Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-07 / 262. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! mr MEGYEM AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 262. SZÁM Ara 1.60 forint 1980. NOVEMBER PÉNTEK SORSFORMÁLÓ GYŐZELEM A KEGYELET VIRÁGAI Vihar Mióla : Mégha ilo térik a kmaiiue mbs eh Oly sortüz dördült tizenhétben, hogy belerengett a világ. Egy nép nyitotta véres vállal a történelem kapuját - nekifeszült, zuhant az aftó, s áradt a láz, mint óceán, a megvonagló Európán, f Korom Mihálynak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának a rádióban és a televízióban elhangzott beszéde * Korom Mihály, az MSZMP Politikai S Bizottságának tagja, a Központi Bizott- S ság titkára a Nagy Októberi Szocialista § Forradalom 63. évfordulója alkalmából, ^ tegnap, a Kossuth rádióban és a tele­id vízióban ünnepi beszédet mondott. November hetediké a Nagy Októberi . Szocialista Forradalom ünnepe. Ezen a napon emlékezünk ama nagy történelmi esemény 63. évfordulójára, amely a szó igazi értelmében megrengette a vilá­got. Az emberiség sok forradalmat élt át 1917 előtt, amelyeknek során a korábbi osztáiyuralmat egy másik kizsákmányo­ló osztályé váltotta fel. A szocialista forradalom azonban a munkásosztály forradalmi elméletét valósította meg a gyakorlatban, a dolgozó osztályokat jut­tatta hatalomra. Az- addig elnyomottak arattak történelmi győzelmet, és hősies harcban megvalósították a forradalmá­rok előző nemzedékeinek álmát. Ezzel a világtörténelem korszakváltó fordulója kezdődött. A Nagy Október győzelme olyan társadalom előtt nyitotta meg az utat. amely megszüntet mindenfajta ki­zsákmányolást, elnyomást és a teremtő, alkotó embernek adja a munka minden gyümölcsét. Az emberiség előtt új táv­latok nyíltak. Azok a munkások, parasztok, katonák, akik a Téli Palotát megostromolták, hall­gattak a lenini hívó szóra: megértették , a forradalom lánglelkű vezetőjét, át- érezték, hogy győzelmüktől a saját sor­suk és a világ munkásainak, dolgozói­nak sorsa is függ, em beri-bfr— módon ~ akartak élni. A bolsevik párt vezetésével az orosz munkások, parasztok, katonák vállvet­ve a nagy ország minden népének fiai­val kivívták, megvédték, megszilárdí­tották a dolgozók hatalmát. A forradalom eszméje és valósága ha­talmas teremtő erőket szabadított fel, amelyek a dolgozók új társadalmának fejlődésében, történelmi vívmányokban öltenek testet. A világtörténetemben először a Nagy Október győzelme bizto­sította egy országban az ember legalap­vetőbb társadalmi jogait. A különböző nemzetiségű emberek a teljes egyenlő­ség alapján hazára leltek Szovjet-Orosz- országban. A Szovjetunió az eltelt több mint hat évtized alatt nagy utat tett meg. Ma a világ ipari termeléséből hús2 százalékkal részesedik. Hatalmas tudo­mányos és műszaki eredményei lehető­vé tették, hogy a világűr békés kutatá­sában az egész emberiség által elismert nagy sikereket érjen el. Abban az or­szágban, ahol hajdan a lakosság negy- vennárom százaléka nem tudott írni-ol- vasni, ma a dolgozóknak több mint há­romnegyede t'eiso vagy középiskolai végzettséggel rendelkezik. A szovjet nép történelmi jelentőségű- forradalmi tetteire, a kommunista tár­sadalom felépítéséért folytatott küzde­lemben elért sikereire világszerte nagy tisztelettel tekintenek a társadalmi ha­ladás és a béke hívei, így a dolgozó ma­gyar nép is. Október eszméje és példája új feje­zetet nyitott az emberiség életében. Az új típusú forradalmi pártok létrejötte, a szocialista világrendszer kialakulása és fejlődése, a gyarmati rendszer fel­bomlása, a nemzeti felszabadító moz­galmak győzelme elválaszthatatlan a Nagy Októberi Forradalomtól. A szovjet nép minden más népnél nagyobb áldo­zatot hozott és hoz az emberiség béké­jéért és a társadalmi haladásért. Elvi- tathatatlanok a Szovjetunió történelmi érdemei. Példája lelkesítő volt és ma­rad. Október a világ népeinek — társadal­mi rendszerre való tekintet nélkül — a legnagyobbat és a legtöbbet adta: a bé­kében élés lehetőséget. A szovjetek ál­lama létezésének első napjától követke­zetesen küzd a békéért. Legelső intéz­kedése az imperialista háború befeje­zése, a békéről szóló dekrétum megal­kotása volt. A szovjet állam békeszeretetében a több mint hat évtizedes léte alatt követ­kezetes maradt. Akkor is, amikor a fa­sizmus elleni harc fő terheit vállalta, akkor is, amikor a második világhábo­rú után korábbi szövetségeséivel szem­ben állt ki a béke ügye mellett, ami­kor megtörte a hidegháború dermesztő légkörét, amikor újabb áldozatvállalás­sal döntő részt vállalt a katonai erő­egyensúly megteremtésében. S követke­zetes abban a harcában is, hogy tz em­beriség békében és biztonságban éljen tovább. Ma Európa történelmének a leg­hosszabb háborúmentes korszakát ed. Naponta vagyunk tanúi a Szovjetunió erőfeszítéseinek, hogy holnap Is béké­ben ébredhessünk, és a béke reményé­vel térhessünk nyugovóra. A Szovjet­uniónak és szövetségeseinek minden tö­rekvése napjainkban arra irányul, hogy kudarcot valljon az imperializmus eny­hülésellenes kampánya, hogy ne kerül­jön sor az új típusú, közép-hatótávolsá­gú nukleáris fegyverek Nyugat-Európá- ba telepítésére, hogy ratifikálják a má­sodik SALT-szerződést, és eljussunk a fegyverzet csökkentéséhez. A világ bé­keszerető érőivel együtt ezért küzd a magyar nép is. Az ünnep bennünket is számvetésre késztet és kötelez, hogy számba vegyük: nekünk, magyaroknak mit jelent a szo­cialista forradalom győzelme. Október eszméi vezették a magyar munkásosztályt is, amikor kibontotta a forradalom zászlaját, létrehozta 1919- ben a Magyar Tanácsköztársaságot, s akkor is, amikor a szovjetek országá­ban mintegy százezer magyar interna­cionalista vett részt a fiatal szovjet ha­talom védelméért folyó élet-halál harc­ban. Lenin eszméi, táaláiíáli- a jövőbe vétett hitet azokban a magyar kommu­nistákban és más haladó emberekben, akik történelmünk legkegyetlenebb kor­szakában, az ellenforradalom és a fa­siszta diktatúra 25 éve alatt gyakran életük feláldozásával is a nép ügyét szolgálták, a szocializmusért harcoltak. Jól tudjuk, hogy népünk felszabadu­lása sem jött volna el 1917 októbere nél­kül. Október eszméit követve .történelmi mércevei merve rövid idő alatt nagy eredményeket értünk el. Kialakultak, megerősödtek a szocialista társadalmi viszonyok városon és falun egyaránt. A magyar nép ma emberhez méltóan él­het, dolgozhat, alkothat, saját hazájá­ban. Magyarországon szilárd a néphata­lom, jó a politikai légkör, nyugodt a tár­sadalom közérzete. Szocialista társadalmat építő mun­kánk biztos iránytűje a marxizmus—le- ninizmus forradalmi tanítása és alkotó alkalmazása. A Magyar Szocialista Mun­káspárt XII. kongresszusa ennek szelle­mében elemezte megtett utunkat és je­lölte meg azokat a nagy feladatokat, amelyeket a nemzeti felemelkedés, tár­sadalmunk szocialista jellegének erősí­tés: e érdekében meg kell oldanunk. A szocialista építésben elért eredmé­nyeink és vívmányaink megőrzése és megerősítése, további előrenaladásunk megalapozása jobb munkát követel egész társadalmunktól. Ez most jórészt azon múlik, hogyan tudjuk a munka ha­tékonyságát a kor színvonalára emeltei. E feladatot tehát méltán tekinthetjük nemzeti ügynek és vállalkozásnak. Teen­dőink elvégzése ma is forradalmi elkö­telezettséget és elszántságot, következe­tességet, kitartást, kezdeményező- és cselekvő készséget kíván. Meggyőződé­sünk, hogy pártunk vezetésével, dolgo­zó népünk összefogásával, tudásával és szorgalmával eredményesen folytathat­juk szocialista építőmunkánkat és old­hatunk meg nagy és nehéz feladatokat. A Szovjetunió népeit és a magyar né­pet, a Szpvjetunió Kommunista Pártját és a Magyar Szocialista Munkáspártot a közös célok, a közös harcban született internacionalista barátság és a sokolda­lú egvüttműködés és szövetség eltéphe- tetlen szálai fűzik egymáshoz. Valamennyi magyar kommunista, a :oeializmus építésén dolgozó magyar ép az ünne^ napján tisztelettel és há- .val gondol azokra a szovjet emberek- :, akik először vitték győzelemre a szo- alizmus ügyét. Tiszta szívből köszönt­ik a Nagy Október méltó megvalósító- t, a Szovjetunió Kommunista Párt- t és a testvéri szovjet népet. Őszintén vánjuk, hogy érjenek el újabb és jabb sikereket építőmunkájukban kö- js ügyünk javára és mindannyiunk jldogulására. Tegnap a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa ko- szorúzási ünnepséget rendezett Buda­pesten, a szovjet hősök Szabadság téri emlékművénél. A szovjet és a magyar himnusz el­hangzása után az MSZMP Központi Bi­zottsága nevében Kádár János, a Köz­ponti Bizottság első titkára és Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai helyeztek ko­szorút az emlékmű talapzatára. A Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának koszorúját Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Trautrúann Rezső, az Elnöki Tanács helyet­tes elnöke; a Minisztertanács .koszo­rúját Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Aczél György, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagjai helyezték el. A Szovjetunió magyarországi nagy- követsége képviseletében Vlagyimir Pavlov nagykövet, Valerij Muszatov kö­vettanácsos és Anatolij Popov vezérőr­nagy, katonai és légügyi attasé koszo­rúzott. Lerótták kegyeletüket a társadalmi és tömegszervezetek, a fegyveres erők és testületek képviselői. Koszorút helyez­tek el a talapzaton az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet déli hadse­regcsoport és a diplomáciai testület ne­vében is. Az emlékmű talapzatát virágokkal bo­rították a főváros dolgozóinak és ifjúsá­gának küldöttei is. az ájult álmú Ázsián. Petrográdban egy palotára ki tudja, ki - ccóvát dobott. Azóta is e szikraesőt visszaragyoqják századok. Állt egy matróz az iszap-éjben, elkattintva revolverét, s meghallották a kontinensek, s hány jövendő nemzedék! Egy börtön nyílt ki akkor éjjel? Ezer vagy több? Nem! Mindenütt lazább a zár, hol foglyok ülnek, verve reményből fegyverük. Forgószélként száguld már egy név... Emelkedjetek, szíveink! Zúgják őserdők, gyárak, puszták szülöttünk nevét, őt, Lenint... A NAGY OKTÓBERT KÖSZÖNTVE DÍSZELŐADÁS AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN - ÜNNEPI ÜLÉS MOSZKVÁBAN MEGEMLÉKEZÉSEK, AVATÁSOK PEST MEGYE VÁROSAIBAN, FALVAIBAN Tegnap tovább folytatódtak a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 63. évfordulóját köszöntő ünnepségek és megemlékezések Pest megye járásaiban és városaiban is. tjjabb létesítményeket avattak a településeken, melyeknek megvalósítását mindenütt jelentős társadalmi munkával segítették a dolgozók. Cegléd város tegnap ünnepelt. Részt vett s ünnepi beszédet mondott dr. Tóth Albert, az MSZMP Pest megyei Bizottsá­gának osztályvezetője. Dunakeszin a Lenin parkban rendezték a városbeliek az Októ­beri Forradalom évfordulóját kö­szöntő megemlékezést. Ott volt Furulyás János, az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottságának tagja, a vácszentlászlód Zöldme­ző Termelőszövetkezet elnöke. A 63 évvel ezelőtti eseményekre dr. Sági Lajos, az MSZMP városi végrehajtó bizottságának tagja, a Dunakeszi Konzervgyár igazgató­ja emlékezett. A gödöllői járásiak Ikladon gyülekeztek az Ipari Műszer­gyárban. Beszédet mondott Her- czenik Gyula, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályve­zetője. A nagykátai járás dolgozói Nagykátán rendezték központi ünnepségüket, melyen részt vett Göndics Zoltán, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tagja, az Oktatási Igazgatóság igazgatója. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom történelemformáló sze­repét Povázson Sándor, az MSZMP nagyk4tai járási végre­hajtó bizottságának tagja, gim­náziumi igazgató méltatta. Nagykőrös város lakói is teg­nap tartották ünnepségüket. Részt vett Nagy Istvánná, az MSZMP Pest megyei Bizottságá­nak tagja, a Nagykőrösi Kon­zervgyár raktárkezelője. Meg­emlékező szavakat mondott Got- zián Li.szlóné, az MSZMP Nagy­kőrös városi Bizoftságának tit­kára. A ráckevei járás dolgozói Tö­kölön ünnepelték az évfordulót. Részt vett Németh Ferenc, az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottságának -tagja, a Mechani­kai Művek lakatos csoportvezető­je. Ünnepi beszédet mondott Jó­nás Zoltán, az MSZMP ráckevei járási Bizottságának első titkára. tartottak tegnap. Felolvasták Fe­hér Bélának, a munkásőrség Per. megyei parancsnokának ünnep parancsát.. A szolgálatban, a mun­kában példamutató munkásőrök ezután kitüntetéseket vehettek át. A Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany, fokozatát kapta Tán­cos István, a százhalombattai 1. számú iskola igazgatóhelyettese. Tomecskó Károly, a Csepel Autógyár osztályvezetője, id. Sasvári Gyula, a Pest megye: Vendéglátóipari Vállalat asztalo­sa, következetes szolgálatuk, helytállásuk jutalmaként. A ki­tüntetés ezüst fokozatát öten, a bronzot hárman vehették át. Többen országos parancsnoki di­cséretben és jutalomban része­sültek. A kiváló munkásőröket Ba­logh László, az M3ZI.IP Pest me­gyei Bizottságának titkára kö­szöntötte. (Folytatás a 2. oldalon.) A Munkásőrség Pest megyei parancsnokságán is ünnepséget Az új perbáli postahivatal csaknem négyszer nagyobb, mint a régi volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom