Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-07 / 262. szám
mr.r.rtt AVATÁSOK PEST MEGYE VÁROSAIBAN, FALVAIBAN Baráti beszélgetés a munkásőrség Pest megyei Darancsnoksáeán rendezett ünnepség után. Balról jobbra: id. Sasvári Gyula, Táncos István, Tomecsko Károly, Fehér Béla és Balogh László (Folytatás az 1. oldalról) KICSIK MÁSODIK OTTHONA Hatvan gyereknek második . otthont nyújtó bölcsődét avattak tegnap Solymáron. A községben korábban már • működött három óvoda, s az új bölcsőde nagy segítséget jelent a családoknak. Az új intézményt hatvan gyermek részére tervezték, de a szülök igénye ennél nagyobb. A helyi költségvetési üzem úgy építette a bölcsődét, hogy abban lehetőség nyílik még több gyerek elhelyezésére is. A tegnapi avatási ünnepségen jelen voltak a járás vezetői, s részt vett dr. Zádor András, a Pest megyei Tanács egészség- ügyi osztályvezetője is. A kétszintes épületben négy negyvenöt négyzetméter alapterületű foglalkoztató van. Az épületet felszerelték konyhával, mosodával és fürösztőhe- lyiséggel, de működik egy, Ismertebb nevén, átadó-átvevő terem is. Különösen értékes az, hogy az eredeti határidő, december 20. előtt- elkészült a bölcsőde. Költsége elérte az 5 millió forintot. Jelentős az üzemek, a szocialista brigádok, a helybeli lakosok és szakemberek társadalmi munkája is. A PEVDI 2 millió forintot, s csaknem 1 millió forintnyi felszerelést — ajtót, ablakot — adott az építkezéshez. A szülők és a solymári kisiparosok csaknem 200 ezer forint értékű munkát teljesítettek. ISKOLA MELLÉ NAPKÖZI Jóval távolabb, a ceglédi járásbeli Dánszentmiklóson is hasonló ünnepségre gyülekeztek a helybeliek. Podmanitzki István, az MSZMP ceglédi járási Bizottságának titkára új általános iskolai napközi otthont adott át A létesítmény 150 adagos konyhából, ebédlőből és két teremből áll, megvalósítását megyei támogatás is segítette. A munkából azonban nagy részt vállalt a község lakossága, a Micsurin Termelőszövetkezet és a Monori Állami Gazdaság számos dolgozója. A dánszent- miklósi napközi otthon ugyancsak nagy terhet vesz le a helybeli családok válláról. Ezentúl ugyanis az iskolások fele veheti igénybe a napközi otthont. Létrehozásával megszűnik a két műszakos tanítás a községben, mivel a tantermeket délelőttönként az ját erőből létesült, költségei elérik az 1 millió forintot. A községbeliek közül 1800-an tagjai a takarékszövetkezetnek, s a betétállományuk eléri az 5,7 millió forintot Sokan igénybe veszik a pénzintézmény különböző szolgáltatásait A közelmúlt rövid idősszaka alatt, például 450 lakos részesülhetett hitelben. Az új épületet Csoszánsznky Károlyné, a helybeli fiók vezetője vette át, s egyben köszönetét mondott a tervezőknek és a kivitelezőknek. ELINDULT A VEZETÉKBEN A VÍZ Szokolyán bizonnyal emlékezetes marad az Októberi Forradalom idei évfordulója. Hosszú várakozás után ugyanis egészséges vezetékes vizet ihatnak a falubeliek. Átadták az új vízmüvet, melynek tervezése, építése több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött. Ez hosszú idő, mégis teljes a helybeliek öröme, hiszen a víz — nitrát tartalma miatt — eddig veszélyeztette a gyerekeket, főleg a csecsemők egészségét. A kivitelező a Duna- menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat volt. A tanács fejlesztési alapjából 1,5 millió forintot adott, de az állami támogatás összege meghaladta a 35 milliót. A lakosság 10 millió forinttal járult hozzá a költségekhez. A következő ötéves tervben lehetővé válik, hogy Kóspallag, Börzsönyliget és Királyrét is vezetékes vizet kapjon. Különösen értékes, hogy az építők a határidő előtt 42 nappal fejezték be a munkálatokat. NÉGYSZEREZŐDÖTT A POSTA Rossz megvilágítású,. bérelt magánházban, Csúfolt helyiségben működött eddig a perbáli posta. Nemhiába panaszkodtak a nagyközségben, hogy elkelne ide egy újabb, modernebb intézmény is. Most valóra válik a perbáliak dédelgetett álma, vasárnaptól ugyanis a korábbinál jóval modernebb postahivatalba léphetnek be. Az évforduló tiszteletére ugyanis elkészült az új épület, melyet tegnap délután adott át rendeltetésének dr. Asztalos Ferenc, a BU- VIG igazgatóhelyettese Kemenczei Kálmán községi tanácselnöknek. Az ünnepségen részt vett Fetter Gyula, Pest megye 23. országgyűlési körzetének képviselője, s Mógor Béla, az MSZMP Budai járási Bizottságának titkára is. Az új posta négyszerese a réginek. Míg a korábbi hivatal 30, addig az új 120 négyzetméter alapterületű. Érthető, hogy a tágasabb helyiségekben több szolgáltatásra is lehetőség nyílik. A hivatalban elkülönített csomagfelvevő, kézbesítői szoba, csomagtároló és értékmegőrző is van. Az épület tervezői már a jövőre is gondoltak. Eddigi munkájuk értéke elérte a másfél millió forintot. Az épülethez azonban csatlakozik egy 50 négyzetméteres alapterületű műszaki helyiség is. Az elképzelések szerint itt kap majd otthont a későbbi telefonközpont is. Ha az anyagi lehetőségek engedik, ennek a a megvalósítására a VI. ötéves tervidőszak során lenne lehetőség, s lépést tartva az automatizálási programmal crossbar-központot telepítenének a mostani helyiségbe. A dánszentmildósi új napközi otthon sok szülő gondját oldja meg A solymári bölcsőde építését jelentős társadalmi munkával segítették a környékbeli üzemek MAGYAR VEZETŐK ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA s A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulója alkalmából Kádár János, az MSZMP Köz- ^ ponti Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Ma- § gyár Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és ^ Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszter- ^ tanácsának elnöke az alábbi táviratban üdvözölte ^ Leonyid Brezsnyevet, az SZKP Központi Bizottságának ^ főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök- ^ ségének elnökét, valamint Nyikolaj Tyihonovot, a ^ Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét. Kedves Elvtársak! ■ A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, egész népünk nevében forfó, elvtársi üdvözletünket és őszinte jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének, a Szovjetunió Minisztertanácsának, a testvéri szovjet népnek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével új korszak kezdődött az emberiség történelmében — a világ forradalmi átalakulásának korszaka. Hatalmas ösztönzést kapott a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom harca. Az elmúlt 63 esztendő alatt a Nagy Október- példájára és hatására gyökeresen átalakult a világ társadalmi-politikai arculata. Az eltelt több mint hat évtized alatt a szovjet nép, a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetésével felépítette a fejlett szocialista társadalmat, s ma a kommunista társadalom építésén munkálkodik. A Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusa • határozatainak megfelelően, a párt XXVI. kongresszusára való felkészülés jegyében, a Szovjetunió kiemelkedő sikereket ér el a szocialista gazdaság, a tudomány és a kultúra fejlesztésében. E kimagasló^ eredmények újabb tettekre ösztönzik a szocializmus, a társadalmi haladás útjára tért népeket szerte a világon. A Szovjetunió békeszerető-lenini külpolitikája a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben is meghatározó szerepet játszik a nemzetközi béke és biztonság megerősítéséért, az enyhülés eredményeinek megszilárdításáért, a feszültség csökkentéséért, a társadalmi haladás előmozdításáért folytatott harcban. A Szovjetuniónak a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésére irányuló kezdeményezései a világ békeszerető népeinek törekvéseit tükrözik, s az egész emberiség érdekeit szolgálják. A magyar nép számára, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa határozatainak megvalósításán, a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodik, felbecsülhetetlen és semmivel nem helyettesíthető erőforrás, hogy továbbra is számíthat igaz barátjára és szövetségesére, a Szovjetunióra. Népeink megbonthatatlan, testvéri barátságának, sokoldalú együttműködésének szilárd alapja, hogy azonosak eszméink és céljaink, megegyeznek érdekeink. Baráti együttműködésünk napról napra erősödik és szélesedik, országaink sokoldalú kapcsolatai bővülnek és egyre átfogób- b-ctk-ká váln&k A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköz- társaság a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus eszméinek szellemében, közös céljaink megvalósítása érdekében a jövőben is együtt küzd a Szovjetunió Kommunista Pártjával, a Szovjetunióval, a többi testvéri szocialista országgal a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom és a szocialista közösség egységének megszilárdításáért, valamennyi antiimperialista erő összefogásáért, az egyetemes béke és a nemzetközi biztonság megerősítéséért, a társadalmi haladásért. A .Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének évfordulóján, a világ haladó erőinek e nagy ünnepén, további kiemelkedő sikereket kí”ánunk a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének, a Szovjetunió Minisztertanácsának, a testvéri szovjet népnek a kommunista társadalom építésében, az SZKP XXV. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, a világ békéjének, a népek biztonságának megszilárdításáért, a társadalmi haladás ügyéért vívott nemes harcukban. iskolai oktatás céljaira használják. Az épületet Répás Mihály, a napközi otthon vezetője vette át. Tökölön — az Októberi Forradalom tiszteletére rendezett ünnepség előtt — ugyancsak avatásra került sor. Átadták rendeltetésének az 50 gyereket befogadó óvodát. A modern gyermekintézményre nagy szükség volt, hiszen a szülők java része a közeli üzemekben dolgozik. A félszáz gyereknek második otthont nyújtó óvodát Raffai Béla, a ráckevei járási hivatal elnöke adta át rendeltetésének. TAKARÉKOSAK ÍÍZLETHÁZA ' Albertirsán is újabb létesítménnyel gyarapodtak a helybeliek. Nagy Gábor, a MÉSZÖV elnökhelyettese átadta rendeltetésének a Ceglédbércéi és Vidéke Takarékszövetkezet új üzletházát. Az ünnepségen részt vett Fekete Antal, az MSZMP ceglédi járási Bizottságának első titkára is. örvendetes, hogy az üzletház szinte maradéktalanul saKITÜNTETÉSEK A PARLAMENTBEN A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az évforduló alkalmából — eredményes munkájuk elismeréséül — kitüntetéseket adományozott párt-, társadalmi és tömegszervezeti tisztségviselőknek, aktivistáknak, a fizikai és szellemi alkotó munkában élenjáró dolgozóknak. A kitüntetettek egy csoportjának Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, csütörtökön délben az Országház kupolacsarnokában rövid köszöntő kíséretében nyújtotta át a magas kitüntetése- ket. Az ünnepségen jelen voltak: Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára; az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. A Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett fővárosi és Pest megyei dolgozók névsorát, a továbbiakban pedig csak a Pest megyei kitüntetettek névsorát tesszük közzé. SZOCIALISTA MAGYARORSZÁGÉRT ÉRDEMREND kitüntetésben részesült: Balogh István, a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, Barta Ar- pádné, a Szakszervezetek Hajdú- Bihar megyei Tanácsának elnöke, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Fehér Sándor nyugdíjas, dr. Gábor István, a Közúti Beruházó Vállalat igazgatója, Gárdos Miklós, a Magyarország című hetilap főszerkesztő- helyettese, Gyólai István nyugdíjas, Kernya Tiborné, a Habselyem Kötöttárugyár pártbizottságának titkára, dr. Kolozsvári Lajos, a Hajdú-Bihar megyei Tanács vb-titkára. Nagy László, a cukoripari vállalatok Trösztje nyugalmazott vezérigazgatója, Novlcs János, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának nyugalmazott első titkára, Pap János, az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának első titkára, Pesir István, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz elnöke, Roder Imre, a Szikra Lapnyomda igazgatója, Schiller János, a Magyar villamos Művek Tröszt vezérigazgatója. Zagyi János, az MSZMP Karcag városi Bizottságának első titkára. VÖRÖS CSILLAG ÉRDEMREND kitüntetésben részesült: dr. Huszár Jenőné rendőr alezredes, Kotvász István rendőr ezredes, dr. Pádár László rendőr ezredes, dr. Vincze Győző rendőr ezredes, és Viszló Imre, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa. MUNKA ÉRDEMREND ARANY FOKOZATA kitüntetettjei: Antalfi Antal, a Budapesti Halászati Területi Szövetség titkárhelyettese, Ágh Bíró Béla, a Váci Egészségügyi Szak- középiskola igazgatója, Bajai Ferenc, az Állami Biztosító központi főosztályvezetője, Bakai István, a Kohó- és Gépipari Minisztérium osztályvezető-helyettese, Balogh Gyuláné, az Utasellátó Vállalat üzletvezetője, Balogh Károlyné, az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Barabás Miklós, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője, Bánki Pál, a Munkaügyi Minisz-» térium főosztályvezetője, Berencsi János, a Gödöllői Építőipari Szövetkezet elnöke, dr. Bielek József, a Fővárosi Tanács vb-titkára, dr. Bíró Ferenc, az Országos Terv-, hivatal elnökhelyettese. Bíró József, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa, Bíatensz- ky Kálmánné, az MSZMP budapesti III. kerületi bizottsága marxizmus—leninizmus esti egyetemének tagozatvezetője, dr. Eognár Gyula, a Külpolitika című folyóirat főszerkesztője, dr. Borsi Emilné dr. Toldy Mária, a Budapesti Műszaki Egyetem docense, Bostai Károlyné, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának titkára, dr. Buncsák László rendőr alezredes, Czinczok György Al- lami-díjas, a budaörsi Sasad Termelőszövetkezet elnöke. Csekő Gé- záné, a Texta Ipari Szövetkezet elnöke, Csercpi József, a Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat szb-titkára, dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, Csutorka Lajos, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, dr. Dáni János nyugdíjas. Deák Dénesné, a Nagykőrösi Konzervgyár szakmunkása, Dedek Lajos, a Fővárosi Felvonójavító Vállalat igazgatója, dr. Denke Géza, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára, Dékány Sándor, a Hazafias Népfront ráckevei nagyközségi bizottságának titkára. Dobó László, a Nehézipari Minisztérium főosztályvezető- helyettese, Dóka László, a Híradástechnika Szövetkezet főosztályvezetője, Doszpod Béla, a Pest megyei Tanács vb. osztályvezetője, Dunai Ferencné, a Központi Népi Ellenőrzési BlzottTság főosztályvezető-helyettese, dr Erdei László, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem tanszékvezető tanára, Falusné dr. Szikra Katalin, a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem tanára, Fazekas józsefné nyugdíjas, Filipszki János, a Budalakk Festék- és Műgyantagyár igazgatója, Forró Andor, a KPVDSZ osztályvezetője. Forró Dezső, a Budapesti Rendőrfőkapitányság pártbizottságának első titkára, Fövényesi Ervin, a Csepel Autógyár pártbizottságának titkára. Frank Tibor, az MTESZ egyesületi főtitkárhelyettese, Futás Józsefné, az MSZMP budapesti, VII. kerületi bizottságának titkára, dr. Fülöp András, a Magyar Légiközlekedési Vállalat főpilótája, Galavits László, az Akadémiai Nyomda betűszedője. Gaty- tyán Istvánná, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság gazdasági szakértője, Gavallér Károly, az Építő-, Fa- és Építőanyagiperi Dolgozók Szakszervezetének főmunkatársa, Gátos Györgyné, az OKISZ osztályvezetője, dr. Gras- selly Gyula, a József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanára, Gruber István, a Magyar Hűtőipari Vállalat főosztályvezetője, dr. Gyürky István, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke, dr. Gyüszü Miklós, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének főtitkárhelyettese, Habuda Miklós, a Párttörténeti Intézet tudományos főmunkatársa, Hajdó Sándor, a Fővárosi 4. számú Építőipari Vállalat asztalosa. Hajlik Gábor, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője, dr. Halay Tibor, a Társadalomtudományi Intézet igazgatóhelyettese, Halmay Emil, a Kozmetikai és Háztartás- vegyipari Vállalat igazgatóhelyet-