Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-11 / 9. szám
xMhw 1981. JANUÄR 11.. VASÁRNAP SZKP-kongresszus előtt Vita az irányelvekről Gazdasági reform Lengyelországban Elemi feltétel a munka normális ritmusa Egy hónapja indult meg a Szovjetunióban az országos vita az SZKP kongresszusi irányelveiről, a népgazdaság új ötéves tervéről. A különböző fórumokon eddig már százezrek kapcsolódtak be az irányelvek megvitatásába. A lapok, folyóiratok szerkesztőségeihez, a rádióhoz, a televízióhoz, a különböző pártszervezetekhez eddig már több tízezer javaslat, kiegészítés, módosítás érkezett. A vita még egy hónapig tart, azt röviddel a kongresszus előtt zárják le, hogy az illetékes gazdasági és pártszervek összegezzék a tapasztalatokat, s ennek megfelelően dolgozzák ki a végleges elképzeléseket. A nyilvánosan közzétett hozzászólásoknak mintegy fele az eddigi összegezés szerint munkásoktól, üzemi dolgozóktól, illetve a kolhozok tagjaitól érkezett. A javaslatok másik felét pártmunkások, szak- szervezeti tisztségviselők, értelmiségiek, tudósok, az ipar és a mezőgazdaság irányító posztjain állók tették. A hozzászólások, javaslatok gyakorlatilag kiterjednek az irányelvek minden lényeges fejezetére. mindenekelőtt a népgazdaság feladataira és a szociális program egyes pontjaira. Igen nagy számban érkeztek javaslatok a komplex nép- gazdasági programok kidolgozására, a termelés hatékonyságának növelésére. Sok beérkezett javaslat követeli az eddiginél fokozottabb takarékosságot az energiával és a nyersanyaggal, konkrét terveket közölve a megtakarítások növelésére. Az olasz kormánykoalícióban ellentétek tapasztalhatók, hogy milyen magatartást tanúsítsanak a terroristákkal szeriben. Egyesek határozottság A sürgetnek és óvnak a Vörös Brigádokkal való pak- tálástól, mások viszont engedményeket tesznek a terroristáknak. Szombaton az Avanti!, a kormánykoalícióban részt vevő szocialista párt hivatalos lapja (főszerkesztője Bettino Craxi) ismertette a Vörös Brigádok legutolsó politikai közleményét, amelyben megvonták a trani börtönben fogva tartott társaik harcának mérlegét. Az iromány lényeMi a célja a közel- keleti KISSINGER-UTA- zAsnak?_________________ Az öt-hat esztendővel ezelőtti karikatúrák az amerikai képregények denevérszárnyú szuperemberének, Batmannak alakjában ábrázolták Kissin- gert, az akkori nemzetbiztonsági főtanácsadó és külügyminiszter dübörgő diplomáciájára utalva. Most a felfelé követ görgető Sziszifuszként rajzolják, amint a „közel-keleti rendezés” feliratú sziklát próbálja mozgatni, kevés reménnyel. Kissinger azért keres fel hat közel-keleti országot, hogy Camp David látható csődje után — anélkül, hogy hivatalosan temetnék ezt a formát — az új lehetőségekről tapogatózzon. Mindenekelőtt a jor- dániai megoldás vetődik fel: palesztin állam helyett egy homályos jordániai—palesztin államszövetség létrehozása — a nyugati part Izrael által visszaadott részének bevonásával, természetesen a mai ammani politikai vonallal (Ehhez új izraeli kormány kellene, de éppen a héten robNagy jelentőségűek azok az előterjesztések, amelyek a termelés növelésének új tartalékait tárják fel. Szovjet tudósok égy csoportja például felvetette, hogy ne tekintsék kimerülőben levőnek az uráli körzet nyersanyagkincseit, s mindjárt konkrét javaslatokat is tettek az általuk feltárt új készletek kiaknázására. A termelés növelését célzó javaslatok jó részét a hozzászólások mindjárt konkrétan is megfogalmazzák:1 nem egy esetben veszik bele javaslatukba új vállalásaikat is. Chile Ismét fegyvereket vásárol a junta A chilei junta arzenálja egy francia gyártmányú va- dászborn. húzóval egészült ki. A gépeket a Marcell Dassault cég szállította. A francia fegyvergyártó céggel kötött szerződés 16 ilyen típusú gép eladását irányozza elő. Az utóbbi években a Pinochet tábornok nevével