Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-31 / 305. szám

jtecrrt Jg xJunap 1980. DECEMBER 31., SZERDA Babona, szerencse és a valóság PATKÓRÓL A KOVÁCS, ÓLOMRÓL AZ ÖNTŐ, MALACRÓL A SZAKÁCS Év végén meg-megújhodnak a hiedelmek, a babo­nák, a szokások. Ha nem is meggyőződésből, ha nem ia amúgy komolyan, de azért az alkalomhoz illően ké­ményseprős, szerencsepatkós, Szerencsemalacos, boldog új évet kívánunk egymásnak. S bár a jóslatok erejét két­ségbe vonjuk, akad, aki pusztán szórakozásból is ólmot önt az év utóján. Hagyomány. Ennyi maradt hajdan volt eleink szerencsercmélö hitéből. Tán nem is tudják már sokan, honnan is ered e hagyományok némelyike. Vegyük hát szemügyre alaposabban a babonát! A százezer elúszott A malac újévi étel, mert előre túrja a szerencsét — ír­ja a Magyarság néprajza IV. kötete. Nyerges Agnes: Jósla­tok, álmoK, csodák című köny­vében pedig ez áll: ... a ma­lac a kincsiceresési láz idején lett a szerencse európai szim­bóluma, bár már évezredekkel ezelőtt szent állatként tisztel­ték. Különböző népek legen­dáiból értesülünk arról, hogy a malac szerencsét, vagyis kincset túrt ki gazdájának ..., a tudatlan ember átvette azt a hitet, hogyha az állat képes a szerencse kitúrására, akkor fogyasztása is hozhat némi eredményt vagyona gyarapítá­sában. Lázár István, a szentendrei Duna Étterem konyhafőnök szakácsa: — Bár csak három éve va­gyok szakács, maris egy 25 malacból álló szilveszteri va­csora van a hatam mögött, meg a baráti körnek készített .malacpecsenyék. Az biztos, hogy a malacoknak nincs sze­rencséjük, mert amelyiket megfogom, az pórul jár: pezs­gés üveggel a hasáoan, cit­rommal a szájában vonul az örök makkoserdőbe. — Magam is jártam már rosszul sertéssel, amikor az egyiknek az orrába kellett ka­rikát fűzni, s közben vissza­harapott. Ma is itt a bal keze­men a műtét helye. Talán a sors iróniája: el is került egy Ízben szilveszterkor a szeren­cse: nem dobtam be, mert otthon felejtettem a 12 talála- tos totószelvényemet. Csak­nem 100 ezer forintot nyer­tem volna... — A vendégek? Szerencsé­sen is járnak, meg nem is a malaccal. Amit én készítek — a töltött malacbordát, a sült malacot, a káposztában párolt malacot, a malaccombot fran­ciásan, és a magyaros tűzdelt malacot — nem rossz étek, de csak a zsebe kárára juthat hozzá mindenki. Eddig egyik malacomra sem volt panasz, ez viszont az én szerencsém. Ördöggel parolázni Ártalmatlan szokás — ol­vashatjuk Nyerges Ágnes könyvében — a keményseprő- fogdosás. Minek köszönhetik a derék kéménypucolók szeren­csét hozó hírnevüket? A ku­tatás fonala az antik Rómába vezet. Egy tlorianus nevű szá­zados katonái rendszeresen vállalkoztak a római tüzek ol­tására. Ahol megjelentek, sze­rencsét hoztak a házra, mert eloltották a tüzet, és kormo­sán is nagy volt a becsületük. Évszázadok múltán a céhbe tömörült kéményseprő meste­rek Florianust választották védőszentjüknek. A fáma sze­rint a kéményseprők azért is hoznak szerencsét, mert feke­ték, mint az ördögök. Márpe­dig' a babona törvényei szerint újév éjszakáján jó dolog az ördöggel parolázni. Boldizsár László Cegléden dolgozik, a Pest megyei Ké­ményseprő, Cserépkályhaépítc és Gázszerelő Vállalatnál, ké­ményseprőként: — Hogy hozok-e szerencsét? Néha igen, néha nem. Volt már, hogy ismerősömnek tré­fából azt mondtam, ikrei szü­letnek, s úgy történt. Sokan kapnak a gombjukhoz, amikor meglátnak munkaruhában mondván: kéményseprőt látok, szerencsét találok. — Pórul is jártak már ve­lem. Elestem a biciklivel a jeges úton. s aki mögöttem jött, átesett rajtam, még kor­mos is lett. Amiben viszont hiszek: ha a kéményseprő nem jön id n, vagy nem jól dol­gozik, íi':ko! baj van. A leg­kisebb az, hogy nem tudnak fűteni, a legnagyobb, ha ké­ménytűz, lakástűz keletkezik, netán széngázmérgezés törté­nik. Az is előfordult már, hogy a ledőlt kémény a tetőt beszakította. — Azért a kéményseprőnek is elkél a szerencse: veszélyes munka a miénk, hiszen telen­te csúszós tetőn járni, létráz­ni nem könnyű, a magasban meg is szédülhet az ember. Eddig nem ért baleset. — Babonás? Nem vagyok. Csak egy furcsa szerencsepat­kóm van, hadd mesélem el az esetét: 1959-ben találtam, méghozzá úgy, hogy átmentem rajta a kerékpárral, s azon mód ki is durrant a gumi. Hogy hozott-e szerencsét, nem tu­dom, de tény, hogy szeretem a munkámat, boldog vagyok a családommal, s ez már önma­gában is nagy szerencse. Ha rúg? Kész a baj! A talált lópatkó szerencse, s azt a kapu- vagy ajtókü­szöbre szokás szegezni... Leg­többször a száraival az utca felé, mert akkor, a háziak magyarázata szerint a szeren­csét behozza — ezt írja a Ma­gyarság néprajza. Bujáky Károly az Öbuda Termelőszövetkezet pomázi lo­vasiskolájában patkoló ko­vács: — Ismerek sok embert, aki a patkónak köszönheti a szerencsétlenségét. Ha a lóról leesik a patkó, s akár csak egy kicsit is virgonc az állat, akkor megcsúszhat. Ilyenkor pedig megeshet, hogy a ló ma­rad fölül, s a lovas alul. Nagy- ecseden — ott születtem — halottja is volt a patkónak. A megrakott kocsi fordult a Krasznába, s a kocsis a meg­áradt vízbe fulladt. — Az ott, az ajtó fölött? Nem szerencsepatkó, hanem az első sikeredett munkám, egy galopp-patkó. Sokan nem is tudják, hogy a patkoláshoz szerencse is kell, mert ha rúg az állat, kész a baj. Nem könnyű szakma a miénk. Édesapám is patkoló kovács volt, én is ezt választottam, s ha szerencse, megvan belőle a megélhetésem. De a patkó­nak én is voltam már áldoza­ta egyszer, kovácsoláskor le­pattant egy szilánk, s az izzó vas a csontomig hatolt. — Más patkó kell a ver­senylóra, az igáslóra, s más a bakpatájúra, a nyújtott patá- júra, a teletalpúra. Az a fon­tos, hogy jó legyen a patkó. Például a versenylóé a sarok­vánkostól csak két milliméter­re állhat ki, mert ha hosszabb, a hátsó lábával leverheti az elsőről, s akkor kész a baj. — Azért az élet nem ilyen fekete. Mert nekem is volt egy szerencsepatkóm. Még­hozzá olyan, amelyik igazi szerencsét hozott: mellette pár méterre 600 forintot ta­láltam. S bár nem hiszek benne, azért a hátam mögé dobtam a patkót, s nem néz­tem utána, hátha így még- egyszer rámköszönt valami kellemes meglepetés ... Régi szokás Mdg is élő, jobbára játékká satnyult szokás... a szilvesz­teri ólomöntés — így Nyerges Ágnes. — Az olvasztott ólom alakjából, körvonalaiból