Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-11 / 9. szám
m£a If Kzuntm 1981. JANUÁR 11., VASÁRNAP Űn egy kész csapás, asszonyom! Jogdíj? De kérem, az oroszlánnak nincs mit ennie A Vigadó csendesen ereszkedő páternoszterében egy jogdíjügynök mesél. Pardon, csoportvezető, a Szerzői Jogvédő Hivatal zenei jogdíjosztályáról. Nem is olyan régen még kirendeltségvezetőnek szólították. Szó van róla, hogy a jövőben kollégáival együtt osztályvezetői rangra emelkedik... — Egy csoportvezetőnek a Szerzői Jogvédő Hivataltól tekintélye van. Ha vállalati, szövetkezeti vezetőkkel tárgyalunk, nem árt, ha érzik, rangban nagyjából egyenlőek vagyunk. A keresztapát tehát alighanem presztízsnek hívják. Az igazi kérdés persze az, mivel foglalkozik egy csoportvezető fedőnevű jogdíjügynök. — Régen vigalmi adónak hívták, amit kasszírozunk, de ma már ez az elnevezés szinte ismeretlen. A jogdíj tulajdonképpen ellenszolgáltatás, zeneszámok, dalok, versek stb. felhasználása után a szerzőnek járó fizetség. Kosztolányi szerint ez ugyan még pipadohányra sem elég, de ez más kérdés. Mindenesetre, ha egy isten háta mögötti falu fodrászüzletébe beállítanak egy tévét, jogdíjat fizetnek a fodrászok is. Az áruházakban, könyvesboltokban, butikokban hallható zene ugyancsak jog- díjköteles. A legnagyobb ösz- szegeket a legnagyobb zenefogyasztók, a vendéglátósok fizetik, megjelenünk azonban a sportkluboknál is, ha a meccsek szünetében feltesznek egy-egy lemezt. Nem rajongok a definíciókért, de azért lejegyzem: minden nyilvános zeneszolgáltatás, ha jövedelemszerzéshez kötődik — jogdíjköteles. Holdlakók vagyunk itt Hosszú percekig életnek nyomát sem látni, csak a „legyalult” nagy magyar Alföldet a rongyos-legyengült hadoszlopoknak tűnő kukorica- táblákkal. Később egy magányosan poroszkáló lovassal találkozunk, ő mondja, merre tovább az apaji pusztára. Szóka Józsefné arcán szétterül a meglepetés, mint pusztán a furulyaszó. — Szerzői jogdíj? — kérdezi másodszor is. / — Igen, mi egy kicsit „holdlakók”, idegenek vagyunk egy állami gazdaságnál — mosolyog Pyka Józsefné, a Szerzői Jogvédő Hivatal képviseletében. De önök, úgy tudom, szerződést kötöttek külföldiek fogadására. Zene volt? — Egy zenekar és egy táncospár. Mi viszont csak az ebédet meg a lovasprogramot adtuk. — A lovak pedig nem zenélnek — teszi hozzá megértőén Pykáné. Ebben igaza van. A szerződésben viszont ki kellett volna kötni, kit terhel a jogdíj, az Idegenforgalmi Hivatalt vagy a Kiskunsági Állami Gazdaságot. Addig a felelősség közös, annyi mint... 16 ezer 459 forintért. Reménytelen esetek — A hivatal azon az alapon áll, amin a magyar külpolitika — mondja a kocsiban Pykáné —, mindent tárgyalásos úton igyekszünk elintézni. A pereskedést, ha csak lehet, elkerüljük. Pest megyében például 15 éve, amióta csak az én területemen egyetlen bírósági ügy sem volt. Fegyelmi eljárást is mindössze egy ember ellen indítottak bejelentésem miatt, de rettenetesen sajnáltam őt is. Egy művelődési ház kitűnő népművelője volt az illető. De nem tehettem mást, a felszólítások után sem fizetett. — Jogdíjper tehát az egész országban alig-alig fordul elő, ez azonban nem jelenti, hogy kevés volna a bliccelés. Nemrégiben a minisztérium csökkenteni akarta a kilométerkeretünket. Néhány nap alatt feketén-fehéren bebizonyítottuk, milyen óriási a különbség a bevallott és az ellenőrzéssel felderített zeneszolgáltatás között. Ez ,a takarékoskodás erősen ráfizetéses lett volna, hiszen egyetlen elhallgatott rendezvénysorozat is 10—20 ezer forintos bevételkiesést okozhat. — Vannak persze majdhogynem eleve reménytelen esetek. Ilyenek az állandóan vándorló mutatványosok, magáncirkuszosok. Őket levélben elérni egyszerűen képtelenség. Ha véletlenül mégis beléjük botlunk, rögtön sírni kezdenek, hogy nézzük meg, az oroszlánnak sincs mit ennie. Felsiköltött örömében Néhány hónappal ezelőtt egy kora őszi délután elkísértem „területre” az egyik budapesti jogdíjügynököt, Ezer Bélánét. Az ő interpretálásában ez a foglalkozás egy detektív és egy kultúrvigéc különös keveréke volt. Láttam például dossziéját, amelyben nyomozati anyagait, vendéglők megnyitásáról árulkodó tudósításokat, ^ divatbemutatókat gyanútlanul reklámozó hirdetéseket gyűjtött össze. Tanulságos volt figyelni Ezerné technikáját: egy presszóba belépve, mielőtt bárkit is megszólított volna, a falakon futtatta végig szemét. Hangszórókat keresett, meg persze Optikai feszültségmérés A Budapesti Műszaki Egyetem acélszerkezetek tanszékén optikai feszültságmérési módszerekkel vizsgálják a bányászás során a vágathajtás hatására a kőzetekben keletkező feszültségeket. A kísérletek gyakorlati haszna az, hogy megállapítható, hogy a bányában milyen közel kerülhetnek egymás mellé a tárók. tévét és wurlitzert, s ha semmit sem talált — mint a Tanács körúti Kis Lucullusban —, akkor angyali kedvességgel az üzlet pangása felett kesergő üzletvezetőhöz fordult: — Egy kis halk háttérzenével jobban menne... Többször idézte az egyik vendéglátóipari vállalat vezetőjének szavait: — Az egy kész csapás volt, asszonyom, amikor betette a lábát Budapestre. — Hát igen — teszi hozzá szerényen —, megyek én, mint a harci mén. S valóban, amikor a Köztársaság tér sarkán egy bejelentetlen sörbárt felfedezett (magnó, négy hangszóróval), örömében felsikol- tott. Eldugott discók De térjünk vissza a jelenbe. Ráckevétól Alsónémediig presszókat, éttermeket járunk sorra. — Ezekben a hetekben kötjük a vendéglátósokkal az átalánydíjas szerződéseket. Ha csak tehetjük, pontosan megnézzük, hol van gépzene, s hol előzene. A cégeket ugyan bejelentési kötelezettség terheli, de sokszor hallgatnak, mint a sír. Néha pedig megcsinálják azt is, hogy ilyenkor elviszik a wurlitzert vagy beszüntetik a discót, aztán egy-két hónap múlva visszaállítanak mindent. Egy zenegép eltitkolásával 1565 forintot, egy rádióval vagy tévé elrejtésével 180 forintot lehet spórolni a III. és IV. osztályú helyeken. Külön tarifája van az úgynevezett élőzenének, itt legtöbbször napi 8 forint a jogdíj, de különbség van osztályba sorolás, normál és üdülőövezet, továbbá hat órán belüli és túli zeneszolgáltatás között, vagyis az 1970 óta változatlan jogdíjtáblázát meglehetősen bonyolult. A jogdíj folyósítására kötelezett cégéig sokszor nem is értik pontosan, miért fizetnek? De úgy tűnik, ez nagyon nem is érdekli őket. Abban a két Áfész-központban — Dabason és Kiskunlacházán —, ahol Pykáné e riport napján 57 és 60 ezer forintos szerződést kötött 1981-re, csak egy-egy óvatos kísérlet történt az ösz- szeg csökkentésére. Amikor azonban a jogdíjügynök néhány elhallgatott rádiót és wurlitzert megemlített, azonnal visszavonultak. Babus Endre Hintó és szekér elé Ménes a fennsíkon Tisztavérű lipicaiak A Bükk tetején, Csipkéskű- ton, több mint félméteres hóban telel a tiszta vérben tenyésztett lipicai csikóménes. Több mint félszáz egy- hároméves csikót tartanak származási helyének megfelelő, természetes körülmények között. A zord téli időjárásban is naponta járatják a csikókat a hófödte bükki tájakon, hogy az időjárás viszontagságait jól tűrő, igénytelen, teherszállításra, valamint hintó- és sportlónak egyaránt megfelelő lovakká nevelődjenek. A Bükk-fennsíkon nevelkedett csikókat hároméves koraik után a szilvásváradi ménesiben tanítják be fogathajtásra és sportlónak. Barátságok szövődnek Szamosi Zoltán, a BKV MHSZ rádióklubjának tagja mintegy negyedszázada foglalkozik amatőr rádiózással. Már a világ szinte minden tájával kapcsolatot teremtett, összeköttetéseinek száma csaknem kétszázötvenezer. Hires könyviolvajok Csak, ha a szenátus hozzájárul A könyvtolvajok már az ókorban feltűntek, egy időben az első könyvgyűjtemények keletkezésével; egyes műveket észrevétlenül tulajdonítottak el, másokat kölcsönvettek és elfelejtettek visszaadni. A könyvtárak természetesen megpróbáltak védekezni ellenük. Például a XV. században egyházi átokkal sújtották a Vatikáni Könyvtár tolvajait, azokat is, akik a kölcsönvett köteteket nem adták vissza. Ezzel egy időben Velence úgy határozott, hogy a San Marco Könyvtárban csak úgy lehet könyvet kölcsönadni, ha ehhez a, szenátus tagjainak háromnegyede hozzájárul. A mai könyvtárak különféle módon óvják anyagukat, a könyvorzóktól, de a teljes biztonságot csak olyan rendszabályokkal lehetne elérni, amelyek az olvasók jelentős részét elriasztanák a könyvtár igénybevételétől. A Biblián bukott le Az igazi veszedelmet azonban nem ezek a kis stílű tolvajok jelentik, hanem azok az agyafúrt, lelkiismeretlen, művelt emberek, akik tömegesen tulajdonítják el a legértékesebb műveket. A XV. század végén a kölni patríciusok gyűjteményeiből számos könyv tűnt el, soMunkaügyi viták Ki felel a leltárhiányért? Az egyik vidéki áfész két műszakos önkiszolgáló üzletében harmincháromezer forint leltárhiányt állapítottak meg és az üzletvezetőt, valamint két helyettesét ennek megfizetésére kötelezték. Ez alóli mentesítésükért az illetők a munkaügyi döntőbizottsághoz fordultak. Egyebek között elmondták, hogy a pénztárgép gyakorta hibás volt, ezért a napi bevételt nem mutatta ki, az ajtók, zárak rosszul működtek, az udvaron tárolt göngyöleghez bárki hozzájuthatott, mert két másik üzlettel közösen használták. A hűtőgép elromlott és sok áru tönkrement. A havi egymillió forintot forgalmazó üzlet eladótere szűk és zsúfolt volt, emiatt nem lehetett áttekinteni. Hiába kérték a hiányosságok megszüntetését, a vagyonvédelmet nem biztosították. A szövetkezet csak a leltárhiány megállapítása után tette meg a szükséges intézkedéseket. Az áldatlan helyzet bizonyítására még fény- képfelvételeket is bemutattak. A munkaügyi döntőbizottság a megtérítés összegét csökkentette, majd amikor az ügy fellebbezésre a munkaügyi bíróság elé került, az tovább mérsékelte. Ezt a döntést a megyei bíróság jogerőre emelte. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság döntését hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A határozat indokolása szerint jogszabályi rendelkezés értelmében, ha a leltárhiányért felelős dolgozó által kezelt áru raktározása, elhelyezési körülményei a biztonságos őrzés követelményeinek nem felelnek meg, ez ok lehet a megtérítési kötelezettség mérséklésére, vagy a felelősség alól való teljes mentesítésre. A fényképfelvételekből megállapítható, hogy az udvar, ahol az árut is tartották, nem volt zárható, és oda idegenek is bejuthattak. Mindezek figyelembevételével a munkaügyi bíróság nem mellőzhette volna a leltáridőszakban fennálló forgalmi, árusítási és raktári viszonyok beható vizsgálatát, annál kevésbé, mert a leltározás előtt tartott ellenőrzés megállapítása szerint raktározási hely hiányában bizonyos árukat az eladótérben kellett tartani. Tehát az eljárt bíróságok lényeges körülményeket nem tisztáztak, ezért döntésük megalapozatlan és új eljárásra van szükség. káig nem gyanakodtak senkire. Egyszer azonban az egyik szenátor háza kapujában találkozott fia tanítójával, Sil- vanus magiszterrel és észrevette, hogy köpenye alól egy elefántcsontba kötött, díszes kiállítású Biblia esett a földre. Silvanus rögtön védekezni kezdett: nem akarta eltulajdonítani a kötetet, csak a szövegét akarta összehasonlítani egy, a tulajdonában levő kézirattal. A szenátort nem elégítette ki a magyarázat; a tolvajt elfogatta. A vallatásnál kiderült, hogy a sok házba bejáratos magiszter 462 díszkötésű kódexet csempészett ki, s ezeket különböző városokban eladta. A kölni tanács szigorú megtorlást hozott: a tolvajt 1492. szeptember 2-án felakasztották. Nagy Frigyes Voltaire ajánlására egy Jacques Milvaux nevű francia könyvtárost alkalmazott. A cselédeknek, akik Milvauxt gőgössége, fennhé- jázása miatt utálták, feltűnt, hogy gyakran küld terjedelmes csomagokat Párizsba. Feljelentésükre a postán kibontottak egy küldeményt, s ez tele volt az uralkodó ritka kézirataival. Nagy Frigyes megelégedett azzal, hogy hűtlen alkalmazottját kitoloncoltatta, de Franciaországban nem voltak ilyen enyhék, Milvaux hétévi börtönt kapott és a potsdami kéziratokat visszaküldték tulajdonosának. A legnagyobb könyvtolvaj címet kétségtelenül a hosszú nevű, Guillaume Brutus Idle Timoleon Libri-Carucci della Sommaia gróf érdemelte ki. Ragyogó képességei voltak, már 1822-ben, 19 éves korában ' matematikát tanított a pisai egyetemen és sokra becsülték mint a régi kéziratok szakértőjét. 1831-ben francia földre menekült, állítása szerint azért, mert egy hazafias összeesküvésbe keveredett és erre rájöttek, ellenségei szerint azért, mert kiderült, hogy sok könyvet tulajdonított el az egyetem könyvtárából. Tíz Európa-hírű árverés A vagyontalan gróf hatalmas könyvtárat gyűjtött ösz- sze; ennek egy részét nyilvános árverésen értékesítette, s ebből 100 000 frank bevétele származott. Emellett 8000 fontért 1923 kéziratos kötetet is eladott. Sokan gyanították, hogy ezek a művek azokból a könyvtárakból származnak, amelyeket Libri-Carucci hivatalos minőségében felkeresett, sőt vizsgálat is indult ebben az ügyben. A vizsgáló- bíró sok terhelő bizonyítékot tartalmazó jelentését azonban Guizot miniszterelnök, a gróf barátja elfektette és csak 1848-ban, a februári forradalom után találták meg. A gyanúsított óvatos volt, a forradalom kitörésekor 18 láda könyvvel Angliába utazott. Távollétében Párizsban tízévi kényszermunkára ítélték, de az angolok nem adták ki, sőt engedték, hogy könyveiből tíz olyan árverést rendezzen, amelyre egész Európából tódultak a bibliofilek. Büntetlenül halt meg 1869- ben. Alois Pichler német egyháztörténészt 1868-ban Szentpétervárra hívták meg cári könyvtárosnak, s ott rövid időn belül 4000 kötetet lopott el. ö már nem úszta meg büntetés nélkül. 1871-ben Szibériába deportálták és ott is hunyt el. A berlini állami könyvtár zenei osztályának vezetője, dr. Krüger-Riebow 1950-ben a két Németország közti feszült vis?anyt ,használta ki bűnös céljaira. A gyűjteményből Mozart, Bach, Mendelssohn, Beethoven és más zeneszerzők számos kéziratát tulajdonította el és a Német Szövetségi Köztársaságba vitte. Az ottani vámhivatal gyanút fogott a sok kézirat láttán, és hívatta a rendőrséget. Krüger azzal védekezett, hogy a magával vitt kéziratok az NSZK-t illetik, és ő csak azért hozta el őket, hogy jogos tulajdonosának adhassa. Vallomásának hitelt adtak, ő azonban a bonni Beethoven Archívnak csak zsákmánya kisebb részét adta át, a többit eladta francia, svájci és amerikai gyűjtőknek. A sikertől magabiztos lett és éveken át rendszeresen fosztogatta a nyugatnémet könyvtárakat. Csak 1959-ben kapták rajta. Enyhe ítéletet kapott, másfél évi fogházat. Csontossi ártatlan volt Magyarországon a legnagyobb szenzációt a Csontossi- ügy keltette. 1892-ben megállapították, hogy az Országos Széchényi Könyvtárból 36 kódex, 9 ősnyomtatvány, Kazinczy- Csokonai- és más kéziratok hiányoznak. Az eltűnés ténye kapóra jött az ellenzéknek, heves támadást indított, s a múzeumi anyag ellopását, hanyag kezelését megpróbálta Pulszky Ferenc igazgató és rajta keresztül az egész kormány megbuktatására felhasználni. A botrány elsimítására a minisztérium igyekezett bebizonyítani, hogy a történtekhez sem Pulszkynak, sem a kormánynak nincs köze. Bűnbakot kerestek, s ezt Csontossi Jánosnak, a kézirattár vezetőjének a személyében találták meg. Öt tették mindenért felelőssé. Noha Csontossira, aki ekkor már Európa-hírű kódexszakértő volt, semmit sem tudtak rábizonyítani, mégis elbocsátották azonnali hatállyal. Az ítélettel tudományos pályáját is kettétörték. A tolvaj személyére csak 20 évvel később derült fény, mikor az egyik volt raktárkezelő özvegyénél előkerült a hiányzó 736 múzeumi egység. Vcrtesy Miklós