fémjelzett junta az Egyesült Államok és nyugati fegyvergyártó konszernek segítségével nagyarányú fegyverkezésbe kezdett. A junta évente a chilei költség- vetés mintegy 43 százalékát költi katonai célokra. A mértéktelen katonai célú költekezés csak tovább mélyíti a gazdasági válságot, amely növekvő éhínséggel, nyomorral és munkanélküliséggel sújtja a chilei lakosságot. ge abban összegezhető, hogy a terroristák üldözött proletároknak tüntetik fel magukat, olyanoknak, akik osztályharcot vívnak a hatalom ellen. Az Avanti! lépését súlyosbítja, hogy előzőleg Sarti igazságügyi miniszter a képviselőházban megerősítette, nem engednek a terroristák zsarolásának, s a kormány egységesen elutasítja a Vörös Brigádok követeléseit. A kormánykoalíciós pártok ellentétei úgy kiéleződtek a kérdésben, hogy a köztársasági pártiak pénteken a kormányból való kiválásukkal fenyegetőztek. bánt ki súlyos kormányválság, s könnyen lehet, hogy idő előtti választásokra kerül sor, minden bizonnyal a Begin vezette koalíció bukásával.) A Kissinger-út szépséghibája csupán az volt, hogy éppen Jordániába tudott eljutni, Husszein király egyelőre nem tartotta időszerűnek ezt a találkozást. Az exkülügyminiszter nem vállalt könnyű feladatot magára, ám útjának célja a Rea- gan-kormányzat számára történő felderítés mellett nem utolsósorban az, hogy saját visszatérését készítse elő, ha nem is a kormányba, de a hivatalos washingtoni övezetbe. Ezt a követ talán könnyebb lesz görgetni... MI JELLEMZI WASHINGTONT TÍZ NAPPAL AZ ÜJ ELNÖK BEIKTATÁSA ELŐTT? __________________ Nemcsa k a beiktatási ünnepség emelvényeit ácsolják szorgosan az amerikai fővárosban, megsűrűsödtek a jövendő Reagan-kormányzattal kancsolatos hírek is. A megválasztott elnök még külföldi Szombaton Varsóban közzétették a gazdasági reform alapelveiről szóló dokumentumot. Ezt a LEMP PB és a kormány által létrehozott több mint ötszáz tagú bizottság dolgozta ki. A tervezet olyan állásfoglalások, javaslatok gyűjteménye, amelyet a LEMP IX. kongresszusa elé terjesztenek majd, később pedig — ha a szejm jóváhagyja — a kormányhoz továbbítanak végrehajtásra. A dokumentum részletesen elemzi Lengyelország mai társadalmi-gazdasági helyzetét, s hangsúlyozza, hogy a mai gondok megoldásához elen gedhetetlenül szükséges a komplex gazdasági reform végrehajtása. Mivel az ország képzett szakembergárdával, fejlett iparral, jelentős nyersanyagkészletekkel rendelkezik, megvan, az esély a válság leküzdésére. A reform fő célja olyan gazdasági mechanizmus létrehozása, amely lehetővé teszi a lakosság szükségleteinek jobb kielégítését az élet minden területén. A reform nyomán a vállalatok nagyobb önállósághoz jutnak. Magától a reformtól azonban — hangsúlyozzák a tervezet készítői — nem várható a problémák automatikus rendeződése; annak elemi feltétele a munka normális ritmusa, a szervezettség és a fegyelem fokozása. — Cél az, hogy 1983-ig helyreálljon az ország gazdasági egyensúlya. / Varsóban közben találkozót tartottak azoknak a szakszervezeteknek a képviselői, amelyek nem csatlakoztak sem a Szolidaritáshoz, sem az ágazati szakszervezetekhez. A 19 szakmai szervezet létrehozta együttműködési bizottságát, és elhatározta, hogy megalakítja az Autonóm Szakszervezetek Szövetségét A tanácskozáson részt vevők állást foglaltak a különféle szakszervezetek együttműködése mellett. ★ Több központi állásfoglalás elleniére Lengyelországban A L’Unitá, az Olasz KP lapja szombati számában közzétette Enrico Berlinguer főtitkárnak a KB csütörtökön véget ért ülésén mondott beutazást is tett, igaz, csak másfél órásat, hogy a határ mentén találkozzék a mexikói elnökkel. Folyik a szenátusban a kormány új tagjainak meghallgatása, különösen Haig külügyminisztert faggatják a Water- gate-ügyben játszott szerepéről, ám kinevezésének aligha lesz komoly ellenzéke. Hangzanak politikai nyilatkozatok is: a hadügyi bizottságban féléves „SALT-szünet” szükségességét hangsúlyozták, a gazdasági szakértők a költségvetés általános megnyirbálásáról beszélnek, ami alól az egyetlen kivétel a fegyverkezésre szánt összegek. (A lelépő Car- ter-adminisztráció közben szinte csak a túszügyre korlátozta tevékenységét...) Mindenesetre egyszerűbb lesz a világnak, ha már valóban a megválasztott elnök kormányoz és hiteles nyilatkozatok látnak napvilágot. Igaz, az sem lesz kevésbé lényeges, hogy ezek az állásfoglalások milyen tartalommál töltődnek... R. E. szombaton a dolgozók egy része nem jelent meg munkahelyén. A kollektívák többsége viszont — állapítja meg a PAP lengyel hírügynökség szombat esti összefoglaló jelentése — állampolgári felelősségérzettől vezettetve dolgozott A jelentés úgy fogalmaz, hogy mintegy egymillió 100 Válaszul a salvadori forradalmi mozgalom junta-ellenes akcióira, a közép-amerikai országban a legmagasabb fokú harckészültségbe helyezték a fegyveres erők valamennyi alakulatát. Mexikói sajtójelentések szerint Salvador különszédét. Az OKP főtitkára visszatért a párt vezetőségének november 27-i határozatára a demokratikus alternatíváról. Azt mondta, hogy javaslatuk az ország politikai vezetésének radikális megváltoztatására irányul és feltételezi a tömegek nagy politikai harcra való mozgósítását. Berlinguer szerint Olaszországon egyre riasztóbban eluralkodnak a dekadencia tünetei, a köztársaságot bénulás fenyegeti. Utalt a botrányokra, az államapparátus hatástalanságára, a terrorizmusra és a terroristáknak tett engedményekre, az inflációból és a munkanélküliségből fakadó társadalmi feszültségre, az élet minőségének romlására. Leszögezte: meg kell akadályozni, hogy a jobboldali erők a rend, hatékonyság, szigor, tisztaság jelszavát kisajátítva tömegeket vonzza- nak magukhoz. A legsúlyosabbnak az állampolgárok bizalmatlanságát nevezte az intézményekkel és a pártokkal szemben. Berlinguer szerint jórészt a kommunistákon múlik, meg tudják-e valósítani a demokratizmus alternatíváit. Ehhez az OKP társadalmi és politikai szövetségének kiszélesítésére, továbbá a tömegakciók fellendítésére van szükség. Javasolta, a párt vezető szervei foglalkozzanak többet a tömegeket, a dolgozókat közvetlenül érintő gondokkal, kérdésekkel, mert az élet azt bizonyítja, hogy az OKP ott erősítette meg tömegbefolyását, ahol szakadatlanul bizonyította, hogy a dolgozókért, a népért van. ezer dolgozó a január 31-én esedékes szabad szombatját áthelyezte erre a napra. A PAP rámutat, hegy tizenöt vajdaságban zömmel normális munka folyt, ugyanakkor nem dolgoztak a gdanski és a koszalini vajdaság üzemeinek és intézményeinek böző vidékein a hadsereg újabb megtorló hadműveleteket hajt végre. A UPI jelentése heves harcokról számol be San Salvador északi elővárosaiból, Del- gadoból és Mejicanosból. Katonai forrás tájékoztatása szerint egy közel száz főnyi fegyveres alakulat csapott itt ösz- sze a hadsereg egységeivel. A felszabadító mozgalom osztaga a tűzharcban húsz embert vesztett, a junta katonái közül egy meghalt, egy pedig megsebesült, mondotta a hadsereg szóvivője. A fővárostól 90 kilométerre északra fekvő Cabanas tartományban is súlyos összecsapások folynak. San Salvador közelében a jobboldali terror egyik újabb megrázó bizonyítékára bukkantak. Egy labdarúgópályán 12 fiatalember holttestét találták meg. Hírügynökségi anyagokból egyértelműen kitűnik, hogy a nyugati propaganda szándékosan röppenti fel időről időre a Salvadori Nemzeti Felszabadító Mozgalom végső összecsapásra vonatkozó felhívásainak dátumát. Az amerikai szenátus külügyi bizottsága szombaton folytatja a Haig külügyminiszter kinevezésének jóváhagyásával összefüggő vitáját. A meghallgatás első napján a State Department kinevezett új vezetője részletesen kifejtette nézeteit, amelyek lényege az Egyesült Államok világ- hatalmi ambícióinak minden eszközzel való támogatása, a szocializmus erőinek nemzetközi méretekben való visszaszorítása. Haig, aki a meghallgatáson a „legjobb védekezés a támadás” taktikáját választotta, nem is leplezte, hogy annak idején tudatosan támogatta a Nixon-kormányzat vietnami politikáját: az amerikai légierő kambodzsai bombázását és az Eszak-Vietnam elleni terrorbambúzásokat. Az amerikai politika sürgős prioritásai közül Haig sajátos módon első helyen a lengyelTiintetés Vitryben Elítélték a provokációt Georges Marchais-val, a Francia Kommunista Párt főtitkárával az élen több ezer ember tüntetett szombaton délelőtt Vitryben, Párizs egyik elővárosában, hogy szolidaritásáról biztosítsa Paul Mer- ciece-t, a város kommunista polgármesterét. A tüntetők elítélték a szomszédos, polgári vezetés alatt átló Saint Maur vezetőinek provokációját (azt, hogy a vitryi vezetők megkérdezés« nélkül egy december végi vasárnapon 300 mali vendégmunkást költöztettek egy üresen álló, fiatal munkásoknak szánt épületbe — ami incidensekre vezetett) és követelték a bevándorolt munkások igazságos, arányos elosztását valamennyi francia község között. Állást foglaltak a francia és a vendégmunkások harci szolidaritása mellett, a fajgyűlölet ellen. A vitryi eseményekkel kapcsolatban a polgári pártok és lapok nagyszabású kampányt indítottak a kommunista párt ellen, erre jelentett választ a tüntetés. A tüntetésen számos bevándorolt munkás is ott volt. Líbia—Csőd Szemben a francia állásfoglalással A Líbiai Legfelsőbb Népi Bizottság külkapcsolatokkal foglalkozó irodája pénteken este nyilvánosságra hozott közleményében határozottan visszautasítja a Líbia és Csád tervezett egyesülésével kapcsolatos francia állásfoglalást A közlemény leszögezi, hogy az egyesülés a két ország népének elidegeníthetetlen joga, s a Párizs által közzétett elfogadhatatlan külügyminiszté- riumi közlemény csak azt támasztja alá, hogy Franciaország minden lehetséges eszközzel megkísérli visszaállítani közvetlen gyarmati uralmát az afrikai földrészen. A tripoli közlemény hangoztatja, hogy Líbia nem fenyegeti egyetlen szomszédos afrikai ország biztonságát sem, de Csáddal együtt vállvetve szembe fog szállni mindenfajta csádi beavatkozás ellen. CSAK RÖVIDEN.. te^raaataa—■—wmmmnmnmmmmmmnmmmmmmmrn SANTIAGO CARRILLO, az SKP főtitkára péntek este Madridban több órás megbeszélést folytatott Francisco Frutossal és Pere Ardiacával, az Egyesült Katalán Szocialista Párt (PSUC) új főtitkárával és elnökével. AZ SKP főtitkára a megbeszélésen annak szükségességét hangoztatta, hogy össze kell hívni a katalán párt rendkívüli kongresszusát az eurokommunista kifejezés helyreállítására. országi helyzetet említette, igazolva, hogy Amerika erejének más térségekben való érvényesítése címén a szocialista országok belügyeibe való beavatkozástól sem riad visz- sza. Az afganisztáni helyzet kérdése az egész meghallgatás egyik központi témája volt. A Szovjetunió Afganisztánnak nyújtott segítsége például Haig szerint alapvető csapás volt az amerikai nemzeti érdekekre. Afganisztán esetében egyébként a bizottság néhány liberális gondolkodású tagja szaván fogta a tábornokot, érzékeltetve, hogy Haig a kettős könyvelés tipikus hibáját követi el, amikor az afganisztáni események teljes félremagyarázásával az állítólagos amerikai érdekek védelmére kel, másrészt igazolni próbálja a chilei egységkormány elleni aknamunkát. Dürso-ügy Ellentétek a A hét kérdései Bizonytalansági tényezők Camp David helyett valami más - Beaganre várva Eerlinguer-beszéd Demokratikus alternatíva többségében. Újabb terrorcselekmények Heves harcok Salvadorban Salvadorban a héten is folytatódtak a harcok a gerillaosztagok és a kormánycsapatok között. Képünkön: a junta katonái egy gerillaharcos holtteste mellett Washingtoni vita Haig kettős