Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-26 / 277. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 277. SZÁM * 1980. NOVEMBER 26., SZERDA Ceglédbercel Ápolják még a népi hagyományt A tervezeftnél jobban gyarapodott a község Metszés nélkül Jól tűri a hidegebb időt A ködbe vesző ceglédberceli utcákon ezen az estén sokan indultak a művelődési ház fe­lé. A községbeliek megszokták, hogy a falu fórumán részt ve­gyenek, elmondják véleményü­ket, meghallgassák a vezetők beszámolóját és kiegészítsék a saját tapasztalataikkal, javas­lataikkal. Így történt most is. Beszámolt a népfront Siklódi Ferenc, a Hazafias Népfront községi bizottságának elnöke köszöntötte az egybe­gyűlteket, köztük Lencsés Gá- bornét, a járási pártbizottság osztályvezetőjét, majd Bánki H. Béláné vezető óvónő, a köz­ségi népfronttitkár adott szá­mot a tömegmozgalom utóboi években elért eredményeiről. Sok fontos dolog hangzott el, a tanáccsal való jó együttmű­ködéstől a békemunkáig, a nemzeti egység erősítéséig, a munkás-paraszt szövetség el­mélyítéséig, amelyre számos példa akad, hiszen a község­beliek jelentős része a terme­lőszövetkezetben működik, a többiek a főváros ipari üze­meibe járnak. Bekapcsolódtak a szocialista demokrácia fej­lesztésébe, szervezték a tanács­tagi beszámolókat, részt vettek a választási előkészületekben. A testületi üléseken a község­politikai célokról, az ingázók sorsáról, az ifjúságról, a nők helyzetéről, az idősekről, a közművelődésről és a környe­zetvédelemről tárgyaltak. Az elnökség tevékeny volt, a bi­zottság viszont aránytalanul kisebb részt vállalt a felada­tokból, voltak olyan tagjai, akiket jószerével nem is lát­tak ... A népfront aktivistái közül az elmúlt évek során harminc­nál többen érdemeltek elisme­rést kimagasló társadalmi munkájukért. A * községszépí­tés, csinosítás érdekében moz­gósították az úttörőket, a falu­belieket, együtt varázsolva ba­rátságosabbá környezetüket. A községi népfrontbizottság a to­vábbiakban is együtt dolgozik a tanáccsal, a szakmaközi bi­zottsággal, a Vöröskereszttel — együttműködési szerződése alapján. Ápolják és ébren tart­ják a népi hagyományokat,. összefogják a lakosokat a tele­pülés gyarapítása érdekében. Példaként emlegetik Kárpáti Antal tanácselnök szavai öt év tevékenységét summázták. Elismeréssel hall­gatták, hogy Ceglédbercel jó­val többet ért el, mint ameny- nyire vállalkozott. A fejlesz­tés tervszámait többszörösen túlteljesítették. Százhatvanegy új családi ház épült, számos telket parcelláztak. Ma már valamennyi gyerek óvodába járhat. Megoldották a gyer­mekétkeztetést. Az együttes tenniakarás megyeszerte em­legetett szép példája a torna­terem felépítése, amelyhez a termelőszövetkezet jelentős mértékben hozzájárult és a la­kosság tetemes összeget adott megvalósításához. Hasonló szellemben épült fel a nyolc tantermes új iskolaépület, amely lehetővé tette a délutá­ni tanítás megszűnését. Köz­ponti fűtést kapott a művelő­dési ház, külső köntösét felújí­tották. Huszonöt személyes óvodai csoportnak emelt új épületrészt az Egyetértés Ter­melőszövetkezet példás áldo­zatkészsége. Megoldódott a közétkeztetés, van már ABC- áruház. A község eredményei­hez tartozik a termelőszövet­kezet gazdálkodása, amely fő­ként a gabona- és a tejterme­lésben ér el kimagasló sikere­ket. A ceglédberceli emberek tár­sadalmi munkája öt év alatt több mint háromszorosa lett a tervezett kétmillió forintnak. A tanácselnök elmondotta, hogy továbbra is számítanak közreműködésükre, hiszen ezentúl is számottevő teendőik lesznek. Rossz az utak állapo­ta, nem megfelelő-a közvilágí­tás, bővíteni kell az ivóvíz- hálózatot, még egy orvosi ren­delő kell, szolgálati lakás és még sok más. Marad tehát fel­adat a VI. ötéves terv idejére. 1981-ben ezek közül szeretnék befejezni a Petőfi úti iskola korszerűsítését, az újtelepiek vízellátását, hozzáfognak a rendelő építéséhez, amelynek a tervei már megvannak. Hölgyfodrászat és kozmetika nyílik, cukrászdát létesít a vendéglátóipari vállalat. Hasznos felvetések A számos hozzászólás az élénk érdeklődést mutatta. Kancsár Márton nyugdíjas vasutas.a Dózsa György út ki- kövezését javasolta, a szemét- szállítás megoldását kérte, s felvetette, hogy a gyógyszer- tár nyitvatartását hangolják össze az orvosi rendeléssel. Kovács István, aki a főváros­ba jár dolgozni, társai nevé­ben fogalmazta meg az ingázók észrevételeit: bizony hajnalon­ként sáros, havas utakon, rosz- szul világított utcákon nem könnyű az állomásra menni nap mint nap, s ha már ott vannak, maga az épület tisz- tátlansága elveszi a kedvüket, hogy behúzódjanak. Bár fel­újították az állomást, kártevő kezek pusztítják, rongálják, akiket meg kellene fékezni, akár a törvény szigorával. Bí­rálatként hangzott el, hogy a kistermelőktől a Dél-Pest me­gyei Áfész csak vontatottan vette át a gyümölcsöt. Ezen a helyzeten változtatni kell, mint ahogy az sem helyes, hogy a szenet Albertirsáról kell a községbe fuvaroztatni, holott lerakhatnák Ceglédber- celen is. Mészáros Lajos nyug­díjas vasutas azt kérte, törőd­jenek többet az öregekkel, akiknek egyébként napközi- otthont szeretnének létesíteni. Budai Ferencire pedagógus ja­vasolta : szüntessék meg a mű­velődés házbeli büfét, hiszen az ott italozó törzsközönség zavarja a gyermekfoglalkozá­sokat. Szabó Mihály, a tsz épí­tésvezetője a csapadékvíz el­vezetésével kapcsolatban mondta el véleményét. Babinszki Károly, a járási hivatal elnöke a járás ötéves tervének teljesítését ismertet­te, kiemelve a mezőgazdaság számottevő sikereit, amelyek­nek részese az Egyetértés Tsz is. A társadalmi munka a já­rásban meghaladta a százmil­lió forintot, s ezek sorából is kiemelkedik Ceglédbercel. ahol a párt és a tanács vezetői kö­vetkezetesen szervezik és irá­nyítják a községpolitikai cé­lok megvalósítását. Az ottani emberek szorgalma és áldozat- vállalása példa lehet mások számára is. A járási hivatal elnöke felhívta a figyelmet, hogy a VI. ötéves terv idősza­kára alaposan fel kell készül­ni. hogy minél jobban kihasz­nálhassák a gyarapodás lehe­tőségeit. Banczik Tivadar, a Hazafias Népfront ceglédi bizottságának titkára a Pest megyei nép­frontbizottság nevében köszön­tötte a falugyűlést, majd ja­vaslatot tett az újjáalakuló népfrontelnökség, -bizottság összetételére és a tisztségvise­lők személyére. Bánki H. Bé­lának az Országos Béketanács emléklapját nyújtotta át a bé­kemozgalomban kifejtett tevé­kenységéért. Megújult a testület A gyűlés résztvevői megvá­lasztották* az elnökséget, a bi­zottságot, a munkacsoportok vezetőit. A községi népfront- bizottság elnöke Siklódi Ferenc nyugdíjas, titkára Malya Ká­roly főagronómus lett. A me. gyei küldöttértekezleten Sikló­di Ferenc képviseli a falu­belieket. T. T. Hétfőtől Kerámiakiálfífás Vargc^ Gábor kerámikus munkáiból nyílik kiállítás no­vember 17-én, hétfőn délután egy órakor a ceglédi kórház tanácstermében. A látogatók, november 24-ig tekinthetik meg a népművészet ifjú mes­terének alkotásait. záróeseménye november 27- én, csütörtökön kerekaszrtal- konferencia lesz, amely dél­után fád kettőkor kezdődik a Rákóczi úti pártszéldvázban, a Pest megyei KÖJÁL, a ceglé­di járási-városi egészségügyi osztály, a nagykőrösi városi egészségügyi osztály, a Vörös- kereszt ceglédi járási, városi valamint nagykőrösi városi vezetősége rendezésében. Az ülés elnöke dr. Hollósi Ildikó főorvosnő, a ceglédi járási- városi egészségügyi osztály ve­zetője. A kerékasztal-konferencián A Kertbarátok Klubjában a napokban dr. Koltay Zoltán, a nyársapáti Haladás Tsz fő­mezőgazdásza nagy érdeklődés mellett tartott, előadást, a met­szés nélküli szőlőtermelésről. Erről a nehéz szőlőmunkát ki­küszöbölő új módszerről a sző­lőtermelők országszerte sokat beszélnek. Mint megírtuk, 10 hektár területen a nagykőrösi Arany János Tsz is bevezette ezt a technológiát. A nyársapáti Ha­ladás Tsz pedig már három éve műveli ilyen módon 22 hektárnyi szőlejét. Előnyös technológia Dr. Koltay Zoltán előadásá­ban elmondotta, hogy a felta­láló dr. Babó Tivadar, a Ma­gyar Tudományos Akadémia aspiránsa, a Hosszúhegyi Ál­lami Gazdaság szőlészetében tíz éve kísérletezik a metszés nélküli szőlőtermeléssel. A találmány ötletét a vélet­len adta. A szőlőgazdaságban egy kis területen a szőlőt met­szés nélkül hagyták. A tőkék a metszett szőlő kétszeresét termették meg, de a következő években a metszetlen szőlő ki­pusztult. Ekkor kezdte a fel­találó az őstőkék természetes állapotát úgy alakítani, hogy azok a fejlődésben önmagukat szabályozzák. Metszés nélküli termelésre a gyalogművelésű és a kordonos szőlő is alkalmas, a kikísérle­tezett szabályok szerint. Drót­huzalra a tőkéről 180—200 cen­timéter magas vesszőt kell fel­engedni, s abból a dróton 80 centiméteres kart kell vezetni. E karról lóg lefelé a 6—8 termővessző, melyeken kívánt mennyiségű fürtöt hagynak meg, különleges vegyszeres permetezéssel, vagy kis terüle­ten, a virágzó fürtök leszedé­sével. A tőkék kialakítása há­rom évig tart, azután a tőkék önmagukat szabályozzák, leg- feliebb a fürtöket lehet a ter­mővesszők alján ritkítani. Kevés munkáskéz A metszés nélküli új szőlők telepítésénél 3 méter sor- és egy méter tőketávolság aján­latos. Ez a termelési módszer erős szerves- és műtrágyázást kíván. A már kialakított sző­lők hektáronként 180—300 má­zsa termést hoznak. Előnye dr. Vértes László osztályveze­tő főorvos lesz a vitavezető. Részt vesz dr. Frank Kálmán professzor, tanszékvezető egyetemi tanár, az orvostu­dományok kandidátusa, dr. Tóth Pál egyetemi docens, dr. Fövényt József, osztályvezető főorvos, az orvostudományok kandidátusa, dr. Kelemen Er­zsébet osztályvezető főorvos, dr. Lavicska Kálmán körzeti főorvos. A . konferencia ta­pasztalatait zárszóként dr. So- mosi György igazgatóhelyettes főorvos foglalja össze. A ke- rekasztal-kcnferencia témája még a technológiának, hogy a metszés nélküli szőlőt kevésbé fenyegeti a fagyveszély. Dr. Koltay Zoltán főmező­gazdász elmondotta még, hogy nyársapáti szőlőtelepükön, egy metszés nélküli termelésre ki­alakított szőlőtökén 647 fürtöt olvasott meg. Több állam, a Szovjetunip, az NSZK és Ausztrália is érdeklődik a ta­lálmány iránt. Mint minden újításnak, en­nek is vannak ellenzői. Azt mondják, hogy e módszer mel­lett legfeljebb 25 évig lehet a s'zőlőt termelni, s a termelt szőlő cukorfoka kissé alacso­nyabb az átlagosnál, üdindez- zel szemben áll a nagy termés, a munkaerőszükséglet csökke­nése. Mint az előadó elmon­Még nincs egy éve, hogy be- I fejeződött az abonyi téglagyár 122 millió forintos rekonstruk­ciója. Ha a hagyományos, kis ' méretű téglákban számítjuk évi teljesítőképességét, látha­tó a fejlesztés jelentősége. A korábbiakban egy esztendő alatt 12,5 millió tégla hagyta el az üzemet, az idén már 20 millióval számol a terv, és 1981-ben — elérve a teljes kapacitást — 25 millió darab égetett téglára számítanak. Ebben a gyárban a terme­lési költségek negyven szá­zalékát az energiahordozók ára teszi ki. Hatalmas összeg­ről van szó, .így hát érthető, hogy nagy figyelemmel kísé­rik az energiagazdálkodást. Gázfogadó- és transzformá­torállomásuk megfelelő mű­szaki színvonalú, kezelésüket kellő szakmai képzettségű em­berek látják el. A téglagyár­nak van energiafelhasználási terve, s az idei feladat az új üzem normáinak kidolgozása. A célkitűzéshez képest az idén jelentős villamos-, gáz- és szénenergia-megtakarítást ér­nék él. Energetikus feladata az említett anyagok felhasz­nálásának nyilvántartása és elemzése. Naponta feljegyzik az adatokat, és azok ismere­tében nyomban megteszik a szükséges intézkedéseket. A rekonstrukció eleve olyan technológiát honosított meg, amely — a termékszerkezet átalakításával párhuzamosan — jelentős energia- és költ­ségmegtakarítást tesz lehető­vé. Áttértek a nagy üregtár- fogatú gyártmányokra, ame­A városi-járási Közlekedés- biztonsági Tanács egyre több előadást, vetélkedőt szervez a közúti közlekedéssel kap­csolatban, E téma iránt meg- riövekedett az érdeklődés az üzemekben, iskolákban, intéz­ményekben és a társadalmi szerveknél, s ez a figyelem bizonyítja: a közlekedés való­ban társadalmi ügy. A közel­múltban az idősek hete al­kalmából számos helyen tár­tottak előadást, filmvetítést a közlekedés alapszabályairól. A napokban megtartották a Nemzetközi Iskolakupa váro­si-járási vetélkedőjét, ame­lyen az iskolák legügyesebb diákjai vettek részt, örven­detes, hogy évről évre mind több oktatási intézmény kap­csolódik be a versenybe, most — Nyársapát kivételével — a járás valamennyi községe képviseltette magát és ott vol­tak a város öt iskolájának csapatai is. \ Kiss György rendőr száza­dos, a KBT titkára köszöntöt­te a részvevőket és a meghí­vottakat Cegléden, a Földvá- ry Károly iskolában megtar­tott vetélkedőn. A fiúk és a lányok nagy izgalommal ké­szültek az elméleti és a ke­rékpáros gyakorlati verseny­re, hiszen az előző évekénél magasabb színvonalon kellett számot adni tudásukról. Az elméleti anyag kérdéseit teszt­lapokon tették fel, és a dia­filmen látható forgalmi hely­zetek alapján adhatták mega dotta, az új módszert Nyárs­apáton azért vezetik be, mert munkaerőgondjaik vannak. Csikai Pál klubelnök meg­köszönte az előadónak az ér­tékes ismertetést, s bejelentet­te, hogy a Kertbarát Klub tag­jai a jövő tavasszal a Haladás Tsz nyársapáti telepén meg­tekintik a metszés nélküli sző­lőtermelést. Tv-riport A nyársapáti Haladás ősz­ben a múlt héten a televízió riportot készített az új szőlő­termelési módszerről. Az ér­deklődők a műsor megtekin­tésével is gyarapíthatják isme­reteiket. K. L. lyekkel nemcsak energiát spó­rolnak meg, hanem kivitele­zési költséget is. A téglaége­téskor sok hűlő meleg kelet­kezik, s ez a nyerstermék szá­rításához szükséges hőmeny- nyiség hatvan százalékát ad­ja, tehát jól hasznosul. A gyárbeliek jói tudják, hogy a továbbiakban a ter­melés mennyiségének növe­lésére kell törekedni, termé­szetesen megtartva a jó mi­nőséget. Mikulásvirág Több ezer szál, szebbnél szebb szegfűt hozott forgalom­ba az Erzsébetek, Emmák, Ka­talinok, Virágok, Borbálák kö­szöntésére a ceglédi Magyar— Szovjet Barátság Termelőszö­vetkezet. Árusítóhelyein meg­jelent a mutatós téli cserepes növény, a mikulásvirág is. En­nek főként a piros leíélbóbi- tás fajtája kedvelt. A mozgássérültek klubjában Erdélyi utazás Utazás Erdélyben címmel vetítettképes előadás lesz a ceglédi Kossuth Művelődési Központban működő mozgás- sérültek klubjában, november 29-én, szombaton délután 15 órai kezdettel. Szívesen látnak minden érdeklődőt. helyes válaszokat. Sikeresen oldódták meg a kerékpáros- feladatokat is. Jövőre lesz majd a megyei, s azt követően az országos vetélkedő, s azt követi a nem­zetközi verseny. Remélhe­tően ismét születnek városi, járási sikerek, hiszen leg­utóbb Londonban egy abonyi fiú eredménnyel szerepelt. Jól vizsgáztak a pedagógu­sok is, akik alaposan kivették részüket diákjaik felkészítésé­ből. Erről beszélt Kiss György összefoglaló értékelésében, köszönetét mondva a nevelők­nek. Elismeréssel szólt a ceg­lédi Földváry iskoláról, amely évek óta helyet ad hasonló rendezvényeknek. Az iskolák közötti ver­senyben a legjobb négy csa­pat, egyénileg — fiúknál, lá­nyoknál — a hat legeredmé­nyesebb versenyző kapott dí­jat és oklevelet. Eredmények: 1. ceglédi Tán­csics, 2. abonyi Gyulai Gaál, 3. ceglédi Mészáros, 4. a dán- szentmiklósi iskola csapata. Leány egyéniben: 1. Dohnál Tünde (Táncsics), 2. Balogh Ágnes (Táncsics), 3. Csipkó Krisztina (Mészáros). Fiú egyéniben: 1. Túri József (Táncsics), 2. Bujtár Sándor (abonyi Gyulai Gaál), 3. For- czek Pál (dánszentmiklósi ál­talános iskola). « Sz. P. ISSN 013»-2600 (Ceglédi Hírlap) az egészséges táplálkozás lesz. / lél jövedelmez a juhászat Nyereséges, jól működő ágazata a törteli Dózsa Termelőszö­vetkezetnek a juhászat. A képen: tenyészkosokat legeltetnek a törteli határban Apáti-Tóth Sándor felvétele Az egészséges táplálkozás A Pest megyei táplálkozási és testápolási hónap ceglédi Az abonyi gyárban Kidolgozzák az új normát Ismerik a szabályokat Vetélkedő - két keréken Megrendezték a Nemzetközi Iskolakupát

Next

/
Oldalképek
Tartalom