Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-23 / 300. szám
4 1980. DECEMBEIR 23., KEDD Tanítás: január 5. Megkezdődött a téli vakáció Öröm az iskolásoknak: hétfőn megkezdődött a téli vakáció. December 22-től, január 4-ig az alsó és a középfokú iskolákban szünetel a tanítás. A napközi otthonokban viszont az idén sincs szünidő, továbbra is fogadják a tanulókat. Az iskolák január 5-én népesülnek be újra, ekkor folytatják az oktatást. A vakáció utáni első tanítási napon néni kapnak félévi bizonyítványt a tanulók, a tanév első fele január végén fejeződik be. Az értesítőket, február 6- án adják át. Január, február a pályaválasztás döntő szakasza: a továbbtanulni szándékozók kitöltik a jelentkezési lapokat, amelyeket az általános iskolák legkésőbb március 20-ig továbbítanak a középiskolákba. A tanulók a jelentkezési lapon ez évben is két iskolát nevezhetnek meg s diák szociális juttatásokat. Ismeretes a tanév további programja is. A tavaszi szünet április 6-tól, április 11-ig tart, a szünet utáni első tanítási nap április 13. lesz. A tanév utolsó tanítási napja: az alsófokú oktatási intézményekben, a középiskolák 1—3. osztályaiban, valamint az egészségügyi szakiskolák 1—2., a gépíró- és gyorsíróiskolák 1—2. osztályaiban 1981. június 12., a középiskolák 4. osztályaiban és az egészségügyi szakiskolák 3. osztályaiban május 9. Az írásbeli érettségi vizsgák a középiskolákban május 18-án, a nemzetiségi gimnáziumokban május 16-án, a dolgozók középiskolájában június 1-én kezdődnek. A közös írásbeli érettségi-felvételi vizsgák ideje, május 25—26. FÓTI ÉNEKKAR SIKERE Aranydiploma után új sikerek Hölgyem, isten áldja! HETI FI LM JEGYZET A magnószalagról fájdalmas, a szinte elérhetetlen táj felé irányuló vágyakozást kifejező dallamok hangzanak fel, lüktetnek, akár a hullám, amelyhez a hazavágyódó dala szól: Zúgj hullám! / Ügy sír, fáj a honvágy. / Zúgj hullám, zúgj, / míg csendesen partot ér a sajkám! A néger spirituálét Baráz József karnagy dolgozta fel, s kórusának, a fóti Vörösmarty Művelődési Ház kamarakórusának tagjai éneklik. Azután barokk, reneszánsz, majd modern mű, Bartók-, Bárdos Lajos- alkotás következik, s mindegyik hangjai tisztán, erőteljesen csendülnek fel. Mintha egy félszáz tagú kórus S énekelne. Hagyományok, zenei múlt nélkül — Pedig összesen húsz tagból áll az együttes — állítja meg a magnetofont Baráz József. — Igaz, ezeá az állandó tagok valóban rendszeresen részt vesznek a próbákon, rajtuk kívül mintegy tíz fiatal dolgozik több-kevesebb rendszerességgel a csoportban. — Hogyan lett Baraz József, aki Óbudán lakik, és a budakeszi gimnáziumban tanít, éppen a fóti kórus vezetője? — Magam is amatőrként kezdtem a pályát, azután végeztem el a Zeneakadémiát. A hatvanas évek második felében külföldön dolgoztam, amikor hazaértem, egyik barátom hívott: legalább nézzem meg a fóti iskolát. Megnéztem, három hónapig akartam maradni, s már a nyolcadik éve tanítok ott is. Két dolog marasztalt : azonnal megszerettem a gyerekeket, ugyanakkor láttam, hogy az egyébként gazdag irodalmi, művészeti hagyományokkal rendelkező Főt, itt, a főváros közelségében, zenei szempontból fehér foltot jelent. Megmutatni az értékeset Hét évvel ezelőtt tanácsi határozat született a községben az énekkar létrehozására. BaMÁRCIUSBAN Budapesti Tavaszi Fesztivál Jövőre március 20. és 29. ] széfünk kiemelkedő értékeivel, között első ízben rendezik képviselőivel. meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a főváros sok színű kulturális és idegenforgalmi rendezvénysorozatát, melyre külföldi és hazai vendéget egyaránt nagy számban várnak — jelentették be a szervezők hétfőn, a Vigadóban tartott sajtótájékoztatón. Az Országos Idegenformgalmi Hivatal kezdeményezésére a magyar kultúra iránt érdeklődőknek kívánnak lehetőséget nyújtani ahhoz, hogy hazánkban találkozzanak /nűvéAz ünnepélyes megnyitót március 20-án a Magyar Állami Operaháziján tartják. A zenei program számos rendezvényeivel Bartók Béla születésének 100. évfordulójára is emlékeznek. A szervezők komplex idegenforgalmi’ és kulturális programot nyújtanak a résztvevőknek: a művészeti műsorok mellett városnézésre, dunakanyari túrákra, lovasbemutatókra, népművészeti és gasztronómiai rendezvényekre invitálják a vendégéket. ráz József a Garay általános iskola végzőseiből alakította meg az együttest, amelynek mai tagjai már fiatal szakmunkások, középiskolások, sőt főiskolások, egyetemisták. Jönnek Fótról, de jönnek a környező településekről, s jönnek a fővárosból is. Nem nagy, de valóban lelkes, teljes energiával dolgozó társaság. Gyakran elhangzik, hogy a fiatalokban nincs vagy kevés az igény a művelődésre, hogy a szórakozást a hét végi diszkóval azonosítják. A kórus eredményei azt bizonyítják, hogy az érdeklődést igenis fel lehet kelteni... — Munkánk egyik célja — folytatja Baráz József —, hogy a tagok zenei ízlését fejlesszük, teljes személyiségét formáljuk, a másik, hogy másoknak is megmutassuk, ki lehet törni a sémák, az életforma és a szórakozási szokások sémái közül. Ezek a fiatalok azt teszik, amit szeretnek, s erre mások is rezonálnak. Törökmezőn például fanyalogva fogadott bennünket a beat- balett után a járási szolidaritási napon részt vevő több ezer fiatal. A végén alig akarták leengedni a társaságot a színpadról. Nem igaz tehát, hogy a fiatalokból hiányzik az igényesség. Van, csak meg kell mutatni nekik, mi az értékes, hiszen sajnos otthon s az iskolában talán erre jut legkevesebb idő. Avatott tolmácsolok Azokat az értékeket, amelyeket a kórustagok egyre jobban megismernek, elsősorban a reneszánsz és a barokk zene alkotásai jelentik, no meg ahogyan a kórusvezető mondja, nem véletlenül éppen a kortárs művek, Kodály, Bartók, Decsényi, Petrovics, Szo- kolay, Bárdos kompozíciói. S hogy egyre színvonalasabban tolmácsolják is ezeket a darabokat, azt a számos meghívás bizonyítja: többször szerepeltek a rádióban, a fővárosi Történelmi Múzeum koncert- jain s természetesen a helyi rendezvényeken. Az is elismerést jelent, hogy a kórus fennállásának ötödik évfordulóján, 1978-ban nagyszabású dalostalálkozót rendezhettek Foton, vendégül látva a váci Vox Humanát, a fővárosi Eg- ressy Béni férfikart és a XV. kerületi Csokonai Művelődési Ház Tavasz kórusát. Ekkor írta le róluk az egyik kritikus: A Fóti Zenebarátok Kamarakórusa hat, művel bizonyította, ljogy ha tovább halad ezen áz úton, hamarosan előkelő helyet kap hazánk kórusai között. Közösséggé formálódtak Nos, az elmúlt hetek azt tanúsították, hogy az énekkar ezen az úton haladt tovább. S ha arról korai is lenne még beszélni, mennyire előkelő az a hely, melyet a magyar kórusmozgalmon belül elfoglal, azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy szakmailag nagyot lépett előre. A közelmúltban Foton rendezett minősítő hangversenyen való szereplés alapján aranydiplomás minősítést kapott. Ez az előrelépés a közös munka egyik nagy eredménye, ennek a fejlődésnek is nagy szerepe van abban, hogy az együttesen belül igazi baráti légkör alakult ki. Vagy éppen fordítva? A lényeg az, hogy az elmúlt években igazi közösséggé alakult az énekkar. Tagjai végtelenül fegyelmezettek, ez azonban nem valamiféle kívülről rájuk kényszerített rend eredménye, hiszen éppen ők követelik meg a pontos próbakezdést, ők döntik el, kit vesznek fel a kórusba próbaidőre, s azt is, magatartása alapján ki kell-e.zárni valakit a csoportból. Ügy tűnik, a vezetőnek valóban csak a szakmai irányítással kell törődnie. Ilyen körülmények között nem tűnik merésznek a terv, hogy eljussanak a jövőre induló Vándor-fesztivál gálaestjéig, s nem túlzottak a remények, hogy, ha valóban eleget tehetnek a külföldről kapott meghívásoknak, méltóképpen képviselhetik a magyar kórusművészetet. Hogy ez így legyen, ahhoz a kórus munkáját segítő helyi üzemek, intézmények is megadnak minden segítséget. P. Szabó Ernő Iskola. A leglehetetlenebb adásidőben — vasárnap ebéd után — szokott jelentkezni a Pedagógusok fóruma, így hát bizonyára nagyon kevés előfizető kíséri figyelemmel az iskola körüli dolgokról elhangzókat. Nagy kár, hogy ez így van, mert időnként olyan témák kerülnek benne terítékre, amelyek messze nem csak a tanintézeteket érintik, hanem általánosan társadalmi vonatkozásúak. Lám, most legutóbb két adás is arról szólt, hogy a közel száz esztendeje szinte azonos oktatási rendszerünk alapos megújításra vár. Előbb maguk a pedagógusok mondták el véleményüket e halaszthatatlan reformról, majd most ezen az ünnep délutánon a neveléstudomány hivatott szakértői cseréltek eszmét, s taglalták a tennivalókat. A legnagyobb baj az — hallhattuk egyetértőleg —, hogy maga az élet haladta túl az ismeretátadás jelenlegi kereteit, mégpedig olyf ormán, hogy manapság már nem olyan munkaerőre van szükség, aki a merev tantárgyi rendszer szerint szerez bizonyítványt. Az ismeretek általánosabb elsajátítására van tehát szükség, s ennek megfelelően afféle integrált blokkokba kellene összeállítani a tananyagot. Kellene — mondták maguk a vita résztvevői is, mert sajnos a továbblépés felismerésén túl eleddig még nem sok minden történt. Egyelőre a TV-FIGYELO legszükségesebb taneszközök beszerzése is hosszas utánjárásba kerül, s ugyanígy az újonnan épülő iskolák is rendre a régi, túlhaladott modell szerint épülnek. Arról nem is szólva, hogy a tantermek világában meg csak elvétve sem lehet találni mást, mint pedagógusokat. Szinte ismeretlen mesterség még az oktatástechnikusi, az iskolai népművelői szakma, hogy a növendékek lelki egészségét vigyázó pszichológusokat ne is említsük. Manapság tehát csak magát az átformálás témáját járo- gatják körül a hozzáértők, ám még ezt sem valami nagy egyetértéssel teszik, mert hisz’ az úgynevezett elitképzés dolgában nem hogy egymást segítenék, hanem épp fordítva, egymást oltogatják ki az érvek. Egyfelől tehát azt hallani, hogy külön, összegyűjtve, nagyobb feladatok elé állítva és a szokásosnál sebesebb ütember okítsák a legtehetségesebb nebulókat, másfelől pedig azt, hogy szó sem lehet ilyesmiről, mert ez a kivételezés feltétlenül társadalmi berzenkedéshez vezetne. (Márpedig — így az előbbre gondolok — mégiscsak kellene ez az elitképzés, mert ilymódon több és jobb szakemberrel gazdagodhatna a mind fogó- sabb kérdésekkel szembe kerülő társadalmunk.) Az igenek és a nemek harca mindemellett a középfokú oktatás szintén merev hármas tagozódása (gimnázium, szak- középiskola, szakmunkásképző iskola) dolgában is folyik, mégpedig azért, hogy menynyire és hogyan közeledjenek egymáshoz e valóban eltérő formációk. Egyelőre ugyanis az a helyzet, hogy az egyetemekre, főiskolákra elsősorban a gimnazisták jutnak be — ők adják a hallgatóság 80 százalékát —, míg a többiek sokkal kisebb eséllyel indulnak a felvételiken ... Az elmondottakból nyilván kitetszett már, hogy tényleg nem egy akármilyen purparlé volt ez a vasárnapi, s talán azt sem kell külön hangsúlyozni, hogy a Pedagógusok fóruma egyáltalán nem csak a pedagógusok fóruma, hanem úgyszólván mindenkié. Figyelése mindenképpen ajánlatos. Szórakozás, a műsorok gazdái tapasztalhatóan már most, ezen a hétvégén hozzáláttak az előfizetők vidításá- hoz: hadd legyen jókedvvel várt ünnep az a karácsony. Sajnálattal kell viszont konstatálnunk, hogy egyszer- másszor a bal kezüket használták a jobb helyett. Így volt ez például ez Operett. oh! című csinálmány esetében is, amelyhez fogható telekomunikációs baklövést az utóbbi egy, két, három, négy, öt stb., stb. évben aligha láthattunk. Mint a jobb sorsra érdemes készüléktulajdonosok emlékezhetnek rá, ez egyrészt Marsha Mason, a Hölgyem; Isten Áldja! főszereplője egy vékonyka leányhangból, másrészt a drága aranyos Patkós Irma néni tétova jövés-menéséből, valamint a Fővárosi Operettszínház, no meg az Operaház néhány tagjának dalolásából és boka- emelgetéséből tevődött össze. De úgy, hogy e három elemet legföljebb ha a kevés fantáziára valló műsorcím fogta egy csokorba. Hogy itt valami nosztalgikus múltidézge- tésröl lett volna szó? Megeshet. De, ha ilyesmit akarnak a képernyőre vinni, akkor ahhoz jobban meg kell futtatni a fantáziát (persze, csak akkor, ha van), és úgy kell képet képpel váltani, hogy abból kifessék: ez egy egységes képzelmény, amelynek darabkái nem ok nélkül kerültek egymás mellé. Szintén sutácska volt a Tahi László írta és Kazán István rendezte vígjáték, az Enyhítő körülmény. A szenvedélyre szomjas ifiasszony meg a famászásban oly ügyes diák kalandja egyáltalán nem szikrázott sem a helyzet-, sem a jellemkomikumtól. Inkább olyan szalonkomédia-féle volt, élén a bugyuta fogtechnikus férjjel és az újra meg újra kopogtató szobaszomszédokkal. Mindemellett ezt a hosszúnál is hosszabb — másfél órás! — darabot is számosán végig- üyöltötték, amint az a legújabb tévéjátékokban szokás. Ugyan minek pusztítani azt a hangszórót meg azt a dobhártyát, ha nem feltétlenül muszáj ? Akácz László Az egy főre eső Neil Simonból valószínűleg elértük a legfejlettebb tőkésórszágokat. Mert íme: bemutatták nálunk többek között a Napsugár fiúk és a Furcsa pár című filmjeit; ugyané filmek színpadi változatát is (aza2: a színműveket, melyekből a filmek születtek); november utolsó hetében került a magyar mozikba egy újabb Neil Simon-film, a négy egyfelvo- násosból összeeszkábált Kaliforniai lakosztály, a múlt hét végén mutatta be A 88. utca foglyai című játékát a budapesti Vígszínház (ennek is volt filmváltozata, A második utca foglyai címmel), most pedig itt az új Neil Simon- film: a Hölgyem, isten áldja!, ugyanannak a rendezőnek, Herbert Rossnok a felvezetésében, aki a Kaliforniai lakosztályt is készítette. S hogy Neil Simonból még mi vár ránk, azt csak filmvásárló bizottságaink tudják... Persze, azt mondhatja most valaki: mi bajom ezzel az ötvenhárom éves, vitathatatlanul világsikereket arató, a vígjáték műfajában Amerikában alighanem No. 1-nekszá- mító íróval, akiben megvan az a ritka képesség, hogy tud igazán víg vígjátékokat írni, s hogy ezek a vígjátékok mindig éppen olyanok, amiken szívesen nevet a közönség. Nos, különösebb bajom nincs Neil Simonnal; a műfajban nála sokkal rosszabbak is bő teret kaptak (kapnak) honi színpadjainkon, képernyőinken és filmvásznainkon. Simon még jó mesterember legalább; tud figurákat teremteni, tud cselekményt bonyolítani, szellemesek a dialógusai, s általában: ízléses, kordában tartott, a hírhedetten prűd amerikai közízlést nem borzoló darabokat ír, melyek alkalmasak a világfogyasztásra is. Akkor hát? Akkor hát úgy is fogalmazhatnék, hogy Neil Simonnal pontosan ezek miatt az akár erénynek is nevezhető tulajdonságai miatt van bajom. Amiatt, hogy valamennyi darabja és filmje tökéletes biztonsággal halad a hajszálvékony felületen, s még véletlenül sem kísérli meg az ábrázolt figurák, szituációk, jelenségek, problémák, konfliktusok mélyebb megragadását. Amiatt, hogy kétségtelen tehetsége megelégszik a biztos sikerhez vezető bevált eszközök alkalmazásával. Amiatt, hogy Neil Simon műveiből egy olyan Amerika tárul elénk — no és az amerikaiak elé is —, amelyben a legfőbb gondot általában az okozza, hogy egy férfit elhagy egy nő (több férfit több nő, egy férfit több nő, egy nőt több férfi, a nem kívánt rész törlendő). Olyan Amerika, amelyben csak neurotikus, vagy kissé kelekótya értelmiségiek élnek, s főnek a saját levükben. Olyan Amerika, amelyből hiányoznak az 1970-és évek konkrét jegyei, mert hiszen bármelyik Neil Simon .darab vagy film századunk bármely esztendejében játszódhatna; tíz mondatnál és egy díszletnél aligha kellene többet módosítani a szövegen és a szerzői utasításokon. (És esetleg a ruháknak vagy — filmek esetén — a2 autóknak kellene 1920-as, 30-as vagy 40-es divatúaknak lenniük). A Hölgyem, isten áldjál sem kivétel ez alól az általános vígjáték-metódus alól. Hősnője, a bájigúnór filmszínész által frissen elhagyott Paula, és a kelekótya színész, Élliot, tulajdonképpen bárhol, bármikor élhetnének; történetük is előregyártott' vígjátéki elemekből van összeszerelve, s legfeljebb azt méltányolhatjuk, hogy a női főszerepet Neil Simon felesége, Marsha Mason játssza (jól, de semmi különös), Elliotot pedig egy nálunk még ismeretlen színész, Richard Drey fuss (akinek magyar szinkronja a kitűnő Tahi- Tóth László, s aki — sok más magyar színésztársával együtt — legalább ilyen jó színész!). Pofonok völgye — avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni — ezt a közönségcsalogató címet viseli Gulyás Gyula és Gulyás János dokumentumfilmje. A háromszoros olimpiai bajnok, az egyik legrokonszenvesebb magyar sportember neve önmagában is biztosíték a sikerre. Olyan egyéniség, akivel mindig szívesen találkozunk. Ez a mostani találkozás is érdekes, mert Papp Lacit nem csupán versenyzőként ismerjük meg — sajnos, néhány híres mérkőzését, illetve annak részleteit nem láthatjuk, mert különféle jogdíjak akadályozták beillesztésüket —, hanem az ökölvívásra at életét feltett emberként, sőt, elsősorban mint ilyent. Es itt válik a Papp Laci-sztori általánosabb érvényűvé, mert amikor arról esik szó, mennyi gáncsoskodás, értetlenség, rosszindulat, te- hetségtelenség, hozzá nem értés és szakmai-pozícióbeli féltékenység közepette kellett végeznie a dolgát, valóban igazat kell adnunk neki: a ring- ben egyszerűbb a meccs, mert az ember legalább azt tudja, kitől kapja a pofonokat — és ráadásul ezeket vissza is adhatja. Tanulságos, néhol igen szókimondó film ez sei ökölvívás rokonszenves megszállottjáról. Bár sok ilyen megszállott ember működne a magyar sportéletben ... Az árnyékbokszoló A bűnözés nem kedvez a magánvállalkozóknak; manapság már ezt a szakmát is csak nagyüzemi módon, magas fokú szervezettséggel lehet csinálni, s az egyéni akciók csak túlságosan nagy kockázatot hoznak. Körülbelül ez és ennyi a tanulsága az NSZK-beli rendező, Michael Fengler filmjének. A többi — a frankfurti alvilág, a topis környezet, a piti trükkök stb. — csak dekoráció ehhez a nem valami új és nem túl mélyenszántó felismeréshez. Enyhén unalmas és érdektelen film. Takács István
