Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-14 / 11. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM 1981. JANUAR 14., SZERDA Sürgönypóznák helyett A földben futnak a távkábelek Mindig éljen minden vonal „A Duna Apatinnál apad.. Délután két órakor mindennap elhangzik a vízállásjelentés a Peíő/i-rádióban. Kora hajnaltól késő éjszakáig tart a műsor, s vannak, akik — váltott műszakban — éjjelnappal hallgatják. A valósághoz hozzátartozik, hogy leginkább nem a jó műsorokra figyelnek fel, hanem arra, ha valamilyen oknál fogva elhallgat a hangszóró. A ceglédi postán az erősítőállomás az Alföld egy jelentős körzetében erősíti az adóállomás műsorát. Közreműködik azoknál a zenei közvetítéseknél is, amelyek például nyaranta a szegedi szabadtéri játékok előadásairól hangzanak el. A ceglédi postapalota .vörös téglás épületének egyik emeleti részét a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság gócüzeme birtokolja. Ide futnak be, s innen haladnak tovább a nagy távolsági távbeszélő-vonalak, a távíró- és telexösszeköttetések. Belföldi és nemzetközi viszonylatban egyaránt fontos posztot töltenek be az ott dolgozók. Munkájukról, feladataikról beszélgettünk Varjú József gócüzemvezetővel. Technikai fejlődés — A gazdasági élet és a közigazgatás napjainkban mind jobban igénybe veszi a távközlési eszközöket. Hogyan tudnak lépést tartani az igényekkel? — A sürgönypóznákon feszülő légvezetékekről régen áttértünk a földbe helyezett távkábelekre. Az utóbbi tíz évben elterjedtek a koax-ká- belek. Ezek lehetővé teszik, hogy egy veaetékpáron egy időben akár 2700 telefonbeszélgetést folytassanak. Természetesen ezekben a kábelekben több érpár fut, s ez már talán jelzi, hogy mekkora forgalom zavartalan lebonyolításáért tartozunk felelősséggel. Egy ország ideggócai ezek a vezetékek, éppen ezért állandóan óvni kell őket. Az országutak mentén haladnak. Fenntartásukat, ellenőrzésüket az általában egymástól hetven kilométerre fekvő városokban létrehozott erősítő üzemek látják el. Ezeket a vezetékeket kétkilométerenként kell erősíteni. Földbe süllyesztett aknák szolgálják ezt a célt, megközelítésük figyelmet követel, mert nagyfeszültségű áram van a vezetékekben. — Gyakran hallani károkozásról. Ilyenkor mi a teendő? — Általában a körültekintés hiánya, az előírások megszegése okoz bajt. Rendelet írja elő, hogy egyes mélyépítési munkáknál engedélyt kell kérni a Postától. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat és a DÉMÁSZ mindig egyezteti velünk talajmunkáit. A városban a legpontosabb közműtérképpel mi rendelkezünk. Ha megkérdeznek bennünket, sok galiba elkerülhető. Ha mégis előadódik valamilyen rongálás, kábelfenntartó csoportunk 6—8 óra alatt elhárítja a hibát. — Az interurbán beszélgetések mind gyakoribbak napjainkban, különösen, amióta a crossbar-központ elkészült, és közvetlenül tárcsázható egy sereg település. Ezen a téren milyen a fejlődés? Pontos közműtérkép — Főleg a fővárost hívják sokan. Tíz Budapest felé menő távhívóvonallal bővítettük a hálózatot, s ezzel már 80 távhívó áramkör működik. Monorról, Nagykőrösről és Nagykátáról ugyancsak köny- nyebben elérhető Cegléd, s innen már a korszerű központ révén könnyebb kapcsolatot teremteni az ország más tájaival. — Megváltoztak az erősítőben is a munkakörülmények. A régi csöves berendezéseket már kiszuperáltuk, ezek sok helyet foglaltak el. Saját magunk építettük be a korszerű, tranzisztoros erősítőket, amelyek kisebbek és kevesebb árammal működnek. A svéd Ericsson cég gyártmányai megbízhatóak, sokat tudnak. Ehhez természetesen nekünk is fejlődnünk kellett. Munkatársaink szaktechnikusok és mérnökök, A szükséges tudnivalók egy részét céltanfolyamokon sajátították el. Szakmailag jól jelkészült, tapasztalt gárda dolgozik nálunk — mondotta Varjú József. Nehéz, de szép szolgálat — Az erősítő üzemben dolgozók jelentős része nő. ök és a többiek hogyan szokták meg a folyamatos éjszakai és ünnepnapi szolgálatot? — Valamennyien a Dózsa György szocialista brigád tagjai vagyunk, s az évek során több alkalommal elnyertük az arany- és ezüstfokozatot. Ami időbeosztásunkat illeti, megszokható. Szinte valamennyien törzsgárdatagok. Csak egy személy dolgozik nálunk tíz évnél rövidebb ideje. Szép ez a szakma, és a szaktársak szeretik a helyüket. Kineveltünk egy sereg fiatal szakembert, ők más városokban hasonló munkát végeznek. A földben futó vezetékek városokat, országokat kötnek össze, megteremtve , a gyors közlés, kapcsolatteremtés lehetőségét. Űk azon varinak, hogy mindig éljen minden vonal, ne tárcsázzon hiába a hívó. T. T. Dél-Pest megye építői Vidéki építkezéseken is dolgoznak is dolgoznak A Dél-Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, melynek Cegléden van a központja, a megye déli részének városaiban és községeiben igen sok építkezésen dolgozik. A vállalat még az ötvenes években Nagykőrösön is kialakított egy kisebb, de nem jelentéktelen üzemet, mely elsősorban a saját építőipari vállalásaihoz szükséges vasszerkezeteiket készíti el, s amellett még vállal más munkákat is. A vállalat nagykőrösi üzemének alapját Pozsár István helybeli lakatosimester jó hírű műhelye adta. Ennek átvétele és bővítése, s az ott dolgozók jó munkája révén évről évre nagyobb népszerűségre tett szert a körösi részleg. Acélszerkezetek Az üzemnek hat esztendeje Dobó Endre a vezetője. A munkákon öt szocialista brigád osztozik, melyek kivétel nélkül elérték az aranykoszorú fokozatot és állandó mun- kaversenyben dolgoznak. Ennek meg is van az eredménye. Alapozzák a sportcsarnokot Sportcsarnok épül Cegléden a strand szomszédságában. Jelenleg a földmunka és az alapozás előkészítése folyik. A képen Pándi Sándor, a VOLÁN 1/11-es Vállalat dolgozója homokot szállít a homokbányából az építkezés területére. Apáti-Tóth Sándor felvétele Psyché és Caddie Hegyes ifjúsági flmapok Január 24. és február 7. között lesznek a Pest megyei ifjúsági filmnapok. A KISZ megyei bizottsága és a Pest megyei Moziüzemi Vállalat ebből az alkalomból közös kiadványt adott ki, amelyet a ceglédi nyomda készített. Ebben közlik a megye valameny- nyi filmszínházának erre az időszakra tervezett programját és rövid filmismertetást adnak. A ceglédi Szabadság Moziban a Psyché és a Vámmentes házasság című alkotást tűzik műsorra. A kamaramozi közönsége a.Caddie című színes ausztrál filmet láthatja. A motoros költséges napja Költséges napként marad Molnár István impregnáló, abonyi lakos emlékezetében 1980. november 23-a. Nem sokkal délelőtt tizenegy óra után, amint épp motorkerékpárral közlekedett, megállították, igazoltatták. Mint kiderült, járművének műszaki érvényeségi határideje lejárt, igazolványai nem voltak rendben, s ráadásul ittasan ült motorra. Mivel az utóbbi két esztendőben szabálysértést nem követett el, ezt méltányolták. Az ittas vezetésért, az igazolvány hiányáért, a közúti közlekedés szabályának kisebb fokú megsértéséért 3 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezték. Abonyban a Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni című új magyar filmet mutatják be, továbbá a Szibériáda című szovjet filmeposzt. r Áramszünet Cegléden, a Széchenyi úti lakótelep jobb villamosener- gia-ellátása érdekében a Dél- Magyarországi Áramszolgáltató Vállalat nagykőrösi üzem- igazgatóságának ceglédi ki- rendeltsége átépítéshez lát. a Széchenyi úti transzformátor-állomásnál. A munkálatok miatt áramszünet lesz január 14-én és 15-én — szerdai, csütörtöki napon — a Köztársaság utca Táncsics és Teleki utca közti szakaszán, valamint a Széchenyi út, Csatorna utca, Kisfaludi és Jókai utca egy szakaszán, amelyet a Köztársaság, a Kishíd és a Perc utca határol. Az áramszünet a Köztársaság utcai tízemeletes házakat nem érinti. Az áramszünet reggel 8 órától délután 18 óráig tart. A munkát végzők a fogyasztók megértését, türelmét kérik. Nemrégiben, amikor az űzőmben jártunk, éppen szállításokkal voltak elfoglalva az ott dolgozók. Hatalmas teherautókra rakták fel a ceglédi Vasipari Szövetkezet épülő Jászberényi úti új ipartelepére szükséges ajtókat és szerelvényeket. A többi gépkocsi a nagykátai boltépítéshez szükséges acélszerkezetekre vált. A rakodás után megkérdeztük, hogy nagykőrösi megrendelésre az elmúlt esztendők során milyen nagyobb munkákat végeztek? Az első félév — A Monori Kefegyár most épülő nagykőrösi játékgyártó részlege épületéhez készítettünk 3 millió forintért vas- szerkezeteket — mondotta Dobó Endre üzemvezető. — A közeljövőben elkészülő gyár építéséhez még ezután is több millió forintot érő vasszerkezetet gyártunk. — A Nagykőrösi Konzervgyárnak tavaly kisebb munkákat végeztünk. Most az év első felére vállaltunk a konzervgyárban nagyobb munkát — Milyen fontosabb munkájuk volt még az elmúlt évben? — Ceglédre az 1-es Volán Vállalat szociális építkezéséhez, a Vasipari Szövetkezet telepének építéséhez szállítottunk szerkezeteket. Dabasra 86 új lakás építéséhez, Gyál- ra iskolaépítéshez vállaltunk vasszerkezeti munkát. — Az 1981. évre vállalt munkáink nagyrészt már kimerítik éves kapacitásunkat. Nemrégiben az akkor még meglevő szabad kapacitásunkat a Bács megyei Építőipari Vállalat kötötte le. Túlteljesítés — Brigádjaink komoly len dülettel vesznek részt a mun kaversenyban. Egyébkén éves tervünket jelentős mértékben túlteljesítettük, s ez lehetővé teszi dolgozóink meg- jutalmazását — mondta elégedetten Dobó Endre üzemvezető. K. L. a személyi számok A városi tanács igazgatási osztálya felhívja a lakosság, figyelmét, hogy aki még nem kapta meg a személyi számát, ne várjon értesítésre, hanem keresse fel a népesség-nyilvántartó csoportot — a városháza földszintjén —, ahol a személyi igazolványba a számot beragasztják. Aranyalbum Könyvet díszít a képíró Szívesen vállalt megbízatások Afféle garabonciás diáknak vélték az albertirsaiak Miklo- sovits Lászlót tíz-egynéhány évvel ezelőtt, amikor a községbe költözött. A fiatal grafikus közöttük érett művész- szé, s azóta kivívta az emberek megbecsülését. Ma már nem menne el a községből, bár felkínálták neki a lehetőséget az ország más tájain is. Stúdió és szakkör Különösen amióta megoldódott a lakásgondja, és jobban érzi, hogy számít rá nemcsak a község, hanem a járás tá- gabb közössége is, szorosabb szálakkal kötődik lakóhelyéhez. Olyan feladatokkal bízzák meg, amelyeket szívesen vállal. Művészként is jó pedagógus és népművelővénával foglalkozik az ifjúsággal és a képzőművészet iránt érdeklődő felnőttekkel. Társadalmi tevékenységét 1980-ban Szocialista kultúráért kitüntetéssel ismerték el. A művelődési házban működő képzőművészstúdiót 1978 óta vezeti. Azóta több alkalommal rendeztek kiállítást az amatőr alkotók munkáiból, s ezeknek jó visszhangja volt. A felnőttek időnként összejönnek, filmvetítéssel kísért esztétikai, képzőművészeti előadásokat hallgatnak. Körlevélben kapnak hírt a pályázatokról, tárlatokról, amelyeken részt vehetnek. A gyerekek lépésről lépésre megismerkednek a grafika különböző ágaival, az otthon is megvalósítható eljárásokkal. Nemcsak technikai útmutatást kapnak, hanem szakirodalmat is. Akit a téma jobban érdekel, a könyvtárban megkeresheti az ajánlott műveket. Az idén az éremkészítéssel és a rajzfilmtechnikával foglalkoznak. Most éppen egy járási pályázatra terveznek többen műsorfüzet-borítót. Az albertirsai stúdiót és szakkört a megyei tanács decemberben ötezer forint juL lomban részesítette eredmí. nyes munkájáért. Ebből eg. sereg fontos anyagot vásárolnak további működésükhöz, többek között olyan színes kerámiadarabkákat is, amelyeket a mozaikkészíté.- titkainak elsajátításához hasznosíthatnak. Miklosovits László az őszszel a nyársapáti klubkönyv- tárbán rendezett kiállítási könyvillusztrációiból. Egy másik alkalommal az albertirsai nagyközségi könyvtárban a szokásostól eltérő író—olvasó találkozó megrendezésében vett részt. Hegedűs Gézát látták vendégül, s ebből az alkalomból kamarakiállítást rendeztek a grafikusművész által A megalázott Babilon című történelmi regényhez készített rajzokból. Grafikai kiadvány A könyvek köntösének tervezője és rajzolója a Móra és a Magvető kiadótól rendszeresen kap megbízatásokat. Két mongol témájú ifjúsági regényhez készített illusztrációkat nemrég, s több elsőkötetes fiatal költő könyvét ékesíti. Megtisztelő felkérés alapján részt vesz a Kner-csalác történetét feldolgozó kiadvány összeállításában. Megkezdődtek annak a grafikai album kiadásának előkészületei, amelyet a Pest megyei Múzeumok Igazgatósága jelentet meg 1982-ben Arany János halálának századik évfordulójára Miklosovits László Arany-illusztrációiból. (A művész néhány éve ezeket a grafikai lapokat a nagykőrösi Arany János Múzeumnak ajándékozta.) A tervek szerint a művészi kiadvány Kercsztury Dezső író é- ircdalomtörténész előszavává' lát napvilágot. Tamasi Tamás ISSN 0133 - 2600 (OslMI Hírlap' Január 3 ÁGYNEMŰ-GARNITÚRÁK, LEPEDŐK, PÁRNAHUZATOK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VARJA KEDVES VÁSÁRLÓIT a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat ceglédi méteráruboítja: Kossuth Lajos u. 1. Különféle ágynemű-garnitúrák, 3 1/2 és 4 szeles 312 Ft-tól 575 Ft-ig Frottírtörülköző, 50x100 cm-es Zsúrabrosz 90x90 cm-es, 118x118 cm-es 70 Ft 56 Ft-tól 81 Ft-ig vtnfífs