pró­bálja a lány kiolvasni, hogy mi lesz jövendőbelijének mes­tersége, hivatása, esetleg mi a nevének kezdőbetűje... Az ólomöntő jóslás az ókori görö­göknél is gyakorlat volt. Ráth-Végh István írja Két évezred babonái című köny­vében: vízbe pottyantott ól­mot ki kell szedni és árnyékát a falra vetíteni... Egy német babonalexikon az álmosköny­ve'.: módiára ezeket a megfej­téseket közli: csillag — sze­rencse; kereszt — fájdalom; zsákforma — gazdagság. Aki gyermeke jövője iránt érdek lődik, az árnyalakból arról is felvilágosítást kaphat: tű alak — szabó lesz belőle; szög — csizmadia; lombok, gallyak — kertész vagy erdész; kalapács — munkás. Sasvári György a Szikra Lapnyomdában az öntőcsopor­tot vezeti. Ólmot önt naponta: — ‘ Valóban, kenyérpalást alakú ólomlemezeket öntünk. Ezek a lemezek nyomtatják a betűket,1 a képeket, a jeleket az újságpapírra, a Pest megyei Hírlap oldalaira is. Az ólom­ból lehet olvasni, visszafelé természetesen, mert az ólom­lemezen még tükörírás talál­ható. Azután a kemencéből néha ki-kicseppen a forró fém, s gyönyörű formákat al­kot. Jóslásra azonban aligha alkalmas. — Egyébként sok mindent jósoltak nekem. Még ólomból is, mint kisgyermek korom­ban nagyanyám. Azt mondta, gépészmérnök leszek. Azt is jósolták, hogy egyszer eljutok a válogatott futballistaságig. Azt senki se ígérte, hogy ép­pen az ólom lesz a munkám tárgya. — S hogy milyen a valóság? Tény, hogy szerettem mindig a focit, még ifiként is űztem. De nem lettem válogatott. A gépek is mindig vonzottak, gépipari technikumba jártam. De csak másfél évig, mert amikor a nagybátyám elhozott a nyomdába, abbahagytam a tanulást, s azonnal ide jöttem. Huszonegy éve már ennek, s nem bántam meg. — Az öntés nem veszélyte­len: kétszázhetven fokon önt­jük az ólmot. Szerencse az, ha nem történik baleset. S hogy így legyen, az az embereken múlik. Amiben hiszek, az pe­dig nem a jóslat ereje, hanem a munkámé. Vasvári G. Pál Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Tolnai Gábor akadémikusnak, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem tan­székvezető egyetemi tanárá­nak több évtizedes oktatói, tu­dományos és közéleti tevékeny­sége elismeréseként, 70. szüle­tésnapja alkalmából a Ma­gyar Népköztársaság Zászló­rendje kitüntetést adományoz­ta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke ked­den adta át. Petőfi horvátul Szilveszteri meglepetés Ritkaságnak számító hor- vát nyeivu Petőfi-kötet ke­rült elő a Pécs közelében le­vő Németi faluban. A „Pető­fiébe Pjesme” című könyv, Petőfi százötven versét tartal­mazza. Sarosácz György mo­hácsi múzeumigazgató, a ha­zai délszláv hagyományok is­mert kutatója bukkant rá a kötetre. A költeményeket az 1873— 1921 között élt Horváth Béla fordította. A magyart és hor- vátot anyanyelvekánt beszélő falusi pap tehetséges költő és műfordító volt. Száznál több magyar költő legszebb verseit ültette át horvát nyelvre, ugyanakikor számos szerb, hor­vát és szlovák költeményt fordított magyarra, de az utób­biak kiadását megakadályozta a korai halála. A most fellelt kötetet 1913- ban jelentette meg a ' saját költségén. A Baranya megyei nemzetiségi bizottság elhatá­rozta, hogy emléket állít a te­hetséges műfordítónak, a ma­gyar és a jugoszláv népek kö­zötti irodalmi kapcsolatok lel­kes ápolójának. Jövőre — ha­lálának 60. évfordulóján — emléktáblát helyeznek el azon a házon, ahol élt és dolgozott. RÁDIÓFIGYELŐ ÜNNEPI MŰSOROK. Nin­csenek könnyű helyzetben a műsorszerkesztek, amikor több napos ünnepekre kell progra­mot összeáll! tanick, olyan idő­szakra, amikor a készülődés közben még azok is bekapcsol­ják a hangdobozt, akik egyéb­ként nemigen teszik. Több millió kritikus, ki tud ennyi szigorú ítésznek eleget tenni? Nos, ők idén megpróbálták. Jól sikerült a négynapos mű­sor összeállítása (ide számít­hatjuk a szerdai fél munkana­pot isi, sőt maradt a szufléjuk­ból a vasárnappal kezdődő hét elejére is; nem is szólva arról ami ezután jön, mától vasár­napig .., Ki, mit hallhatott? Kezdjük a vakációzó gyerekekkel, aki­ket teljes jogú tagként jegyez­nek a rádióbarátok népes tár­sadalmában. Mescéit hallottak a Szaltán cárról. Az idősebbek Bajor Gizi egykorú emlékeze­tes rádiófelvételéiből emlékez­nek rá, nekik ezért jelentett^ örömet a Gyermekrádió e mű-' sora, a kisebbeknek varázsla­tos meseszövéséért. A Karácsonyi Szerpentinnel a kicsik. Szabó Magda Szüle­tésnapjának rádióváltozatával a nagyok kaptak maradandó élményt jelentő rádiós ajándé­kot. Elhangzottak mesejátékok, s részletek Halász Judit új nagylemezéből, a Mákos rétes­ből. De. hogy el ne feledjem, ugyanezt a lemezt és születésé­nek körülményeit részleteseid­ben is megismerhették a gye­rekek, még szerdán délután a Karácsonyi Kívánságokban. Mire kigyúltak a gyertyák és a fák alatt ott találták a Má­kos rétest, már visszacsengtek a dalok, ismerősként dúdolták az ..Ez a város, meseváros, senki földjével határos .. .”-t, mert megtanulták a délutáni műsorból. Mit kaptak a fa alá a fel­nőttek? Remek komoly- és könnyűzenei műsorokat. Volt köztük opera (Erkel, Wolf), oratórium, közvetítettek zene­kari műveket. Az ircdalcm- kedvelóknek irodalmi élményt nyújtott Illyés Gyula és Lö­rincze Lajos vallomása szülő­földjéről, gyermekkori és mai önmagáról és persze ezen ke­resztül a világról...; doku­mentumműsor Erdei Ferenc­ről (s műfaj rádióbéli líivatott művelője Barát Appolónia, ki­nek munkáit nem először em­legetem, a hasábokon ismét kitett magáért); vendégünk volt Tolnai Klári és Gábor Miklós, Paul Sacher és Gellért Oszkár, az utóbbiak arról be­széltek a centenárium jegyé­ben, hogy miként látták ők Bartók Bélát. Mindez pedig a teljesség igé­nye nélkül sorjázik ide, csu­pán jelezve, igazán mindenki megtalálhatta az öt érdeklő perceket, órákat az ünnep mű­sorában. Lapozgatva az e heti újsá­got, úgy tűnik e három nap sem marad el az elmúlt heti­től. CSAK ARRA VAGYOK KÍVÁNCSI. Ezúttal Popper Péter pszichológus, a Budapes­ti Orvostudományi Egyetem tanára meditált okosan, izgal­masan, vitatkozva, egyebek között a veszélyeztetett gyer­mekek és családok helyzeté­ről, a szociális tapintatról, az orvosi titoktartásról, valamint a társadalmi mobilitás csator­náiról. Itt álljunk meg. Sok más között szó esett itt egyetemi oktatásunk felvételi és nevelő rendszeréről, benne arról, hogy egyetemi felvételi bizottsági tagként — az egészségügyi szakközépiskolában érettségi­zett jelölteket felvételizte*. —, az a tapasztalata, közülük ke­rülnek be — arányaiban — legkevesebben az orvosi egye­temre. A hosszasabb vita summája, tekintettel arra, hogy a megyében Vácott mű­ködik egy ilyen oktatási intéz­mény, mindenképpen idekí­vánkozik: az egészségügyi szakközépiskola nem jelent „beutalót" az orvostudományi egyetemekre, s ezt időben, még a pályaválasztás idején meg kell mondani a jelentke­ző lányok, fiúk szüleinek! Bányász Hédi HETI FI LM JEGYZET Psyché Jelenet a Psyché című filmből Még a Weöres-hivőket is meglepte, amikor — 1972-ben — megjelent a Psyché című kötet. A pár évvel korábbi, Merülő Saturnus című verses- könyvében ugyan közreadott már Weöres Sándor néhány Psyché-verset, de azok akkor még csak egy játékos költői szellem beleérző-utánzó hajla­ma termékeinek tűntek. A tel­jes Psyché-kötet azonban fényévekkel haladta túl a majd’ minden jeles költő élet­művében megtalálható, úgy­nevezett pastiche-ok, a más költő (k) modorában írt, több­nyire e költő(k) manírjait ki- pécéző, ironikus versek szint­jét. Weöres ugyanis e kötet­ben valami páratlant, egyedit teremtett meg: egy soha nem létezett költőnő, bizonyos Lónyai Erzsébet — költői ál­nevén: Psyché — teljes költői életművét, melyet — ugyan­csak kitalált — önéletrajzba, i rodalomtörténeti értékelések­be, naplókba ágyazott, bele­foglalva a kor — a XIX. szá­zad eleje — magyar valóságát, híres embereit (Kazinczy, Wesselényi, Széchenyi stb.), sőt, belefoglalva egy valóban élt és alkotott (nem jelenté­keny) költő, Vngvárnémeti Tóth László tizenvalahány valódi versét, s összefüggésbe hozva Psychét eme köl­tővel, lévén, hogy Lónyai Erzsébet egyetlen, igaz, nagy és soha be nem teljesült szerelme éppen Tóth László volt (Psyché hol Nár­cisznak nevezi, a görög mi­tológia önmagában gyönyör­ködő, önszerelmében elpusz­tuló hőse után, hol csak „La- czim”-nak). A Psyché azonban nemcsak ezt a nemlétezett voltában is tökéletes valóságú költői élet- és korrajzot nyújt­ja, hanem a reformkor nyel­vének fantasztikus hitelessé­gű újrateremtését is, meg a korszak bámulatosan gazdag kultúrtörténeti rajzát is. Psyché, Weöres leleményéből, külföldi útjai során a kor nagyjaival is találkozik: Bee­thovennel (aki az ő számára írja a Für Elise című kis zon­goradarabot), Goethével (aki a Közelség című . versét írja hozzá, amit Psyché le is for­dít), Shelleyvel (akinek hatá­sa' egy „eredeti” Psyché-vers- ben türöződik majd), megis­merkedik Hölderlinnel, s még tucatnyi más hírességgel. Mindezek a momentumok még tovább hitelesítik ezt a fantá­ziaszülte alakot, Psychét (aki­nek költői neve a görög pszüché=lélek szóból szárma­zik). Mindezeket azért véltem szükségesnek előrebocsátani, hogy világosabbá váljék: Bó- dy Gábor rendező és a forga­tókönyv egyik szerzője, vala­mint Csapiár Vilmos, a másik forgatókönyvíró óriási feladat­ra vállalkozott, amikor a Psyché filmre viteléhez fogott Weöres hallatlanul gazdag művének egy más műfajba való áttétele — úgy. hogy az eredeti művel egvenlő ransú- színvonalú alkotás