — a legtöbb tejet adók! — piros műanyag csatot kapnak a lábukra, aztán érdemük szerint kéket, sárgát, fehéret, a többiek. Ez segíti a mi munkánkat, és kizárja, hogy összekeveredjenek a különböző csoportok. — Valaha a tehenészekről az a hír járta, nem vetik meg a bort. S hát szilveszterkor... . — Egy-két pohárral most is megittunk, de nézzen körül! Ez már nem a régi világ. Azelőtt egy emberre vagy 15 jószágot ha rábíztak, egy vasvillát, s jó esetben egy fejőgépet. Most naponta kétszer ,->320 jószágot látunk el Bo- hovics Lajos és Mikula László társammal. Az elektromos vezérlésű berendezés túlságosan sokba kerülne ahhoz, hogy megérné kapatosán munkához látni. Éjfél előtt zörgettek Jurek János ellető szilveszterét ugyancsak megkeserítette az egyik vemhes tehén. Éjfél előtt valamivel zörgettek náluk — a telephez közel lakik —, jöjjön, mert szükség van rá. Az ellés rendben lefolyt: újabb egészséges borjúval gyarapodott az állomány. Karácsonykor egyébként 11, a mostani szilveszteri-újévi napokon 7 tehén ellett meg. Az ünnep szót hallva Jurek János csak legyint. — A fene ette meg az egészet — tör ki belőle az elkeseredett hang. — Mióta csinálja? — kérdezem a dühös fiatalembert. — 15 éve — válaszolja, s mintha némi ellentmondásba kerülne önmagával. — Szereti ezt a munkát? Korán jött a jégturzás A korán beköszöntött tél, majd az erre következő enyhe, szeles idő, korai jágíurzást idézett elő a Balatonon. A befagyott magyar tenger mellett üdülők ritka természeti szépségben gyönyörköd hettek. — Hát lehet ezt enélkül eny- nyi ideig vállalni? — felel kérdéssel a kérdésre. Mester és tanítványok Az esti műszak lassan vége felé jár. Akiket a legközvetlenebbül ért a mai kiadós esőzés, a takarmányosok és traktorosok — Nick Mátyás, Petrányi Miklós, Somogyi Ferenc, Perényi Gyula, Kovács János, Gál Sándor — már hazamentek. A fejőházban is az utolsó csoportot hajtják föl az emberek. Kiss Imrével, akit két esztendővel ezelőtt, mint fizikai munkást ismertem meg, még leülünk az irodában néhány percre. Elmondja, hogy a január elseje elég izgalmat hozott. Az orkánszerű szél letépte a vezetékeket, rohanhatott a villanyszerelőért, indítaná be az aggregátort. (A telepnek mielőbbi áramra volt szüksége!) Nem panaszkodik, de nem is örül mindig mostani beosztásának. — Éjjelente is a számokkal vergődöm. Mostanában nagyobb idegfeszültségben élek, több a felelősség — ad hírt sorsának alakulásáról. — Az emberek? Azokkal megvagyok. A legrégebben én dolgozom itt, és korra is a legidősebb vagyok közöttük. Hallgatnak rám. Akad jó néhány gondozó, akit én tanítottam meg a szakmára ... Indulunk. Még néhány fontos közlendő a portásnak, és elköszönünk a teleptől. — Hát majd jó néhányszor körbejárok, hogy ne legyen semmi baj az éjjel — szól utánunk az ajtóból az őr. Az esti műszak 4500 liter tejét megkezdte hűteni az óriás acéltermosz, hogy másnap útnak indulhasson a törökbálinti feldolgozónak. ★ Késő este bőrig ázva, átfagyva érkezem haza. Tejet forralok. Bosszankodom, hogy csak fél litert vettem, és reggelre már nem marad. Szerencsére közel van az ABC ... Valkó Béla Ha támad a virus Türelmesen kanyargó, hosszú sor Türelmesen kanyarog a sor a monori, főtéri gyógyszertárban. A „taksánál” — az első megállónál — az árakat írják a receptre, aztán a pénztár következik, végül a gyógyszerkiadó. Humoreszkek bő forrása a háromszor sorállás, pedig csak el kellene képzelni: mi is lenne, ha a kígyózó sor valamennyi tagjának egy-két kapkodó gyógyszerész számolna, pénzt venne el és adna vissza, gyógyszereket adagolna és tanácsot adna...? Olajozottan, zökkenő nélkül zajlik a munka a gyógyszertárban. Ezt látja a kívülálló — de így van ez „belül” is. — Forgalmunk sokkal több, mint ennek előtte bármikor — mondja Fekete József járási főgyógyszerész, a gyógyszertár vezetője. Azt is hozzáteszi: — Ez a forgalom azonban nem mérhető forinttal, hiszen végül is egészség- ügyi intézmény vagyunk ... Rövid lista Ez a meghatározás megköveteli és garantálja is a pontosságot. Most az influenzás, megfázásos időszakban sem engedhető meg kapkodás, türelmetlenség, bár tulajdonképpen ok sincs rá. Közvetlen, jó kapcsolatot épített ki a gyógyszertári kollektíva a rendelő- intézet orvosaival, szakorvosaival. Akiket érint, mindig tudják, milyen gyógyszer a hiánycikk, mi kapható helyette. Fekete József rövid listát mutat: a sok száz gyógyszer közül elenyészően kevés, ami éppen nincs, de a hiánycikkek mellett is piros csillag jelzi: a legközelebbi szállításkor várják érkezését. — Sokan nem tudják, hogy jogunk van ahhoz, ha valakinek három dobozzal ír fel az orvos abból, amiből éppen kevés van, mi csak egy dobozzal adunk ki. A gyógyszer- rendelésnél egyébként az az általános, jiogy 10—30 napi szükségletet ír fel az orvos, a recept érvényességi ideje egy hónap.' Ha háromszor ismételhető, akkor három hónapon belül négyszer lehet kiváltani. Azért mondom ezt el, mert gyakran előfordul, hogy méltatlankodva lobogtatják a márciusi receptet december elején: hiszen ez még csak egyszer került kiváltásra...! S ilyen esetekben vitatkoznunk is kell. Teakeverékek A vita — szerencsére — kevés. Annál több a jó tanács, az eligazító szó. A gyógyszer- tárban dolgozó szocialista közösség igyekszik eleget tenni, a hármas jelszó — a szocialista módon élni, tanulni, dolgozni —■ jegyében vállalt tennivalóinak. Nem fordulhat elő például, hogy az általuk készített gyógyszerekből az ellenőrző szakfelügyelő csak „megfelelő” minősítéssel ellátott mintát vegyen — évek óta első kategóriások a patika orvosságai. — Egészségnevelő munkánkra is nagy hangsúlyt helyezünk. Postaládánk, amelyiket azért helyeztünk ki, hogy a hozzánk fordulók olyan kérdéseket is feltehessenek, amiket írásban szívesebben mondanak el — ritkán üres. Segítünk tudásunkhoz mérten, minden igyekezetünkkel. Vagy hogy egy másik példát is említsek: előtérbe helyeztük a gyógynövényeket. Nem beszélünk rá senkit, hogy feltétlenül használja ezt vagy azt a gyógy teát, A gyógyszertári kollektíva bevezette a lépcsőzetes munkakezdést: a kisgyermekes anyák fél órával később kezdik a munkanapot. Segítenek a járás gyógyszertáraiban, ha szükség van rájuk, s — többségük TIT-tag lévén — a növényvédő szerekkel kapcsolatos ellenőrzéseket, segítség- nyújtást is vállalnak. Az országban egyetlenként vesznek fel, s továbbítanak üzeneteket az ügyeletes állatorvosokhoz, s egyik legutóbbi vállalásaik közé tartozik az is, hogy az MHSZ autóvezetői oktatásainak fontos kiegészítéseként elsősegélynyújtó tanfolyamokat tartanak — s tartanának még többet is, ha időben jeleznék nekik a kérést. Nem mindegy... A főtéri gyógyszertárban zajló munkáról sokat beszélni lehet — de eleget aligha Hiszen ez a munka szinte mindennap érint mindany- nyiunkat — ezért nem lehet mindegy, hogy kik és hogyan csinálják... K. Zs. Új diabetikus termékek A Dunakeszi Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyárban az év még hátralevő heteiben a legfontosabb teendők közé tartozik, hogy minél több diabetikus befőttet, szörpöt és dzsemet állítsanak elő. Sági Lajos, a gyár igazgatója elmondta: hazánkban egyedül a dunakeszi gyár állít elő a cukorbetegeknek ilyen jellegű termékeket. Tavaly a negyedik negyedévben kezdték meg a gyártást, így a betegek körében még nem eléggé ismert, hogy hétféle diabetikus befőtt, citrom- és narascsszörp, valamint sokféle dzsanr. kerül innen a kereskedelembe. A gyár idén I ezer 300 tonnányi ilyen termék előállítását tervezi. Később, az igényeknek megfelelően, tovább bővítik a választékot, s a diabetikus termékek előállítását a jelenleginek a háromszorosára akarják növelni. A termékek előállításán kívül igen komoly hangsúlyt fektetnek az igények felmérésére. A termékek előállítását is ennek megfelelően szabályozzák. Városom: Érd Emberek, akikkel találkozol A sofőr köszön. Én is. Beszélgetünk. Tudom, szakmaja szerint bőrdíszműves, azt adta föl az autóbuszvezetésért. Jobb ez így? — kérdezem. Több a pénz — mondja. S mi maradt a mesterségből? A vágy. Néha meglátok egy- egy szép darabot; és formába álmodom, így beszélgetünk., Gyorsabban telik az idő. Pedig nem is hosszú az yt, Érd húszpercnyi járásra van a fővárostól. Túl az autópályán, ott kezdődik a város Doberdónak hívják a helyet. Dombja miatt; vagy lenne vaiami rokonsága a katonadal örökítette, szomorú emlékű olasz harctérrel? Lám, sose jutott eszembe megkérdezni. Taián utóbbi, mintha, csak bizonytalanul őrizné. mint szomorú emlékű múltját a város, ezt a darab földet, hogy megmutassa: ilyen volt. Az ember innen kannástól jár be Pestre, mert úgy a legegyszerűbb, munkából egyenesen hazahozni az ivóvizet. Igyekvő diákkezek petróleumlámpa fényénél bóklásznak a füzet vonala után. Az öregasszony akkor kér kenyeret, ha elmegy valaki az ablaka alatt. Do’oerdó valamikor üdülőterület volt, később építési övezetté alakult át, a telek vásárlásával kaptak biztatást az emberek útra, villanyra, vízre. Ki hívta őket? — hangzik a végső érv. Valóban — ki (vagy mi) kényszerítette, hajtotta, erősítette őket, hogy legújabbkori honfoglalóként fölkerekedve, jöjjenek Szabolcsból, Tolnából, Somogyból? Hogy bábeli városban találjon egymás mellett helyet hódító török kései leszármazottja, szorgos sváb és konok rác; téeszszervezés szégyene elől itt közösbe önként menekülő kecskeméti nagyparaszt, szabolcsi almásember és harminckilencszer haza után induló bukovinai székely. Ki ébresztette bennük a magyar Amerika ígéretét, nemcsak a Károlyiak idején, a filléres földekkel, de negyvenöt után munkát keresve, a fővároshoz húzódva; aztáp hatvan és hetven között újra, hogy hónap múltán ezernyi levél vigye a hírt az otthonmaradottaknak: itt már házunk is van, gyárban dolgozunk és a gyerek Pestre jár iskolába. Újabban hozzátéve a földhözragadtakat megsemmisítő üzenetet: városi népek lettünk. Oft van a bizonyíték a tanács vbtermének falán, a kétéves városalapító oklevél. Hej, de nehéz születés volt ez! Egy ország állt tehetetlen szülőként a kamasz előtt, aki csak nőtt, nőtt és amikor már minden ruháját kinőtte, nem volt más mód, mint fejlettségének megfelelő holmit adni neki. Pedig, mondják, a főváros két kézzel hadakozott, tartva attól, hogy a szomszédjában fölnövő testvérre az övéből is áldoznia kell. Dehogy áldozat ez, igazságos osz- tozás: húszezer. érdi viszi be naponta munkaerejét a fővárosba. Aztán az emberek is, öt városrész (Ófalu, Újfalu, Liget, Postástelep, Tusculanum és Újtelep) öt nagyközségnyi népe is azonmód városi lett — igényében. Város? — húzzák föl ma szemöldöküket. Sárváros — és legyintenek. Igaz: háromszáznyolcvan kilométer útjából huszonöt járható, kétszer háromszáznyolcvan kilométer járdájából a használatra alkalmas még kevesebb. Hiányzik hatvan kilométernyi villany, még egyszer ennyi szennyvízcsatorna, vízvezeték — községnyi területen. A városnak egyetlen bölcsődéje van; tizenegy óvodája, nyolc általános iskolája — kevés. Nem azt kell néznünk, hogy mink nincs — mondja dr. Benussi Silvió, övé a tisztesség: Érd város első tanácselnöke lehet — hanem, hogy az elmúlt időszakban mit fejlődött a város. És így nézve, óriási az az átalakulás, amin Érd átment. Álmodozó ember: áldják vagy átkozzák. Pedig soha eny- nyi út, járda, lakás, nem épült a városban; soha nem avattak ennyi iskolát, óvodát; soha nem kapott ennyi igyekezetei, az egészségügy és sportra ilyen sok soha nem jutott. Soha nem volt pénz sem ennyi: nyolcvanegyre, egyetlen év fejlesztésre szánt összege több, mint néhány éve egy egész ötéves tervé volt. De hát ez az átokváros minden pénzt fölfalna. Ófalunak műemlékvédelem kellene és bolt a bevásárláshoz; Újfalu, a mai központ, bölcsődét, óvodát, iskolát követel a lakótelephez; Parkvárosban gyógyszertár hiányzik. És ami pénzben nem is kifejezhető: Ófalu egyeduralmát, Liget kiváltságát, Tusculanum nevének jellegét, Újfalu köz- pontiságát. Parkváros elvesztett tíz-húsz évét követelné vissza. Akkor leszünk igazán város — mondja Antal Imre országgyűlési képviselő —, ha belátjuk, bármi, • bárhol történjék a településen, értünk történik. Orbán Mihály meg, a parkvárosi járdaépítő azt mondja: Kell, hogy az ember kötődjön egy szűkebb területhez. S ahogy mi Parkvároson keresztül, más Ófalun, Ligeten, Tuscula- numon át tud tenni legtöbbet — Érdért. • Orbán Mihálynak csak igaza lehet: háromszáz méternyi járda erősíti igazságát Parkvárosban. Meg Müller Jánosnak is, aki utat épített Újtelepen. Mennyibe volt az út a népeknek, János? — Egy százasba, meg a munkájukba. — És mennyit ér ma ez az út? — Azt mondják a hozzáértők, egymilliót. Ellentmondásos a város, ellentmondásosak hát emberei is. Ősidők óta itt élők és őslakosok által jöttmentnek mondott idegenek. Eljárók, bejárók és hétvégén ki járók. Útért kilincselők és aszfaltra panaszkodók, vízre várók és meleg víz hiányán fölháborodók. Múlton kesergők és jövőn lelkesedők, hívők és más hitén mosolygók. Kezdeményezők és másra várók, elkeseredők és újrakezdők. Lemondók, kishitűek, lázadók — bizakodók, nagyvonalúak és kitartók. Hangosak és csendben munkálkodók dühösek és béketűrők. Kényelmesek és körmüket igyekezetükben húsukba vájok. Mégis, ők szépítik meg a város születésének gyötrődéseit. Ahogy Méray Tibor párttitkár fogalmazott egyszer, igaz, vigyázzállásos fegyelme nem tűr meg egy kitárulkozást. Most, hogy nem látja, leírhatom: Az emberek a fontosak, akikkel találkozol. Major Árvácska
