Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-01 / 1. szám

Az új esztendő küszöbén, hagyomá­nyainkhoz híven, számvetés készül tár­sadalmi előrehaladásunkról, a megtett útról, az elért eredményekről, a gondok­ról, a legfontosabb tennivalókról. Az 1880-as esztendőre visszatekintve megállapíthatjuk, hogy társadalompoli­tikai eseményekben gazdag évet fejez­tünk be. Tavaly belpolitikai életünk legfonto­sabb aktusaként az MSZMP XII. kong­resszusát tartjuk számon, amely értékel­te az addig megtett utat, s megjelölte azokat a legfőbb feladatokat, amelyeket az elkövetkezendő években, a fejlett szocialista társadalom építésében, előre­haladásunk érdekében meg kell olda­nunk. PÁRBESZÉD A LAKOSSÁGGAL, KÖZÖS ÜGYEINKBEN A további jelentős esemé­nyek közé sorolhatjuk Pest megyében is a képviselő- és tanácsválasztásokat, a szak- szervezeti és a Hazafias Nép­front választásokat. Ezek az események, és az ezek során a lakossággal folytatott széles körű véleménycserék azt tük­rözik, hogy a megyében élők cselekvőén vesznek részt a ársadalmi, a gazdasági, a kul­turális és a közélet alakításá­ban. Kiemelkedő jelentőségűnek értékelj ük,, hogy összességében eredményesen befejeztük az ötödik ötéves tervet. Az or­szággyűlés törvénybe iktatta a hatodik ötéves tervet, és ezen belül hazánk idei népgazdasá­gi tervét is. Az ötödik ötéves terv - be­fejezésével a megyében város­munkában-ma is fellelhető ne­hézkesség. Ennek eredménye­ként bővült a lakóhelyi de­mokratizmus, növekedett a lakosság közügyek iránti ér­deklődése és aktív közremű­ködésé, á társadalmi munkája. A megyei, a városi és a köz­ségi tanácsok, valamint a ta­nácsszervek döntő többsége ma már jól gyakorolja az el­múlt, években hatáskörébe ke­rült nagyszámú szakigazgatási hatósági jogkört, s megfele­lően gondoskodik a tevékeny­ségi körébe tartozó intézmé­nyek működtetéséről, a lakos­ság jobb ellátásáról. engyelországban komoly erőfeszítést igényel az ország előtt álló azdasági és társadalmi gondok megoldása. Képünkön: a Lengyel :gyesült Munkáspárt K5. ponii Bizottságának plénumán Stanislaw Kania első titkár a párt előtt álló feladatokról beszél V közel-keleti térségben a helyzet tovább súlyosbodott az iráni— ’ aki konfliktus miatt. Kénünkön: az iraki tüzérség által szétrombolt ház romja az iráni Dezful városában SEKERESNEK MONDHATÓK Az ötéves terv egyik legna­gyobb eredménye Pest megyé­ben, hogy negyvenkétezer új otthonnal gazdagodtak a váro­sok és a községek. Ez lehetővé tette, hogy 12 ezer család köl­tözhetett, a telepeken meg­épült összkomfortos lakások­ba. Harmincezer család a me­gye különböző településein épített családi házat. A váro­sokban, és nyolc nagyközség­ben. a telepszerű lakásépítke­zés kedvező feltételeket bizto­sított a tömegesebb otthonte­remtésre. Az elkészült épüle­tek többségét fiatal házasok­nak és munkáscsaládoknak juttatták. Ezt elősegítette az is, hogy a munkáslakásépítési kedvez­ményre kijelölt településekéi a vállalatok, több mint há­romezer dolgozójuknak adlak lakásépítési támogatást. A Váci Kötöttárugyár óvodája előtt A , lakótelepi építkezések mellett, hagyományosan is és a jövőben is, megkülönbözte­tett jelentősége van Pest me­gyében is a magánerős csalá­di ház építésének. Ezért a la­kásellátásban, lakásgazdálko­dásban a kijelölt, és építés alatt álló lakótelepek további bővítése, és a kapcsolódó lé­tesítményekkel történő ellátá­sa mellett, a tanácsoknak na­gyobb figyelmet kell fordíta­niuk a korszerű csoportos la­kásépítésre és a családi házak építésére alkalmas közművesí­tett telkek kialakítására. A családiház-építés egyik akadá­lya és a lakosság egyik jogos panasza, a városokban, a nagy­községekben és a községek egy részében is, hogy kevés a családiház-építésre alkalmas terület. pülések ellátását. Jelenleg 74 víztársulat és 14 csatornamű- társulat működik eredménye­sen a megye lakosságának ve­zetékes ivóvíz ellátásában és a csatornarendszerek, a szennyvíztisztító művek kiala­kításában. Kiemelkedő eredményt ér­tünk el a gyermekintézmények fejlesztésében. A tervezett hat­ezer óvodai hellyel szemben, elsősorban helyi forrásokból, összefogással, az üzemek és a lakosság társadalmi munkájá­ból, tizenkétezer hellyel bővült az óvodai hálózat. Ezáltal az óvodáskorúak 73 százaléka ke­rülhetett be ezen intézmények­be. Egész megyénk összefogá­sával értük el, hogy az általá­nos iskolai feltételek javultak, s emelkedett az oktatás szín­vonala. Az összefogás, a gaz­daságos megoldások sokasága, a kezdeményezés tette lehető­vé, hogy o tervezett 477 tan­terem helyett, 813 épült meg. Ezek 32 ezer általános iskolai tanuló számára biztosítanak korszerű oktatási feltételeket. A jelentős túlteljesítés tette lehetővé, hogy az általános is­kolai oktatásban elkerültük a három váltásos tanítás beve­zetését és csökkent a túlzsú­foltság. Tovább gazdagodott me­gyénk közművelődési hálózata. Befejezés előtt áll Gödöllő vá­ros korszerű művelődési köz­pontja, s épül Százhalombatta és Cegléd városok művelődési központja, tovább bővült a múzeumi hálózat is. Javult a megye lakosságá­nak egészségügyi és szociális ellátottsága. Az egészségügyi ágazatban 1572 orvos gyógyít és csaknem tízezer dolgozó se­gíti az egészségügyi intézmé­nyek működtetését. A fekvő­beteg-ellátást elősegítette a váci és a ceglédi városi kórhá­zak ezer ágyassá való bővíté­se. Kerepestarcsán rövid ha­táridővel, nagy társadalmi ösz- szefogással megépült és két éve eredményesen működik, megyénk legkorszerűbb kórhá­za. A fekvőbeteg-ellátást majdnem négyezer kórházi ágy szolgálja a megyében. Ez­zel a váci, a gödöllői és a ceg­lédi térségben magasszínvona­lú orvosi ellátás feltételei ala­kultak ki. A járóbeteg-ellátás több szakrendelő megépítésé­vel és az orvosi körzetek bő­vülésével jelentben javult. FELADATAINK MEGOLDÁSÁT AZ EMBEREK TENNSAKARÁSA SEGÍTI AZ IFJÚ NEMZEDÉK JÖVŐJÉT ALAPOZZÁK ISKOLÁINK Tovább bővült a települések dés ellenére ismert, hogy több közművesítése és a vízvezeték- településen még gondot jelent hálózat. Az ötéves tervben aZ egészséges vízellátás. Ezért mintegy ezer. kilométer vízve- az elkövetkezendő évek egyik zeték épült. Ez tette lehetővé, fő feladata, hogy a regionális hogy a lakosság 67 százaléka vízrendszerek továbbfejleszté- ma már vezetékes vízellátás- sével, újabb víztársulatok lét- ban részesül. A jelentős fejlő- rehozásával biztosítsuk a tele­lj szakrendelők épültek a” ötödik ötéves terv sorén Szent­endre, Vác és Százhalombatta városokban, valamint Mc-nor és Dabas nagyközségekben. A körzetek számának növekedé­sével 2563 lakos jut egy kör­zetre. A lakosság kereskedel­mi ellátottságát az állami és szövetkezeti szektorok, a há­lózat dinamikus fejlesztésével is elősegítették. A boltok és a vendéglők ötvenötezer négy­zetméter alapterülettel növe­kedtek. Végül az új esztendőre ké­szülve, legfontosabb felada­tunk, hogy a nehezebb gazda­sági körülmények között, kö- rültekintő munkával kezdjük meg ez idei tervfeladatok megoldását, a VI. ötéves te: város- és községfejlesztési te: nivalóinak kialakítását, a 1: kossäg széles körű vélemény nek, javaslatainak és akt közreműködésének felhaszn: lásával. A hatodik ötéves terv soré a város és községfej lesztésb« a legnagyobb figyelmet t vábbra is a gyermeküntézmén hálózat fejlesztésére, az égés ségiigyi alapellátás javításár és a lakásépítés és lakásell tás feltételeinek biztosításá indokolt fordítani. Az új esztendő első napi; megyénk lakosságának továl bi boldogulást és sikerekbe eredményekben gazdag, béké boldog évet kívánok. ÖTSZÖR TIZENKÉT HÓNAP TANÚSÁGA ÍRTA: DR. MONDOK PÁL, Á PEST MEGYEI TANÁCS ELNÖKE rel gyarapodott, népessége ma már megközelíti az egymilliót. Dunakeszi és Érd várossá ala­kításával és a nagyközségek, a közös tanácsok számának bő­vülésével, tovább korszerűsö­dött a településhálózat és a fejlődés mai követelményeihez jobban igazodó közigazgatási egységek alakultak ki. A tanácsok közéleti tevé­kenysége, gazdaságszervező munkája az elmúlt években tovább erősödött, s a társada­lomépítő feladatok mai köve­telményeihez jól igazodott. A választások eredményeként népképviseleti, önkormányza­ti, valamint államigazgatási ; tevékenységük tovább szélese­dett. színvonalú működtetésére fönntartására, oktatásra egészségügyi és közművelődés célokra, s a lakossági ellátás- szolgáló egyéb feladatokra több mint tizennégymilliárc forintot fordítottak. Megyénk lakossága az eltel öt év során, további 42 ezer­A tanácslestületek, a tanács­tagok, a tanácsapparátus ered­ményesen járul hozzá a párt politikájának helyi megvalósí­tásához. A tanácsok tevékenységére a pártszervezetekkel, a - Haza­fias Népfronttal, a más tömeg- szervezetekkel, az üzemekkel és a lakossággal való kiter­jedt, széles körű kapcsolat és együttműködés a jellemző. Következetesebb a lakosság tájékoztatásának rendszeressé­ge, az emberek véleményének, javaslatainak kikérése. Csökkent a bürokratikus ügyintézés, oldódott a tanácsi A HATÁSKÖRÖK KISZELESITESEVEL ERŐSÖDÖTT A FELELŐSSÉGTUDAT és községfejlesztésben, a la­kóhelyi ellátásban, sikeres öt esztendőt zárunk. Városaink, községeink tovább gazdagod­tak, szépültek; lakással, köz­művel, sok értékes korszerű gyermekintézménnyel, egész­ségügyi létesítménnyel és ke­reskedelmi hálózattal. Az ötödik ötéves terv so­rán, várodf és községfejlesztés­re; a lakóhelyi ellátás fejlesz­tésére, a tanácsok csaknem tízmilliárd forintot használtak fel, amely az emberek életkö­rülményeit otthonossá, kultu­ráltabbá, kényelmesebbé tet­te. Arányos volt a fejlődés a városok, nagyközségek és köz­ségek gyarapodásában. Lénye­gesen javult a falvak alapellá­tása is. A tanácsok a meglevő intézményhálózat megfelelő

Next

/
Oldalképek
Tartalom