szülessen — sokkal nehezebb, mint eev önálló, eredeti film létrehozá­sa. Mielőtt tovább mennénk, le kell szögezni: Bódy és Csapiár eme vállalkozása alapjában véve teljes kudarcot vallott, bár maga a film bővelkedik mesterien megcsinált részek­ben. A kudarc okai számosak. Harmat feltétlenül meg keit említeni. Az első: a film egy idő után fokozatosan Nárciszt, azaz Tóth Lászlót, az önmaga zsenitudatával (valószínűleg a gyógyíthatatlan szifilisze hatá­sára is) egyre jobban eltelő művészt állítja előtérbe, ahelyett, hogy az igazi főhős­re, a szertelen, szabados, mégis ellenállhatatlanul von­zó, elbűvölő, egyszerre a ro­mantika-reformkor gyerme­keként, s e kor szokásainak, eszméinek, erkölcsének meg­tagadójaként elénk álló Psy- chére koncentrálna. A film egyik fő vonala így átcsúszik a már oly sokszor látott „a vérbajos zseni, akit kora nem ért meg, s aki — hibái dacára is — méltatlan véget ér” című szépelgő (narcisszista?) frázis­ba. A másik: Bódyék, igen nehezen indokolhatóan, Psy­ché és köre életét alaposan meghosszabbítják: a figurák­kal a századforduló szecesz- sziójg, sőt, az I. világháború utáni korszak idején is talál­kozunk. Nem a Reális időrend felbontása zavar itt (ennél kü­lönb dolgok is megszokottak már a* filmen), hanem az, hogy ez a meghosszabbítás tulajdonképpen semmit nem tesz hozzá a hősök jellemraj­zához, nem gazdagítja a tör­ténetet, egyszóval: nem szer­ves rész, csak betét. A harma­dik: a film-Psyché sok száz méterrel haladja túl önmaga optimálisnak vélhető terjedel­mét. Terjengős; képi megalo- mániában szenved (sőt: szen- veleg); s mégis: a maga há­rom és háromnegyed óra ter­jedelmével sem képes vissza­adni azt. amit az ennél rövi- dsbb idő alatt végigolvashat: Psyché-kötet nyúit. (Ponto sabban: nem is visszaadásról hanem a más műfajba valé ad»kvát „átírásról” van itt szó.) Az olyan kisebb, de lénye ges hibákról, mint a natura lista betétek, a látvány trükkök garmadája, a Rés nais-tól Felliniig, Bunueltő, Bergmanig terjedő utánérzé sek, sőt „függő idézetek” sora csak azért szólok, mert nagy részt ezeknek köszönhető hogy a film túlméretezett. A?.. sem értem, mire jó, hogy az egyik főhőst, Zedlitz báró játszó Cserhalmi Györgyi Garas Dezső magyar szinkror hangjával halljuk — ugyan akkor Cserhalmi a Tóti Lászlót játszó Udo Kiér ma­gyar szinkronja. (Hogy a Psychét megszemélyesítő spa nyol Patricia Adrianit szink ronizálják, az természetes.) No de ezek csak apróságok De hát sokkal inkább hiány zik a filmből a Weöres Psyché, s e Psyché egész vi­lága, kora, sőt (s ez különö sen!) költészete, mintsem hogy e szinkronproblémálco: lovagolnánk. Egy kis indián Bágyasztóan harmatgyenge j film egy indián kisfiúról, aki nem indián, hanem a cheyen- ne törzshöz került fehér gye­rek, meg egy szökött katoná­ról, aki a nem indián indián­gyereket — egy tevemama meg annak tevecsikaia — tár­saságában pártfogásába veszi. Mindez állítólag a múlt szá­zad közepén történik, abban : Hollywood környéki sivatag­ban, ahol a westerneket és a indiánfilmeket forgatni szok­ták, s így már minden bokoi és szikla régi jó ismerősünk Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom