Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-06 / 261. szám

1980. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Legjobbnak Szentendre bizonyult Város és ember kölcsönhatása Beszélgetés Bondor Józseffel, az Urbanisztikai Társaság elnökével Mindössze húsz kilométer az ország szívétől, a főváros­tól északra Pest megye külön­leges hangulatú városa, Szent­endre. A Dunakanyar kapuja, s éppen ezért a hazai és a külföldi idegenforgálom szer- • vezőközpontja, s az esetek döntő többségében célpontja is. A város utóbbi években elért fejlődése kivívta az elis­merést. Így például a Magyar Urbanisztikai Társaság elnö­ke, Bondor József nyugalma­zott miniszter is a város fej­lesztésében tett lépéseikről, eddigi munkájukról az elis­merés hangján szól. • Éppen ezért kérek tőle vá­laszt arra: mit értékel a Ma­gyar Urbanisztikai Társaság a városépítő, -fejlesztő munka milyenségének vizsgálatakor? — Minden évben mérlegel­jük, melyik város fejlődésé­ben bekövetkezett változás méltó az elismerésre. Ügy ál­talában két város kapott az elmúlt években emlékérmet munkájáért. Az Urbanisztikai Társaság az idén tizenhét te­lepülés fejlesztésében mutat­kozó, kiemelkedő munkát vizsgálta több oldalról, sok­sok követelmény alapján. A legjobbnak végül is Szentend­re bizonyult. Ama városaink egyike, mely megőrizte jel­lemző vonásait, sőt kidombo­rította, ugyanakkor a fejlesz­tés, a fejlődés további irá­nyait is megszabta. A Duna­kanyar kapuja, hazai és ide­genforgalmi központ Nem­csak a külföldiek keresik fel szívesen, hanem a hazaiak is. Oly egyedülálló értékekkel bír, mint múzeumai, művelődési központja, Kovács Margit sa­játos művészete. S ugyanak­kor neves, hazai művésznem­zedékeknek ad otthont, te­remti meg számukra az alko­tás feltételeit. 1 Q Sikerült-e a szentendreiek­nek az adottságokat a lehető­ségekkel ötvözni a város épí­tésében, szépítésében, az érté­kek megóvásában? Még elidőznék egy gondo­latnál: ez a város, s termé­szetesen közössége szép pél­dáját adja kulturális, s épí­tészeti hagyományainak meg­őrzésében, s ugyanakkor a nemzetiségek együttélésében. A város vezetői, építői, s nem utolsósorban a megyei párt- és tanácsi vezetés aka­rata, olykor harca hozta ma­gával, hogy Szentendre fejlő­dése, fejlesztése az adottságok ellenére is töretlen. Hogy mit értek adottságok alatt?- A földrajzi, természeti környe­zetet. Egy . város, melynek magja adott, a terjeszkedés határa pedig egyik oldalon a Duna, míg a másikon a he­gyek. De mégis épült, épül az új Szentendre is. Átkarolván a régit, a varázslatos hangu­latút. • Ismeretei szerint mi adott a legtöbb vitára okot a város­építésben? — Az útépítés. Az, hogy célszerű-e a Duna-parti utat szélesíteni, vagy újat kell épí­teni. A megye és a város ve­zetői vállvetve harcoltak azért, hogy a forgalmat Szent­endrén átvezető út elkerülje a városmagot. Ne fosszuk meg ezt a csodálatos települést dunai korzójától, a főteret szinte közvetlen kapcsolatától a nagy országúttal, a folyó­val. S ez a harc nem volt hiábavaló. Hiszen ha a part mentén-épült volna az új út, az épületek állaga a forgalom okozta állandó rezgéstől, a fo­lyamatos légszennyezéstől romlott volna. S a város ke­vesebb lett völna a sajátos hangulatot csak fokozó kor­zója eltűntével. Az aprócska cukrászdák, teraszok, ahol az idegenek megpihennek, a sé­tány úgy hozzátartozik Szent­endréhez, mint művelődési központja, múzeumai. O Csak sajátos bája vonzó, vagy ennél többet kínál ön szerint? — Hatalmas nyereségnek tartom, hogy a kapott kultu­rális feltételekkel, lehetősé­gekkel jól gazdálkodik Szent­endre. Mekkora pozitívum, hogy a nagy pénzen kialakí­tott művelődési központ falai között élet van. Délelőtt, dél­után. S itt egy idei nyári em­lékemmel hozakodok elő. A művelődési központban dél­előtt nemcsak gyerekrajz- kiállítás volt, hanem gyere­kek is. Ecsettel, ceruzával birkózó apróságok. A kiállí­tott művek éppúgy tanulságo­sak voltak, mint a készülő- félben levők. Régi vesszőpari­pám: nem véletlen, hogy az olaszok között annyi az épí­tész, a művész. Aki régi, szép épületek, festmények között eszmél, tölti gyerekkorát, fo­gékony a szép iránt. Azt mondjuk, hogy az ember for­málja a várost, de az vissza is hat az emberre. S ennek a formálásnak szép példáját adta Szentendre. A visszaha^ tást pedig a gyerekek raj­zain mérhettem le. 0 Hibák, hiányosságok ta- pasztalhatók-e városépítő, -szé­pítő munkában, az értékek óvásában, mentésében? — Mielőtt erre válaszolnék, még egy megállapításom, mellyel nem vagyok egyedül: a szentendreiek, s a kör­nyékbeliek is magukénak ér­zik ezt a települést. Óvják, féltik, s védik. Igazuk is van. Ezt a sajátos hangulatú tele­pülést védeni, óvni kell. Elis­merve a város lakóinak, ve­zetőinek, munkáját azért né-> hány megjegyzés kikívánko­zik belőlem. S nem akarom ezzel kedvét szegni senkinek sem, csak a tárgyilagosság mondatja: a jövőben jobban kell vigyázni a városközpont, a régi épületek színezésére. Nem kell és nem is szabad az ódon, romantikát lehelő, értékes épületeket aláren­delni a szabadtéri színpad igényeinek. A Fő térről be­szélek. Nem díszletek azok a házak, hanem egy sajátos korszak építőművészetének, városalkotóinak hagyatékai. A túlcikornyázott, harsogó, ter­mészetellenes színek nem min­dig ékesítik a város arcát. Ezekben a gondolatokban is a védés, a féltés fogalmazó­dik meg. S ez nemcsak a vá­ros lakóiban él, hanem ben­nünk, pestiekben éppúgy, mint a szombathelyiekben, szege­diekben. A jövő generációjá­nak szeretnénk értékeinket át­adni, átmenteni, azt mely elő­deink, s a mi munkánk ered­ménye is. Idén az Urbanisztikai Tár­saság az ország városai kö­zül egyedül Szentendrének ítélte oda a Hild emlékérmet! Varga Edit HÁROM VÁROS Műsorfüzetek SOKSZÍNŰ PROGRAM A szentendrei műsorfüzet nemcsak ötvenen felüli oldal­számával, hanem gondosan szerkesztett tartalmasságával is állandóan a. legjobbnak mondható. A novemberi fü­zetben Kertész Péter érdekes beszélgetést folytatott a város ban élő Endrei Judit tv-be- mondóval, s ketten köszön tik a 80 éves Onódi Béla fes­tőművészt. A szerényebb tartalommal jelentkező váci műsorfüzet a mozik műsorán, a szakkörök és klubok programján, a szín házi, képzőművészeti és zenei vonatkozású eseményeken ki vül időnként bemutatja a Du nakanyar Fotóklub tagjainak egy-egy alkotását, a Vácott élő és munkálkodó képzőművé szék munkáit. Gödöllő* füzete még szeré nyebb, s főként csak a mű­sorismertetésekre szorítkozik. Göd is megjelentetett 450 pél­dányban egy kis alakú mű­sorfüzetet, a helyi klubok, szakkörök, tanfolyamok is­mertetésével. P. R. HETI FILMJEGYZET Szibériáda A TELI KÖNYVVÁSÁRRÁ Új zenei kiadványok Számos új zenei kiadvány kerül a téli könyvvásáron a könyvüzletek polcaira. A Lib­rettó-sorozatban megjelenik — — illetve részben már megje­lent — Verdi művei közül a Simone Boccanegra, a Falstaff és az Otelló szövegkönyve, va­lamint az a füzet, amely az Erkel Színházban nemrég fel. újított három egyfelvonásos Puccini-opera szövegét tartal­mazza. A „119 római Liszt-doku­mentum” című kiadványban -a szerző, Eősze László — olaszországi kutatásainak ered­ményeképpen — Liszt 83 kéz­iratát — kottát, levelet, fel­jegyzést — és vele kapcsola­tosan 36 fényképet, Okiratot, nyomtatványt tesz közzé, többségüket első ízben. Egy­úttal új adatokat közöl a nagy zeneművész 28 kompozí. ciójának keletkezésére vonat­kozóan. Az egyré inkább tért hódító új zenei irányzatról szól Pongrácz Zoltán szakkönyve az Elektronikus zene című, tankönyvszerűen megírt kötet­ben a műfaj fejlődésének tör­ténetét, elvi elméleti alapjait és a gyakorlati megvalósítás lehetőségeit ismerteti. A Néptánc-olvasókönyv Lányi Ágoston munkája — bemutatja e táncok alapele­meit, elsősorban a táncházak fiataljainak szólva. A „köny nyebb” műfajt két újdonság képviseli a könyvvásáron Tardos Péter Rock-lexikona áttekintést nyújt e zenei mű­fajról, felvonultatva legjelen tősebb képviselőit a „nagy öregektől” napjainkig. A mintegy négyszáz karrier tör­ténetét fotok és karikatúrák illusztrálják. Szörényi—Bródy címmel Koltay Gábor, a ma­gyar beatnemzedék előfutára ként számon tartott szerzőpá­ros másfél évtizedéről ír. A dokumentumgyűjtemény be mutatja a műfaj itthoni meg­teremtőinek életét, munkáját, sikereit. MÁSODIK OTTHONOK Mit tanul a kollégiumi diák i Magyarországon ma ki­lencvenezer 6—18 éves diák él és tanul diákotthonokban és kollégiumokban. Többségük — a középiskolások három­negyede, a szakmunkástanulók 90 százaléka —' hátrányos helyzetű, míg az általános is­kolások legtöbbje munkás munkás vagy paraszt szárma­zású. Számukra nemcsak az iskola, de a kollégium is — szó szerint — második ott­hon, ahol lehetőség van azok­nak a nevelési, műveltségben hiányosságoknak a pótlására, amelyeket a családi otthon tem biztosított. A közvélemény, a szülők körében így is is­mertek a kollégiumok. Objektív felmérés A szülők afféle melengető fészeknek, második otthonnak képzelik, a diákok viszont folytonos összezártságról, vá­lasztékhiányról, a művelődési lehetőségek korlátozottságáról, állandó felügyeletről, apáca­zárdáról. terrorisztikus neve­lési módszerekről, fölösleges drillekről beszélnek. Mi az igazság? A kérdésre nincs egyértel­mű válasz, ki-ki érzelmei sze­rint felel. Objektív felméré­sek sem állnak rendelkezésre, mert az iskolák mögött a kol­légiumok, diákotthonok hát­térbe szorulnak és a kelleténél kevesebb figyelem esik az ott folyó szakmai, nevelési munkára. Magyarán, nagyon kevés és haszonnal forgatha­tó kollégiumelemzés készült az utóbbi időben. Ezért is tart­hat érdeklődésre számot az a felmérés, amelyet a nagy­atádi József Attila Diákott­hon nevelőtanárai végeztek a diákotthonban élő gyerekek körében. Ebből világosan kiderül, hogy semmiképpen nem hasz­nos, ha a diákoknak kötele­zően, csöngetésre és meghatá­rozott ideig egységesen kell tanulniuk. Ugyanis a parancs­szóra vagy csöngetésre meg­kezdett tanulás esetében a diák gyakran 1D—15 percig tanulmányozna az órarendjét, majd lassan előveszi és ki­pakolja a könyveit, füzeteit, meghegyezi a ceruzáját, szét­szedi a tollát, pepecsel min­dennel, ami csak a keze ügyé­be kerül. Űjabb 20—25 perc múltán nyitja csak ki a köny­vét és kezd neki a tényleges tanulásnak. Mechanikus téma A diákok nagy többségénél a tantárgyi sorrend is mecha­nikusan ismétlődik. A 4 évig tartó megfigyelés . igazolta, hogy a diákok először a ma­tekot veszik elő, ezért gyak­ran nem is marad idő más­ra. A matek után a fizika és a kémia a mumus és ezek az időrabló tárgyak — a gyako­ri írásbeli házi feladatok miatt is — elveszik azz időt a hu­mán tárgyak — a történelem, az irodalom, az idegen nyel­vek elől. Az elsős gimnazisták pél­dául 60 percet fordítanak a matematikára, 35 percet a ké­miára, de már csak 20-at az oroszra, tízet a németre és nyolcat a magyar nyelvre. A negyedikeseknek a matek 50 percet „ér meg”, a fizika ,52-öt, az orosz 15-öt, a német 8-at és a magyar nyelv már csak ötöt! A tanulmányírók véle­ménye szerint az aránytalan­ságot az is okozza, hogy a természettudományok oktatá­sában az utóbbi években ta­lán fölöslegesen nagy mér­tékben került előtérbe az írás beliség. Szintén általános ér vényű tapasztalat, hogy a diákok mechanikus séma sze­rint — bifláZással vagy csak olvasgatással — próbálják el­sajátítani tjz irodalmat, törté­nelmet és biológiát is. S akár­csak a matematika esetében — s mert olyan kevés idejük marad az önálló munkára, gondolkodásra. Önálló gondolkodás Azon a tényen, hogy a diá­kokat az iskolákban nem ta­nítják meg értelmesen, önál­lóan tanulni, gondolkodni, a szabad idővel hasznosan gaz­dálkodni — ez a felismerés mindenképpen fontos, mart a kollégium ezen már vajmi ke­veset tud segíteni. Ezért lenne jó, ha minél több hasonló felmérés készül­ne és az eredmények birtoká­ban az iskolákban éppúgy, mint a kollégiumokban, kí­sérletet tennének hasznos új nevelési, oktatási módszerek bevezetésére, hogy ezek a? in­tézmények valóban a hátrá­nyos helyzet felszámolásában segítő második otthonok le­gyenek. i S. J. Jelenet a Szibériáda című filmből Egy csillag ragyog magasan a szibériai ősvadon fölött. Ez a csillag mutatja' az irányt Afanaszij Usztyuzsanyinnak, a fantaszta muzsiknak, aki utat vág a végtelen erdőn át, hogy faluját, az isten háta mögötti Jelanyt összekösse a világgal. A csillag időről időre újra felragyog Andrej Mihalkov- Koncsalovszkij hatalmas film­eposzában, a Szibériádéban. Sorsok fordulópontján, törté­nelmi változások idején ismét ott csillog a falucska fölött, Szibéria fölött. Mintha a nép­mesék vezérlő csillaga lenne, mely a mesehősöket eligazítja útjukon. S mintha a szibériai népmesékből lépne elő az az öregember is, az Örök Apó, aki mindig megjelenik — és min­dig változatlan formában —, ha a film hősei bajba kerül­nek, vagy ha emlékezniük kell a múltra, őseikre, hogy figyel­meztesse őket a teendőkre, a helyes útra, s megmagyarázza az élet titkait, az élet folyama­tosságát, a mindenen győzni képes ember hitének titkait. A rendező — akinek pár évé láttuk egy kitűnő munkáját, az Etűdök gépzongorára című Csehor-összeállítást — már e két motívummal is aláhúz­za: filmje szándékoltan alkal­mazza az epika és a népi epo­szok eszközeit. Sőt, talán nem is a filmeposz a megfelelő megjelölés a Szibériádéra, ha­nem az az angol szó, a saga, amely egyszerre jelent mon­dát, mesét, legendát, elbeszé­lést és családregényt. A Szibériáda egyébként akár családregényként is nézhető, hiszen két família, a szegény Usztyuzsanyinok és a gazdag Szolominok párhuzamosan fu­tó, majd egymásba fonódó tör­ténete adja a film cselekmé­nyének vázát. Mihalkov-Kon- csalovszkij ebben is a népme­sék gazdag—szegény ellentétét idézi fel, de egyben felidézi a cári orosz társadalom alapvető társadalmi ellentmondását is. És ahogyan a két család tagjai a két társadalmi pólust képvi­selik, úgy feszül e pólusok kö­zé a XX. század orbsz törté­nelmének néhány sarkított konfliktusa is. Megjelenik a filmben a századelő anarchista forradalmára, megjelenik az első világháború, és utána a szovjetforradalom, feltűnnek az első ötéves tervek évei, kü­lön — és igen hangsúlyos — fejezetet kap a Nagy Honvédő Háború, és nemes pátosszal el­mesélt fejezet mutatja be a mai Szibériát, a mérhetetlen nyersanyagkincsek, az olaj és a földgáz Szibériáját. Hogy a Jelany falubeli két család szinte jelképes, azt a rendező azzal is aláhúzza, hogy sorsuk fordulataiban mindig sűrítetten tükröződik az adott időszak néhány fő konfliktusa. Egyben arra is utal: a történe­lem sodrában gyakran össze­mosódnak az éles határok, egy­mással szembenállók is meg­érthetik egymást, egy Szolo- min sarj beleszerethet egy Usz- tyuzsanyin sarjba, vagy éppen megölheti, s aztán meg is bo­csáthatja ezt a gyilkosságot. Ez a nem fekete vagy fehér jellemekben való gondolkodás különbözteti meg egyébként a Szibériádát sok más társától, s juttat eszünkbe olyan klasz- szikus irodalmi alkotásokat, mint Solohov Csendes Donja, Vagy Alekszaj Tolsztoj Gol­gotája. Mihalkov-Koncsalovszkij filmsagája hatalmas méretei dacára is igen világos szerke­zetű. Valóságos fejezetekre vagy énekekre tagolódik, me­lyeket az éppen ábrázolt idő­szak eredeti filmhíradóinak részletei választanak el egy­mástól — de elválasztja e ré­szeket maga a filmnyelv is, hi­szen a rendező tudatosan tart­ja az egyes fejezeteket az adott korszak legjobb filmművészei­nek stílusában. Nem nehéz például Dovzsenko, Pudovkin, Ermler, Rajzman vagy Hucijev stílüsára ismerni a rutinosabb filmnézőnek. De aki nem ott­honos a szovjet filmművészet történetében, az is nagy él­ményt kap ebből a hallatlanul gazdag alkotásból. Mihalkov- Koncsalovszkij nem szigorú történelmi krónikát készített, hanem áradóan mesélő film­legendát szeretett Szibériájá­ról, erről , a csodálatosan félel­metes és nagyszerűen lenyű­göző földről. Stalker Andrej Tarkovszkij új film­je nyomasztóan kitűnő alko­tás. Nyomasztó, mert filmen alig látható légkörteremtő erő­vel ábrázol egy, a fan!aszti-v kumba csúszó kietlen, elsivá- rodott, embernélküli, sőt, em­beren túli és kívüli világot — azt a bizonyos Zónát, melybe a Stalker (az angol szó lopa­kodót, vezetőt, vadászt jelent) viszi társait, a kiégett írót és a naivan kíváncsi Professzort. A Zóna, melyet valószínűleg egy hatalmas meteorit becsa­pódása hozott létre, titokzatos erővel rendelkezik; egyik ro­mos épületének szobájában teljesülnek a kívánságok. De e szobáig eljutni majdnem le­hetetlen, s az is kiderül, hogy a kívánságokat csak önmagunk teljesíthetjük, mert a nagy ajándék, melyet a Zóna nyújt, tulajdonképpen nem más, mint ­az önmagunk tökéletes megis­merésének vágya és lehelösege. Tarkovszkij, aki a Solaris- ban hangsúlyozottan a tudo­mányos-fantasztikus műfaj szabályai szerint járt el, most a Stalkerben úgy alkalmazza a műfaj egyes elemeit, hogy lényegében nem emel át ben­nünket egy külön világba. Stalker és társai úgy mennek át ebbe a különleges Zónába, mint egy más városrészbe, egy másik kerületbe. Valóság és irrealitás között nincs éles ha­tárvonal, a realitások és a fan­tasztikum egybemosódnak eb­ben a filmben, és éppen ez benne a fantasztikus. Ugyan­akkor Tarkovszkij a megisme­rés. az élet értelmének meg­találásába vetett hit erejét és fontosságát jelentő megismerés hatalmát is hirdeti ebben a különleges filmben. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom